Orbán és '68 szellemisége

Orbán Viktor tusnádfürdői beszédével kapcsolatban két dolgot emeltek ki a publicisták, egyrészt a beszéd filozófikus jellegét, másrészt pedig a középosztály és a szegények összefogásának szorgalmazását, amelyet furcsamód új elemként aposztrofált szinte a teljes magyar nyilvánosság. Az újságírói reakciók főként a baloldali és a liberális sajtóban jelentek meg. A szerzők többsége úgy ítélte meg, hogy az Orbán Viktor által megfogalmazottak legalábbis zűrzavaros ideológiai elképzeléseket tükröznek.

A XVIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor tusnádfürdői rendezvényén Orbán Viktor idén is beszédet mondott.  A pártelnök szerint Európában a fordulópontot 1968 jelentette, amely 30 évig adott hátteret az európai politikának, és hozzátette: a 68-asok azt hirdették, hogy a teljes egyéni szabadság kiteljesedéséhez meg kell szabadítani az egyént közösségi jellegű

kötelékeitől. Az 1968 utáni európai politikára Orbán szerint jellemző volt, hogy mindent a politikailag korrekt kifejezéssel mértek, ez a trend azonban megtört. Ma az emberek erkölcsi relativizmus helyett fogódzási, igazodási pontokat várnak a politikától. "Nekünk egy olyan új pártra, szövetségre van szükségünk, amely nemzeti, demokrata, versenypárti és szociális." – hangsúlyozta. Orbán Viktor szerint a szegények csak az új jobboldaltól várhatnak segítséget, mivel a baloldal lemondott róluk. Ezért a középosztálynak történelmi szövetséget kell kötnie a szegényekkel, mintegy 3 millió emberrel, és a Fidesz küldetése, hogy ezt a szövetséget létrehozza.

Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője a szokásosnál is rosszabb, követhetetlen, populista, demagóg szövegnek nevezte a beszédet. Nyakó István, az MSZP szóvivője szerint "ellenségképe már van a Fidesznek, a programjukkal még nem találkozott senki". Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője közleményében tudtatta: amennyiben Orbán komolyan a középosztály érdekeit kívánja képviselni, akkor üljön le tárgyalni az MDF-fel a kisebbik ellenzéki párt középosztály érdekében megfogalmazott 13 pontjáról. 

(…) Csak több baj is van az elhangzott elemzéssel. Az egyik, hogy az egész okfejtés félreértéseken, ostoba filozófián nyugszik, semmi sem stimmel, amit Európáról, főként annak nyugati feléről mondott. A másik, hogy nyakon csíphető, egyetlen eredeti gondolat sincs a fejtegetéseiben; ő elmondta, csodálatra várt, de a tabló mögül kibukkan a háttér. A Fidesz "filozófusai” és "szociológusai” sugallták szavait, kölcsönvett bölcsességgel akarta azt a látszatot kelteni, mintha az idei Tusnádfürdő valami újat hozott volna. Önmagában ez nem volna kárhoztatható, hiszen úgyszólván minden pártvezető háttérül fölhasználja értelmiségi holdudvarát, amely megpróbál ideológiát adni a mozgalomnak. A turpisság akkor derül ki, ha a "vezér” szajkó módjára, gépiesen ismételgeti, amit bölcsei a szájába adnak, de a tartalmát nem érti igazán, leckeként mondja föl a tanokat.

(…) Sarkozy, Merkel, Orbán egymástól fényévnyi távolságba eső fogalmak. A párizsi és a berlini a nemes európai hagyományokat követő, nagy formátumú egyéniség, a Fidesz elnöke halvány epigon, aki Tusnádfürdőből megpróbált ismét eseményt teremteni. Az eredmény szánalmas. Vakbuzgó hívei bizonyosan hozsannával üdvözlik majd a teljesítményt, afelől azonban aligha lehetnek kétségeink, hogy európai visszhangja a Kárpátokon túl igencsak szerény lesz. 

(...) Orbán egy röpke történetfilozófiai okfejtést is rögtönzött, hogy láttassa, előbb-utóbb elkerülhetetlen a "baloldal veszte" itthon és külföldön egyaránt. Mint mondta, egy négy évtizedes társadalomfejlődési kitérő után mostanság kezd világossá válni, hogy az egyén szabadságának eddig ismert európai koncepciója levitézlett. Merthogy a "nyelv, a származás és a nemi identitás" multikultija Orbán szerint egy történelmi tévút, amely valójában a közösség és a társadalom lassú rombolásának szinonimája. Ehhez képest a jövő az volna, ha a társadalmat alkotó egyének a mindenkori jobboldaltól lesnék el a hétköznapi magatartásmintákat, és létezésük értékrendjét. Legyen szó akár párkapcsolatról, akár a hazafiságuk megélésének mikéntjéről. Ez volna a második pillér.

(…) S ha már az egyénnél amúgy is fontosabb a közösség, Orbán elérkezettnek látta az időt, hogy revitalizálja az osztálypolitizálás hagyományát. Történelmi összefogást sürgetett ugyanis a szegények és a középosztály között - mint mondta, ez a Fidesz tulajdonképpeni küldetése. Azaz, váljék végre világossá, hogy a többségnek egyetlen igazi ellensége van, az igazán gazdagok kiváltságos rétege (lásd még: új arisztokrácia). Indulhat tehát az osztályharc - ez lenne a harmadik pillér. 

(…) A program kérdése ennél érdekesebb. A felvetés ugyanis kissé időszerűtlen, hiszen leghamarabb 2010-ben lesz parlamenti választás. Az esetleges referendumnak és a 2009-ben esedékes EP-választásoknak lehet ugyan közvetett hatása még a kormány összetételére is, de jelenleg nincs okunk azt gondolni, hogy a koalíció nem tölti ki mandátumát. Ha viszont így van – és ezzel szerintünk talán még a szocialisták is egyetértenének –, akkor nem egészen világos, miféle programmal kellene Orbánnak előállnia.

(…) A Fidesz toronymagasan vezet a közvélemény-kutatások szerint. Vajon mi kényszerítené arra, hogy a jelenlegihez képest mást, netán többet mondjon, ha egyszer ennyi is elég? Arról, hogy ennyi is elég, nem feltétlenül Orbán tehet: a több fronton, egyeztetés nélkül, rajtaütésszerűen elindított – és némi reformgőggel irányított – változásokra adott reakció az, ami a Fidesz mögé sorakoztatta a közvélemény-kutatók által megkérdezetteket. 

(…) A 2000-ig töretlenül fejlődő, mérsékelt konzervativizmusra, szabadelvűségre és polgári értékekre épülő fideszes eszmerendszernek nem biztos, hogy jót tett a jövőről való álmodozás. Űrfilmekbe illő hipertérugrásokhoz hasonlítottak azok az elmúlt évekbeli manőverek, amelyeket a Fidesz nevű űrhajó hajtott végre. Épp itt volt az ideje, hogy a kapitány végiggondolja, hova is repülne az eszmék galaxisában. De ennyi elég is a sci-fi metaforákból. A Fidesz elnöke amúgy is a múltban húz egy választóvonalat: 1968-at tekinti döntő fontosságú évnek.

(…) Orbán Viktor cezúrát alkalmaz a hatvannyolcas és az ezzel szemben álló eszmék elválasztására. De vajon ketté lehet-e osztani az elmúlt évtizedek ideológiai irányzatait? Talán nem éppen az a (részben ’68-ban gyökerező) posztmodernség legmaradandóbb hatása, hogy összefolynak az eszmék és ideológiák? Ebből a mindent magába fogadó, íztelen posztmodern levesből mi alapján tudunk kiszűrni koherens, használható és élhető eszmerendszert? Főleg, ha mi magunk is benne úszunk! Előfordulhat az is, hogy a hatvannyolcas ideológiák és jelszavak némelyike tökéletesen beleillik Orbán mai világnézetébe (míg más korabeli irányzatok, való igaz, annak tökéletes ellentétét alkotják). 

(…) Az 1968 előtti kirohanás, amelyet Orbán képviselő Sarkozytől plagizált (aki a Weekly Standard című neokon hetilap tárcáiból plagizálta) érdekesen hangzik egy hajdan "radikális és alternatív" nemzedéki, ifjúsági párt (never trust anyone over thirty!) alapítójától. Ha nem lett volna 1968, akkor a jobboldal vezére ma ifj. dr. Bethlen István gróf volna, Orbán pedig építési vállalkozó és önkormányzati képviselő lenne Székesfehérvárott. (…) A kirohanás arra jó volt, hogy világossá tegye: Orbán "szociálisan konzervatív", és az identitásduma leple alatt a nemzeti-etnikai és szexuális kisebbségek szabadságjogait vonja finoman kétségbe. A "mások" jogait védeni szerinte erkölcsi relativizmus: ezen Immanuel Kant (és Rosa Luxemburg!) nagyon meglepődött volna. A szabadságellenesség nyílt meghirdetése - idáig a magyarországi balközép (minden árulása ellenére) soha nem menne el. Erdély jó hely a kisebbségi jogok erkölcstelenné nyilvánítására. Találó szimbolika. 

(…) A jobboldalnak egyszerűen el kell titkolnia kilétét. Nem abban különbözik a hivatalos "balközéptől", hogy más az osztálybázisa. Itt mindkét esetben a nagypolgárság és a középosztály különféle csoportjairól van szó - s a "nemzeti kormány" épp oly hiperglobalista volt a gyakorlatban, mint a "nemzetellenes" páriakormány elméletben (is). A pártnak úgy kell tennie, mintha nem volna párt. Az elnöknek úgy kell tennie, mintha volna hatalma, amely hótiszta és magasrendű, ezért bírálhatatlan. A jobboldal vezérének úgy kell tennie, mintha fölhatalmazástól függetlenül ő irányítaná a nemzetet, mint "az okkult imám" Perzsiában.

(…) Orbán beszédében három nemzetpolitikai célt jelölt meg: a Magyar Állandó Értekezlet összehívását, a kettős állampolgárság kérdésének újbóli felvetését és a Határon Túli Magyarok Hivatalának visszaállítását. Mindhárom célkitűzés érvényét vesztette, különösképpen Erdélyben, ahol az uniós csatlakozás után teljes átalakuláson megy át a kisebbségi érdekképviseleti rendszer. Azon kívül, hogy Tőkés László (még) helyet kapott a tusnádi fehér asztalnál, semmilyen oka nem volt annak, hogy az Orbán-szöveg pont itt és most hangzott el. A vegytiszta magyar belpolitikai üzenetet nem vették Erdélyben, mert nem is vehették. Szó szerint: a diáktábor lakói testületileg távol maradtak az előadástól. Mit is kezdhettek a hajdani rövidnadrágos Woodstock-politikusok neo-punk utódai azzal a kijelentéssel, hogy a magyar középosztálynak történelmi szövetséget kell kötnie a magyar szegénységgel? Kínosan hiányzott Orbán beszédéből minden, ami a gazdasági felszálló ágban lévő Romániában a fiatalok számára érdekes és fontos lehetett volna. Nekik már csak néhány morzsa jutott a kilencvenes évek közepének lehasznált nemzetpolitikai üzeneteiből; pár érthetetlen és használhatatlan fogalom.
(…) Orbán külön kitért az Árpád-sáv apológiájára: beszédéből az derült ki, hogy megértéssel van azok iránt, akik számára kellemetlen jelkép, de ő fontos történelmi örökségként tartja számon. (Itt megint érintkezett a párhuzamosként futó Tőkés-beszéddel: a püspök hangsúlyozta, hogy nem csupán a szekularizáció visszavétele a fontos, hanem az is, hogy Európa keresztyén legyen.)

(…) A magyar hírműsorok kiemelt híreként kezelt üzenet nem volt más, mint egy szomorú, teret és időt vesztett magányos monológ, Tőkés és Németh Zsolt asszisztenciájával. Távoli üzenet, távoli címzetteknek egy kellemes erdei tisztásról szamócával, tücskökkel és bogarakkal. Németh Zsolt – a határon túli magyar ügyek felelőse – megadóan figyelte, hogyan sodródik a tusnádi beszéd egyre messzebb a határon túli magyar ügyektől. Tőkés pedig igyekezett tartani a ritmust Orbánnal. Amikor a (láhatóan gondosan és időben előkészített) spontán nézői kérdések között felmerült, hogy miért nincs megbékélés az erdélyi magyar belpolitikában, a püspök így válaszolta: a történet valahol az 1600-as évek táján kezdődik... 

(…) Nem Orbán Viktor beszédétől volt hangos Tusnádfürdő a hét végén. A Fidesz elnöke korábbi éles hangú beszédeinél jóval visszafogottabb volt, s a nagy hőségben is kitartó, ám nagyrészt nem a színpad előtt, hanem az árnyat adó sörsátrakban meghúzódó közönségnek inkább politikai filozófiai eszmefuttatást adott az általa „új jobboldalnak” nevezett irányzat szellemi hátteréről. Beszéde aktuálpolitikai felében is inkább a pártja előtt álló feladatokat boncolgatta, mintsem hazai ellenfeleivel foglalkozott. Az európai korszellem változására – aminek eddig nem sok jelét látni – utaló mondatai mellett az általa nemrégen beharangozott plebejus politika értelmét fejtette ki, mert úgy érezte, hogy a polgári nemzeti erőkön belül is van még értetlenség küldetésünk ezen részével kapcsolatban.

Ez a politika Orbán elképzeléseiben a magyar szegények és a középosztály közötti új, történelmi összefogást jelenti, s a Fidesz küldetése, hogy e szövetséget létrehozza. A szavazatszerző megfontolásoktól sem mentes, de nem részletezett elképzelés azon alapszik, hogy az ellenzéki párt szerint a Gyurcsány-kormány magára hagyta a szegényeket, és mára már eléri a 3 millió főt azoknak a száma, akiknek a családja a szükségszerű havi kiadásait sem tudja fizetni rendszeres jövedelméből. Ha a középosztály nem biztosítja a szegénységből való tartós kiemelkedés lehetőségét, akkor a kiváltságait védelmező oligarchia fog a kiszolgáltatott helyzetben lévő szegényekkel szövetségre lépni a középosztállyal szemben - a programhirdetés mellett így figyelmeztette híveit Orbán.

(…) Bár Tusnádfürdőn mindig a nemzetpolitikai kérdések állnak a középpontban (…) ezekről a pártelnök kevés szót ejtett az idén, még szokásos, a baloldalt ostorozó mondatai is visszafogottak voltak. (…) A nagy melegben mintha rövid memóriazavar is bekövetkezett volna a pártelnöknél, egy kérdésre ugyanis azt válaszolta, kormányzása alatt csak az akadályozta meg abban, hogy megadja a kettős állampolgárságot a határon túli magyaroknak, hogy nem volt kétharmados parlamenti többségük, holott valójában az Orbán-kormány teljes mértékben ellenállt a már akkor is felbukkanó ötletnek. 

Úgy akarok nemzetről beszélni, hogy ne nevezhessenek nacionalistának, úgy akarok gazdaságról beszélni, hogy ne nevezhessenek piacellenesnek, úgy akarok társadalomról beszélni, hogy ne nevezhessenek populistának. Ezt Orbán Viktor mondta a múlt héten Tusnádfürdőn, évenként szokásos szabadegyetemi előadásában; s idén talán ez volt a legfigyelemreméltóbb kijelentése. Rejtelmes ugyanis ez a hirtelen elszántság. Eddig vajon miért nem érezte szükségét a Fidesz elnöke, hogy félreérthetetlenül fogalmazzon? És miért éppen most határozta el, hogy nem szolgál adalékkal a nacionalizmus, a piacellenesség és a populizmus vádjához? Egyáltalán, miért érdekli Orbánt, minek nevezik ellenfelei, ha hívei viszont elégedettek mindazzal, amit mond? Márpedig pártjának táborára a legkevésbé sem jellemző, hogy zokon venné tőle mondandójának akár a tartalmát, akár a stílusát.

(…) Orbán Viktornak ezúttal csakugyan sikerült világosan beszélnie, éspedig több vonatkozásban is. A fontossági sorrend első helyén alighanem egy ígéret áll, miszerint ha a következő választáson a polgári szövetségnek sikerül elsöprő győzelmet aratnia – értsd: kétharmaddal –, akkor eljön a nagy nemzeti katarzis ideje: javítgatások és toldozgatások helyett nagy nemzetpolitikai változások következnek. A jobboldal vezető ereje létre fogja hozni a szövetséget a középosztály és a hárommillió szegény ember között – nem utolsósorban azért, nehogy az új arisztokraták szerezzék meg az alsóbb rétegek támogatását. Nos, ha bárki azt gondolná, hogy azért Orbán elnök urat e kitétel tanúsága szerint kissé tán mégis megérintette a populizmus csábítása, az bizonnyal rosszhiszemű. Hiszen semmi mást nem akar ő, mint biztosítani egykori kormányzása kisemmizettjeit, hogy legközelebb – a középosztály mellett helyet kaphatnak a bőség asztalánál. Mert ma már tudja, hogy a szegények szavazatai nélkül nem lehet elsöprő győzelemre aspirálni; hiba volt annak idején nem együtt uszítani őket a középosztállyal. Most abban áll majd a „nagy nemzetpolitikai változás”, hogy az új arisztokraták vezényelte – nyilván nemkülönben tehetős – baloldal ellenű

Orbán plebejuslázadást hirdet. Üres hassal is lehet Himnuszt énekelni, csak nincs rá túl sok jelentkező - mondta minden cirkalmazás nélkül Tusnádon, és ezzel tömören meg is határozta a Fidesz-KDNP stratégiai irányvonalát. A kormány stabilizációs és reformpolitikájával szemben, amely eddig – s még jó darabig – kénytelen csökkenteni a reáljövedelmeket, a jobboldal egyszerűen a feltámadt szociális érzékenységével fog tüntetni. Minden más, amiről Orbán Viktor ezúttal értekezett, lényegtelen, mondhatni afféle ideológiai töltelék csupán, a pőre harci törekvés szelleminek mímelt kipárnázása.

(…) Az egész orbáni retorika, a szóhasználat és a fogalomkészlet mindenestül idegen az európai demokráciáktól - nem is szólva a gondolkodásmódról. Azok, akiknek politikájával a Fidesz elnöke a magáét rokonítja, nem ellenségeket keresnek a túloldalon, hanem szükség szerint partnereket. Merkel koalícióban kormányoz a szocdemekkel, Sarkozy a baloldalról hoz minisztert a kabinetjébe. Ezek a politikusok csupán abban egyeznek Orbán Viktorral, hogy ők sem szeretnék, ha nacionalistának, piacellenesnek és populistának neveznék őket. Ezért aztán nem is beszélnek úgy, mint ő. Orbán plebejuslázadást hirdet. 

Az első ilyen gondolat, ami Európában ismét polgárjogot nyert, úgy hangzik, hogy egyedül a jó Isten képes a semmiből teremteni. Az ember csak párban képes életet létrehozni, maga is így született. Ez az első új tétele az európai politikának.” Eszerint tehát az európai politika első új tétele kimondja, hogy az ember ivarosan szaporodik. Nem tagadjuk, az európai politikát és főleg annak intellektuális alapjait illetően magunk is szkepszisre hajlunk néhanapján, mindamellett biztosak vagyunk benne, hogy a helyzet korántsem ennyire borzasztó. Már csak azért se, mert a fönti kijelentés olyan szellemi színvonalat tükröz, ahová az egész kontinens teljes politikai elitje ha akarna, se tudna lesüllyedni, ilyesmire csak magányos hősök, az intellektus fenékjáró küllői képesek, életük ihletettebb pillanataiban. Föntieket egyébként a régi magyar álmok és vágyak képviselője mondta Tusnádfürdőn, bár ezt olvasom nyilván tudja, és tudja azt is, hogy a „régi magyar álmok és vágyak képviselője meghatározás magától a szónoktól származik.

(…) Endarkenmentnek hívják (nem a politikát, hanem azt a bizonyos szellemi hátteret, a keresztény fundamentalizmust, amivel régi magyar álmok és vágyak képviselője házal újabban), amerikai gyökerű és kétség kívül modern, lévén a hamburger, a kóla meg a Kentacky fried chicken vér szerinti rokona. Junk faith, junk food mellé. Európához eredendően nem sok köze van, mert hát ez a kontinens mégiscsak a felvilágosodás szülőföldje, aufklérista hagyományok, szekularizálódott népek, mifene. Csak azért ne bízzuk el magunkat nagyon. Erdély szent bércén áll a régi magyar álmok és vágyak képviselője. Fekete sisak, fekete palást, lézerkard. Dől belőle a homály.

(...) Bejáratott verkli gyanánt évente ismétlődik az obligát szertartás: a Fidesz-elnök karcosra hangszerelt szónoklatot vág le, amire a szoclib médiaelit ugrik, mint Pavlov kutyája a csengőre. Nagyítóval kihüvelyezve belőle a sorok között állítólag rejlő irredenta, antiszemita és soviniszta tendenciákat. Magunk részéről ilyesmit nem leltünk az előadás társadalomtörténeti igényű fejtegetéseiben, csúsztatásokat, alaptények megmásítását, definíciós parttalanságot annál inkább. S egynémely – igencsak tudathasadásos - kódolt borítékolást a jövőre nézve.

(...)A Fidesz elnöke, ominózus felszólalásában is többször célzott rá: ha kiháborogtuk önmagunkat a morális romlás kártéteményein (és felvillantottuk az erkölcsösebb jövő perspektíváit), tanácsos ideológiamentes vizekre evezni. Illetve - a jobb-és baloldal fogalomrendszerének összegyúrása mellett - a látszólag összeegyeztethetetlen követeléseket is felvállalni. Ennek jegyében a korábban ekézett neoliberálisokat megszégyenítő versenypárti hangütéssel ostorozza a kormány feltételezett monopolista törekvéseit, hogy aztán a szegényeket felkaroló középosztály plebejus népfrontjának üdvös voltáról értekezzen. Amiben persze szikrányi nóvum sincs.

(...) De nem is az a kérdés, hogy kultúrtörténetileg mennyire helytálló Orbán új korszelleme és új ellenségképe, hanem az, hogy mi a politikai üzenete. A Fidesznek szüksége van olyan ellenségképre, amely minden egyes magyar állampolgár számára kellőképpen utálatos, hiszen minden szavazatra szükség van. Az "új arisztokrácia" szlogent, úgy tűnik, feladták, de legalábbis háttérbe szorult, talán épp annak köszönhetően, hogy a Fidesz soraiban szintén szép számmal akadnak olyanok, akik a rendszerváltás nyerteseinek tekinthetők. Arról nem is beszélve, hogy a párt gyalázatos anyagi helyzete nem engedi meg, hogy a gazdagokat általában sértegessék. A komcsizás nem elegendő már: egyrészt a saját komcsijaik miatt mindig magyarázkodásra szorultak, másrészt a Kádár-rendszer kispolgárának lelkéről, beleértve a mezei párttagokat is, szintén nem szívesen mond le az új korszellem.

(...) Néhány hónappal ezelőtt úgy láttam, weimari helyzet van - és most meg is jött a jobboldalról a weimari válasz: az embertelen kapitalizmus, a bűzlő liberális demokrácia, a civilizációs tabuk, a teremtés rendjét felborogató szabadságjogok világát egy egészen új politikai erő fogja egészen más erkölcsi alapokra helyezni. Se nem jobb, se nem bal: nemzeti és magyar. Ezúttal ez nem a MIÉP, hanem a Fidesz. Ha a keresztény szólam nem szólalna meg Orbán beszédében, akkor hajlamos volnék azt gondolni, hogy újra feltalálta a nemzetiszocializmust.

(...) Van valami megindító abban a lankadatlan buzgalomban, amellyel ez a rendszeres műveltséggel nem bíró, minden eszmét, minden gondolatot egyetlen dimenzióban értelmező fiatalember újabb és újabb bizarr konstrukciókkal próbálja igazolni önmaga és közönsége számára, hogy neki jár az egyszer már megszerzett, birtokolt, ámde elvesztett hatalom. (...) De mondom, nem érdemes sok szót vesztegetni a tusnádi beszéd szellemi mozgássérült tornamutatványaira, hisz ezek koreográfiája végső soron egyetlen elemre: a görcsös hatalomvágyra épül. "A jobboldalnak be kell mennie a szegények közé, tisztelt hölgyeim és uraim… Egy történelmi megállapodásra van szükség Magyarországon. A középosztálynak történelmi szövetséget kell kötnie a magyar szegényekkel… plebejus politikára van… szükség. Miért? Hogy minket hatalomra juttassanak. Ezzel még nem volna baj, hisz valamirevaló politikus hatalmat akar. Ám Orbán minden módon és bármi áron akarja. Az alkotmányos rend, a parlamentáris demokrácia ellenére is."

A népakarat választáson nyilvánul meg: a demokrácia alfája ez. Orbánnál csak akkor, ha ő nyeri. Ha más (ez csak hazugság és csalás által lehet), úgy a népakaratot a választás ellenében kell érvényesíteni! Választás és népakarat szembeállítása után a demokrácia és az alkotmányos rend szembeállítása következik. "A demokratikus és alkotmányos rend lényege, hogy képes magát megvédeni az antidemokratikus törekvésekkel szemben. És ha az alkotmányos rend nem tudja szolgálni a demokráciát, mert a mostani körülmények között Magyarországon nem tudja… akkor meg kell teremteni azokat az alkotmányos intézményeket és garanciákat, amelyeknek a segítségével a magyar demokrácia meg tudja védeni saját magát." Nincs tévedés: Orbán azt mondja, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányos rendje (minthogy nem ő – a népakarat letéteményese – van hatalmon) nem szolgálja a demokráciát. S hogy ezért más rend kell a mostani helyett.

Csak vissza kellene fognia írástudó vérebeit. És elhatárolódni tőlük. Nem egyszer, hanem minden alkalommal, amikor hülyeségeket beszélnek. Én nem vitatom, hogy Orbán nem szélsőséges, de kikacsintásai nem tettek és tesznek jót neki. Ha még nem vette volna észre nagyban hozzájárultak ezek választási vereségeihez.

(...) A baloldal és a jobboldal meghaladásáról szóló mondatok kritikája viszont nem alap nélküli: Orbán Viktor éppen e fogalmakhoz próbált új, a mai magyar viszonyokhoz illeszthető jelentést társítani. Eszerint az új jobboldal demokrata, versenypárti, nemzeti és szociális, míg a kormányoldal monopolista, antiszociális és így tovább. A beszédben az éles töltet nem a hagyományos közösségeket bomlasztó, nihilista „szabadságeszmény” kárhoztatása, hanem a gyurcsányi politika által fenyegetett középosztály és a felemelkedés esélyétől végképp megfosztott szegények közötti összefogás meghirdetése volt. 

Nem kisebb feladat ez, mint az érdekegyesítés volt a reformkor idején, a túlméretezettnek látszó reakciók is ezt a szándékot igyekeznek hitelteleníteni. Kétségtelen, ezt a politikát a Fidesz kormányon és ellenzékben is sok következetlenséggel képviselte, ám a baloldallal szemben legalább megpróbálta.