Megint rácsodálkozott az ország a választási rendszert feszítő, bő egy évtizede feltárt anomáliára
2025-11-14
A levélszavazás részletszabályainak 2013-as törvénybe iktatása óta lehet tudni, hogy évről évre egyre több halott lesz a levélben szavazók névjegyzékén.
Az elmúlt hetekben csak tájékoztató leveleket küldött ki az NVI sok százezer választópolgárnak, köztük jó eséllyel több ezer, de inkább több tízezer elhunytnak. Néhány egyedi eset jutott most el a Transtelexhez, de az esetek bő 99%-a bizonyosan feltáratlan fog maradni.
A probléma gyökere, hogy a levélben szavazók névjegyzékére történő regisztráció tíz évig érvényes, sőt, ha időközben bármely választáson, népszavazáson aktivitást mutat a választópolgár, az óra újraindul. Ha tehát valaki például 2017-ben feliratkozott, a 2018-as választáson szavazott, 2021-ben elhunyt (de erről a magyar állam nem értesült), a regisztrációja 2028-ig érvényes, így a jövő évi választás előtt az értesítési címére ki fogják küldeni a levélcsomagot, benne a szavazólappal. Onnantól kezdve pedig ellenőrizhetetlen, hogy egy rokona, egy szomszédja, esetleg egy pártaktivista szavaz-e helyette.
Az a tény, hogy olyan névjegyzék is része a választási eljárásunknak, amelyen halottak sokasága szerepelhet, a választási rendszerünk egyik legsúlyosabb anomáliája, ami súlyos választási visszaélések előtt nyitja meg az utat. Sosem fogjuk megtudni, hány elhunyt választópolgárnak kiküldött levélcsomaggal éltek vissza az elmúlt három választáson, a 2026-os választás pedig a korábbiaknál is kitettebb ennek, hiszen az idő elteltével még több elhunyt állampolgár lehet a névjegyzéken.
A Transtelex cikke felveti, vajon kit terhel a felelősség mindezért. A válasz egyszerű: a törvényalkotót. Mi is, mások is, számtalanszor felhívtuk erre a problémára a figyelmet, és ami fontosabb, megoldási javaslattal is előálltunk. Ha a regisztráció nem volna érvényes tíz évig, hanem minden egyes választás alkalmavál meg kellene azt erősíteni, egycsapásra meg is szűnne a probléma.
Többek között egy 2015-ös tanulmányunkban is szerepelt már ez a megoldási javaslat; a választási rendszer felülvizsgálatra szoruló elemeit kiveséző konferencián pedig Gulyás Gergely is rész vett – az azóta eltelt tíz év is kevésnek bizonyult a probléma megoldásához.
Copyright 2025. Political Capital Policy Research and Consulting Institute. Minden jog fenntartva.