A migráció leállításának mítosza
A nemzetközi migrációval kapcsolatos félelmek és társadalmi problémák régóta a populista jobboldal és a szélsőjobboldal felhajtó erejének számítanak Európában, sőt, egyre inkább az Amerikai Egyesült Államokban is. Ahogy a tavalyi amerikai elnök- vagy az osztrák parlamenti választásnak, úgy a vasárnapi német választásnak is ez az egyik fő témája. A Fideszt is magában foglaló Patrióták Európáért pártcsalád szintén a migráció ügyén keresztül érné el az általa hőn áhított politikai fordulatot az Európai Unióban. A recept jól ismert: gerjessz félelmeket, a bonyolult problémákra kínálj pofonegyszerű megoldást, felelősségvállalás nélkül zsebeld be a politikai hasznot. Gond csak akkor van, ha kormányozni kell, ilyenkor ugyanis kiderülhet, hogy nincsenek egyszerű megoldások. Jó példa erre az Orbán-kormány vergődése a hazai vendégmunkások ügyében.
Ez veszélyes!
„A legtöbb uniós határon emelkedett az illegális migrációs nyomás” – így tálalta az MTI a Frontex tavalyi évről szóló jelentését, amely szerint amúgy 2024-ben jelentősen, 38%-kal csökkent az EU-ba irányuló illegális határátlépések száma, és ezzel 2021 óta a legalacsonyabb szintet érte el. A visszaesést főként az okozta, hogy a közép-mediterrán útvonalon 59%-kal, míg a Magyarországot is érintő nyugat-balkánin 78%-kal csökkent a regisztrált esetek száma. Ez a két útvonal a 2015-ös menekültválság kiemelt csatornája volt. A magyar állami hírügynökség azonban nem ezt emelte ki, hanem azt, hogy az EU külső határának többi szakaszán volt némi növekedés, a legjelentősebb az ukrán és a fehérorosz határ mentén, ahol háromszorosára nőt az illegális belépések száma, a háborútól nyilván nem függetlenül.
Az MTI nyomán a teljes kormány által irányított média arról számolt be, hogy nőtt az Európai Unióra nehezedő migrációs nyomás. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója pedig gyorsan nyilatkozott egyet arról, hogy idén tízszer annyi határsértőt fogtak el az év első két hetében, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Bakondi úgy értelmezte a Frontex adatait, hogy a 2024-es csökkenés a szerb és a magyar határőrizeti erőknek volt köszönhető, így szerinte tavaly inkább a görög szigetek felé irányult a migráció. A Földközi-tenger közép-mediterrán útvonalának forgalomcsökkenéséről viszont nem szólt, ahogy arról sem, hogy az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének (EUAA) adatai szerint tavaly mintegy 12 százalékkal csökkent a menedékkérelmek száma is az Európai Unióban. Ezek az információk ugyanis csak összezavarták volna a 2015 óta rettegésre kondicionált hazai közvéleményt, és talán árnyalták volna a szerb-magyar határőrizet kiemelkedő szerepéről szóló interpretációt is. A kormányközeli Migrációkutató Intézet szakértője szintén igyekezett eloszlatni az esetleges kételyeket, és megerősíteni a félelmeket, mondván: hiába jön most valamivel kevesebb migráns, továbbra is nagy a veszély. Minderre végül még a központi kormányzati kommunikáció is ráerősített, azt üzenve az épp aktuális – egyébként gazdaságpolitikai témájú – nemzeti konzultáció eredményei kapcsán, hogy a magyarok egyértelmű üzenetet küldtek Brüsszelnek: nem kérnek a migráció támogatásából.
Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a tények ilyen mérvű félremagyarázása csak Magyarországon lehetséges, érdemes egy pillantást vetni Ausztriára. Ott a Fidesszel egy pártcsaládban ülő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) EP-képviselője Petra Steger szemfényvesztésnek nevezte az EUAA menekültügyi statisztikáját, majd hangsúlyozta, hogy a magyar modellre van szüksége Ausztriának, mert szerinte Orbán Viktor megmutatta, hogyan kell kezelni az illegális bevándorlást. Értve ezen azt, hogy Magyarország mindössze 29 menedékkérelmet regisztrált 2024-ben – ami persze csak úgy lehetséges, hogy az Orbán-kormány más országokra tolja a menekültügyi feladatait, megsértve az uniós szabályokat. Erről azonban nem tett említést Steger, ahogy arról sem, hogy a magyar kormány mindezt csak azért tudja megtenni, mert valójában nem célországa a menedékkérőknek. Az FPÖ képviselője ugyanakkor támadta is Brüsszelt, kijelentve, hogy az adatok ellenére az EU migrációval kapcsolatos intézkedései nem hoztak érzékelhető javulást.
Ha megnézzük a Patrióta pártcsalád további tagpártjait, hasonló politikát láthatunk. Franciaországban Marine Le Pen pártja régóta szigorú bevándorlásellenes politikát képvisel, hangsúlyozva a francia identitás és kultúra védelmét. A párt az EU-t támadva támogatja a határellenőrzések megerősítését és az illegális bevándorlók hazaküldését, miközben persze az új uniós szabályozás is épp ezt célozza. Spanyolországban a Vox a migráció kérdésében kemény álláspontot képvisel, ellenzi az illegális bevándorlást és támogatja a határok szigorú védelmét. A párt a spanyol identitás megőrzését és a nemzeti szuverenitás védelmét hangsúlyozza. Portugáliában a Chega a migráció szigorú ellenőrzését és az illegális bevándorlók kiutasítását támogatja, előszeretettel hivatkozva a portugál kultúrára, nemzeti értékeik védelmére.
A sort hosszan lehetne még folytatni. Az Európai Parlamentben többnyire össze-vissza szavazó Patrióták számára voltaképpen a migráció az egyetlen olyan egész Európában értelmezhető téma, amelyben egységet és erőt tudnak felmutatni. Ezt a pártcsalád egyik legutóbbi közgyűlésén maga Orbán Viktor is kimondta, amikor úgy fogalmazott: „De mi a jobboldalon tudunk találni néhány olyan ügyet, amelyekben igazi eredményeket tudunk elérni, és konkrét célokat tudunk kitűzni. És persze ezek közül a migráció az egyik legfontosabb. Ez az, ami egyesít bennünket. A Patrióták céljai világosak: nem engedünk be senkit, és akik már itt vannak, azokat ki kell utasítani. Ez ilyen egyszerű.”
A populistáknak van válaszuk
Ahogy arra korábbi elemzésünkben is felhívtuk a figyelmet, a populista jobboldal és a szélsőjobboldal leginkább politikai fegyverként használja a migráció ügyét. Ezt szolgálja a permanens hisztériakeltés és a végtelenül lebutított megoldási javaslataik. Az azonban nem megkérdőjelezhető, hogy Orbán és az általa képviselt irányzat pártjai legalább kínálnak valamilyen választ a migrációval kapcsolatos, kétségkívül széles körben meglévő félelmekre. Nem üres rasszistázással vagy bagatellizálással nyomják le a bevándorlás okozta problémák és konfliktusok témáját, ahogy sokszor a főáramú politikai szereplők teszik, hanem reflektálnak a társadalmi valóságra, és ezzel kifejezik, hogy megértik a választók jelentős részének félelmeit.
Ahogy Kováts Eszter több elemzésében is rámutatott, a bevándorlásellenes populizmus hatékonysága abban rejlik, hogy elfoglalt egy szabadon hagyott területet vagy témát. A mainstream pártok ugyanis sokáig nem is próbáltak válaszokat adni a választópolgárok által észlelt, migrációval összefüggésben álló problémákra, mivel a párt- és médiaelitek értékrendje és problémaérzékelése elszakadt a választók széles tömegeiétől. A populista vezetők, Trumptól Orbánig, ezt használják ki.
Nem arról van szó tehát, hogy a migráció ügyében radikálisan különböző nézetek csapnának össze. Nem a népességet állítólag lecserélni akaró „migránssimogatók” küzdenek a befogadó népesség „védelmezőivel”, hanem a migrációból fakadó problémákat nem vagy nem úgy érzékelők állnak a problémákat felismerőkkel szemben. Ahogy például a 2015-ös menekültválság idején a magyar kormány is jogosan hívta fel a figyelmet arra, hogy az EU illetékesei sokáig csak a tengeri útvonalakon át érkező migránsokat fogadó Olaszországra és Görögországra figyeltek, nem felismerve azt, hogy Magyarország is jelentős migrációs nyomásnak van kitéve a szárazföldön. Ezt az EU és a jelentősebb tagállamok vezetői később kénytelenek voltak elismerni, és éppen ez az, amin Orbán európai nimbusza ma is alapul.
A populisták nem akarnak tényleges megoldást
A befogadó társadalmak jogos félelmeinek, valamint a válaszadás kötelezettségének felismerésén túl, a végletesen leegyszerűsítő migrációellenesség sokszor köszönőviszonyban sincs a valósággal. Nem tévedésből, hanem szándékoltan, hiszen a populista szereplők célja nem a problémák megoldása, hanem a politikai haszonszerzés.
Ebből fakad például, hogy a Patrióta pártcsalád következetesen „Brüsszelt” vádolja az Európába irányuló bevándorlás gerjesztésével, miközben a migrációval való játszadozás, és ezáltal Európa destabilizálása leginkább épp a Patrióták egyes tagpártjaival szoros kapcsolatban álló autoriter hatalmakra, főként Törökországra és Oroszországra jellemző.
Nem véletlenül magyarázzák félre a 2015 után nehezen tető alá hozott, a hatályba lépés előtt álló, új uniós menekültügyi és migrációs politikát. A megállapodás egyik fő célja épp a külső határok szigorúbb védelme, az illegálisan Európában tartózkodók hatékonyabb hazaküldése, illetve a menekültügyi eljárások EU-n kívülre tolása – csupa olyasmi, amit elvileg a Patrióták is követelnek. Mégsem támogatják, mert nem áll érdekükben, hogy az Unió akár csak részsikereket is elkönyvelhessen a témában.
Hiába szigorodik az uniós menekültügyi és migrációs politika, a bevándorlásellenes erők ezt nem ismerhetik el, hiszen az a politikai haszonszerzésük lehetőségét korlátozná. Az Orbán-kormány például ezért nem hajlandó reparálni a menekültügyi eljárását, még a drasztikus pénzbüntetéssel járó európai bírósági ítélet ellenére sem, és ezért nem nyújt be határidőre tagállami tervet az új uniós migrációs megállapodás végrehajtásáról sem.
A folyamat egyébként, ha akadozva is, de már elindult: a már idézett 2024-es adatok is arra utalnak, hogy az illegális migráció és a menekültügy terén sikerült eredményt elérni az EU-n kívüli országokkal kötött megállapodásokkal, így például egyes észak-afrikai államokkal (pl. Líbia), a 2015-ös válságban is fontos szerepet játszó Törökországgal, vagy az olyan kísérletekkel, mint az olasz-albán együttműködés.
Az a világ azonban sosem jön el, amelyben egy ország senkit sem enged be, és a határain belül illegálisan ott tartózkodók mindegyikét képes is hazaküldeni. Az Amerikai Egyesült Államokban például hiába ígérte meg az illegális bevándorlók (kb. 11 millió ember) tömeges kiutasítását Donald Trump, ez nyilvánvalóan nem fog megtörténni. Ennek oka pedig az, hogy ezek az emberek tartósan jelen vannak az amerikai munkaerőpiacon, kiutasításuk érzékenyen érintené az amerikai építőipart vagy a mezőgazdaságot. Ám ha ez nem is számítana, akkor is nehéz elképzelni, hogy a gyakorlatban miként lenne végrehajtható egy ilyen intézkedés. A választás utáni nyilatkozatok már utaltak arra, hogy ezeket az ígéreteket valójában senki sem gondolta komolyan. Az történik majd, hogy a hatóságok látványos razziákat tartanak, és elsősorban a bűncselekményeket elkövető illegálisokat kiutasítják az országból.
Hasonló a helyzet Európában is. A bevándorlás teljes leállítása csak politikai frázis. A nemzetközi migráció ugyanis nem döntés kérdése, nem jó vagy rossz, nem összeesküvések, politikusok vagy civilek által irányított, hanem a globális gazdasági viszonyokból és a történelmi fejlődés során kialakult migrációs rendszerekből (pl. egykori gyarmatbirodalmak, második világháború utáni vendégmunkásrendszerek stb.) fakadóan létező jelenség. Az egyes államoknak ezt kezelniük kell, de totális kontrollra nincs lehetőségük. Az Európai Unióban ez már csak azért sem menne, mert az illegális migráción és menekültügyön túl a bevándorlás zömét jelentő munkaerő-vándorlás szabályozása legnagyobb részben tagállami hatáskör. A leegyszerűsítő megoldások működésképtelensége pedig épp ez utóbbi területen mutatkozik meg leginkább.
A magyar vendégmunkás-szabályozás esete
A Patrióták, köztük Orbán Viktor és a Fidesz nem véletlenül beszélnek a migrációs veszélyek kapcsán szinte csak a menekültügyről és az illegális bevándorlásról. A tagállami hatáskörben lévő munkaerő-vándorlás ugyanis megmutatja, hogy a migráció nem leállítható. A leegyszerűsítő megoldások működésképtelenségére látványos példa a vendégmunkások hazai szabályozása. Az Orbán-kormány ennek kapcsán 2023 vége óta a saját maga által kreált politikai csapdában vergődik, amikor az egymással konfliktusban álló gazdaságpolitikai céljait és a végletekig fokozott bevándorlásellenességét próbálja összehangolni.
2023. november 1-jén hatályba lépett a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról szóló törvény, amely speciális foglalkoztatotti kategóriaként határozta meg a vendégmunkás fogalmát és a rájuk vonatkozó kötelezettségeket. A törvény értelmében a vendégmunkások számára kiállított tartózkodási engedély legfeljebb két évre volt igényelhető, és maximum egy évvel hosszabbítható. A szabályok nem engedték meg a vendégmunkások családegyesítését vagy letelepedését sem. Ezen túlmenően a vendégmunkásokat kizárólag úgynevezett kedvezményes foglalkoztatók alkalmazhatták, valamint azok a munkaerő-kölcsönző cégek, amelyek szerepeltek a minősített kölcsönbeadói nyilvántartásban. Az évek szorgos kormányzati munkájával feltüzelt bevándorlásellenesség miatt azonban visszavonta a kormány a még hatályba sem lépett vendégmunkástörvényét, majd decemberben, immár idegenrendészeti jogszabályként tálalva átvert a parlamenten egy új, a megfogalmazásában szigorúbb változatot.
Ez sem volt azonban elég a politikai kockázatok elkerüléséhez. 2024-ben a kormány tovább szigorította a vendégmunkások foglalkoztatására vonatkozó előírásokat. Az új szabályozás értelmében nem foglalkoztathatott külföldi munkavállalót az a cég, amely korábban alaptalan feltételekkel zárkózott el magyar munkavállalók felvételétől, vagy olyan rosszhiszemű magatartást tanúsított, amellyel harmadik országbeli munkavállalókat kívánt indokolatlan előnyben részesíteni. Emellett a szezonális munkavállalási engedély iránti kérelmet el kellett utasítani, ha a munkáltatóval szemben az elmúlt egy évben munkaügyi vagy munkavédelmi bírságot szabtak ki, vagy ha harmadik országbeli munkavállaló engedély nélküli foglalkoztatása miatt büntették meg.
2024. december 23-án a kormány ismét új rendeletet adott ki a vendégmunkások Magyarországon történő foglalkoztatásáról. A Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentette, hogy 2025-ben 35 ezerben maximalizálja a kiadható vendégmunkás-tartózkodási engedélyek és a foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek számát. A rendelet meghatározta azon harmadik országok listáját, amelyek állampolgárai foglalkoztathatók Magyarországon vendégmunkásként. Ezek közé tartozott például Georgia és Örményország. Ám a lista szükség esetén felülvizsgálható, és a külpolitikáért felelős miniszter közleményben teszi közzé azon országokat, amelyek megfelelnek a rendeletben foglalt feltételeknek. Először úgy nézett ki, hogy az ázsiai országok, köztük a jelentős küldő országnak számító Fülöp-szigetek nem tartozik ebbe a körbe, később azonban kiderült, hogy mégis. Ez nyilván nem független attól, hogy sorra jelentek meg azon munkaadói vélemények, miszerint ázsiai vendégmunkások nélkül szinte bizonyosan recesszióba eshet az ország.
Mára kiderült: csak látszólag zárja a kaput a kormány a vendégmunkások előtt, valójában a sorozatos szigorítások látványpékségként funkcionálnak a migráció miatt aggódó választókat célozva. A kormány e téren látható folytonos önkorrekciója megpróbálja összhangba hozni a kormányzást és a leegyszerűsített politikai üzeneteket, az inkoherencia azonban így is látványos. A demográfiai lejtőre került, elöregedő magyar társadalomban nem lehet külföldről behozott munkaerő nélkül működtetni a gazdaságot, főleg azt az alacsony hozzáadott értékű feldolgozóipart nem, amelyet az uralkodó gazdaságpolitika preferál.
