A teljes pártrendszert új mederbe terelheti a TISZA
Az ellenzékváltás már lényegében megtörtént, de a pártrendszer átalakulásának csak első fázisát látjuk a június 9-ei eredményekben. Rengeteg tényezőn múlik, ez milyen mélységű lesz, nem csak azon, hogy Magyar Péter pártja honnan tud további szavazókat szerezni. Ki, hogyan politizál majd? Tartós marad-e a TISZA erősödése? Ki foglalja el a politikai közepet? Eltűnik-e a baloldal? Két- vagy többosztatú lesz-e a politikai tér? Milyen rendszerszintű változtatásokkal reagál a hatalom a TISZA-kihívásra? A pártrendszer formálódását mindezek fényében érdemes vizsgálni a következő két évben.
Az ellenzékváltás megtörtént, az új pártrendszer még csak alakul
A választások előtti elemzésünkben azt írtuk: hiába ülnek az Országgyűlésben 2026-ig a jelenlegi ellenzéki pártok, teljesen jelentőségüket veszíthetik, ha az EP-választáson föléjük nő Magyar Péter pártja. Ez bekövetkezett. A TISZA óriási fölénnyel utasította maga mögé a többi ellenzéki szereplőt, a fővárosi listás eredményeket tekintve pedig fej fej mellett áll a Fidesszel, mindenki más messze leszakadt tőlük.
A választási eredmények azt mutatják, hogy a TISZA az eddigi ellenzéket elmosó áradásában döntő szerepet játszott a kormányellenes választók alternatívateremtési szándéka. A nagy vereséget szenvedett ellenzéki pártok korábban maguk tették helyosztóvá az idei EP- és az önkormányzati választást, a szavazók ezért inkább egy olyan erőt mutató pártra voksoltak, amely nem a második helyért küzd, hanem – legalábbis üzeneteiben – a kormánypártot akarja legyőzni. Ha ehhez hozzávesszük a választásokat megelőző közvélemény-kutatási adatok elemzését, akkor magabiztosan feltételezhető, hogy a TISZA hiányában is a 2022-es választási összefogásból kimaradt, sok protestszavazót begyűjtő MKKP, illetve Mi Hazánk szerepelt volna sokkal jobban június 9-én, illetve számos ellenzéki választópolgár el sem ment volna szavazni. Magyarán, a kormányváltást akaró választók túlnyomó többsége Magyar Péter pártjában látta meg a lehetőséget arra, hogy leváltsa a kudarcos és fragmentált ellenzéki oldalt, a helyére pedig egy erős kihívót állítson a Fidesszel szemben.
Korábban épp ebbe az irányba lökte volna a választókat például Donáth Anna, aki többször kifejtette, hogy nincs szükség ilyen sok ellenzéki pártra, vagy Gyurcsány Ferenc, aki – természetesen a DK-ra gondolva – szerette volna, ha egy nagy domináns párt jön létre az ellenzéki térfélen. Javaslatuk szárba szökkent ugyan, de úgy, hogy annak épp ők lettek a kárvallottjai. Pedig láttunk már hasonló mozit. A 2021-es ellenzéki előválasztáson is megmutatkozott az ellenzékváltó hangulat. Akkor sokan Márki-Zay Péterben látták meg a lehetőséget, ám végül ő betagozódott abba az ellenzékbe, amellyel szemben a támogatói megválasztották, és ez vélhetően nagyban hozzájárult a 2022-es vereséghez is.
Az ellenzékváltás tehát megtörténtnek tekinthető. Még a TISZA-jelenség esetleges kipukkanása esetén is nehéz elképzelni a most leszerepelt ellenzéki pártok visszatérését. Sőt, rövid távon inkább azzal lehet számolni, hogy a DK-MSZP-Párbeszéd, a Momentum, de akár még a további építkezésre leginkább esélyes MKKP és a Mi Hazánk megmaradt szavazóinak egy része is tovább vándorolhat a TISZA táborába. Közép távon viszont jó esély van arra, hogy a magyar választói tömeg nem elégszik meg egy Fidesz vs. TISZA leosztással – az elmúlt évtizedekben legalábbis mindig felszínre került legalább egy kispárt, amikor úgy nézett ki, senki sem maradhat a két (relatív) nagy politika erő mellett.
A pártrendszer saját képre formálása meghatározó eleme lesz a Fidesz-TISZA-versengés előttünk álló szakaszának. A kormánypárt továbbra is a „baloldalra” igyekszik átlökni Magyar Péter pártját, míg a TISZA az eddigi politikai elitet teljes egészében elutasítva egy új, középen álló politikai erőként definiálja magát. A Fidesz érdeke a 2010 után kiépített, majd 2019-ben átmenetileg felbomlott centrális erőtér visszaállítása lenne, ahol tőle jobbra a Mi Hazánk, tőle balra pedig a TISZA és a többi ellenzéki párt maradéka helyezkedik el. Ezek a pártok nyilvánvalóan képtelenek egymással az együttműködésre, így a kormánypárt feltehetően mindent el fog követni a többosztatú pártrendszer és a „régi ellenzék” életben tartása érdekében.
A TISZÁ-nak ezzel szemben egy kvázi kétpártrendszer visszaállítása lenne az érdeke, ahol minden más ellenzéki párt jelentéktelenné válik, a Fidesz pedig minél inkább jobbszélre lökhető. Ez, ha itthon még nem is, de az uniós színtéren már megvalósulni látszik.
Változóban a szavazótáborok is
A TISZA EP-választáson elért közel 30 százalékos eredménye (illetve az, hogy minden három Fidesz-szavazóra két TISZÁ-s jut) jó alapnak látszik ahhoz, hogy 2026-ra kihívóvá váljon a Fidesszel szemben. Az odáig vezető út viszont leginkább egy aknamezőhöz hasonlít, egyáltalán nem biztos, hogy Magyar Péter – és egyelőre még alig létező csapata – képes lesz végigmenni rajta anélkül, hogy legalább egyre rátaposnának.
Vannak olyan elemzések, amelyek eleve esélytelennek tartják a TISZÁ-t, mondván, annak szavazói alapvetően az ellenzéki pártoktól jöttek, így aztán csak egy újabb ellenzékitorta-újraszeletelési projektet látunk, ami nem veszélyezteti a kormánypárt hegemóniáját. Ez valóban fontos, de meglehetősen leegyszerűsítő megközelítés, amely figyelmen kívül hagyja, hogy a politika és a választói magatartás nem statikus, hanem nagyon is dinamikus folyamat. Ismert például, hogy a Fidesz szavazói egészen más szocio-demográfiai tényezőkkel írhatók le ma, mint 2010-ben. Ami pedig a TISZA szavazótáborát illeti, más elemzések szerint negyede-harmada szavazhatott valamikor korábban a Fideszre. Hogy lesznek-e további átpártolók, az nagyban függ attól, ki, mennyire hatékonyan politizál. Nem biztos, hogy Magyar Péter képes lesz tömegesen átcsábítani a Fidesz (mai) szavazóit, de jelentős újdonság, hogy az eddigi ellenzéki szereplőkhöz képest következetesen törekszik erre. A Fidesz köreiből érkezett, célzatosan jobboldali retorikát használ, próbálja visszafoglalni a nemzeti jelképeket, láthatóan nagyobb érzékkel nyúl a szimbolikus politika eszközeihez, mint ahogy azt a baloldali és liberális politikusok tették.
A választási eredmények földrajzi eloszlása miatt sem lehet nyugodt a kormánypárt. Az EP-listákra leadott szavazatok arányát tekintve a Fidesz minden településtípusban visszaesett, a legjobban nem is Budapesten, hanem a megyei jogú városokban és a 20 ezer fő feletti városokban, bő 9 százalékponttal. Az önkormányzati választás szavazatarányait tekintve míg 2014-ről 2019-re egyértelműen erősödött a kormánypárt, addig most gyengült. A megyei közgyűlési választásokon persze most is mind a 19 megyében nyerni tudott, de 2019-hez képest minden egyes megyében gyengébb szavazataránnyal (Pest megyében a többsége is elveszett), pedig a TISZÁ-nak nem is voltak megyei listái. Budapesten mindent bevetettek Karácsony Gergely megbuktatásáért (öt éve tartó lejárató kampány, választásitörvény-módosítás, a hivatalos Fidesz-jelölt mellett egy másik aspiráns hallgatólagos, majd az utolsó pillanatban nyílt támogatása), és bár hajszál híján, de – jelen tudásunk szerint – ez nem jött össze.
Az sem mellékes, hogy társadalmi értelemben egyre szűkebb a Fidesz táborában az a réteg, amely polgári autonómiával rendelkezik, és tényleges elköteleződésből szavaz. A kormánypárt kétmilliós bázisának egyik legstabilabb részét a leszakadó térségekben és kisebb településeken élő, kiszolgáltatott választói csoportok adják. Az iskolázottság és a Fidesz választási eredménye között szintén erős az összefüggés: ma már nincs fideszes többség ott, ahol a lakosság legalább 60 százaléka érettségizett. Nem meglepő tehát, hogy a kormánypárt mozgósítási gépezete ezekre a társadalmi csoportokra koncentrált. Ezzel szemben a TISZA hatalmi apparátus és pártszervezet nélkül mozgatott meg több mint 1,3 millió embert, amihez hasonlóra önmagában egyetlen ellenzéki párt sem volt képes 2010 óta.
Ugyanakkor az kétségtelen, hogy Magyar Péter számára most jön a neheze. Az Orbán-rendszer keretei között két év alatt kell fölépítenie egy olyan rendszert, amely a 106 egyéni választókerület mindegyikében, vagy legalábbis jelentős többségében, ütőképes jelöltet tud állítani. Ez nagyon más feladat, mint bekerülni a tisztán arányos rendszerben választott EP-be, illetve Fővárosi Közgyűlésbe.
A rendszer elnyomó jellege nem változik, kérdés, meddig fokozzák
Az is kérdés, milyen rendszerszintű változtatásokkal reagál a hatalom a TISZA jelentette kihívásra. Az eddigi tapasztalatokból kiindulva a kormánypárt arra fog törekedni, hogy elfojtsa a vele szemben épülő politikai alternatívát. Kézenfekvőnek tűnik, hogy 2026 előtt ismét átírják majd a választási rendszert, de az elsősorban veszteségminimalizálásra alkalmas, például egy olyan esetben, ha már úgy ítélik meg, nem fogják tudni elkerülni a választási vereséget. Ebben a helyzetben akár egy tisztán listás rendszer bevezetése sem lehetetlen, mivel egy a választói akaratot arányosan leképező rendszerben jóformán lehetetlen kétharmados többséget szerezni (erről bővebben itt). A Fidesz persze nem szeretne idáig eljutni, inkább megelőzné ezt a helyzetet. Egy kerülettérkép-átrajzolásra minimum számíthatunk, és még sok apró módosítás eszközölhető a választási törvényeken, vagy még inkább a párt- és kampányfinanszírozási törvényeken.
Ezeknél is fontosabb lehet, hogy a jelenleginél is erőteljesebben kontrollálják a nyilvánosságot. Nem érdemes arra számítani, hogy békülékenyebb tónusra váltanának, ahogy arra sem, hogy visszafognák az elsöprő köztéri és közösségimédia-jelenlétüket. A szabad sajtó és a civil szféra elleni ismert támadások megszaporodhatnak (ennek első jelei már látszanak is), de az sem zárható ki, hogy az Orbán-rezsimtől eddig nem látott represszív és adminisztratív eszközökkel próbálják útját állni egy kormányváltásra képes ellenzéki erő kiépülésének.
Ha mindezek bekövetkeznének, akkor újabb szintet lépne az Orbán-rezsim, ami után már nem nagyon lehetne arról beszélni, hogy predomináns vagy domináns a magyar pártrendszer, ahol még elvileg lehetséges a kormányzó párt leváltása a választásokon, és így létrejönne egy hegemón pártrendszer, ahol az ellenzék szerepe már teljesen nyíltan korlátozott volna.
Egyelőre azonban azt láthatjuk csak biztosan, hogy a létező és betonbiztosnak hitt rendszeren sikerült egy új ellenzéki erőnek fogást találnia, és hogy az eddig használt eszközökkel nem tudták hatástalanítani a vár ostromlóját. Abból fogjuk tudni, mekkora veszélyként tekint Orbán Magyarra, hogy újakat is bevetnek-e.
