Elmarad a személyi jövedelemadó jövő évi csökkentése?

Medgyessy Péter miniszterelnök, László Csaba pénzügyminiszter és Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2008. január 1-jétől az euró lesz a hivatalos fizetőeszköz Magyarországon. A jegybank elnöke elmondta, hogy az MNB támogatja az euró 2008-as bevezetését, kitért rá: a magyar gazdaság teljes mértékben integrálódott az európai piacba, ezért nem nélkülözhetjük az euró nyújtotta stabilitást.

Medgyessy Péter miniszterelnök, László Csaba pénzügyminiszter és Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2008. január 1-jétől az euró lesz a hivatalos fizetőeszköz Magyarországon. A jegybank elnöke elmondta, hogy az MNB támogatja az euró 2008-as bevezetését, kitért rá: a magyar gazdaság teljes mértékben integrálódott az európai piacba, ezért nem nélkülözhetjük az euró nyújtotta stabilitást. Járai Zsigmond hozzátette: szigorú gazdaságpolitikára lesz szükség, és a kockázatok is jelentősek, mert a csatlakozási pályáról nem lehet letérni, a külső feltételek viszont nem megfelelőek. A pénzügyminiszter közölte, hogy jövőre elmarad a személyi jövedelemadó csökkentése, egyúttal emelkednek az áfa-terhek. A személyi jövedelemadó 2004-re meghirdetett csökkentésének elmaradása 120-130 milliárd forint megtakarítást jelent majd a költségvetésnek. 2004. januárjától az általános forgalmi adó felső, 25 százalékos kulcsa 23 százalékra mérséklődik, ezzel párhuzamosan a jelenlegi 0 százalékos adókulcs 5 százalékra, míg a 12 százalékos áfa-kulcs 15 százalékra emelkedik. A pénzügyminiszter 85 milliárdos pluszbevételt vár az áfa-kulcsok változásától. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke kijelentette: a szabad demokraták ügyvivői testülete egységes álláspontot képvisel abban a kérdésben, hogy a párt és a parlamenti frakció álljon ki az adócsökkentési elképzelések és a már elfogadott jövő évi személyi jövedelemadó-tábla mellett. Kuncze hozzátette: már létezik a személyi jövedelemadó törvény, amely tartalmazza az szja-táblát, ezt megváltoztatni csak módosítással lehet, amelyet az SZDSZ nem fog megszavazni. A pártelnök szerint a vita még nem tart ott, hogy felvetődjön a koalíciós szakítás lehetősége. Kovács László, az MSZP elnöke erre reagálva kijelentette: nem gondolja, hogy az SZDSZ számára az adócsökkentés fontosabb lenne, mint a koalíció fenntartása, hiszen ha az SZDSZ kilép a koalícióból, új választásra kerül sor Magyarországon. Kovács bízik abban, hogy ha jövőre nem is, 2005-ben megtörténhet az adócsökkentés. Pokorni Zoltán, a Fidesz-MPSZ alelnöke kijelentette, hogy a konzervatív oldal és az SZDSZ együtt el tudja érni a személyi jövedelemadó-terhek jövő évi csökkentését, mert együtt többségük van az Országgyűlésben. Pokorni közölte: nem kell kétségbeesnie Kuncze Gábornak, mert van olyan politikai erő, mellyel összefogva el lehet érni az szja-csökkentést.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint (In: Szombathy Pál, Tevan Imre: "Most már lépni kell", Magyar Hírlap, 2003. július 18.) "a szocialisták alapállásban jobban szeretnek előbb pénzt központosítani, aztán elosztani. Pénz osztani mindig jó dolog. A költségvetés azonban olyan helyzetbe került, amikor meglehetősen szűk a mozgástér. Az MSZP korábbi szempontjai maradéktalanul érvényesültek, miközben az SZDSZ céljai nem, pedig azok is benne vannak a kormányprogramban. Szorgalmaztuk a sorkötelezettség megszüntetését, az egészségügy reformját, a diplomás minimálbér bevezetését, az adóterhek csökkentését. Az MSZP programjai teljesülnek, az SZDSZ céljai viszont nem. Pedig az adóterhek csökkentése elengedhetetlenül szükséges a magyar versenyképesség megőrzéséhez. Úgy látom: itt most már meg kell állni, ezen a ponton túl már nem támogatható a költekezés és a központosítás, a még nagyobb mértékű újraelosztás. Tehát eddig és ne tovább. (...) Választások 2006-ban lesznek, az emberek akkor a ciklus egészéről mondanak ítéletet. A rövid távú közérzetjavító intézkedések aktuálisan hozhatnak valamit a konyhára, de ha éppen ezek miatt összességében romlik a helyzet, az megbosszulja magát. Viszont a gazdaság stabilizálása komoly választási esélyeket hozhat. (...) A szocialisták között is nagyon sokan látják így: először stabilizálni, aztán osztogatni. Természetesen más szempontok is vezetik őket. Egyelőre felülkerekednek azok, akik a jelenlegi helyzetnek megfelelő politikát akarják tovább folytatni. (...) a 2004-es adótáblát 2002-ben a parlament már elfogadta. Mi nem mondunk mást, mint hogy végre kell hajtani az Országgyűlés által már elfogadott törvényt. László Csaba bejelentése amúgy egy vita egyik állomásaként mutatkozott meg a nyilvánosság előtt. Kicsit korán született meg. Ráadásul egyik oldalra billent el. Korrigálni fogjuk".

Hommer Tibor szerint (Özönvíz, Magyar Nemzet, 2003. július 18.) "nem adnak. Elvesznek. Nem is keveset. A 3 070 000 nyugdíjastól és a 3 898 000 foglalkoztatottól pontosan 30 855 forintot von el a kormány éves szinten, ami azt jelenti, hogy havonta 2571 forinttal fizetünk többet az államnak, mint eddig. Ezek természetesen statisztikai számok, átlagot jelölnek. Az áfaemelésből, illetve az adókedvezmények eltörléséből 215 milliárd forintnyi többletbevételre számít az állam, ami a foglalkoztatottak és a nyugdíjasok számával elosztva csaknem negyvenezer forintra rúg. És ekkor még nem vettük számításba az inflációt, ami további csaknem öt százalékkal növeli a többletterheket. Ez bizony újabb csomag. Megszorító intézkedés. Sokkterápia. Kinek hogy tetszik. Bajban van a magyar gazdaság, a kormány pedig immár másodszor folyamodik ehhez az eszközhöz, jelesül a megszorítások, bérvisszafogások, elvonások alkalmazásához. Már többször írtuk e hasábokon, hogy mindez nem vall túl nagy fantáziára. Az általános jóléti szintet blokkolva igyekeznek egyensúlyban tartani a gazdaságot. Többre nem futja".

Hommer szerint "Kuncze Gábor felháborodásának adott hangot, amiért a kormány nem csökkenti jövőre a személyi jövedelemadókat. Álságos és művi a szabad demokrata politikus felháborodása, elsőként tudniillik a liberális párt által jelölt gazdasági minisztert kellene viszszahívniuk posztjáról. Ugyanis Csillag István feladata lenne egy konzekvens és komoly gazdaságpolitikai pályaív megalkotása, amellyel mindmáig adós maradt a miniszter. Az SZDSZ nem hívja vissza miniszterét, sőt, talán titkot sem árulunk el: a koalícióból sem fognak kilépni, hiszen a kisebbik kormányzó párt emberei óriási pénzek, az útépítésre fordítandó milliárdok, illetve az informatikai kormányzat által felhasználható, szintén többmilliárdos források felett rendelkeznek. Hogy is gondolnák komolyan a megszorítások miatti felháborodást? Őket egyáltalán nem érinti a csomag. A gazdasági miniszter is a helyén marad, függetlenül attól, hogy eddig egyetlen épkézláb programot sem tudott megalkotni a megbutított Széchenyi-terv helyére. Úgy tűnik, Csillag István számára a liberális gazdaságpolitika kimerül a totális közönyben, a magatehetetlen sodródásban. (...) Bokros Lajos ominózus ténykedése óta tudjuk: a megszorítások, a csomagok csak rövid távon kozmetikázzák kedvezővé az államháztartás helyzetét, hosszabb távú hatásaik már hatalmas károkat okoznak. Megfelelő gazdaságpolitika híján vajon meddig akar újabb és újabb csomagokkal élni Medgyessy Péter miniszterelnök? Meddig kívánják a 3 898 000 alkalmazottal és a 3 070 000 kisnyugdíjassal megfizettetni a kormány teljes tehetetlenségének az árát? A kormány csak a mának él. Utánuk az özönvíz, gondolják. S ennek a nihilizmusnak mindnyájan kárvallottjai lettünk".

Várkonyi Iván szerint (Fedősztori, Népszabadság, 2003. július 18.) "a kormány megtanult kommunikálni. Kitalálta hogyan lehet a rosszat eladni. A kabinet előtt két út állt az egyensúly - szükséges - helyreállítására. Az egyik a gazdaságot élénkítő politika, a jól bevált recept szerint: fogd vissza a kiadásokat, csökkentsd az állam szerepét, hagyd nőni a gazdaságot - és szegd meg a korábbi ígéreteket. Ne emelj bért, ne adj több támogatást, de főleg ne ígérj több utat, és bölcsődét. A másik út a bevételek növelése. Ez a választóknak tett ígéretek megtartását jelenti, több hídavatást, és több állami pénzből táplált óvodást - ám nagyobb államot, tehát magasabb adókat. Ha tetszik, egy klasszikus szociáldemokrata gazdaságfilozófiát, amelyben az államnak az a szerepe, hogy a jobb módúaktól elvegyen, és a rosszabb sorsúaknak adjon. Ezt azonban megfejelték az euró 2008-as bevezetésének bejelentésével, ami kézzelfoghatóvá tette a kiigazítás célját. Eddig csak azt mondták, azért rossz most, hogy később jó legyen.(...) A kabinet azt sugallja: a Kánaán - 2008, az euró és az uniós életszínvonal - úgy jön el, hogy igazságos társadalmat építünk. Ez remek politikai üzenet: jól hangzik, ellenzékileg támadhatatlan. Persze nagyot üt a koalíciós partner fejére is - hiszen a liberális gazdaságpolitika alapvető ígéretének, az adócsökkentésnek a betartását teszi lehetetlenné".

Várkonyi szerint "a program kockázatos is. Az euró bevezetésének konkrét időpontját túl korán határozták meg ugyanis. Azt azért korábban is tudni lehetett, hogy valószínűleg 2008-ban jön Magyarországra a közös valuta - ez alapján készült évek óta a gazdaságpolitika. A konkrét dátum azért rizikós, mert baj esetén is ragaszkodni kellene hozzá (más esetben van mozgástér). Megváltoztatása azzal a veszéllyel járhat, hogy a magyar gazdaságirányítás végképp elveszti a szavahihetőségét. A befektetők, a vállalatok már most is alig hisznek a kormánynak - és az adóteher-növekedés a bizalmatlanságot növeli. A gazdaság számított az adócsökkentésre - a tételes egészségügyi hozzájárulás, vagy az szja mérséklése befektetési kalkulációk alapját jelentette. A változtatás rossz üzenet a gazdaságnak. A kormány milliárdokat vesz ki a vállalatok zsebéből, miközben versenyképesség-élénkítési programjának egyelőre egyetlen konkrét intézkedése van: egy tanács létrehozása. Ma a kormánynak egyetlen igazi eszköze maradt a gazdaság élénkítésére: az olcsó forint, hiszen ez fontos segítség az exportőröknek. Ám a kormány (és az MNB) helyében nem dicsekednék azzal, ahogyan sikerült a forint árfolyamát befolyásolni. Nem is teszik".

Dési János szerint (És a vita folyik tovább, Népszava, 2003. július 18.) "egyrészt nincs abban semmi meglepő, hogy a pénzügyminiszter előállt a javaslattal, miszerint mégsem kellene jövőre csökkenteni a személyi jövedelemadó kulcsait, viszont több kedvezmény megszűnne, ráadásul emelni szükséges az áfát több árucsoportnál. A közgazdászok egy jelentős része már régóta figyelmeztetett rá, hogy a magyar gazdaság folyamatai nem jó irányba mennek, szükséges lenne a költségvetési hiány csökkentése és így tovább. Tudjuk mi az ilyennek a vége. Egy kis adóemelés. (...) Az SZDSZ, mint tudjuk, határozottan kiáll az adócsökkentés mellett, választási programjának egyik fontos része, azon kevés közül, ami megvalósulni látszott. A liberális párt vezetői szerint a népek maguk tudják a legjobban mire van szükségük, érdemes minél több pénzt náluk hagyni s ez is inspirálhatja a gazdaság fejlődését. Ami egyrészt igaz, másrészt azt is látjuk, annyi mindent ígértek itt, hogy azokat megtartani még így sem lehet majd. Kész a csapda. Több pénzt kell beszedni egyfelől. Másfelől meg az SZDSZ nem ezt ígérte".

Dési szerint az, hogy az SZDSZ "leszavazza majd a parlamentben a saját kormányát. Nem túl nagy ötlet, különösen, amikor az egész megszorítás indokául az Euró övezethez való csatlakozást adták elő nekünk. Vagy marad minden úgy, ahogy a pénzügyminiszter mondta. Ez esetben felerősödik majd azok, hangja, akik azzal állnak elő az SZDSZ környékén, hogy azért aztán kár volt belépni a koalícióba, hogy feltöröljék velünk oda-vissza a padlót. Ugyan még előfordulhat valamiféle kompromisszum, látványos kibékülés és összeölelkezés, de úgy tűnik az már meglehetősen kényszeredett lesz. (...) Nehéz persze elképzelni, hogy az SZDSZ szakításra viszi a történteket. De tíz fős parlamenti többségnél nem igazán praktikus a koalíciós társat gyalulni. (...) lehetett volna okosabba, taktikusabban megszervezni az egészet. Akár úgy, hogy az SZDSZ-es gazdasági miniszter is ott ült volna a tegnapis ajtótájékoztatón, jelezve, hogy a közösen kimunkált kompromisszumot mind a két kormánypárt elfogadhatónak tartja, támogatja. És még úgy sem lenne egy méznyalás az egész, mert az emberek, érthető okokból, akkor sem rajonganak az adóemelésért, ha az egyébként gazdaságilag teljes egészében indokolt. (...) az lenne a jó, ha valamiféle tisztes kiegyezés születne a két kormánypárt között. Hogy ne kergessék bele egymást egy értelmetlen presztizsvitába, ugyanakkor valami maradjon a szavahihetőségükből is. Nem lesz könnyű menet".

Horváth Éva szerint (Költségvetési irányelvek díszcsomagolásban, Népszava, 2003. július 18.) "úgy tűnik, ez alkalommal nem talált süket fülekre a szakértők, elemzők, mi több a nemzetközi hitelminősítők folyamatos figyelmeztetése, s a június eleji, 76 milliárd forintos költségvetési takarékosági csomag után most újabb, előremutató-megszorító akciótervvel állt elő a kormány. Eszerint a jövő évi költségvetésben - mindenek előtt az európai uniós közös valuta bevezetéséhez elengedhetetlen előírások teljesítése érdekében - számos adóprivilégiumot megvonnak. Miközben - az ígéretekkel ellentétben, ám ugyancsak a szóban forgó célt szolgálva - 2004-ben, a bejelentett irámnyelvek szerint nem csökkennek a személyi jövedelemadó terhei, a reálkeresetek pedig az idei szinten maradnak. A cseppet sem szívderítő - már legalábbis ami a lakosság és a gazdálkodó szféra zsebét illeti - intézkedések felkonferálását mindenesetre sikerült a kormánynak és a jegybanknak egy fölöttébb szép, kék alapon sárga motívumokkal tarkított díszpapírba csomagolnia. Nevezetesen - a bejelentés súlyát és az egységes akarat szilárdságát látványosan szimbolizálva, először a Medgyessy-kormány történetében - a kormányfő, a pénzügyminisztere és a független jegybank elnöke egyszerre, s a csatlakozó országok közül úttörőként nyilvánították ki, hogy Magyarország 2008. január elsejétől kíván csatlakozni az eurózónához. A piacot azonban - legalábbis egyelőre - úgy tűnik, nem győzte meg a koreográfia. A forint szerdán nemhogy nem erősödött, hanem nótórius gyengülésbe kezdett. (...) Minden jel arra mutat tehát, hogy a piac csalódott. Mert mást várt - talán többet - az ismertetett 2004. évi költségvetési irányelvektől. Az uralkodó vélemények ugyanis azt egyértelműsítik, hogy azokon a megszorításokon túl, amelyeket a hazai pénzügyi élet közjogi méltóságai, karöltve a miniszterelnökkel a kormányülés napján bejelentettek, valójában nem hatoltak a költségvetési túlköltekezés gyökeréig. A nagy elosztó rendszerek reformjának politikai kockázatát ugyanis most sem vállalja a kormány. A szakértők úgy vélik, az adóemelések és a felvázolt magasabb inflációs pálya sem lehetővé, sem szükségessé nem teszi a forint erősödését. Az euró bevezetése előtt azonban - amelynek feltételei a gazdaság mai helyzetében, valljuk be, meglehetősen illuzórikusnak tűnnek - még be kell lépnünk az úgynevezett ERM II árfolyamrendszerbe, amelynek szintén feltételei vannak. Az előírások szerint abban két évig kell az elvárások szerint teljesíteni, ám pénzügyi vezetőink úgy tartják, oda már 2004. májusában beléphetünk. Vajon azért, hogy a forint elleni újabb spekulációs támadástól megkímélhessék a gazdaságot? Mindenesetre abban a piac szinte egységes állásponton van, hogy az új, európai árfolyamrezsimhez a júniusi sáveltolást megelőző időszakra jellemző 240-245 forinthoz képest mindenképpen gyengébb árfolyammal volna szerencsés csatlakozni".

Sebes György szerint (Lehetőségek, Népszava, 2003. július 19.) "bizonyára meglepődne Pokorni Zoltán, ha a koalíció kisebbik pártja komolyan venné ajánlatát. A Fidesz alelnöke ugyanis azt mondta, az SZDSZ a parlamenti ellenzékkel együtt el tudná érni, hogy jövőre mégis csökkenjenek a személyi jövedelemadó-terhek. Még elképzelni is szép azt a megrökönyödést, amellyel a Lendvai utcában fogadnák Kuncze Gábor jelentkezését, hogy akkor tárgyaljanak a részletekről. Az ábrándozás közepette tekintsünk is el két apróságtól. Az egyik, hogy Pokorni Zoltán egy olyan vitában ajánlotta fel 'jószolgálatait', amihez pillanatnyilag legfeljebb mint állampolgárnak van köze és nem lehet szerepe a nagyobbik ellenzéki párt egyik felelős vezetőjeként. A másik pedig, hogy az egész konzervatív oldal nevében nyilatkozott, amihez - az SZDSZ miatt, meg az önállóság jegyében is - az MDF-nek is lenne még egy-két szava. Ám Pokorni Zoltán gond nélkül elsüthette ezt a 'politikai bon-mot', hiszen ő is tudja, hogy megvalósulásának esélye a nullához közelít. Éppen ezért, még politikai hasznot is remélhet belőle és általa saját pártjának (és ha már ott van, a 'konzervatív oldal' másik pártjának is). Tudniillik szavaiból kiderül, hogy a Fidesz - noha nemrég még kormányon lévén pontosan tudja, miképpen lehet tervezni a költségvetést - ellenzékben (a kibicnek semmi sem drága jelszavával) csakis és kizárólag az adócsökkentés híve. Lesz, ami lesz. Bízik ugyanis benne, hogy az adófizető választópolgárok ezt nagyra értékelhetik. Ugyanakkor pedig jó nagyot lehet majd rúgni (újra) a kisebbik kormánypártba, amikor sok vita után beadja a derekát a gazdasági kormányzatnak".

Sebes szerint "nem kell ugyanis túlzott jóstehetség ahhoz, hogy előre lássuk: a gazdaság irányítói határozzák meg a jövő évi előirányzatokat (is). Lehet róluk vitázni, szükség van okos érvekre és ellenérvekre, figyelembe kell venni az egyszerű emberek - adófizetők - érdekeit is, de végül nagyjából az történik majd, amiről ezen a héten oly sokat hallottunk (és nem szolgált túlzott örömünkre). Ugyanakkor még egy jóslatot megkockáztathatunk: az adócsökkentés kérdése sem vezethet a koalíció szakadásához. Az összatartó erő ugyanis sokkal nagyobb, mint amit egy-egy ilyen - akár lényegi, fontos, húsbavágó - vita jelenthet (a mérleg másik serpenyőjében). A szocialisták és a szabad demokraták ugyanis arra szövetkeztek, hogy átveszik a hatalmat az előző, konzervatív koalíciótól. Mint tudjuk, ez sikerült is. És az együttműködés a D-209-es ügy nyomán is folytatódott, vagyis a miniszterelnök titkosszolgálati múltjának napvilágra kerülése sem árthatott neki. Mert a választás akkor - több mint egy éve - is az lehetett volna, hogy esetleg visszakerül a hatalomba egy olyan kormány, amelynek működése - az utódok szerint - túl sokat ártott az országnak. Ez a szempont még ma sem változott. Ezért nem fognak össze a szabad demokraták a konzervatív oldallal, s ezért nem szakítanak a szocialistákkal. Történjen bármi. Viták továbbra is lesznek, feszült helyzetek is kialakulhatnak, de a következő választásig - hacsak nem alakul ki valamilyen nagyon súlyos válság - ez a koalíció vezeti az országot. Az már más kérdés, hogyan számolnak el majd akkor választóiknak a résztvevő pártok. Ma azonban ez még a jövő zenéje".