A Political Capital 2024-ben
Választáscunami, uniós elnökség, Hunfluence, dezinformáció – lehetett számítani rá, hogy 2024 mozgalmas év lesz, mégis, rengeteg váratlan esemény szabott neki újabb és újabb irányt. Ahogy 23 éve mindig, idén is a legjobb tudásunk szerint igyekeztünk a körülöttünk zajló folyamatok – tényalapú, mértéktartó, de nem értékmentes – megértését elősegíteni.
Választás 2024
2024. június 9-én először tartották egy napon az európai parlamenti, az önkormányzati és a nemzetiségi választásokat, ami a választási szervek és a pártok mellett a választópolgárokat is új kihívások elé állította. A parlamentáris demokrácia iránti elkötelezettségünkből fakadóan mindig feladatunknak éreztük, hogy segítsük a híresen bonyolult választási rendszer(ek) útvesztőiben való eligazodást. Ezért készítettünk többek között kisokost, oktatóvideót, mandátumkalkulátort.
Váratlanul turbulens időszakot hozott a 2024-es választásokat megelőző és az azt követő időszak, ennek megfelelően a választási elemzéseink is szerteágazó témájúak: a választási rendszertől, a pártrendszer átalakulásán át a kormány külföldi befolyásépítéséig széles a skála. A másfél tucatnyi elemzés közül néhány:
- Így változik a Fidesz szavazótábora – 2024.08.21.
- Sosem lesz tökéletes választási rendszerünk, de törekedni érdemes rá – 2024.07.17.
- A teljes pártrendszert új mederbe terelheti a TISZA – 2024.06.26.
- Magyar civil választási jelentés 2024 – 2024.06.18.
- Az eddigi ellenzéket elsodorta, a Fideszt megütötte, az európai mainstreamet meglegyintette a választás, de a rendszerváltás itthon és Brüsszelben is elmaradt – 2024.06.10.
- Elsodorja-e a Mi Hazánk Mozgalmat a TISZA áradása? – 2024.06.07.
- Két fideszes módosításból kettő Vitézynek kedvez – 2024.04.08.
- 89 nap a dupla választásig – 2024.03.12.
- Két választás egy időben: kik szavazhatnak? – 2024.01.19.
A 2024-es választásokkal kapcsolatos anyagainkat itt gyűjtöttük össze.
A választások lezárulta után is hozott még választási témájú fordulatot az idei év, kettőt is. Novemberben a kormányoldal ismét nekilátott a választási rendszer ráncfelvarrásának, a témában írt gyorselemzésünk itt elérhető.
Több mint tíz évig nem tudhattuk pontosan, mely országokban élnek a levélben szavazó magyar állampolgárok. A TASZ-szal közösen közérdekű bejelentést tettünk, minek hatására a Nemzeti Választási Iroda immár tényleges lakóhely szerint is közli a névjegyzéki adatokat.
Választási dezinformáció
Kétheti rendszerességgel jelentkeztünk a közösségi médiában 2023. december 31. és 2024. június 15. között feladott politikai tartalmú hirdetések monitorozásával. Elemzéssorozatunk látleletként szolgál többek között arról, hogy milyen fokú a kormányoldal anyagi fölénye 2024 Magyarországán, ahogy arról is, hogy milyen ellenségképző narratívák uralták a közéletet ebben az időszakban. Az összesen 9 elemzés azt is jól dokumentálja, mikor milyen fordulatok történtek a vizsgált időszakban.
- Elsöprő fölénnyel zárta a közösségimédia-hirdetések versenyét a kormányoldal – 2024.06.21.
- Tövig nyomta a pedált a Fidesz a költésekben és a háborús riogatásban, de ez még nem a vége – 2024.06.07.
- A Fidesz érmei a Google hirdetési költéseinek uniós versenyében: arany, ezüst, bronz – 2024.05.24.
- Csillagászati szinten költő kormányoldal és tiltani kezdő Meta, amivel van probléma – 2024.05.09.
- Rekorddöntögetés menetrendszerűen – 2024.04.25.
- Ahhoz képest, hogy állítólag nem veszélyes a Fideszre, 121 milliós össztűzzel zajlik Magyar Péter lejáratása – 2024.04.12.
- Házassági vihar előtti világháborús csend – 2024.03.28.
- A Fidesz majdnem annyit költ, mint az őt követő négy ellenzéki párt összesen, a Megafon pedig még egy nagyságrenddel többet – 2024.03.14.
- A Megafon mögé bújva uralja a Fidesz a közösségi médiát – 2024.02.29.
A V4 a választások idején
A szlovák, a cseh és a lengyel Euractivval közös nemzetközi együttműködésünk keretében az EP-választások előtt regionális platformot hoztunk létre, ahol az EU-val kapcsolatos nyilvános és szakértői viták kaptak teret. Ezen kívül feltártuk a visegrádi országok közös álláspontjait és érdekeit négy kulcsfontosságú területen: ipari zöld átállás, biztonság és védelem, választások és politikai viták, V4 képviselet az „EU legfelsőbb pozícióiban”.
EP-szavazások, EU-elnökség
A Political Capital – folytatva korábbi kutatásait –, a kártékony külföldi befolyást és az autoriter rezsimekkel szembeni fellépést vizsgálta az Európai Unióban, kiemelt figyelmet fordítva Közép-Európára. Nyomon követtük az EP-képviselők külügyi témájú szavazásait a 2019-2024-es ciklus során. Az egyes nemzeti pártokat Oroszországgal, Kínával, illetve általában az autoriter rezsimekkel kapcsolatos határozathozatalokban elfoglalt álláspontjuk mentén vizsgáltuk.
Az év második felében Magyarország töltötte be az EU soros elnökségét, ami lehetőséget teremtett arra, hogy jelentősen befolyásolja mind a politikai döntéshozatalt, mind a közbeszédet az EU-ban és tágabb értelemben a nemzetközi színtéren. Kéthetente megjelent, angol nyelvű beszámolóink alaposan dokumentálták a fordulatos időszakot, de magyar nyelvű gyorselemzésekben is reagáltunk a kiemelkedő eseményekre, így Orbán Viktor július eleji diplomáciai turnéjára, vagy az októberi strasbourgi vitára.
Hunfluence
A Political Capitalnél évek óta figyeljük azt a jelenséget, amit magyar befolyásépítésnek neveztünk el. A cél az Orbán-rezsim számára kedvező nemzetközi környezet kialakítása, amely biztosítja a belföldi rendszer hosszú távú fennmaradását. Idén is foglalkoztunk a témával több rövidebb elemzésben, illetve egy átfogó tanulmány formájában is.
- Tényleg annyira jó lesz Trump Orbánnak? És Magyarországnak? – 2024.11.07.
- Mindent Trumpra tett fel Orbán, de ha be is jön, az főleg a rendszer fenntartásában segít majd – 2024.11.02.
- Hódító békeharc – A magyar kormányzati üzenetek uralják a szlovákiai magyar Facebook-csoportokat – 2024.09.13.
- Gyorsul az Orbán-rezsim nemzetközi befolyásépítése – 2024.07.11.
- Így segíti a Fidesz hazai kampányát az Orbán-rezsim külföldi befolyásépítése – 2024.05.28.
Szélsőjobb
Intézetünk folyamatosan monitorozza és elemzi a hazai és nemzetközi szélsőjobboldali pártok és szervezetek tevékenységét. Írtunk arról, hogy milyen károkat okozott a TISZA gyors felemelkedése a Mi Hazánknak, majd a választást követően összegeztük, hogy mire elég a párt várakozáson aluli választási sikere. Az európai parlamenti választások kapcsán pedig a legfontosabb kérdés az volt, hogy összességében lesz-e radikális jobboldali fordulat Európában.
A gyűlölet- és sértő beszéd jelensége mindennapossá vált a személyes interakciókban, a politikai közbeszédben, az online és az offline térben is. Erre vonatkozóan – több éves szakmai munka nyomán – két javaslatcsomagot készítettünk: egyet a hazai, egyet pedig az európai jogalkotók, jogalkalmazók, civil széféra, valamint az oktatási rendszer és a média szereplői számára. Ajánlásaink megvalósításával jelentősen visszaszoríthatók az előítéletek, elősegítve egy a mainál befogadóbb társadalom kialakítását.
Álprofilok
A február elején kitört kegyelmi botrány jelentős politikai hullámokat vert a magyar belpolitikában (a történtek kapcsán itt, itt és itt is írtunk). Júniusi kutatásunk a botrányt követő időszakban a nyilvános Facebook-csoportokban terjedő narratívákat vizsgálta.
Az álprofilok elleni fellépés érdekében útmutatót és infografikát készítettünk azok számára, akik fel kívánnak lépni az ilyen jellegű káros tartalmakkal és tendenciákkal szemben, illetve azoknak, akik szeretnék tisztábbá tenni az online közbeszédet. Mindkét anyagunk olyan módszereket és eszközöket sorakoztatnak fel, amelyek segítik az álprofilok beazonosítását, tevékenységük felfedését és a velük szembeni fellépést.
Magyar Péter sokszor nyilvános felhívásban kéri követőit, hogy terjesszék üzeneteit nem baráti Facebook-oldalakon. Szeptemberi kutatásunkban arra kerestük a választ, hogy mennyire volt sikeres ez a stratégia a választási kampányban, hogy terjedtek-e más üzenetek is hasonlóan, illetve, hogy a terjesztők valódi személyek, vagy magukat aktivistának láttató álprofilok voltak.
A Political Capital a 2021-es ellenzéki előválasztás óta vizsgálja az ismétlődő, úgynevezett repetitív kommenteken keresztül terjesztett politikai kampányokat.
A PC rendezvényei
A 2024-es Budapest Fórum ismét összehozta a nemzetközi politika fontos szereplőit és szakértőit. A kétnapos konferencia az idei választási szuperév köré épült; az amerikai elnökválasztás (akkor még várható) külpolitikai következményei mellett Kína és Tajvan viszonya is a kiemelt témák között szerepelt. A Budapest Fórum olyan témákban biztosított teret magas színvonalú szakmai vitáknak, mint az EU bővítésének politikai és gazdasági hatásai, a populizmus terjedése, a klímaváltozásra adott válaszok vagy az internetes szűrőbuborékok hatásai a társadalmi polarizációra. Magyar nyelvű és tematikájú panellal is bővült idén a Budapest Fórum, amely a művészet és a politikai hatalom viszonyát járta körül.
Az évet a budapesti Tajpej Képviseleti Irodával közösen megrendezett konferenciával kezdtük, A tajvani választások és a globális biztonság címmel. A kerekasztal-beszélgetésre meghívott szakértők elemezték a januárban tartott elnök- és parlamenti választások eredményét, a szigetország külpolitikáját, Kína beavatkozási kísérleteit, valamint mindennek a tágabb biztonsági környezetre gyakorolt hatását.
Januárban nemzetközi konferenciát szerveztünk a gyűlöletbeszédről Dimensions of Hate címmel. A konferencián áttekintettük hazai és nemzetközi szakértők segítségével a téma főbb aspektusait, és felhívtuk a figyelmet a jelenség elterjedtségére, komplexitására.
Márciusi Autoriter vonzalmak az Európai Parlamentben című rendezvényünkön bemutattuk kutatásunk eddigi legfontosabb eredményeit, amely a kártékony külföldi befolyást és az autoriter rezsimekkel szembeni fellépést vizsgálta az Európai Unióban.
A júniusi európai és önkormányzati választás kapcsán konferenciát rendeztünk a Lakmusszal és a Mérték Médiaelemző Műhellyel közösen, amely során a szakértők mellett négy (kormánypárti és ellenzéki) polgármestert is egy asztalhoz ültettünk.
Online eseményt tartottunk az Európai Uniós választásokról a V4-ek vonatkozásában az EURACTIV szlovákiai, csehországi és lengyelországi partnereivel közös szervezésben. A CEU Demokrácia Intézetével közösen online vitát szerveztünk az európai választások után az eredmények hatásairól, emellett könyvbemutatót szerveztünk a CEU Press, a CEU Demokrácia intézete és a torontói Munk School együttműködésével.
Kutatásunk kapcsán kerekasztal-beszélgetést szerveztünk Antiszemitizmus Magyarországon október 7. után címmel, ahol meghívott vendégeinkkel körbejártuk a Hamász terrorcselekményének magyarországi hatásait: változott-e a magyarországi zsidó közösség helyzete és megítélése, milyen antiszemita narratívák vannak jelen, hogyan változtak ezek október 7. óta?
Zárt és nyilvános eseményeinken is kitárgyaltuk a választási szuperév következményeit, kiemelt figyelemmel arra, hogy hogyan hatottak az eredmények az Orbán-kormány nemzetközi befolyására, és hogy miként alakul az „illiberális internacionálé” mozgástere.
A Political Capital 2024-ben társszervezője volt az Unraveling Russia's Informational Warfare: Tactics, Implications, and Countermeasures című kétnapos szakértői műhelynek a European Forum Alpbach keretében.
Geopolitika, biztonságpolitika, külpolitika a dezinformáció korában – e témák köré csoportosultak a már negyedik alkalommal megrendezett, háromnapos nyári egyetemünk panelbeszélgetései, workshopjai, worldcafé jellegű beszélgetései.
A PC külföldi médiamegjelenései
Elemzőink ebben az évben is rendszeres kommentátorai voltak vezető külföldi lapoknak. Krekó Péter Svédország NATO-csatlakozásával kapcsolatos kommentárjára például a New York Timestól, a Newsweeken át a Deutsche Welle-ig jó pár médium igényt tartott. A kegyelmi ügy apropóján szakmai vezetőnk, Hunyadi Bulcsú az AP-nek, választási szakértőnk, László Róbert az AFP-nek, Krekó Péter a Bloombergnek nyilatkozott. Magyar Péter és a TISZA Párt vonatkozásában az Economist és a Guardian megszólaltatta László Róbertet. A francia Le Figaro a szeptemberi Trump-Harris vita kapcsán kért nyilatkozatot geopolitikai elemzőnktől, Győri Lóránttól. A magyar kormány és Oroszország viszonyáról, vagy éppen Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin találkozóiról sűrűn kérnek szakértőink kommentárt a legkülönbözőbb külföldi orgánumok.
Podcast a Szabad Európával
A Szabad Európával együttműködésben folytatódott A dezinformáció hatalma című podcastsorozatunk. A februári adásban a fideszes Facebook-trollokról, márciusban a Megafon Facebook-hirdetési költéseiről volt szó, májusban arról, hogy hogyan szavaznak az EP-képviselők a külügyi témájú szavazásokon, a nyári adásban a helyi politikusok által terjesztett dezinformációról, az októberi epizódok egyikében a meghívott vendégek arról beszélgettek, hogy a tények helyett az összeesküvés-elméleteknek hisz a magyarok többsége, de nem maradhatott ki az amerikai választási kampány álhíreinek témája sem. Az év utolsó podcastjában pedig arról volt szó, hogy mennyire alakíthatja át a politikai kampányokat a mesterséges intelligencia megjelenése.
A 2024-es évünk számokban:
- több, mint 710 belföldi médiamegjelenés
- közel 200 nemzetközi médiamegjelenés, 12 országban, 12 nyelven
- 47 ezres elérés Facebookon
- több, mint 19 ezer Facebook-követő
- 680 Facebook-bejegyzés
- közel 900 ezer videómegtekintés
- 26 rendezvény
- 3700 X-követő
- kiemelt rendezvény: a negyedik Budapest Fórum, több, mint félezer vendéggel.
Ez a terjedelmesnek tűnő összefoglaló sem ad teljes képet az idei, rendkívül mozgalmas évünkről. Ha hiányérzete maradt, ajánljuk, böngéssze hírlevelinket, és annak érdekében, hogy jövőre semmiről ne maradjon le, érdemes feliratkozni!