V4 egységfront a kötelező kvóták ellen
A V4 kormányai a migrációval és a menekültekkel kapcsolatban egységes véleményt képviselnek: szerintük az uniónak el kellene felejtenie a kötelező menekültkvótákat. A kormányok mögött áll állampolgáraik többsége is, akik örülhetnek a júniusi uniós csúcstalálkozó eredményének.
A számok magukért beszélnek. A cseheknek 2691 menekültet kellett volna átvenniük Görögországból és Olaszországból, de mindössze 12-t fogadtak be. Magyarországnak 1294 embert kellett volna átvennie, de egyet sem vettek át. Lengyelország a magyarokhoz hasonlóan senkit sem fogadott be a számukra kijelölt 7082 főből. Szlovákiába 902 menedékkérőt helyeztek volna át, végül 16 ember ment – kizárólag egyedülálló anyákat, gyerekkel együtt.
Orbán Viktor kormánya ennél is tovább ment: 2015-ben 175 kilométer hosszú kerítést húzott fel a szerb és a horvát határon, egy évvel később pedig népszavazást kezdeményezett a menekültkvótákról.
Bármilyen ok is álljon ezen lépések mögött, az összes visegrádi állam messze elmaradt a számára kijelölt uniós kvóta teljesítésétől. Ennek eredményeképp Csehországot, Magyarországot és Lengyelországot is az Európai Unió Bírósága (EUB) elé idézték a menedékkérő-áthelyezéssel kapcsolatos „jogi kötelességeik megszegése” miatt. A Bizottság nem citálta bíróság elé Szlovákiát, köszönhetően annak, hogy Pozsony befogadott 16 menedékkérőt – az EB pedig inkább azokra utazott, akik senkit sem vettek át vagy akkor már egy éve nem tettek új felajánlást. Szlovákia tehát kibújt az eljárás alól.
Önkéntes segítség
A V4 mindegyik tagja kiemeli – mind otthon, mind európai szinten –, hogy meg kell védeni nemzeti szuverenitásukat az Európai Uniótól, ami a kötelező kvótákon keresztül igyekszik felszámolni azt. A magyar, a lengyel, a szlovák kormány egyidejűleg azt is bizonygatja, hogy önkéntes alapon ők késznek mutatkoztak a bajbajutottak megsegítésére.
Magyarország ugyan nem fogadott be egyetlen embert sem a kvótarendszer keretében (1294 főről lett volna szó), a Fidesz-kormány azonban beismerte, hogy tavaly körülbelül 1300 menedékkérőnek nyújtott nemzetközi védelmet, akik közül legtöbben Nyugatra távoztak. 2018 első négy hónapjában 267 menedékkérő kapott védelmet, 326 kérvényt pedig elutasítottak a magyar hatóságok.
Beata Szydlo volt- és Mateusz Morawiecki jelenlegi lengyel miniszterelnök is azt állította, hogy az ország már egymilliónál is több ukrán menekültet fogadott be (utóbbi pedig 1,5 millióról is beszélt), akik a kelet-ukrajnai háború és a Krím orosz annektálása miatt hagyták el hazájukat. A lengyel Bevándorlási Hivatal (UDSC) adatai ezt nem támasztják alá. „Jelenleg 3400 külföldinek van nemzetközi védelemre (ochrona krajowa) való jogosultság okán kiadott legális letelepedési engedélye (karta pobytu)” – mondta a Hivatal szóvivője, Jakub Dudzia az EURACTIV.pl-nek. A kérelmek több mint 90 százalékát volt szovjet tagállamok állampolgárai adják be, ők elsődlegesen Oroszországból (főleg csecsenek és ingusok), Ukrajnából, Tádzsikisztánból, Örményországból és Grúziából érkeznek. Kevés kérelmet fogadnak el a lengyel hatóságok: évente 300 és 500 között. Körülbelül 3000 kérvényt utasítanak el, ám az eljárások háromnegyedét megszüntetik, mert a menedékkérő időközben elhagyta Lengyelországot – főleg nyugati irányba. Ma valóban az ukránok képviselik a külföldiek legnagyobb csoportját Lengyelországban. A 340 000 külföldi állampolgárból 155 000 ukrán, akik közül legtöbben munka vagy tanulás okán tartózkodnak az országban.
Szlovákia mindig hangsúlyozza, hogy a 16 menekültet önkéntesen és nem a kötelező kvótarendszer keretében fogadta be. Pozsony megígérte azt is, hogy 100 embert önként átvesz, de ez nem történt meg. Az ország azonban befogadott 145 asszír keresztényt Irakból 2015 decemberében – természetesen, és ez esetben valóban, önkéntesen.
2015 decemberében Pozsony és később Budapest is pert indított az Európai Unió Tanácsa ellen az átmeneti menekültkvóta ügyében. Az EUB elutasította a teljes keresetet 2017 szeptemberében. Csehország és Lengyelország formálisan nem szállt be az eljárásba, de politikailag támogatta a két országot a jogi folyamat közben.
A helyiek nem támogatják a bevándorlást
A számok képet adnak a csehek, a magyarok, a lengyelek és a szlovákok nézeteiről. A csehek 58 százaléka szerint az országnak nem szabadna befogadni menekülteket (Public Opinion Research Centre, 2018 április). Magyarországon nem csak a menekültek befogadását utasítják el, de azt is, hogy bármilyen körülmények között bevándorlókat engedjenek az országba: a magyarok majdnem fele (48%) mondta, hogy semmi szín alatt sem fogadnának bevándorlókat az országban (Messing Vera és Ságvári Bence kutatása a Friedrich Ebert Stiftung számára, 2018. március). Ez az arány Lengyelországban csak 13 százalék volt, de a menekültekkel szemben a lengyelek is nagyon szkeptikusak: 63 százalékuk nem akart beengedni „embereket, akik háború sújtotta országból érkeztek,” míg 33 százalék igen (Public Opinion Research Center, 2017. december). A szlovákok a cseheknél és a lengyeleknél zárkózottabb a migránsok előtt, előbit ezen a téren egyedül Magyarország előzi meg (Gallup, 2017 augusztus).
Ezt a migrációellenes indulatot lovagolta meg a magyar kormány az úgynevezett Stop Soros törvénycsomaggal. A 2018 januárjában benyújtott javaslatcsomag célja a külföldről támogatott, a migráció terén aktív civil szervezetek ellehetetlenítése – vagy ahogy a nemrégiben elfogadott Btk-módosítás szövege írja, „az illegális migráció szervezésének” megállítása. A Magyar Helsinki Bizottság társelnöke, Pardavi Márta szerint ez a törvénycsomag egy politikai kampányüzenet és politikai cél jogszabályszövegbe öntése. A jogvédő szakember szerint a humanitárius és jogi segítségnyújtás börtönnel fenyegetése elfogadhatatlan egy demokratikus államban.
Két szám alapján látható, hogy a politikusok legalább részben befolyásolják választóik véleményét. Ahogy említettük, ma a lengyelek körülbelül 63 százaléka elutasítja a menekültek befogadását. A helyzet ennek éppen az ellentéte volt három éve, mielőtt 2015 októberében a Jog és Igazság (PiS) egy migrációellenes kampány farvizén kormányra került. A menekültek „különböző parazitákat, protozoákat hozhatnak be [Európába], melyek az ő testükre nem, de az itteniekre veszélyt jelenthetnek” – hangzott a PiS fejének, Jaroslaw Kaczynskinek az elhíresült mondata két héttel a választások előtt. 2015 májusában csak a lengyelek 21 százaléka utasította el a menekültek befogadását, 62 százalék támogatta azt. Az év végére az arányok megfordultak.
Az emberek képe a „menekültekről” megváltozott. A felmérések szerint az emberek gyakran nem igazán értik, kik a menedékkérők. Manapság általában a menedékkérő vagy menekült szavak összeforrtak az iszlámmal, és így fenyegetésként tekintenek rájuk. Ezt jelzi, hogy a lengyel megkérdezettek 75 százaléka utasítja el a Közel-Keletről vagy Afrikából érkezőket, de csak 32 százalékuk ellenzi a kelet-ukrajnai menekültek befogadását.
Mi a szolidaritás?
Hogyan oldanák meg a visegrádi államok a jelenlegi és a jövőbeni menekültválságokat? Először és mindenekelőtt kiemelik, hogy a migráció kiváltó okaira kell megoldást nyújtani. Ezzel valószínűleg minden menedékkérő és menekült egyetért.
Az otthonaikat már elhagyó bevándorlókkal kapcsolatban a V4-ek a kompromisszumos „rugalmas” vagy – későbbi nevén – „hatékony” szolidaritást pártolják, amit 2016 második félévében a szlovák uniós elnökség igyekezett népszerűsíteni. Akkoriban a tervet nem támogatták túl sokan, legnagyobb kritikusa az Európai Parlamentben az ügyért felelős rapportőr, Cecilia Wikström volt: „Rugalmas szolidaritás? Ez minden képzeletet felülmúló butaság” – mondta 2017 júniusában.
Konrad Szymanszki lengyel EU-ügyekért felelős miniszter szintén 2017 júniusában fejtette ki véleményét a témáról: „a tagállamoknak szabadon kellene megválasztania azokat az eszközöket, amelyekkel kimutatják szolidaritásukat Európa felé.” „A múltbeli gyakorlat és tapasztalatok alapján úgy gondoljuk, a kötelező kvóták nem hatékony eszközök, mivel másodlagos migrációra ösztönöznek és vonzzák is a vándorolni vágyókat” – mondta a szlovák belügyminisztérium. A visegrádi országok elutasítják bármilyen kötelező elosztási mechanizmus bevezetését. Ennek ellenére mind a négy kormány támogatja a jelenlegi menekültügyi rendszer felülvizsgálatát – ugyanakkor elutasítják az automatizációt és bármilyen új szupranacionális megoldást. Úgy gondolják, az uniós menekültügyi reformokkal kapcsolatos döntéseknek az Európai Tanács szintjén kell megszületnie és nem miniszteri találkozók keretében, így a tagállamoknak lehetősége lenne vétót emelni.
Tavaly júniusban Konrad Szmanszki emlékeztetett mindenkit, hogy Lengyelország továbbra is ellenez „bármilyen a migrációt nemzetek fölötti szinten kezelni akaró projektet”, kiemelve, hogy ennek ellenére „a migrációs válság kontextusában Lengyelország felajánlja részvételét majdnem minden európai szintű akcióban”. „Megerősítettük a Frontexet, támogattuk az EU-Törökország megállapodást, pénzügyileg és technikai szinten is jelen vagyunk a külső határoknál. Készek vagyunk az ilyen típusú részvételre” – mondta a lengyel miniszter.
A határokra és kiváltó okokra kell koncentrálni
A V4 országai két fő részletre koncentrálnak. Andrej Babis cseh miniszterelnök szerint az első ezek közül a segítségnyújtás a „kibocsátó országokban, illetve a közel-keleti, balkáni, észak-afrikai és a Száhel-övezeten átvezető migrációs útvonalak mentén.” A másik ügy a külső határok védelmének erősítése. „A Frontexnek és az EU-nak aktívnak kell lennie Európán kívül is” – mondta Babis. Népszerű ötlet az EU területén kívül eső hotspotok felállítása. Ez az egész Unió számára elfogadható kompromisszum lenne. és nem csak Visegrádnak – mondta a Brnoi Mendel Egyetem migrációs szakértője, Martin Hrabálek.
Ezt a nézetet tükrözte a júniusi európai csúcstalálkozón született megállapodás, mely „regionális központok” létrehozását vetíti előre, ahol a tengerből kimentett bevándorlókat szállásolnák el. Ezekkel a V4 is többnyire elégedett lenne. Ennél is fontosabb azonban, hogy az Európai Tanács megegyezett abban, hogy az áthelyezések önkéntes alapon történnek majd, ami gyakorlatilag a kötelező kvóták végét jelenti. A V4 egy másik célja – a külső határok megerősítése és a Frontex képességeinek, illetve mandátumának kiterjesztése – szintén megjelent a csúcstalálkozó következtései között. Annak ellenére, hogy a „dublini rendelet reformja megoldatlan maradt”, legalább ez a „reform (…) nem többségi szavazással kerül majd elfogadásra” – mondta a Lengyel Belügyi Intézet munkatársa, Jolanta Szymanska.
A V4-eknek valóban sikerült az Uniót elmozdítani saját „rugalmas” szolidaritási koncepciójuk irányába. Nem engedtek saját álláspontjukból ebben az ügyben a szankciókkal való fenyegetések, a bírósági eljárások és a nekik járó források korlátozásának belengetése miatt sem.
A helyi politikusok keményen megdolgoztak a menekült- és EU-ellenes indulat felkorbácsolásáért saját állampolgáraik körében. Így nem is csoda, hogy miután az uniós menekültpolitikát folyamatosan különféle jelzőkkel illették – Robert Fico volt szlovák miniszterelnök 2016 januárjában például „rituális öngyilkosságnak nevezte” –, az erőfeszítéseik meghozzák politikai gyümölcseiket.
Annak ellenére, hogy a migrációs válság egyik V4-es országot sem érintette, a bevándorlás biztonsági problémává vált, ami az üggyel kapcsolatos minden vitát az érzelmek síkjára terel. Witold Klaus, a Lengyel Tudományos Akarémia és a Varsói Egyetem Migrációs Kutatási Központjának migrációs szakértője szerint az EU menedékügyi reformnak az alapja a bevándorlókról alkotott kép megváltoztatása kell legyen. „Vissza kell térnünk oda, hogy ezeket az embereket humanitárius keretben lássuk” – mondta az EURACTIV.pl-nek.
Zgut Edit (Political Capital), Aneta Zachova (EURACTIV.CZ), Michał Strzałkowski, Karolina Zbytniewska (EURACTIV.PL), Zuzana Gabrizova (EURACTIV.SK).
