A látszólagos tényekkel való megtévesztés anatómiája
132. napja tart az Ukrajna elleni orosz agresszió, a magyar állami média háborúval kapcsolatos tájékoztatása pedig annak ellenére is erősen manipulatív, hogy igyekeznek tényszerű tájékoztatást is nyújtani. A kremencsuki támadás tálalása iskolapéldája annak, hogyan lehet a sajtóetikai szabályok látszólagos vagy felszínes betartása mellett manipulálni.
Június 27-e óta az Ukrajna elleni orosz agresszió kapcsán a világ ismét a Moszkva által elkövetett háborús bűncselekményekről beszél, aznap ugyanis egy orosz rakéta találta el az ukrán Kremencsuk egyik vásárlókkal teli üzletközpontját, ami 18 emberéletet követelt, több tucatnyian pedig megsebesültek. Helyi beszámolók és videófelvételek is megerősítik, hogy a támadás idején a bevásárlóközpont nyitva volt, és utóbbiak is arról tanúskodnak, hogy a rakéta ezt az épületet találta el.
A kremencsuki támadás a magyar állami média figyelmét sem kerülte el. A portál saját keresője alapján két cikkük foglalkozik specifikusan a bevásárlóközpont elleni támadással. Az első tényszerűen számol be az orosz rakétacsapásról és az ukrán reakciókról. A második írás viszont egy az előbbinél terjedelmesebb cikk az orosz álláspontról. Ez a cikk első pillantásra tényszerűnek tűnhet, valójában nagyon is alkalmas az olvasók megtévesztésére, főleg a jelenlegi, kiélezett geopolitikai helyzetben.
Már a cikkben megszólaló személyek listája is árulkodó, még ha papíron „ki is pipálták” a kiegyensúlyozottság követelményét: az orosz és az ukrán fél véleménye is megjelenik ugyanis. A mennyiség és a keretezés azonban már tendenciózus. Ukrán részről Volodimir Zelenszkij elnök „szólalt meg”, aki a cikk szerint Telegram-csatornáján közölte, hogy „Kremencsukban kigyulladt egy bevásárlóközpont, állítása szerint orosz rakétatámadás miatt”.
Az orosz narratíva sokkal jobban érdekelte a cikkírót: a Kreml álláspontja megjelent Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője, Dmitrij Poljanszkij orosz ENSZ-nagykövet, „az Ukrajnából kiszakadni vágyó” Luhanszki Népköztársaság hatóságai és Rogyion Mirosnyik, a „Luhanszki Népköztársaság oroszországi nagykövete” tolmácsolásában is. Konasenkov véleménye több bekezdésben is feltűnik. Míg a cikkben Zelenszkij esetében az elnök „állítása szerint” történt valami, a Kreml-párti megszólalóknál a szerző a sokkal megbízhatóbbnak ható „közölte” vagy „mondta” szavakat használta – ami inkább arra utal, hogy a cikk hangneme korántsem véletlenül lett baráti Oroszországgal szemben.
Emlékezzünk meg még az állítólagos „Luhanszki Népköztársaságról”, amelyet az ENSZ-tagállamok közül egyelőre Oroszországon kívül csak Szíria ismer el hivatalosan. A hirado.hu cikke az első bekezdésben „luhanszki szakadárokként” írja le őket, másodikra még megemlíti, hogy a luhanszkiak egyelőre csak „vágynak” arra, hogy kiszakadhassanak Ukrajnából, de a luhanszki hatóságokra vagy a kvázi-államalakulat „nagykövetére” már rezzenéstelenül hivatkozik az állami média munkatársa. Pedig ha a hirado.hu oldalán visszarepülünk az időben körülbelül két hetet, akkor látszik, hogy helyesen is tudnak hivatkozni ezekre az „államalakulatokra”: egy február 16-ai írásban például minden említéskor idézőjelbe tették a szinte senki által el nem ismert „államok” nevét vagy szakadár „köztársaságként” említik őket.
A cikk tartalmi vizsgálata még árulkodóbb. A portál kritika nélkül tette közzé Igor Konasenkov állításait a kremencsuki orosz rakétacsapásról, ami szerinte egy precíziós csapás volt egy az Egyesült Államokból és az EU-ból Ukrajnába szállított fegyverek tárolására használt raktár ellen. A gyár mellett így szerinte csak egy „nem működő” bevásárlóközpontban keletkezett tűz. Dmitrij Poljanszkijtól azt vettek át, hogy „sok az ellentmondás” az esettel kapcsolatban, ami így hasonlít a bucsai „provokáció” esetére.
A cikk elegánsan elsiklik az orosz álláspontot gyengítő tények felett, amelyeket a BBC és a Bellingcat alapján a Lakmusz szedett össze. Közösségimédia-bejegyzésekből, audiovizuális bizonyítékokból látszik, hogy június 27-én a bevásárlóközpont ténylegesen működött, és az orosz rakéta konkrétan abba csapódott be. A meglehetősen nehezen manipulálható Google Maps műholdképeiről az is kivehető, hogy az Amsztor plázával „szomszédos” gyártelep jelentős távolságra van az üzletközponttól, tehát aligha beszélhetünk a tűz átterjedéséről. A hirado.hu azt sem írta le, hogy semmi bizonyíték nincs arra, hogy az Amsztor közelében bárhol nyugati fegyvereket tároltak volna az ukránok (ettől még persze tárolhattak).
A hirado.hu munkatársa a cikk alapján nem is próbált más forrásból tájékozódni a rakétacsapás lehetséges okairól. Rácz András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos munkatársa például azt mondja erről, hogy az oroszok által a támadáshoz használt rakéta egy régi szovjet dizájn a hatvanas évekből, aminek a pontossága is ennek a kornak felel meg. Előfordulhatott tehát, hogy nem a bevásárlóközpontot célozták, így a fegyver pontatlansága okozta a katasztrófát, illetve az, hogy a Kremlt egyáltalán nem érdeklik a járulékos veszteségek. Rácz András véleménye alapján kétségbe lehetne vonni Konasenkov mondandóját is, hiszen „precíziós csapásokat” általában nem az 1960-as évek technológiájával hajtanak végre modern háborúkban.
Bár kézenfekvő lenne, Poljanszkij állításaival kapcsolatban azt sem említette meg a cikkíró, hogy Oroszország Bucsa vagy Mariupol esetében is a mostanihoz hasonló, hamar cáfolt érveket hozott fel mentségül, kezdve az állítólagos „ukrán provokációtól” egészen addig, hogy az adott épületet az ukránok valójában katonai célokra használták.
Az állami média ebben a cikkben tehát nem „saját kútfőből”, hanem az orosz álláspont kritikátlan visszhangzásával terjesztett orosz dezinformációt – ennek az eljárásnak a potenciálisan következményeire már korábban is felhívtuk a figyelmet.
Részben ezeknek a látszólag tényszerű hangnemben íródott, mégis manipulatív cikkeknek az eredménye, hogy egyes felmérések szerint a kormánypárti magyarok közel fele nem tartja agressziónak az orosz inváziót, ráadásul ez az arány emelkedő tendenciát mutatott március és május között. A magyarok 47 százaléka ráadásul „mindkét felet” felelőssé teszi a háborúért, annak ellenére, hogy nem az ukrán hadsereg lépte át az orosz-ukrán határt. Az eredményekben természetesen jelentős szerepet játszik a kormányoldal által közvetített „békepárti” retorika – amiből rendre kimarad annak alapfeltétele: Oroszország egyértelmű felszólítása az ukrán területek kiürítésére – és a félig-meddig nyíltan a Kreml érdekeit tükröző dezinformációs narratívák terjedése is. Ezt aligha tudja egyensúlyozni, ha a magyar miniszterelnök időnként elmondja a Kossuth rádióban, hogy hivatalosan Ukrajnának, azaz a „megtámadottnak szurkolunk”.
Álnaiv lenne azt feltételezni, hogy az itt elemzett írás hiányosságainak oka mindössze a figyelmetlenség vagy a sietség lett volna. A tartalmi ferdítések, a megszólalók közötti kiegyensúlyozatlanság, a szóhasználat, az egyik fél kritikátlan idézése, a másik fél véleményének relativizálása mind tudatos tendenciózusságra utalnak. Ha ezekre az elemekre rááll a szemünk – nem csak a kormánypárti felületeken –, máris közelebb vagyunk ahhoz, hogy észrevegyük, amikor nem tájékoztatni, hanem manipulálni akarnak.
