A kormány és a stratégiai jellegű reformok

Medgyessy Péter a kormányátalakítás után, az új miniszterek bemutatását követően értékelte is a kabinet tevékenységét. A közigazgatás, az egészségügy és a haderő reformjának véghezvitelét sürgette, az erre irányuló törekvések a jövőben sok akadályt gördíthetnek a kormány elé. A nagy forrásigény mellett az ellenállás is komoly: a reformok megtörhetnek a megyék, az érdekképviseleti szervezetek, vagy az ellenzék ellenállásán. Kérdés az is: a miniszterelnök által takarékos évnek megjelölt 2004-ben mennyi pénz jut a stratégiai változásokra.

HÍR: Május 19-én rendkívüli kormányülést tartott a kabinet. A miniszterek áttekintették a főbb stratégiai programokat: az egészségügy, a közigazgatás és a honvédelem reformját. Medgyessy Péter szerint a kormánynak magas volt a népszerűsége az elmúlt évben, ám nem jutott elég idő a "nagy lélegzetvételű ügyekre", ezek elemzése nem volt megfelelő. Megemlítette, hogy a kormányzati kommunikáció nem elég hatékony. A kormányfő fontos célként említette a versenyképesség javítását, főként a romló világgazdasági környezet miatt. A találkozón részt vettek az újonnan kinevezett és a közelmúltban leváltott miniszterek is, Jánosi Györgyöt kivéve. Az MSZP Országos Választmányának (OV) elnöke is értékeli a kormányzat első esztendejét. Jánosi György a testület elnökeként arra hívja fel a figyelmet, hogy a kormány is profitált volna abból, ha erősebb az együttműködés közte és a párt között. A jövőben az Országos Választmány azt szeretné, ha egyeztethetné a kormány programját Medgyessy Péterrel.

ELEMZÉS: Medgyessy Péter három fő területet jelölt meg, ahol kormányának még ebben a ciklusban komoly változtatásokat kell elérnie: 1. közigazgatás, 2. egészségügy, 3. honvédelem.

A nagy reformok elmaradása 1990 óta politikai okokra vezethető vissza. A hatalomra kerülés után a kormányok azzal szembesülnek, hogy teljesíteni kell legfőbb jóléti ígéreteiket - lehetőleg még az önkormányzati választások előtt - ezzel szemben a népszerűtlen intézkedéseket is ciklusuk elején kellene meghozni. A két lehetőség közül a kormányok többnyire az elsőt választják, így a forrásigényes reformok eltolódnak. Az ígéretek teljesítése általában az államkasszát is megterheli, ami szintén gátat szabhat a komolyabb átalakításoknak. Az eddigi tapasztalatok alapján a kormányokat a választók 4 év után leváltják, így a ciklus második felében a kevésbé látványos reformok végrehajtása helyett egyre inkább a választások megnyerésére koncentrálnak a kabinetek. A nagyobb átalakítások végrehajtása kockázatos: eredményük rövid távon kevésbé látszik, a látható problémákból adódó szociális elégedetlenség viszont jó alkalom az ellenzéki pártoknak a kormány kritizálására.

A közigazgatás reformja szoros kapcsolatban áll az európai uniós csatlakozással és az államháztartás kérdésével is az önkormányzati finanszírozást illetően. A régiórendszer létrehozása elengedhetetlen az uniós pénzek elnyeréséhez: az EU strukturális alapjaiból ugyanis csak régiók részesedhetnek.

A közigazgatási reform több tényező miatt is megbukhat:

1. A megyerendszernek több évszázados hagyományai vannak Magyarországon, éppen ezért a megyék megszüntetése érdekeket sért. A kormányzati kommunikációban ezért nehéz pozitív módon megjeleníteni a közigazgatás reformját. Elképzelhető, hogy a 2006-ra ígért regionális választásokkal létrejövő új közigazgatási egységek csak statisztikai régiók lesznek az uniós források kihasználása érdekében, a megyék pedig megmaradnak a középszintű államigazgatás szerveiként. Erre az Unióban is van példa: Írországban a régiók határait időről időre újraszabták, így minden egység az EU-átlag 75 százaléka alatt maradva igényt tarthatott a strukturális alapok pénzeire.

2. A terület reformja megakadhat a helyi önkormányzatok ellenállásán, mivel a közalkalmazotti béremelés miatt sok helyhatóság nehéz helyzetbe került, így előbb az emelés finanszírozását kell megoldania a kormányzatnak.

3. Problémát jelent az önkormányzatok "büntethetősége" is. Az Orbán-kormány 1998-2002 között többnyire kevesebb pénzt juttatott az ellenzéki vezetésű helyhatóságoknak, mint a kormánypártiaknak. Kérdés, ez a tendencia mennyiben marad meg a 2002-es baloldali önkormányzati választási győzelem után: ma arányaiban kevesebb az ellenzéki önkormányzat, mint 1998 és 2002 között.

Az egészségügy a magyar állam egyik legnagyobb pénznyelője. A sokmilliárdos állami pénzek "belepumpálása" azonban kevés eredményt hozott. A rendszerváltás után a kórházak felügyelete az államtól az önkormányzatokhoz került. Az Antall-kormány felvetette a háziorvosok teljesítményelvű finanszírozását az első ciklusban. A Horn-kormány idején a Bokros-csomag megszorító intézkedései együtt jártak a kórházi ágyszám csökkentésével, illetve kórházbezárásokkal. A pénzügyminiszter törekvése volt, hogy a lakossági jövedelmeket bevonják az ágazat finanszírozásába. Az 1998-as választások után, még az új kormány felállása előtt a Fidesz-többségű törvényhozás megszüntette a sokat bírált társadalombiztosítási önkormányzatokat. Az Orbán-kormány bevezette az orvosi praxisrendszert is. A Medgyessy-kormány 100 napos programjával 50 százalékkal megemelte az egészségügyi dolgozók bérét. A Csehák Judit-vezette szaktárca jelenleg a kórház-privatizáció kapcsán hadakozik a szakszervezetekkel. A kormány magántőke bevonásával kívánja hatékonyabbá tenni az egészségügy működését, az érdekképviseletek pedig a betegellátás színvonalát féltik az új befektetők miatt. Az ESZCSM azonban eddig inkább vitákba keveredett az új jogszabály tervezete miatt, így Medgyessy Péter kritikája a hatékonyabb kommunikációról ehhez a tárcához is szólt.

A haderőreform kérdése 1990 óta időről időre politikai viták tárgya, az egymást váltó bal- és jobboldali kormányok többnyire elődjükkel ellentétes intézkedéseket hoztak. A főbb vitapontok a civilkontroll és a professzionális hadseregre való áttérés körül alakultak ki. 1989-ben a Németh-kormány különválasztotta a hadsereg és a Honvédelmi Minisztérium (HM) vezetését, amit a választások előtt lévő Boross-kabinet 1994-ben meg akart szüntetni, elsősorban hatásköri viták okán. Az új szocialista-szabaddemokrata kormány ezt az intézkedést azonban nem hajtotta végre. A hivatásos hadsereg kérdése először a Keleti György-vezette Honvédelmi Minisztérium alatt, 1994-98 között vetődött fel, a NATO-csatlakozáshoz közeledve. A miniszter 2005-2010 közé prognosztizálta a teljes váltást. Ebben az időszakban csökkentették a honvédelmi szféra létszámát is, a miniszter azonban komoly kritikákat kapott, amiért elsősorban a polgári alkalmazottaktól vált meg. A kisgazda-vezetésű HM a Fidesszel egyetértésében a reformot már nem a kényszersorozás megszüntetése kapcsán, hanem a szerződéses állomány növelését illetően tartotta fontosnak. Orbán Viktor miniszterelnökként olyan kijelentést tett, miszerint "másképp néznek azokra a férfiakra, akik nem voltak katonák". Az Orbán-kormány nagyszabású toborzásba kezdett a hivatásos állomány növelése érdekében. Ezt a programot folytatta a Juhász Ferenc által vezetett honvédelmi kormányzat is, ám a hivatásos katonák bérviszonyait egyelőre nem tudták vonzóvá tenni a fiatalok számára. A Medgyessy-kormány kiállt a hivatásos hadsereg kiépítése mellett. 2003. elején döntés született arról, hogy 2004-ben leszerelhet az utolsó sorozott katona. Ez egybeesett a kisebbik kormánypárt elképzeléseivel. Az SZDSZ politikájának egyik fő pontja a sorozás megszüntetése volt, így intézkedésével a kormány kifogta a szelet az SZDSZ vitorlájából. A kényszersorozás megszüntetése mellett érvelők gyakran hangoztatják, hogy hadi feladatokra kevéssé használhatók a kiskatonák, igaz, NATO-tagként erre nincs is szükség. A sorozatos konfliktusok ellenére a magyar hadsereg sok változáson esett át a rendszerváltás óta. 18-ról 6 hónapra csökkent a szolgálati idő, a véderő létszáma 155 ezerről a harmadára csökkent. A legnagyobb probléma továbbra is a fegyverek NATO-kompatibilissé tétele. A szovjet arzenál helyett svéd repülőgépeket szerez be a minisztérium, bár a Gripen-szerződések megkötése hosszú évekig elhúzódott a kormányok preferenciái, illetve a különböző (amerikai, svéd, orosz) lobbiérdekek miatt.

Az eddigi reformtörekvések

A Medgyessy Péter által kiemelt három fő terület mellett a rendszerváltás óta több egyéb struktúramódosítás is megoldásra vár, amelyek meghozatala kormányról-kormányra tolódik. Ezek közé tartozik 1. az államháztartási reform, 2. a média-szabályozás újragondolása és 3. az oktatás átalakítása. Ezek a reformok jelenleg is napirenden vannak.

1. Az államháztartási reform 1990 óta kérdés. A minden évben a várakozásokat túlszárnyaló államháztartási hiány egyik oka a korszerűtlen pénzügyi szerkezet. A rendszerváltás utáni években normális állapotnak számított a pótköltségvetés kényszerű benyújtása, az utóbbi esztendőkben a deficit volt probléma. A változtatást az uniós csatlakozás is kikényszeríti. Ha Magyarország be akar lépni az Európai Monetáris Unióba, azaz az eurózónába, akkor az államháztartás hiánya nem lépheti túl a 3 százalékot. A Medgyessy-kormány 2003-ra 4 és fél százalékot prognosztizált, ám a deficit már az első négy hónapban megközelítette az éves elvárás felét. 1990 után minden évben azzal az igénnyel lépett fel a mindenkori pénzügyminiszter, hogy a változtatás a jövő évi költségvetés előtt elodázhatatlan. Ezt Kupa Mihály, Szabó Iván, Békesi László és Bokros Lajos is hangsúlyozta.

2. A közszolgálati média megreformálása 1990 után szintén többször napirendre került. Az Antall-kormány által beterjesztett médiatörvény-javaslat 1993-ban - a médiaháború közepén - egyetlen támogató voksot sem kapott az Országgyűlésben. 1996-ban az akkori kétharmados többséggel rendelkező MSZP-SZDSZ koalíció ugyan elfogadta a jogszabályt, ám már megalkotásakor is látszott: ez depolitizálás helyett túlpolitizálja a Magyar Televíziót és a Magyar Rádiót. A kormányok a hatalmi zsákmány részének tekintik a médiumok "elfoglalását", az ellenzék pedig a sajtószabadság elleni fellépésről beszél.

3. Az oktatás átalakítása érdekében szintén minden kormány igyekezett reformokat foganatosítani. 1990-94 között a felsőoktatás lehetőségei tágultak ki, több diák juthatott be az egyetemekre, létrejöttek az egyházi iskolák. A Fodor Gábor-, majd Magyar Bálint által vezetett oktatási tárca beindította a Nemzeti Alaptanterv-programot és a Sulinetet. Az Orbán-kormány idején a Nemzeti Alaptantervet (NAT) a kerettanterv váltotta fel. Megkezdődött a felsőoktatási intézmények integrációja is, erről azonban később kiderült, hogy a költségeket nem csökkenti a várt mértékben. A Medgyessy-kormány beiktatása óta elsősorban a közoktatási törvény módosítása keltette fel a figyelmet. A rendszerváltás óta általánosan jellemző volt, hogy több miniszter is felfüggesztette elődje intézkedéseinek végrehajtását: akadozott a Sulinet-program, majd a NAT és a kerettanterv hívei vívtak csatát.