Ifj. Hegedűs Lórántot felmentette a bíróság

2003. november 6-án a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében felmentette ifj. Hegedűs Lóránt református lelkészt, a MIÉP volt alelnökét. A politikus ellen 2001-ben indult eljárás, mert egy írásában a "galíciai jöttmentek" kirekesztésére szólított fel. Az igazságszolgáltatási szerv ítélete szerint a cikk "nem alkalmas a közösség elleni izgatásra és gyűlöletkeltésre".

2003. november 6-án a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében felmentette ifj. Hegedűs Lóránt református lelkészt, a MIÉP volt alelnökét. A politikus ellen 2001-ben indult eljárás, mert egy írásában a "galíciai jöttmentek" kirekesztésére szólított fel. Az igazságszolgáltatási szerv ítélete szerint a cikk "nem alkalmas a közösség elleni izgatásra és gyűlöletkeltésre". Az Ítélőtábla épületéből Hegedűst hívei a vállukon vitték ki a felmentő ítéletet követően. Az elsőfokú ítélet korábban 18 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a politikust. November 8-án a Népszavában és a Magyar Hírlapban értelmiségiek fizetett hirdetésben tiltakoztak az ítélet ellen. Az aláírók úgy gondolják: "az Ítélőtábla döntése azt üzeni a magyar társadalomnak, hogy a gyűlölet, a kirekesztés, a rasszizmus és az antiszemitizmus legitim, elfogadható eleme a hazai közéletnek". Három nappal később a Népszavában egy másik fizetett hirdetés jelent meg, amelyben szintén értelmiségiek kifejtették, hogy nem értenek egyet a tiltakozókkal, mivel véleményük szerint nem a büntetőjog eszközein kell változtatni. November 10-én Tamás Gáspár Miklós filozófus a Magyar Hírlapban tiltakozott a határozat ellen, a bírók jelentős részét cigányellenesnek, nőellenesnek, antiszemitának minősítve. Ezt követően Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke levélben kérte fel a Kormányt, a köztársasági elnököt és az Országgyűlést, hogy ítéljék el a bírák alkotmányos jogait sértő megnyilvánulásokat.

Révész Sándor (Türelem, nyugalom, Népszabadság, 2003. november 8.)
"A Magyar Köztársaság tisztességes polgárainak természetesen fölfordul a gyomruk, ha azt látják a címlapon, hogy a neonácik üdvöskéje hívei vállán, diadalmasan hagyja el a bíróság épületét. Csakhogy ez ellen nincs orvosság. Legalábbis a bíróságon nincs. Azért nincs, mert az ilyen hívek ilyen üdvöskéi mindenképpen diadalmasan hagyják el a bíróság épületét, akármi történik odabent. Amikor első fokon elítélték az üdvöskét, akkor is övé volt az erkölcsi győzelem az övéi körében, ellenben a felmentő ítélet után is erkölcsi kitaszított maradt a Köztársaság tisztességes polgárai körében. Nem kellenek ahhoz vitatott paragrafusok és kategóriák, hogy ez így legyen, akkor is így van, ha közönséges rágalmazóként ítélnek el egy üdvöskét.

[...] Az ítéletet azok érzik tűrhetetlennek, akik úgy értelmezik, mint a fölmentett és hívei: a bíróság elismerte, hogy nem a Köztársaság ellenségei azok, akik a Köztársaság polgárainak egy részét származási alapon ki akarják rekeszteni az állampolgári közösségből. Éppen ez az értelmezés az, ami az ítéletet megemeli. Ha az ítélet erről szólna, valóban tűrhetetlen lenne, de nem erről szól. Ezért nem is az ítélet tűrhetetlen, hanem a jelentésének ez a kiterjesztése. Ez a kiterjesztés azt jelentené ugyanis, hogy a szólásszabadság és a szabad véleménynyilvánítás jogából a Köztársaság törvényei kirekesztenek mindenkit, aki sok tisztességes polgár szerint a Köztársaság ellenségeként nyilvánul meg.

[...] Arról komoly emberek nem is vitatkoznak, hogy a köztársaság-ellenes, sőt emberiségellenes nézetek túlnyomórészt szabadon vallhatók és terjeszthetők. A vita arról folyik, hogy ezen a körön belül, mi az, ami már mégsem. Az egyik álláspont szerint a zsidók, cigányok stb. elleni gyűlölet felkeltésére alkalmas véleménynyilvánítás csak akkor büntetendő, ha közvetlenül mások jogait sértő cselekvésre indítja azokat, akiknek szól, vagy közvetlenül előidézi ilyen cselekedetek veszélyét. A másik álláspont szerint az ilyen véleménynyilvánítás eleve bűncselekményt valósít meg, közvetlen következményeitől függetlenül. A felmentő ítélet az első álláspontot igazolja, a másodikat nem."

Szerkesztőségi cikk (Gyűlölethatár, Magyar Hírlap, 2003. november 11.)
"Eltorzult lélekre vall, ha valakit ennyire magával ragad a gyűlölet, ha nemzeti sorskérdések megoldását mások megbélyegzésétől várja. Talán még meghökkentőbb, ha mindezt Isten fölkent szolgája, eredeti hivatása szerint az ige hirdetője írja le. Mindezzel együtt - még ha sokan kételkednek benne és szívükben gyanú támad is - joggal mondta ki az ítélőtábla, hogy ,legalábbis az eddig érvényben lévő törvények szerint, nem valósult meg a közösség elleni izgatás bűntette, a szóban forgó cikk nem hívott föl erőszakos cselekedetekre.

[...] Nem az a megoldás, hogy pártelnökök, még kevésbé miniszterek minősítenek bírósági ítéletet. Hanem az, hogy képessé tegyék a demokráciát arra, hogy kisebbségbe szorítsák a torz eszmék hirdetőit."

Szász István (Egy felmentés tanulságai, Népszava, 2003. november 8.)
"Meggyőződésem, hogy pártállásra való tekintet nélkül sok tisztességes honfitársam erkölcsileg elfogadhatatlannak tartja a MIÉP-alelnök felháborító megnyilatkozását. Mindezzel együtt tudomásul kell venni az ítélőtábla ítéletét.

[...] A bíróság nem tett mást, mint »a jogszabály foglyaként« azt állapította meg, hogy e gyalázkodó írás a törvény értelmében nem uszít olyan gyűlöletre, amely aktív cselekedetben, például erőszakban mutatkozna meg. Ebben és csak ebben a jogi értelemben mentette fel az ítélőtábla a MIÉP-alelnököt.

[...] Ifjú Hegedűs felmentése is sürgető erővel példázza: itt az ideje, hogy a törvényhozók megfelelő jogszabállyal találják meg az egyensúlyt a szólásszabadság védelme és az emberi méltóságot sértő gyalázkodás tiltása között."

Tamás Gáspár Miklós (Ebből elég volt, Magyar Hírlap, 2003. november 10.)
"Az elmúlt három hétben bebizonyosodott, hogy a politikai antiszemitizmusnak komoly társadalmi és intézményi támogatottsága van. A fasisztoid és a nyílt fasiszta támadásokra adott demokratikus válasz pedig zavarodott és zavaros.

[...] Liberális véleményformálók azt mondták, a tábla ítéletét tiszteletben kell tartanunk még az antifasisztáknak is. Ez tévedés. Először is logikailag lehetetlen tiszteletben tartani mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság ítéletét: valamelyikük helytelenül értelmezi a hatályos jogot. Másodszor: ifj. H. Lóránt exképviselő, állelkész cikkének közvetlenül fenyegető, továbbá nyíltan alkotmányellenes cselekvésre fölhívó tartalma egyértelművé teszi, hogy a másodfokon eljáró tábla ítélete durván törvénysértő és alkotmányellenes, semmiféle tiszteletet nem érdemel. Harmadszor: az ítélet szóbeli indoklásában a bíró színt vallott: cinikus, alpári és otromba antiszemita gúnyolódásra ragadtatta magát. Ezt mondta (a pénteki, november 7-ei "Népszabadság" szerint): ifj. H. Lóránt cikke, úgymond, »nem hív föl erőszakos cselekedetre... A 'rekeszd ki őket!'... fölhívásból pedig nem következik az a szándék, hogy olvasóit erőszakos cselekmények elkövetésére uszítsa... A bíróság szerint köztudomású, hogy a zsidóság részéről [!!!] nem kell fenyegető erőszakos magatartástól tartani, így föl sem merülhet az erőszakos magatartás elhárításának szükségessége«. Történelmi szavak. A nyíltan antiszemita bíró szerint tehát a törvény a megcélzott ÁLDOZAT esetleges erőszakos reakciójától védi a társadalmat. A bíró nyíltan gúnyt űz tehát a Magyar Köztársaság jogrendjéből, hiszen nyilvánvaló, hogy a Büntető Törvénykönyv idevágó cikkelyének célzata az általa (csúfondárosan) vélelmezettnek éppen az ellenkezője. A probléma nem a jogszabály, hanem a bírói kar (sok száz egyéb példából is kitetsző) reakciós szelleme. A bírák jelentős része ahhoz a fölső középosztályhoz tartozik, amely cigányellenes, nőellenes, homofób, idegengyűlölő, antiszemita és mélyen lenézi a kitaszított szegényeket.

[...] A liberális véleményformálók azt állítják, hogy helytelen dolog hivatásos politikusoknak, kormányférfiaknak az ifj. H. Lóránt-ítélet ügyében nyilvánosan állást foglalniuk. Ebben szerintem tévednek. Úgy vélem, Kovács László külügyminiszter, a Magyar Szocialista Párt elnöke jól tette, hogy élesen elítélte a másodfokú bíróság (a tábla, amelynek fölállításáért magam is annyit harcoltam) ítéletét. Ez alkotmányos szempontból sem aggályos. Elvégre az igazságszolgáltatás csupán a három hatalmi ág egyike, akár a törvényhozás és a (végrehajtó) kormányzat; ha a Parlament által meghozott törvényeket, sőt: az alkotmányt is bírálhatjuk és bíráljuk, miért ne bírálhatnók a törvényeket csak végrehajtó bíróság döntéseit? A jog nem az igazságszolgáltatás hitbizománya: erre utal pl. az ombudsman és az "egyeztetés" (arbitrázs) párhuzamos jogintézménye is.

[...] A sokak - így az MSZP - által szorgalmazott gyűlöletbeszéd-törvényt ezek a bíróságok soha nem fogják a fasisztákkal szemben alkalmazni (ld. a weimari köztársaság tapasztalatát), az ilyen törvények visszahoznák a Horthy korszak felekezet és osztály elleni izgatásról szóló paragrafusát, amellyel haladó embereket (pl. a falukutatókat, népi szociográfusokat meg különféle árnyalatú szocialista írókat) volt szokás elítélni. Föltéve, de meg nem engedve, hogy az új - többek szerint alkotmányellenes - gyűlöletbeszéd-törvény ellenzőinek nincs igazuk, a törvény (bár az alkotmánybíróság majdnem biztosan megsemmisítené) nem oldana meg semmit; néhány pénzbüntetést kacagva kifizetnek, és a Kondor Katalinok (állítólag: "Vári" fn. tmb.) ismét - szerénykedve! - »nemzeti hősnek« nevezhetnék magukat, mint a rádió elnöke tette a David Irving neonáci áltörténész állami szponzorálását követelő demonstráción szombaton a Szabadság téren.

[...] A magyar társadalom demokratikus többségének meg kell mutatnia - az utcákon, az országházban, az újságokban, a rádióban, a tévében, az interneten és mobiltelefonon -, hogy nem tűri a fasizmust. A jobboldal nem fasiszta vezetői persze hallgatni fognak. Szívósan tiltakozni kell az új és régi fasizmus minden megnyilvánulása ellen, szünet nélkül, kitartóan, türelmesen. Ez akkor lesz hiteles csak, ha minden területen föllépünk az egyenlőség és a szabadság mellett."

Andrassew Iván (A sátán ölelésében, Népszava, 2003. november 11.)
"A mi társadalmi rendszerünk alapja nem a szólás szabadsága, hanem maga a szabadság. Aki pedig a szabadságot korlátozza, az a legnagyobb bűnt követi el. A szólás szabadsága korlátozhatja-e a szabadságot? Aki szavakkal félelmet kelt, az korlátozza-e a szabadságot? A félelem csorbítja-e az emberi szabadságot?

[...] Hogy Csurka, vagy ifjabbik Hegedűs miket hagymázol össze, vizsgálhatják intellektuális vagy politikai szempontból azok, akik eléggé erősek ahhoz, hogy megszólaljanak, harcoljanak és kirekesszék ezeket a borzalmas lényeket. De vannak itt védtelenek. Akik majdnem hatvan év után is rémálmoktól ébrednek.

[...] Talán nem nagy tévedés azt gondolni, hogy aki fél, az nem lehet szabad, és aki bárkit rabságban akar tartani, azt büntetéssel kell fenyegetni. Jobb híján, és amúgy fölöslegesen, mert ne legyenek illúzióink: itt hozhatnak akármilyen törvényt, az ifjabb Hegedűs-féle megátalkodottak tovább fröcsögnek kínjukban a Sátán ölelésében."

Csontos János (Demokraták kontra antifasiszták, Magyar Nemzet, 2003. november 12.)
"Egy magát filozófusnak feltüntető politikacsináló publicista (régebben maga is hivatásos, fizetett SZDSZ-es politikus) előre megfontolt szándékkal alantas mélyütést vitt be a független bírói hatalomnak.

[...] A kormánypártok meg akarják fosztani a bíróságokat a működésükhöz elengedhetetlenül szükséges költségvetési pénztől, a baloldal bulvárfilozófusa pedig meg akarja fosztani a bíróság intézményét a hitelétől.

[...] Hegedűs lelkész írt egy minősíthetetlen cikket egy kerületi lapba, amelyben szerepelt az is, hogy rekeszd ki a galíciai jöttmenteket. Csúnyán zsidózott, s azóta magát és pártját is kirekesztette a parlamenti politizálásból.

[...] Az alkotmányosságba belefér, hogy notórius aláírók fizetett hirdetésben tiltakozzanak a konkrét hirdetés ellen - az azonban nem fér bele, hogy a bírói intézményt általánosságban aláássák. Aki ilyesmire vetemedik, az talán lehet antifasiszta, de nem lehet demokrata."