Nem (csak) a médiatér a hibás az ellenzéki vereségért

Több mint tízezer cikk és Facebook-bejegyzés átfésülésével már tisztábban látszik, mire képes és mire nem a kormányoldal óriási médiafölénye. A leegyszerűsített üzenetek következetes mantrázásával a félelemérzet könnyen kialakítható, de az, hogy Moszkva vonzóbb legyen Washingtonnál, még meglehetősen messze van.

 

A Political Capital az International Republican Institute támogatásával követte figyelemmel a hivatalos magyar választási kampány során és után közzétett cikkeket (2022.02.12. – 2022.04.30.), Facebook-bejegyzéseket a SentiOne médiafigyelő-program segítségével. 5 különálló narratívát követtünk figyelemmel: az első az ellenzék megítélésére, a második az Egyesült Államokkal kapcsolatos narratívákra, a harmadik a külhoni magyarok mobilizációjára, a negyedik az Ukrajnával kapcsolatos percepciókra, az ötödik pedig Oroszország és Kína szerepére fókuszált. A talált cikkeket témakörök és attitűdök szerint felcímkéztük. Ez után a Pulsar nevű platform grafikonokon mutatta meg a címkézés eredményét, azaz hogy melyik címke milyen gyakran szerepelt a mintában, vagy egy adott kategórián belül milyen arányban szerepeltek pozitív, negatív vagy semleges cikkek. Ezeket használtuk fel az elemzés alapjaként. 

 

6586 alkalommal említették meg adatbázisunkban az ellenzékkel kapcsolatos keresőszavainkat 2022. február 12-e, a hivatalos kampányrajt, illetve április 30-a között. A több mint 6500 cikk 57 százaléka negatív kontextusba helyezte el az ellenzéki szereplőkkel kapcsolatos híreket. Jól mutatja a magyar médiaviszonyokat, hogy – amint azt az első ábra mutatja – az ellenzéket legtöbbször említő sajtótermékek közül az első négy a kormánypárt közvetett vagy közvetlen befolyása alá tartozik, őket csak ötödik helyen követi a független Telex.

Említések száma sajtóorgánumonként

Alkalmatlan, háborúpárti ellenzék

Sokan a háború, illetve az azzal kapcsolatos sikeres kormányzati kommunikáció számlájára írják a negyedik kétharmadot. Pedig a kormányzati irányítású médiumok dominanciája, az ellenzék azon keresztüli folyamatos golyózápor alatt tartása már évek óta folyamatosan tart. Az ellenzék „alkalmatlansága”, a különböző ellenségképekkel való operálás (sorosozás, brüsszelezés, gyurcsányozás) lényegében soha nem álltak le.

Bár Ukrajnáról már február 24-e előtt is sok szó esett, értelemszerűen a háború kitörése után került igazán fókuszba, egy darabig az ellenzék támadását is kiszorítva a napirendből. Némi bizonytalankodás után a kormány megtalálta a dominánssá váló „háborúpárti ellenzék” narratívát, ami végül a győztes kommunikációs stratégiának bizonyult. Az ellenzéki erők próbálkoztak a „Kelet vs. Nyugat” vagy a „háború Orbán Viktor hibája is” narratívájával, de egyrészt maguk sem voltak ebben következetesek, másrészt ha még azok is lettek volna, akkor is nehezen vehették volna fel a versenyt a kormányzati médiagépezettel. Legkésőbb március elejére a kormány már szinte minden kérdést a háborúpárti ellenzék – békepárti kormány ellentétében keretezett, ezt a főállítást egységes narratívává, világképpé gyúrta, a kormányzati irányítású és kormánypárti szürkezónás média pedig egységesen közvetítette.

A mintánkban az ellenzékkel kapcsolatos semleges cikkek aránya 28 százalék volt, pozitívan pedig az írások mindössze 14 százaléka szólt az ellenzékről (ezek nagy részét egyébként az ellenzéki szereplők saját Facebook-bejegyzései teszik ki). Ennek oka egyrészt az, hogy az ellenzék pártján álló szürkezónás lapok (azok a portálok, amelyeknek látszólag nincsenek közvetlen vagy közvetett politikai irányítás alatt, de nyíltan támogatják egyik vagy másik felet) kormánypárti társaikhoz képest kisebb intenzitással (és lényegesen kisebb eléréssel) dolgoznak, míg a független médiának nem célja egyik vagy másik felet pozitívabb színben feltüntetni.

Belföldön a kormánypárt a kormányzati irányítású sajtó által közzétett közéleti cikkek folyamatosan relatíve magas számával, azok az ellenzékkel szemben konzisztensen negatív hangnemével, illetve az írások témáival a kormánypárti szavazók mobilizációját kívánták fenntartani és erősíteni: folyamatosan olyan helyzetekkel szembesítették őket, amelyekben egy nagyon negatív (gazdasági válság, materiális jóllét elvesztése, háború az ellenzékkel) és egy pozitív (ezek szöges ellentéte a Fidesszel) közül választhattak, és arra apelláltak, hogy a negatív következmények elkerülése kellő motiváció lesz a magyar szavazóknak.

A vizsgált narratívák közül a külhoni magyarok mobilizációja volt a „legkisebb” csoport, mindössze 2067 keresési eredménnyel, bár a külföldi magyar szavazók kérdése más csoportokban is felmerült, összesen 180 alkalommal. A külhoni magyarokat említő cikkek többsége alapvetően a kormány eredményeit méltatta: mivel erős Magyarországot teremtett, sikerrel képviselheti a magyar érdekeket a Kárpát-medencében. Itt is előkerült a belföldi mobilizáció alapvető tematikája: a külhoni magyarok szavazhatnak a gazdasági támogatások folytatására vagy elszenvedhetik egy Márki-Zay Péter vezette kormány következményeit.

A másik fontos témakör a külhoniakkal kapcsolatban a kabinet kisebbségvédelmi erőfeszítései voltak, például amikor a kárpátaljai magyarok kaptak egy halálukat kívánó fenyegető szöveges üzenetet, amiért a kormány Ukrajnát, illetve az ukránokat vádolta, azután is, hogy kiderült, a Kreml egy aktív intézkedéséről van szó. A kormánypárt ezzel tehát a külhoni szavazók esetében is a biztonságérzetükre támaszkodott szavazatmaximalizálás céljával.

Oroszország nem kapott túl sok dicséretet

Meglepően hathat, de a mintánkban felbukkanó cikkek többsége (63%-a) Oroszországgal kapcsolatban negatív hangvételű volt, a neutrális cikkek aránya 27, a pozitívoké pedig 8 százalékra tehető a 2224 találatból. A kínai-magyar kapcsolatok ugyanakkor alig merültek fel a kampány során, annak ellenére, hogy 2021 őszén az ellenzéki erők jelentős energiát fordítottak arra, hogy a Fudan Egyetem Budapestre tervezett kampuszának ügye ellen tiltakozzanak.

A Kínával, illetve Oroszországgal kapcsolatos negatív, neutrális és pozitív cikkek aránya

 

Az Oroszországgal kapcsolatos negatív hangvételű cikkek magas aránya nagyrészt annak köszönhető, hogy a kormánypárti média is gyakran objektíven, tényszerűen számolt be a harctéri eseményekről, illetve az orosz atrocitásokról (pl. Bucsában). Emellett a vizsgált időszakban a kormányzati irányítású sajtó ritkán próbálta tagadni a Kreml felelősségét a háború kirobbantásában. Mégsem jelenti ez azt, hogy a Kreml-párti narratívák hiányoztak volna a magyar médiatérből. Az ilyen írások nem csak a Kreml érdekeit kérdések nélkül támogató „alternatív” portálokon voltak jelen, de a kormányzati irányítású és kormánypárti szürkezónás lapokban is. A KESMA-birodalom már a háború első napjaiban is közzétett Oroszország mellett álló írásokat, igaz, főleg véleménycikkekbe kiszervezve, és viszonylag kis számban.

Az viszont már sokkal jellemzőbb volt a kormányzati irányítású és kormánypárti lapokra, hogy – a kormánypárt retorikájával összhangban – erősen bírálta Ukrajnát és az Egyesült Államokat, az Európai Uniót vagy éppen a NATO-t, így összemosva a háborús agresszort annak áldozatával.

A harmadik ábrán látszik, hogy az Európai Unióval és az USA-val kapcsolatos cikkek közel fele volt negatív hangvételű, míg a „Nyugattal” kapcsolatban ez az arány már kétharmadosra rúgott. A negyedik ábra pedig azt mutatja, hogy Ukrajnával kapcsolatban is a megjelent cikkek közel egynegyede volt negatív.  

Negatív, neutrális és pozitív cikkek aránya a "Nyugattal", az EU-val, a NATO-val és az Egyesült Államokkal kapcsolatban

 

Negatív, neutrális és pozitív cikkek aránya Ukrajnával kapcsolatban

 

Az Oroszországgal, Magyarország nyugati szövetségeseivel, illetve Ukrajnával kapcsolatos írások viszonylag pontosan leképezik a magyar kormány „hintakülpolitikáját”

Vegyük például Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztőjének írását, amelyben elismeri, hogy a kormánynak nem sikerült normalizálni az EU és Oroszország kapcsolatát – ami papíron a kabinet egyik kiemelt külpolitikai törekvése volt –, de ezt „Ukrajna totális amerikai gyarmatosításának” számlájára írta. Ugyanígy, Huth szerint Ukrajna megtámadása „semmivel nem indokolható”, de az ukránok kiszolgáltatták az ország „vagyonát és szuverenitását” az amerikaiaknak, akiktől segítséget nem remélhetnek, cserébe viszont „felbőszítették” az orosz „vérmedvét”.  A felelősség elkenése tökéletesen megfelel a Kreml érdekeinek.  

A mintánkban szereplő írások merőben eltérő képet alakítanak ki Oroszországról, illetve hazánk legfontosabb katonai szövetségeséről, az Egyesült Államokról, bár ez a különbség főleg a két ország vezetőségét érinti: Vlagyimir Putyinról ritkán jelennek meg erősen negatív írások, míg Joe Bident a magyar sajtó kormányzattal szimpatizáló oldala rendszeresen „alkalmatlannak” vagy akár „szenilis vénembernek” állítják be. Fontos különbség a két ország ábrázolásában az is, hogy míg Oroszországról jelennek meg nagyon pozitív hangvételű cikkek, Amerika esetében ez sokkal kevésbé jellemző. Ennek ellenére a magyar lakosság még mindig jobban kedveli Washingtont, mint Moszkvát.

Nem csak a médiakörnyezet a probléma

Adatainkból az egyértelműen kiderül, hogy az ellenzéket a választási kampány során hátráltatta a médiakörnyezet, és ezzel összefüggésben a kormány háborúval kapcsolatos üzeneteivel akkor is nehezen tudták volna felvenni a versenyt, ha lett volna saját narratívájuk. Mindez nem jelenti, hogy ne lenne az ellenzéknek felelőssége a választási vereségben, vagy annak mértékében. Friss podcastunkban többek között ezeket a kérdéseket boncolgatjuk Szabó Andreával, az ELKH Társadalomtudományi Kutatóközpont igazgatóhelyettesével és Győri Lóránttal, a Political Capital geopolitikai elemzőjével.

 

A „Mobilizáció otthon és a határon túl” projekt az International Republican Institute (IRI) támogatásával valósult meg.