De ki lesz a héja?

A Fidesz-MPP átalakulása rossz hatással volt a párt kommunikációjára: stratégia helyett állandó akciózást láthatunk, miközben véglegessé vált a párt antikapitalista fordulata. A kormány ezzel szemben parkolópályára állt áprilisban, a politikusokat teljesen lekötötte a kormányátalakítással kapcsolatos találgatás.

A múlt hónap legfontosabb eseményén, az április 12-i csatlakozási népszavazáson a magyar választók két meglepetést is okoztak: az Unió történetében még soha ilyen kevesen nem vettek részt csatlakozási referendumon, ugyanakkor nem várt magasságot ért el az igen szavazatok aránya. Nem volt meglepő az ellenzék és a kormánypártok reakciója: a két meglepetés közül ki-ki a saját politikai céljainak megfelelőre hivatkozva támadta a másikat. Kormányoldalon nem maradt következmények nélkül az alacsony részvételi arány: az EU-kampányért felelős Baja Ferenc - egy gyorslefolyású sikerpropaganda után - eltűnt a médiából.

A múlt hónapban az egyik legtöbb kezdeményezéssel szereplő tárca az Oktatási Minisztérium volt: a felsőoktatási és közoktatási törvény módosítása, a magántőke bevonásával (angol kifejezéssel: Public Private Partnership) indítani tervezett kollégiumépítési program, a nyelvoktatási reform, valamint az agyelszívás visszafordítására hivatott hazatelepedési ösztöndíj meghirdetése a legaktívabb minisztériummá emelte az oktatási tárcát. Ezzel értelemszerűen az ellenzék által leginkább támadott minisztérium címét is kivívta.

Az iraki békefenntartó misszió körüli csetepaté, majd április 17. után a paksi atomerőműben történtek múló eseménnyé tettek olyan, kiemelten fontos ügyeket, mint az üvegzseb törvény elfogadása (április 7.), a jogerős ítélet a Tocsik-perben (április 8.), Polt Péter sokadszori parlamenti leszavazása (április 14.), az időközi önkormányzati választások (április 27.), vagy az aktív eutanázia alkotmánybírósági elutasítása (április 28.). A kormányzati kommunikációt a szervezetlenség jellemezte. Az MSZP és az SZDSZ egy hatalmas fogadóirodává vált: politikusi szeánszokon semmi másról nem folyt az esélylatolgatás, mint hogy ki megy és ki marad a beígért kormányátalakításkor.

A paksi üzemzavar csapnivalóan rossz kommunikációja, a késlekedő tájékoztatás, a szakemberek tanácstalansága tálcán kínálta a lehetőséget a Fidesz számára. A párt jó érzékkel ötvözte az illetékesek kommunikációs hibáinak kihasználását (jogos kérdések a Parlamentben, az atomerőművi vezérigazgató menesztésének követelése) a hisztériakeltéssel (betonszarkofág építésének javaslata, állandó párhuzam Csernobillal).

Míg a kormányzati kommunikációra a szervezetlenség, addig az ellenzék kommunikációjára a stratégiátlanság volt leginkább jellemző. A Fidesz-MPP szervezeti átalakulása, az ezzel törvényszerűen együttjáró rendezetlenség hatással volt a párt kommunikációjára is. 2003. januárjában, amikor Orbán Viktor döntött arról, hogy visszatér a Fidesz-MPP élére, úgy tűnt, rendeződnek a párt körüli viszonyok. A polgári körök integrációjával kapcsolatos belső (szervezeti és személyi) konfliktusok, valamint a volt kormányfő kommunikációs hibái azonban visszafordították a pozitív folyamatot.

Az év elején a Fidesz-MPP arra koncentrált, hogy a 100 napos programban a Medgyessy-kormány mellé állt szavazói csoportokat (pedagógusok, egészségügyben dolgozók, közalkalmazottak) magához csalogassa vagy legalábbis elbizonytalanítsa. Márciusban három olyan témában indított ellentámadást a párt, ahol korábban olyan súlyos hibákat vétett, amelyek nagy szerepet játszottak tavalyi választási vereségeiben: a korrupció, az APEH és az önkormányzatok politikai alapú támogatása/büntetése. Áprilisban mindhárom irányt folytatta a Fidesz-MPP, ám ezt kiegészítette az uniós csatlakozás feltételezett veszteseinek szóló kommunikáció.


A Fidesz által április folyamán megszólított választói csoportok

Forrás: Observer Médiafigyelő, Political Capital Institute


Mindezzel párhuzamosan ideológiai változások is történtek a Fidesznél. Az elmúlt hónapokban a párt kommunikációját a mesterségesen felszított Amerika-, globalizáció, és profitellenesség határozta meg. Ellentétben az európai modern konzervatív pártokkal, mára az antikapitalizmus vált a Fidesz egyik leggyakrabban használt fegyverévé. A kormány magánosítási programját (állami vállalatok eladása, bankprivatizáció) a "nemzeti vagyon felélésének" aposztrofálják, a külföldi befektetők "idegen tőkésekké" váltak, az egészségügyi reform esetében a "profitorientált" szemlélet megjelenését kárhoztatják, az iraki békefenntartásban való magyar részvételt pedig azzal az indokkal blokkolják, hogy "Amerika megvásárol bennünket".

Ez az európai konzervativizmustól teljesen idegen politikai váltás azonban akár komoly sikerrel is kecsegtethet. Egyrészt a magyar társadalomban még mindig erős az állami paternalizmus iránti igény. Másrészt a jobboldali szavazók egy jelentős része megkérdőjelezhetetlen tekintélyként kezeli Orbán Viktort. Így ha a párt jövendőbeli vezetője irányt vált, akkor a szavazók jelentős része követi őt bárhová. Kérdés azonban, hogy Stumpf Istvánnak igaza van-e abban, hogy "a volt kormányfő szavazatszerző képessége a centrumban korlátozott" (május 3.). Ha igaz, akkor a Fidesz által kavart ideológiai katyvasz tartósan biztosíthatja az MSZP vezetését a népszerűségi versenyben. Ha nem igaz, és a választók elutasítják a kormány piacbarát(abb) politikáját, akkor a Fidesz ismét számíthat az antikapitalista, szociális demagógiára fogékony szavazókra.

A helyzetet azonban bonyolítja, hogy a pártot súlyos belső feszültségek terhelik. Az iraki háború kapcsán a légtérátengedés, illetve a békefenntartók kiküldése körüli, frakción belüli huzavona felszínre hozta az atlantisták és az izolacionisták közötti ellentéteket. A polgári körök és a "régi fideszesek" között tavaly ősz óta állandósult a feszültség. A párt néhány szatellitszervezete (kisgazdák, Fidelitas, egyes polgári körök) rendre hangot ad a Fidesz politikájával kapcsolatos elégedetlenségének. Valószínűsíthető az is - bár a nyilvánosságban eddig nem jelent meg -, hogy a harcos antikapitalizmus nem minden, magát konzervatívnak tartó Fidesz-képviselő szájízének felel meg. Végül tartós konfliktusforrás lehet majd az Európához fűződő viszony. Feltételezzük, hogy az EU-pártiak, az "eurealisták" és az euroszkeptikusok lappangó ellentéte a jövőben hangsúlyosan fog megjelenni.
Mindezek alapján nem lehet csodálkozni azon, hogy a Fidesz kommunikációját a néhány jól felépített és professzionálisan levezényelt médiaakciótól eltekintve a következetlenség, a stratégiátlan kormánybírálat határozta meg. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az áprilisban folytatódott korrupció-kampány, amely egy látványos sikert (Rácz Zsoltnak, az IHM államtitkárának menesztését) és egy látványos kudarcot (Demeter Ervin fiaskója a megvádolt Bárándy Ügyvédi Irodával) eredményezett.

Érdekes fejlemény Schmitt Pál alelnöki szerepe a párton belül. A volt főpolgármester-jelölt színre lépése a szokásos forgatókönyv szerint zajlott: civilek felkérték, ő hezitált, majd "engedve a tömegek nyomásának" elfogadta a felkérést. Ugyanez zajlott le Orbán Viktor pártelnöki jelölésekor is. Az ilyen jellegű színjátéknak - bármily átlátszó is - fontos szimbolikus jelentősége van: demonstrálni hivatott a Fidesz demokratikus, szövetségi voltát, ahol a kezdeményezések "alulról" vagy a párt értelmiségi holdudvarából indulnak, a vezetőség pusztán tudomásul veszi a polgárok akaratát.

Schmitt Pál belépője azonban nem sikerült túl jól. A kormány április 30-án döntött arról, hogy Magyarország nem pályázza meg a 2012-es olimpiai játékok rendezését. Schmitt Pál a MOB elnökeként erre úgy reagált, hogy "nem mondható, hogy reális volt a 2012-es olimpia megrendezésének terve" (május 1.). Ugyanaznap Schmitt Pál, a Fidesz alelnök-jelöltje egy másik médiumnak viszont azt nyilatkozta: "Magyarországnak lett volna esélye az olimpia megrendezésére".

Habár az ilyen jellegű, a rutin hiányából fakadó hibák a jövőben nyilván eltűnnek majd az alelnök nyilatkozataiból, Schmitt Pál szerepvállalása egy további, kommunikációs stratégiai kérdést vet fel. A Fidesz-MPP-t négy évig irányító Orbán-Pokorni-Kövér trojka között jól működő szerepmegosztás volt: Kövér László, a héja szólt a radikális jobboldali szavazókhoz, Pokorni Zoltán, a galamb volt a szelídhangú fideszes, míg Orbán Viktor prófétaként, a napi politikai csatározásokon felülemelkedő vezetőként tett kinyilatkoztatásokat. Azóta Kövér László, akit sokan a választási vereség egyik felelősének tartanak a párton belül, eltűnt. Áder János az Orbán Viktorral való konfrontációból vesztesként került ki. Pokorni Zoltán - visszatérése óta - ismét a galamb szerepét játssza. Schmitt Pál alkatilag is csak a második galamb lehet a Fidesz vezetésén belül. A nagy kérdés tehát, hogy ki fogja a jövőben megszólítani a radikálisokat és a szélsőjobboldalt. Ki lesz az új héja? Elképzelhető, hogy ezt a szerepet Orbán Viktor vállalja magára, hiszen a pártelnök jócskán megnövekvő hatalmának legfőbb támaszát jelentő, a pártba integrálódó polgári körök igénylik ezt a hangnemet. Ez a megoldás logikus, de túl kockázatos. A másik lehetőség, hogy a radikális hang megszólaltatói az új pártstruktúrába beékelődő, elsősorban marketingcélokat szolgáló tagozatok vezetői lesznek. A formálódó gazdatagozat elnöke, Faludi Sándor például büszkén vállalja EU-ellenességét. A harmadik lehetőség, hogy az ajtón kitessékelt Kövér László visszamászik az ablakon, és némi szünet után ismét aktív szerepet vállal a napi politikában. Végül azt sem lehet kizárni, hogy valamelyik radikális jobboldali szatellitszervezet prominensére (például Vona Gáborra, a szintén EU-ellenes Jobbik vezetőjére) osztják ki a szerepet. A kérdés nyitott, egy dologban azonban biztosak lehetünk: Orbán Viktor a jövőben több-kevesebb rendszerességgel üzenni fog a radikális szavazóknak.