Még sokszor a medencéről

2008. március 19-én jelent meg Bayer Zsolt Ungváry Rudolf ATV-ben elhangzott kijelentésére reagáló publicisztikája a Magyar Hírlapban, amelynek antiszemita utalásai nagy felháborodást keltettek a hazai közéletben. Politikusok, művészek, tudósok, közéleti szereplők aláírásgyűjtést indítottak és nyílt levelet fogalmaztak meg Széles Gábornak, a Magyar Hírlap tulajdonosának címezve. Széles Gábor nyilvános válaszában úgy fogalmazott, "boszorkányüldözést és hajtóvadászatot nem lehet folytatni egyetlen szerző ellen sem”, és vitát indított a publicisztikáról a Magyar Hírlap hasábjain.

A témáról a legtöbb vélemény a Magyar Hírlap és a Népszava napilapokban jelent

meg. A Magyar Hírlap publicistáinak egy része elutasította az antiszemitizmusra vonatkozó vádakat és szerintük a szerző nem általánosságban beszélt a zsidó emberekről.

Az írást elmarasztaló publicisztikák többsége - melyek szerzői között jobb- és baloldali véleményformálók egyaránt megtalálhatók - azt hangsúlyozta, a szerző félreértelmezte Ungváry Rudolf nyilatkozatát, aki nem a Fidesz szavazóit azonosította a "nyilas felmenőkkel rendelkező házmester Magyarországgal", hanem egy, Demszky Gábor március 15-i beszédét megzavaró kisebb csoportot.

A HVG Online oldalain megjelent vélemény elmarasztalja a publicisztika szerzőjét, de nem ért egyet az ügyben indított aláírásgyűjtéssel, mert a "zsidóellenesség minimalizálásáért sokféle módon lehet küzdeni. De aligha célravezető, ha mindezt harci alakzatba tömörülve, lincshangulatú, politikailag korrekt hisztériát gerjesztve, egyénközi vita helyett kórusban rohamozva tesszük." 

(…) A Lukács uszodában történt. Egy nagy magyar író úszott ott éppen, majd megpihent a medence szélén. És pihenés közben orrát a vízbe fújta. Nem olyasféle csalafinta módon, ahogyan mások teszik talán, sunyin, észrevétlenül, víz alatt - nem. Ez a mi nagy magyar írónk büszkén és nyíltan fútta taknyát a vízbe, lássa ország-világ, hogy élnek még itt bátrak is ám!
Akkor egy másik fürdőző, odaérvén nagy magyar író mellé, rászólt nagy magyar íróra, hogy lekötelezné, amennyiben nem a vízbe fújná bele a rohadt taknyát. Nagy magyar író, akitől tudjuk, hogy ők sokkal jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket, csak azt nem lehet tudni azóta sem egészen pontosan, hogy kicsoda a "mi", és kicsoda az "ők", szóval nagy magyar író ekkor kiugrott a vízből, és körberohangálván a medencét, azt ordítozta, hogy "itt inzultálják a zsidókat!"… Megőrzendő, emblematikus pillanat volt az, olyan pillanat, amelybe bele van sűrítve a mi egész életünk.

(…) Mindez pedig azért jutott eszembe, mert a minap, egészen pontosan hétfőn, március 17-én este, az ATV-n, Friderikusz Sándor műsorában egyszerre hárman fútták taknyukat a medencébe. Az ország medencéjébe. Ő maga, a nagy Friderikusz, a pompásan kihízott fejével, valamint Csillag István és Ungváry Rudolf. Mi most utóbbira, Ungváry Rudolfra koncentrálunk, szem előtt tartva Murphy törvényét, miszerint "az emésztőgödörben mindig a legnagyobb darabok úsznak legfelül". Ungváry a következőket mondta: a Fidesz és hívei a házmesterek Magyarországának követői, akiknek elődei zsidókat lőttek a Dunába. S még olyasmit is mondott, hogy Orbán valami fundamentalista, sámánkodó, vajákos szöveget nyom, ami ellentmond a zsidó-keresztény kultúrának. Miközben ezeket mondta, Friderikusz Sándor erőteljesen bólogatott, és adta alá a lovat.

(…) S ha az ember még Avar Jánost, Bolgár Györgyöt, Mészáros Tamást és Dési Jánost is megnézi, nos, akkor Karinthy Cini naplóját felüti ennél az 1967-ben írt résznél: "Külön tanulmány a pesti zsidó újságírók, akiknek ugyan mindnek van rokona Tel-Avivban, de most olyan kéjjel gyalázzák Izraelt és a zsidókat, mint az őseredeti nyilasok. Ja persze, ha lehet, a Párt mögé bújva! Ilyenkor én is antiszemita leszek, de nem az izraeli mesterkedésektől, hanem ezektől a pesti firkászoktól, akik mindig túlnyalnak." 1967-ben a pesti zsidó újságírók még Izraelt gyalázták. Ugyanezek a pesti zsidó újságírók ma az arabokat gyalázzák. Meg a Fideszt. Meg bennünket. Mert jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket. Ők a mi indok-zsidóink – értsd: a puszta létezésük indokolja az antiszemitizmust… És csak ülünk a medencénk szélén, és nem is értjük már a versenyfutást a parton. (…)

(…) Hadjárat lesz. Már összeült a "kivégzőosztag", hogy eldöntse sorsomat. Lesz tiltakozás, aláírásgyűjtés, sok-sok cikk, lesz felszólítás, hogy főnököm rúgjon ki, a Fidesz és a barátaim és a családom határolódjon el tőlem - mert Európában olyat nem lehet írni, amit én írtam. Ez lesz. (Máris van!) Egyrészt azért, mert ez ilyenkor része a "kanonizált" cselekvéssornak (lásd a Semjén Zsolt barátom elleni hadjárat részleteit a "szakállas bácsi" után), másrészt ez most amúgy is jól jön, addig sem kell beszélni az államháztartás helyzetéről, a népszavazás eredményéről és következményeiről, az SZDSZ és az MSZP állapotáról és Gyurcsány jövőjéről. Mindebből persze az is következik, hogy a szigorú politikai logika és taktika alapján nyilván hibáztam, amiért éppen most írtam, amit írtam, hiszen taktikusabb lett volna hallgatni, és nem adni muníciót a mellébeszélésnek, a műbalhénak, vagyis a kormánypártok és értelmiségük legeslegutolsó fegyverének. Soha nem voltam jó taktikus. Sajnos. Ezért írtam meg. Ezért, és mert nem bírom elviselni, ha "lenyilasházmesterezik" a fél országot.

(…) Tomi Lapid nyíltan kimondja a lényeget: ha nem zsidóként bírálsz zsidót, antiszemita vagy, még akkor is, ha igazad van. Ez pedig a véglegesen torz formát öltött zsidó-magyar viszony egyik tragédiája. Még egyszer mondom: ha nem lehet nyílt és értelmes párbeszédet folytatni erről a viszonyról, az tragédia. Ha mindezt azzal söpörjük a szőnyeg alá, hogy "nincs is ilyen viszony, hiszen zsidók nincsenek is" - az is tragédia. Mindannyiunk tragédiája.(…)

(…) Kezdjük az elején. Ungváry Rudolf a hatvanas években a Vigilia nevű katolikus lapba írt. Tudom, mert szüleim olvasták. Tudom, mert ez volt az a lap, amelyben a Kádár-rendszer szélére került vallásos értelmiségiek, keresztények összekacsintottak. Ungváry Rudolf a szamizdat Naplót is vállalta, a nyolcvanas évek legelején írta Nem zsidónak lenni című, nagy vihart kavart gondolatait. Tudom, mert otthon beszéltünk róla, tudom, mert a keresztény közösségen belül vitát váltott ki. Mert Ungváry Rudolf akkor is írt, amikor ahhoz bátorság kellett. Amikor a hivatalos újságírás pont ugyanazzal a hévvel és ugyanazzal a csúsztató, manipulatív hazudozással támadt, mint ahogyan ezt Bayer Zsolt tette most.

Antall József lelki támaszának, Jelenits Istvánnak Ungváry a baráti köréhez tartozott. Ahhoz a körhöz, amelyik tudta, tudja, hogy aki Isten fele néz őszintén - és keresi tekintetét, bármerre is legyen -, az csak jámbor ember lehet. Istenkereső, -félő ember nem tud gyűlölni. Képtelen ember és ember megosztására. Nagyon közép-európai dolog lezsidózni egy mélyen vallásos, katolikus embert, de ez így szép is. Európai keresztény ember ugyanis tudja és vállalja, hogy Krisztusa zsidó volt, Európa pedig a zsidó-keresztény kultúrából táplálkozik.

"Magyar zsidónak" lenni azt jelentheti, mint magyar kereszténynek: Közép-Európában lakni, gondolkodni, lélegezni, gyermekeket nevelni. Örülni, szeretni és aggódni. Aggódni, amikor Bayer Zsolt tollat ragad. De nem félni, mert egy "demokrata nem fél". Keresztény ember pedig nem vár a tiltakozással. Mert mindenkinek tudnia kell, hogy a értékkel megélt élet mehet csak szembe a mindent tagadó és megvető cinikus világgal. (…)

(…) Dávid Ibolya is keményen elhatárolódott a keresztények nevében, Demszky Gábor pedig bejelentette, hogy a jövőben nem olvassa a Magyar Hírlapot, sőt a Főpolgármesteri Hivatalnak előfizetett újságot is lemondja. Fájdalmas csapás ez nekem személy szerint is, hiszen minden reggel azzal a jóleső tudattal kezdtem írni, hogy eme köztiszteletben álló Nagy Ember kemény vonásai megenyhülnek, amikor cikkemre lapoz, és azonnal felhív, akarok-e Budapest díszpolgára lenni. (…)

(…) Bayer Zsolttal lehet egyetérteni és nem egyetérteni. Lehet vele vitatkozni. Sőt, megengedem, még azt is ki lehet mondani, hogy Bayer Zsolt szóban forgó írásában túl erősen, netán félreérthetően - akár sértőn is - fogalmazott. De boszorkányüldözést és hajtóvadászatot nem lehet folytatni egyetlen szerző ellen sem.
A Magyar Hírlap kezdetektől fogva komolyan veszi, amit publicisztikai rovatának mottójában hirdet: "A hír szent, a vélemény szabad." Tessék tehát vitatkozni!
A vitából lehet valami, ami előremozdítja ezt az országot, ami segít tisztázni az álláspontokat, ami feloldja a magyar szellemi életben tapasztalható végletes megosztottságot. (…)

(…) Hogy a kijelentés minősíthetetlen és szalonképtelen, nem vitás. Felteendő kérdés inkább az, nem kontraproduktív, bumeránghatáshoz vezető pótcselekvés-e az aláírásgyűjtés, melyhez immár sok tucat neves(nek tartott) értelmiségi csatlakozott?

(…)A zsidóellenesség minimalizálásáért sokféle módon lehet küzdeni. De aligha célravezető, ha mindezt harci alakzatba tömörülve, lincshangulatú, politikailag korrekt hisztériát gerjesztve, egyénközi vita helyett kórusban rohamozva tesszük. Mindezt úgy, hogy a zsidóságot valójában semmiféle reális, fizikai veszély nem fenyegeti. Így a gyűlölet verbális szinten reked. Szomorú, de tény: Izraelben sokkal nagyobb veszélyben forog - a terrorizmus végett - egy zsidó lét- és vagyonbiztonsága, mint nálunk. Ráadásul szociológiai tapasztalatok bizonyítják: az antiszemitizmus elleni fellépés szükségességének, a zsidók szenvedésének felpörgetett, végtelenített - kioktató jellegű - sulykolása, folyamatos túladagolása, túlhangsúlyozása az elvárt hatás fordítottjához, overkill-effektushoz vezet. (…)

(…) Sorolhatnám tovább, amit még bele lehetett volna írni ebbe a cikkbe, ami hiányérzetet kelt bennem, s ezért elhatárolom magam a hiánytól, annak ellenére, hogy már magától az elhatárolódás szótól is megundorodtam az idők során, hiszen az SZDSZ és körei minduntalan elhatárolódást követeltek mindenkitől, ha úgy érezték, hogy a gazdaságban, politikában, médiában való agresszív nyomulásukat és gátlástalan érdekérvényesítési törekvéseiket korlátozhatja. Nekem már - követelésükre - el kellett volna határolódnom többek között Püski Sándortól, Csoóri Sándortól, Csurka Istvántól. Az lenne az igazi, ha az ember elhatárolódna önmagától és minden magyar a maga magyarságától. Ez lenne a paradicsomi állapot neoliberális körökben! És persze az, ha mindenki félne tőlük és együgyűen felnézne rájuk. Ha sem magyar, sem zsidó ember, sem magyar zsidó nem leplezné le őket időről időre, bár az MSZP-SZDSZ-kormány óta már a leleplezés se számít, hiszen úgyis eladják és megveszik és kifosztják az országot, az egész szerencsétlen magyar népet. Ám nagymértékű intelligenciahiányra vall ezeknek a köröknek a részéről, ha azt hiszik, hogy a mindennapos magyargyalázás, a félelemkeltés és maga a félelem - ha a nagy többségre is kiterjed - egyszer csak nem fordul önmaga ellentétébe, és ha nem érik fel ésszel, hogy akkor aztán lesz ok a félelemre itt is, ott is, mindenütt. (…)

(…) Azért volt különösen kellemetlen, mert a referendum kampányában addig sikerült távol tartani a hazai antiszemitizmusról szóló és a rendszerváltás óta annyiszor újrakezdett vitát. De a cikk szerzője írásában addig kerengett a zsidóellenesség maga ásta verme körül, hogy végül óvatlanul belepottyant. Ez aztán alkalmat adott a szerkesztőséget kollektíven elítélő baloldali értelmiségieknek, hogy a Magyarországot megosztó politikai és gazdasági válságra nyomban rávetítsék a "felvetett zsidókérdés" baljós árnyát, és újra - 1990 óta ki tudja hányadszor - félreverjék a vészharangot.

(…) Igyekszem realista lenni, de van bennem annyi empátia, hogy megértsem a krónikusan szorongókat. Még az olyanokat is, mint Ungváry, akik származásuk és vallásuk miatt személyesen nem érintettek. Semmi sem jogosította fel Bayer Zsoltot arra, hogy őt "az emésztőgödörben lebegő ürülékhez" hasonlítsa, azok után, hogy mondatait egyszerűen meghamisította vagy félrehallotta. Igaz, Ungváry elítélően nyilatkozott a nyilas felmenőkkel rendelkező "házmester Magyarországról", melynek fiatalabb tagjai ezen az ünnepen (is) megzavarták a főpolgármester beszédét a Petőfi-szobornál. De nem nácizta le sem a Fideszt, sőt a népszavazáson igennel szavazókat sem. (…)

Bayer Zsolt legnagyobb bűne - már évek óta -, hogy bár felismerte, nem hajlandó belenyugodni, hogy Magyarországon csak az lehet "író", "közíró", "értelmiségi", akit e látszatértelmiségiek annak tekintenek. Horribile dictu: ezt ki is mondja. Közíró létére. Megbocsáthatatlan bűn ez.

Az aláírók soraiban felületes számolás után is huszonhárom író és újságíró található (legalábbis saját meghatározásuk szerint; a különféle docenseket és esztétákat már nem is számoljuk). E huszonhárom "író" közül senkinek eszébe nem jutott a szabad véleménynyilvánítás, akár csak mint halvány elvi lehetőség. Nem, Bayer Zsoltot, akár igaza van, akár nem, tűrhetetlen és antiszemitának vélt közbeszéde miatt el kell kergetni, ki kell rúgni munkahelyéről, ünnepélyesen kiátkozni. Bayer Zsoltot antiszemitának nevezik, és ez ugyanaz ebben a furcsa világban, mint a középkorban leprásnak lenni: legközelebb csengőt kötnek a nyakába, hogy léptei elől kitérhessenek a "tiszta" emberek. (…)

(…) Mediatizált világunkban az elektronikus és az írott sajtóban fortyog az össznépi undor bűzös masszája, s ebből táplálkozik a létező demokrácia növényzete, és hoz remélhetőleg jó termést. A trágya és az étel körforgása életünk alapszövete.
Bayer Zsolt írása egy cseppnyi adalék ehhez a leendő humuszhoz. Sajátos észjárásával bármihez nyúlt, egy irányba emésztette meg, s adta elénk. De ez nem az étel. Az valami más, ahhoz kell még egy természeti csoda.

(…) Bayer azt a mentalitást ítéli el élesen, amely az Ungváry-féle kitételekhez vezet, és elítéli magát Ungváryt meg azokat, akik hasonlóképpen gondolkoznak. Írásának vonalvezetésében Bayert elragadja az indulat (ez az indulat az ő írói sajátja, ettől Bayer a Bayer), és vitriolos fordulatokkal tiporja sárba azt a mentalitást, amelyet a balsajtó napról napra képvisel, sőt nevesíti is Ungváryn kívül még az ATV okos kvartettjét, Avar Jánost, Mészáros Tamást, Bolgár Györgyöt és Dési Jánost.

Mint említettük, Bayer a mentalitás, a gondolkodásmód elítélését a rá jellemző emócióval megszemélyesíti. Így kerül elő nyitóképként egy Kornis Mihály-anekdota, később pedig egy régi pesti aszfaltpoén. Utóbbi eredetileg úgy szólt, hogy ki az indok-zsidó? - Akinek a puszta létezése indokolja az antiszemitizmust.

(…) A cél világos: Bayert el kell hallgattatni. A cél nemes; az elmúlt napokban mindenki csatlakozott a nyílt levélhez, aki fontos ügyekben el szokott határolódni. Van köztük esztéta és nyugdíjas, diák és docens, sőt egy "magyar állampolgár" is, de ami mindennél meggyőzőbb: maga dr. Kende Péter (a Viktor-könyvek szerzője) személyesen határolódik el. Ha valaki, hát ő aztán professzora a gyalázkodási tudománynak.

Házmester nincsen az aláírók között. Ebből is láthatjuk, a házmesterek (és követőik) a Bayer mögött állnak. (Vagy mert a házmesterek már az indok-zsidókkal járnak közös kávéházba...)

(…) Hálásan köszönöm a tisztelt értelmiségieknek, amiért megtudhattam tőlük, akárcsak egykoron Bächer Ivántól, hogy ebben az országban nincsen nagyobb probléma, mint az antiszemitizmus.

(…) Hogy nekünk, ma élő magyaroknak mindehhez hogyan kéne viszonyulnunk - számomra az is egyértelmű. A nemzet egy részének megsemmisítése minden magyar közös kínja. Az mindegy, hogy a részhalmaz-képzés szempontjai valós adottságokon nyugszanak vagy törvényi kreálmányok csupán. A kollektív megbélyegzés és kitaszíttatás - az általam önkényesen igazinak titulált - nemzettudattal összeegyeztethetetlen fertelem. Mert az is mindegy, hogy éppen zsidókat terelnek vagonokba, vagy svábokat telepítenek át olyan országba, amelyik nem az ő hazájuk, vagy etelközi jelmezesek követelik, hogy a cigányok takarodjanak vissza Indiába. Ha a kéz vagy a fej megsérül, az fáj az egész testnek. 1944-ben a történelem legnagyobb mértékű magyarirtása történt. Normális közösség nem szokta kebelében megtűrni azokat, akik megcsonkíttatását bagatellizálják, vagy éltetik. Magyar az, aki az áldozatokkal azonosul.

(…) És most merész retorikai fordulattal közvetlenül a Magyar Hírlap főmunkatársához, kedvelt szerzőnkhöz fordulok. Nézd, Zsolt, én tudom, hogy te nem vagy antiszemita, bár érzem, hogy ezzel a tudásommal kezdek magamra maradni. Nem, Zsolt, te nem antiszemita vagy, hanem síkhülye. Elmagyarázom.

Olyasmit hadoválsz, hogy Ungváry Rudolf egy riportban a Fideszt és híveit - valamint mindazokat, akik a legutóbbi népszavazáson igennel voksoltak - lenyilasházmesterezte, azok utódaiként nevezte meg, akik zsidókat lőttek a Dunába. Ungváry - folytatod - ezzel a kijelentésével belefútta taknyát - idézni is rémes, annyira gyenge és viszolyogtató a szöveged - a nemzet medencéjébe. Ezzel szemben:

1. Ungváry a március tizenötödikei ünnepségen Demszky Gáborral szemben álló, a kordon mögött üvöltöző és öklöt rázó fiatalokról beszélt. Őket valóban a házmester Magyarország képviselőinek nevezte, de

2. sajnos te voltál az, aki az igennel szavazókat és az öklöt rázókat azonosítottad. Vagy nem értesz magyarul, vagy szerinted tényleg az következik egy Fidesz-kérdésre adott igen válaszból, hogy egy hétre rá a polgár már megy is tojással dobálni a nemmel szavazó főpolgármestert. Én ugyan nem értek egyet a népszavazást támogató honfitársaimmal, de ezt merész föltételezésnek tartom részedről.

Létezik egy halmaz, amelyik fölé ez van írva: magyarok. Ezen belül rengeteg mindenki található. Zsidók és nem zsidók, szegények és gazdagok, cigányok és nem cigányok, katolikusok és hitgyülisek, közemberek és kiváltságosok, népiek és urbánusok, Vizi E. Szilveszter és Fekete Pákó most született gyermeke. Tartozhat valaki több halmazon belüli csoportba is, mi több, léteznek még a közös halmazt (magyarok) metsző más halmazok is. A különféle személyek és entitások utálhatják egymást kedvükre, és táplálhatnak jól kifejlett előítéleteket egymás iránt, de senki sem léphet föl az egész nevében egy résszel szemben. (…)

(…) Nem értem pontosan, mi ellen tiltakoznak. Mivel érvek helyett elővéve szokásos receptjüket, az antiszemitizmus bélyegét próbálják rásütni a magyar értelmiség egyik jeles alakjára. Holott ennek még a csírái sem találhatók meg a "százak" által kifogásolt írásában. A cikk tartalmával eszük ágában sem jutott vitatkozni. Hogy miért nem? Szerintem minden bizonnyal azért, mert a feléjük nyilazó igazságokkal nem tudnak mit kezdeni.

(…) A magyar értelmiségnek jó lenne végre tabuk nélkül vitát indítania a félreértések végleg tisztázandó a zsidó-magyar együttélésről, egymás kölcsönös tiszteletben tartásával. Hangsúlyozom, méltányos, kulturált vitát boszorkányüldözés helyett!
Ezen hölgyek és urak, ha egy szikra lelkiismeret szorult beléjük, és nem árulnak egy gyékényen az országot kifosztó-tönkretevő mai balliberális kormánnyal, akkor - ez úton is szépen kérem őket - sürgősen kérjenek bocsánatot Bayer Zsolttól a reá zúdított alaptalan rágalmak miatt. (…)

(…) Nevezzük nevükön e gyermekeket! Kik is azok, akiknek a belső öntisztulása kívánnivalókat hagy maga után, amiért a közös medanszénkba kénytelenek belebocsátani mindazt, aminek az elhordására már a sumerek csatornát építettek? Aminek a kulturált kezelésére például a papír zsebkendő szolgál?

Ezek az emberek, honfitársaink, olyan szemiták és antiszemiták, akik egyrészt piszkosul gyűlölik egymást, másrészt az a szilárd meggyőződésük, hogy az egymás elleni ádáz fenekedésük közügy, az egész társadalom halaszthatatlanul "megoldandó" problémája. Mindkét oldalon találunk igen neves szószaporítókat, kiknek szinte már kifinomult mesterségük az egymás orra alá piszkítás; mondhatjuk, jó részben abból élnek, hogy a gyűlölet parazsát izzón tartsák. (…)

(…) Több mint kétségbeejtő, hogy ezután egy nagy presztízsű tévés személyiség - aki az egyik kereskedelmi rádióban "vitát nyitott" Bayer szövegéről - azzal készült fel, hogy elhozta a szövegben rosszul idézett Ungváry Rudolf nyilatkozatát, és azt a pontosítás kedvéért felolvasta. Ebből kiderült, hogy az ő szemében Bayernek azért hamis a kiindulópontja, mert állításával ellentétben Ungváry nem a fél országot, hanem csak a Petőfi téri üvöltözőket minősítette zsidógyilkolásra hajló házmester-utódoknak.

A nagy presztízsű tévés személyiség nem áll egyedül azzal, hogy nem érti: fontos, hogy Bayer torzítva idéz, ám nem ezért hamis a kiindulópontja. Hanem azért, mert mások társadalmi és emberi minőségét a biológia keretein belül értelmezi, s az emberi-társadalmi-politikai viszonyok kifejezéséhez megfelelő formának tartja a nyers és szublimálatlan undor eszközeit.

A magam részéről az újságíró társadalomnál tiltakozom az ellen, hogy a magyar sajtó egy részében, a liberálisnak nevezett sajtó csendes együttműködésével rendszeresen megnyilvánulhat az ideológiává szervezett alpáriság, és bevett írói eszközként jelenhet meg a biologizálás.

Azok testületi-szakmai elhatárolódásában reménykedem, akik ez ügyben a szellemi undor kifejezését tekintik megfelelőnek. És tűrhetetlennek tartják, hogy a személyes, zsigeri undor újságírói eszköz legyen.

(…) Bayer Zsolt vihart kavart cikkét imígyen kommentálja Esterházy Péter: "többek közt megtudhattuk belőle, hogy a zsidók az undorító taknyukat (sic!) belefújják szép nemzetünk medencéjébe, kivagyin bele is pisálnak persze." Esterházy Péter a magyar nyelvet alaposan ismeri, sok-sok ívnyi írás bizonyítja. Mivel mindketten ugyanabban a Mikszáth Kálmán téri gimnáziumban töltöttünk el négy évet, tanúsíthatja, hogy a kegyesrendi atyák a nyelvtant alaposan belénk verték. Így többek között a határozott és határozatlan névelő helyes használatát. Esterházy szerint - lásd az idézett szöveget - Bayer szilárd álláspontja, hogy valamennyi zsidó származású, zsidó vallású honfitársunk az ország medencéjébe fújja taknyát, na meg kivagyin bele is pisál.

Ez nem így van: a bayeri világkép tolmácsolásában az író tévedett egy picit. A Magyar Hírlap főmunkatársa nem a zsidókról, hanem néhány - ráadásul nevesített - zsidóról beszélt. Hogy az illetők zsidók-e, avagy sem, azt nem tudom, s őszintén szólva nem is érdekel, engem a nyelvi probléma fogott meg.

A határozott névelő használata jelen esetben az egész honi zsidóságot jelenti (zsidó származású, vallású honfitársaink szerintem nehezen meghatározható összességét), viszont Bayer cikkében a zsidóság mint kollektívum (tehát határozott névelővel megjelölve) nem fordul elő. Ha nem tévedek, egyetlen politikus, néhány újságíró szerepel név szerint, "egy nagy magyar író" név nélkül (vélhetően K. M.), aztán a "mainstream értelmiség" és a Karinthytól kölcsönzött "a pesti zsidó újságírók". Ez utóbbiak lennének Bayer szerint "a mi indok-zsidóink". (…) 

(…) Bayer Zsolt tartalmilag is tévesen idézi az elhangzottakat. Nem feltételezem, hogy tudatosan. Valószínűleg a dühtől vakon, süketen, és már nem csupán az árnyalatokra, hanem a tartalmi különbségekre is. Állításával ellentétben Ungváry ugyanis nem mondta, hogy "a Fidesz és hívei a házmesterek Magyarországának követői, akiknek az elődei zsidókat lőttek a Dunába". Azok is végletesen elfogult, súlyos szavak, amelyeket valóban mondott, és a megérzésein kívül semmivel sem támasztotta alá őket, de akkor sem azt mondta.

(…) Bayer is gyakran megenged magának felületes, fölényes, gunyoros megjegyzéseket a mai zsidó származású vagy annak vélt értelmiségiek jellemzőnek gondolt magatartásáról írva. Ezért jogos őt bírálni. Azért azonban nem lehet, amit nem követett el. Bayer Zsolt nem azt vállalta fel, hogy antiszemita. Azt vállalta fel, hogy képtelen követni a keresztény tanítást, amely a másik ember szeretetét parancsolja. De nemcsak hogy ő képtelen rá, másokat is lebeszélne róla. A másik megértésére törekvéstől való rideg elzárkózást hirdeti. A szeretetlenséget azokkal szemben, akiket a cikk végén már, ha jól értem, lelki betegeknek ír le. Márpedig betegekkel szemben még kevésbé elfogadható, amit hirdet.

Mindent összevéve, tagadhatatlan, Bayer Zsolt e cikkel tevékenyen közreműködik a közbeszéd színvonalának lerontásában, a napjainkban egyre erőteljesebb szellemi környezetszennyezésben. De erre nem jó válasz a nyílt leveletek, kedves Gábor György! Ezért nem írtam alá. Sem a jobbról, sem a balról szított hisztériát nem kedvelem. Azt hiszem, abban igaza van Széles Gábornak, hogy jobban járunk, ha vitatkozunk. Ahelyett, hogy időről időre kölcsönösen megbélyegzik a felek egymást. Igaza van, csak "a vitából lehet valami, ami előremozdítja ezt az országot, ami segít tisztázni az álláspontokat, ami feloldja a magyar szellemi életben tapasztalható végletes megosztottságot". (…)

(A szerző április 4-én a napilap által szerkesztett írásának helyreigazítását kérte, amelyben hangsúlyozta a cikk címe eredetileg úgy szólt, "Miért nem írtam alá a Széles Gáborhoz címzett nyílt levelet?")

(…) De nem akarok én itt minderről egy árva szót sem ejteni, annyira mocskos ez az egész, csak mióta magam is olvastam az egész balhét kiváltó izét, nem hagy nyugodni valami, ezt mesélném el. Ennek is van már tíz éve, sőt, én ráadásul biztosan tudom, hogy több, ez is egy uszodában történt, csak éppen nem a Lukácsban, és ennek is egy (tényleg) nagy magyar író volt a(z egyik) szereplője; nota bene: a most megjelent izé után hajlamos lennék akár azt is feltételezni, hogy ugyanarról a nagy magyar íróról lehet szó. Én akkor ugyanis rendszeresen abba a bizonyos (mondom: nem a Lukács) uszodába jártam, s naponta találkoztam ott ezzel a bizonyos nagy magyar íróval, néha, úszás után fáradtan elheverve, kicsit beszélgettünk a parányi napozóteraszon. Nos, egy ízben ő maga mesélte ott (hangsúlyozom: nem a Lukács uszodában) nekem, hogy képzeljem el, mi történt vele előző nap: amikor végzett a napi úszásadagjával és megállt a medence szélén, hogy kimásszon, valaki, akit addig soha nem látott ebben az uszodában, de aki addig is ott úszkált körülötte, elkezdett vele hangosan üvöltözni, hogy mit képzel, rohadt zsidó, miért fújja az orrát a vízbe... És hogy, mesélte tovább, őt máskor is rendszeresen inzultálják számára ismeretlen alakok, és hogy, lám, már itt, az uszodában is utolérik, most majd kereshet magának más helyet, ahol ezentúl leússza a napi adagját. (Talán ekkor szokott át a Lukácsba.) Megmondom ősszintén: hittem is, nem is, amit mond, biztosan túl érzékeny, ott is személyes támadást lát talán, ahol nincs is, gondoltam.

(…) De most eszembe jutott a története, eszembe juttatta a róla megjelent izé, és azóta bizony ott fészkel bennem a gyanú, hogy igaza lehetett. Sőt... Merthogy két uszodában kétszer ugyanaz a történet? (Pláne, ha tényleg ugyanazzal az íróval...) Lehet, hogy valakik tényleg "utaztak" rájuk)? Most meg nagy büszkén előrántják az "esetet"? Nem érdekes? Ja, és még valami: saját mindennapi tapasztalatból mondom, ezer (de lehet, hogy már pár száz) méter leúszása után az ember orrában nincs takony; egészen egyszerűen addigra "kioldódik" a vízben. Tehát amit az ember (minden ember: zsidó, magyar, afgán, patagon) az úszás végén kifúj az orrából, az tiszta uszodavíz. Persze ha valaki kifejezetten provokálni akar, akkor ez teljesen mindegy. Ez is.

(…) Megállapításaival lényegileg egyetértek, a cikkekben idézett példák és idézetek jól argumentálnak, egyébiránt meg a szerzőnek nincs is szüksége védelemre. Ezzel együtt az eddigi írásai hangvételéből, harsány és alig vitatható "igazságosztásából" következően csak idő kérdése volt, hogy mikor jut el a zsidóság problémájához, mikor vonja magára az antiszemitizmus vádját.

(…) Ha van aggodalomra okot adó antiszemitizmus, akkor vannak zsidók, de hol, ki a zsidó? Az országban élő nemzetiségekkel ellentétben a vallási, kulturális szervezeteken túl a zsidóság nem definiálja magát, mellesleg ezért nem tudott és nem fontos ebben az országban az emberek többségének, hogy ki zsidó és ki nem. Mi teszi a zsidóságot mássá, a sorsa? A holokauszt levezetés nélküli egyedisége, irracionális természete, amely negatív módon a zsidóság kiválasztottságából ered? Vagy a dolog pozitív oldalról közelíthető meg, és a zsidóság szellemi (és egyéb: média, politika) pályákon való szembetűnő felülreprezentáltságának oka a kiválasztott nép tehetségében rejlik, és nem a kontraszelekcióban, valamint nem abban, hogy a tehetős emberekhez hasonlóan a gyerekeiket nem a hazai tömegképzésben taníttatják, illetve liberális eufóriában vergődő iskolákba küldik, hanem az amerikai campusokba vagy az évszázados hagyományú német és angol intézményekbe íratják be. (A kvalitás kérdése kapcsán egyébiránt még mindig nem értem, hogy az évtizedekig észre sem vett Kertész Imre miatt miért nem gyakorol már kellő önkritikát a magyar irodalomtörténet és -kritika.)

Van egy nagyon érdekes eleme a Bayer-ügynek. Már amikor az első tiltakozásokat olvastam, föltűnt nekem, hogy senki nem veti föl a főszerkesztő felelősségét, senki nem követeli Széles Gábortól Kocsis L. Mihály leváltását. Holott még akkor is a főszerkesztő felel egy lap tartalmáért, ha a tulajdonos kifejezett utasítására jelenik meg egy írás.

(…) Hiszem és remélem, hogy Kocsis L. Mihály nem olvasta ezt a mocskot. Csak utólag - mert mondjuk külföldön volt. Az mondja, hogy ő sem szereti Bayer Zsolt nyíltan zsidózó írását - ha ugyan azt írásnak lehet nevezni, mindenesetre betűkből van. Ha viszont ő nem szereti, akkor hogyan került a lapba? Európában az van a kultúrában, hogy ha a főszerkesztőnek nem tetszik egy írás, akkor az nem jelenik meg. Ha egy munkatárs folyamatosan úgy ír, hogy az a főszerkesztő ízlése ellen való, akkor azt az embert elküldi. Mielőtt valaki sajtószabadságért kiáltana, jelzem, hogy ez csak a belső munkatársakra vonatkozik, hiszen természetesen - például a Magyar Nemzetet kivéve - közlünk olyan írásokat is, amelyekkel nem értünk mindenben egyet. Külső szerzőktől, olyanoktól, akik esetleg tőlünk nagyon távoli világnézetből írnak. Ha nem szélsőségesek, nem aljasak, nem sértenek emberi jogokat. Na de az, hogy egy belső szerzőtől közöljünk valamit, ami szélsőséges, aljas és embertelen - valamint gyűlölködő és ízlésvedlett-, elképzelhetetlen. (…)

(…)"Bayer Zsolttal lehet egyetérteni és nem egyetérteni" - balanszíroz Széles, s még hozzáteszi: "Lehet vele vitatkozni." Tévedés. Említett szerzővel nem lehet egyetérteni, s nem lehet vitatkozni. Vitatkozni csak racionális érvekkel s megindokolt, alátámasztott argumentumokkal lehet, trágársággal és zsigeri gyűlölködéssel aligha. Ez utóbbiakat megvetés és undor illeti. Legalábbis az általunk lakott világ civilizatorikus, kulturális és humán normái felől tekintve. Egyet ide, egyet oda. Széles kiegyensúlyoz: elítél minden antiszemitizmust, zsidóellenességet és megbélyegzőnek szánt fasisztázást, nyilasozást. Szép, figyelmes gesztus. A megbélyegzőnek szánt fasisztázást és nyilasozást elítéli, de jó lenne tudni: vajon a megbélyegző fasisztákról és nyilasokról mi a véleménye? Széles megértő. "Megengedem írja -, hogy Bayer Zsolt szóbanforgó írásában túl erősen, netán félreérthetően - akár sértőn is - fogalmazott." Bár ne engedte volna meg. Ám ha így esett - s maga mondja, hogy "akár sértőn is" fogalmazott -, akkor a vita lezárása előtt valamit tennie kéne. Segítek: bocsánatot kérni mindazoktól, akiket az általa tulajdonolt lap a harmincas-negyvenes éveket megidéző hangvételével megrémített, megalázott és megsértett. Nem hárommilliótól, hanem az egész országtól. Kivéve az "elenyésző kisebbséget".

(...) Amúgy most a szélsőjobboldal lettem egy személyben, átmenetileg, egy hétre, kettőre. Ahogy ez a szélsőjobb volt már Csoóri, Orbán, Semjén, Kövér – mindenki, aki máshogyan gondolta, gondolja, és nem élvezi az akolmeleget. Volt ennek a szélsőjobboldalnak tagja egykor az elnök asszony is, amikor még "nem értett a focihoz". Hát Istenem…

(...) S még egy fontos mondat hátravan: a bocsánatkérésé… Mert bizony valakinek a puszta léte nem lehet indoka semminek. Csak a tettei és a szavai. De azok igen. Így lett volna pontos, így kellett volna. S hátravan még a köszönet is! Köszönöm mindazoknak, akik részt vettek az elmúlt hetek vitáiban; leginkább azoknak, akik mellém álltak, s különösen a mellém álló zsidó embereknek. Az ő szavuk volt most nekem a legfontosabb. Köszönet érte, s a többieknek is! Az engem támadó vagy velem egyet nem értő szerzőknek is, természetesen. Amúgy, akik szándékosan értettek félre, mert ebből élnek, azokhoz nincsen szavam. Csak annyi, hogy nem félek tőlük. Akik azonban tényleg úgy értettek félre, ahogy riadalmukból utólag már én is érzékelem, azoktól őszintén elnézést kérek.

(...) Szüleim korosztályából élnek még, akik megszenvedték a holokausztot. A túlélők összerezzennek, ha felelőtlen emberek fasisztáznak, antiszemitáznak, a náci eszmék térhódításával riogatnak. Pánikba esnek, ha felelősen gondolkodónak hitt tollforgatók "fasiszta bandák" utcai masírozásáról írnak. Idős koruk magyarázza, ha nincsenek tisztában vele, mennyi ennek a hírnek a valóságtartalma, mennyi a belemagyarázott, elferdített áltartalom.

(...) A vitát, amely Bayer Zsolt főmunkatársunk publicisztikája (A medence és környéke; március 19.) után robbant ki a magyar sajtóban, majd (kényszerűségből) folytatódott lapunk hasábjain, azért nem lehet jól lezárni, mert jól elkezdeni sem lehetett. Legalábbis ilyen módon nem, ahogyan kollégánk tette. Mert sértő és sérelmekre építő, általánosító és általánosságokba tévedő, vagyis téves volt. Indulat ihlette, amely azonban csak részben volt tényekkel alátámasztható, és hallomáson alapuló az a kép, amelyet oly erőteljesen festett fel mondanivalójának igazolására. Bízom benne, hogy ehhez a tanulsághoz ő maga is eljutott – talán mélyebben is, mint ahogy kimondja.

(...) Nem udvariasnak kell lennünk, hanem érthetőnek és értelmesnek, elsősorban önmagunkhoz. Remélem, Bayer Zsolt sok "udvariatlan" publicisztikát fog még írni a Magyar Hírlapban, de olyat, amit okkal-joggal antihumánusnak (legyünk érthetőbbek: embertelennek) lehet minősíteni, olyat nem. Ez nem egyéni "bátorság" kérdése, hanem a közösségért érzett felelősségéé is, amelyhez tartozunk. (Lap, ország, nemzet stb. Vagy akár politikai párt is!)