Kkv-szektor a koronaválság árnyékában: hová tart a magyar cégek versenyképessége?
A kis- és középvállalati (kkv) szektor az összes magyar cég 99 százalékát adja, a bruttó össztermék több mint felét termeli meg, a foglalkoztatásnak pedig mintegy 70 százalékáért felelős – épp ezért kardinális kérdés, hogy mennyire hatékonyak, versenyképesek az ide tartozó cégek nemzetközi viszonylatban. A kkv-kkal, különösen a hazaiakkal kapcsolatban leggyakrabban emlegetett probléma a termelékenység: mind a nagy cégektől, mind a nyugati társaiktól elmaradnak abban, hogy egy dolgozójuk mekkora hozzáadott értéket állít elő egységnyi idő alatt, ez pedig a teljes magyar gazdaságot visszahúzza.
Ennél a leegyszerűsített képnél persze árnyaltabb a kkv-k világa, fejlődéstörténete. A fogalom eleve nagyon heterogén kört fed le: jobb híján ide sorolják az egyéni vállalkozásokat ugyanúgy, mint a sikeres magyar tulajdonú középvállalatokat, vagy a nemzetközi multicégek hazai leánycégeit. Pedig ezek más-más kihívásokkal küzdenek, más perspektíváik vannak, máshogyan kell (lehet) őket támogatni a fejlődésben. A valóságban az egy-két fős mikrovállalkozások gyakran sajnos kényszervállalkozásnak tekinthetők, de közben a kisvállalkozások között is bőven vannak olyanok, amelyek komoly növekedési potenciállal rendelkeznek. A középvállalati szektorban pedig már szép számmal akadnak kimondottan sikeres, a nemzetközi piacra lépést is megugrani képes cégek, amelyek közül sokan már globális ellátási láncok részeként működnek.
A kkv-szektor sokféleségét tekintetbe véve is megállapíthatunk ugyanakkor néhány olyan problémát, sajátosságot, ami a hazai ágazat egésze szempontjából releváns. Ezek részben lassan változtatható (akár kulturális) adottságokból, részben a gazdasági-politikai környezetből, részben az ország világgazdaságban betöltött szerepéből vezethetők le. „Magyarországon kevés az olyan sikeres, érzékelhető méretűvé nőtt vállalat, ami már a rendszerváltás után született. Ez nem általános jelenség Közép- és Kelet-Európában, és nyilván nem véletlenül alakult így” – mondta az Euractivnak Békés Gábor, a Közép-európai Egyetem és a Közgazdaságtudományi Intézet kutatója. Békés szerint látványos, hogy itthon a legnagyobb cégek (és a leggazdagabb magyarok vállalkozásai) gyakran nem a nemzetközi piaci versenyben elért sikerekből kerülnek ki, illetve hogy egyre nagyobb arányban jelennek meg ezeken a listákon politikaközeli szereplők és érdekeltségeik. Ez egyben arra is utal, hogy a cégek növekedési potenciálját, várható sikerességét erősen meghatározhatják a politikai kapcsolatok, ami viszont a kisebb vállalatok körében is rossz ösztönzőket intézményesít: ha a cégek valódi innováció, a piacon sikeres üzleti modellek kialakítása helyett inkább kapcsolati tőke felhalmozására, helyezkedésre törekszenek, az hosszú távon árt a versenyképességüknek.
Erre a hatásra ráerősítenek a különféle állami támogatások is, amelyek az ország uniós csatlakozása óta legnagyobb arányban EU-támogatásokat jelentenek. Elterjedt vélekedés a közgazdász-társadalomban, hogy a hazánkra szakadt uniós pénzek szinte többet ártottak, mint használtak azáltal, hogy ahhoz mérhető a hatásuk, mint amikor valahol értékes nyersanyagra bukkannak, és annak kitermelése köré szervezik az egész országot. Ehhez hasonlóan épül fel az EU-támogatások „leszívására” optimalizált gazdaság, ahol rengeteg cég a megszerezhető pályázati forrásokhoz igazítja profilját, ahelyett, hogy valóban sikeres terméket állítana elő. Emellett a gyenge intézmények és a kétséges jogbiztonság (amelyek a nemzetközi versenyképességi jelentésekben is rendszeresen lehúzzák a magyar pontszámot) is hozzájárulnak ahhoz, hogy a szereplők ne akarjanak egy bizonyos szint fölé nőni, illetve afölött a szint fölött inkább külföldön vállalkozzanak, tartva a politikai kockázatoktól.
Az általánosan érvényesnek tekinthető, versenyképességet, hatékonyságot gátló tényezők nem állnak meg az üzleti környezetből adódó esetleges nehézségeknél. „Gyakran tapasztaljuk a magyar kkv-szektorban, hogy a tulajdonosokban egy bizonyos árbevételszint fölött nincs meg a további vállalatépítés vágya” – nyilatkozta az Euractivnak Kaszap András, a KPMG igazgatója. „Az alapító generációban sok tulajdonos-cégvezető megelégszik azzal, hogy létrehozott egy közepes méretű vállalkozást, ami biztos megélhetést nyújt a családjának. De abba már nem szívesen vág bele, hogy hitelt vegyen fel bővítéshez, fejlesszen, exportpiacra lépjen, vagy egy nagyvállalat beszállítójává válhasson – még akkor sem, ha a cégének minden adottsága meglenne ehhez”. Szerinte ez a fajta kockázatkerülés részben kelet-európai kulturális sajátosság, ami lassan bár, de változóban van, a fiatal cégvezetőkre például már egyre kevésbé jellemző. Ezt az empirikus adatok is megerősítik, a Lendület kutatócsoport 2019-es, versenyképességet vizsgáló kutatása szerint a magyar kkv-k passzívabbak, kisebb valószínűséggel vágnak bele innovatív fejlesztésekbe.
Fontos, kkv-specifikus probléma az is, hogy a cégek nehezen találják meg azt a mezsgyét, amelyen haladva valódi fejlődést lehet elérni a nemzetközi értékláncokba való beágyazottság révén. „A témával foglalkozó kutatások szerint a tudásáramlás úgy néz ki, hogy csak a legjobb cégek tudnak valódi hasznot húzni abból, hogy gyakorlatokat vesznek át a közelükben működő jó vállalatoktól” – mondja Békés, aki szerint a kis- és közepes magyar cégek döntő része keveset fejlődik annak köszönhetően, hogy beszállítóként megjelenik multicégek ellátási láncában. Békés felidézi, Magyarországon számos kutatásból kiderült már, hogy a cégek fejlődését valójában nem is annyira a tőkehiány, sokkal inkább az elégtelen menedzsmenttudás és az említett rossz ösztönzők gátolják. Ezért a sikeres cégekkel való gazdasági kapcsolatoknak az lehetne a legnagyobb haszna hosszú távon, ha a kisebb cégek elsajátítanák azt az irányítási tudást, vállalati workflowt, munkaszervezési gyakorlatot, amelynek segítségével előre tudnak lépni, el tudnak mozdulni a nagyobb hozzáadott értékű tevékenységek felé.
Az alaphelyzetet természetesen mostanában a koronavírus és az abból fakadó gazdasági visszaesés határozza meg a kkv-szektorban is. Kaszap András egy tavalyi vállalati megkérdezés eredménye alapján úgy látja, hogy a kkv-kon belül itthon a középvállalatok voltak a leginkább válságállók, csupán 5 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy a 2020-as árbevételük várhatóan legalább a negyedével kevesebb lesz az egy évvel korábbinál. A kis- és a mikrovállalatoknál lényegesen rosszabb volt ez az arány. Az átlagolt adatok ugyanakkor jelentős kilengéseket fednek el: jellegéből adódóan a turizmus-vendéglátást magába foglaló szolgáltatószektor zuhant meg a leginkább, míg az iparban, kereskedelemben egyes szektorok mérettől függetlenül még növekedni is tudtak.
A járvány okozta gazdasági visszaesés finanszírozás szempontjából is megütötte a kisebb cégeket, a problémás szektorokban pedig lényegében leállt a hitelezés. A KPMG becslése szerint nagyjából 50 százalékkal növekedett az a vállalati (beruházási) hiteligény, amit a jelenlegi piaci megoldások nem elégítenek ki. Itt is a mikrovállalkozásoknál a legrosszabb az adat: időszakosan akár ötszörös arányról is beszélhetünk a visszaesés előtti szinthez viszonyítva.
A mostani helyzet kapcsán a leggyakrabban előkerülő tényező a járvány munkaerőpiaci vetülete, ami valóban jelentős: a cégek nagyjából tizede nyilatkozott úgy, hogy a cég méretéhez képest jelentős mennyiségű dolgozót kellett elbocsátania, negyedük pedig munkaidőt csökkentett. Ugyanakkor Kaszap András szerint nem ez lesz a legtartósabb hatása a válságnak: a foglalkoztatás viszonylag gyorsan helyre fog állni, amint elmúlik a járványhelyzet, a munkaerőpiaci átrendeződésnek, alkalmazkodásnak már most látszanak a jelei. Az elhalasztott vállalati beruházások ugyanakkor még hosszú évekig, strukturális szinten éreztethetik a hatásukat. A cégek 15-20 százaléka halasztott el beruházásokat tavaly, és még azok is kevésbé hajlamosak fejlesztés érdekében kockázatot vállalni egy ilyen bizonytalan üzleti környezetben, akiket egyébként kevésbé érintett súlyosan a járványhelyzet.
A hazai kkv-k versenyképesség-fejlesztésének kérdéskörét tehát egyrészről az általános helyzetképből, másrészről a vírus hozta fejleményekből kiindulva érdemes megközelíteni. A vázolt, kihívást jelentő alaphelyzettől függetlenül több mutató és vélemény is utal arra, hogy az elmúlt néhány évben elindult egy pozitív trend a termelékenységben. A jegybank termelékenységi jelentése szerint a kkv-kör lassan elkezdte ledolgozni termelékenységi hátrányát (bár még így is jelentős növekedési tartaléka van, más szóval messze vagyunk attól, hogy megszűnjön a magyar gazdaság duális szerkezete).
Ahhoz azonban, hogy valóban áttörjön a plafon a magyar tulajdonú kis- és közepes cégek döntő hányada, és az igazán jól teljesítő magyar vagy külföldi társaik között, biztosan jelentős növekedésre van szükség az innováció területén. Ez pedig sokkal komplexebb kérdéskör, mint elsőre gondolnánk, hiszen a támogatásokkal kapcsolatos, korábban részletezett problémák miatt biztosan nem elég annyi, hogy az állam célzottan pénzt önt a szektorra – sőt, ez egyfajta perverz ösztönzőrendszert is kitermel, amennyiben nem biztosított a pénzek politikafüggetlen és szakmai elosztása.
Az állami támogatásokkal kapcsolatban Kaszap András úgy véli, hogy egy ilyen speciális helyzetben szükség van a vállalkozások gyors megsegítésére, a beruházások és az export ösztönzésére, valamint a munkaerő megtartására. Fontos ugyanakkor, hogy ezek az átmeneti jelleggel biztosított pluszforrások csak a visszaesés hatásainak mérsékléséről szóljanak, és a vállalkozások a jövőben a saját lábukon állva, támogatás nélkül is növekedési pályán tudjanak maradni.
Tapasztalatai alapján arról is beszélt, az elmúlt években jelentős fejlődést lát a középvállalati körnek abban a rétegében, amely sikerrel be tudott csatlakozni a globális ellátási láncokba. Itt a legkézenfekvőbb példa néhány nagyobb autóipari beszállítóé; ezeknél a cégeknél a siker kulcsa a hatékonyságra és a minőségre fókuszáló, digitális megoldásokkal támogatott professzionális vállalati működés, amelyet a gyártók, vagy az első körös beszállítók szigorúan megkövetelnek tőlük.
A hazai kkv-k körében a menedzsmenttudás, a vállalatirányítás terén továbbra is bőven vannak fejlesztendő területek. Ez a probléma egyébként részben a generációváltással magától megoldódhat: a második generációs cégvezetők, akik szüleiktől veszik át az üzlet irányítását, sokszor már hazai és külföldi egyetemeken, üzleti iskolákban tanultak, vagy külföldi gyakorlaton szereztek tapasztalatot. Nekik már nem szükséges elmagyarázni például a tulajdonosi és menedzsment funkciók szétválasztásának fontosságát, a vállalatszerű működés alapköveit, és a hosszú távú vállalatépítésre, fejlesztésre is nyitottabbak – a KPMG tapasztalatai szerint.
Kaszap András azt mondta, bár a koronavírus-járvány a finanszírozási és a beruházási oldalon láthatóan érzékenyen érinti a hazai kkv-kat, történtek olyan pozitív változások is, amelyek hosszabb távon javítják a szektor versenyképességét. „Egyrészt számos vállalat, amelyik sikeresen vészelte át eddig ezt az időszakot, jóval kockázattudatosabbá vált, azaz a vállalati vezetők reálisabban látják az üzleti, pénzügyi, jogi, megfelelési kockázatokat, és tudatosan kezelik is ezeket, például a tevékenységeik diverzifikálásával. Ez összességében egészségesebbé teszi az üzleti modelljüket, csakúgy, mint a társadalmi távolságtartás által előtérbe került digitalizáció és online értékesítés, amely téren saját elhatározásból vagy kényszerűségből, de a legtöbb vállalkozásnak fejlődnie kellett. A tanácsadói megkeresések jellege is alátámasztja a fentieket: a gazdasági visszaesés alatt a KPMG kkv-ügyfelei nagyobb arányban keresik a céget a tevékenységük diverzifikálására, eladásösztönzésre és hatékonyságnövelésre vonatkozó igényekkel. Ez korábban kevéssé volt jellemző a kkv-körben, és ez a trend szintén ígéretes a szektor hosszú távú versenyképesség-növelése szempontjából.“
A cikk eredetileg a Visegrad.info oldalon jelent meg angol nyelven, az EurActiv Csehország, az EurActiv Szlovákia, az EurActiv Lengyelország és a budapesti Political Capital közös projektje keretében, további részletek a honlapunkon.
