Mítosz, hogy a diktatúrák jobban kezelik a járványt

2020-04-18

Korai megmondani, hogy a világ közvéleményét permanensen megvezető Kína jobban kezelte-e ezt a válságot, mint a Nyugat. Az igazi különbség a járvány hatékony kezelésében nem az autokráciák és a demokráciák között húzódik majd, hanem a kompetens és az inkompetens államok között. A történész a „kompetens és hatékony demokráciák” eredményességére számít. Második karantén-podcastunk vendége ANNE APPLEBAUM.

 

 

Lengyel és magyar

Anne Applebaum családja a világjárvány kitörésekor a huszadik századi kutatásaiból ismerős jeleneteket volt kénytelen átélni; az interjúból kiderül, milyen viszontagságok közepette sikerült egyáltalán egy városba, Varsóba eljutniuk, és ott karanténba vonulniuk.

A történész a lengyel és a kormány lépései közötti párhuzamokra mutatott rá. Egy idő után az egészségügyi rendszer vélhetően egyik országban sem fogja bírni a rá nehezedő nyomást, éppen ezért a lengyel kormány „a látványos gesztusok politikáját folytatja, olyan intézkedéseket hajt végre, amelyek nem szükségesek a válságkezelés szempontjából, de azt a látszatot keltik, hogy a kormány cselekszik”.

Ahogy Magyarországon is tapasztalhatjuk, a lengyel kormány is próbálja a hatalma koncentrálására kihasználni a helyzetet, amit ott az elnökválasztásra való készülés is bonyolított. (Az eredeti tervek szerint májusban került volna sor az államfő-választásra, amelyet sokáig nem akartak elhalasztani, ma mégis úgy áll, hogy el fogják.)

Szabadság és biztonság

„Szinte minden országban azt látjuk most, hogy az állam megpróbál több hatalmat szerezni, az emberek pedig fel fogják adni a szabadságuk egy részét a biztonságért cserébe.”

Válsághelyzetben ez természetes, de Applebaum egyáltalán nem biztos benne, hogy a vezetőkbe vetett bizalom hosszú távon is megerősödik. Sőt, szerinte a járvány előtt kialakult attitűdjeink határozzák meg, hogyan ítéljük meg a válságot kezelő politikusokat.

Az igazi kérdés az, hogy a vezetők csak élnek, vagy inkább visszaélnek a válság során elnyert felhatalmazásukkal.

Múlt és jelen

Egyáltalán nem újkeletű jelenség az információ korlátozása válsághelyzetben. Applebaum kísérteties hasonlóságot lát a mai „álhírek elleni” intézkedések és a bubópestis idején meghozott angol törvények között: Anglia annak idején egyszerűen megtiltotta, hogy kritizálják a kormányt a járvány alatt.

A bezárkózás, tehát az, hogy minden ország elsősorban a saját állampolgárait próbálja megvédeni, szintén ismert történelmi reflex, Applebaum szerint azonban a nemzetközi együttműködési hajlandóság hiányát éppen a befelé forduló országok szenvedhetik meg. „Azok az országok fognak a leginkább szenvedni, amelyek olyanok, mint Magyarország vagy Lengyelország, rosszabb tudományos és egészségügyi adatokkal. Ők lesznek az utolsók, akik a gyógymódhoz vagy új védőoltásokhoz hozzáférnek. (…) Remélem, hogy azok a vezetők, akik elvágják magukat a külvilágtól, tisztában vannak vele, hogy ez azt is eredményezi, hogy a gyógymódtól is elvágják magukat.”

Diktatúrák és demokráciák

Mítosz, hogy a diktatúrák jobban kezelik a járványt. Kína nyomást gyakorolt az orvosaira, hogy ne beszéljenek a vírusról, és még most is nehéz hinni a kínai statisztikáknak. Egyértelmű, hogy Kína ezzel nagy mértékben hozzájárult a vírus terjedéséhez. Applebaum az Egyesült Államokat sem menti fel: Donald Trump is bagatellizálta a vírus jelentőségét és kockázatát, amikor az megjelent Amerikában. Egy influenzakutató igyekezett hamar figyelmeztetni az embereket, amikor Seattleben a vírus aktivitását felfedezte, de jelezték neki, hogy ne teszteljen a vírusra. Az elnök pedig félt a gazdasági és választási következményektől, emiatt a válaszlépések túl későn érkeztek – ez nem áll túl messze Kína példájától.

Applebaum szerint összességében gyengék a nyugati reakciók. Az USA részéről ez részben Trumpnak köszönhető; bármely más elnök már régen egy G7-es és egy NATO-reakciót forszírozott volna. „Európa ugyanakkor még nincs kész arra, hogy vezesse a világot.”  Kína és Oroszország eddig viszonylag sikeresen tetszeleg a világ megmentőinek szerepében, de tudjuk, hogy a kínai védőfelszerelések gyakran selejtesek, és persze a vuhani statisztikák sem valószínű, hogy megbízhatók.

A tudományos felfedezések terjedését pedig nem foghatja vissza az elavult nemzetközi bürokrácia, ami a WHO-ra is jellemző – nem véletlen, hogy az egészségügyi világszervezeten kívül születnek most a leghatékonyabb együttműködések.

„Korai lenne megmondani, hogy Kína jobban kezelte-e ezt a válságot, mint a Nyugat. Az igazi különbség nem az autokráciák és a demokráciák között fog húzódni, hanem a kompetens és az inkompetens államok közt.” Kína és Oroszország narratíváját az is cáfolja, hogy Dél-Korea, Tajvan és Japán mind demokráciák, és elképesztően jól teljesítettek a vírus kontrollálásában. A transzparens kommunikáció, a tömeges tesztelés és a vírus kapcsán a kontaktok felderítése mind a demokrácia berkein belül történt. Amikor viszont autokráciákról van szó, nem lehetünk benne biztosak, hogy egyáltalán hihetünk az oroszországi, a kazahsztáni vagy épp a türkmenisztáni híradásoknak. Applebaum arra számít, hogy a „kompetens és hatékony demokráciák” – mint például Németország – fognak relatíve jól kijönni ebből a válságból.

Anne Applebaum, amellett, hogy a kommunista és a posztkommunista országok történelméről írt könyveket, a XXI. századi propagandával és dezinformációval is foglalkozik, melyet a Johns Hopkins Egyetem Agora intézetében Peter Pomerantsevvel közösen kutatnak. „A Gulag története I-II.” című könyvéért 2004-ben Pulitzer-díjat kapott. Az Atlantic szerzője.

Az interjút Krekó Péter készítette. 

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695