A Fidesz megtartotta XVII. kongresszusát

A Fidesz megtartotta XVII., "Szövetség születik" címet viselő tisztújító kongresszusát. A Szövetség elnökének Orbán Viktort, alelnökének Pokorni Zoltánt és Schmitt Pált választották. A Fidesz régi-új elnöke, Orbán Viktor a megalakult Szövetségről és annak feladatairól szólt.

A Fidesz megtartotta XVII., "Szövetség születik" címet viselő tisztújító kongresszusát. A Szövetség elnökének Orbán Viktort, alelnökének Pokorni Zoltánt és Schmitt Pált választották. A Fidesz régi-új elnöke, Orbán Viktor a megalakult Szövetségről és annak feladatairól szólt. Hangsúlyozta, hogy a Szövetség erejét az is növelni fogja, hogy volt miniszterek léptek be a szervezetbe, mint például Martonyi János, Mikola István és Matolcsy György, valamint a polgári körökből mintegy 800-an lettek tagjai az új szerveződésnek. Úgy vélte, jó esély van arra, hogy a Szövetség Magyarország legerősebb közéleti szervezetévé váljon. Visszautasította azon vélekedéseket, hogy az alapszabály-változtatás nyomán az elnöki tisztség diktatórikus, centralizált jellegűvé válna. Legfontosabb változásnak a tagozatok létrehozását nevezte, amely alapján - mint mondta - az emberek közvetlenül jeleníthetik meg problémáikat a Szövetség politikájában. Kiemelte, hogy a tagozatvezetők tagjai lesznek az elnökségnek, így lesz súlyuk a döntéshozatalban. A pártközi kapcsolatokról szólva leszögezte, hogy szükség van az MDF-fel való együttműködésre. Kijelentette: a Szövetség nincs intézményes kapcsolatban a MIÉP-pel, amely saját sorainak rendezésével van elfoglalva, ezért nem időszerű számára pártközi kapcsolatokon gondolkodni. A párttá alakuló Jobbikról szólva kijelentette: "bátorító szeretettel nézi, amit csinálnak", de sok mindenben nem ért egyet velük. Pokorni Zoltán kongresszusi beszédében elmondta: közös ügyekért kell szövetkezni. A választási vereség több tízezer embert megmozdított, a Medgyessy-kormány elmúlt egy éve pedig megerősítette bennük, hogy van mit tenni az országért. Felszólalt Áder János, a párt frakcióvezetője is. A küldöttek előtt cáfolta, hogy bármiféle konfliktus lenne közte és Orbán Viktor között. A meghívott szövetségesek és szimpatizánsok közül Dávid Ibolya, az MDF elnöke azt hangsúlyozta, hogy a Fidesznek és az MDF-nek nem egymás ellen kell harcolnia, hanem közösen kell erősítenie a jobboldalt. A kongresszuson döntöttek arról is, hogy nyolc tagozat jön létre a szövetségben. Bevezették a kettős párttagságot: a Szövetségbe az is beléphet, aki az Európai Néppárt szervezeteinek már tagja. Kövér László, az Országos Választmány elnöke szerint az alapszabály-módosításra azért volt szükség, hogy a Fidesz a jelenleginél jobban szervezett politikai erő legyen.

Bozóki András politológus, a CEU és az ELTE docense szerint (Szövetségbe forrt szövetség, Figyelő, 2003. május 15.) abban "nagyon hasonlít a mostani fordulat a tíz évvel ezelőttihez, hogy a kifelé nyitás politikája most is a befelé zárás politikájával párosul. Ebben a tekintetben a 'fordulat' retorikája elfedi a kontinuitás valóságát. A politika formálása mindazok kezében marad, akiké eddig is volt: a kemény mag - Orbán, Kövér, Áder és Pokorni - meghatározó befolyása mellett Schmitt Pál szerepe csak a ,szépségtapaszé' lehet. A hatáskörök centralizációja töretlenül folytatódik. Nem a pártnak lesz elnöke, hanem az elnöknek pártja".

Lakner Zoltán szerint (A kapuk bezárulnak, Élet és Irodalom, 2003. május 16.) a Fideszben "a pártvezetés szervezeti problémaként kezelte a választási vereség tényét. Azzal magyarázta a kudarcot, hogy a Fidesz nem volt képes oly módon és oly hatásosan mozgósítani szavazóit, mint az MSZP a sajátjait. Ez minden bizonnyal része a problémának. Ám (...) a politikai stratégia is átértékelésre szorult volna. A vereség fő oka az Orbán-kormány működésében keresendő. Ehhez képest egy éve másról sem beszélnek a Fidesz vezetői, mint saját teljesítményük kiválóságáról. (...) Ezeken túlmenően pedig még ott vannak a személyi kérdések is. A választást követő 2002-es Fidesz-kongresszuson mindenki maradt a helyén, és még csak bizalmi szavazást sem kért önmagával szemben az elnök és az elnökség. Ez elfogadható lehet a Fidesz tagsága számára. Lojalitása értékelhető tiszteletre méltó tulajdonságként (meg másként is), de a választópolgárok számára nehezen értelmezhető. Ezt a három problémát - stratégia, szervezet, személyek - nyögi a Fidesz 2002 tavasza óta. S ezt a három problémát akarná egyetlen huszárvágással megoldani a párt vezetése. Három bajra egy megoldást kínál. Ez lehetne zseniális húzás: hármat egy csapásra! De valójában inkább struccpolitika".

Lakner véleménye szerint "az egyedüliként középpontba állított szervezeti probléma megoldása is felemás. Az új pártstruktúra lényege ugyanis egyfelől a tagozatok létrehozása és ezzel a párt megnyitása a korábban nem aktív támogatók előtt. Másik jellegzetessége viszont a pártelnöki jogkörök kiterjesztése. Olyan szélességben, ami bizonyos esetekben csak a boldog emlékű Torgyán-féle Kisgazdapárttal összevethető. Ilyen például a helyi szervezetek feloszlatásának lehetősége a pártelnök döntése alapján. Sajátságos, hogy az új párt nyitottságát, az alulról építkezést fémjelző tagozatok vezetőit is a pártelnök jelöli. Ahogy a frakcióvezetőt és az országos választmány elnökét (nehéz kitalálni vajon kikre esik majd Orbán Viktor választása), s a 176 választóköri vezetőt is. (...) Ne legyen kételyünk afelől, hogy más pártokban is egy viszonylag szűk vezetés hozza a legfontosabb döntéseket. Informális megbeszélések során határoznak pártjuk sorsáról. A szervezeti szabályzatok ilyen-olyan kikötéseinek azonban mégiscsak van értelmük. Amikor a párttagság vagy inkább a pártban működő alternatív elit(ek) úgy vélik, hogy a dolgok rossz irányba haladnak, akkor az alapszabályban foglaltak szerint rendelkezésükre állnak azok a formális eszközök, hivatalos utak, amelyek révén az informális pártvezetői döntések felülbírálhatók, és a vezetők háttérbe szoríthatók. A Fidesz készülő alapszabálya éppen ezeket a kontrollmechanizmusokat iktatja ki".

Lakner úgy véli "a Fideszben inkább fordított kontroll érvényesül majd. A vezetők várakozása szerint megnövekvő, kibővülő párt akcióképességének fenntartása érdekében szükséges az elnök jogkörének kiterjesztése. (...) nagy létszámú, sokszínű, a különböző érdekeket artikulálni, és szervezeti háttérrel támogatni képes tagság kialakulása várható. Ettől reméli a Fidesz, hogy apportként olyan társadalmi kapcsolatrendszert hoz a pártba, amely minden eddiginél szélesebb és nagyobb számú választói bázis megnyerését teszi lehetővé. A mobilizációs potenciál növelésének 'mellékhatása', hogy az új pártszervezetben több lehet a vita, kitolódhat a párt reakcióideje, ami visszavetheti cselekvőképességét. Szükséges tehát, hogy a hatalmi jogkörök koncentrálásával a várhatóan nagyobb, nehezebb mozgású párt is képes legyen gyors politikai lépéseket tenni - nem jutva a gyakran tébláboló MSZP sorsára. Ezzel a megoldással azonban a párt azt éri el, hogy Orbán Viktor mellett bizonyosan nem nőhet fel egy ellen-elit, egy cselekvőképes második vonal. Hiszen minden közép- és felsővezetőt ő maga nevez ki, s végső esetben a lázadó pártszervezeteket feloszlathatja (ezt a döntését felülbírálhatja majd az országos választmány - amelynek elnökét Orbán nevezi ki). Ezzel a Fidesz végérvényesen, nem csak 'szociológiailag', de jogilag is Orbán pártjává válik".

Lakner szerint "a májusi Fidesz-kongresszus után két eset lehetséges. Vagy megindul a Fidesz 'néppárti' növekedése (...) vagy nem. Az utóbbi eset egyszerűbb: ez a koncepció összeomlását, a Fidesz mély válságba süllyedését eredményezi. De a másik út sem egyértelmű siker. A Fidesz célul kitűzött növekedése ugyanis a megosztásra, az elkülönülésre, a széttartásra épülne. Orbán Viktor összegyűjtheti, egy pártba szervezheti akár egész 2,2-2,3 milliós bázisát. De ezzel be is zárja a kapukat. Olyan szituációban, amikor félmilliós hátrányban van. Ez nem tűnik ésszerűnek. A Fidesz környékén senki sem számol azzal, hogy a két nagy párt vezetője megosztó figura. Kovács László és Orbán Viktor kimagasló népszerűségnek örvend saját hívei körében, de mélységes elutasításban részesíti az ellentábor. S miközben az ellenzék Orbán zászlaja alatt gyülekezik, addig a kormánykoalíció vezetője Medgyessy Péter, a köztársaság valaha volt legnépszerűbb miniszterelnöke (...). A két nagy párt együttesen ma a szavazatok 90 százalékát nyerné el. A választói részvétel nehezen lesz növelhető (pedig jó lenne) a 2002. áprilisihoz képest. Ebből az következik, hogy a Fidesznek az MSZP-től kell szavazatokat rabolnia. Mégpedig a középen állók, illetve a nem tartósan kötődő preferenciájú választók köréből. Aki a megosztásra épít, veszíteni fog. Sokan gondolják, hogy Orbán Viktor az egyedüli ember, aki győzelemre vezetheti a mai ellenzéket. Holott ma már fel kellene tenni azt a kérdést: vajon alkalmas-e még a volt miniszterelnök arra, hogy többséghez juttassa a jobboldalt? Orbán Viktor ma már nem tekinthető kizárólag az MSZP legyőzése elsődleges biztosítékának, hanem - legalábbis ezzel azonos mértékben - a lehetséges vereség komponensévé vált".

Lakner úgy véli "voltaképp az egész a polgári körökért van. Pontosabban, ezeknek a Fideszbe integrálásáért. A jobboldal más pártjai és szervezetei erősen leharcoltak (FKGP), feladták önállóságukat (KDNP-MKDSZ-formáció), sosem voltak önálló politikai cselekvők (Fidelitas). A maradék egyszem MDF vezetése pedig váltig ragaszkodik önállóságához. A Fidesz legracionálisabb döntése az elmúlt egy évben az volt, hogy felhagyott az MDF hivatalos szintről történő kritizálásával. Egyrészt, ugyanis, ha az MDF sikeres lesz, az 5-6 százalékot jelenthet csupán Dávid Ibolya számára. Ezzel egyedül aligha megy kormányra, az MSZP-vel pedig kategorikusan kizárt bárminemű összefogást. A Fidesz tehát nyugodtan a maga szavazataihoz számolhatja az MDF-éit. Akár újra megalakulhat a Fidesz-Fórum-kormány. Másrészt, ma már az sem igaz, hogy ha az MDF 4,9 százalékot ér el az országgyűlési választásokon, akkor a jobboldal szavazatai kárba vesznek. Ugyanis, ott lesz majd a 2004-es európai választás tesztje. Ha az akkor önállóan indulni kívánó MDF bukik, vagyis egyetlen képviselőt sem lesz képes Strasbourgba juttatni, akkor a függetlenségi politika is bukottnak tekinthető. Ebben az esetben Dávid Ibolyát vagy leváltják párton belüli ellenfelei, és a Fidesz felé kormányozzák a Fórumot, vagy a pártelnök maga teszi utóbbit. 2006-ra ismét összeállhat a Fidesz-Fórum választási szövetség".

Lakner szerint "a leendő Magyar Polgári Szövetség megalakulása természetesen járhat marketingelőnyökkel. Jól kommunikálható az egység, a nyugalom, az egyetértés. Ami a májusi Fidesz-kongresszus részvevőinek bizonyára őszinte élménye lesz. De szervezeti és szavazatszerzési értelemben a pártbővítési akció a polgári körök domesztikálásáról szól. A kérdés az, vajon a mozgalom képes-e a Fideszt olyan szavazói mobilitáshoz segíteni, amellyel az legyőzheti a szocialistákat. (...) Ami a radikális hangokat illeti: igazságtalan és sértő a polgári körök mozgalmának egészét a szélsőségesek táborába utasítani. Nagyon is meglehet, hogy a mozgalom többsége nem a politikai harc eszközének, hanem, mondjuk, a helyi közélet részvevőjének tekinti magát. Ezekről a nyugalomban működő szervezetekről valóban nem ad hírt a sajtó. De miért is tenné, amikor a Fidesz vezetői nem ezekkel a körökkel múlatják az időt? A fideszes politikusok a Sajtóklub menőivel szerepelnek, akik közül Lovas István a polgári körök rendezvényeinek valóságos sztárja. Bayer Zsolt meg éppenséggel Orbán Viktor előzenekara volt a Terror Háza előtt tartott megemlékezésen. És akkor még nem is említettük a Demokrata vagy éppen a Nemzetőr című lapok gyakran elképesztő szövegeit. Mindezek nyomán nehéz nem összekapcsolni a köröket a radikalizmussal és mindezt a Fidesszel. (...) Most úgy hiszik, a polgári körök révén megoldást találtak a bajokra. A mozgalom párt alá szervezése erősíteni fogja a jobboldali szavazók elkötelezettségét, fenntartja aktivitásukat, s így teljes számban megjelennek majd a választásokon. Amivel viszont e stratégia kiötlői nem számoltak, az az, hogy ezzel egyidőben más szavazókat eltaszítanak a körök és hangadóik. Önmagába zárva saját pártjukat. A radikálisokkal bővített, egy ember főhatalma alá rendezett Magyar Polgári Szövetség igen hatékonnyá válhat szavazói mozgósításában. Ám saját maga von határt szavazatszerzési képességének, mert elfelejti, amit 1998-ban még tudott. Végső soron tönkreteszi magát".

Tóth Gy. László politológus (In: Gréczy Zsolt, Szép Zsuzsa: Orbánék nagy nyitása és a metamorfózis, Magyar Hírlap, 2003. május 16.) "nem hisz a személyi változások nélküli politikai megújulásban. Orbán egykori tanácsadója attól tart, hogy az átalakulásnak éppen a legszimpatikusabb vonása nem fog megjelenni: a sokszínűség. Úgy látja, a teljes egység amúgy sem szerencsés, ráadásul a vezetés homogén marad. Ugyanakkor illúzió azt hinni, hogy mindenben Orbán dönt majd - teszi hozzá. Annyi a feladat, hogy munkamegosztásra lesz szükség. Az egykori tanácsadó ugyanakkor szkeptikus amiatt, hogy Kövér László, Áder János, Pokorni Zoltán és Schmitt Pál alkotja majd az elnök követlen környezetét. Csalódott, mert szerinte Kövér és Áder a tavalyi kampányban sokat tett azért, hogy megbukjon a kormány, Pokorni édesapja ügynökmúltja miatt időlegesen már visszavonulni kényszerült, Schmitt pedig az előző rendszerben is kiemelt diplomata volt, aki aligha vonzza majd a polgárok tízezreit. A kérdésre, hogy mi lehet az oka a régiek ma is erős összetartásának, Tóth Gy. László talányosan azt mondja, mit tudhatunk mi húszéves barátságokról? Ha a Fidesz átalakulásáról nem túl jó a politológus véleménye, akkor az MDF jövőjéről még lesújtóbb képet vizionál: 'semmi esélyük nincs, mert Dávid Ibolya népszerűsége ugyan a baloldalról is támogatott, de az MSZP és az SZDSZ hívei sohasem szavaznának az MDF-re, amelynek elnöke a jobboldal jelentős részét irritálja. Tóth Gy. a polgári körökről úgy vélekedik, hogy azokat nem tudják majd kellő létszámban és hatékonysággal bevonni a Fideszbe. Ehhez a párt valódi átalakulására lett volna szükség. A körök csak Orbánt akarták, a korábbi környezetét nem".

Csapody Miklós (MDF) szerint (u.o.) "nincs értelme a Fidesz által kitalált kettős tagság erőltetésének (...). Az MDF képviselője elképzelhetetlennek tartja, hogy valaki délelőtt a Fideszben, délután a Magyar Demokrata Fórumban politizáljon. Az egyetlen kivétel jelenleg a polgári körök koordinátora, Hende Csaba, aki 'mint vendég', nem a saját, hanem egy másik párt elnökét támogatja. A parlamenti frakciónak az ülésekre nemigen járó Hende még tagja, de a többség hűvös viszonyt 'ápol' vele. (...) Hende 'second hand' magatartása szerinte túlmegy a hálátlanság kategóriáján, és inkább az immoralitás kifejezéssel írható le. (...) Társai - Geréb Dezsőt kiáltva - minimum nehezményezik, hogy részt vett a Fidesz választmányi ülésén. Ezt még az 'orbánista fórumosok' is nehezen tolerálják".

Debreczeni József pótcselekvésnek tartja a Fidesz átalakulását (u.o.), és úgy látja, "ami hónapok óta történik és a kongresszussal szökken szárba, mély válságról tanúskodik. Az Orbán Viktor című könyv szerzője szerint Orbán nem tudta feldolgozni veresége okait, ezt bizonyítja a centralizáció és azok az 'elképesztő jogosítványok', amelyek kiteljesítik az elnök hatalmát. A pótcselekvést az teszi súlyossá, hogy ami történik, gyakorlatilag megkérdőjelezhetetlen. A Nemzeti Kör bíráló elemzése, majd ennek finomítása azt jelzi, nincs helye kritikának a Fidesz háza táján. 'Szomorú - mondja Debreczeni -, hogy az MDF reménytelen alternatíva. Egyetlen esélyük a Fideszből kiábrándult értelmiségiek visszatérése. Emellett O'sváth György vagy Solymosi Frigyes óvatos beszólásai arról a csalódásról szólhatnak, hogy korábban azt hitték, államférfi mellé szegődtek.' A politológus ma is azt tartja, hogy a rendszerváltozás óta Antall és Orbán a két legnagyobb formátumú személyiség, de utóbbi esetében az újabb irányváltás már aligha követhető. Nincs második vonala a pártnak - teszi hozzá Debreczeni -, s a polgári körök erre alkalmatlanok is lennének".

Kumin Ferenc politológus szerint (A Harmadik Fidesz születése, Magyar Hírlap, 2003. május 17.) "könnyű dolguk lesz a történetíróknak, amikor a Fidesz 1988-tól induló, a magyar politikai átmenet egészét meghatározó történetét szakaszokra kívánják bontani. A névváltások ugyanis világos csomópontokat jelölnek meg az egyes, időben elnyúló átmeneti folyamatokon belül. Az Első Fidesz-korszak ezek szerint az alapítás évétől, 1988-tól 1995-ig terjed. Ez a periódus a párt lánglelkű rendszerváltó időszaka. A politizálás akkori stílusát leginkább a radikalizmus határozta meg, ideológiai hovatartozását pedig az 1992-es Liberális Internacionáléba való felvétel tette egyértelművé. A Fidesz ebben a korszakban lett a sajtó fősodrának kedvencévé mint az Antall-kormány kérlelhetetlen bírálója. Ekkor vált először a választók üdvöskéjévé, szédítő magasságokat ért el népszerűségével, amit azonban 1994-ben nem sikerült választási sikerré váltani. (...) Ez a bukás már a Második Fideszt készítette elő. A Második Fideszhez vezető folyamat talán a párt debreceni ötödik kongresszusán kezdődött 1993 tavaszán, ahol először választottak pártelnököt Orbán Viktor személyében, és ahol Fodor Gábor már egyértelműen az így formálódó pártelit ellenlábasaként jelent meg. Ez a konfliktus őszre érte el csúcsát, amikor Fodor társaival együtt elhagyta a pártot, és lemondott parlamenti mandátumáról is. Az 1994-es választások nagy bukást hoztak, de 1995 tavaszára, a Fidesz hetedik kongresszusára a párt összeszedte magát. Ezen a kongresszuson született a Magyar Polgári Párt utónév, és ekkor kapott végső lendületet az a folyamat, amely az 1998-as sikerhez vezetett. Ennek betetőzése a kisgazdákkal kötött koalíciós kormány megalakulása és Orbán Viktor miniszterelnökké választása volt".

Kumin szerint "ha 2002-ben a Fidesz meg tudta volna őrizni kormányzati pozícióját, úgy valószínuleg fel sem merült volna a Második Fidesz érdemi korrekciója. Az élet azonban mást hozott, a Harmadik Fidesz története így 2002. április 7-én, úgy este tíz tájban kezdődött meg, bizonyára a tanácstalanság és az elképedés légkörében. A két forduló közötti szédületes mobilizáció, az ezt övező pozitív reakciók és a bukás egyik okaként vélelmezett hiányzó választókerületi aktivitás világossá tették a követendő utat: a Fidesz politikai működését meg kell nyitni komolyabb tömegek előtt, és olyan konstrukciókat kell kidolgozni, amelyek lehetőséget teremtenek egy aktív és széles körű politikai szervezet születéséhez. Az első válasz erre az igényre május 7-én, a Dísz téren tartott Orbán-beszédben bontakozott ki. A jobboldal vezére ekkor hirdette meg a polgári körök programját, amivel egy azóta is tartó értelmezési vita vette kezdetét. Számtalan verzió kering ugyanis a polgári körök szerepét, funkcióját és céljait illetően. Egy biztos: a polgári körök bejövetele a Harmadik Fidesz kialakulásában legalább annyira fontos, mint Fodorék kimenetele volt a Második Fidesz létrejöttében. Objektíven nehéz értekezni arról, hogy a polgári körök jelenlegi állapotukban milyen irányba alakítják az új Fidesz politikai tartalmát. Láthatóan két versengő álláspont bontakozik ki. Az egyik értelmezésében a polgári körök radikális, utcai akciókba bonyolódó MIÉP-utódszervezetek, amelyek bizonyosan jobbra tolják majd a Harmadik Fideszt. Az ezzel a - leginkább a torzítani szándékozó szoc-lib sajtónak tulajdonított - beállítással szemben jelentkező álláspontok épp a polgári körök mérséklő, centrumba húzó hatásáról beszélnek. Érveik között szerepel, hogy a sajtó figyelmét nyilvánvalóan kevésbé vonzzák a többségben lévő, vad akciózásra kevésbé fogékony, de tevékenységükkel a hétköznapokban sokat segítő, mérsékelt csoportok. Bármiféle felmérés, kutatási adat híján a kérdés eldöntése inkább meggyőződés, mintsem valódi, megalapozott tudás alapján történhet".

Kumin szerint "a jogilag és szervezetileg jelenleg a semmiben lebegő polgári körök önmagukban még nem hozzák el a Harmadik Fideszt. Ahogy korábban is, úgy most is egy névváltoztató kongresszus jelentheti az igazi fordulatot, és szimbolizálhatja az egész átmeneti folyamatot. Ahogy 1995-ben is a bukott választás utáni első kongresszus próbált megfelelő eszközökkel reagálni a kudarcra, úgy most is ez az alkalom adódik a szükségesnek vélt átalakítások végrehajtására. Leglátványosabb természetesen a név változása, ami kétségtelenül racionális alapon nyugszik. Amennyiben cél a párttagság számának jelentős bővítése, akkor mindenképp szerencsésnek tűnik megszabadulni a - különösen jobboldalon - rosszízű 'párt-párttagság' fogalmaktól, és visszatérni az Első Fidesz terminológiájához, hiszen a mozaikszó utolsó betűje is 'szövetséget' takart egykoron. Másrészt a 'szövetség' szó sokkal világosabban jeleníti meg az egyedüliséget és a kizárólagosságot, amelyre a Fidesz a jobboldal tekintetében törekszik, míg a 'párt' fogalma sokkal inkább megengedi a társbérletet másokkal is".
Kumin szerint "a néven kívül legalább ennyire lényeges változást hoz a vezető garnitúra megújulása, Orbán Viktor elnökségének restaurálása, az elnök teljhatalmának formális megerősítése és Schmitt Pál belépője. Az alapszabály megváltozása átrajzolja a párt hatalmi struktúráját, fókuszba helyezi a választókerületeket, ám nem teszi lehetővé az alulról jövő kezdeményezések szabad érvényesülését, megtartja a központi ellenőrzést az új egységek felett is. Milyen arcot festenek ezek a - kongresszus által szentesítendő tervek - a Harmadik Fideszről? A Második Fidesz nagy újítása az volt, hogy felismerte a jobboldalon tátongó kitöltetlen rést, és azt gyors expanzióval elfoglalta. Most más a cél. Nincsenek rések, nincsenek egyértelműen magukra hagyott választói csoportok. Mostantól a minden eszközzel végrehajtandó szavazatmaximalizálás az új cél. Mostantól eddig idegen területekről is szavazókat kell áthozni. Mostantól nem bántjuk a lakótelepek népét - ők is célcsoportot képeznek. Egy néppárt nem lehet válogatós, egy néppárt mindenevő. Mostantól a választókerületek számítanak, amelyek nem a tagság akaratának, érdekeinek integráló egységét jelentik majd - kérdés, hogy ezt a polgári körök miként nyelik majd le -, hanem a központi irányítás kampányvégrehajtó csoportjait, amelyek több emberrel, nagyobb szervezettséggel, a választásnapi mozgósítás új eszközeivel is számolhatnak. A stratégia tehát kész, a kongresszus bizonyára minden komplikáció nélkül áldását adja a Harmadik Fidesz megszületésére. Teszi ezt annak reményében, hogy a következő választások megnyerésének sikerreceptjét alkotja meg".

A Magyar Hírlap álláspontja (A 'legsötétebb szocializmus', Magyar Hírlap, 2003. május 19.) "megújulását hirdető szombati kongresszusán a Fidesz azért rátalált eredeti, provokatív hangjára. Külön határozatot hozott Az emberi jogok magyarországi helyzetéről címmel, amely nem egyebet állít, mint hogy ma ismét napirenden van a politikai szabadságjogok megsértése. A részletes fölsorolás igencsak fantáziadús. Szerinte büntető útra terelnek politikai vitákat, korlátozzák a polgári és civil szervezetek szabad gyülekezési jogát. Végigolvasva a terjedelmes listát, már-már az lehetne az embernek az összbenyomása - Szájer József szavaival -, hogy nem egyszerűen a 'puha diktatúra' tért vissza, hanem a Kádár-rendszer szocializmusának 'legsötétebb korszaka'. Ha mindennek akár a paránya is igaz volna, akkor a NATO régen napirendre tűzte volna kizárásunkat, és az Európai Unió sem várná országunkat tárt karokkal. A Fidesz zord határozatán kívül azonban ennek az állítólagos rendőrállamnak nyoma sincs, a szólásszabadság korlátlanul érvényesül. Elég csak beleolvasni nem csupán nyíltan szélsőséges újságokba, időnként Orbán Viktor kedvenc napilapjába és annak publicisztikáiba. Ettől függetlenül tagadhatatlan, hogy időnként kormányzati szinten is vissza-visszatérnek régi reflexek. Egyrészt azért, mert bárki van is hatalmon, ebben a sajnos nagyon szegény demokratikus múltú országban a tizenhárom esztendő még kevés a szabadságok teljes érvényesítésére. Néha tanúi lehetünk ennek a miénknél patinásabb demokráciákban is. Ugyanakkor megtörténik a fordítottja is. A rendőrség és politikai vezetése, félvén a pártállami emlékektől, nem elég határozott a rossz szándékú indulatok féken tartásában. Ennek lehettünk tanúi a minap a Vörösmarty téren, a híres 'kendermagos' tüntetés ellenakcióinál. Ha mindezt számba vesszük, kétségtelen, hogy a Fidesz-kongresszus úgynevezett emberi jogi határozata rosszindulatú, a valóságtól elrugaszkodott. Ha az ő stílusukat követnénk, még azt is mondhatnánk, hogy tudatosan rossz hírét akarják kelteni Magyarországnak. De valószínuleg egyszerűen csak arról van szó, hogy a Fidesz minden átalakulási törekvése ellenére maga sem tud szabadulni a múltjától".

Galló Béla politológus szerint (Szövetségbe forrva, Magyar Hírlap, 2003. május 19.) "szövetségbe forrva hős polgárságunk, a nagy Orbán Viktor kovácsolta frigy - pontos iróniával akár efféle himnikus sorokkal is jellemezhetnénk mindazt, ami a Fidesz-kongresszuson történt. A vezér iránti vágy és a vezéri ambíció eme új szövetségében persze nincs semmi meglepő, a fundamentumai nagyon is régiek. Legfeljebb azon lehetne eltűnődni, hogy mindez két vesztes választás után következett be, mégpedig annak kínos firtatása nélkül, mi a felelőssége ezekben a vereségekben a minden eddiginél erősebb jogosítványokkal jutalmazott Orbánnak. Történt, ami történt (illetve nem történt), a következő választásra való készülődés ezzel máris megkezdődött. S rosszul teszi az, aki a kongresszusi szóvirágburjánzásra rálegyintve, alábecsüli a sokak szerint pótcselekvésbe menekülő Fideszt. Mert amellett, hogy régi-új alakulatuk hatékonyságát illetően minden értelmes jobboldali kétely jogos, az ellentábornak bölcsebb volna inkább Orbánék ütőképességének növekedését feltételeznie. A jó stratéga ugyanis mindig abból indul ki, hogy az ellenfél erősebb lesz, mint amire számítani lehet. Ha erre a variációra építi saját terveit, nem érheti kellemetlen meglepetés. Ám ha elfelejti, könnyen pórul járhat. (...) amíg a Fidesz a maga részéről, úgy tűnik, elintézte belső hatalmi harcait, addig a szocialisták még e felemelő küzdelem előtt állnak. Márpedig ha energiáikat jövő évi kongresszusukig kizárólag csupán a párton belüli helyezkedésekre összpontosítják, alighanem egy évnyi felkészülési és építkezési előnyt adnak Orbánéknak. S ekkora előnyt még akkor sem lesz egyszerű behozniuk, ha 2004-től számukra aztán minden klappol, amire azért senki ne vegyen halálos mérget. Intő jel az is, hogy az MSZP mindeddig ellenzékben hozta pártpolitikai csúcsformáját, ám hatalomra kerülve hajlamos belterjesen veszekedni és ellustulni. De éppen mert a Fidesz is ellenzéki szerepében nyújt elfogadhatóbb szakmai teljesítményt, e két tény hatása most vészesen összeadódhat. Ráadásul Orbánék nyakló nélkül hajlandók a szimbolikus és érzelmi politizálásra, s mi tagadás, ehhez jobban is értenek".

Galló szerint a szimbolikus és érzelmi politizálás terén "a feltűnően szürke MSZP-t jelenlegi hatalmi pozíciója eleve visszafogja, hiszen egy kormányzó párt általában racionálisabb politikai beszédhelyzetben, sőt - kényszerben - van, mint mindenkori ellenzéke. Az a nagy kérdés persze, rezonál-e majd a társadalom egy újabb, felfokozott emocionális politizálásra. Mert annyi bizonyos, ha az ország szociális közérzete nagyjából kielégítő, Orbán még Schmitt Pálék szövetségesi segítségével sem tudja Medgyessyéket középről előzni. Csakhogy az érzelmi manipulálhatóság egyenesen arányos a szociális hangulat romlásával, és ez utóbbi, sajnos, egyáltalán nincs kizárva. A Fidesz-kongresszuson éppen ezért nem hagytak kétséget afelől, hogy a két, látszólag lágyabb karakterű alelnök mellett újra frontharcra készek a párt 'köteles' figurái is, s majd az alkalom dönti el, Orbán odafentről melyikük szólamát aktivizálja. S meg is teheti, mert tévedés, sőt hiba azt hinni, hogy az új szövetség jelzett két pólusa között éles különbség feszülne, s az általuk külön-külön megnyerhető szavazótábor végzetesen riasztja egymást. Miért riasztaná? Csak azért, mert 2002-ben így történt? De ki tudja, mi lesz két-három év múlva? Ha a Fidesz csak a politikai gyűlöletbiznisz meg a finomabb tónus tartós szövetségbe forrasztásával győzhet, az utóbbiak képviselői alighanem le fogják nyelni az előbbiek kövér békáját. Ha úgy adódnék, tessék majd ellenőrizni".

Orbán Viktor a Fidesz XVII. kongresszusán elhangzott beszédében elmondta: (In: A szabadsághoz legalább két ember kell, Magyar Nemzet, 2003. május 19.) "a rendszerváltoztatás után pártokat alapítottunk, s jóhiszeműen bár, de ezzel bezártuk magunkat a négyéves választási ciklusok kalitkájába, s a kormányzati hatalomért folyó verseny csapdájába is. A rendszerváltoztatás éveiben Csoóri Sándorék kísérlete, hogy a társadalomban mélyebbre ássunk le, egészen az erkölcsi-lelki tartományokig, s így magasabbra emelkedhessünk, nos, ez a kísérlet az értetlenség és a leköszönő hatalom nyomorúságos örökségének terhe alatt szétporladt. (...) A Fidesz - Magyar Polgári Párt alaptörvényét újraformáltuk, szövetséggé bővítettük, sok száz kopogtató embert barátsággal és udvariasan befogadtuk, megalkottuk az alapító levelet, és sok ezveti vannak velünk együtt a polgári körök világából. Mindenkor érdemes szem előtt tartani, hogy a politika végül is szolgálat. Sokan és sokszor elmondták már. S valóban az. Ilyenformán az a közélet, amelyben csak a politikusok vesznek részt, olyan, mint egy estély, amelyen csak a pincérek jelennek meg. Ezt kellene megérteniük azoknak is, akik szerint a közéletet és a politikát az Országház falai közé kellene szorítani. Ami ma születik, az több mint párt: szövetség, s a mai alkalom több mint kongreszszus: igazi közéleti találkozó. (...) most nem egy szervezettel vagy egy párttal szövetkezünk, hanem egymással kötünk szövetséget. (...) arra kötünk szövetséget, hogy a társadalom, amelyben élünk, az általunk fontosnak tartott értékek szerint szerveződjön és működjön. Ezek az értékek irányítsák a törvényeket, amelyeket alkotunk, választásainkat és döntéseinket, amelyeket meghozunk. (...) Mit változtat rajtunk a szövetség? Ennek megértéséhez el kell gondolkodnunk a szabadságról .

Orbán szerint "a liberalizmus mint szabadágharc már véges-régen okafogyottá vált. Túlhaladt rajta az idő. Megtette a dolgát, teljesítette, amiért útjára indították. Lerombolta, amit akart, az egyház és az arisztokrácia tekintélyét, minden tabut és erkölcsi gátat. S most ahelyett - ezt látjuk most legalábbis Magyarországon -, hogy diadalmasan örvendezne kétségtelen sikerén, immár lerombolt börtöne romjain lázadozik, és azt kiabálja, hogy eresszük ki. Ez több mint mulatságos. Amilyen értéket a liberalizmus hozott a világnak, azt mára minden normálisan gondolkodó ember és társadalmi erő beépítette saját értékrendjébe, több rombolásra már nincsen szükség. Több rombolásra már Magyarországon sincsen szükség. Most már eljött az építés ideje. Rombolni lehet vaktóban, ösztönösen, a céltalan haladás nevében is, de építeni csak tudatosan, fegyelmezetten, tervszerűen, értékek és helyes arányok szerint lehet. Individuálisan külön-külön bármit lerombolhatunk, de közösséget és közös hazát építeni csak együtt tudunk".

Orbán: "szövetségunk azt jelenti a többi ember számára, hogy kezünkbe fogva értékeink adta iránytűnket, képesek vagyunk hajónkat célba vinni, mert látjuk magunk előtt a helyes irányt. Mit változtat még az országon a mi szövetségünk? Számos embernek segítséget nyújthat. Mindannyian emlékezhetünk rá, a rendszerváltoztatáskor nyertesekre és vesztesekre bomlott az ország. (...) sokan vannak, akiknek a szabadság nyújtotta lehetőségek helyett csak problémák, nehézségek és terhek viselése jut osztályrészül még ma is. Ők, amikor a kormányt hallgatják, joggal érzik magukat úgy, mint a gyerekek az iskolában, ahová megjött az egyszeri Mikulás, kirakja az ajándékait és azt mondja: no, gyerekek, lehet vásárolni. A mi szövetségünk az ő számukra segítségnyújtó kezet jelent, mert kézzelfogható közelségben van. A mi szövetségünk az ő számukra magasabb nyugdíjat, alacsonyabb gázszámlát, munkalehetőséget, magasabb fizetést és olcsóbb iskolát jelent. Közösséget, nemzethez tartozást, mert a nemzet nemcsak múltat, de a jövőre szóló terveket is jelenti. A jövőben ők, a rendszerváltoztatás még ma is meglévő vesztesei is benne vannak. A válságmenedzserek pénzhiányra szoktak hivatkozni. Ez év első negyedévében háromszázmilliárd forinttal nőtt az államadósság, ennyi új hitelt vett fel a kormány, s ez azt jelenti, hogy minden egyes magyar ember - a csecsemőket és időseket is beleértve - az év eleje óta harmincezer forinttal több adósságot kényszerül viselni. Ennyit a pénzhiányról. (...) Segít magyar kézben tartani a termőföldet és a magyar mezőgazdaságot. Segítünk, mert tudjuk, hogy az emberi kultúra alapja a föld. Azt is tudjuk, hogy a földművelés tanított meg minket arra, hogy mi a magántulajdon becsülete. A földművelés során szerveztük meg először közösségeinket, településeinket, végül nemzetünket is. Ugyanis nemzet és föld egymás nélkül nem léteznek".

Orbán szerint "ha azt akarjuk, hogy Európa szabad maradjon, akkor meg kell maradnia a szabad nemzetek közösségének. Mert nem Európa tartja össze a nemzeteket, hanem a nemzetek Európát, és mi úgy tudjuk, hogy a nemzetek felett nem globalizáció ível át, hanem a keresztény szeretet. Ez a mi Európánk. Nincs okunk, hogy kisebbrendűségi érzéssel közelítsünk az Európai Unióhoz, bízhatunk a magyar szellem, a magyar észjárás és alkotókészség erejében, és bátran mondhatjuk, ha minden jól megy, mi lehetünk Európa C-vitaminja".

Seres László szerint (Polgári mátrix, újratöltve, Népszabadság, , 2003. május 19.) "a Fidesz legújabb átalakulásában, mondhatni, még a szervezeti keretek a legkevésbé érdekesek: a már létező szövetségesek mellett nemigen várhatók új társszervezetek, az érzékeltetett mérsékeltség azonban távol tarthatja vagy jobbra taszíthatja a polgári körök egy részét. Szervezethatékonysági és szavazatmaximálási okokból nyilván célszerű mindent meglépni, amit meg kell. Racionális döntés a civil szervezetekkel való partneri viszony, a nyitottabb pártstruktúra (bár új tagok felvételéhez továbbra is három ajánló szükséges), a választókörzet, mint új regionális centrum. Ettől független kérdés azonban, hogy milyen eszmék, milyen rendező elvek mentén szerveződik a szemünk láttára az a párt, amelynek nevében kétszer is szerepel a 'szövetség' szó, egyszer fiatal demokrata, egyszer magyar polgári összefüggésben. Politikai tartalomnak kicsit kevés, hogy a szabadsághoz legalább két ember kell, hogy a liberalizmus szinonim a rombolással, és hogy a nemzetek felett átível a keresztény szeretet. Minden nyilvános deklaráció ellenére a polgári küldöttgyűlés megkerülte a legfontosabb feladatot: nem határozta meg pontosan azt, hogy kiket, milyen elvekkel, milyen eszközökkel szólít meg. Nehéz elhinni, hogy elfér egy párton belül az EU-párti vezetés és a körök EU-ellenes mozgalmi bázisa; a jobbközép kulturális és médiaelitet tömörítő új kulturális tagozat és a Sajtóklub véleményformálóinak köre; az öntudatos, önellátó polgárokra építő nemzeti gazdaságpolitika és a hirtelen baloldalisággal felfedezett 'vesztesek' felkarolása. Nagyon is lényeges kérdés, mi lesz a diszkréten 'radikálisnak' becézett szélsőjobboldallal, tekintve, hogy legalább két új párt is igyekszik betölteni a MIÉP helyét. Egy biztos: aki az utcai akciók dühtől eltorzult arcú demonstrálóinak érdekeit is képviselni akarja, annak időnként el fog torzulni a politikai arca. És akkor ott végzi, ahonnan elindult: a képzelet világában".

Sebes György szerint (Szövetségbe forrt, Népszava, 2003. május 19.) "némi zavart okozhat, minek is nevezzük azt a tömörülést, amiról beszélünk. Kézenfekvő lenne a 'Fidesz'- ez benne is maradt új nevükben -, csakhogy azt is közölték, őket ezentúl röviden 'Szövetségnek' kell hívni. És ez sokatmondó. Az egykori Fiatal Demokraták Szövetsége egyszer már megpróbált megszabadulni egykori önmagától. Ám a Fidesz-Magyar Polgári Pártot mindenki régi nevén nevezte. Most újabb kísérletet tesznek. A dolog lényege persze nem a névben van. Hanem abban, amit magával hordoz. A múlt koloncát. Főképpen ettől szeretnének megszabadulni. A felelőtlen fiatalság és a még felelőtlenebb egykori liberalizmus emlékétől, a tavaly elvesztett választástól és a kormányzás sikertelen részétől. (...) a széles többséget kellene hamarosan megnyernie. Sorba állítani az új Szövetségben, amely - mint elmagyarázta - nem pártoké vagy tömörüléseké, hanem egyes embereké. Mindjárt be is léptettek egy csomó neves személyiséget soraikba, hadd jelképezzék erősödésüket. Nagy kérdés, hogy ezzel a szimbolikus politizálással meg lehet-e nyerni annyi embert, amennyi egy választási sikerhez szükséges. Az egykori Fidesz immár harmadik teljes imidzsváltásán van túl. Az első kettő hozott részsikereket, de olyan eredményt nem, amivel hosszú távon is elégedettek lehetnének. Most hat a párt 'szövetségbe forrt'- ahogyan az egykori Szovjetunió himnusza magyar fordításban kezdődött. izgatotttut várjuk, e szövetségben mi kezdődik -és mi folytatódik".

Andrassew Iván: (A tréfás anyakönyvvezető, Népszava, 2003. május 20.) "Orbán Viktor zseni. Ez derült ki a múlt hét végén, amikor beszédet mondott pártja, vagyis szövetsége kongresszusán. Ha ugyanis valaki ennyi zagyvaságot képes rövid idő alatt összehordani, és mégis el tudja hitetni egy eléggé jelentős tömeggel, hogy alkalmas - most éppen - a félország vezetésére, akkor nagyon tehetséges ember. Társaságban fölmerült a gyanú, hogy vagy beszédírót váltott, vagy egyenesen maga írta a beszédet. Figyelmes elolvasás után jómagam inkább az utóbbit gondolom. Hivatásos író nem épít föl úgy egy korszakváltó mondókát, ami mikrofonba mondva egy olyan anyakönyvvezetőre emlékezteti a hallgatót, aki azzal mutatja érettségizett mivoltát, hogy nem tudja kihagyni a 'költő szavaival élve' fordulatot. Orbán írókat szed elő: Márait, Haseket, 'egy drámaírót', sőt még Einsteint is. Az idézgetésből valamiért én mindig arra merészelek következtetni, hogy a szónoknak nincsenek önálló gondolatai.Természetesen nem hagyhatja ki a jól bevált joviális tréfamesteri szerepet sem. Bár föltűnő - és ez már előző beszédeiben is hallható volt -, sőt talán árulkodó, hogy a kitűnő dakota mondásokról a székely viccek felé fordult. (...) Hogy nem írástudó műve az Orbán-beszéd, arra a legárulkodóbb jel, hogy ezt mondta: 'a hajó vezetése kézben tartja az eseményeket'. Föltételezem, hogy aki ilyet érettségi dolgozatba leír, az legföljebb kettest kaphat nyelvtanból. Írói-újságírói körökben ez a suksüköléshez mérhető hiba. Írásomnak most nem tárgya hogy olyan bődületes és kirekesztő ostobaságokat elemezzek, mint az a mondat, miszerint 'a nemzetek felett nem globalizáció ível át, hanem a keresztényi szeretet'. (...) nem lehet szó nélkül elmenni egy ilyen zagyvaság mellett: 'kezünbe fogva értékeink adta iránytűnket, képesek vagyunk hajónkat célba vinni, ha kell, mert látjuk magunk előtt a helyes irányt'. Ekkorát az ember akkor mond, ha semmi nem jut eszébe, de abba is belezavarodik, hiszen az értékeink adta iránytűt nem lehet kézbe venni, viszont nincs is rá semmi szükség, ha játjuk magunk előtt a helyes irányt. (Amit persze nem is láthatunk, hiszen a cél az, ami esetleg látható.) Mindez arról tanúskodik, hogy Orbán Viktor kiesett a szerepéből - amit persze miniszterelnökként se talált meg maradéktalanul - és még nem talált vissza a szereptelen Orbán Viktorhoz. Ezen kívül fogalma sincs, mihez kellene kezdeni. Ezért - más ötlet híján - most mozgalommá alakította át jobb sorsra érdemes pártját, amit - ilyen szellemi töltéssel - legföljebb a semmibe vezethet. Vagy őt vezeti ugyanoda a mozgalom".