Rajtunk áll, hogy a pandémia lecsengését követően „az óriási korrupció korában” találjuk-e magunkat – állítja Nikos Passas professzor
„Ötletekből, intézményekből, törvényekből épül fel az a keret, amelyből kiindulhatunk. A kulcskérdés azonban az intézkedések megvalósítása. Még nem tudhatjuk, hogy a tagállamok mennyire lesznek támogatók, vagy milyen akadályokba ütközhetnek a folyamatok. Úgy gondolom, az európai intézmények kulcsfontosságúak az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme szempontjából, valamint a jogállamiság, az integritás és az olyan mélyebb integrációs folyamatok szempontjából, amelyekre az EU-ban jelenleg égető szükség van” – mondta az EURACTIV.pl-nek adott interjújában Nikos Passas professzor.
Szerző: Mateusz Kucharczyk, EURACTIV.pl
Nikos Passas a kriminológia és bűnügyi igazságszolgáltatás professzora a Northeastern Egyetemen, tanulmányait az athéni, a párizsi (Párizs II) és az edinburgh-i egyetemeken végezte. Többek között a pekingi Normal Egyetem vendégoktatója.
Több mint 240 publikáció szerzője: a korrupcióról, a jó kormányzásról, a tiltott kereskedelmi folyamatokról, a szankciókról, az informális pénzmozgásokról, a pénzküldeményekről, a terrorizmusról és a pénzügyi szabályozásról jelentek meg írásai. Tanácsadóként ügyvédi irodák, pénzügyi intézmények, valamint különböző szervezetek – többek között az ENSZ, az EU, az OECD, az EBESZ, az IMF, a Világbank –, kutatóintézetek és kormányzati szervek munkáját segíti a világ valamennyi kontinensén.
Mateusz Kucharczyk, EURACTIV.pl: Közel negyven éve foglalkozik a korrupció problémájával. Hogy látja, fel lehet egyáltalán számolni ezt a jelenséget?
Prof. Nikos Passas: Rengeteg pénzt és humán tőkét fektettünk ebbe, összekapcsolva az antikorrupciós teendőket a jó kormányzással, a jogállamisággal és a gazdasági fejlődéssel.
Azt gondolhatnánk, hogy mindezek határozottan pozitív eredményekhez vezethetnek, de a valóság meglehetősen csalódást keltő. Sok mindent lehetne sokkal jobban csinálni, és sajnos bizonyos területeken még vissza is léptünk. Vannak olyan területek is, amelyek esetében egyáltalán nem is történt semmilyen előrelépés.
Azt is láttuk, hogy bizonyos antikorrupciós intézkedésekkel diszkriminatív vagy – paradox módon – éppen korrupt módon éltek vissza, célkeresztbe véve például az ellenzéket. Ez demoralizáló hatással jár és agyelszíváshoz vezet, ennek eredményeként pedig a társadalom pont a legfontosabb humán erőforrását veszítheti el: a fiatalokat, akik csalódottságot éreznek a meritokrácia hiánya miatt.
A korrupció különféle formái rendkívül súlyos hatásokkal járhatnak. Nemrég jelent meg egy tanulmányom a korrupcióval kapcsolatban: vázolom benne a jelenség néhány hatását, és bemutatok néhány elgondolást arra vonatkozóan, hogy miként lehet szembeszállni a korrupcióval a jövőben. Nem kétséges: sok mindent lehetne sokkal jobban csinálni.
Kutatásai alapján mondana egy példát, amikor sikeresen számolták fel a korrupciót?
Nem tudok ilyet mondani, még ha történnek is előrelépések. De azt sem gondolom, hogy abban reménykedhetünk, egyszer létrehozhatjuk a paradicsomot a földön. Nem hiszem, hogy létezhet tökéletes társadalom – de azt gondolom, hogy törekednünk kell egy jobb társadalom létrehozására.
A „tökéletes” nem válhat a „jobb” ellenségévé. Olyan területeket kell találnunk, amelyeken fenntartható javulást lehet elérni. Nem a siker hiányával van ugyanis a baj: sok területen tudtunk sikereket elérni.
A baj azzal van, hogy sok eredmény visszafordítható. Előfordul, hogy teszünk egy lépést előre, majd kettőt hátra. Valami beválik, de később valami megváltozik, ezért visszatérünk a korábbi állapothoz, vagy akár a dolgok rosszabbra is fordulhatnak, mint amilyenek korábban voltak. Ha csalódást okozunk az emberek elvárásait illetően, ha az emberek frusztrálttá válnak, akkor az rosszabb, mintha semmit nem tettünk volna, hiszen az embereknek hamis reményt nyújtottunk. Nehéz később újra elnyerni a bizalmukat.
Ha a bizalmat aláássák, ha meginog a lakosság bizalma az állami intézményekben, sokkal tovább tart azt helyrehozni. Sajnos sok országban találkozunk ezzel a problémával, többek között Európában is.
A korrupció ősi idők óta jelen van a társadalomban, a gazdasági fejlődés és a kultúrák evolúciója sem számolta fel. A globalizáció vajon kedvez a korrupciónak?
A globalizációhoz olyan tényezők kapcsolódnak, amelyek hozzájárulhatnak az integritás és elszámoltathatóság támogatásához, de találkozunk új struktúrák vagy a korrupció új formái irányába mutató lehetőségekkel is. Fontos a legelején tisztázni, hogy a korrupció méréséhez használt több mutatónk valójában egy dologra, a vesztegetésre vonatkozik. Ez a korrupció egyik leghagyományosabb formája, és egyben az egyik legkönnyebben tetten érhető és kezelhető fajtája is.
Vannak azonban a korrupciónak más fajtái is, mint például a hivatallal, hatalommal, szerepkörrel való visszaélés, egy állam vagy szervezet foglyul ejtése vagy az összeférhetetlenség – olyan dolgok, amelyek nincsenek megfelelően orvosolva vagy adott esetben nincsenek egyértelműen korrupcióként azonosítva sem. A korrupció lényege a döntéshozatal vagy bizonyos cselekedetek (esetleg azok hiányának) tisztességtelen befolyásolása személyes, üzleti, politikai vagy egyéb érdekekből.
Ilyen például, ha valaki tisztességtelen előnyhöz jut bizonyos cselekedetekért cserébe. Ha például elérjük, hogy egy bizonyos személy kerüljön egy hivatal vagy állami hatóság élére azért, hogy utána számunkra kedvező döntéseket hozzon, akkor még csak megvesztegetnünk sem kell senkit. Sokkal hatékonyabban tudjuk intézni a dolgainkat, ráadásul úgy, hogy az legitimnek és teljesen jogszerűnek tűnjön.
A gond azonban az, hogy vannak közöttünk olyanok, akik egyenlőbbek vagy befolyásosabbak, mint mások. Ezért beszélhetünk az intézményi korrupcióról, amely messze meghaladja a jogi kereteket. Ilyenkor olyan cselekedetekről van szó, amelyek nem felelnek meg az adott hivatal vagy szervezet valódi célkitűzéseinek, vagy amikor egy, esetleg több személy visszaél saját helyzetével és olyan dolgokat tesz, amelyek saját érdekeiket szolgálják.
Ide tartoznak azok a helyzetek is, amikor az adott cselekedeteket a törvény nem is tekinti korrupciónak. Az ilyesmi előfordulhat egy állami egészségügyi ellátó esetében, tehát a korrupció itt nem szolgálja az intézmény eredeti célkitűzését, sőt akár alá is áshatja azt.
Úgy gondolom, a korrupciót a cselekedetek vagy azok hiánya következményeinek tükrében kell vizsgálni, nem pedig a jogi definíciók alapján. Több figyelmet kell fordítani arra, hogy a társadalmunkban működő szervezetek vagy ott élő személyek a közösség javát szolgálják-e, vagy éppen aláássák. Ha nem tesznek eleget a számukra előírt szerepnek, akkor intézményi korrupcióval állunk szemben.
Bizonyos cselekedetek, intézkedések vagy szakpolitikák hatásainak elemzése azt mutatja, vannak olyan problémák, amelyekkel foglalkoznunk kell, és hogy a közpolitikát újra kell gondolni, vagy akár át is kell alakítani.
Sok olyan személyről tudunk, akik szándékosan és tudatosan tesznek a közösség ellen. A hatás azonban még akkor is ugyanaz, ha ezeket a tetteket nem szándékosan hajtják végre. A probléma ettől még nem múlik el. Az emberek isszák meg a levét, a demokrácia pedig gyengül. Az emberek feszültté, frusztrálttá válnak. Az életminőséget integritással és elszámoltathatósággal kell javítani.
A Panama-akták és a Paradicsom-iratok megjelentetése megmutatta, hogy az oknyomozó újságírás képes hatékonyan megzavarni a bűnözői hálózatok működését, és elérheti, hogy a politika nagyobb nyilvánosság mellett működjön. Úgy gondolom azonban, hogy ezek inkább a rendészeti szervek feladatai lennének. Segítene vajon, ha létrejönne egy új, globális egység, amelyik a szervezett bűnözés és korrupció transznacionális jellegével szállna szembe?
Már létezik néhány ilyen hálózat. Vannak csoportok, amelyek pontosan a szervezett bűnözéssel és a korrupcióval foglalkoznak. A Panama-akták vagy éppen a WikiLeaks által kiszivárogtatott információk sosem láttak volna napvilágot, ha nem dolgoznak ilyen szorgalmasan az újságírók.
Ők egyébként külön támogatásra szorulnak, hiszen munkájukkal rendkívüli mértékben veszélyeztetik személyes biztonságukat. Előfordult, hogy oknyomozói munkája miatt gyilkoltak meg valakit. A korrupt gyakorlatok megelőzése fontos, de messze nem elegendő.
Sokszor a kutatók és a tudósok analitikai és kritikai hozzájárulására is szükség van. Jelentős előrelépések történtek ezen a téren, de ahhoz, hogy még hatékonyabbak lehessünk, egyértelműen szükség lenne nagyobb fokú koordinációra és szisztematikusabb megközelítésre. A már létező kezdeményezések mindenesetre jó irányba mutatnak, és ezekre lehet is építeni.
Mi a véleménye az új Európai Ügyészség létrehozásáról? Az Európai Ügyészség kérheti egy gyanúsított letartóztatását, de ezt a megfelelő nemzeti hatóságnak is meg kell erősítenie. Hasznos lehet az Európai Ügyészség a korrupció elleni küzdelem szempontjából a koronavírus-járvány után?
Ez egy újabb példa, amely az európai integráció irányában és azzal szemben ható folyamatokat illusztrálja. Léteznek erők, amelyek a szuverenitás összevonását és a közös fellépést szorgalmazzák, de léteznek centrifugális erők és folyamatok is. Ez utóbbiakat tekinthetjük a pénzügyi válság rossz kezelési eredményének is, amely több EU-tagállam esetében is jellemző volt. Ugyanezek az erők a szolidaritás hiányát, valamint a pandémia által megvilágított problémákat is tükrözik.
Az Európai Ügyészség létrejöttét jó irányba tett lépésnek tartom. Azt gondolom, kulcsfontosságú a szuverenitás összevonása és kulcsfontosságúak a kollektív intézkedések. Az összekapcsolt problémákra és cselekedetekre összekapcsolt módon kell reagálni.
Ötletekből, intézményekből, törvényekből épül fel az a keret, amelyből kiindulhatunk. A lakmuszpróba az intézkedések megvalósítása. Még nem tudhatjuk, hogy a tagállamok mennyire lesznek támogatók, vagy milyen akadályokba ütközhetnek az elképzelések. Úgy gondolom, az európai intézmények kulcsfontosságúak az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme szempontjából, valamint a jogállamiság, az integritás és az olyan mélyebb integrációs folyamatok szempontjából, amelyekre az EU-ban jelenleg égető szükség van.
Mi a véleménye Laura Codruța Kövesi jelöléséről az Európai Ügyészség vezetőjének?
Rendkívül jó döntésnek tartom Laura Codruța Kövesi kiválasztását. Személyesen ismerem őt, dolgoztunk is együtt. Találkoztam vele, amikor Romániában vezető szerepet töltött be, és tudom, hogy rendelkezik a megfelelő képességekkel sok mindenhez. Mindenképpen ígéretes tehát az ő személye, és bízom benne, hogy támogatni fogják az EU tagállamai, így is hozzájárulva az EU egy közös ügyéhez.
Az Európai Ügyészség hatásköre csak 22 EU-tagállamra terjed ki, Lengyelországra és Magyarországra nem. Milyen hatással lehet ez a hivatal működési kereteire?
Ez mindenképpen korlátozó tényező. Ha egy ország nem vesz részt a közös folyamatokban, az azt jelenti, hogy ha egy nyomozás hasznos eredményekkel zárul, az adott ország nem élvezheti ezek pozitív hozadékait. Ha egy országban visszaélésekre derül fény, a felelősöket nem lehet bíróság elé állítani – tehát az Európai Ügyészség hatáskörén kívül maradni mindenképpen kontraproduktív.
Rossz jel, ha egy ország ebben nem vesz részt, és ezt jó lenne orvosolni. A magyar és lengyel emberek előbb-utóbb észre fogják venni, hogy elemi érdekük lenne részt venni. Úgy gondolom, az emberek moralitására, erkölcsösségére, vagy értékeire apellálva nem lehet olyan jó eredményeket elérni, mint amikor konkrét ösztönzőket teremtünk az aktív és hatékony részvétel érdekében.
Ami stratégiai szempontból fontos ebben az esetben az az, hogy kézzel fogható, mérhető és gyakorlati módon kell rávilágítani, miért szolgálná Magyarország és Lengyelország érdekeit, ha csatlakozna az EU közös erőfeszítéseihez és munkájához.
Vajon a jogállamiság válsága és a koronavírus-járvány romboló hatással lesz a közéletre? A pandémia lecsengését követően „az óriási korrupció korában” találhatjuk magunkat?
Ez rajtunk áll. Útelágazásnál vagyunk. Hogy melyik irányban indulunk, az nagyrészt az érintett szereplőktől függ: az állami szervektől, a politikusoktól, a kormányzattól és az ellenzéktől, a magánszektortól, a civil társadalomtól, a médiától, a nemzetközi szervezetektől és az egyes emberektől.
Minden válság kihívás, de egyben lehetőség is, hogy a jövő jobb legyen. Rajtunk áll, hogy mit hozunk ki belőle, semmi nincs előre eldöntve. Formálhatjuk, befolyásolhatjuk a jövőt.
A pandémia által felfedett vagy éppen súlyosabbá tett problémák megmutatták, hogy nem tökéletes a világ, amelyben létezünk. Én úgy értelmezem a pandémiával szembeni rezilienciát és a hozzá kapcsolódó közegészségügyi válságot, hogy nem a régi normalitáshoz kell visszatérnünk, hanem ki kell alakítanunk egy új, sokkal jobb normalitást. A lehetőség előttünk áll: éljünk is vele!
Hogyan alakult a korrupció a pandémia során, amikor a jogállamisági válság kiegészült egy egészségügyi válsággal is?
Három szintet vizsgálhatunk: az intézményi korrupciót, a jogilag definiált korrupciót és a törvényes, de elítélendő gyakorlatokat. Sok esetben az elítélendő cselekedeteket elfogadja vagy akár bátorítja is a kormány. Ha azonban ezek hatásait vizsgáljuk, gyakran károsabbak, mint akár a szervezett bűnözés.
A pandémiát illetően először azt kell megnéznünk, hol vallott kudarcot az országok készültségi szintje. A járvány nem érhette készületlenül azokat, akik kellően figyeltek. Tudósok és közegészségügyi szakemberek évtizedek óta figyelmeztettek egy ehhez hasonló helyzetre. Csak meg kellett volna nézni könyvekben vagy cikkekben, hogy mit tesznek az egyes intézmények különböző országokban, hogy felkészüljenek a hasonló helyzetekre. Mégis alig követtük a már létező terveket vagy a már elfogadott irányelveket, nem hallgattunk a tudósokra.
Intézményi szinten az a kérdés, mitől voltak az egészségügyi rendszerek ennyire sérülékenyek a pandémiával szemben. Hogyan voltak képesek egyes kis országok – mint például Vietnam, Tajvan vagy Új-Zéland, amelyek ráadásul eltérő politikai berendezkedéssel működnek – sokkal jobb eredményt elérni, mint sok európai vagy észak-amerikai ország?
A második szint: miként reagáltak a kormányok a pandémia kitörését követően? Már 2019-ben érkeztek jelentések furcsa tüdőgyulladásszerű vagy egyéb megbetegedésekről Kínából, illetve a WHO vagy éppen hírszerző szervek részéről. Kína valóban nagyon későn számolt be az ottani tapasztalatokról, de végül kiadtak figyelmeztetéseket, és megosztották a releváns információkat – a világ nagy része mégis figyelmen kívül hagyta vagy alábecsülte a veszélyt.
Azt is korrupciónak kell tekinteni, ha egy kormány elmulaszt bizonyos intézkedéseket?
A kormányok fenntartanak hírszerző szerveket, amelyeknek a működését az adófizetők fedezik. Ezeknek a szerveknek az a feladata, hogy kicsivel többet tudjanak bizonyos fontos dolgokról, mint ön vagy én. A nemzetbiztonsági rendszerek részét képezik, és biztos vagyok benne, hogy már azelőtt rendelkeztek információkkal a veszélyről, mielőtt sor került volna bármilyen nyilvános bejelentésre.
Az a kérdés, mennyire vették komolyan a kormányok a hírszerzők tanácsait. Követték-e ezeket, és milyen választ terveztek adni a problémára. Hogyan készítették fel az egészségügyi rendszert, a lakosságot és a leginkább veszélyeztetett csoportokat? Milyen iránymutatást adtak ki, és hogyan? Miként koordinálták feladataikat?
És mi a helyzet azokkal a dollár és euró milliárdokkal – soha korábban nem látott összegekkel –, amelyeket a kormányok a gazdaságélénkítésre fordítottak?
Rengeteg pénzt bocsátottak a gazdaság támogatása rendelkezésére, és ez tökéletesen érthető is. A történelemből tudjuk azonban, hogy minden alkalommal, amikor természeti katasztrófa, háború vagy humán vészhelyzet következik be, akkor gyengülnek az ellenőrzési pontok.
Nagyon sok pénzt osztottak szét tehát a szokásos fékek és ellensúlyok nélkül, amelyek amúgy az átláthatóságot és elszámoltathatóságot szolgálták volna. Ez hatalmas lehetőség olyan emberek számára is, akik vissza kívánnak élni a helyzettel. A történelem során sokan tettek szert hatalmas vagyonra háborúk vagy egyéb válságok alatt.
Ezúttal tehát óriási összegeket osztottak szét a társadalmak egyes rétegei között megfelelő fékek és ellensúlyok nélkül. Egyesek szerint ezzel nem is most kell foglalkozni, nem most van itt az auditok és ellenőrzések ideje. Ez azonban rossz megközelítés. Pontosan most kellene megvédeni a közjót az egyenlőtlenségektől, igazságtalanságtól és a korrupciótól. Korábban láthattuk, hogy ha rosszul kezeltünk egy-egy ilyen válságot, az akár háborúhoz is vezethetett.
A harmadik kérdés, hogy a most bevezetett intézkedések némelyike hosszabb távon is hatással lehet, a mostani válságot követően is. A megfigyelési technológiák például rendkívüli módon beavatkoznak az emberek életébe. Bizonyos fokig indokoltnak tekinthetjük azokat az új módszereket, amelyekkel a hatóságok és egyes intézmények a pandémia alatt adatokat gyűjtöttek az emberekről. Ezekkel a lehetőségekkel azonban vissza is lehet élni, ha valaki magához kívánja vonni a hatalmat, amelyet azután a vészhelyzetet követően is autoriter módon gyakorolna.
A Freedom House Nations in Transit (Nemzetek átalakulóban) című, Európa és Eurázsia demokratikus kormányzásáról szóló éves jelentése 2020 májusában arról számolt be, hogy Közép- és Kelet-Európában egyre több vezető engedte el – idézem – „még a látszatát is annak, hogy betartják a demokrácia játékszabályait. Nyíltan támadják a demokratikus intézményeket, és az egyéni szabadságjogok korlátozásán dolgoznak”. Lengyelország kiesett a konszolidált demokráciák köréből, és már csak félig konszolidált demokráciának tekinthető, Magyarország pedig – amely korábban a demokráciákhoz tartozott – ma már átalakuló/hibrid rezsim. Mi az összefüggés a jogállamisági válság – amely a liberális értékek az utóbbi években tapasztalható megkérdőjelezésére épül – és a korrupció között?
Miről szól valójában a korrupció? Lebontja az állampolgárok az ország életében történő tudatos részvételére épülő demokrácia alapvető elemeit. A téves információk, a dezinformáció és a populista üzenetek megfoszthatják az embereket a tájékozódáshoz való joguktól.
Rendkívül komoly problémáról van szó. Etikus megközelítésre van szükség a hatóságok hatalmát és cselekedeteit, a technológiát és a gyógyszergyárakat illetően. Szükségünk van a tudományra, de szükség van a lelkiismeretre is a tudományban.
Lehetséges az etikus megközelítés a politika világában?
Feltétlenül szükség van rá. A politikusokat a közjó szolgálatára választják vagy nevezik ki. Ha nem így cselekszenek – mindegy, hogy tudatosan vagy tudattalanul –, másfajta korrupcióval állunk szemben: intézményi vagy jogi korrupcióval. Az etikusság kötelező lenne mindenki számára, aki közhivatalt tölt be. Ha valaki etikátlanul jár el, az azt jelenti, hogy előnyben részesíti saját magát, pártját, családját vagy barátait.
Az is fontos, hogy az etika szabályait valójában hogyan alkalmazzák a gyakorlatban, és hogy azok milyen hatással vannak a törvényeket, intézkedéseket és szakpolitikákat érintő döntéshozatalra. Előfordul, hogy bizonyos dolgokat tisztességtelenül vagy nem átláthatóan hajtanak végre: ez is olyan korrupt gyakorlat, amely aláássa a demokráciát.
Ilyen esetben nem jutnak szerephez az állampolgárok. Vannak olyanok, akik azt gondolják, szerephez jutnak, de ez nem valódi szerep. Az állam foglyul ejtéséről van szó, amit a klientelista elit hajt végre, hogy a tömegekkel szemben a saját érdekeit részesítse előnyben.
Ez tehát nem demokrácia, és mellesleg nem is kapitalizmus. Ez a neoszocializmus. A tömegek számára ott van a neoliberalizmus és ott vannak a megszorítások, az államtól óriási támogatásban részesülő kevés ember számára pedig a neoszocializmus. Ez olyan állami intervenció, amely azoknak az érdekeit szolgálja, akik a színfalak mögött törvénysértő vagy tisztességtelen módon működnek.
Miért nevezi ezt neoszocializmusnak?
A kormány olyan szelektív támogatást biztosít, amelyre nincs szükség. Ez tisztességtelen előnyt jelent, amelyhez etikátlan vagy törvénysértő gyakorlatok útján jutnak. Korrupt befolyásról van szó, ez pedig a demokrácia ellentéte. Számomra az illiberális demokrácia ellentmondás, hiszen a politikusok nem lehetnek egyszerre illiberálisak és demokratikusak.
Hogyan reagálhat a társadalom az ilyen korrupcióra? Tömegtüntetésekkel, esetleg a nemzetközi szervezetek mobilizálásával? Ahogyan az EU csinálja: a kohéziós alapok jogállamisági feltételekhez történő kapcsolásával? Vagy más módon?
Ez egy lehetőség arra, hogy rengeteg jó dolgot tegyünk, de ehhez megfontolt hozzáállásra, kockázatelemzésre és megfelelő stratégiára van szükség. Több balkáni államban láttuk, hogy a korrupcióellenességhez kapcsolódó feltételek nem segítették a folyamatot, sőt éppen az állami javak privatizációjához vezettek olyan módon, hogy az végeredményben az állam korrupttá válását vagy foglyul ejtését eredményezte. Fontos tisztában lenni cselekedeteink lehetséges következményeivel, hogy felkészülhessünk rá, milyen várható, váratlan vagy nemkívánatos hatásokkal járhatnak bizonyos politikák.
Hiszek az ösztönző és büntető intézkedéseket alkalmazó megközelítésekben. Szükség van ösztönzőkre, de szankciókra is, ha valaki nem tesz eleget az elvárásoknak. Mindezt azonban átgondolt módon kell alkalmazni, felkészülve az egyes folyamatok nem várt és negatív következményeire is.
Pontosan kell felmérni a problémát, alaposan elemezni kell a kontextust, és oda kell figyelni az egyes országok különféle erőviszonyaira. Ha mindezt elvégeztük, felállíthatunk egy jó stratégiai tervet és nekiláthatunk annak megvalósításához. Meg kell állapítani továbbá bizonyos indikátorokat és mérőszámokat, amelyek alapján folyamatosan értékelhetjük, hogy jó úton haladunk-e. Rendszeres időközönként szükség lehet kiigazításokra.
Most kell lefektetnünk az alapokat: olyan alapokat, amelyek később is megállják a helyüket. Megközelítésünket tényekre, tudásra és adatokra kell építenünk. A különböző érintettek visszajelzései és támogatása alapján értékelhetjük a fejlődésünket, és eldönthetjük, milyen további lépésekre van szükség.
Az EU fontos legitimációval rendelkezik, és hatékony integrációs lehetőségek előtt áll, de ha hibázik, az negatív eredményekkel járhat. Az EU-nak jó példát kell mutatnia: bizonyítania kell, milyen fontos az átláthatóság, az integritás és az elszámoltathatóság.
A pandémia alapján megállapíthatjuk, hogy a korrupció új formákat ölt?
Nem gondolom, hogy új formákat öltene. Azt gondolom, hogy vannak olyan formái, amelyek jellemzőbbek a többinél. Féltem azonban az egészségügyi termékek ellátási és forgalmazási láncának integritását, hiszen olyan dolgokról – védőeszközökről, gyógyszerekről és vakcinákról – van szó, amelyek még sokáig hiánycikkek lesznek.
Nálunk, az Egyesült Államokban léteznek az Országos Tudományos Alapítvány által támogatott kezdeményezések. A munkacsoportot három egyetem vezeti, kormányzati és magánvállalati partnerek részvételével. Azt kutatják, miként lehet hatékonyabban felderíteni az alacsony minőségű és hamisított – törvénysértő – egészségügyi termékeket, hogy miként lehet felszámolni az illegális hálózatokat és korlátozni ezek hatékonyságát, illetve hogy miként lehet kapacitásokat kiépíteni globális szinten a fenti három célkitűzésre vonatkozóan.
Azt gondolom, minden olyan alkalommal, amikor nincs összhangban a kereslet és a kínálat, fel kell készülnünk mindenféle visszaélésre, csalásra, korrupcióra és a feketepiacra. Készen kell állnunk, hatékony válaszlépéseket kell kidolgoznunk, és a lehető legjobban meg kell tudnunk előzni ezeket a jelenségeket.
Mit gondol: a koronavírus-járvány lehet fordulópont, amely nyomán megnyílnak a reformokhoz vezető utak, különösen az autoriter, korrupt kormányzatok által vezetett országokban?
Azt gondolom, valamilyen módon fordulópont lesz, igen. Egy ekkora mértékű sokk nem múlhat el következmények nélkül. Lehetnek negatív és pozitív hatásai is. Rajtunk áll, hogy maximálisan kihasználjuk a pozitív következmények potenciálját, és erősebben kerüljünk ki a válságból, mint amilyenek a pandémia előtt voltunk.
A cikk eredetileg a Visegrad.info oldalon jelent meg angol nyelven, az EurActiv Csehország, az EurActiv Szlovákia, az EurActiv Lengyelország és a budapesti Political Capital közös projektje keretében, további részletek a honlapunkon.
