Örökös periféria? A visegrádi országok helye a Brexit utáni unióban
Bár a V4-re továbbra is az Európai Unió gazdasági, társadalmi és egyre inkább politikai perifériájaként tekintenek, az országcsoport számára jelentős lehetőségeket tartogat a Brexit” – írja vendégszerzőnk, Christian Schweiger, Chemnitzi Technológiai Egyetem oktatója. Az elemzés a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával a “V4-ek és az EU jövője” elnevezésű projekt keretében készült.
„Nagy, rossz Visegrád” – így jellemezte 2016-ban, az előző nyár során tetőző menekültválság után a The Economist a félig intézményesített együttműködést a négy közép-kelet-európai állam, Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia között. A négy ország korábban nehezen tudta fenntartani ezt a regionális együttműködési formát erősen eltérő belpolitikai és stratégiai érdekeiknek köszönhetően, Berlin kötelező menekültkvóták bevezetésé érdekében tett erőfeszítései azonban soraik összezárására késztették őket. Ez alapot szolgáltatott a nyugati médiának, hogy a V4-et az általuk egyre növekedő közép-európai illiberalizmus szimbólumának kiáltsa ki, ami egyre inkább eltávolodik az uniós politikai főáramtól. A fogalmat Orbán Viktor magyar miniszterelnök 2014-ben használta először, hogy különbséget tegyen nem csak Magyarország, de a szélesebb közép-európai régió és Nyugat-Európa közt. Orbán szemszögéből a közép-kelet-európai ’illiberális’ államok a saját, egyedi stratégiáik alapján igyekeztek fejlődni, mely alapvetően tiszteli a liberális értékeket, de nem teszi azokat kifejezetten magukévá. Később Orbán a magyar megközelítést már abban látta, hogy „a zátonyra futott liberális demokrácia bütykölése helyett inkább felépítettük a 21. századi kereszténydemokráciát”.Orbán belpolitikai sikerei egyre inkább abból gyökereznek, hogy magát a nemzeti szuverenitás őrzőjének szerepébe helyezi a ’brüsszeli bürokraták’ ’nyílt társadalmat’ propagáló kísérletei ellenében, aminek eredményeként szerinte a ’határok elmosódnának, a nemzeti kultúrák eltűnnének’.
Eleinte Magyarország relatív elszigetelt volt a közép-kelet-európai régióban. A liberális és EU-párti, Donald Tusk, illetve Eva Kopacz vezette Civil Platform kormányok elutasították Orbán illiberális álláspontját. Ez igaz volt Robert Fico szociáldemokrata kormányára is, mely folyamatosan azt hangsúlyozta, hogy konstruktív partner szeretne lenni az unióban és az Eurozónában is. Még a hagyományosan euroszkeptikus, de 2014 és 2017 között a progresszív szociáldemokrata Bohuslav Sobotka vezette Csehország is konstruktívan állt az EU-hoz. A régió kezdeti Orbánnal szembeni szkepticizmusa azonban a migrációs válság során fokozatosan köddé vált. Angela Merkel német kancellár kompromisszumokra egyre kevésbé hajlandó vezetési stílusa egyesítette a V4-et Németország uniós diplomáciájával szemben. A 2015. szeptember 4-ei prágai V4 találkozó utáni közös nyilatkozatukban a négy állam kiemelte, hogy elutasítanak ’bármilyen javaslatot, mely szolidaritási lépésként kötelező és állandó kvótákat vezetne be’. A migrációval kapcsolatos uniós viták szerepet játszottak az EU-ellenes populizmus egy új visegrádi hullámának megjelenésében. Ennek első áldozata a 2015-ös parlamenti választásokat Jaroslaw Kaczynski Jog és Igazság (PiS) pártja ellenében elvesztő Kopacz-kormány volt. Az uniós menekültkvóták fontos szerepet játszottak a választási kampányban és Kopacz támogatottsága meggyengült miután bejelentette, hogy Lengyelország elfogadja a 2015 és 2017 közt ráeső 7 000 fős menekültkvótát. Az először Beata Szydlo, majd Mateusz Morawiecki által vezetett kormány egyértelműen Orbán Viktor táborát erősíti az illiberális demokrácia és a keményvonalas menekültpolitika támogatása tekintetében. A PiS vezetője, Jaroslaw Kaczynski 2016-ban Orbánnal együtt kiáltott egy unión belüli ’kulturális ellenforradalomért’ és azóta is az alkotmányos reform megrögzött támogatója, illetve az uniós kvóták ellenzője. Csehország politikailag jobboldali fordulatot vett a 2017-es parlamenti választások során, melyen a milliárdos vállalkozó, Andrej Babis ANO pártja szerezte meg a legtöbb szavazatot (29.6%). Babis euroszkeptikus, migrációellenes üzenetekkel kampányolt. A cseh szavazók figyelmét a politikus a ’multikulturális társadalom’ veszélyeire hívta fel. Azóta Babis elfoglalta a miniszterelnöki széket egy kisebbségi kormány vezetőjeként, hamarosan pedig akár egy új koalíciót is összeboronálhat a szociáldemokraták és a Kommunista Párt támogatásával. A politikai széljárás még Szlovákiában is megfordult a migrációs válság alatt. A 2016-os parlamenti választások előtt Fico teljes mértékben szembehelyezte magát Merkel migrációs politikájával. Fico SMER-jének mottója a lehetséges terrorfenyegetettségre rezonáló „Mi megvédjük Szlovákiát” volt. Ennek ellenére Fico pozíciója meggyengült a választások után és csak nehézségek árán tudott kormányt alakítani. 2017 októberében Fico hangsúlyozta, hogy Szlovákia EU-párti sziget marad az egyre euroszkeptikusabb régióban, ugyanakkor fenntartotta erős szkepticizmusát a menekültek unión belüli elosztásával kapcsolatban. Ezt a megközelítést viszi majd tovább valószínűleg Fico utóda és korábbi miniszterelnökhelyettese, Peter Pellegrini is. Utóbbi annak köszönhetően vehette át Robert Fico helyét a SMER-kormány élén, hogy elődjére egyre nagyobb nyomás helyezkedett miután olyan hírek jelentek meg, hogy a szlovák oknyomozó újságíró Ján Kuciak megölésében szerepet játszhattak a szlovák kormány és szervezett bűnözői körök közti kapcsolatok.
Legutóbbi közös, Európa jövőjéről szóló nyilatkozatukban a V4 kormányai megerősítettékelkötelezettségüket amellett, hogy biztosítani kell a „tagállamok demokratikus kontrollját az uniós törvényhozási és politikai folyamatok felett a szubszidiaritás elvén keresztül.” Ennek része marad a „hatékony, felelősségteljes és kikényszeríthető külső határvédelem a kötelező kvóták elkerülése érdekében.” A V4 tehát továbbra is igyekszik meghaladni a 14 éve, csatlakozásukkor elfoglalt passzív politika-adoptáló szerepét. Az elmúlt időszakban a visegrádi országokat kevésbé foglalkoztatta a nyugati partnerek uniós szakpolitikáit egyszerűen a nemzeti jogba átültető példaértékű európaiak imázsának fenntartása. Ezzel szemben egyre inkább a másodrangú állampolgár szerep meghaladására törekednek és magabiztosan kiállnak saját érdekeikért az uniós szakpolitikai döntések meghozatalakor, amiket az elmúlt évtizedben nagyrészt a félig hegemón helyzetet élvező Németország határozott meg.
A V4-es uniós együttműködés két problémával néz szembe ezen a szinten. Először is az EU nem ismer el hivatalosan a tagállamok csoportjai között szerveződött szövetségeket.(Kavický, 2012) A V4 kormányok nyilatkozatai ezért mindössze limitált hatással bírnak a régión túl. A találkozókon és nyilatkozatokon kívül intézményi kereteket nélkülöző V4-es szövetség laza természete behatárolja a V4 uniós napirendre gyakorolt potenciális hatását.(Toro, Butler, Gruber, 2014) Ezt tükrözte a visegrádi csoport az Egyesült Királyság 2016. június 23-i uniós népszavazási kampány belpolitikai vitájára gyakorolt befolyásának hiánya. A 2016. június 8-i prágai közös V4 nyilatkozatot, melyben a csoport hangsúlyozta az Egyesült Királyság uniós tagságának fontosságát és felajánlotta a brit kormánynak a V4 együttműködését az EU legfontosabb kihívásainak leküzdésében, teljesen figyelmen kívül hagyták a brit kampányban.
Másodszor, a V4-re jelenleg leginkább akadályozó erőként tekintenek a többi uniós tagállamban. A The Economist a cikk elején idézett címsora tükrözi a visegrádi csoport együttműködéséről születő kevés tudósítás által keltett érzelmeket a közép-kelet-európai régión kívül. Az elmúlt években a V4 fontos regionális kezdeményezéseket indított el a védelem, biztonság és a Keleti Partnerség kontextusában a külső kapcsolatok terén is. Ennek ellenére a V4 nyugat-európai megítélése nagyrészt a magyar- és lengyelországi antidemokratikus folyamatok és az uniós migrációs kvóták elleni álláspont elítélésére korlátozódik. Nyugatról a V4 és a tágabb kelet-közép-európai régió így továbbra is nem csupán az EU gazdasági és társadalmi, de egyre inkább a politikai perifériájának tűnik.
Ennek ellenére a visegrádi országok nagy lehetőséget kaptak a Brexitnek köszönhetően, ami elkerülhetetlenné tette, hogy a maradék 27 tagállam szorosabban együttműködjön az uniós politikai napirend új céllal való megtöltése érdekében. Még az újjáélesztett francia-német tengely sem tudja ezt egyedül véghezvinni. A Lengyelországot is a soraiban tudó weimari háromszög újraélesztése is éppen annyira szükséges mint a V4-el folytatott szorosabb párbeszéd. Az új Merkel-vezette berlini nagykoalíció már jelezte, hogy hajlandó szorosabban együttműködni a közép-kelet-európai országokkal az EU újjáépítése érdekében. Az új német külügyminiszter, Heiko Maas hangsúlyozta ezzel kapcsolatban, hogy igyekszik majd elkerülni a közelmúltbeli Nyugat és Kelet-Közép-Európa között feszülő politikai megosztottság állandó szakadékká válását. Egy a Der Spiegelnek adott interjújában Maas rámutatott, hogy ’ebben a szakaszban, ami meghatározó Európa jövője szempontjából, kiemelkedően fontos, hogy kelet-európai szomszédjainkat az EU-ban tartsuk. Nem tűnhet úgy, hogy két osztály van Európában, ahol egyeseket hátrahagyunk és többé nem játszanak szerepet.’ A V4-nek ki kellene használni Németország nyitottságát a közép-kelet-európai régióval folytatott párbeszéd újraindítására, hogy közösen járulhassanak hozzá az Unió politikai reformjához. A V4 képes lehet arra is, hogy növelje saját vonzerejét a régióban. Az osztrák kormány nemrég megválasztott kormányfője, Sebastian Kurz arra tett utalásokat, hogy országa akár csatlakozhat is a Visegrádi Csoporthoz és egy állandó V4+ formátummá alakíthatja.
A Brexittel a közép-kelet-európai régió egyrészt egy fontos szövetségest veszít, mely nagyrészt egyetértett a régió országaival a gazdasági liberalizmus előtérbe helyezésével és a szuverén nemzetek Európája koncepciójával kapcsolatban, másrészt pedig az Unió maga története során először a dezintegrációval néz szembe.
Merkel kancellár határozatlan válasza Emmanuel Macron francia elnök az Eurozóna politikai integrációjának mélyítésével kapcsolatos reformtervezetére azt mutatja, hogy még Berlint is aggasztják az Európai partnerekkel való konzultáció hiányában a politikai unió felé tett túlságosan gyors lépések. A V4 nemzeti szuverenitás megőrzésével kapcsolatos aggodalmai tehát nem találnának süket fülekre. Ezen felül a V4-nek fontos szerepe van az uniós védelmi és biztonsági együttműködés mélyítésének népszerűsítése, valamint a Brexit utáni balkáni bővítés terén. Ezt akkor tudná a leghatékonyabban megtenni, ha Lengyelország a francia, német és közép-kelet-európai érdekek közti mediátorként működne a weimari háromszög és a V4 tagjaként. Az EU jövője azon múlik, hogy létre jön-e egy működőképes vezetési tengely Berlin és Párizs, illetve innen kiindulva a visegrádi fővárosok között.
Christian Schweiger a németországi Chemnitzi Technológiai Egyetem Komparatív Európai Kormányzási Rendszerek Tanszékének óraadó professzora. Szakterületei az uniós tagállamok politikai rendszereinek, gazdaságainak és jóléti rendszereinek összehasonlító elemzése (leginkább Nagy-Britanniára, Németországra és a közép-kelet-európai változásokra fókuszál); az uniós közös piac politikai gazdaságtana; a gazdasági globalizáció és a transzatlanti kapcsolatok. Legutóbbi munkái között megtalálható az Exploring the EU’s Legitimacy Crisis: The Dark Heart of Europe (Edward Elgar, 2016) című monográfia, a José M. Magonével és Brigid Laffannak közösen szerkesztett Core-Periphery Relations in the European Union: Power and conflict in a dualist political economy (Routledge, 2016), illetve az Anna Visvizivel szerkesztett Central and Eastern Europe in the EU: Challenges and perspective Under Crisis Conditions (Routledge, 2018).
A cikk eredetileg a PC Blogon jelent meg. Az ott közölt véleménycikkek nem feltétlenül egyeznek meg a Political Capital álláspontjával.
