A Kreml Facebook-harcosai: változatos tábor, egy cél

2022-03-03

Korábbi elemzésünkben arra hívtuk fel a figyelmet, hogy a Kreml Facebook „trolljai” csúcsra járatják az áldozathibáztatást Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja kapcsán. Az akkori adatfelvételünk óta csak romlott a helyzet: a Kreml-párti, nem organikus aktivitás korábban nem látott magasságokba emelkedett Moszkva narratíváinak terjesztése érdekében.

Ukrajna természetesen nem tökéletes, de nem „náci, népírtó rezsim”

Ahogy korábbi írásunkban is megmutattuk, az orosz vezetés célja a Nyugat ellen vívott információs háborúja keretében jelenleg az, hogy elvesse a magvait annak a gondolatnak, miszerint nem kizárólag Oroszország a hibás az ukrajnai háború miatt. Ez természetesen nem igaz: Oroszország egyoldalúan támadta meg szomszédját, mert Vlagyimir Putyin deklarált célja az egykori szovjet birodalom feltámasztása, Ukrajna viszont az Európai Unióban és a NATO-ban látta a jövőjét.

Ukrajna szabad, független állam, ehhez a döntéshez joga van. Oroszország 1991 augusztusában ismerte el Ukrajna függetlenségét, 1991 decemberében pedig 84 százalékos részvétel mellett az ukránok több, mint 90 százaléka támogatta az ország leválását a Szovjetunióról – és a többség a függetlenség mellett állt a donyecki és luhanszki szakadár területeken, sőt, a Krímben is. Ahogy Rácz András Oroszország-szakértő is emlékeztetett, Moszkva számos alkalommal kötelezettséget vállalt Ukrajna szuverenitásának, illetve területi integritásának tiszteletben tartására, például az 1994-es Budapesti Memorandumban vagy a 2010-es Harkovi Egyezményben – ezeket pedig a Kreml már a Krím 2014-es annexiójával megszegte.  

Ehhez a nyugati hatalmak nyomására egyáltalán nem volt szükség, az ukránok szabad választásokon bíztak meg EU- és NATO-párti politikusokat az ország vezetésével, és sem oroszbarát, sem szélsőjobboldali szereplőknek nem osztottak lapot. Ukrajna ettől még számos demokratikus problémával küzdött, kisebbségpolitikáját a Velencei Bizottság is kritikával illette, de ezt nem lehet háború keretei közt rendezni. 

A Moszkva által támogatott, Ukrajna területén létrejött szeparatista köztársaságokkal folytatott háborúban mind az ukrán, mind a szeparatista fél szenvedett el katonai és civil veszteségeket – egyikük sem tartotta be ugyanis a minszki megállapodásokat. Népírtásról viszont szó sem volt, akármennyire próbálja ezt sulykolni 2014 óta az orosz propaganda.

A Kreml barátai kitartóan sorolják, miért Ukrajna a hibás

2022. február 24. és március 1. között három Facebook-kommenteken keresztül (is) terjedő narratívát azonosítottunk a SentiOne médiafigyelő program és programozott szövegbányászati módszerek segítségével. Ezek mélyebb elemzése arra utal, hogy a különböző, Kremlnek kedvező üzeneteket több, különböző tulajdonságokkal felruházott profilcsoport hordja szét a magyar közösségimédia-térben.

1. Ukrajna nem is létezik

Ebből az első narratíva azt bizonygatja, hogy Ukrajnának valójában nincsenek nemzetközileg elismert határai, és mivel Oroszország a Szovjetunió jogutódja, így az ukrán, fehérorosz földek orosz területek – tehát törölhetik a 2014. május 25-ei ukrán választásokat és azt csinálhatnak, amit akarnak. Ez, ahogy fentebb részletesen kifejtjük, minden valóságalapot nélkülöz.

Ez a narratíva február 21. és 23. között is megjelent már a Facebook kommentszekciójában, összesen 10 alkalommal, de február 24-én, az orosz támadás napján lőtt ki igazán, majd 26-tól már szinte teljesen lecsengett, egészen addig, míg március 1-jén ismét felívelt. A fenti infografikán látható üzenetet szinte szövegazonosan összesen 318 alkalommal találtuk meg adatbázisunkban.

A narratívát terjesztő profilok meglehetősen érdekesek. Több külföldi hangzású vagy csak részben magyarosított (pl. angol vezetéknév, magyar keresztnév) névvel találkoztunk. A kezdetben közzétett kommentek is arról árulkodtak, hogy a narratíva külföldről érkezhetett, egy-egy szó ugyanis nem került lefordításra, mint a „b elong” vagy az „it’s” – ezek arra utalnak, hogy a szöveget valaki Google fordítóval igyekezett magyarrá varázsolni. Később az üzenet annyi evolúción keresztül ment, hogy valaki rendesen magyarosította azt, eltűntek az angol kifejezések. Ez az ukrán határokról szóló dezinformáció nem újdonság, már 2021. januárban írt róla egy propaganda cikket az akkor még aktív News Front magyar ága.

Sok, az üzenet „terítésében” részt vevő felhasználónak nincs semmilyen publikus aktivitása, a profiljuk szinte teljesen rejtett, és több külföldi Facebook-oldalt követnek, mint magyart. Az ő követőik közt is vegyesen vannak jelen magyar és külföldi profilok. A külföldinek tűnő felhasználók szerepét aztán szép lassan átvették a lelkes magyar Kreml-párti hozzászólók.

2. Népirtás, kisebbségek elnyomása, minden rossz Kijevből ered

A második, egyben legnépszerűbb narratíva azt volt hivatott bizonyítani, hogy Ukrajnában márpedig népírtás történt Kijev részéről, elnyomták a kisebbségeket, és rágyújtottak egy szakszervezeti székházat oroszbarát tüntetőkre 2014-ben. Ebből a népirtásra, illetve a kisebbségi problémákra vonatkozó narratívákra már reflektáltunk feljebb. A 2014. május 2-ai szakszervezeti ház kigyulladásával kapcsolatos állítások még magyarázatra várnak: a kép egyáltalán nem olyan fekete-fehér, ahogy az orosz propaganda beállítja: az Európa Tanács jelentése szerint a Moszkva- és Kijev-barát tüntetők egymásra dobáltak Molotov-koktélokat, ebből egy lángra lobbantotta a szakszervezeti épület előcsarnokát, ami miatt kigyulladhatott az épületben felhalmozott, barikádnak használt gyúlékony anyagok egyike. A tűz miatti haláleseteket a tüntetők mindkét oldalának felelőtlensége és a hatóságok reakciójának lassúsága okozta.

Ez a narratíva február 24-én este nyolc óra magasságában indult útnak, aznap még csak 17-szer jelent meg a Facebook-hozzászólások közt, 25-én viszont már 372 alkalommal, február 28-ára pedig összesen már 1043-szor találkozhattak vele a magyar Facebook-felhasználók – igaz, 25-étől kezdődően egyre kisebb intenzitással másolták be a kommentszekciókba. Ez az ezer fölötti szám elképesztően magasnak számít tapasztalataink alapján, különösen úgy, hogy ezt a mennyiséget mindössze 4 nap alatt érte el.

Ezt a narratívát főleg látszólag valós profilok terjesztik, akik közt kevés közös vonást vélünk felfedezni. Az általunk ellenőrzött felhasználók fala semmi különlegeset nem fed fel róluk. A mintában itt is jelen van egyébként egy-egy külföldi nevű, de magyarul író, semmilyen nyilvános aktivitással nem rendelkező profil is, de ebben az esetben az üzenet terjedésnek egy pontján sem ezek dominálták a folyamatot.

Ennek ellenére feltételezhető, hogy ezt a kampányt valamilyen szinten, például Facebook-csoportokban koordinálták, ha mással nem, azzal, hogy megosztásra bíztatták a csoport tagjait. Nem látni más, objektív indokot arra, hogy ezt a bejegyzést mért osztotta meg szóról szóra Facebook-kommentben ennyi magyar felhasználó. Az semmiképpen sem vált „hátrányára” a narratívának, hogy két nagyobb oroszbarát nyilvános Facebook-csoportban megosztották.  

A narratíva egyébként annyira sikeressé vált, hogy Menczer Erzsébet korábbi országgyűlési képviselő, fideszes politikus is megosztotta saját Facebook-oldalán néhány nappal azután, hogy a bejegyzés először megjelent a hozzászólások között. A helyzet abszurditását jól mutatja, hogy az a képviselő, aki korábban kezdeményezte, hogy a Szovjetunióba elhurcolt magyar politikai raboknak és kényszermunkásoknak is legyen emléknapja, most orosz propagandát terjeszt.

3. NATO a Krímben?

A harmadik narratíva azt a jól ismert Kreml-párti toposzt hozta fel, hogy a CIA segítségével puccsolták meg a kijevi rezsimet 2014-ben, hogy amerikai és NATO támaszpont nyílhasson a Krímben – tehát minden az agresszív amerikai terjeszkedési politika eredménye, Putyin elnök még csak nem is hibás. Az EU a szankcióival pedig maga ellen vétett, az USA és Oroszország csak nyert rajta – fel sem merül tehát, hogy a szankciók Oroszországnak fájnak. Ebben a szövegben is előkerülnek később a kisebbségek elleni fizikai vegzálások, beleértve állítólagos verőosztagokat is.

Ez a narratíva már február 25-én indult el, adatbázisunk alapján hajlani háromnegyed ötkor, majd délután egytől folyamatosan gyorsult a terjedése. A – hossza miatt nem teljességében befotózott – hozzászólás február 26-án volt a legnépszerűbb, utána kezdett csökkenni terjedésének intenzitása. Ezt a hozzászólást szinte szövegazonosan legalább 616-szor írták be a magyar Facebook-térbe 4 nap alatt. 

Ebben az esetben ugyancsak elmondható, hogy az üzenetet főleg lelkes Kreml-barát „aktivisták” terjesztették. Itt sem hiányoztak a vélhetően hamis profilok, akik besegítettek a terjesztésbe, de ebben az esetben sem ők voltak a fő motorjai a folyamatnak.

Vegyes csoportok a Kreml pártján

A háború kitörése óta egyértelműen egyre aktívabbak a Kremlt támogató hozzászólók a Facebookon. Ezt a tömeget pedig egy meglehetősen vegyes csoport alkotja.

Van egy magyar nyelven (is) Kreml-párti üzeneteket terjesztő, hamis profilokból álló infrastruktúra, ami mögött nem tudni, kik állnak. Az bizonyos, hogy ők természetellenesen próbálják alakítani a magyarországi közösségi média felületein az Oroszországról folyó diskurzust, ugyanakkor ők alkotják a legkevésbé „hatékony” csapatot. „Természetellenes” tevékenységük – jelenlegi ismereteink alapján – főként abból áll, hogy korábban kevésbé ismert, külföldön terjedő narratívákat emelnek át a magyar információs térbe, illetve egy-egy narratíva terjedésébe „segítenek be”, leginkább a kezdeti órákban.

Mellettük létezik számos, orosz témában nagyon aktív valós magyar felhasználó, akik úgymond kötelességüknek érzik terjeszteni a Kreml narratíváit. Az ő tevékenységük inkább olyan értelemben koordinált, hogy egy-egy nekik megtetsző üzenetet készséggel terjesztenek. Közülük néhány véleményvezér a kívánt hatás érdekében pedig szívesen posztol a fő Kreml-párti Facebook-csoportokba. Ők agresszívan beemelik a Facebook-párbeszédek főáramába az olyan véleményeket, melyekkel egyetértenek.

Ezekre a kihívásokra továbbra is fel kellene készíteni a magyar lakosságot, de erre – jelenleg – úgy néz ki, nincs politikai akarat.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384