Egy visszafogott üzenet, aminek lehet keményebb folytatása – 5 pontban a kitiltási ügyről

1. Mind az Amerikai Egyesült Államok ellen hergelő kormánypropaganda, mind a keményebb amerikai fellépést váró kormánykritikus hangok belpolitikai szemüvegen keresztül nézik az amerikai nagykövetség tegnapi bejelentését az orosz érdekkörbe tartozó Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) elleni szankciókról. Valójában az amerikai adminisztráció számára önmagában Magyarország és az Orbán-kormány mellékes, a fókusz a magyarországi orosz befolyáson és a közös szövetségi rendszer védelmén van. David Pressman egyértelművé tette, hogy az IIB nem gazdasági-pénzügyi intézmény, hanem biztonságpolitikai kockázat. „Az Egyesült Államok több kormányzati cikluson át sürgette Magyarországot – és más NATO-tagállamokat, amelyek kapcsolatban állnak a fenti, Oroszország által irányított szervezettel –, hogy vegyék komolyan az Oroszország és más olyan országok által jelentett fenyegetést, amelyek nem osztoznak a nyugati értékekben, különösen a demokrácia és a jogállamiság iránti elkötelezettségben” – fogalmazott a nagykövet.
2. Ahogy az IIB-ről szóló korábbi elemzésünkben írtuk, Vlagyimir Putyin orosz elnök 2012-ben élesztette újjá a korábban KGST-bankként funkcionáló kémbankot, amely az orosz gazdasági és nemzetbiztonsági érdekek kiszolgálójaként 2019-ben tette nemzetközi székhelyét Budapestre. Az 1,1 milliárd eurós jegyzett tőkéjű intézmény gazdaságilag mindig is jelentéktelen volt, az orosz titkosszolgálati háttere viszont teret nyitott az orosz érdekeket szolgáló műveletek végrehajtásához az Európai Unió területén. Ezért is problémás, hogy míg a közös euroatlanti szankciós és biztonságpolitika érvényesítése érdekében az Ukrajna elleni orosz agressziót követően azonnal bejelentette kilépését az IIB-ből Csehország, Szlovákia, Románia és Bulgária, addig a magyar kormány a maradás mellett döntött. Sőt, Szijjártó Péter korábban a magyar tőkerészesedés további növelését is kilátásba helyezte (ami az orosz tulajdonrész csökkentésével segített volna a kémbanknak, hogy elkerülje a nyugati szankciókat), Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter pedig az intézmény zárolt európai számláinak megnyitásáért lobbizott.
3. Ehhez képest kifejezetten visszafogott diplomáciai figyelmeztetésnek, egyfajta intő jelnek tekinthetők a szerdán bejelentett amerikai intézkedések: kizárólag az IIB ellen szólnak, nem érintik közvetlenül az Orbán-kormányt, így nincs közvetlen belpolitikai hatásuk sem. Ennél finomabban aligha lehet jelezni azt, hogy ha egy háborús helyzetben Magyarország élvezi a NATO védelmét, akkor nem célszerű veszélyeztetni azt a szövetségi rendszert, amely ezt a védelmét garantálja.
4. Kérdéses azonban, hogy az Orbán-kormány az IIB-ből bejelentett kilépésen túl meghallja-e a figyelmeztetést és képes-e még változtatni a külpolitikáján, az első reakciók nem erre utalnak. Az első reakciók nem erre utalnak. A magyar kormány mára túlságosan mélyen alárendelődött az orosz érdekeknek, az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos retorikájuk mind itthon, mind külföldön a Kreml propagandájára épül.
5. Magyarország számára komoly biztonságpolitikai tehertételt jelenthet a szövetségi rendszeren belüli bizalomvesztés. Különösen, ha a szövetségi struktúra legerősebb, intézményi keretrendszerében olyan központi szereplőjének inog meg a Magyarországba vetett bizalma, mint az Egyesült Államoknak. Évek óta érkeznek értesülések arról, hogy európai, illetve amerikai nemzetbiztonsági szervezetek bizalmatlanok magyar partnereikkel szemben, óvatosabban osztanak meg információt, tartanak ellenérdekelt szolgálatok magyarországi befolyásától, illetve aggódva figyelik a magyar-orosz – és esetenként a magyar-kínai – kapcsolatokat. Ez a bizalomvesztés így vélhetően megnehezíti az érintett hazai szakmai körök munkáját, ezen keresztül pedig Magyarország biztonságpolitikai érdekérvényesítésének is árt.