15. hét (2003. április 7 - 13.)

2003-04-15

1. A LEGFONTOSABB ÜGYEK


Az európai uniós népszavazás szerepelt a legtöbbször a politika napirendjén a 15. héten, az ügyek több mint egynegyede (19-ből 5) a referendummal függött össze.

Egynél többször a Fidesz átalakítása, illetve korrupciós ügyek (Hungexpo, IHM) kerültek a legfontosabb ügyek közé.

További 8 téma egy-egy alkalommal szerepelt napirenden.

Ügy

Ügy megjelenésének aránya a napirenden

Népszavazás
26 %
A Fidesz átalakítása
11 %
Hungexpo-botrány
11 %
Korrupciós ügy az IHM-ben
11 %
Üvegzseb-törvény
5 %
Euró bevezetése
5 %
Tocsik-per
5 %
EU-csatlakozás
5 %
Földgázfogyasztás
5 %
Suzuki-gyár bővítése
5 %
Útlezárás az autópálya-díjak emelése ellen
5 %
Fordítóiroda-ügy
5 %
   



A kormány a korábbi hetekhez képest kevesebb, összesen 9 ügyben lépett fel kezdeményezőként, ezek egyharmada korrupciós ügy volt.

Tér szerint továbbra is a kizárólag a médián keresztül nyilvánosságra került ügyek túlsúlya látszik, az akciók több mint hattizedére jellemző a média kizárólagossága (26-ból 16). Az akciók kevesebb, mint egynegyede rendezvény keretében került sorra.

Típus szerint a legnagyobb számban a szimbolikus és az ígéret alapú akciók jelentek meg (6-6 alkalommal). 5 kritikai-jellegű politikai történést is regisztráltunk a napirenden, hosszú idő után a népszavazás kapcsán megjelent a sikerpropaganda is.

2. A HÉT POLITIKAI AKCIÓINAK JELLEGZETESSÉGE POLITIKAI AKCIÓK TÍPUSAINAK MEGJELENÉSI ARÁNYA

Típus

Típus megjelenésének aránya

Szimbolikus
27 %
Ígéret
27 %
Kritika
23 %
Sikerpropaganda
9 %
Védekezés
9 %
Vád
5 %
   



A KORMÁNY ÁLTAL NAPIRENDRE VITT ÜGYEK

Szereplő

Ügy

Dátum

László Csaba
A pénzügyminiszter szerint érdeke Magyarországnak, hogy minél előbb csatlakozzon a monetáris unióhoz
04.08.
Medgyessy Péter
A Parlamentben tartott ?Együtt az egységes Európáért? rendezvénnyel, a kormányfő beszédével befejeződött a népszavazási kampány
04.09.
Csillag István
Vizsgálatot rendelt el a Hungexpo szerződései miatt
04.10.
Medgyessy Péter
A Suzuki-gyár jó példa arra, hogy a magyar munkaerő képes helytállni a piaci versenyben
04.10.
KEHI
Jelentése szerint százmilliókkal fizetett többet a szokásosnál a Hungexpo
04.11.
Kovács Kálmán
Menesztette a tárca közigazgatási államtitkárát, mert nem tájékoztatta megfelelően az interpelláció előtt
04.11.
Miniszterelnöki Hivatal
Törvényesen nyerte el a miniszterelnök tolmácsának fordítócége a munkákat a meghívásos pályázatokon
04.12.
Medgyessy Péter
Elégedett a népszavazás eredményével
04.13.
Medgyessy Péter
Az Eufória című rendezvényen bölcs döntésnek nevezte a népszavazás eredményét
04.13.
     



Heti trend tér, típus és szakpolitika szerint

Ügy
Dátum
Téma

Tér

Típus

Szakpolitika

Népszavazás
04.09.
A Parlamentben tartott "Együtt az egységes Európáért" rendezvénnyel befejeződött a népszavazási kampány
Parlament
Szimbolikus
EU-politika
 
04.09.
Deutsch Tamás szerint a kampány inkább szembefordította egymással az embereket
Média
Kritika
EU-politika
 
04.12.
46 %-os részvétel mellett a szavazók 84 %-a igent támogatta az uniós csatlakozást
Rendezvény
-
EU-politika
 
04.12.
A Köztársasági elnök és a kormánypártok üdvözölték a népszavazás eredményét, a kormány az ellenzéket hibáztatták az alacsony részvételért
Média
Sikerpropaganda
EU-politika
 
04.12.
Az ellenzék a népszavazás sikere mellett a kormánypárti propaganda-kampánnyal indokolta az alacsony részvételt
Média
Kritika
EU-politika
 
04.13.
A politikusok elégedettek a népszavazás eredményével
Média
Sikerpropaganda
EU-politika
 
04.13.
A miniszterelnök az Eufória című rendezvényen bölcs döntésnek nevezte a népszavazás eredményét
Rendezvény
Szimbolikus
EU-politika
 
04.13.
Az Európai Bizottság üdvözölte a népszavazás eredményét
Külföld
Szimbolikus
EU-politika
A Fidesz átalakítása
04.07.
Fidesz Magyar Polgári Szövetség vagy Fidesz Magyar Polgári Néppárt lehet a legnagyobb ellenzéki párt új neve, lehetővé teszik a kettős tagságot is az MDF- és a kisgazdapárti tagok számára
Média
Ígéret
 
 
04.13.
Fidesz Magyar Polgári Szövetség lesz a párt új neve
Média
Ígéret
 
Hungexpo-botrány
04.10.
Vizsgálatot rendelt el a gazdasági miniszter a Hungexpo szerződései miatt
Média
Ígéret
 
 
04.11.
A KEHI jelentése szerint százmilliókkal fizetett többet a szokásosnál a Hungexpo
Média
Kritika
 
Korrupciós ügy az IHM-ben
04.10.
Rogán Antal szerint Kovács Kálmán interpellációs válaszában nem mondott igazat a hírközlési törvény módosításában részt vevő irodákról
Média
Vád
 
 
04.11.
Kovács Kálmán menesztette a tárca közigazgatási államtitkárát, mert nem tájékoztatta megfelelően az interpelláció előtt
Média
-
 
Üvegzseb-törvény
04.07.
Az Országgyűlés elfogadta az üvegzseb-törvényt megteremtő jogszabály-változtatásokat
Parlament
Ígéret
 
Euró bevezetése
04.08.
A pénzügyminiszter és a jegybankelnök szerint is érdeke Magyarországnak, hogy minél előbb csatlakozzon a monetáris unióhoz
Rendezvény
Ígéret
Gazdaságpolitika
Tocsik-per
04.08.
Jogerősen felmentették Tocsik Mártát, illetve az MSZP-hez és SZDSZ-hez közeli vállalkozókat
Rendezvény
-
 
 
04.08.
Suchman Tamás szerint nem biztos, hogy az MSZP jól döntött 1996-ban, amikor az ő felmentését szorgalmazta
Média
Kritika
 
EU-csatlakozás
04.09.
Az Európai Parlament megszavazta 10 új ország csatlakozását az EU-hoz
Külföld
Szimbolikus
EU-politika
 
04.09.
Kovács László szerint Magyarország újabb lépést tett az Unió felé
Média
Szimbolikus
EU-politika
Földgázfogyasztás
04.09.
A MOL Rt. arról számolt be, hogy a hideg tél miatt duplájára nőtt a földgázfogyasztás
Média
-
 
 
04.09.
Szalay Gábor szerint a kormány segít a rászorultakon a gázáremelés miatt, az emelések lehetővé teszik a fejlesztéseket
Média
Ígéret
 
Suzuki-gyár bővítése
04.10.
Medgyessy Péter szerint a Suzuki-gyár jó példa arra, hogy a magyar munkaerő képes helytállni a piaci versenyben
Rendezvény
Szimbolikus
 
Útlezárás az autópálya-díjak emelése ellen
04.11.
Agárdon útlezárással tiltakoztak a megnövekedett autópálya-díjak miatti forgalom miatt
Rendezvény
Kritika
 
 
04.11.
A közlekedési tárca szerint nem válhat ingyenessé az autópálya-használat, mert akkor az is fizetne érte, aki nem használja
Média
Védekezés
 
Fordítóiroda-ügy
04.12.
A Miniszterelnöki Hivatal szerint törvényesen nyerte el a miniszterelnök tolmácsának fordítócége a munkákat a meghívásos pályázatokon
Média
Védekezés
 
           

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384