„A közös uniós külpolitika feltétele, hogy minden európai polgár ugyanolyan mértékben magáénak érezze”

Jakab Péter szerint a magyar 5G-hálózat kiépítésekor Magyarország szövetségesi rendszerén belülről érkező technológiát kell használni. Nem csak ebben kritikus Kínával szemben: támogatja a hszincsiangi jogsértésekben részt vállaló hivatalnokokkal szemben hozott szankciókat, és bár előnyösnek látná az Európai Unió és Kína közötti befektetési megállapodást, úgy véli, „mindez nem élvezhet elsőbbséget azokkal az alapvetésekkel szemben, amelyekre politikai rendszereinket és társadalmainkat építjük”. A Jobbik miniszterelnök-jelöltje kiemelte, hogy fontos egy közös európai kül-, biztonság- és védelempolitika kiépítése, de ehhez szükséges egy egységesebb Európa megteremtése is, amit magáénak érezhet minden tagállam és állampolgár. Interjúsorozat, negyedik rész.

 

A sorozat további miniszterelnök-jelölti interjúi:

• Dobrev Klára: „Megerősíteném az EU és Magyarország világpolitikai súlyát”
• Fekete-Győr András: „A Huawei olyan nemzetbiztonsági kockázatot jelent, amit egyszerűen nem ellensúlyoz az általuk kiépített 5G-rendszer alacsony ára”
• Pálinkás József: „Ma egyetlen EU-tagállam sem elég erős ahhoz, hogy az érdekeit egyedül hatékonyan tudja képviselni”
• Márki-Zay Péter: „Az Osztrák-Magyar Monarchia már 1867-ben eljutott a közös külügy, hadügy, pénzügy koncepciójáig, elkeserítő, hogy 150 évvel később az európai integráció még nem tart itt"
• Karácsony Gergely: „Első lépésként a paksi szerződést kell felmondani”

 

Az elmúlt időszak rámutatott, hogy az Európai Unió (EU) sok esetben béna kacsaként mozog a külpolitikai porondon, az egyhangú döntéshozatal miatt ugyanis akár egyetlen tagállam ellenállása is elég egy uniós állásfoglalás vagy szakpolitikai döntés megvétózásához. Az Európai Parlament (EP) több ízben is felhívta a tagállamok figyelmét arra, hogy – legalább az emberi jogokkal összefüggő esetekben – érdemes lenne elmozdulni az egyhangúról a minősített többségi döntéshozatal felé. Az Ön kormánya támogatná, hogy az EU minősített többséggel hozhasson külpolitikai döntéseket?

Igen, támogatnánk, noha fontosnak tartom megjegyezni, hogy annak, hogy az EU sokszor béna kacsaként mozog a nemzetközi színtéren, mélyebb okai vannak annál, mint hogy milyen szabályok vonatkoznak a döntéshozatalra. Valóban, az egyhangúság követelménye egy olyan intézményi jellegű probléma, amelyen változtatni szükséges. Ugyanakkor azzal is foglalkoznunk kellene, hogy miért juthattunk el oda, hogy ennyire nehéz megteremteni az összhangot Európában, és hogyan állíthatnánk azt helyre, hiszen e nélkül csak tüneti kezelést tudunk adni. Sajnos az európai közösségben a mai napig hiányzik a közös identitás, valamint azok a közös gazdasági és társadalmi politikák, amelyek biztosítanák, hogy Európát valamennyi tagállam állampolgára egyaránt és ugyanolyan mértékben magáénak érezze. Már csak az Európa-ellenes populisták elleni fellépés miatt is fontos volna mindez, arról nem is beszélve, hogy a következő években egyre több olyan globális kihívás ér majd bennünket, amelyekre véleményem szerint csak európai szinten tudunk majd választ adni. Ehhez pedig az kell, hogy mind intézményi, mind pedig társadalmi szinten megtörténjen a minőségi váltás. Intézményi szinten emellett fontosnak tarjuk a közös európai haderő felállítását, mely az egységes európai külpolitika cselekvési lehetőségeit jelentős mértékben tudná bővíteni.

 

Szükség van egyáltalán arra, hogy az Unió egységes, erős külpolitikát folytasson, vagy előnyösebb, ha minden tagállam a saját külpolitikai stratégiáját követi, minimális EU-szintű koordinációval?

Egyre nyilvánvalóbb, hogy ha az EU a porondon akar maradni a nemzetközi politikában, és szolgálni akarja polgárai érdekeit, szükség van egységes, erős uniós külpolitikára. Nem csak az olyan világszintű kihívások indokolják ezt, mint a klímaváltozás vagy éppen a járványhelyzet, amelyeket pusztán nemzetállami szinten nehezen lehetne kezelni, de a világpolitika más szereplőinek reakciói is. Az elmúlt időszakban több példát is láthattunk arra nézve, hogy más szereplők „tesztelték” az EU vezetőinek erejét és tekintélyét. Ez pedig arra int bennünket, hogy ha a jövőben is ott kívánunk lenni a világ sorsát eldöntő kérdések megtárgyalásánál, akkor meg kell erősíteni az EU-t külpolitikailag.

Mindehhez persze az is kell, hogy a tagállamok és annak állampolgárai magukénak érezzék Európát, Európa pedig képes legyen közös politikájába becsatornázni a tagállamok érdekeit és elképzeléseit. Ami Magyarországot illeti, ezen a téren bőven van elmaradásunk, hiszen jelenleg nem hogy nem közeledünk ahhoz, hogy az EU-ban meg tudjuk jeleníteni a magyar érdeket, de az Orbán-kormány EU-bomlasztó politikája miatt egyre távolabb kerülünk attól. Egy általam vezetett kormánynak kiemelt feladata lenne, hogy az egyre rosszabb kapcsolatok irányán változtassunk, és konstruktívan lépjünk föl, akár a V4 azon tagjait is bevonva, akik most egyre kevésbé érzik jól magukat ebben a regionális együttműködésben. Magyarországot vissza kell vezetni Európába, ahonnan a hibrid rezsimet folyamatosan építő Orbán éppen eltávolodik.

 

Az Ön kormánya támogatná, hogy az EU erősítse, kiterjessze az Oroszországgal szemben alkalmazott szektorális gazdasági szankciókat? Mi szól mellette vagy ellene?

Úgy gondolom, hogy a külpolitika célja az, hogy a kölcsönös előnyöket elősegítsünk, a vitákat pedig megoldjuk. A szankció mindig egy drasztikus eszköz, amelyhez csak legvégső esetben szabad nyúlni. A jelenlegi helyzetben sajnos úgy látom, hogy Európa kezében ez az egyetlenegy eszköz maradt annak érdekében, hogy kifejezze nemtetszését Moszkva bizonyos gyakorlataival szemben, így támogatom a szankciókat.

Ugyanakkor sohasem téveszthetjük szem elől azt, hogy a szankció célja az, hogy a másik felet rászorítsuk a politikai tárgyalásra. Amikor Oroszországgal szemben szankciókat léptetünk életbe, gondolnunk kell erre, hiszen sem a szankció intézményét nem volna szerencsés erodálni, sem pedig azt az érzetet nem volna bölcs keltenünk, hogy eleve elvetjük a viták rendezésének lehetőségét. Ezzel ugyanis épp a célt tévesztenénk szem elől: jelesül azt, hogy Oroszország viselkedését megváltoztassuk.

 

Ön szerint Magyarországnak ki kellene tiltania orosz diplomatákat, hogy így fejezze ki szolidaritását Csehországgal a vrbeticei robbantás miatt? Ha nem a kitiltás, mi lehetne jó „válasz”?

A vrbeticei robbantás egy nagyon súlyos ügy, amely teljesen érthető módon terhelte meg a cseh-orosz kapcsolatokat, valamint az EU és Oroszország közötti viszonyt is. Az orosz titkosszolgálat ezzel átlépett egy olyan vörös vonalat, amelyet nem lehet tolerálni. Teljesen érthető Prága reakciója, és ha van alkalom, amikor az egységes európai fellépésre mindennél nagyobb szükség van, akkor ez az. Úgy gondolom, hogy egy emberek halálával járó titkosszolgálati akció után a diplomaták kitiltása akkor számít valóban erős üzenetnek, ha valamennyi tagállam szolidáris Csehországgal, és egy közösségként tudunk cselekedni. Ha pedig ez az összhang megvan, akkor annak mindenkire kell vonatkoznia, Magyarországra is.

 

Az Ön kormánya leállíttatná a két új paksi blokk építését? Hogyan pótolnák azt a kieső energiát, amit ez a két atomerőmű-blokk állítana elő?

Két részletben válaszolnám meg. Az első nagy kérdés a szerződéskötésre és annak körülményeire vonatkozik. Kormányra kerülésünk után első lépésként szeretnénk megvizsgálni az erőmű bővítéséről szóló szerződéseket, hatástanulmányokat és pénzügyi terveket, hiszen ezek részleteit nem ismerjük. Márpedig jó okunk van azt feltételezni, hogy a bővítés pénzügyi háttere kérdéseket vet föl. Mindehhez persze először látni kell a dokumentumokat.

A második kérdés, ami az energia előállítását illeti, és sokkal inkább szakmai jellegű. A néppárti Jobbik támogatja az EU által megfogalmazott környezetvédelmi célokat, az Európai zöld megállapodás (GreenDeal) kereteiben leírtakat, a párizsi megállapodásban foglaltakat, valamint a múlt héten elfogadott hidrogénstratégiát, és szeretnénk, ha 2050-re Magyarország is karbonsemleges lehetne. Ehhez azonban még sokat kell dolgoznunk mind a rendszerek integrációja, mind pedig a technológiák fejlesztése terén. Éppen ezért jelen pillanatban még nem látunk olyan alternatívát, amely akár kiválthatná Paksot.

 

Milyen megoldásokkal lehetne csökkenteni Magyarország orosz energiahordozókkal szembeni erős függését?

Az előző kérdésben vázolt megoldások által, követve az EU által is kijelölt célokat. A tervek nagyon ambiciózusak, és úgy gondolom, hogy több okból is fontos lehetőségeket tartogatnak Magyarország számára a környezetvédelem kérdéskörén túlmenően is. A megújuló energiaforrások kutatása és alkalmazása tipikusan olyan terület, amelyben kihasználhatnánk a magyar kutatók tudását, segíthetnénk a kutatás-fejlesztést és az innovatív megoldásokat, amelyekben mi, magyarok nagyon jók vagyunk.

Ha szabad egy gondolatot közbeszúrnom, annak idején a béruniós kezdeményezésünk is erre épített volna: gazdaságunkat ne az olcsó munkaerőre, hanem a tudásra és az új, nagy hozzáadott értékű technológiákra alapozzuk ugyanúgy, ahogy ezt a nyugat-európai országok is teszik.

 

Az Ön kormánya támogatná, hogy az EU további kínai hivatalnokokat szankcionáljon az ujgur kisebbséggel szemben elkövetett jogsértésekben, illetve a hongkongi demokrácia szűkítésében játszott szerepük miatt? Mi szól mellette és ellene?

Az EU az emberi jogok tiszteletben tartására és a demokrácia eszméjére épül. Ez a közösség talán létre sem jöhetett volna ezen alapvetések nélkül, de az egészen biztos, hogy ilyen sikereket soha nem érhetett volna el. Éppen ezért mi, európaiak mélyen hiszünk ezekben az értékekben, és fontosnak tartom, hogy ezt a világban is képviseljük. Kína kötelezettségeket vállalt Hongkong politikai rendszerének tiszteletben tartására, nekünk pedig ki kell állnunk a jog uralma és a kötelezettségek teljesítése miatt. Magunkkal szemben is kötelességünk mindez, és a hongkongi embereket sem hagyhatjuk cserben. Ugyanígy fontos európai értéknek tartom a kulturális sokszínűséget és az őshonos nemzetiségek támogatását. Túl enyhén is fogalmazok, ha azt mondom, hogy a hírek, amelyek Kína ujgurokkal szembeni fellépéséről érkeznek, riasztóak. Az EU pedig nem teheti meg, hogy egy ilyen kérdésben ne hallassa a hangját.

A fentieket figyelembe véve jogosnak tartom a kínai hivatalnokokkal szembeni szankciókat. Ahogy azonban Oroszország esetében, úgy itt is fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a szankciós politika csak egy eszköz lehet, nem pedig maga a cél. Hiába nyugtatjuk meg ugyanis a lelkiismeretünket azzal, hogy kemény szankciókat szabtunk ki, ha mindezzel semmit sem segítünk Hongkong, vagy az ujgurok helyzetén. Az EU célja az kell, hogy legyen, hogy a kínai felet rábírja az együttműködésre, Hongkong és az ujgurok helyzetét pedig érezhetően javítsa. A szankció ennek kell, hogy egy eszköze legyen.

 

Ön szerint ki kellene zárni a kínai cégeket, például a Huaweit, a magyar 5G-hálózat kiépítéséből, akkor is, ha így nőne a hálózat kiépítésének költsége?

Úgy gondolom, hogy a mai világban az adatbiztonság, illetve az 5G-hálózat kiépítése egy olyan súlyú nemzetbiztonsági és stratégiai kérdés, ahol nem megengedhető, hogy anyagi kérdések domináljanak. Nyilván a költségek kérdése fontos, de én nem ezt tartom az elsődleges szempontnak, hanem azt, hogy olyan technológiát használjunk, amely fölött van ellenőrzésünk, és amely nem tesz bennünket kiszolgáltatottá. Ezért én mindenképpen a saját, vagy legalábbis a saját szövetségi rendszerünkön belülről érkező technológiát részesíteném előnyben, arról nem is beszélve, hogy Kína ezen a területen az elmúlt időszakban legalábbis kétes hírnévre tett szert.

 

Az Ön kormánya leállíttatná a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítását, illetve a Fudan egyetem budapesti kampuszának építését? Milyen projektekre költenék az így felszabaduló összeget?

A Kínával való gazdasági kapcsolatok építését fontosnak tartjuk, amennyiben az együttműködés alapját a kölcsönös előnyök biztosítják. Az elmúlt időszakban azonban azt kell látnunk, hogy az EU-ban egyre inkább partvonalra sodródó Fidesz-kormány sokkal inkább hatalmi pozícióinak erősítésére használja a kínai kapcsolatokat, akár annak árán is, hogy a belpolitikai haszon reményében olyan függő viszonyokat építenek ki Pekinggel, amelyek messzemenően sértik nemzeti szuverenitásunkat és a magyar nemzeti érdeket. Mind a Budapest-Belgrád vasútvonal, mind pedig a Fudan Egyetem budapesti kampuszának projektje olyan beruházás, amely joggal veti fel annak gyanúját, hogy ezek első számú haszonélvezője Kína, míg Magyarország számára lehet, hogy ráfizetést is jelentenek a projektek.

Ebből következően mindkét beruházást felfüggesztenénk, hogy azok mögöttes pénzügyi feltételeit megvizsgálhassuk. Amennyiben pedig bebizonyosodna, hogy ezek Magyarország számára előnytelenek, vagy a mi rovásunkra a kínai felet aránytalanul kedvező helyzetbe hozzák – amire jó esély van – úgy leállítanánk őket.

Az így felszabaduló összeget véleményem szerint a magyar bérek felzárkóztatását szolgáló célokra kellene elkölteni: kutatásra és fejlesztésre, magas hozzáadott értékű termékek előállításának ösztönzésére, valamint a magyar kis- és középvállalkozók támogatására.

 

Az Európai Bizottság és Kína tavaly év végén megállapodott egy befektetési szerződésről, ami könnyítheti az európai cégek helyzetét a kínai piacon. Ezt a szerződést ratifikálnia kellene az EP-nek, de a testület Peking egyes EP-képviselőkkel szemben hozott szankciói, illetve emberi jogi kérdések miatt egyelőre ezt nem tette meg. Ön szerint Magyarországnak érdekében áll, hogy életbe lépjen ez a megállapodás? Ön szerint az emberi jogi kérdésekre figyelemmel kell-e lenni az EU Kínával való kapcsolata során, ha igen, maghatározható-e, hogyan?

Fontosnak tartom a gazdasági együttműködést Európa és Kína között, ha pedig az európai cégek előtt lehetőségek nyílnak meg a kínai piacon, az valamennyiünk számára előnyös. Ahogyan azonban korábbi válaszaimban is utaltam rá, Európának minden körülmények között tiszteletben kell tartania saját értékeit, és ezek fontosságára másokat is emlékeztetnie kell. A kereskedelem és a gazdasági együttműködés fontos, de mindez nem élvezhet elsőbbséget azokkal az alapvetésekkel szemben, amelyekre politikai rendszereinket és társadalmainkat építjük. Nyilvánvaló, hogy az EU-ban elfogadhatatlan az emberek kizsákmányolása, vagy éppen a kényszermunka. Cinikus volna, ha mindennek tiszteletben tartását üzleti partnereinktől nem várnánk el, vagy megengednénk azt, hogy valaki az európai előírásokat és normákat harmadik országbeli partnerek bevonásával kerülje meg. Ez mindenféleképpen egy fontos pont az Európa és Kína közötti kapcsolatokban. Van ennek az európai emberek jogait érintő vonulata is, akik joggal várják el, hogy az általuk vásárolt termékek megfeleljenek az európai fogyasztóvédelmi előírásoknak, mind a minőségüket tekintve, mind pedig az előállításuk módját illetően. Úgy gondolom, hogy itt az EU-nak bőven van mozgástere, és élnie is kell azzal. Az európai vásárlók ugyanis aligha kérnek önszántukból olyan kínai termékekből, amelyek a mi sztenderdjeinknek – legyenek azok minőségbeliek vagy etikaiak – nem felelnek meg.

 

A dezinformáció – különösen a Kreml és Peking szócsövei által terjesztett manipulatív retorika – Ön szerint jelent nemzetbiztonsági kockázatot? Az Ön kormánya milyen konkrét lépéseket támogatna, tenne nemzeti, illetve EU-s szinten a dezinformáció elleni küzdelemben?

Első lépésként egy kormányváltást támogatnék, hiszen jól látható, hogy ma Magyarországon a Kreml és Peking propagandájának legnagyobb terjesztője nem más, mint az Orbán-kormány és a hozzájuk kapcsolódó lakájmédia. Teljesen példátlan mindez Európában, a hatásait tekintve pedig már nemcsak a magyar közéletet és társadalmat pusztítja, de európai szinten is egyre feltűnőbb…

2019-es EP-programunkban ezért álltunk ki az európai közmédia megteremtése mellett, amely a mai napig fontos pontját képezi politikánknak. Erősítenünk kell az európai identitást, be kell mutatnunk az embereknek az európai értékeket. Sajnos az EU-nak óriási lemaradásai vannak ezen a téren, amelyek mára oda vezettek, hogy a keleti tagállamokban egyes politikusok nyíltan megkérdőjelezhetik akár az európai értékeket, akár uniós tagságunk előnyeit. Mindezért nem az emberek a hibásak – egyszerűen az történt, hogy míg egy német, egy francia, vagy egy holland polgár számára az EU előnyei nyilvánvalóak, ismeri őket, egy magyar, egy cseh vagy egy bolgár emberhez mindeddig alig szólt valaki, alig mutatta be nekik valaki közérthető módon az EU-ban rejlő lehetőségeket.

Egy olyan európai közmédia, amely valamennyi tagállam nyelvén szólva, mégis egységes nézőpontból, objektíven tájékoztathatná az európai polgárokat az őket érintő kérdésekről, nagyon sokat tehetne az orosz vagy a kínai dezinformációs gépezet ellensúlyozására.

 

Az EU tizennégy tagállama egy legalább 5000 fős, jól felszerelt gyors reagálású uniós katonai erő létrehozását javasolja. Magyarország jelenleg a média információi szerint nincs a terv támogatói között. Ön támogatná egy ilyen hadtest létrehozását, illetve esetleges bevetését akár konfliktus-övezetekben is? A haderő bevetéséhez Ön szerint csak az egyhangú döntéshozatal lenne elfogadható, vagy elég lenne a minősített többség is?

Igen, támogatnánk az uniós katonai erő létrehozását, ahogy a minősített többségi döntéshozatal alapján való bevetését is. Itt is érvényes ugyanakkor az, amit korábbi válaszaimban hangsúlyoztam: az intézményi és eljárásjogi reformok fontosak, ám a valódi kérdés itt is az, hogy az EU és annak céljai mindenki számára érthetőek legyenek, és mindenki azonosulni tudjon azokkal, különösen egy olyan esetben, amikor a fegyveres erő alkalmazása kerül szóba.

 

A közelmúltban derült ki, hogy Magyarország nem igényli a 3300 milliárd forint kedvezményes hitelt, ami az EU Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközéből jár(hat)na az országnak, bár 2023-ig még felveheti. Az Ön kormánya igényt tart majd a kedvezményes hitelekre? Ha igen, a teljes keretösszeget lehívnák? Milyen területekre költenék ezeket a forrásokat?

Mindenképpen igényt tartanánk a kedvezményes hitelre, és lehívnánk a teljes keretösszeget, hiszen ennél kedvezőbb feltételekkel jelenleg nem létezik kölcsön. Ehhez a konstrukcióhoz képest csak rosszabb hitelek vannak, nem is beszélve az Orbán-kormány által erőltetett kínai és egyéb hitelekről.

Ami a hitel felhasználását illeti, első körben értelemszerűen a járványhelyzet által leginkább sújtott helyeken kell segíteni: támogatni azokat, akik elveszítették megélhetésüket, és támogatni azokat, akik megélhetést adhatnak az embereknek. Ők a kis- és középvállalkozók, akik tömegével kerültek kritikus helyzetbe. Persze itt nem állhatunk meg, hiszen az országnak hosszú távú perspektívára is szüksége van. Nem tudom elégszer elismételni, hogy Magyarország jövője és felzárkózásának kulcsa abban van, ha végre nem az olcsó és kiszolgáltatott munkaerőt, hanem a művelt embereket, a tudást, és ennek eredményeképp a nagy profitot hajtó, magas hozzáadott értékkel rendelkező termékek előállítását tesszük meg gazdaságunk alapjának.

 

Az EU most először vesz fel hitelt úgy, hogy azért a tagállamok közösen vállalnak felelősséget. Ezzel kapcsolatban már megjelentek olyan vélemények is, például a görög, illetve a spanyol miniszterelnök tolmácsolásában, hogy ennek nem egyszeri alkalomnak kellene lennie. Az északi tagállamok, valamint Németország ezt elutasítja. Ön szerint Magyarországnak melyik oldalra kellene állnia ebben a vitában?

Pontosítanék: ezt a pénzt az EU a 27 tagállam garanciavállalása mellett hívja le, ám a pénz elosztása után a kapott összegért már valamennyi tagállam maga felel. Ez egy fontos kitétel, szemben egy föderális állam modelljével, mondjuk az amerikai T-Bills logikájával szemben, hogy egy konkrét példát említsek. Mi a közös kötelezettségvállalást támogatjuk, úgy gondolom, hogy számunkra ez a legelőnyösebb.

 

Ön mely szakpolitikai területeken érzi szükségesnek a szorosabb uniós integrációt, és melyek azok, ahol továbbra is egyértelműen tagállami kézben kell összpontosulnia a kompetenciáknak?

Azt hiszem, hogy nem véletlen, hogy ennek az interjúnak a kérdései közé pontosan azok a témák kerültek be, amelyekre az imént választ adhattam. Nagy vonalakban ugyanis ezek azok a kérdések, amelyekről érdemes európai léptékben gondolkodni. A külpolitika, a klímaváltozás, a világ más nagyhatalmaival folytatott gazdasági kapcsolatok, vagy éppen az európai identitás mind-mind olyan kérdések, amelyekre közösségi szinten tudunk igazán jó megoldást találni. Nyilvánvaló, és a jelenlegi politika logikájából következik, hogy egyre több olyan kihívással szembesülünk, amelyek megoldásához az európai nemzetállamok egyszerűen nem eléggé „nagyok”. Még egy Németország vagy egy Franciaország sem lehet képes arra, hogy egymaga érdemben tegyen a klímaváltozás negatív hatásai ellen, vagy hogy egyenlő partnerként üljön le tárgyalni Kínával. Az EU viszont többek között éppen azért jött létre, hogy „megemelje” a tagállamait, és a kisebb országok számára is lehetőségeket biztosítson. Ezek tehát azok a kérdések, ahol mindenképpen szorosabb együttműködés szükséges. Mindennek persze alapfeltétele, hogy az EU-n belüli különbségeket kiegyensúlyozzuk, és egy szolidárisabb, társadalmilag egységesebb képet mutató közösséget hozzunk létre. Itt is szerepe van a szorosabb együttműködésnek, hiszen mindez közös érdek, amin csak együtt tudunk dolgozni. Leegyszerűsítve, a keleti tagállamok polgárai szeretnének végre valóban európai színvonalon élni, a nyugati államok polgárainak pedig fontos, hogy a keleti leszakadó régiók szociális feszültségeinek talaján ne nőjenek fel ámokfutó populisták, akik szétvetik az EU-t, miközben nemcsak a saját polgáraik, de Nyugat-Európa lakóinak adóeuróit is zsebre vágják. Itt is fontos szerepe van tehát az EU-nak.

Ám vannak olyan kérdések, amelyekben a legkisebb tagállam is elég „nagy”: ez pedig a nemzeti kultúra ápolásának, vagy az oktatásnak a kérdése. Itt azoknak kell megadni a legnagyobb szabadságot, akik a leginkább jártasak a területen, ez pedig valamennyi nemzet saját maga.

 

Jakab Péterrel készült interjúnk egy hosszabb sorozat negyedik része. Kérdéseinket minden ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek elküldtük, hogy többet tudjunk meg külpolitikai elképzeléseikről, különös tekintettel annak európai dimenziójára. A visszaküldött válaszokat beérkezési sorrendben, minimális szerkesztés után közöljük.

A Political Capital, illetve bolgár, cseh, lengyel, osztrák, szlovák és román partnerei a National Endowment for Democracy támogatásával kutatják az értékalapú külpolitika preferenciák, valamint az autoriter befolyás megnyilvánulását az EU-s intézményrendszerben.