Négy pontban az első Orbán-Lukasenko találkozóról

2020-06-08

Orbán Viktor első kétoldalú találkozója Alekszandr Lukasenkoval az autokratikus keleti rezsimekkel való politikai és gazdasági kapcsolatépítés újabb lépcsőfoka. Az európai uniós szomszédságpolitikának megfelelően a kapcsolatépítésnek van létjogosultsága, ugyanakkor a minszki látogatás valójában nem a Keleti Partnerségről szólt. ISTRATE DOMINIK elemzése.

Június 5-én új szintre emelkedett a Belarusz és Magyarország közötti kapcsolatrendszer, miután Orbán Viktor személyében a rendszerváltás óta először tett hivatalos látogatást magyar kormányfő az Alekszandr Lukasenko által vezetett Belaruszban. A magyar miniszterelnök és a belorusz államfő első és minden bizonnyal nem utolsó kétoldalú találkozójára, amelyről már elviekben 2012-ben megegyeztek a felek, több éves előkészítő tárgyalás és egy eredetileg 2019 februárjára tervezett látogatás elmaradása után került sor. A felek politikai közeledésére a belorusz elnök már 2012-ben is utalt, amikor – a második Orbán-kormány és az Európai Unió kezdeti konfliktusaira utalva – úgy nyilatkozott, hogy Magyarországnak „elege lett a demokráciából és a piacgazdaságból” (a kijelentést Giró-Szász András akkori kormányszóvivő „viccnek” minősítette).

A minszki találkozó elsősorban a bilaterális gazdasági együttműködésre fókuszált, ugyanakkor fontos külpolitikai jelentőséggel is bír, melyekből négy fontos tanulság vonható le.

1. A kétoldalú gazdasági együttműködés fellendülőben van, de továbbra is korlátozott

Lukasenko és Orbán találkozóját követően négy megállapodást kötött a magyar és a belorusz kormány. Ezek értelmében

  • 1,4 milliárd forintos együttműködési program indul a belorusz baromfifeldolgozó-ipar modernizációjára,
  • a magyar és belorusz diplomáciai akadémiák együttműködnek a jövőben,
  • együttműködés jön létre a budapesti és minszki exportügynökség között,
  • magyar nukleáris szakértők tanulmányozhatják a Paks 2-höz hasonló technológia alapján működő asztraveci atomerőművet.

Ezen felül a magyar kormány az Eximbankon keresztül 40 millió eurós hitelkeretet nyújt a belorusz és a magyar cégek együttműködésének támogatására, illetve a felek megerősítették, hogy a jelenlegi 255 millió dollárról 500 millió dollárra emelnék a két ország közötti éves kereskedelmet.

Utóbbi ugyan a gazdasági kapcsolatok alacsony intenzitása miatt figyelemre méltó, különösen annak fényében, hogy ez a szám Oroszország esetében 7 milliárd dollár, ugyanakkor a négy aláírt megállapodás egyike sem indokol egy államfői/kormányfői szintű találkozót.

Ami a gazdasági szegmenst illeti, a magyar és a belorusz kormány megerősített kapcsolatainak hátterében a jövőbeli gazdasági együttműködési lehetőségek feltérképezése lehetett. A koronavírus-válság miatt mindkét kormány szükségesnek tartja a gazdasági kapcsolatok mielőbbi élénkítését, különös tekintettel a Belaruszban már jelen lévő magyar gyógyszer- és építőipari cégek támogatására.

A közép-európai földrajzi realitásokat figyelembe véve természetes és alapvető, hogy a magyar kormány jó gazdasági kapcsolatokra törekszik Minszkkel (az EU-tagállamok által felhasznált kőolaj jelentős része Belaruszon keresztül jut el a kontinensre). Mindazonáltal jelentős kockázata van annak, hogy – amint azt a Recep Tayyip Erdogan vezette Törökországgal való kapcsolatok is mutatják – az autokratikus Belarusszal való gazdasági együttműködés kiszélesítése a kormányközeli nagyvállalkozók aránytalan helyzetbe hozására fog korlátozódni.

A találkozón szóba került még egy a magyar külügy által már korábban is beharangozott javaslat: a magyar miniszterelnök az Európai Unió és a Vlagyimir Putyin orosz elnök által életre hívott gazdasági együttműködés, a Belarusz mellett Kazahsztánt, Kirgizisztánt, Oroszországot és Örményországot tömörítő Eurázsiai Gazdasági Unió kapcsolatainak „új szintre emelését” szorgalmazta. A két gazdasági blokk közötti hosszú távú együttműködés elképzelése nem új keletű: Lukasenko több alkalommal is egy közös szabadkereskedelmi övezet felállítását szorgalmazta, az orosz kormány pedig már négy éve tapogatózik az ügyben az Európai Bizottságnál. Nem meglepő módon sikertelenül: az EGU a gyakorlatban inkább minősül egy Oroszország nagyhatalmi státuszát visszaállítani kívánó és korlátozottan sikeres politikai projektneksem mint valódi gazdasági társulásnak.

2. Orbán ismét közvetíteni akar Nyugat és Kelet között, holott ez inkább aláássa az európai egységet

Az Európai Unió tagállamai számára a Minszkkel való kapcsolatépítés kiindulópontja, hogy Azerbajdzsán, Grúzia, Moldova, Örményország és Ukrajna mellett Belarusz is tagja az EU Keleti Partnerség (KP) nevű kezdeményezésének, melynek célja a hat felsorolt posztszovjet állam és az európai blokk közötti kapcsolatok építése. A KP 11 éves fennállása óta Belarusz az egyetlen ország, amellyel az EU még a megerősített gazdasági kapcsolatok alapjául szolgáló legalacsonyabb szintű szerződést, az ún. Partnerségi és Együttműködési Megállapodást (PCA) sem léptette érvénybe. A megállapodást a felek 1995-ben írták alá, azonban az emberi jogok, a szabad választás és a sajtószabadság folyamatos és rendszerszintű eróziója miatt azóta sem ratifikálták.

„Elvileg minden jó, ám ebből keveset hoztunk ki, nem elég szorosak a politikai kapcsolataink” – mondta a magyar kormányfő Lukasenkonak, holott az előbbi távol áll a valóságtól, különösen a fent említett demokratikus deficit fényében, amely a KP-országok közül leginkább Belarusz esetében nehezíti meg a kapcsolatépítést. Ezt az Európai Bizottság Várhelyi Olivér bővítés- és szomszédságpolitikáért felelős biztosának (nem mellesleg Orbán egyik volt bizalmasának) nevével is fémjelzett  új Keleti Partnerség-stratégiája is hangsúlyozza, melyben a jogállamiság és a demokratikus értékek kiemeltebb szerepet kaptak.

A Lukasenko-féle autoriter hatalomgyakorlás miatt az európai politikai vezetés a kapcsolatokat csak ott és olyan szinten tartja fenn Minszkkel, ahol az igazán szükséges; az Európai Bizottság közvetítésével, miniszteri vagy nagyköveti szinten, illetve az EU és a KP éves vagy kétéves csúcstalálkozóin – utóbbi egyébként ebben a hónapban volna esedékes.

Az, hogy egy uniós tagállam a KP keretében javítaná kapcsolatait a posztszovjet térség országaival, természetesen nemcsak javasolt, de indokolt is, ugyanakkor ez a találkozó – a magyar kormány szempontjából – nem az EU és Belarusz közötti partnerség megerősítéséről, hanem a politikai szimbolizmusról szólt. Egyrészt – az azeri, az orosz és a török autoriter vezetés után – a magyar kormányfő egy újabb illiberális vezetővel való kapcsolatépítés által igyekezett növelni európai politikai súlyát, másrészt ismét a demokratikus Nyugat és az autokratikus Kelet közötti hídként tüntette fel Magyarországot.

Ami pedig Belaruszt illeti, Lukasenko ismét megmutathatta, hogy a kormánya által elkövetett sorozatos jogsértések ellenére, van európai szövetségese, amit szükség esetén – és az Oroszországgal való politikai konfliktusai fényében – a Nyugattal való kapcsolatainak javítása érdekében is fel tud használni.

Nem véletlen, hogy a belorusz elnök külön kiemelte Magyarország, mint NATO- és EU-tagállam külön utas jellegét, illetve a magyar kormány „nacionalista” politikáját, továbbá az sem, hogy a belorusz kormánypárti média külön riportban hasonlította Orbánt Lukasenkohoz.

3. Egyelőre valószínűtlen a Minszk elleni szankciók megszüntetése

A találkozó egyik, ha nem a legfontosabb fejleménye, hogy a magyar kormányfő nyíltan érvelt a belorusz vezetés ellen hozott európai uniós szankciók feloldása mellett. A szóban forgó korlátozó intézkedések első részét 2004-ben vezette be az Unió négy, a belorusz ellenzékhez köthető személy azóta is tisztázatlan eltűnése miatt, amelyet 2011-ben – az emberi jogok, a demokratikus választási rendszer, a sajtószabadság korlátozása és ellenzéki aktivisták politikai alapon történő bebörtönzése alapján – az EU általános fegyverembargóval egészített ki. 2015-ig bezárólag az Európai Unió Tanácsa mintegy 170 belorusz személlyel (köztük Lukasenko és közvetlen köre), valamint három belorusz vállalattal szemben tartott fenn utazási és vagyoni korlátozásokat.

A fegyverek export-import tilalmát és a négy ellenzéki szereplő eltűnésében érintett személyekre vonatkozó korlátozásokat leszámítva 2016-ban az EU a szankciós rezsim valamennyi elemét eltörölte. Erre Minszk két szimbolikus lépését követően került sor: Lukasenko jóváhagyta 22 politikai alapon bebörtönzött ellenzéki aktivista szabadon bocsátását, valamint tevékeny szerepet vállalt az akkor csúcspontján lévő kelet-ukrajnai háború rendezésében a minszki békefolyamat során.

A fennmaradt korlátozásokat az EU állam- és kormányfői idén év elején újabb egy évre hagyták jóvá, eltörlésük pedig egyelőre nagyon is valószínűtlen. A tavaly év végi belorusz parlamenti választást övező átláthatatlanság és kormányzati kontroll következtében egyetlen egy ellenzéki képviselő sem jutott be a minszki törvényhozásba, a közelgő, augusztus 9-re kitűzött belorusz elnökválasztás közeledtével pedig újra tetten érhető a demokratikus ellenzék és a szabad sajtó elnyomása.

Mindezek függvényében a legkevésbé sem meglepő, hogy az Európai Parlament Belarusszal foglalkozó képviselői nemhogy a szankciók eltörlése, hanem azok kibővítése mellett érvelnek, ha az ellenzékkel és a tüntetőkkel szembeni indokolatlan fellépések fennmaradnak.

4. A magyar kormányfő elnézte Lukasenko koronavírus-szkepticizmusát

Paradox módon az autokrata belorusz vezetés volt az, amely lényegében semmilyen érdemi közegészségügyi korlátozást nem vezetett be az országban. Lukasenko több alkalommal is erősen megkérdőjelezte a koronavírus jelentette közegészségügyi veszélyt, sőt, a járvány elterjedésének kockázata ellenére – Oroszországgal és valamennyi posztszovjet állammal szemben – Belarusz május 9-én megtartotta az ország egyik legfontosabb eseményének tartott Győzelem Napi katonai parádét. (Az egészségügyi korlátozások hiányának köszönhetően a mintegy 9 és fél milliós országban június 7-ig bezárólag több mint 48 600 fertőzöttet és 269 elhunytat tartanak számon; utóbbi adat hitelességét több belorusz szakértő is megkérdőjelezi).

Miközben Orbán Viktor szigorú és szükségszerű óvintézkedéseket hagyott jóvá Magyarországon a járvány legkritikusabb, márciusi-áprilisi időszakában, a magyar sajtó jelentős része elsiklott a fölött, hogy a kormányfő a külön utas (és idáig kudarcos) belorusz járványkezelést nem kritizálta, sőt. „A nyugati országok gyakran hiszik azt, hogy egy magasabb szintű tudás képviselői, csak mert parlamenti demokráciákat hoztak létre a második világháborút követően” – mondta a magyar kormányfő, miután a belorusz kormánymédia arról kérdezte, mit gondol a Lukasenko-féle járvány(nem)kezelésről.

Tekintettel arra, hogy a koronavírus-válság kezelése a belorusz belpolitika egyik legfontosabb témája, a magyar miniszterelnök ezzel a mondatával Lukasenko intézkedéseit, ha nem is támogatta, de minimum legitimálta. Ezzel pedig a magyar kormányfő is állást foglalt az augusztus 9-ei választás egyik legfontosabb kérdésében, miközben a látogatását megelőző napokban politikai alapon tartóztattak le ellenzéki politikusokat és független újságírókat Minszkben. A találkozót tehát Lukasenko számára kedvezően időzítették: a belorusz elnök éppen akkor mutathatta meg, hogy van európai, sőt, európai uniós támogatója, amikor a kormányzati kontroll alatt működő rendőrség kormányellenes tüntetéseket vert szét, és több ellenzéki aktivistát is indokolatlanul letartóztatott.

 

A kép forrása: Belarusz Köztársaság Elnöki Hivatala

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695