A Fidesz a háborús pszichózis fokozásával kampányol
Több elemzésben is megírtuk, hogy a kormánypárt a háború rémképének minél erőteljesebb felfestése érdekében igyekszik eszkalálni a magyar-ukrán viszonyt terhelő ellentéteket, mintha csak nyílt konfliktust akarna kiprovokálni a két ország között. Mostanra úgy tűnik, a Fidesz meghozta a döntést: háborús hisztériakeltéssel próbálja visszahozni a 2022-es választás előtti közhangulatot – még ha minden másban el is tér a mostani helyzet az akkoritól.
Külpolitikai téren az ukrán-magyar kapcsolatok alakulása volt az egyik meghatározó téma az elmúlt héten is. A két ország között szinte energiaügyi kereskedelmi háború alakult ki, miután Szijjártó Péter bejelentette: Magyarország leállítja a dízelüzemanyag-szállítást Ukrajnába, amíg Kijev nem indítja újra az olajszállítást a megsérült Barátság vezetéken. Az Orbán-kormány egyértelműen hazai kampánycéljaira használta az ügyet: Ukrajnát nevezte felelősnek az olajellátás megszakadásáért, azzal érvelve, hogy a feltételek adottak az olajszállítások újraindításához. Szijjártó és a teljes kormánypropaganda „politikai zsarolásról” beszélt, meg sem említve azt az egyébként egyik fél által sem vitatott tényt, hogy a kőolajvezeték orosz támadás miatt sérült meg.
Mindez illeszkedett abba a folyamatba, ahogyan az Orbán-kormány hetek óta igyekszik eszkalálni a két ország közötti ellentéteket, hogy hitelessé tegye fő kampányüzenetét, miszerint Ukrajna és Brüsszel Magyarország ellensége.
Eközben a kormánypárt láthatóan tervezetten igyekszik a végletekig fokozni a háborús félelmeket. A budapesti Fidesz Facebook-oldalán AI-generált videót tettek közzé arról, hogy egy kislány keresi a háborúba elhurcolt édesapját, akit épp fejbe lőnek a harctéren. Ez a sokkoló tartalom és a technika nem új: például a „Nem a mi háborúnk” nevű proxyfelületen ugyanez a kampány már hetek óta futott, azzal a különbséggel, hogy a formálisan nem párt- és politikusi oldalak ki tudják játszani a Meta szűrőrendszerét, így ezeken keresztül hirdetni is tudják a hasonló videókat.
A nagy felzúdulást keltő videó beemelése a kormánypárt egyik hivatalos felületére arról tanúskodik, hogy a Fidesz úgy látja: már csak a háborús félelmek fokozásával, hisztériakeltéssel van esélye megnyerni a választást. Ezt támasztja alá a 21 Kutatóközpont felmérése is, amely szerint a választók 23 százaléka elhiszi, hogy a TISZA győzelme esetén hazánk háborúba lépne, további 23 százalék pedig nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre.
A sokkoló tartalmakra a továbbiakban is számítani lehet, mert a Fidesz a 2022-es közhangulatot igyekszik visszahozni, amikor a frissen kitört háború komoly félelmeket generált.
Ukrajna démonizálása azonban további eseményeknek is megágyazhat, akár szándékosan, akár szándékolatlanul. A feszültség- és félelemkeltés alkalmat teremthet a kormánynak a választási eredmény esetleges megkérdőjelezésére, az orosz szolgálatok pedig hamis zászlós műveletekkel próbálhatják meglovagolni az indulatokat.
Kiemelt kép: AI-generált illusztráció