Megvan a tizedik titokzatos Facebook-oldal, amely szabálytalan hirdetésekkel segíti Tuzson kampányát Pest 5-ben
A Közösségünk nevű oldal április 6-án kezdett el hirdetni. Három nap alatt 212 (!) hirdetést indított, melyek mindegyike Tuzson Bence kampányvideóit népszerűsíti. A hirdetéseket a választókerület öt településén (Csomád, Csömör, Dunakeszi, Göd, Fót) élőkre célozták. A Meta a hirdetések nagy részét már leállította, a szőnyegbombázás-szerű kampány miatt azonban így is eljutottak a választókerület mintegy 75 ezer választópolgárának jelentős részéhez.
Az oldal nevét április 2-án változtatták meg Közösségünk-re. A Meta adatai szerint eredetileg Balog Jázmin néven hozták létre, még 2017-ben. Az oldal teljesen üres: nincs rajta tartalom, sem profil-, sem borítókép. Egyedüli célja a hirdetések indítása.
A korábban feltárt kilenc, hirdetésekre szakosodott oldal jól példázza a szabályok kijátszásának kreatív módszereit, és azt, mennyire kulcsfontosságú a Fidesz számára ennek a választókerületnek a megtartása.
- Tuzson Bence hivatalos oldala 240 hirdetést indított a politikai hirdetések tavaly októberi tiltása után.
- A Ma is tanultál valamit oldal 580 hirdetésében az igazságügyi miniszter 15 másodperces videókban mesél a világ és az ország érdekességeiről.
- A miniszter vezetéknevének mássalhangzóiból álló TZSN (Táj – Zöld – Szépség – Nyugalom) nevű oldal a választókerület fejlesztéseit bemutató videókat hirdet. A 880 (!) hirdetésen a politikus személyesen nem jelenik meg, de a kampányanyagokon is szereplő logója igen.
- A Térségünk hírei oldal bizonyult a legtermékenyebbnek: tavaly novemberi létrehozása óta 2600 hirdetést indított.
- A Nem a mi háborúnk oldal kizárólag AI-generált háborús videókkal riogatta a választókerületieket. 380 hirdetést indított el sikeresen.
- A Nem a mi utunk egy teljesen üres oldal, amely ugyanezeket a háborús videókat 110 hirdetésben
- A Kutyakalandok nevű oldal az MKKP választókerületi jelöltjét népszerűsítő, a TISZÁ-t kritizáló AI-videókat hirdetett. Az MKKP szerint nincs közük az oldalhoz, amely 110 hirdetést indított.
- Hasonló művelet része a Tiszta Jövőt Az 50 hirdetés AI-generált videókra épül, amelyek Rónai Sándort, a DK helyi jelöltjét népszerűsítik, miközben a TISZA jelöltjét kritikus kontextusban jelenítik meg. Rónai szerint a DK-nak nincs köze az oldalhoz.
- A Leleplező nevű, a Meta által azóta eltávolított oldal, 5 hirdetésben terjesztett a TISZA választókerületi jelöltjét lejárató AI-videót.