Amiről nem beszélünk: egészségügyi reform
A daganatos betegekkel foglalkozó, európai országokról készített friss OECD-jelentés szerint Magyarországon kiemelkedően magas a rákos megbetegedések előfordulása és halálozási aránya. 2019-ben a százezer főre eső 328 halálesettel nálunk volt a legmagasabb a rákkal összefüggő halálozási arány az EU-ban, és azóta sem sikerült érdemi javulást elérni. A jelentés szerint a drámai adatok egyik oka a magyar egészségügyben tapasztalható humánerőforrás-hiány, ami óriási területi egyenlőtlenségekhez is vezetett az ellátásban. Magyarország jelentősen kevesebbet is költ a daganatos betegekre, mint az uniós átlag. Sorolhatnánk még az elkeserítő statisztikai adatokat (a közismerten siralmas Covid-halálozástól egészen odáig, hogy az uniós átlagnál kétszer több magyar hal meg megelőzhető betegségekben), a politikai közbeszédnek mégsem az egészségügyi reform ügye áll a középpontjában. Az orvosok tűrőképességén is múlik, hogy ez változik-e.
Az orvosok az új ellenség
Ehelyett csak a kormány és a Magyar Orvosi Kamara (MOK) viszonyának végletes elmérgesedéséről lehetett az utóbbi hetekben hallani. Miután ugyanis a MOK követeléseket fogalmazott meg az egészségügy kormányzati átalakítása kapcsán, az Országgyűlés kormánypárti többsége 26 óra leforgása alatt törvényben szűkítette a kamara jogait. Megszűnt a kötelező orvosi kamarai tagság (csak az marad, aki úgy nyilatkozik), a nem kamarai tagok is praktizálhatnak, az etikai eljárások – a folyamatban lévőkkel együtt – pedig átkerülnek a MOK-tól az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz. Igaz, a legfrissebb hírek szerint ehhez azóta sem készült végrehajtási rendelet, így jelenleg egyetlen orvos ellen sem lehet etikai eljárást indítani, ami tökéletesen mutatja a törvényalkotás átgondolatlanságát.
A kormány és a MOK konfliktusa az úgynevezett politikai kormányzás jellegzetes példája, amikor a szakpolitikai szempontok, egy-egy konkrét terület problémáinak megoldása lényegtelenné válik, marad helyette a hatalomgyakorlás, a politikai deklarációk sulykolása és a „barát-ellenség” viszonyrendszer felrajzolása. Takács Péter a Belügyminisztérium illetékes államtitkára szerint a MOK „veszélybe sodorta az emberek egészségügyi ellátását”, ezzel szemben a kormány a betegbiztonság előtérbe helyezésével alakítja át az egészségügyet.
Titkos reform
Ám, hogy mit történik pontosan „átalakítás” címén (a „reform” tiltott szó az Orbán-kormány egészségügyi politikusai számára), azt senki sem tudja. Az egészségügyi intézkedéseket megalapozó Boston Consulting Group által 2020-ban készített tanulmányt tíz évre titkosították, az ágazat szereplővel érdemi egyeztetés nem történt, az ügyeleti rendszer épp zajló átalakításának Hajdú-Bihar megyei pilotprogramjáról sem tettek közzé adatokat.
Annyi látható, hogy a részleteiben titkolt reform lényege a központosítás, és ezáltal a munkaerőhiányból fakadó hatékonyságdeficit enyhítése. Az állam átveszi az ügyeletek szervezését az önkormányzatoktól és az általuk megbízott, az ország nagy részét lefedő magáncégektől, az Országos Mentőszolgálat irányításával pedig központi ügyelet jön létre.
Mivel vészesen elöregedett a háziorvosi gárda, átalakítanák a praxisok nagyságát és szabályozását is. A még önálló önkormányzati járóbeteg-szakrendelők államosítása szintén a terv része. A centralizáció jegyében alakítanák át a kórházakat is. A kisebbvárosi kórházaknak nem lenne saját személyzetük, az orvosok és a szakdolgozók ott dolgoznának, ahova a munkáltatójuk, a megyei kórház kirendeli őket. Végül pedig nem tudni, hogyan és milyen eszközökkel, de megkezdik a magánszektor és az állami egészségügyi ellátás viszonyának rendezését.
Politikai kockázatok és mellékhatások
A kormány láthatóan tart az egészségügy átalakításától, ezért titkosít, amit csak lehet. Az egykori Gyurcsány-kormányéval számos ponton egybecsengő intézkedések (pl. kiskórházak „átalakítása”, értsd: egyes osztályok bezárása) ezúttal aligha jelentenek olyan politikai veszélyt, mint 2010 előtt. Egyrészt nincs erőteljes ellenzék, amely olyan társadalmi ellenállást szervezne, mint annak idején a Fidesz. Másrészt nincsenek erőtől duzzadó önkormányzatok, amelyek képesek lennének érdekeiket hatékonyan érvényesíteni a kormánnyal szemben.
Mindennek ellenére látszanak válságjelek az egészségügyi kormányzásban. A miniszterelnök a kamarai törvénnyel egyidőben lecserélt két, egészségügyi területen dolgozó helyettes államtitkárt: az egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkárt, valamit az egészségügy finanszírozásáért és fejlesztésért felelős kollégáját. Talán még ennél is árulkodóbb, hogy – bár kevés szó esett róla a nyilvánosságban, de –a Fidesz-KDNP szezonnyitó frakcióülésén kiderült, hogy a Fidesz-frakció nem támogatja Takács Péter kórházreformját, ami körül hetek óta nagy a csend.
Eközben az egészségügyi szakdolgozók körében továbbra is gerjeszti a feszültséget, hogy míg az orvosok esetében nagyrészt megtörtént a bérrendezés, az ágazat többi szereplője még mindig nincs megfelelően megfizetve. A munkaerőhiánynak, egyes osztályok működésképtelenségének nyilvánvalóan ez a fő oka.
Az orvosokkal való konfliktus pedig korántsem ért véget a MOK ellen hozott törvénnyel. Bár a kormány kemény politikai eszközökkel lép fel az egészségügyi átalakítás egyes elemeit kritizáló orvosokkal szemben, a kormány is sokat veszíthet a konfliktuson. Magyarországon az elmúlt évtizedekben számos egészségügyi terv bukott el a jelentős érdekérvényesítő képességgel rendelkező orvosok ellenállásán, akik felett valójában nem sok hatalma van a kormánynak. Erre van esély most is, mert az orvostársadalom jelentős része egyszerűen kiléphet a rendszerből, ha kedvezőtlenek a körülmények. Sok orvos nyugdíjaskorú, így befejezheti a munkát, mások a magánszektorba vagy külföldre is mehetnek. Ha kritikus mennyiségű orvos esne ki a rendszerből, a politikai kormányzás határai is hamar megmutatkoznának: az egészségügy helyén kezelését nem biztos, hogy meg tudja úszni a kormány.
