Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja

Az Európai Unióval kapcsolatos pozitív vélemények:

Európa - melyhez most csatlakozunk, a mi képzeletünkben a gazdag ember hazája. Suhanni bőrüléses nagy autón, jó borokat inni, délre járni nyaralni télen. Megvenni a legújabb elektrotechnikai ketyeréket és a tavalyi ruhát a szegény rokonoknak ajándékozni. Hitelkártya minden brifkóba, erős szociális ellátórendszer és még a munkanélküli is kap annyi pénzt, hogy egy kéthetes kanár-szigeteki nyaralás beleférjen. És nem beszélve a politikáról. Halkszavú, elegáns urak és hölgyek suhannak a szép termekben, persze nem pazarolják az adófizetők pénzét, de korrekten megoldják az ügyeket és még véletlenül sem hazaárulózzák egymást. Európa a mi képzeletünkben már maga a paradicsom, ahová a Kartner Strassen keresztül visz az út. Hejehuja vidámság. Már csak egyet kell aludni - délutáni alvás nem számít - és amikor pénteken éjfélkor elüti az óra a tizenkettőt, rögtön más lesz minden. A magát mérsékeltnek tartó jobboldal vezetője azonnyomban nyilatkozatot ad ki, hogy többen nem járnak tájelőadásokra a szélsőjobb antiszemita-uszító publicistáival - mert a mi Európánkban ilyen nem szokás. [...] Ahogy az sem fordulhat elő, hogy gyerekeket már hat éves korukban elkülönítenek szerencsésebb társaiktól, s olyan helyzetbe hozzák őket, hogy nagy valószínűséggel munkanélküliek maradnak, mint a szüleik, rossz egészségi állapotra, nyomorra és korai halálra kárhoztatva ezzel. Nem, nincs ilyen többet. Szóval, ilyen lesz május elsejétől a mi életünk. Na jó, akkor másodikától.
(Dési János: A mi május másodikánk az EU-ban, Népszava, 2004. április 29.)

Azt mondják, ez az esemény csak az államalapításhoz hasonlítható. István király műve azonban egyedi, megismételni szükségtelen. Ez a május elseje a modern Magyarország születésnapja, amelynek előzményei: a '48-as polgári forradalom és szabadságharc, '56 szabadság- és demokráciaeszménye. Közvetlen előzménye pedig a rendszerváltással ölünkbe hullott szabadság. Az is esélyt teremtett, ez is azt teremt. Ezzel muszáj élnünk, mert valóban egy nemzet sorsa a tét, s most nincs tizenöt késlekedni való évünk. Politikai elitünknek fényes csatlakozási érdemeinél csak a felelőssége nagyobb.
(Magyar Hírlap szerkesztősége: Örömünnep józanul, Magyar Hírlap, 2004. április 30.)

Holnap valóban példa nélküli fordulóponthoz érünk: egy több száz milliós népközösség tagjává válunk. E rendkívüli pillanatban nem méltó lefelé néznünk, ilyenkor előre, magasra kell szegezni tekintetünket. Észre kell vennünk a kínálkozó lehetőséget, nekünk is hasznot kell húznunk mások eddigi munkájából, nem csak fordítva. Meg kell értenünk, hogy sikerünk, jövőnk elsősorban rajtunk múlik, amint az is a mi önsorsjavító - vagy -rontó - választásunk, hogy a jövőben kik lesznek Magyarország vezetői, kikre bízzuk a magyar EU-tagállam méltó és felelős képviseletét. [...] Érdekes, hogy mi, magyarok mindig a szerencsét hívjuk segítségül [...] A németek másként mondják, nyelvükön a bátraké a világ. Érdemes tanulnunk tőlük.
(Ludwig Emil: A világ a bátraké, Magyar Nemzet, 2004. április 30.)

Hurrá! Holnaptól bent vagyunk, és mielőtt bármit gondolni kezdünk az Európai Unióról, jogos egy önfeledt Éljen! önmagunknak. Magyarország talán soha nem volt olyan külső biztonságban, belső szabadságban, sosem állt akkora fejlődési lehetőség előtt, mint a holnapi csatlakozással. Az elmaradó, kiszolgáltatott perifériáról felkapaszkodtunk az egyenjogúak, haladást szolgáltatók centrumának küszöbére. Ez tény, történelmi realitás - örülhetünk hát szívből, meg reálisan is. [...] Nyugaton tehát először is azt kellett belátniuk, hogy ez bármennyire igaz is, a keletiek kívül tartása még gyengébbé tenné őket is. A földszinten azért, mert hidegháború híján egy új "berlini nagyfal" már csak technikailag sem építhető, nem lehet tehát igazán kívül tartani bennünket. Középszinten azért, mert nem is érdemes: amibe az újak befogadása a régieknek kerül - évente és fejenként egy ebéd ára -, annak a sokszorosát keresik meg a bővítés után. [...] Amennyire a biztonságba, majdnem annyira a bizonytalanba is belépünk. De az is realitás, hogy ilyen sok és sokféle országgal a saját erőnk is sokszorozódik. És mostantól sem nélkülünk, sem ellenünk nem döntenek semmiről - ezt vessük össze azzal, hogy ha kívül maradtunk volna, pont fordítva lenne. Belül tágasabb.
(Füzes Oszkár: Belül tényleg tágasabb, Népszabadság, 2004. április 30.)

Holnaptól teljes jogú európai polgárok vagyunk. [...] A történelmi próbaidő ma éjfélkor befejeződik. Megmérettünk. És talán valósággá válik, hogy az eszmék és kultúrák kölcsönhatásában ne csak befogadók legyünk, hanem igazi európai értékeket adományozók is.
(Kósáné Kovács Magda: A nép szava május elsején, Népszava, 2004. április 30.)

Úgy nőttünk fel, hogy Európából kettő is volt: ideát, odaát. S az évtizede még fantasztikusnak tűnő ideát [...] a gyakorlat mindennapjai követik. Az emberi természet már csak olyan, hogy könnyedén természetesnek tekinti a nem is olyan régmúltban még kiváltságnak, csodának tetsző fordulatot. Részben ezzel, részben pedig a sok éves várakozással magyarázható, hogy ma már az Unióhoz való csatlakozás sem fakaszt az emberekben spontán eufória hullámokat. S bár örömre jócskán van ok, s vidám fiesták is lesznek a fővárosban és vidéken egyaránt bőséggel, a lényeg mégsem az ünnepben ölt testet természetesen. Hanem abban, hogy Magyarországon most először biztosak lehetnek az állam polgárai abban, hogy ami a rendszerváltással megkezdődött, visszafordíthatatlanul és szervesen fejlődve megmarad: a jogállamiság biztonságát, a demokráciát immáron senki és semmi sem veszélyeztetheti.
(Petri Lukács Ádám: Európa, Népszava, 2004. április 30.)

Győzelmi ünnep volt az idei május elseje, amelyet az euróoptimisták ültek az eurószkeptikusok fölött. Ünnep volt a befogadóknak és az újonnan érkezetteknek. A szolidaritás és testvériség győzelme a kicsinyesek szorongásai fölött, akiket mindig csak az foglalkoztat, mekkora árat kell fizetni a kiszélesítésért. Akik hajlamosak elfelejteni, hogy előnyös helyzetüket nagymértékben az amerikai segítségnek köszönhetik, miközben a tíz újonnan jöttet ettől a győztes hatalmak megfosztották, a többiek beletörődésével vagy hallgatólagos tudomásulvételével. Az Európai Unió kapujának a megnyitása erkölcsi kötelessége volt a Nyugatnak, és ettől nem lett vesztes.
(Fejtő Ferenc: Szorongások és remények, Magyar Hírlap, 2004. május 3.)

Május elsejétől az Európai Unió tagjai vagyunk. Egyenjogúak lettünk a történelmi Európát alkotó nagy népekkel. Bár több mint ezer éve oda tartoztunk, de oly sokszor évszázadokra, hosszú évtizedekre elszakítottak minket. A legnagyobb magyarok álma valósul meg ezekben a hónapokban, reményeinket megduplázta a sors, amely annyiszor sújtott bennünket, most meg jóra fordít. [...] Most lépjük át a küszöböt, június 13-án 24 képviselőt választunk, akiket az Európai Parlamentbe küldünk, ahol a "tágabb haza" közös ügyeit szolgáló közös törvényeket és ajánlásokat alkotják. Szerény mértékben, de kreatív módon résztveszünk ebben a hatalmas munkában. Nem mindegy, hogy kiket küldünk, milyen tudással, eszmékkel, gyakorlattal és programokkal a tarsolyukban. [...] Aki ok nélkül pesszimista és riogat, károkat okoz. Bízzunk önmagunkban, le kell küzdeni az évtizedek alatt ránk kényszerített passzivitást. Legyünk öntudatos, felemelt fejű, értékeinkre és képességeinkre büszke európai magyar polgárok. Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalóak, de ne fölényeskedjünk. Rajtunk áll, miként élünk a páratlan lehetőségekkel, mi felelünk önmagunk és gyermekeink jövőjéért.
(Mécs Imre: Megérkeztünk, Népszava, 2004. május 3.)


Az Európai Unióval, a csatlakozással vagy az új tagokkal kapcsolatos negatív vélemények:

Amennyire örömünnep, legalább annyira lesújtó esemény lesz e hét végén Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz. Olyan lesz mostantól az egykor szép Magyarország térképe, mint török megszállás idején volt. [...] Az Európai Unió alapjában véve egy nem létező kategória. Egy gazdasági közösség, amely olyannyira nem egységes, hogy az újonnan belépők még a közös pénzt sem használhatják, s mellesleg szólva, egyelőre jól teszik, ha útra kelve magukkal viszik az útlevelüket.
(Bencsik András: Kint is, bent is, Magyar Demokrata, 2004. április 29.)

Ha végighordozzuk szemünket a most csatlakozó országokon, a kép kevés kivétellel meglehetősen ijesztő. Lengyelország politikai establishmentje lényegében összeomlott: egy leginkább a búzaégető und úttorlaszoló Zsikla Győzőre emlékeztető figura áll közel 30 százalékon; Szlovákiában a disztingváltabb jobboldali kormánypártok szinte a nullára írták magukat, és Vlado Meciar a maga 22 százalékával mégiscsak megnyerte az első fordulót; Litvániában a most lemondásra kényszerített államelnökről, Paksasról kiderült, hogy az orosz maffia és/vagy a KGB alkalmazottja, ám népszerűsége ettől mit sem lohadt. [...] A most csatlakozó 75 millió kelet-európai lakos legalább 20-30 százaléka gyanakodva, de inkább ellenségesen figyeli az Uniót s mindazt, amit az Unió a nyakára hoz: az Idegent, a Másikat. Imádja az összeesküvés-elméleteket és a fedezetlen ígéreteket, nem nagyon szereti a szabad versenyt, és azt meg végképp utálja, ha valakinek sok pénze van, minélfogva nem rajong a kapitalizmusért sem.
(A Magyar Narancs szerkesztősége: Fémfűrésszel Európába, Magyar Narancs, 2004. április 29.)

Ezek most a boldogság napjai, ám lennének kritikai észrevételeink is. Az első mindjárt az Uniót illeti. A közösség kárt okozott Magyarországnak - és másoknak is -, amikor úgy döntött, egyszerre vesz fel tíz olyan új tagot, amely nem alkot homogén közösséget. Eltérő a helyzetük, felkészültségük. Magyarország már korábban képes lett volna helytállni az Unióban, az azonban nem honorálta erőfeszítéseinket. A bővítés politikai döntés volt. Ne hallgassuk el, ez Magyarországnak hátrányt jelent. Ugyanilyen igazságtalan döntés a munkaerő szabad áramlásának korlátozása. Ami jár, az jár. Ehhez nem lehet megértő arcot vágni, mert ez is jelzi: az új tagok könnyen másodrendűekké lehetnek az ájultan tisztelt közösségben. Márpedig nekünk nem felel meg ez a szerep. Ez az ország másfél évtizede dolgozik azért, hogy az Európai Unió teljes jogú tagja legyen. Másról nem is lehet szó. Persze nem csak Brüsszelt lehet szapulni, hogy a média/politika világának ünnepi hangulata miért nem tapasztalható az utcán. Azért, talán, mert a kormányok képtelenek voltak a csatlakozási tárgyalások menetét, tétjét közvetíteni a választóiknak. Az emberek vagy csodát várnak, vagy közömbösek. Nem tudni, mi a rosszabb. Nem érzik, hogy a tagság az ő munkájuk eredménye is. Hogy ezért érdemes volt lebontani a rendszert, vállalni nehézséget, kockázatot, áldozatot. Nem érzik, hogy ez sikertörténet, a rendszerváltás, az átmenetek vége. Maradunk, ahol vagyunk. De valami új kezdődött. Örüljünk neki. Szívből.
(Magyar Hírlap szerkesztősége: Örömünnep józanul, Magyar Hírlap, 2004. április 30.)

Magyarország, mint tudjuk, május elsején az Európai Unió tagja lesz. Zavart lelkű, meghasonlott, keserű, kételkedő ország lesz része annak az európai közösségnek, amely maga is bizonytalan, borúlátó és megosztott. Tizenöt esztendővel ezelőtt az "euroatlanti" struktúrákba - ahogy nálunk hívják - való beolvadás a modernség, a siker, a jólét, a szabadság zálogának tetszett sokak számára. Nos, a NATO-tagság csak csalódást hozott (a magyarok viszonya hozzá ellenséges közöny), a semlegességgel valószínűleg jobban jártunk volna. A NATO (s az ENSZ és az EU) teljes kudarca a volt Jugoszláviában nem kelt bizalmat. [...] Magyarországon tönkrement a parasztság, elvesztette munkáját és presztízsét az ipari munkásság, soha nem tapasztalt anyagi gondokkal küszködik az értelmiség, deklasszálódástól retteg és tökkelütött szélsőjobboldali ideológiákba menekül a polgárság, pályázatokkal és külhoni ösztöndíjkérelmekkel bíbelődik a menekülni kész egyetemista fiatalság, a cigánygyerekeket úgy szegregálják, mint a fekete elemistákat az amerikai Délen a harmincas években. Az ország minden intézménye - a szociális ellátórendszerektől a parlamentig - válságban van. [...] Nyugat-Európa egyre jobban hasonlít Magyarországra. Magyarország egyre inkább olyan, mint Románia, Románia már-már olyan, mint Albánia, amely egyre inkább hajaz Afganisztánra.
(Tamás Gáspár Miklós: Európa csatlakozik hozzánk, Magyar Hírlap, 2004. április 30.)


Egyéb vélemények:

A 25 uniós csillag pályán tartja egymást, de a meleget maguknak kell termelniük. Nincs például mondanivalója az uniónak arról, hogy mennyi a tisztességes nyugdíj és hány éves kortól jár. Megköveteli, hogy működjék a társadalombiztosítási rendszer, de a részleteibe nem kíván beleavatkozni. Ahogy gondoljuk, amit bírunk, amennyit szánunk rá... Nem fordítanak vissza senkit semmilyen egyébként is megszűnő határról, ha megtudják, hogy mekkora az a minimálnyugdíj, amiből él, legfeljebb rácsodálkoznak, hogy mégis mozog. Ahogy az idősek sorsát, úgy a gyerekekét sem rendezik közösségi szabályok annál erőteljesebben, mint amennyire muszáj. Az oktatás formáit és főként tartalmát továbbra is nekünk kell meghatároznunk. Így hát magunkon kívül nem találunk senkit, aki véget vetne ádáz vitáinknak. [...] Nincs az Uniónak közös kultúrpolitikája, csak néhány szabálya és sok felkínált lehetősége.
(Nagy N. Péter: Csak ránk tartozik..., Népszabadság, 2004. április 29.)

Ausztriában már évek óta minden közvélemény-kutatás azt mutatta, hogy a kelet-közép-európai népekkel szembeni nagyon sajnálatos előítéletek Magyarországra nem vonatkoztak, hogy a magyarok iránt érzett rokonszenv már a németek és a svájciak népszerűségével is vetélkedik. Ezt persze nem lehet minden európai államról elmondani. [...] Európai rangunk attól is függ, hogy ne jusson az ország politikailag zsákutcába, hogy az idegengyűlölet, a rasszizmus és az antiszemitizmus ne legyen "szalonképes" a lapok hasábjain, a televíziók és a rádiók műsoraiban és abban a kiadói gyakorlatban, amely a múlt szennyes és fertőző írásait piacokon és aluljárókban, kirakatokban és politikai rendezvényeken terjeszti. Ahhoz, hogy a bibói "szerencsés vágányokon" legyen és maradjon a független és demokratikus Magyarország, nemcsak szerencse, hanem elsősorban a politikai és kulturális elit felelőssége is szükséges.
(Paul Lendvai : Magyarok Európában, Európa Magyarországon, Magyar Hírlap, 2004. április 30.)

Jó volna ma éjféltől, a csatlakozás első percétől abbahagyni ezt a gépies, piárszagú európázást, a nemzetek közti méricskélést, hogy ki mit hozott magával az Unióba, és főleg, hogy ki a fejlettebb. Semmi értelme, hiszen még alapvető kérdésekkel sem vagyunk tisztában. Már hónapok óta fent van az interneten több honlapon is egy ismeretlen szerző által írt cikk, amely azt feszegeti, hogy, miközben roppant büszkék vagyunk a technikai és kulturális fejlődésünkre, a legegyszerűbb kérdésekre sem tudunk válaszolni.
(Megyesi Gusztáv: Római ló, Magyar Hírlap, 2004. április 30.)

Az uniós tagság az első pillanatokban nem sok változást hoz az életünkben. Én mégis szeretem látni a nemzeti zászló mellett a csillagos lobogót. Élmény lesz az utazási és vállalkozási lehetőség, de eleinte sok problémával fogunk szembesülni. Ugyanis senki sem szeret más országokhoz igazodni. Azt is látnunk kell, hogy a földrész gazdasági hanyatlás pillanatában fogadja be a csatlakozókat, ráadásul Amerika és Európa több állama között barátságtalan hangulat alakult ki. A csatlakozáshoz tehát nem ez a mostani az ideális pillanat. Európa óriási hibát követett el, hogy mostanáig várt a keleti bővítéssel. A balkáni háború elmaradhatott volna, ha ez hamarabb megtörténik.
(Kertész Imre: Van feladat, Magyar Hírlap, 2004. április 30.)