Időközi önkormányzati választás Józsefvárosban

2025-09-21

Az időközi választások eredményeiből mindig csak nagyon óvatos következtetést érdemes levonni az országos erőviszonyokra vonatkozóan. A helyi tényezők sokkal többet számítanak az országosaknál, az általános választáshoz képest a tét (szinte) mindig jóval kisebb, és még sokáig lehetne sorolni az okokat, miért nem érdemes elhamarkodott következtetéseket levonni az időközi választások eredményéből.

Mivel a TISZÁ-nak ezúttal sem volt jelöltje, a két nagy párt küzdelmének aktuális állásáról semmit nem mond el a józsefvárosi időközi választás sem. Ha valamihez kicsit közelebb kerülhetünk, az a Fidesz mozgósítási potenciálja, amit ezen az időközin is teszteltek. Ehhez nem a százalékarányokat, inkább az abszolút szavazószámokat érdemes összevetni.

518-an szavaztak most a Fidesz jelöltjére, a 15 hónappal ezelőtti általános választáson 1091-en: az akkori szavazóik 47,5%-át tudták tehát megmozdítani. Ez nem rossz teljesítmény egy időközi választáson, de nem is jobb, mint az év elején volt.



2025. január 12-én, lényegesen nagyobb területen, a Dombóvár-központú OEVK-ban volt időközi országgyűlési választás. A Fidesz jelöltjére akkor 12012-en szavaztak, a 2022-es általános választáson pedig 24362-en. Az időközi/általános-arány 49,3%, ami gyakorlatilag megegyezik a józsefvárosival. Abban is hasonlít a két időközi, hogy a fő kihívó egy kis párt jelöltje volt, amelynek jó kiugrási lehetőség lehetett volna az adott időközi, de ahogy most az MKKP-s Balázs Andrásnak, úgy januárban a Mi Hazánk-os Dúró Dórának sem sikerült nyernie.

(Márciusban az Újpest-központú OEVK-ban is volt időközi választás, de az egészen más terep volt, ezért az összehasonlítás félrevezető volna. Akkor biztos volt, hogy Varju László újrázni fog, amit a Fidesz nem is bánt, hiszen ezzel [minimálisan, de] gyengíteni lehetett a TISZA ellenzéki pozícióit. Nem is mozgósítottak úgy, mint Dombóváron, vagy most Józsefvárosban, az időközi/általános-arány így ekkor csak 37,5% volt.)

A józsefvárosi időköziből tehát legfeljebb a mértékadó közvélemény-kutatási eredmények óvatos megerősítése kiolvasható: az elmúlt hónapok aktivitásával a Fidesznek nagyjából sikerült a meglévő táborát egyben tartania, és az időköziknek megfelelő arányban mozgósítania. Az továbbra sem látszik, mire lenne ez elég, ha a fő kihívója is felvenné a kesztyűt. 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665 0384
Telefon:
+36 20 665 0384