„Migráns” – a meghaladhatatlan ellenségkép
Az Európai Tanács legutóbbi ülése is jelezte, hogy a nemzetközi migráció ügyében erőteljes szigorítási fordulat zajlik az Európai Unióban. Ez a TISZA-kormány számára lehetőséget ad arra, hogy ne változtasson a hazai közvéleményben nagy támogatottságnak örvendő bevándorlásellenes politikán és retorikán. Sőt, Magyar Péter némely parlamenti megszólalásában még rá is tett egy lapáttal a Fidesz által meghonosított „migránsozásra”. Ez rövid távon biztosan népszerű. Hosszabb távon azonban az új kormány is migrációs csapdahelyzetbe lavírozhatja magát. Sőt, már meg is tette.
Az Európai Tanács június 18-19-én ülésén elfogadott következtetései a nemzetközi migráció ügyében „szorgalmazzák, hogy valamennyi területen folytatódjon az intenzívebb munka, többek között a külső dimenzió és az átfogó partnerségek területén”. Magyarán a EU-t vezető állam- és kormányfők elsősorban azt a munkát erősítenék, amely a migráció uniós területen kívüli megállítását célozzák. Erre Magyar Péter is utalt a Tanács ülését követő sajtótájékoztatóján. Folytatódik tehát az a szigorítási tendencia, amely már a két évvel ezelőtt elfogadott és most hatályba lépett új migrációs és menekültügyi paktumban is testet öltött. A rendeletcsomag ugyanis alapvetően a migrációs folyamatok uniós kontrolljának erősítéséről szól: a menekültügyi eljárás egységesítését, a Frontex megerősítését, a szigorúbb és gyorsabb határeljárásokat, a védelemre nem jogosultak gyorsabb hazaküldését, a menedékkérő általi visszaélések megakadályozását, a másodlagos mozgások elkerülését (így azt, amikor egy menedékkérő elköltözik abból az országból, ahová először érkezett, hogy máshol védelmet vagy letelepedést kérjen), illetve a szolidaritási pénzekből az Európán kívüli befogadó területek támogatását, ami azt szolgálja, hogy eleve kevesebben jussanak el az EU külső határához.
Ehhez képest a hazai pártpolitika a múltban rekedt, továbbra is arról szól, hogy ki tud jobban ellenállni az uniós rendeletcsomag végrehajtásának, illetve általában a nemzetközi migrációnak. A parlamenti pártok beleragadtak az Orbán-rezsim 2015-től kialakított antimigrációs narratívájába, holott a világ és Európa azóta jelentősen megváltozott. A Fidesz és a Mi Hazánk egymással versenyt futva sulykolja, hogy a TISZA-kormány az EU-s pénzekért cserébe elfogadja a migrációs paktumot. A kormány a vendégmunkások állítólagos kiszorításával, az uniós migrációs paktum állítólagos végre nem hajtásával vág vissza, ezzel párhuzamosan az előző kormány által Vitnyédre tervezett menekülttábor ügyében igyekszik hitelteleníteni a Fideszt. Az elmúlt két hétben így vált ismét a nemzetközi migráció kiemelt témává.
A kormánypárt 70 százalékos támogatottsággal megtehetné, hogy ezen a téren is próbálja lebontani a Fidesz által egy évtizede uralkodóvá tett narratívát – ahogy az például a Pride ügyében megfigyelhető –, de ez eddig nem történt meg. Ennek elsősorban politikai okai vannak: nem függetlenül az európai országokban válságossá vált bevándorlásellenes hangulat kontextusától, a migráció megítélésében nincs olyan változás, mint a melegek elfogadását illetően, ebből következően a kormánypárt minél kevesebb támadási felületet szeretne mutatni migrációs kérdésekben. Sőt, Magyar Péter igyekezett átvenni a támadó szerepét, amikor az előző kormányra olvasta a vendégmunkások behozatalát és a korábban Vitnyédre tervezett menekülttábor ügyét.
A kormány uniós szinten is igyekszik lavírozni; a migrációs paktum ügyében lengyel mintára igyekszik engedményeket és mentességeket kialkudni Magyarország számára, ezért nem nyújt be egyelőre végrehajtási tervet az uniós rendeletek átültetésére. Közben pedig próbál megszabadulni attól a napi 1 millió eurós büntetéstől is, amelyet az Orbán-kormány tarthatatlan menekültpolitikájával együtt örökölt meg.
Csapdaveszély menekültügyben
Az Orbán-rezsim bukása után a Fidesznek és a Mi Hazánknak egyelőre nincs jobb ötlete annál, hogy menekülttáborok építésével és migránsok befogadásával vádolja az új kormányt. Az elmúlt hetekben egyértelműen ez volt az ellenzék egyik slágertémája.
Magyar Péter erre válaszul nyilvánosságra hozott olyan jegyzőkönyveket az Orbán-kormány üléseiről, amelyekből kiderül, hogy az előző kormány 2024 augusztusában Vitnyédnél 500 fős menekülttábort kezdett el építeni, hogy ténylegesen vagy látszólag megfeleljenek az EU menekültügyi elvárásainak, és ne kelljen napi 1 millió euró büntetést fizetnünk a szabályok be nem tartása miatt.
Az ellentámadás rövid távon hasznos volt, hiteltelenítette a Fidesz üzeneteit, és azóta is kisebb magyarázkodásra kényszeríti a volt kormánytagokat. Hosszú távon azonban nem biztos, hogy jól jár vele a kormány, ha a menekültügyi kérdést így helyezi reflektorfénybe. Nem elsősorban azért, mert egyes civil és jogvédő szervezetek az emberséges Magyarország ígéretet kérik rajta számon – ahogy az előzőt, úgy jól láthatóan ez a jelenlegi kormányt sem hatja meg. Sokkal inkább azért, mert ha a jelenlegi kormány nem akar továbbra is napi 1 millió eurós büntetést fizetni, és a környező országokhoz hasonlóan meg akar felelni az uniós menekültügyi szabályoknak, akkor valamilyen infrastruktúrát ki kell építenie ahhoz, hogy menekültügyi kérelmeket Magyarországon is be lehessen nyújtani. Az EU ugyanis alapvetően ennyit vár el: nem befogadást, csak az eljárás normális lefolytatását.
Nem tud egyszerre teljesülni, hogy be is tartsuk a szabályokat, ne fizessünk büntetést, és ne is legyen egyetlen ingatlan sem az országban, ahol a menekültek ideiglenesen tartózkodhatnak, addig, amíg az eljárásuk lezárul. Persze az ellenzék „migránstábornak” fogja hívni akkor is, ha egy minimális befogadóképességű épület lesz, de a TISZA megküzdött már ennél jelentősebb kommunikációs kihívásokkal is.
A közvélemény további hiszterizálásával tehát a TISZA-kormány saját magát lökheti be ugyanabba a csapdába, amelyből annak idején az Orbán-kormány sem tudott kikecmeregni: az ellentmondó elvárásoknak ugyanúgy nem fog tudni megfelelni, ahogy az előző kormány sem tudott. Választhatna a TISZA más, mérsékeltebb utat, egyelőre azonban úgy tűnik, foglya marad az – általa is magas hőfokon tartott – migrációellenes közhangulatnak.
Csapdaveszély a vendégmunkások ügyében
A TISZA kampányában és programjában is szerepelt az az ígéret, hogy kormányra kerülve 2026. június 1-től felfüggesztenék az Európán kívüli vendégmunkások behozatalát, amit azzal magyaráztak, hogy „nem engedjük, hogy külföldi vendégmunkások vegyék el a magyar dolgozók munkahelyét, és leszorítsák a béreket”. Mindkét indok erősen vitatható, még a Fidesz által meghonosított politikai üzenet, amelyeket annak idején – a TISZA-kormány által azóta betiltott – kék kormányzati óriásplakátokon sulykoltak. Általában ugyanis a vendégmunkások bére nem alacsonyabb a magyar munkavállalókénál. Sőt, a munkáltatóknak gyakran többe kerül a foglalkoztatásuk, mintha találnának itthon megfelelő munkaerőt, de rengeteg területen nem találnak. A magyar korfa jól mutatja az elöregedést is, évről évre kevesebb lesz tehát az aktív korú munkaerő. A vendégmunkások hiányának így releváns gazdasági ára lehet a beruházások, a növekedés vagy adóbevételek tekintetében.
A realitásokkal szembesülve a TISZA-kormány nem is volt képes tartani a saját határidejét, június 1-től nem lépett életbe a teljes vendégmunkásstop. A kormány, hogy látszólag teljesítse a politikai ígéretét, megkésve bejelentett egy részleges vendégmunkás-behozatali korlátozást, ami csak egyetlen jogcímet érint. Ez jelentősen nehezíteni fogja bizonyos vendégmunkások importját, de nem lehetetleníti el teljesen a munkaerő-beáramlást. A gazdasági szereplők a szigorítás miatt, a munkaerőhiánytól és a gazdaság növekedési kilátásainak romlásától tartva bírálják a kormányt. A Mi Hazánk az ellenkező irányból támad: „a kiskapuk” nyitva hagyása miatt bírálja a TISZÁ-t. A Fidesz pedig azzal riogat, hogy a Fülöp-szigetekről történő munkaerő-behozatal leállítása után muszlim pakisztániak fogják elárasztani Magyarországot.
Az új kormánynak tehát ezen a téren is sikerülhet egy olyan politikai csapdába lavíroznia magát, amiből nehéz lesz kiszabadulni. Pedig tanulhatott volna az elődje hibájából, amelyet egy korábbi elemzésünkben részletesen bemutattunk. Az Orbán-kormány ugyanis a vendégmunkások kapcsán 2023 vége óta vergődött a saját maga által kreált politikai csapdában: az egymással konfliktusban álló gazdaságpolitikai céljait és a végletekig fokozott bevándorlásellenességét próbálta összehangolni.
2023. november 1-jén hatályba lépett a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról szóló törvény. A kormányzati kampányokkal feltüzelt bevándorlásellenesség miatt azonban visszavonta a kormány a még hatályba sem lépett jogszabályt, majd decemberben, immár idegenrendészeti jogszabályként tálalva átvert a parlamenten egy új, a megfogalmazásában szigorúbb változatot. Ez sem volt azonban elég a politikai kockázatok elkerüléséhez. 2024-ben a kormány tovább szigorította a vendégmunkások foglalkoztatására vonatkozó előírásokat, majd 2024. december 23-án ismét új rendeletet adott ki a vendégmunkások Magyarországon történő foglalkoztatásáról. A Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentette, hogy 2025-ben 35 ezerben maximalizálja a kiadható vendégmunkás-tartózkodási engedélyek és a foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek számát. A rendelet meghatározta azon harmadik országok listáját, amelyek állampolgárai foglalkoztathatók Magyarországon vendégmunkásként. Ezek közé tartozott például a most is érintett Georgia és Örményország. Ám a lista szükség esetén felülvizsgálható volt, és a külpolitikáért felelős miniszter közleményben tette közzé azon országokat, amelyek megfeleltek a rendeletben foglalt feltételeknek. Először úgy nézett ki, hogy az ázsiai országok, köztük a jelentős küldő országnak számító Fülöp-szigetek nem tartozik ebbe a körbe, később azonban kiderült, hogy mégis. Ez nyilván nem független attól, hogy sorra jelentek meg akkor is azon munkaadói vélemények, miszerint ázsiai vendégmunkások nélkül szinte bizonyosan recesszióba eshet az ország.
Valójában a sorozatos szigorítások már az előző kormány idején is látványpékségként funkcionáltak a migráció miatt aggódó választókat célozva. Az Orbán-kormány folytonos önkorrekciója megpróbálta összhangba hozni a kormányzást és a leegyszerűsített politikai üzeneteket, az inkoherencia azonban így is látványos maradt. A demográfiai lejtőre került, elöregedő magyar társadalomban nem lehetett külföldről behozott munkaerő nélkül működtetni a gazdaságot, főleg azt az alacsony hozzáadott értékű feldolgozóipart nem, amelyet az uralkodó gazdaságpolitika preferált.
A TISZA-kormány ezt a csapdát örökölte meg, és rövid távon – amíg ki nem alakul egy új gazdasági modell – nem látszik, hogyan tudna szabadulni belőle.
