Vita a kettős állampolgárság bevezetéséről (4. rész)

A kettős állampolgárság bevezetését támogató vélemények:

[...] "És nemzetközivé lesz holnapra a világ" - énekelték átszellemült arccal a nemzetközi szocialisták. Akiknek a haza, a magyarság csak működési területet jelent. Akik a határon túli magyarok magyar állampolgárságának megadása ellen kampányolnak a magyar adófizetők pénzéből. A pápai Gyurcsány gyerek meg a pártelnökké lett Pisti, a Hiller. Magyarországnak ma olyan kormánypártjai vannak, és olyan kormánya van, amely nem a magyar nemzet érdekeit képviseli. A magyar nemzetet ugyanis a magyar nemzethez tartozók alkotják. Határra, hitre, vallásra, származás ra és pártállásra való tekintet nélkül. Mindazok tehát, akiket összeköt a közös tradíció, a közös nyelv, a közös kultúra, az a sorsközösség, amelyet magyar érez magyar iránt, több mint ezer év óta. Egy nemzethez tartozni azt jelenti, hogy ami nemzettársaimmal történik, az velem is történik, sikerük az én sikerem is, bukásuk az én bukásom is.
[...]Aki ezt a láthatatlan szövetet felfejti, nemet mond a nemzeti összetartozásra, a magyar-magyar közötti szolidaritásra, vagyis megtagadja a sorsközösséget és ezzel véglegesen szétszakítja a nemzetet. Gyurcsány és Hiller ezt tették. Szégyenteljes magatartásukra nincs mentség. Rákosi Mátyás és Kádár János hivatkozhatott a meg; szálló Vörös Hadseregre, ók azonban egy szabad ország élén állnak, szabad akaratukból cselekszenek.
[...] Különböző számszaki bűvészkedéssel kiszámolták, hogy a magyar adófizetőknek fejenként több mint 16ezer forint pluszterhet jelent a trianoni békeparanccsal határaikon kívülre kényszerített magyar testvéreink kedvezményes honosítása. Ilyen érvel az próbálkozik, aki szerint az élet minden kérdése a bevétel-ki adás összefüggésében ragadható meg. Így az az üzletember gondolkodik, aki azt latolgatja éppen, beruház-e a gyarmatokon. Aki ugyanis hazájában készül tisztességes üzletet kötni, az "üzleti tervét" megbízható, ellenőrzött és komoly számításokra alapozza. De a nemzet jövőjét érintő kérdésben sem egy magyar miniszterelnök, sem egy magyar párt elnöke nem engedheti meg magának, hogy érveléséhez kizárólag légbál kapott, hajánál előráncigált összegekre hivatkozzon. Ez az érvelés a 23 millió románnal való szoci riogatás szintjén marad.
[...] Egyik nap azt mondja, az országban nagy a jólét. Másnap pedig azt, hogy bocs: mégsem mindenkinek, csak nekem, meg talán a Pistinek, a Hillernek. Nem lehet egy ilyen horderejű ügyben, mint a kettős állampolgárság kérdése, a nyilvánosság elé kiállni és tagadásra buzdítani a magyar polgárokat, majd egy hét múlva azt mondani, bocs: nincs is álláspontom. Közben a kormányt arra utasítani, hogy mindenféle számszaki és statisztikai barbatrükkökre hivatkozva ijessze el a polgárokat a pozitív választól, és fenyegesse meg őket azzal, hogy milyen hatalmas összegekbe fog mindez nekik kerülni.
[...] Nem lehet demagóg módon hirtelen úgy tenni, mintha Gyurcsánynak; Hitlernek egy pillanatig is fontos lenne a magyarság megtartása szülőföldjén.
(Schmidt Mária: Az internacionalé és a magyar nemzet érdekei, Magyar Nemzet, 2004. november 20.)

El tudunk képzelni egy olyan családot, amelyben a ház ura örül, ha gyerekei nem jönnek haza a vasárnapi ebédre? És egy olyan háziasszonyt, aki azért szurkol, hogy ma ne keljen fel a nagymama, mert akkor több hús marad a fazékban? Pedig ilyen lélekcserélő időket élünk most - a család, vagyis a magyar nemzet bizonyos tagjai megpróbálják elfalazni a családtagokat egymástól. Nem tudom, létezik-e egyáltalán olyan magyar família a jelenlegi országhatárok között, amelynek felmenői, közeli és távoli rokonai között nincs legalább egy felvidéki, kárpátaljai, erdélyi vagy délvidéki rokon. Gondolkodtunk-e már azon, hogy mit mondunk nekik december ötödike után, ha a többség nemmel szavaz vagy nem megyünk el elegen a voksolásra?
[...] Először csak egy elvi kérdésről döntünk, de már most arra kérnek, hogy adjuk fel az elveinket is. Cselekedni kell, mielőtt nem késő! Sokan gondolják ezt így: soha annyi kétségbeesett telefon, levél, villanyposta és sms-üzenet nem érkezett hozzám (is), mint ezekben a napokban. Csináljunk valamit! - mondják az emberek a nemzet egyesítése iránt érzett óriási felelőséggel és az erős ellenkampány miatti tehetetlen dühvel. Fájdalmas mozgalom, kétségbeesett mozgósítási törekvés indulna, ha valaki élére állna az elkeseredetteknek. De nem várjuk, hogy valaki megfogja a kezünket és elmagyarázza, mi a feladat, amikor a saját közősségünkben, ismeretségi körünkben is tehetünk a cél érdekében.
(Lukács Csaba: Adventi döntés, Magyar Nemzet, 2004. november 22.)

[...] Ami most történik a határainkon kívül rekedt magyar nemzettársaink kedvezményes honosítása tekintetében, minden fent említett esetnél szégyenteljesebb történet. Kezdjük mindjárt a félreértések és félremagyarázások sorát az elnevezésnél. Miről is beszélünk itt? "Kettős állampolgárságról"? Nem, tisztelt olvasók, nem arról beszélünk, hanem arról, hogy kedvezményes, könnyített módon kívánjuk - kérelemre magyar állampolgársághoz juttatni honfitársainkat, akik nem Magyarországon élnek. Mivel riogatnak ezzel szemben minket, választókat? Hogy "beözönlenek" magyar honfitársaink, és elveszik azt, ami a miénk. A kedvezményes honosítás azonban éppen ennek az ellenkez3je, ugyanis nem kellene Magyarországra jönni, itt letelepedni, itt jövedelemmel rendelkezni, tehát munkahelyet, kereső foglalkozást létesíteni, hanem otthonról, Székelyföldről, Délvidékről, Felvidékről, Kárpátaljáról, Szlavóniából ki sem mozdulva, egyéni kérelemre intézni az ügyet, a megalkotandó jogszabály szerint.
[...] Véleményem szerint ónmagában az a tény, hogy ebben a hazug és igaztalan propagandában élen járó szerepet vállalt a mai magyar miniszterelnök, valószínűleg páratlan a maga nemében mind á magyar múltat, mind a mai nemzetközi példákat tekintve. Megkockáztatom, hogy a kommunista rendszer magyar miniszterelnökei sem merészelték volna ezt megtenni. Az már csak egy kis ráadás, hogy a mai magyar miniszterelnök arra utasította kormánya tagjait, közöttük saját pártja újoncian debütáló elnökét, hogy különböző hamis premisszákból kiindulva égbekiáltó szamárságokat szajkózzanak.
(Balsai István: Szomszédaink túl vannak a döntésen, Magyar Nemzet, 2004. november 23.)

Az amatőrizmus, a tudatos félrevezetés és a csúsztatás megint divatba jött Magyarországon a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazás ügyében. Jómagam lassan tizenöt éve kettős, kanadai-magyar állampolgár vagyok, úgy gondolom tehát, hogy erős tényalapja van annak, amiről a következőkben számot adok, tudom, miről beszélek. Mit is jelent ez a kettős állampolgárság például számomra? Kezdjük mindjárt a kötelmekkel. Mint kettős állampolgár, Magyarországon a honi törvények - pontosan úgy, mint minden magyar állampolgárra - rám is érvényesek.
[...] Viszont hiába van magyar útlevelem, ettől még nem kapok ingyen egészségügyi ellátást Magyarországon. Biztosítási kártya nélkül mindenki tizet, még az is, akinek magyar útlevele van, tessék csak megnézni a rendelőintézetben. Szociális ellátást vagy nyugdíjat sem kapok (nem vagyok jogosult, nem vagyok biztosított), nem szavazhatok országgyűlési választásokon (nincs magyarországi lakóhelyem és személyi igazolványom, nem vagyok benne a nyilvántartásban), nem kapok semmi juttatást állampolgári jogom. Amit kapok, az egy szimbólum, egy dokumentum, egy lehetőség. Magyarán, nem kerülök egy fillérjébe sem az államnak.
[...] Ahogyan Orbán Viktor ex-miniszterelnök mondta: a kettős állampolgárság megadása egy petákjába sem fog kerülni a honi magyaroknak. Működő demokráciákban az állampolgári jogok tényleges gyakorlása és az ehhez ifiződő előnyök és kötelességek viszont világos törvények szerint vajnak szabályozva, állandó lakóhely szerint. Ez a szabályozás a parlament hatásköréden van, mint azt már annyiszor hallhattuk. Vannak viszont az állampolgársághoz tartozó szimbólumok, mint például himnusz, zászló, címer, útlevél, valahová való tartozás, illetve az ezzel kapcsolatos letelepülési lehetőség. Ezek talon a legfontosabb érvek a kettős állampolgárság mellett: visszavenni azokat a magyarokat ebbe a kötelékbe, akiket akaratukon kívül szakítottak ki belőle.
[...] Nézzük csak meg közelebbről az érdek vezérelte Gyurcsányt: jobb kezét szívére szorítja, mikor a Himnusz nyilvánosan elhangzik, és tetszelegni szeretne a televízióban. Megható, ugye? Ezeknek a Gyurcsányoknak viszont nincsenek érzéseik, hagyományaik, kötődésük, elveik. Mi van ehelyett? Pénz és hatalom. A pénzről már szóltunk, a hatalomról még nem.
[...] A lényeg a vagyon, a hatalom és a hatalomban maradás. Közben a kormányoldal megfélemlíti a szavazópolgárokat megint, élénk fantáziával, spekulatív költségek emlegetésével. Ki tud többet mondani, nagyobbat lódítani? Ettől bizony még sok olyan ember is fél, aki becsületes, de a tönk szélére sodródott. Kisnyugdíjasokba oltják a rettegést, számokkal dobálóznak a költség oldalán (érdekes módon a bevételről elfelejtkeztek), gyalázatosan manipulálják az embereket, magyar vágja a magyart. Aztán majd jön Gyurcsány, bemegy a szavazófülkébe, behúzza a nemet a kettős állampolgárságra, és elmegy fagylaltozni (ki tudja, talán egy fiatalabb feleséggel). Ez szégyen és gyalázat.
(Vancsó Gyula: Egy kettős állampolgár szemével, Magyar Nemzet, 2004. november 23.)

Egész életemben tudatosan törekedtem arra, hogy szóbeli és írásbeli megnyilvánulásaimban is lehetőleg visszafogott és toleráns legyek, s igyekeztem úgy - udvariasan - megfogalmazni véleményemet, hogy mások érzékenységét ne sértsem. Ugyanakkor soha nem tértem ki az egyenes véleménynyilvánítás elől, csak megpróbáltam józanul, körültekintően - a szélsőséges megnyilvánulásoktól elhatárolva magamat - megfogalmazni nézeteimet. Mindig igyekeztem kiegyensúlyozott s nem pedig radikális vagy éles konfrontációt eredményező vélemény kialakítására. Most azonban a (trianoni) határon túli magyarok állampolgárságának megadása ügyében nem tudok hűvösen józan, elfogulatlan maradni. Olvasva az MSZP-SZDSZ-kormány érveit, egyszerűen nem maradhat az ember toleráns. Nem, mert vannak határok, amelyet egy ember, egy kormány, egy kormányfő nem léphet át. Nem léphet át akkor, ha valóban magyar embernek, Magyarországért, illetve a magyar nemzetért felelős kormánynak, Magyarország miniszterelnökének vallja magát. Egy olyan embernek, kormánynak, miniszterelnöknek, akinek nem csupán joga és lehetősége, de - mondjuk ki bátran - kötelessége is azon magyar embereken segíteni, akiket (szüleiket, nagyszüleiket) a tragikus trianoni döntés megfosztott korábbi, magyar állampolgárságuktól. Hiszen ők - a kassai, zentai, ungvári, kolozsvári tatagyarok - éppúgy részei a magyar nemzetnek, mint azok, akik a határokon belel élve vallják magukat magyarnak.
(Szabó S. András: Nem tolerálható a Kormány elutasítása, Magyar Nemzet, 2004. november 23.)

A kettős állampolgárság bevezetését elutasító vélemények:

Lakosságcsere. Ez lehet a kézenfekvő megoldás a kettős állampolgárság ügyében. Kész csoda, hogy a népszavazási "igenek" mellett kampányolóknak még nem jutott eszükbe. Vagy inkább: még nem mondták ki. Pedig milyen egyszerű. Tehát: ki kell cserélni a határon túliakat a határon belüliekre. Így egy csomó rossz magyar helyett jöhet az igaz magyarok tömege. Dupla a haszon. Ilymódon eltávolíthatók a megrögzött kommunisták, internacionalisták, liberálisok, Gyurcsányostól, Medgyessystül, Kovács Lászlóstul. Helyüket pedig elfoglalhatják azok, akiket a valóban igazságtalan történelem elszakított az anyaországtól.
[...] Az "alja népek" kifejezés különben a Magyar Rádió elnökétől származik. Egy vidéki fórumon Kondor Katalin így nevezte mindazokat, akik a kettős állampolgárság ellen szavaznak. A közszolgálati rádió elnökéről van szó, akinek magánvéleménye - nyilvánvalóan - eltér attól, amit hivatalosan képviselni kell, különben hogyan is tudná megkövetelni a kiegyensúlyozott hírszolgáltatást saját beosztottaitól.
[...] Az eszközökben nem válogató kampány egyik szép példája az, ami most "a nyomda ördöge" (copyright Pilhál György, Magyar Nemzet) körül folyik. A hatalmat bitorló gazemberek ugyanis nem átallottak egy kampánykiadványt egy székelyudvarhelyi nyomdában kinyomtatni.
[...] És ha valaki azt állítaná, hogy na de hiszen a Fidesz is nyomtatott kampányiratot külföldön, az meg külön szégyellje magát. Igaz, 2002-ben nem magyar nyomdában készült el a két forduló között Orbán Viktor kampánylevele.
[...] De mindez nem fontos. Lényeges dolgokról lehetőleg ne essék szó. A Fidesz szándékai szerint nem érvek és ellenérvek, politikai és gazdasági álláspontok csapnak össze. Ők újra a tipikus lejáratással próbálkoznak. Ez már többször nem vált be, de hátha egyszer mégis. Csakhogy a lejáratási kampány a gondolkodó emberekre nem hat. A nem gondolkodók viszont önmagukban nincsenek annyian, hogy velük akár választást, akár referendumot lehessen nyerni.
(Sebes György: Kampányban, Népszava, 2004. november 20.)

[...]Ha a kórház-privatizáció megtiltására tett javaslat győz, biztosan tovább folytatódik a magyar egészségügy agóniája. Ha a kettős állampolgárság bevezetésére tett javaslat győz, beláthatatlan zűrzavar keletkezik a magyar-magyar viszonyban, a határok körül élő magyarok és a többségi nemzetek viszonyában, a magyar állam és a szomszéd államok viszonyában, továbbá Magyarország és az Európai Unió viszonyában. Az "igen"-ek veresége önmagában semmit nem oldana meg. De legalább nyitva tartaná a lehetőséget az ésszerű és méltányos megoldások előtt. Az "igen"-ek győzelme hosszú időre lezárná ezt a lehetőséget; álkérdések és álválaszok körüli álharcokba kényszerítené a magyar politikát. A népszavazás tétje az, hogy meg tudjuk-e óvni demokráciánkat a populista demagógia felülkerekedésétől.
[...] Az "igen" győzelme olyan egyének számára biztosítana alanyi jogot a magyar állampolgársághoz, akik nem Magyarország területén élnek, viszont a magyar etnikumhoz tartoznak. Az etnikai alapú állampolgárság megadásával a magyar állam a saját jogi fennhatósága alá vonná a szomszéd országok polgárainak egy részét. A népszavazásra föltett kérdés nem arra vonatkozik, hogy kezdjen-e tárgyalásokat a magyar kormány a szomszéd államok kormányaival a kettős állampolgárságról, hanem azt, hogy alkosson-e az Országgyűlés törvényt a magyar állampolgárság kiterjesztéséről (akár hozzájárulnak ehhez szomszédaink, akár nem). Így hát a döntés egyoldalú volna. Márpedig egy állam jogi fennhatóságának egyoldalú kiterjesztése egy másik állam polgáraira, akik annak az államnak a területén élnek, megsérti az érintett állam szuverenitását.
[...] S vajon a magyar-magyar viszony méltányos rendezését a kettős állampolgárság megadása jelentené-e? A Fidesz szerint ez a lépés semmibe sem kerülne. Ez nem hihető. A kormány szerint súlyos ára volna. Ez hihető, de önmagában nem elfogadható érv. Lehet, hogy a költségek tetemesek, mégis kötelességünk vállalni őket. Ám nekünk nemcsak a határon túli magyarokkal szemben vannak kötelezettségeink, hanem nyomorúságos helyzetű honfitársainkkal, a rendszerváltás veszteseivel szemben is. Anyagi eszközeink azonban korlátozottak. Meg kell fontolnunk, hogy mire, mennyit indokolt költeni. A kettős állampolgárság megadása elébe vágna az egybevetésnek. Ami állampolgári jogon jár, az nem tehető mérlegelés tárgyává. Szegénységben élő honfitársaink sürgető igényei semmit sem nyomnának a latban. Másodszor is ők lennének a vesztesek.
[...] Az "igen" győzelme visszarántana bennünket a múlt ködös nacionalizmusába, a magyar nemzeti politikát revizionista nosztalgiák rabjává tenné, megmérgezné a hazai közéletet, a szomszéd népekhez való viszonyunkat és a magyar-magyar kapcsolatokat, továbbá ártana az
EU-n belüli elfogadottságunknak. A tét az, hogy ezeket a konzekvenciákat elkerüljük-e. Az "igen"-ek sikere a politikai demagógia győzelme volna.
(Kis János: Miért megyek el szavazni?, Népszabadság, 2004. november 20.)

Miért akartam igennel szavazni? Először is azért, mert magam is menekültektől származom, édesanyámnak a ma Ukrajnához tartozó Beregszászról kellett elmenekülnie, holott gépészmérnök nagyapám és orvos dédapám valamint az egész családjuk nagyon sokat tett Kárpátaljáért, és mély, fájó, nem gyógyuló sebet ütött lelkükben az, ami az első világháborúba való értelmetlen beugrásunk következtében történt.
[...] Igennel akartam szavazni racionális meggondolásokból is. Úgy látom, a migráció az egész fejlett világot nemcsak egyszerűen jellemzi, hanem előbbre is viszi. A bevándorlók mindig vállalkozó kedvűek, mindig ambíciózusak.
[...] Igennel akartam szavazni azért is, mert úgy éreztem, fontos, hogy kitörjünk egy rossz sémából: abból nevezetesen, amivel a jobboldal folyamatosan rágalmaz bennünket, hogy a liberálisok nemzetellenesek.
[...] Sajnos azonban, az a képtelen helyzet alakult ki, és ez kifejezetten néhány politikai erő bűne, hogy egy olyan /mélyen nemzeti érzelmű ember/, mint amilyennek én magamat tartom, nem teheti meg, hogy most igennel szavazzon. Egyszerűen elvették ezt a döntési lehetőséget tőlem, belekényszerítettek egy hamis dilemmába. Engem nem az izgat, hogy mennyibe kerül ez a döntés, milyen terheket ró ránk s így tovább. Azt hajlandó vagyok tudomásul venni, hogy segítenünk kell.
[...] Nyilvánvaló, hogy az igen szavazat nem segít megoldani azt a társadalmi-gazdasági-emberi problémahalmazt, ami az első világháború után szétszabdalt, valamikor egységben működő Kárpát medencében azóta kifejlődött, hála a nacionalista és a diktatórikus rendszereknek. És nyilvánvaló, hogy sokba kerül, de ezt még hajlandó lettem volna bevállalni, gesztusból. Azt azonban nem lehet vállalni, hogy az igen szavazattal felhozzam
azokat a politikai erőket, amelyek visszavinnének bennünket oda, ahonnan egyszer kiszabadultunk.
[...] Az idő be fogja bizonyítani, mégpedig nagyon hamar, egy évtized alatt, hogy akik nem akarunk visszamenni a múltba, olyan jövőt tudunk teremteni, amely minden itt élő embernek valóban segít a közös boldogulásban. Magyarnak, nem magyarnak, határontúlinak és itthoninak egyaránt.
(Szunyogh Szabolcs: Miért akartam igennel szavazni?, Népszava, 2004. november 22.)

A Fidesz elvei kizárják a kettős állampolgárságot. Kizárják az állampolgárság és a nemzeti azonosságtudat, a magyarság és a magyarországi állampolgárság összekapcsolását, mert a párt úgy véli, hogy a "politikai nemzet (államnemzet) koncepciója alkalmatlan arra, hogy a Közép- és Kelet-Európában létező sokféle érdeket és értéket megjelenítse a politikában".
[...] Az állampolgársági vitában a Fidesz érvelhetne a legtisztábban és leghitelesebben. Ha létezne. De, mint tudjuk, nem létezik. Emlékét őrzik a régi dokumentumok, melyeket föntebb idéztünk Magyarország Politikai Évkönyvének 1990-es és 1992-es köteteiből.
[...] A Fidesz, ha megvolna még, a kettős állampolgárság ügyében a Nemet támogatná ugyan, de az "egyes" állampolgárság ügyében az Igent. És ezzel egyedül maradna. Miként a nemzetállami felfogás következetes elutasításával is, hiszen a "nemzetpolgárság" vaskarikája is nemzetállami fából készült. A kormány(koalíció) és az ellenzék azon vitatkozik, hogy mennyibe kerülne a kettős állampolgárság, és az Igen, vagy a Nem vezetne-e tömegesebb áttelepüléshez.
[...] A kormány úgy tesz, és úgy számol, mintha komolyan venné, hogy több százezer ilyen állampolgár lehet. De ha így számol, és ezt vállalhatatlannak tartja, akkor nemcsak a kettős állampolgárság megadását tartja annak, hanem az "egyes" állampolgárságét is azok számára, akik átjönnének. Mindenki mélyen hallgat arról, hogy Igent mondanának-e őnékik, vagy Nemet. A határokon belül azért hallgatnak erről, mert tartanak tőle (gyáván és joggal), hogy a nemzeti lelkesedésből nemzeti közöny lesz, amint pénzről van szó; a határokon kívül pedig azért, hogy ne kelljen bevallani: nem érzelmi, nem szimbolikus okokból szeretnének kettős állampolgárságot, hanem azért, hogy áttelepülhessenek (pláne: gyermekeik), amikor kívánnak, vagy amikor muszáj.
(Révész Sándor: A Fidesz kísértete, Népszabadság, 2004. november 24.)

A kettős állampolgárság népszavazási kezdeményezése üres. Nemcsak úgy, hogy a politikai elit különböző csoportjai hazudnak, elhallgatnak és túloznak, hanem totális ideológiai értelemben is, amint azt Tamás Gáspár Miklós megírta a Népszabadság Hétvége-mellékletében (november 13.).
[...] Szóval itt vannak már a magyarok és a nem magyarok a diszkriminált, marginális, transznacionális munkás státusában. Ahogy a globális kapitalizmusban illik. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy akkor miért ne örüljünk a kettős állampolgárságnak, hiszen az legalább jogokat adna. Több okból sem. E jogokat ugyanis senki sem akarja megadni nekik. A beutazás szabadságáról beszélnek a magyarországi politikai élet mindkét oldalán, s hogy így majd szabadon jöhetnek be a környező országokban élő magyarok. Meg hogy ez nem kerül a magyar adófizetőnek egy fillérjébe sem. Meg maradjanak a szülőföldjükön. Rendben is van, ha figyelembe vesszük az adott társadalmi rendet. A tőkés állam ezeket a csoportokat csak be akarja engedni, hogy olcsón kiszolgálják mezőgazdasági, építőipari, ipari és bűnügyi vállalkozásaikat és a középosztályi létet.
[...] Vállalja el akkor a magyar állam ezt a terhet? Nincs itt elég baj? Van bőven, és ezt leginkább azok tudják, akik már így is versenyhelyzetben vannak a külföldi állampolgárokkal az alkalmi munkák piacán. De ezek nem egymást kizáró okok: egymást erősítik. Nem kettős állampolgárságra volna szükség, hanem a magyarországi munka védelmét kellene megerősíteni a világkapitalizmus ellenében, függetlenül attól, ki végzi e munkát. Más szóval: védelmet minden magyar és nem magyar munkásnak állampolgárságtól és az itt-tartózkodás jogi formájától függetlenül!
[...] Világos az ellenvetés: ezzel más államokhoz képest Magyarország "paradicsomi" állapotokat teremtene a migránsok számára, s csak nőne az idevándorlás és a feszültség is. És talán éppen ez a legfontosabb vitakérdés, amellyel társadalomkutatóként és a világban gondolkozó emberként (nem polgárként) foglalkoznunk kell.
(Melegh Attila: A globális munkás védtelensége, Népszabadság, 2004. november 24.)