Művészet a hatalom árnyékában

Panelisták:

• Dragomán György József Attila-díjas író, műfordító, a Berlini Művészeti Akadémia tagja
• Kemény Zsófia költő, író, forgatókönyvíró, slammer
• Krusovszky Dénes József Attila-díjas költő, kritikus, műfordító, író
• Moderátor: Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész, könyvkiadó

 Főbb következtetések:

• A kulturális közeget 2010 óta hullámzóan, de egyre határozottabban jellemzi a fásultság – ebben többé-kevésbé mindhárom író egyetértett. A hatalom jó pár lépése felháborította (nem csak) az irodalmárokat, voltak is ilyen-olyan kiállások, de egyre erőtlenebbé váltak, valódi elmozdulást nem hoztak. Dragomán szerint a hatalom azt várja, hogy a kultúra igazodjon, legyen a hatalmi gépezet része, ezért bele is akar szólni, de erre nemet kell mondani, akár passzív módon is. Kemény Zsófia úgy véli, már mindenki elfogadja azt, amiben élünk, egyre ritkábban történik meg például, hogy valaki ne venne át vagy visszaadna egy díjat. „Mintha mindenki magába süllyedt volna, minthogy nemet mondanának.”
• A beszélgetésből kiderült, hogy egyre inkább csorbul a művészeti szabadság. „Bizonyos nézőpontból a szólásszabadság csorbulásának tűnik, máshonnan józan eszű folyamatba állítható be.” Krusovszky úgy véli, hogy az emögött álló társadalmi folyamatokról kellene beszélni, ahol a markánsan autokrata rendszerek a klasszikus cenzúra eszközeivel élnek. „Magyarországon azt látjuk, hogy a kormányzat részéről identitáspolitikai mázzal van bekenve, de a háttérben látszik, hogy nincs valódi ideológia, hanem a hatalompolitikai elgondolás működteti a folyamatot.”
• A hatalom korábban tartalmi kérdésekbe nem szólt bele, de a gyermekvédelmi törvény módosításával (fóliázás) ez is megváltozott. A törvény először csak a könyvespolcokat rendezte át, de hamar újratervezésre késztette a kiadókat is, ahogy a szerzők is egyre inkább kénytelenek végiggondolni, hogy mit írnak meg, és mit nem, mivel alkotás közben sem tudják függetleníteni magukat attól, hogy a végtermék fóliában végzi-e majd vagy sem. Korábban az volt a stratégia, hogy a hatalom párhuzamos valóságokat épít fel (Nemzeti Kulturális Alap, Magyar Művészeti Akadémia, Petőfi Irodalmi Múzeum), amelyek egymással is versengenek, de a könyvtörvénynél világossá vált, hogy ennek az időszaknak is vége. Az MMA eljelentéktelenedett, a Térey-ösztöndíjat megszüntetették, a könyvtörvény viszont már tartalmi kontrollt is jelent, miközben felvásárolták a Librit.
• Felmerült az az évtizedes dilemma is, hogy bármilyen állami forrás elfogadása a hatalommal való kollaborációnak számít-e, egyértelmű választ azonban nem kap(hat)tunk. A különböző irodalmi ösztöndíjak megítélése kapcsán a megszólalók szerint bonyolítja a helyzetet, hogy nincs konszenzus arra nézve, hogy egyes, korábban a különböző kormányok alatt sokak által elfogadhatónak vélt ösztöndíj (például a Móricz Zsigmond-ösztöndíj) vagy pénzalap (NKA) most épp miért nem elfogadható, más pedig (mint az MMA) miért válik akár a rendszerellenzék egyes tagjai számára is vállalhatóvá. Látható egy erős egyet nem értés és számonkérés a téma kapcsán a szerzők és a szerzők generációi között.
• A panelisták kifejtették, hogy nagyon hiányzik Magyarországról a magánmecenatúra rendszere. Ahogy Dragomán fogalmazott, „a tisztességes mecenatúra nagyon hiányzik. Az Allianz Biztosító Németországban csinál ösztöndíjat, itthon nem. És nincs ilyen magyar vállalat. Már próbálkoztam, de mindig falba ütköztem.” Hozzátette, hogy az írás még olcsó műfaj, könyvek még nagyon ínséges időkben is meg tudnak jelenni, de például filmeket nem igazán lehet pénz nélkül készíteni.
• A beszélgetés végkicsengése szerint az író feladata, hogy írjon, őrizze meg az autonómiáját, akkor is, ha egyre kevesebb szabad levegőhöz jut.