Felemás viszonyok

1998-2002 között a jobboldal kormánypozícióban inkább ellenfélként, az ellenzék részeként kezelte a szakszervezeteket. Egyeztető szerv (OÉT) helyett konzultációs testületet (GT) hozott létre, a munkabeszüntetések esetén pedig nem volt hajlandó kompromisszumokra a szakszervezetekkel. Az ellenzék a 2002-es kormányváltást követően oktatási és egészségügyi területen az ágazati szakszervezetekkel azonos véleményt képvisel.

HÍR: Június 23-án az Országgyűlés másodszor is változatlan formában fogadta el a kórháztörvényt, amit az államfő újratárgyalásra küldött vissza a Parlamentnek. A törvény tartalma, valamint végső elfogadásának módja ellen egyformán tiltakozott a Fidesz, az MDF, valamint az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ). A pártok és az érdekképviseleti szervezet mind szakmai, mind alkotmányossági aggályokat felvetettek, ezért az Alkotmánybírósághoz fordultak. Július 15-én Mádl Ferenc köztársasági elnök aláírta a közoktatási törvény módosítását. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) már előre jelezte, hogy kifogásai vannak a törvénnyel kapcsolatban, ezért az Alkotmánybírósághoz fordul. Aggályait a Fidesz és az MDF is kifejezte. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) ugyan nem ért egyet teljesen az új jogszabállyal, ám összességében elfogadja a módosításokat.

ELEMZÉS: Az utóbbi időben számos politikai kérdésben is egy platformra került több szakszervezet, valamint a parlamenti ellenzék két pártja, a Fidesz-MPSZ és az MDF. A két legfőbb konfliktus a közoktatási törvény módosítása és a kórház-privatizációs jogszabály elfogadása körül bontakozott ki. A pártok és egyes ágazati szakszervezetek hasonló érvek alapján bírálták a kormányzatot. A jobboldali pártok és a szervezetek eddigi viszonya azonban nem valószínűsíti a stratégiai kooperációt. A közös álláspontok hangsúlyozása elsősorban ügyközpontú az ellenzék pártjai és az érdekszervezetek között.

Amíg Antall József a megegyezést, Horn Gyula pedig a partneri viszonyt kereste a szakszervezetekkel, addig Orbán Viktor elsősorban a kormány álláspontjának időről-időre való közlésére redukálta az érdekképviseletekkel való kapcsolattartást. Az eltérő hozzáállás megmutatkozott a sztrájkok során alkalmazott megoldási technikákban is. 1994. óta az egyes kormányok különböző módon kezelték az állami cégek munkabeszüntetéseit. A Horn- és a Medgyessy-kabinet a tárgyalásos utat választotta, míg az Orbán-kormány igyekezett a végsőkig elfogadtatni saját álláspontját az érdekképviseletekkel.

Az Orbán-kormány és az érdekszervezetek

A Fidesznek 1998-ra megszakadtak szoros kapcsolatai a szakszervezetekkel. Több fronton is konfliktusba keveredett az érdekképviseletekkel, mivel ellenfelet látott bennük.
Az 1998-as választások után, még a kormányalakítás előtt a jobboldali többségű új törvényhozás feloszlatta a társadalombiztosítási (tb) önkormányzatokat. Az indok részben a területen elmaradt reform volt. A testületek 1991-es létrehozása nyomán a társadalombiztosítás rendszere levált a központi költségvetésről, ám a pénzügyi kapcsolat többnyire áttekinthetetlen volt az államkassza két legnagyobb pénztára között. Mindezek mellett a Fidesz, az MDF és az FKgP gyakran hozott fel érvként a tb-önkormányzatokkal kapcsolatos korrupciós vádakat, ezeket a baloldalhoz és a szakszervezetekhez kötve. 1998. májusában az Alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek találta, hogy 1997. augusztusában a munkavállalók helyett a szakszervezetek delegálhatták az ellátásra jogosultak tb-képviselőit. A jogszabályok értelmében a szakszervezetek és a munkavállalók 50-50 százalékban küldhették képviselőiket az önkormányzatokba. Mindez elegendő jogi muníciót is adott a kormányra lépő pártok számára a testületek feloszlatásához.

Az Orbán-kormány az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) üléseit 1999-től nem hívta össze, létrehozta viszont a Gazdasági Tanácsot (GT). Ez a lépés a kormányzat és a civil szféra szervezetei között új együttműködési mechanizmust állított fel, amelynek szándéka az volt, hogy közelítsék a rendszert az EU által elfogadott "szociális párbeszéd" irányába. Korábban az OÉT az ún. tripartit tárgyalások modelljének felelt meg. A három fél, a kormány, a munkaadói, valamint a munkavállalói szervezetek igyekeztek egyezségre jutni a költségvetési, munkaügyi és adópolitikát érintő kérdésekben, a gazdaságpolitika általános alapelveit tekintve és a bérfejlesztés területén is. Az Orbán-kabinet által létrehozott GT ülésein a kormány, a munkáltatói és a munkavállalói oldal mellett részt vettek a kamarák, a tőzsdetanács, a bankszövetség és a külföldi befektetők képviselői is. A GT létrehozásáról az érdekképviseletekkel Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter egyeztetett. A kormányzat kizárólag "csomagban" tárgyalt az egyeztetés intézményes átalakításáról, a középtávú béremelési koncepcióról, valamint a Munka törvénykönyvének módosításáról. Ezzel nem sokkal hivatalba lépése után, 1999. elején kiváltotta a szakszervezetek ellenszenvét. A Gazdasági Tanács az érdekképviseletek számára visszalépés volt az OÉT-hez képest: az első félévben tárgyalás helyett az előző év tapasztalatait tekintette át a fórum, a második félévben pedig a következő esztendő gazdasági feladatait vázolta a kormányzat. Az OÉT helyett az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) jött létre, szűkített hatáskörrel. A kormány itt ugyanis kizárólag munkaügyi- és bértémákkal foglalkozott, amit a szakszervezetek kifogásoltak. Hiányolták a költségvetésről, valamint az adórendszerről szóló vitát.

Az Orbán-kormány az érdekegyeztetés átalakításával a politikai konfliktusokat kívánta csökkentetni, szűkítve az egyezetéseken esetleges vitákat generáló szervezetek lehetőségeit.

A kabinet egyik legnagyobb vitája az érdekszervezetekkel a minimálbér megemelése körül bontakozott ki. Az 1999-ben még 25 ezer forintos összeget a kormány vita nélkül emelte fel - a kétéves költségvetés segítségével - 2001-ben 40 ezer forintra, majd 2002-től 50 ezer forintra. A kormány ezzel az állami bevételeket növelte, a munkáltatók és a munkavállalók tiltakozása ellenére.

Konfliktusokat okozott a mindenkori közalkalmazotti béremelés is. A kormány közölte az érdekképviseletekkel, hogy a reálkeresetek növelése egy matematikai kalkuláció eredményeként lehetséges: az emelkedés a mindenkori infláció és az éves GDP-növekedés felének összege.

1999. márciusában a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) demonstrációt szervezett a kormány bérpolitikáját kritizálva. Jól mutatta a szervezetek kormányellenességét, hogy több szakszervezeti konföderáció is támogatta a SZEF megmozdulását: Az Autonómok, az értelmiségiek tömörülése (ÉSZT), a Liga, valamint a legnagyobb csúcsszakszervezet, az MSZOSZ is.

Általánosságban az alku hiánya jellemezte az 1998-2002 közötti időszakot. A kormány döntéseit vita nélkül kellett tudomásul venniük a munkavállalói szervezeteknek.

A jobboldali ellenzék és a szakszervezetek 2002-től

A 2002-es kormányváltás óta mind több alkalommal hangoztatnak közös véleményt és működnek együtt a szakszervezetek és a jobboldal. A kormány tevékenységének kritikájával kapcsolatban legfőképpen az egészségügy és az oktatás területén képvisel azonos véleményt az ellenzék és több ágazati szakszervezet. Az együttműködés első jelei 2002. novemberében látszottak, amikor az EDDSZ kongresszusán Mikola István, az Orbán-kormány volt egészségügyi minisztere is részt vett. A szervezet elsősorban a kabinet egészségügyi ígéreteinek teljesítését kérte számon.

A Fidesz és az MDF az ágazati szakszervezetekkel működik együtt, elsősorban informálisan, míg a Medgyessy-kormányzat inkább a konföderációkkal. Az MSZP-SZDSZ-kabinet ismét összehívta az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, amelynek több ülésén is részt vett Kiss Péter munkaügyi-, majd kancelláriaminiszter és Medgyessy Péter kormányfő is. 1998-ban az OÉT egyik utolsó ülésén az Orbán-kormányt kizárólag a gazdasági tárca politikai államtitkára képviselte. A Medgyessy-kabinet több szakszervezeti vezetőt is kormánytisztviselővé nevezett ki. Vadász János, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének korábbi vezetője a közszolgálati reformért felelős kormánybiztos lett, míg a volt MSZOSZ-elnök, Sándor László a Közmunka Tanács elnöke.

Az EDDSZ az egyik legaktívabb szakszervezet az utóbbi hónapokban. 2003. februárjában több ezer fős demonstrációt szervezett a csepeli kórház bezárása ellen. A témát a Fidesz is napirenden tartja, kifogásolva az intézmény megszüntetését.

A Fidesz-MPSZ és az MDF egyik legélesebb szakpolitikai jellegű támadását a kórház-privatizáció kapcsán intézte a kormány felé. Ebben szintén partner volt a Cser Ágnes-vezette szervezet. Az EDDSZ 2003. május 29-én tüntetést szervezett a szaktárca épülete elé melyen bejelentette: népszavazást kezdeményeznek a július 1-jével hatályba lépő új törvény ellen. A Fidesz és az MDF folyamatos szakmai tiltakozását a törvény elfogadásának körülményei politikaivá változtatták. Mádl Ferenc újbóli tárgyalásra visszaküldte a törvényhozásnak a kórháztörvényt, amit a kormánytöbbség még aznap, változatlan formában elfogadott. Mind a pártok, mind a szakszervezet az Alkotmánybírósághoz fordultak. A Fidesz és az MDF a szakmai bírálaton túl a törvény elfogadásának körülményeit is kritizálta, míg az EDDSZ a jogszabály egyes pontjainak alkotmányosságát vonta kétségbe. A politikai és az érdekképviseleti szervezetek így egymás üzeneteit kiegészítve bírálták a kormányt.

A fentihez hasonló folyamat zajlott le a közoktatási törvény módosítása kapcsán is. A Fidesz és az MDF elsősorban azt bírálta, hogy sérül a tanárok munkához való joga, mivel alsó tagozatban csak tanítók oktathatnak, de kifogásolták a pedagógusok szülőkkel szembeni titoktartási kötelezettségét is. A törvény módosítását a Pedagógus Szakszervezet (PSZ) elfogadta, bár nem ért vele teljesen egyet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) viszont - az ellenzéki pártokhoz hasonlóan - az Alkotmánybírósághoz fordul.