Három mítosz a kormányoldalról
Legfeljebb a hazai pártpolitikai erőviszonyok kapcsán lehet változatlanságról beszélni egy évvel a választás után. Az ország nemzetközi pozíciójában és gazdasági helyzetében jelentős fordulat történt, ami akkor is óriási kihívást jelent az Orbán-rezsim számára, ha jelenleg nincs politikai alternatívája. Az ellenzék állapotát már korábban áttekintettük, most a kormányoldal helyzetét vizsgáljuk.
Politikai teljesítmény. Egy évvel a 2022-es országgyűlései választás után a kommentárok többsége azt emeli ki, hogy a Fidesz továbbra is meggyőző fölénnyel vezet az ellenzéki pártok előtt, tehát sikeres a politikája. Ez részben igaz, de nem lehet eltekinteni a rendszer kontextusától: attól, hogy a hazai politikai versengést teljes egészében a saját érdekeire szabhatta a Fidesz, sőt, a szabályokat menet közben is bármikor átírhatja. Márpedig, ha a pálya minden négyzetcentiméterét az egyik versengő fél tervezi meg, akkor nem meglepő, hogy a többiek a nyomába sem érnek. A jó politikai teljesítmény egyáltalán nem ilyen egyértelmű, ha megnézzük, hogy teljesít a kormány egy olyan pályán, ahol nem tudja kénye-kedve szerint módosítani a szabályokat. Magyarország külpolitikai elszigetelődése, az uniós források befagyasztása csak két jelentős példa arra, hogy a tényleges politikai teljesítmény messze nem szárnyal úgy, mint a hazai közeg uralása.
Tévedhetetlenség. Orbán Viktor tudatosan építette maga köré azt a mítoszt, hogy érti, sőt, érzi a világ változásait, így nemzetközi szinten is egyre meghatározóbb politikus. A 2010-es évek közepén ténylegesen is trendsetternek bizonyult, de legkésőbb az elmúlt egy évben amortizálódott a geopolitikai súlya, olyannyira, hogy ma már nem túlzás kijelenteni, hogy Magyarország nemzetközi pozíciója és megítélése sosem volt ennyire kedvezőtlen a rendszerváltás óta. Az Orbán-kormány kisodródott az európai és globális főáramból, elidegenedett a saját szövetségi rendszerén belül, érdekérvényesítő képessége és befolyása összetöpörödött. Az Orbán-kormány sokszor már zsarolással és vétófenyegetésekkel sem tudja érvényesíteni a szándékait. Az orosz-ukrán háborúban elfoglalt kormányzati álláspont ezt a folyamatot erősítette, és olyan külpolitikai kudarcnak tűnik, ami már a korábban kiépített nemzetközi kapcsolatokat is veszélyezteti (lásd például a lengyel-magyar viszony alakulását vagy a V4 állapotát). Az Orbán-kormány sorozatos külpolitikai kudarcai sokszor téves előrejelzésekre vezethetők vissza. Mintha a kormány saját összeesküvés-elméleteinek áldozatává vált volna.
Sikeres gazdaságpolitika. A kormány külpolitikai vesszőfutásával és kormányzati teljesítményével szorosan összefügg, hogy a felfüggesztett uniós forrásokhoz az ország képtelen volt hozzáférni az elmúlt egy évben, és egyelőre semmi jele annak, hogy a belátható jövőben sikerülne a korrekció. Így a Magyarország iránti bizalom megrendült, a piacokról csak drágán jut forráshoz az állam, az európai összehasonlításban kiemelkedő mértékű inflációt nehéz letörni. Ennek kapcsán a döntő politikai kérdés az, hogy kit tesznek felelőssé a választók a gazdasági válságért. A teljes nyilvánosságot domináló Fidesz eddig sikeresen hárította a felelősségét külső vagy belső „ellenségekre” (háború, szankciók, Brüsszel, ellenzék), így a tavaly óta minimálisan olvadó hiába csökkent a 2022-es választás óta szignifikánsan a kormánypárt támogatottsága, az ellenzéki pártok nem tudtak profitálni ebből. A közhangulat romlása, az elégedetlenség és a társadalmi polarizáció viszont várhatóan fokozódni fog.
