A Fidesz által hangoztatott ukrán „migránsveszély”: nem létező fenyegetés

Az elmúlt években kifejezetten ösztönözte az ukrán vendégmunkások foglalkoztatását az Orbán-kormány, ma már milliónyi ukrán „migráns” özönével riogat a távoli ködbe vesző ukrán uniós csatlakozás idejére. A recept ismert: le kell győzni egy nem létező ellenséget. A megváltozott magyarországi közhangulatban viszont egyáltalán nem biztos, hogy ezúttal is beválik.

„Ha a jövőben is migránsmentes Magyarországot akarunk, ha nem akarunk a nyakunkba millió szám ukrán munkásokat, akik elfoglalják az önök munkahelyeit, és leverik az önök fizetéseit, akkor ne hagyják, hogy a fejük fölött döntsenek." – mondta április 28-án Orbán Viktor a Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján.

A miniszterelnök és más fideszes politikusok többek között ezzel az üzenettel kampányolnak azért, hogy minél többen vegyenek részt a kormány legújabb konzultációján, amelynek célja, hogy Ukrajnából és vele együtt az Európai Unióból minél veszedelmesebb ellenségképet faragjon. A tetszetős összeesküvés-elmélet szerint „Európa retteg attól, hogy elveszítheti az olcsó ukrán munkaerőt”. Ha ugyanis befejeződne a háború, több millió ukrán munkavállaló jelentős része visszatérne Ukrajnába, visszacsábításuk pedig csak az ország uniós csatlakozásával lenne lehetséges. A kormánypárt narratívája szerint a „háborúpárti Brüsszel” tehát a munkaerőhiány kezelése érdekében gyorsítaná az ukrán csatlakozási tárgyalásokat.

Mindez – ahogy az már több helyen megjelent – a 23 millió románnal való riogatást idézi, amellyel 2001-ben támadta az akkori MSZP (a Gyurcsány-stáb tanácsára) a státusztörvényt és még inkább az Orbán-Năstase megállapodást. A jelenlegi ukránozásnak azonban még az elhíresült románozásnál is kevesebb alapja van.

1. Az akkori magyar és román miniszterelnök megállapodása tartalmazott egy olyan pontot, ami megteremtette annak lehetőségét, hogy román munkavállalók dolgozhassanak Magyarországon. (Ekkor még egyik ország sem volt tagja az Európai Uniónak.) Ukrajna esetében ma még fényévekre vagyunk ettől. Az aktuális kérdés az, hogy egyáltalán megkezdődhetnek-e Ukrajna csatlakozási tárgyalásai az EU-val. Maga a csatlakozás nincs a küszöbön, sőt, a 2030-os céldátum nem több mint politikai gesztus, valójában minden szereplő tudja, hogy teljesen irreális. Ukrajna 10-15 évig közelébe sem juthat az uniós tagságnak, épp a háború és annak következményei miatt, illetve azért, mert az Orbán-kormány sugallatai ellenére az uniós intézmények és tagállamok többségének ez több szempontból sem érdeke. Korántsem Orbán Viktor tehát az ukrán csatlakozás fő akadálya.
2. Ha ezt az érvet nem fogadjuk el, és feltételezzük, hogy Ukrajna EU-tagország lehet, a munkaerőpiac megnyitása akkor sem automatikus. Magyarország például 2004-ben csatlakozott az EU-hoz, de a legtöbb uniós ország munkaerőpiaca csak 7 évvel később, 2011-ben nyílt meg a magyarok előtt. A munkaerőpiac szabályozása alapvetően – szemben a menekültpolitikával – tagállami hatáskör, a kormánypárti kampány riogatásával szemben az egyes országoknak nagy a mozgástere a munkaerő szabad áramlásával szemben, még az EU-n belüli munkavállalók esetében is.
3. Az épp futó Ukrajna-ellenes kampány azt a tényt is igyekszik elfedni, hogy az Orbán-kormány az elmúlt években nem csupán Ukrajna uniós tagságát támogatta, hanem az ukrán munkavállalók magyarországi foglalkoztatását is. Olyannyira, hogy 2022-ben állami támogatást kérhettek azok a munkaadók, akik ukrán dolgozókat vettek fel. A munkaerő-közvetítéssel foglalkozó minősített cégeknek az előírások szerint preferálniuk kellett az ukrán munkavállalókat. Még így sem lepték el Magyarországot az ukrán állampolgárok, sőt, a nálunk boldogulni próbálók száma tavaly még csökkent is: a KSH adatai szerint a 2023-as 36017 után 2024-ben már csak 27388 ukrán állampolgár tartózkodott Magyarországon. Az ukránok tehát még a támogató jogi környezet mellett sem akarták milliószám elárasztani Magyarországot.
4. Az Orbán-kormány tagjai az elmúlt években pont az olyan ellenzéki érvek ellen hadakoztak, miszerint a vendégmunkások alkalmazása letöri a magyarországi béreket. Egy éve még közleményt adott ki a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium arról, hogy „nem törheti le a magyarországi béreket a vendégmunkások alkalmazása”, Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár pedig azt hangsúlyozta, hogy a vendégmunkások „a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket”. A kormány politikusai alaptalan, politikai célú ellenzéki támadásnak tartották az ezzel ellentétes véleményeket.

Összességében tehát semmi sem támasztja alá a kormány munkaerőpiaci riogatásait az ukrán vendégmunkásokkal kapcsolatban. Jelenlegi állításait a kormány maga cáfolta az elmúlt években. A valóság eltorzítása, az emberek félelmeinek politikai célú kihasználása nemcsak erkölcsileg vállalhatatlan, de tovább rombolja a magyar társadalomban a szolidaritást is. Azon államok, ahol több ukrán menekült maradt – mint Lengyelország, vagy éppen Csehország – ráadásul gazdaságilag is sokkal jobban teljesítettek az utóbbi években, mint Magyarország – szintén cáfolva azt az elképzelést, hogy az ukrán menekültek jelentik a magyar gazdaságra a legnagyobb veszélyt.

Valójában Ukrajna jelenleg nem egy fenyegetés – hanem egy háború sújtotta, szenvedő ország, amely egész Európát védi az orosz agresszióval szemben, és amelynek állampolgárai – köztük nők, gyerekek, családok – azért menekültek el és dolgoztak külföldön, gyakran kényszerből, mert az életük nincs biztonságban a hazájukban.

Ukrajna uniós csatlakozása azért is kerülhetett a kormánypropaganda célkeresztjébe, mert rövid távon „le lehet győzni”: mivel a belátható jövőben biztosan nem fog bekövetkezni, a magyar kormány lépten-nyomon hangoztathatja majd, hogy az ő sikeres ellenállása miatt nem áramlottak be milliószám ukránok Magyarországra. Az, hogy ennek nincs valóságalapja, vagy hogy erkölcsi értelemben mennyire vállalható, bizonyosan nem szempont, az alapjaiban megváltozott belpolitikai környezetben azonban az sem biztos, hogy politikai értelemben sikeres lesz.