Szálasi-korszakról szóló kiállítás nyílt Kőszegen

'Horthy katonái - Szálasi nyilasai' címmel kiállítás nyílt Kőszegen 2003. március 19-én, Magyarország 1944. évi német megszállásának évfordulóján. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a tárlat azonnali bezárást kérte a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától (NKÖM), mert szerintük a kiállítás példátlan támadás a második világháború áldozatainak emlékével szemben.
A Mazsihisz szerint elfogadhatatlan, hogy "háborús és emberiség elleni bűntettekért méltán halálra ítélt és kivégzett nyilas vezetőnek ilyen, semmivel sem magyarázható emléket állítsanak közpénzből az állami és helyi vezetők tudtával". A kultusztárca ugyan nem szűntetheti be a kiállítást, mivel nem a NKÖM a kiállításnak otthont adó múzeum fenntartója, de felkért szakértőket, hogy vizsgálják meg a kiállítás szakmai szempontból. A felkért szakértők, Stark Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa és Gál Vilmos, a Magyar Nemzeti Múzeum muzeológusa szerint a kiállítás a jelenlegi formájában formájában hiányos, illetve egyoldalúan, mutatja be mind a Horthy-, mind pedig a nyilas-korszakot. Mindkét kutató egyetért abban is, hogy a kiállítás nem teljesen "menthetetlen": a kísérőszövegek egy részének a megváltoztatásával és kiegészítésével az alapvető hibák orvosolhatók és így a tárlat méltó módon mutathatná be választott témáját. A NKÖM levélben küldte meg a vizsgálat eredményét a kőszegi múzeum fenntartójának, a Vas Megyei Közgyűlésnek, arra kérve azt: fontolja meg az azonnali intézkedés lehetőségét a kiállítással kapcsolatban. A Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője támogatja, hogy a kiállítás szövegén végrehajtsák a javasolt korrekciókat és ez elől a múzeum igazgatója Bakay Kornél sem zárkózott el.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) az MTI-hez eljuttatott tiltakozó közleményében (In: Szálasi-kiállítás a kőszegi várban, Népszabadság, 2003. április 8.) felháborodásának adott hangot, azért, mert szerintük Kőszegen "állami közintézmények támogatásával és kifejezett segítségével Szálasi Ferenc nyilasvezérnek emléket állítva kiállítást rendeztek". A Mazsihisz szerint a kiállítás "példátlan támadás az áldozatok emlékével szemben, hogy a háborús és emberiség elleni bűntettekért méltán halálra ítélt és kivégzett nyilas vezetőnek ilyen, semmivel sem magyarázható emléket állítsanak közpénzből az állami és helyi vezetők tudtával, az uniós csatlakozás hajnalán".

Greguss László, a kőszegi önkormányzat MDF-es képviselője azt mondta (u.o.), hogy látta a kiállítást, s az a véleménye, hogy "a nyilasokról szóló tárlat nem eléggé riasztó, ezért nem tud egyetérteni azzal a fölfogással, amely szerint az anyagot feldolgozták. A képviselő azt is kifogásolta, hogy az idézetek - amelyeket nem a kiállítás rendezői írtak a tárgyak, emlékek alá, hanem a kor mérvadó katonai és politikai személyiségeitől származnak - túlságosan jó színben tüntetik fel Szálasi Ferencet, miközben csekély mértékben jelenik meg a nyilasok által elpusztítottak emléke".

Bakay Kornél, a kőszegi múzeum igazgatója azt nyilatkota (u.o.), hogy "a kiállításhoz apropót adott az is, hogy Kőszegen már befejeződött a Szálasi-bunker feltárása. Hozzátette: a föld alatti létesítmény - ahol Szálasi Ferenc a második világháború utolsó szakaszában akarta magát meghúzni - műemlékké nyilvánítása a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál folyamatban van". Bakay szerint "a kiállítás nem szolgálja a Szálasi-kép átrajzolását, Kőszegen nincs szó, nem is lehet szó valamilyen nyilasszentély kialakításáról. Hitelesen kívánják bemutatni a kort. Megjegyezte: a kiállítás elenyésző része a nyilasterem, jórészt a Horthy-katonaság egyenruháit, fegyvereit, jelképeit állították ki. Fontos része a tárlatnak a nyilasok által kivégzett Kiss János altábornagy dolgozószobája és a vele kapcsolatos emlékek bemutatása. Bakay Kornél hangsúlyozta: a történész nem bíró, nem mond ítéletet. A múzeumigazgató megerősítette: a tárlat létrejöttét támogatta a Hadtörténeti Intézet, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Terror Háza Múzeum, az Országos Levéltár, a Fővárosi Levéltár és más kisebb környékbeli múzeumok is".

Horváth Sándor, a Vas megyei múzeumok igazgatóságának vezetője úgy véli (u.o.): "a kiállítás politikamentes, olyan témáról szól, amelyről eddig nem, vagy csak ritkán beszéltünk. Éppen ezért, fél évszázad elteltével ideje ezt a kort is bemutatni, hiszen ez is a múltunk része".

Hamvay Péter szerint (Amikor ítélkezni kötelező, Hetek, 2003. április 11.) "Bakay Kornél, egykori MIÉP-es képviselőjelölt, magyar őstörténész ismét hallatott magáról. A kőszegi Jurisics Miklós Múzeum igazgatója (...) nemrégiben azzal keltett nagy sajtóvisszhangot, hogy helyi vállalkozók, elvbarátai segítségével megkezdte az 1950-es években berobbantott, Kőszeg melletti Szálasi-bunker feltárását. Már akkor felvetődött, vajon szükség van-e a nyilas időkre emlékeztető objektum bolygatására, s mire is lenne használható, vagy inkább felhasználható a Szabó-hegyi bunker. Ráadásul a történettudomány és a közvélemény is tudja, hogy Szálasi szállása az utolsó hónapokban nem Kőszegen, hanem egy brembergi bányászházban volt, itt dolgozott, méghozzá 'A hungarizmus eszmerendszeré'-nek borult elmére valló fejezetein, s csak a légitámadások idején vonult egy e célra épült, egyszerű légvédelmi óvóhelyre. Mindenesetre a kőszegi objektum feltárása befejeződött, de néhány gombon kívül nemigen találtak mást a lelkes kutatók. Ami inkább problematikus: a műemlékké nyilvánítás folyamatban van, tehát tartogat még meglepetéseket a kőszegi Szálasi-bunker. A jövőbeni hasznosítás terveiről mindenesetre világosan vall a Jurisics Miklós Múzeum szeptemberben megnyílt tárlata".

Hamvay szerint "korabeli plakát fogadja a látogatót, rajta bősz magyar és német katona, 'Együtt a bolsevizmus ellen' aláírással. A gyanútlan látogató ezek után a német csatlóssá fokozott magyar hadsereg háborús veszteségeit, a háború borzalmait, értelmetlenségét illusztráló tárlatot vár. Helyette nacionalista képeslapokba, plakátokba botlik, majd a MIÉP-eseknek annyira hiányzó Ereklyés Országzászló makettje következik, magyarázó feliratként pedig Bajcsy-Zsilinszky Endre - később saját maga által megtagadott korszakából való - fajelméletet tükröző mondatait olvashatja. Még itt is lehet jóhiszemű a néző, hiszen a fajelméletről is lehet kiállítást csinálni, persze akkor meg kell mutatni mindennek a következményét, ellenkező esetben nem tudományról, hanem propagandáról van szó. Bakay tárlatából mindez kimarad. Az irredenta bevezetés után Horthy hadseregét a katonai díszszemlék és a vasárnapi korzózások kliséivel mutatja be a kőszegi tárlat. Szépen vasalt, eredeti egyenruhák, öreg Mauser puskák, kitüntetések, váll-lapok sorjáznak, sehol a második magyar hadsereg tragédiája, sehol a fehérterror, a bácskai vérengzés, a munkaszolgálatosok, vagy akár a tiszti szolgák megalázó világa. A hatalmas Horthy-képpel a kitüntetéseket átadó Csatay Lajos honvédelmi miniszter néz szembe. Aki ebből a kiállításból akarja megismerni a húszas, harmincas éveket, egy parádés hadsereg győztes területszerzéséről értesül, nem pedig a tragikus valóságról, hogy az elcsatolt területek áraként Magyarország belesodródott a második világháborúba, százezreket veszített a fronton, s kiszolgáltatott a náci gyilkoló gépezetnek hatszázezer magyar állampolgárt - Horthy katonáinak és csendőreinek buzgó segítségével".

Hamvay úgy véli "a Horthy-rendszer hadseregének irredenta nosztalgiával átszőtt, áltudományos bemutatása nem érte el a közvélemény ingerküszöbét. A botrány az utolsó terem miatt tört ki, itt Szálasi a főszereplő. Meg kell hagyni, hogy a nyilas karszalagos bábu és a nyilaszászló mellett a Kőszeg környéki munkatáborokban szenvedett, s meggyilkolt munkaszolgálatosoknak, sőt Kiss János altábornagynak is emléket állít Bakay tárlata, de a Szálasi-képek alatti idézetek s a magyarázó szövegek egyértelműen mentegetik a nyilasvezért, akiről az idézetek szerint katonái mint egyenes, becsületes emberről, kitűnő bajtársról emlékeznek meg. Arról szó sincs, hogy a 'Nemzetvezetőről' még a németek is mint őrültről és terroristáról beszéltek, s csak akkor engedték hatalomra, amikor már Horthy is a szakítás mellett tört lándzsát a szerencsétlen kimenetelű, 1944. októberi kiugrási kísérletével. A kiállítás egyik felirata szerint 'A Hungarista Mozgalom nem azonos az olasz fasizmussal, de a német nemzetiszocializmussal sem. Sem a totális államot, sem a faji magasabbrendűséget a magyar nyilasok nem hirdették. Ellenben a bolsevizmusnak és a nemzetközi nagytőkének ádáz ellenségei voltak.' A kőszegi kiállítás kiszolgálja egy rétegnek a nyilasmozgalommal és az irredentizmussal sunyin összekacsintó világszemléletét. Nem nyilasbarát, csak - ahogyan ők fogalmaznak - objektív, nem ítélkezik. Csakhogy ebben az esetben ítélkezni kell, hisz vétkesek közt cinkos, aki néma".

Németh Szilárd: (Indulatos múzeumi séta Kőszegen, Magyar Hírlap, 2003. április 11.) "az utolsó három szobában óriási változást tapasztalok. Egy majdnem egész alakos Horthy-festmény lóg a falon. Az első vitrinekben néhány apró makettfigura a Wermacht egyenruhájában és felszerelésében. (...) Az első szöveges magyarázatot nem jegyzi senki, csak később derül ki, hogy a rendezők véleményét olvashatja a látogató. A szöveg szerint 'az országot a német III. Birodalom 1944. március 19-én megszállta. Az idegen megszállás 47 évig tartott, mivel 1945-ben a győztes Sztálin bolsevista hordái is megszállták hazánkat. S a megszállóknak mindig számos segítője akadt.' Ismerősömre, a történészre nézek. A szemével jelzi, csak tovább, lesz még cifrább is. A falakon a két világháború közötti irredenta plakátok keverednek a második világháború alatt készült bolsevik veszedelem elleni felhívással. Fegyverek, tiszti kardok, gyalogsági puskák".

Németh szerint "a harmadik szoba tárlóiban a nyilas rémuralom politikai vezetői láthatók fényképeken. Tárgyalnak, mintha egy békebeli polgári kormány tagjai volnának. Mellette Szálasi vezérlő botja, portréja, a keretlegények egyenruhája zászlóval. Egy-egy Szálasi képességeit dicsérő idézet Stomm Marceltől és Kádár Gyulától. A tájékoztató szöveg néhány részlete is érdekes: '...a német megszállást következtében hatalomra kerültek a magyar nyilasok... a német katonai szövetséget mindenek elé helyezték, vakon bízva a Führer sokszor megígért csodafegyverében? A kőszegi nyilas vezérkar és kormány Mattseeben megadta magát az amerikaiaknak, akik azonnal kiadták őket a magyar kommunista diktatúra hóhérainak. Szálasi Ferencet és kormányának minden tagját - két kivétellel - 1946-ban kivégezték.' A szemközti falon a Kőszeg határában 1945 februárjában néhány hétig működő koncentrációs tábor egyik túlélőjének, Bács Pálnak a naplója. Mellette néhány cikk Bács Pál későbbi békítő missziójáról. Az egész együtt álságos és gyomorforgató".

Németh szerint "Bakay Kornél a Belügyminisztérium választási honlapján lévő információk szerint a 2002-es parlamenti választásokon a MIÉP országos listájának 9. helyén szerepelt, és a párt megyei listavezetője volt".

Dr. Bakay Kornél, a kiállítást rendező múzeumigazgató szerint (u.o.) "a tárlat tárgyilagosan és objektíven mutatja be a magyar történelem és hadtörténet adott korszakának egyik szegmensét".

Harkai Rajmund (SZDSZ) szerint (u.o.) "ezzel a kiállítással a rendezők igencsak túllőttek a célon, ilyet nem volna szabad csinálni.' Harkai úgy véli ezzel "az egésszel a helyi MIÉP-esek akarnak látványosságot és hírverést csinálni maguknak".

Széles Zsolt, a helyi Fidesz vezetője úgy véli (u.o.) "a sajtó kicsit túllihegi ezt a történetet. 'Úgy tudom, hogy a kiállítás nem Szálasinak kívánt emléket állítani, de ha valakinek mégis ez lett volna a szándéka, akkor azt elítélem, mivel minden diktatúrát elutasítok".

Karsai László történész, az érintett korszak szakértője úgy véli (u.o.), hogy "szakmai szempontból értékelhetetlen, tévedésekkel teli, hazug, hamis és megtévesztő az összeállítás. Karsai elmondta, hogy felhívta a kiállítást rendező dr. Bakay Kornélt, és közölte vele, távolítsa el az egyik vitrinből Karsainak édesapjával közösen írt, Szálasi-per című könyvét. 'Nem vagyok hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy az én és édesapám munkáját felhasználják egy ilyen szellemiségű, ostoba kiállításon.' Karsai szerint a szóban forgó tárlat bevezetése irredenta, nacionalista Horthy-apologetika, a vége pedig már nyilas propaganda".

Csepeli György, az Informatikai Minisztérium politikai államtitkára szerint (u.o.) "primitív kiállítás, bár látszólag objektív próbál lenni, az egész mégis azt sugallja, hogy az adott időszak heroikus korszak".

Dési János szerint (A Szálasi kiállítás tanulságairól, Népszava, 2003. április 11.) "egyrészt nagyon jó, ha egy múzeum foglalkozik Szálasival és korával. Másrészt nagyon szomorú, ha a múlt bűneit próbálja bárki is mentegetni. (...) Egyrészt jó ha foglalkoznak a korszakkal, mert az új nemzedékeknek joguk megtudni, mi és hogyan történt apáik, nagyapáik idején. Másrészt nemcsak szakmai, tudományos hiba, ha valaki kicsinyíteni akarja a bűnöket, a Horthy-korszak hadseregét, mint egy vidám, boldogan parádézó, sikeres sereget mutatja be. Nem beszélve Szálasiról, akiről persze elmondhatja egy volt beosztottja, hogy 'Szálasi tehetségénél és szorgalmánál, anyagiasságtól mentes, becsületes jelleménél és jó modoránál fogva egyike volt a legkiválóbb vezérkari tiszteknek' Ám azért Szálasi mégsem azzal írta be magát a magyar történelembe, hogy jómodorú, becsületes volt. A nevéhez százezrek halála tapad. Aztán meg a Horthy hadsereg története is finoman szólva ellentmondásos. Hogy csak egyetlen dolgot ragadjunk ki, a Don-kanyarnál elpusztultakért bizony a Horthy rendszer a felelős".

Dési szerint "történészek vitatkozzanak arról, hogy mekkora mozgástere maradt a korabeli magyar politikának, de ettől a tény még tény ( ...): aki a Horthy- és Szálasi korszakról beszél az a magyar történelem minden szempontból talán legtragikusabb fejezetéről szól. Ezért a 'szakmai hiba' erkölcstelenség is, a tények torzítása sérti mindazok emlékét, akiket az auschwitzi (nota bene kőszegi) gázkamrákban öltek meg, a hómezőkön fagytak halálra, estek el, vagy kerültek éppen szovjet fogságba. Az igazság meglehetősen bonyolult ügy. Lehet csupa sok-sok 'tényt' felsorakoztatni, az összkép mégis hazugság lesz. A lelkes, sikeres, díszben pompázó Horthyról és katonáiról szóló tablóképek nyilván nem hamisítványok, csakhogy tudjuk, a magyar hadsereg rosszul felszerelt volt, a győzelmes terület visszavételekért nagyon hamar iszonyatos árat kellett fizetni. Szálasit mentegetésére pedig nehéz szavakat találni. Szálasi nem a'bolsevizmus ellen védte a hazát', hanem romlásba, pusztulásba taszította. Azon még elvben el lehetne vitatkozni, az idézett kőszegi kiállítás mentegeti e Szálasit vagy sem. Akik látták, azt állítják, mindenképpen mentegeti. Tanú erre lapunk munkatársa (...) Vagy éppen a korszak egyik legkitűnőbb kutatója Karsai László professzor".

A Magyar Hírlap álláspontja szerint (Zárják be!, Magyar Hírlap, 2003. április 12.) "jelentőségén és érdemén felül kapott országos nyilvánosságot egy nyugat-magyarországi kiállítás. Az, amely, mondjanak bármit is, tagadják le, valójában a nyilas korszakot népszerűsíti, ürügy Szálasi mentegetésére. Ezúttal Kőszegen bukkant fel a beteg gondolat. Nem baj, hogy a média ennyire túladagolta az 'ügyet'. Sőt. Ezzel alkalmat adott arra, hogy nagyobb összefüggéseiben vegyük szemügyre jelenünk egyik aggasztó jelenségét, a szélsőjobboldaliságnak a valóságos befolyásánál nagyobb jelenlétét a közéletben. Hogy Magyarország mennyire nem szélsőjobboldali és mennyire nem antiszemita, azt mi sem bizonyítja jobban a MIÉP 2002-es választási elsüllyedésénél. Ugyanakkor ez a választási vereség nem bátortalanította el azokat a fanatikus szélsőjobboldaliakat, akik hetilapjaikban, de a néha rendelkezésükre álló egyetlen napilapban is rendszeresen közölnek nyíltan vagy burkoltan uszító szövegeket, néha nemzetközi sajtószemlébe bújtatva. Az ő példájuk buzdítóan hathat az olyanokra, akik alig várták, hogy végre a nyilvánosság elé léphessenek, szemérmetlenül propagálhassák ordas eszméiket. Meg szerepe volt ebben annak is, hogy a jobboldali tömegpárt, amely hirdetett konzervativizmusának középpontjába ügyesen állította a nemzeti érzelmet, a dicsőséges magyar történelemből nem annyira a csakugyan fényes korszakokat emelte ki, hanem túlságosan gyakran a vitathatatlan bűnökkel, mulasztásokkal is terhelt Horthy-rezsimet. Innen már néhány lépés volt csak a kiállítás. Igazuk van azoknak, akik a demokráciát, a szólásszabadságot fontosabbnak tartják mindennél, és ezzel összeegyeztethetetlennek minden tiltást. De meg kell találnunk a józan arányt a csorbítatlan demokrácia és a gyűlölet korlátozása között. Valószínűleg sokáig tart ennek az egyensúlynak a kialakítása. Valószínűleg sok ocsmányság ellen kell még hadakoznia minden józan embernek. Ám addig is haladéktalanul zárják be ezt a provokatív kiállítást Kőszegen, amelynek semmi köze a demokráciához, a szó szabadságához, de a történettudományhoz sem. Lakatot a gyalázatra!"

Hajba Ferenc a következőként számolt be a kiállításról: (Szálasi emléke és az óriásgesztenye, Népszabadság, 2003. április 12.) "egy idős ember - aki csak az utcán meri hallatni a hangját - szerint ez a tárlat a magyar fasiszták kezéhez tapadt vért akarja letörölni. Pedig nincs igaza az öregúrnak. Aki ugyanis megnézi a plakátokat, fotókat, tárgyakat, elolvassa az idézeteket, annak eszébe sem jut, hogy a magyar fasiszták bármelyikének a kezéhez vér tapadhatott. Nézzük például Szálasi Ferenc ábrázolását. Stomm Marcel 1990-es emlékiratait idézik a nemzetvezető képe fölött: 'Szálasi tehetségénél és szorgalmánál, anyagiasságtól mentes becsületes jelleménél és jó modoránál fogva egyike volt a legkiválóbb vezérkari tiszteknek.' A fotókon pedig Szálasi esküt tesz a Szent Koronára, beszédet mond, nagygyűlésen vesz részt, kezet ráz Hitlerrel. Majd egyszer csak lóg az akasztófán. De hogy miért éri ez a szörnyű vég (...), arra nincs semmiféle magyarázat. Egyik tárlóban szó esik ugyan a veszteségekről, pár százezer katonatisztről, zsidóról és cigányról, de hogy ők minek az áldozatai, mi is okozta halálukat és milyen eszmerendszernek a jegyében, arra nem utal semmi".

Hajba úgy véli "az egész kiállítás politikai, szellemi, filozófiai üzenetét a Hungarista Mozgalmat bemutató ismertető fogalmazza meg a legpontosabban: 'A Hungarista Mozgalom nem azonos az olasz fasizmussal, de a német nemzetiszocializmussal sem. Sem a totális államot, sem a faji magasabbrendűséget a magyar nyilasok nem hirdették. Ellenben a bolsevizmusnak és a nemzetközi nagytőkének ádáz ellenségei voltak.' Ebben az idézetben az utolsó mondat a lényeg. A kiállítás csak másodsorban hódol szélsőségesen elfogultan Szálasiéknak. Sokkal inkább azt akarja üzenni, hogy az általa összetartozónak vélt bolsevizmus és a nemzetközi tőke ellen fel kell lépni. Méltatlanul citálja szándéka igazolására közéleti és irodalmi személyek idézeteit. A kiállításon gondolataival sokat szereplő Bethlen István gróftól többek között azt a mondatot hangsúlyozza: 'Nem kérünk a nyakló nélküli nyugati demokratikus fejlődés áldásaiból, de nem kérünk semmiféle diktatúrából sem'".

György Péter szerint (Kiss János és Szálasi Ferenc, Népszabadság, 2003. április 14.) "a kőszegi Jurisics Miklós Vármúzeumban látható a Horthy katonái - Szálasi nyilasai című kiállítás, Bakay Kornél, a múzeum igazgatójának rendezésében. A kiállítás egymás mellé helyezi a kormányzó hadseregének bemutatását, tehát egy kevéssé társadalom-, inkább hadtörténeti kiállítást, illetve ugyanígy Szálasi nyilasait is a közönség elé tárni ígéri. Csakhogy Szálasi nem éppen olyan viszonyban volt a nyilasaival, mint Horthy a katonáival, és a magyar társadalom sem olyan viszonyban állott a nyilasterror törvényen kívüli keretlegényeivel, mint a Horthy-korszak bakáival vagy tisztjeivel. Szálasi Ferenc, a magyar nemzet egyetemes történetének legzüllöttebb diktátora éppenséggel német segítséggel és puccsal került Horthy helyére. Bár a Horthy-rendszer több szempontból igen konzervatív s a jogállamiság bizonyos kérdéseit is fel-felvető diktatúra, egy mégiscsak konszolidált jogállam volt legkésőbb 1938-ig, tehát az első zsidótörvényekig, az 1944-ben hatalomra került Szálasi országlásának soha sem volt köze a joghoz. Ezt a különbséget ez a kiállítás eltünteti, azt a neofasizmus számára kedvező hamis látszatot kelti, hogy mindkét történelmi szereplő bemutatásának esetében úgymond a közös múlt bevallásáról van szó".

György szerint "a kiállítás látogatója először Horthy Miklós egész alakos portréjába ütközik, majd ezt olvashatja: '1945-ben a győztes Sztálin bolsevik hordái is megszállták Hazánkat.' Ez a tagadhatatlanul túlretorizált mondat amilyen hisztérikus, olyan őszinte, s a maga látomásosnak szánt naiv szürrealizmusában jól mutatja meg Bakay Kornél professzionális régész, amatőr történész és botcsinálta kiállításrendező szándékát: a máig szenvedéllyel átélt harcát a bolsevizmus ellen". A múzeumban található "a Kőszegen eltemetett Kiss János altábornagy emlékszobája. Azé a becsületes, németeknek-nyilasoknak egyaránt ellenálló magyar tábornoké, aki szembeszállt azzal a hordával, amelyet egyébként Bakay kiállítása a Vas megyei múzeumok igazgatójának mélységes egyetértésével mint példaszerű magyar hősi életet idéz fel. Nemigen tudok szürreálisabbat elképzelni: egymástól pár méterre Szálasi Ferenc és Kiss János! Ez mutatja meg, hova jutott az a neonáci revizionizmus, amelyet e kiállítás megvalósít. Bakay még nem mert hozzányúlni Kiss János tárlójához, ott még nem tartunk, hogy a magyar történelem konszenzuális hősének emlékszobáját ez az amatőr kiállításfabrikáló érinteni merje, de arra már képes volt, hogy mellétegye a Szálasi-oltárt".

György úgy véli, hogy "ami magát a lényeget, a Szálasi nyilasai című termet illeti, ott már senkinek sem lehet illúziója: semmi másról nincs szó, mint a nyilaskeresztes mozgalom melletti tanúságtételről. Bakay eljárása világos, egy üvegfallal elválasztott tárlóban nyilasegyenruhába öltözött kirakati baba néz vissza ránk, vélhetően eredeti nyilaskeresztes zászló társaságában, jobboldalt a kormányzó kinagyított portréja. A tárlótól jobbra a nyilas kormány tagjainak fényképei, egy bizonyos Lingauer Albin Vörösök és zsidók uralma Magyarországon című könyvének eredeti példánya, valamint Szabó Dezső Két faj harca című műve. Mindentől függetlenül Szabó Dezső nyilaskeresztesek társaságában való emlegetése éppoly immorális és pimasz eljárás, ahogyan Veres Péter, gróf Bethlen István és Stomm Marcell különféle mondatainak megidézése, mintegy a nyilasság melletti tanúságtételként való bemutatása sem más, mint gyalázat. Bakay saját szövege szerint a hungarista mozgalmat nem tekinti sem az olasz fasizmussal, sem a német nemzetiszocializmussal azonosnak, a nyilasok 'a bolsevizmusnak és a nemzetközi nagytőkének ádáz ellenségei voltak'".

György beszámolója szerint a kiállítás egy másik termében "ugyancsak Bakay úr megfogalmazásában azt olvashatja a közönség: '(az amerikaiak) kiadták őket a magyar kommunista diktatúra hóhérainak, Szálasi Ferencet és kormányának minden tagját - két kivétellel - 1946-ban kivégezték'. 1946-ban Magyarországon nem volt kommunista diktatúra, de hát ez lényegtelen, a rendezőknek az antibolsevista hevület személyes elkötelezettség, máig érvényes indulat. Amúgy a kiállítás megemlíti, hogy a Szálasi-korszak a zsidók elpusztítását is magával hozta, mindezt Bakay mintegy mellékesen, kommentár nélkül hozza tudtunkra, az adatok hiányosak, rosszak, a bemutatás modortalan. Szálasi Ferenc nyilasairól szól ennek a teremnek a felirata, s közvetlenül a felirat alatt Kiss János altábornagy kitüntetései láthatóak. Nem tagadom, ezt már nem voltam képes a maga szépséges abszurditásában szemlélni, a tudatlanságnak és a slendriánságnak van egy olyan foka, ahol a jókedv oda. Semmi okunk sincsen arra, hogy másnak tekintsük ezt a kiállítást, mint ami: azon tudat provokációjának dokumentumaként, amely képtelen megemészteni a XX. és a korai XXI. századi magyar történelem megannyi bonyolult és nehéz kérdését".

György úgy gondolja, hogy "a nyilvános vita a legjobb megoldás. Remélem, a magyar múzeumi szakma, illetve a magyar állam vonatkozó felügyeleti szervei megteremtik annak a lehetőségét, hogy mind Bakay Kornél, mind a hivatali felettesei elfogulatlan, tisztes vitában kifejthessék milyen okot láttak arra, hogy 2003-ban a nyilasokat mégiscsak beemeljék a magyar szentek sorába. Én egyetlen ilyen okot sem látok. Egy ilyen vitában részletesen elmondanám azt a kiállításkritikát, amelynek főbb pontjait e cikkben megjelölhettem. Vélhetően azt is elmondanám, hogy milyen nagy szükség is volna arra, hogy tényleg bevalljuk közösen a múltat, hogy olyan kiállítások készüljenek, amelyek segítségével végre nem csupán értelmiségi vágyálom lehetne az, amit a konszenzus evidenciájának hívunk".

Stark Tamás történész, a korszak egyik szakértője, a minisztérium által felkért bizottság egyik tagja szerint (In: Hamvay Péter: A közfelháborodás miatt átalakítják a kőszegi Szálasi-kiállítást, Népszava, 2003. április 16.) "a kiállítás egyoldalú, különösen Szálasiról kap tendenciózus képet a látogató. A magyarázó szövegek és a kitett kortársi visszaemlékezések alapján Szálasi egy tehetséges vezérkari tiszt, becsületes ember benyomását kelti a látogatóban, aki jól bánt beosztottjaival, s kiállt katonáiért. A hungarizmus bemutatásáról szóló magyarázó szöveg hamis fényben tünteti fel a mozgalmat, tagadja, hogy fasiszta, vagy nemzetiszocialista lett volna, de hangsúlyozza a nyilasok bolsevizmus és a nemzetközi nagytőke ellenességét. (...) nem problematikusak a korabeli nyilas zászlók, egyenruhák, irredenta plakátok jelenléte, hiszen múzemban be lehet ezeket kordukomentumként mutatni. De egy szakmailag korrekt kiállításon ki kell hangsúlyozni, hogy Szálasi felelős a deportálások folytatásáért, a pesti gettó felállításáért, a Duna parti kivégzésekért. Az ő parancsára vezényeltek mintegy ötvenezer zsidót 1944 őszén halálmenetben Nyugat felé. Van ugyan néhány kép a kőszegi deportálásokról, de magyarázó feliratok hiányában ezek nem értelmezhetőek, és szinte elvesznek a kiállított nyilas egyenruhák és fényképek között. Horthy hadseregének bemutatásakor alig esik szó a frontról, a háborús áldozatokról, s nem szerepelnek a munkaszolgálatosok sem".

Karsai László és Molnár Judit, a Mazsihisz által felkért történészeknek szerint (u.o.) "a tárgyi tévedésektől hemzsegő kiállítás egésze magán viseli a kapkodás, előkészítetlenség jegyeit, s a diplomáját tekintve régész Bakay Kornél legújabb kori történelmi ismereteinek hiányát. A kiállítást parttalan antikommunizmus és elvakult antiszemitizmus jellemzi. Horthy Miklós hős országalapítóként, Szálasi pedig ugyancsak hős antikommunistaként szerepel. A kiállítás hallgat Szálasi antiszemitizmusáról, s arról, miért nevezte Horthy a nyilasokat 'zöldinges bolsevikoknak', akik rendszere szélsőjobboldali ellenzékét alkották. A forráskiadások szerepeltetése nem feledteti, hogy a szélsőségesen antiszemita 'Magyar Futár' című két világháború közti hetilap 'legérdekesebb' cikkeit kínáló könyvet reklámoz az egyik tárlóban".

Szász István szerint (A botrány haszna, Népszava, 2003. április 16.) "nincs mentség egy olyan bemutatóra, amely egyebek mellett a tömeggyilkos Szálasi Ferencről - tendenciózusan kiragadott korabeli idézetek alapján - mindenekelőtt azt hangsúlyozza, hogy példamutatóan jó modorú, udvarias, kötelességtudó ember és katonatiszt volt és a százezernyi zsidó honfitársunk haláláért felelős Szálasi-kormányról alig rejtett dicsérő felhanggal úgy nyilatkozik, hogy 'A bolsevizmusnak és a nemzetközi nagytőkének ádáz ellenségei voltak'. Arra sincs sem morális sem szakmai mentség, hogy Szabó Dezsőtől és Veress Pétertől valamint bár nemzeti konzervatív, de a nyilasokkal köztudottan a leghatározottabban szemben álló Bethlen István miniszterelnöktől idézett szövegtöredékekkel igyekszik a tárlatrendező az egész Horthy-korszakot, kiváltképp pedig a 'bolsevizmus és a nemzetközi nagytőke ellen' állítólag Magyarországot védelmező Szálasit diszkrét pozitív megvilágításba helyezni".

Szász: "nem gondolom, hogy a félfeudális Horthy-korszakról, annak fasizálódásáról és Szálasi rémuralmáról ne beszéljünk, ne mutassuk be. Ellenkezőleg. Ilyen kiállításra éppen történelmi önismeretünk érdekében nagy szükség van, feladatunk és felelősségünk - épp most húsvét közeledtével, a magyar holokauszt emléknapon szembenézni múltunk legsötétebb időszakával és történéseivel is. De egy ilyen szembenézés az abszolút történelmi hitelességet követeli meg, a szépítés és ferdítés nélküli történelmi igazmondást a harmadik magyar köztársaság erkölcsi kötelessége".