Szolidaritás és jóléti sovinizmus a magyar társadalomban

A Political Capital új tanulmánya az MTA TK által kezelt European Social Survey (ESS) adatbázisa alapján azzal foglalkozik, hogy a szociálpolitikával, illetve a szegénység érzékelésével és kezelésével kapcsolatos társadalmi attitűdök hogyan formálódtak az elmúlt években a kormányzati politika hatására.

Bevezetés

„A magyar társadalomnak legalább harmada végképp elveszett, már semmiféle eszközzel nem lehet visszahozni őket a végső nyomorúságból… társadalmi szinten gyakorlatilag leírhatjuk őket… Nem akarnak dolgozni, de a munkaerőpiac sem kér belőlük […] Orbán Viktor látja ezt a csapdát, csak nem beszélhet őszintén a valóságról… Nem derülhet ki, hogy ezeket az embereket igenis ott kell hagyni az út szélén, mert ha nem így teszünk, akkor a többiek soha nem fognak célba érni” – nyilatkozta[1] még 2013-ban Bogár László közgazdász, Orbán Viktor korábbi tanácsadója. Az azóta eltelt időszak igazolni látszik Bogár szavait. Bár a globális gazdasági válság hatásainak elmúltával a szegénység mutatói valamelyest javultak Magyarországon is, abban nincs vita, hogy a legszegényebbek szociális pozíciója befagyott, a társadalmi mobilitás szinte megszűnt.

A hazai szociálpolitika régóta nem csökkenti az egyenlőtlenségeket. Sőt, erre nem is törekszik. Ahogy Szikra Dorottya 2014-es tanulmányában[2], vagy Vastagh Zoltán 2017-ben megjelent könyvében kimutatta[3]: a magyar állam már 2010 előtt sem csökkentette, hanem részben konzerválta, részben pedig növelte az egyenlőtlenségeket, 2010 után azonban az Orbán-rezsim egyfajta új társadalmi modellt hirdetett meg, és alig burkoltan lemondott az alul lévők felemeléséről. A cselekvés látszatát legfeljebb a szegények számának változásáról folytatott politikai vitával próbálta fenntartani, de az általa bevezetett „munkaalapú társadalom” koncepciója inkább szól a kirekesztéséről és a politikai célú függésben tartásról, mint a felemelésről. Éber Márk Áron Vastagh könyvéről írt recenziójában[4] ezt úgy fogalmazza meg: „A jóléti (welfare) állam színlelése helyett az állam vezetői nyíltan a „munkaalapúnak”, illetve „munkaközpontúnak” nevezett – valójában inkább munkakényszeren (workfare) alapuló – modellt építik”.

Ez a sokak által leírt folyamat összefüggésben van azzal a globális jelenséggel, hogy a politikai viselkedést és értékorientációt nem lehet megérteni az egyének réteghelyzetéből, strukturális pozíciójából kiindulva. Magyarországon világos mutatója volt ennek a 2018. április 8-ai országgyűlési választás eredménye. A kormányzó Fidesz magabiztos győzelmében a vidék, elsősorban a falvak és községek voltak a kulcsszereplők. Míg a Fidesz országos listája (határon innen) a szavazatok 47 százalékát gyűjtötte be, a községekben élők 58 százaléka voksolt a kormánypártra[5]. A legszegényebbek között pedig még inkább tarolt a kormánypárt: a leghátrányosabb helyzetű településeken 80 százalék fölötti eredményt ért el.

Sokan sokféleképpen próbálták megmagyarázni azt, hogy a leszakadt társadalmi rétegek miért a helyzetüket konzerváló szociálpolitikát folytató hatalomra szavaztak. A leggyakrabban a közmunka rendszerének működését és viszonylagos népszerűségét, a kormányzati és a helyi hatalomtól való újfeudális függést, a bevándorlástól való félelmekre épített hatékony kormányzati kampányt, illetve a vidéken egyoldalúvá vált médiaviszonyokat hangsúlyozták az okokat keresők. A legátfogóbb magyarázatot azonban a Kovách Imre vezetésével az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontban folyó „Integrációs és dezintegrációs folyamatok a mai magyar társadalomban” című négyéves kutatás[6] adta, melynek egyik fő megállapítása, hogy nem a társadalom szerkezete és állapota határozza meg a politikát, hanem sokkal inkább a politika határozza meg a társadalom szerveződését. A kutatás eredménye szerint „politikai kommunikációs és hatalmi eszközökkel alakítják az értékrendet és identitást, és hatással vannak a politikai közösségek és értékcsoportok létrejöttére, fennmaradására vagy szétesésére. A politikai integráció nyilvánvalóan felülírja és letompítja a társadalom – tagoltságának jobban megfelelő – önszerveződését”.

Jelen tanulmányunk kiinduló pontja az, hogy a szociálpolitikával, illetve a szegénység érzékelésével és kezelésével kapcsolatos társadalmi attitűdök is a politika hatására formálódtak. A mindenkori kormányok pedig részben építenek ezekre, részben tovább alakítják a társadalmi vélekedéseket.

Az alábbiak folytatását jelentik az ugyancsak a Friedrich Ebert Stiftung által támogatott „Megkurtított szociális ellátások: a munkaalapú társadalom” című 2015-ös tanulmányunknak[7], amely ugyanebből a nézőpontból közelített a témához. Akkor 2015-ig tekintettük át a szociálpolitikai diskurzusok, valamint a szegénység kezelésére vonatkozó társadalmi attitűdöket. Most az azóta kikristályosodott változásokat foglaljuk össze, ismét főként a társadalmi attitűdökre koncentrálva.

Adataink a European Social Survey (ESS) európai közvélemény-kutatás nyolcadik hullámának jóléti attitűdökről szóló kérdésblokkjának eredményein alapulnak. Az adatokon végzett másodelemzés mellett – ahol erre lehetőség van – bemutatjuk a negyedik hullámban is szerepelt kérdésekre adott válaszok, a társadalmi attitűdök változását. A negyedik hullám hazai adatfelvétele 2009. február-április, míg a nyolcadik hullámé 2017. május-szeptember között zajlott. A két adatfelvétel idején mind a politikai, mind a gazdasági környezet jelentősen eltérő volt hazánkban, ami különösen érdekessé teszi a vélemények változását, vagy éppen ezek stabilitását.

Vezetői összefoglaló

• Magyarországon az európai trendekkel összhangban 2012/2013-ban mérték a legmagasabb szegénységi szintet – több indikátor tekintetében is. Azóta, a globális gazdasági válságból való kilábalás eredményeképp a szegénységben élők arányának lassú csökkenése tapasztalható, a mérőszámok fokozatos javulást mutatnak. A legtöbb érték alapján a V4-országok közül hazánk inkább lemaradó. A szlovák és a cseh adatok jellemzően kedvezőbbek, míg egyes indikátorok tekintetében a lengyel adatok elmaradnak a magyartól. A szegénység kategóriáján belül Magyarországon az Európai Unió átlagához képest kiemelkedően magas a súlyos anyagi deprivációban élők aránya, vagyis azoké, akik a mindennapjaik során is súlyosan nélkülöznek, és a megélhetés, a létfenntartás is komoly gondot okoz. A szegénység, a társadalmi kirekesztődés veszélyében élők aránya 25,6%, tehát a társadalom negyede ebből a szempontból veszélyeztett. A legrosszabb helyzetben az elzárt, kistelepülésen élők, az alacsony iskolai végzettséggel rendelkező vagy képzetlen munkanélküliek, a fogyatékkal élők, és – kiemelkedő mértékben – a romák vannak.
• A szociális helyzettel és a szociálpolitikával kapcsolatos társadalmi attitűdöket tekintve az elmúlt években erősödött a kormánypárti nézetekkel és politikai megoldásokkal való egyetértés. A magyaroknak csak szűk harmada gondolja azt, hogy a szociális ellátások megelőzik a szegénység széleskörű elterjedését, illetve vezetnek nagyobb társadalmi egyenlőséghez. Ugyanakkor a bő harmaduk ezt éppen ellenkezőleg látja. A fennmaradó csoport pedig nem tud állást foglalni, az „egyet is értek meg nem is” véleményt képviseli, azaz meglehetősen magas a bizonytalanság. Ez a hármas megosztottság jelenik meg a szociális ellátások kedvezőtlen társadalmi és gazdasági hatásai tekintetében is. Ezek közül leginkább érvényesnek tartott következmény az, hogy a szociális juttatások lustává teszik az embereket. 2009-2017 között ugyanakkor érdemben javult az alkalmazott szociális juttatások megítélése. A tapasztalható problémák ellenére most hatékonyabbnak látja a lakosság a jelenlegi szociális ellátásokat, és kevésbé gondolja erősnek ezek hátrányos következményeit.
• A többség alapvetően az államtól várja el, hogy (1) megfelelő életszínvonalat biztosítson az időseknek; (2) megfelelő életszínvonalat biztosítson a munkanélkülieknek, illetve (3) megfelelő gyermekfelügyeletet biztosítson a dolgozó szülők számára. A három feladat megítélése ugyanakkor nem egyforma. Az idősek és a dolgozó szülők megsegítését sokkal inkább az államtól várják el – közel azonos mértékben. A munkanélküliek tekintetében viszont ez nem ennyire erőteljesen jelentkezik. Visszatekintve a 2009-es első adatfelvételre, az akkori eredményekhez képest mindhárom feladat tekintetében jelentősen csökkent az állami szerepvállalást elvárók aránya, amiben szintén a kormányzati szociálpolitikai felfogás uralkodóvá válása köszön vissza. A kedvezményezett csoportok rangsora ugyanakkor nem változott. A munkanélküliek hátrébb sorolása mögött az is megjelenhet, hogy a lakosság kevésbé érzi át a helyzetüket – ellentétben az idősekkel és a családos szülőkével. A csoporttal szembeni kritika jelenik meg egy másik kérdésnél is. A megkérdezettek 40 százaléka ugyanis egyetértett azzal a kijelentéssel, hogy a legtöbb munkanélküli nem igazán próbál munkát találni. Lényegesen kevesebben gondolták ennek az ellenkezőjét. Ez a vélekedés ráadásul meglehetősen beágyazott, a 2009-es felmérés is hasonló véleményeket mutat.
• A jövedelmek közötti különbségeket nagyon nehezen fogadják el a magyarok. A megkérdezettek fele számára még azzal a céllal sem fogadhatók el a jövedelmek közötti különbségek, hogy ezzel jutalmazzák a kiemelkedő tehetséget és erőfeszítést. A nyolc évvel korábbi felmérésben is lényegében ugyanezek az arányok születtek. Ez azonban nem tekinthető egy a legszegényebbekre is kiterjedő egyenlőségeszménynek; a társadalom többsége a munkaerőpiacon megkapaszkodni tudók közötti egyenlőséget preferálja, aki ebből alul, vagy akár felül kilóg, azzal nem szimpatizálnak.
• A kormányzati szociálpolitika továbbra is represszívnek mondható. A közmunkát és a szociálpolitikai juttatásokat, segélyeket illetően az elosztásnak politikai és rendszerfenntartó funkciója is van. Egy jelentős, kiszolgáltatott társadalmi réteg függőségben tartásával lehetősége van a hatalmon lévőknek a politikai nyomásgyakorlásra. A közmunkát – és a segélyek jó részét – ugyan a központi költségvetés finanszírozza, a lebonyolításukban, kiosztásukban az önkormányzatoknak jelentős mozgástere van. Ennek révén a kormányzatnak kiszolgáltatott polgármesterek és önkormányzati testületek minden korábbinál fontosabb politikai szereplőnek számítanak. Ezt mutatta meg élesen a 2018-as országgyűlési választás eredménye is. A kormánypárt épp a legszegényebb területeken és településeken érte el a legjobb eredményt.
• Ennek magyarázatát ugyanakkor nem lehet leszűkíteni csak a kiszolgáltatottságra és a függésre. A legnehezebb helyzetben lévők rövidtávú elvárásainak megfelelően az egyébként csökkenő jelentőségű közfoglalkoztatás bizonyos körben valóban népszerű tudott lenni, épp úgy, mint a jelentős minimálbér-emelés, valamint az, hogy a kampány időszakában megszaporodtak a kisebb-nagyobb, egyszeri, illetve rendszeres szociális juttatások. Az is fontos tényező volt, hogy a kormányzati szociálpolitikával szemben sok helyen nem volt érzékelhető politikai alternatíva. A baloldal hiteltelensége és szervezeti szétesése következtében a politikai versengés a legelmaradottabb vidékeken jó esetben kétszereplőssé vált: a Fidesszel szemben legfeljebb a Jobbik jelentett alternatívát. Ez pedig a legszegényebbek, és különösen a romák számára aligha jelentett tényleges választási lehetőséget. Végül, míg a legszegényebbek már említett rövidtávú elvárásait figyelembe véve a kormánypárt érdekalapú politikát is alkalmazott, addig a hosszabb távú biztonság iránti vágyat már identitáspolitikai eszközökkel (pl. bevándorlókkal szembeni védelem) szolgálta ki. Ezzel szemben az identitáspolitika teljes mértékben hiányzott az ellenzéki oldalon.

A teljes tanulmány itt olvasható.

A tanulmány angol nyelvű összefoglalója itt érhető el.

Lábjegyzetek:

[1] Megszorítjuk magunkat. Interjú Bogár Lászlóval. Heti Válasz 2013. január 10. http://valasz.hu/itthon/megszoritjuk-magunkat-59267

[2] Democracy and welfare in hard times: The social policy of the Orbán Government in Hungary between 2010 and 2014, Journal of European Social Policy, 2014. http://journals.sagepub.com/doi/abs/10.1177/0958928714545446

[3] Társadalmi struktúra és állami redisztribúció, Budapest, Napvilág, 2017

[4] http://ujegyenloseg.hu/osztalyszerkezet-es-allami-ujraelosztas/

[5] https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/10/orszagszakadas_amig_a_fidesz_elkisgazdasodni_a_baloldal_kinyirta_magat_videken/

[6] Kovách Imre (szerk.) Társadalmi integráció. Az egyenlőtlenségek, az együttműködés, az újraelosztás és a hatalom szerkezete a magyar társadalomban, Belvedere Meridionale / MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, Budapest, Szeged, 2017

[7] http://www.politicalcapital.hu/wp-content/uploads/FES_PC_SzocialisEllatasok_Tanulmany_150424.pdf