Elmarad a személyi jövedelemadó jövő évi csökkentése? (3. rész)

Medgyessy Péter miniszterelnök, László Csaba pénzügyminiszter és Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2008. január 1-jétől az euró lesz a hivatalos fizetőeszköz Magyarországon. A jegybank elnöke elmondta, hogy az MNB támogatja az euró 2008-as bevezetését, kitért rá: a magyar gazdaság teljes mértékben integrálódott az európai piacba, ezért nem nélkülözhetjük az euró nyújtotta stabilitást.

Medgyessy Péter miniszterelnök, László Csaba pénzügyminiszter és Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2008. január 1-jétől az euró lesz a hivatalos fizetőeszköz Magyarországon. A jegybank elnöke elmondta, hogy az MNB támogatja az euró 2008-as bevezetését, kitért rá: a magyar gazdaság teljes mértékben integrálódott az európai piacba, ezért nem nélkülözhetjük az euró nyújtotta stabilitást. Járai Zsigmond hozzátette: szigorú gazdaságpolitikára lesz szükség, és a kockázatok is jelentősek, mert a csatlakozási pályáról nem lehet letérni, a külső feltételek viszont nem megfelelőek. A pénzügyminiszter közölte, hogy jövőre elmarad a személyi jövedelemadó csökkentése, egyúttal emelkednek az áfa-terhek. A személyi jövedelemadó 2004-re meghirdetett csökkentésének elmaradása 120-130 milliárd forint megtakarítást jelent majd a költségvetésnek. 2004. januárjától az általános forgalmi adó felső, 25 százalékos kulcsa 23 százalékra mérséklődik, ezzel párhuzamosan a jelenlegi 0 százalékos adókulcs 5 százalékra, míg a 12 százalékos áfa-kulcs 15 százalékra emelkedik. A pénzügyminiszter 85 milliárdos pluszbevételt vár az áfa-kulcsok változásától. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke kijelentette: a szabad demokraták ügyvivői testülete egységes álláspontot képvisel abban a kérdésben, hogy a párt és a parlamenti frakció álljon ki az adócsökkentési elképzelések és a már elfogadott jövő évi személyi jövedelemadó-tábla mellett. Kuncze hozzátette: már létezik a személyi jövedelemadó törvény, amely tartalmazza az szja-táblát, ezt megváltoztatni csak módosítással lehet, amelyet az SZDSZ nem fog megszavazni. A pártelnök szerint a vita még nem tart ott, hogy felvetődjön a koalíciós szakítás lehetősége. Kovács László, az MSZP elnöke erre reagálva kijelentette: nem gondolja, hogy az SZDSZ számára az adócsökkentés fontosabb lenne, mint a koalíció fenntartása, hiszen ha az SZDSZ kilép a koalícióból, új választásra kerül sor Magyarországon. Kovács bízik abban, hogy ha jövőre nem is, 2005-ben megtörténhet az adócsökkentés. Pokorni Zoltán, a Fidesz-MPSZ alelnöke kijelentette, hogy a konzervatív oldal és az SZDSZ együtt el tudja érni a személyi jövedelemadó-terhek jövő évi csökkentését, mert együtt többségük van az Országgyűlésben. Pokorni közölte: nem kell kétségbeesnie Kuncze Gábornak, mert van olyan politikai erő, mellyel összefogva el lehet érni az szja-csökkentést.

Bozóki András politológus szerint (Kuncog a krajcár, Magyar Hírlap, 2003. július 26.) "az SZDSZ elnöke, Kuncze Gábor váratlanul felismerte, hogy egy liberális párt egyebek között azért szokott liberális lenni, mert az adóforintok egy részét az adóalanyok zsebében kívánja hagyni. Ha az SZDSZ mélyen megosztott ügyvivő testülete valamiben még egyetért, akkor ez éppen a meghozott adótörvényekhez való ragaszkodás és az adók további fokozatos csökkentésének szándéka. László Csaba pénzügyminiszter bejelentése viszont azt sugallta, mintha a kormánypártok már előre megállapodtak volna a költségvetés úgynevezett 'sarokszámaiban' és az adótörvény rendelkezéseinek megváltoztatásában. Mintha a kormányba az SZDSZ által delegált miniszterek - Csillag István, Kovács Kálmán, Magyar Bálint és (a felerészben a liberálisok által delegált) Lévai Katalin - máris egyetértettek volna az emberek életének tervezett további 'sanyargatásával'. Igaz, eddig egyetértettek a jóléti rendszerváltás szociáldemokrata programjával, a gyors autópálya-építéssel, a tudás alapú társadalom technikai feltételeinek megteremtésével, az 'aszálybomba' átmeneti hatástalanításával, valamint a gyermekek iskolai étkeztetésének esélyegyenlőséget javító programjával, ami mostani pálfordulásukat kérdésessé teszi. De úgy látszik, mindennek van határa. Egy liberális számára az adókérdés identitáskérdés. Csakúgy, mint a szólásszabadság és az emberi jogok".

Bozóki szerint "az MSZP jó érzékkel kovácsolta egybe a liberális identitást önmaga ellen, amivel komoly segítséget nyújtott a csökkenő társadalmi támogatottsággal és belső válságokkal sújtott koalíciós partnerének. Végre az SZDSZ alkalmat kapott arra, hogy megmutassa önmagát, és úrrá legyen a pártot megbénító vezetési válságon. (...) Ha nem lett volna adóügy, ki kellett volna találni. Ennek vitáját az SZDSZ most elhúzhatja októberig, miáltal markáns arcélű szabadságharcosként jelenhet meg a médiában nap mint nap. Az ügy kiváló lehetőséget nyújt Kunczénak arra, hogy újrapozicionálja önmagát a párt centrumában, és egységesítse a fragmentálódó pártvezetést. Anélkül, hogy legkérlelhetetlenebb kritikusával, Bauer Tamással feltétlenül kiegyezne, megállapodhat a Fodor-csoporttal (Fodor Gábor, Ungár Klára, Csőzik László, Gusztos Péter, Béki Gabriella, Szent-Iványi István), s egyúttal folytathatja megkezdett közeledését Demszky felé. A pártelnök előtt most két lehetőség áll. Az egyik esetben folytathatja eddigi - kabinetpolitizálásnak becézett - bunkerpolitikáját, amivel csak növelni fogja az SZDSZ belső megosztottságát, valamint saját amortizálódásának és pártja bukásának esélyeit. Ebben az esetben Kunczéra mint modern Dugovics Tituszra fognak emlékezni a történetírók, aki pártját is magával rántotta a mélybe. A másik esetben viszont - kölcsönösen betartott kompromisszumokkal - újrarendezheti viszonyát párton belüli riválisaival, aminek eredményeként az SZDSZ a 'Gáborok' triumvirátusának (Demszky, Fodor, Kuncze) irányítása alá kerülhet".

Kovács László, az MSZP elnöke szerint (In: Kepecs Ferenc, Sebes György: Alapvetően egybeesnek a két koalíciós párt céljai, Népszava, 2003. július 26.) a két kormánypárt "alapvető céljai egybeesnek. Például mindketten csökkenteni akarjuk a lakosság terheit. Ezért szerepel a kormányprogramban is az adócsökkentés. Ezért döntöttünk tavaly úgy, hogy az idén még nem, de jövőre bevezetünk egy új személyi jövedelemadó táblát, amely alacsonyabb adókat eredményezne. A baj az, hogy a költségvetés fő számait kialakító egyeztetéseken nem láttunk lehetőséget az adócsökkentésre, mert olyan mértékűek az elkerülhetetlen kiadások, hogy szükség van a megfelelő nagyságú adóbevételekre. Megértjük a szabaddemokraták igényét, hogy teljesüljön a választási programjuk, de a választási program nem egy vagy két évre szól, hanem négyre. Ha csak 2005-ben teljesül az adócsökkentés, az még joggal tekinthető a választási program teljesítésének. (...) a világgazdaságban nem következett be a remélt fellendülés és a magyar gazdaságnak is vannak gondjai. Így a jelenlegi feltételek jelentősen különböznek azoktól, amelyekre a tavalyi megállapodás idején számítottunk".

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint (In: Hasznos és fontos vita, nem válság, Népszava, 2003. július 26.) "Kovács László legutóbb azt mondta, azért nem lehet adót csökkenteni, mert figyelembe kell venni a költségvetés és a gazdaság helyzetét. Ebben egyetértünk, csak szerintem az elmúlt egy évben is figyelembe lehetett volna venni a gazdaság és a költségvetés helyzetét. Akkor lehet, hogy nem születnek meg bizonyos döntések, bizonyos ígéretek. Mert ha végig arra gondolunk, hogy növelni akarjuk a versenyképességet azért, hogy csökkenthessük a terheket, meg azért, hogy ezen keresztül a gazdaság visszaállhasson a fenntartható növekedési pályára, akkor ennek figyelembevételével kellett volna különböző akciókat elindítani. Meggyőződésünk, hogy először stabil gazdaság, fenntartható növekedés kell, mert ez az, ami megtermeli azokat a többleteket, amelyek felhasználásával különböző területeken jobb helyzetet lehet teremteni. Fordítva nem megy. Az is meggyőződésünk, hogy a magánszemélyek, vállalkozások maguk jobban el tudják költeni a pénzüket és nincs szükség arra, hogy az állam elvegye tőlük és valamilyen technikával újraossza közöttük. Ezért szorgalmazzuk a terhek csökkentését".

Kuncze szerint "Pokorni Zoltán ajánlata (...) akkor lenne hiteles, ha a Fidesz, négy éves kormányzása alatt is törekedett volna a versenyképesség fokozására és a terhek csökkentésére. De nem ezt tette. Akkor is hiteles lenne a felajánlkozásuk, ha az adócsökkentés támogatása mellett nem tennének minden nap javaslatokat arra, hogy hol kellene még többet kiadnia a költségvetésnek. A kettő együtt biztosan nem megy. Nem lehet csökkenteni az adókat és közben minden téren követelni a kiadások növelését. Úgy gondolom, most elérkeztünk egy olyan pontra, amikor bátran kell lépni. Mindenkinek be kell látnia, hogy olyan helyzet alakult ki, ahol tényleg a jövőnk a tét. Alapvető érdekünk, hogy versenyképesen csatlakozzunk az Európai Unióhoz, később az euró-övezethez is. Csakhogy ez pusztán óhajokkal nem megy, ha semmit nem teszünk érte. Az ellenzék követelheti a kiadások növelését, hiszen nem az övé a kormányzati felelősség. A szakszervezetek is követelhetik a reálbérek nagyobb növelését, lehet azt mondani, hogy ez a dolguk. Ugyanakkor mindez rövid távon is a növekedési esélyek elvesztésével jár, de akár a költségvetés is összeomolhat. Utána nem lesz kiadásnövelés, adócsökkentés és reálbér-növekedés sem. Ezt nem érdemes kockáztatni, ezért most mindenkinek önmérsékletet kellene tanúsítania a középtávú kibontakozás és a hosszú távú stabilizálás érdekében. Szerintem erről folyik a vita, nemcsak a személyi jövedelemadó-tábláról és nemcsak 2004-ről".

Andor László közgazdász szerint (Több komolyságot!, Népszava, 2003. július 28.) "van abban valami nagyon szomorú, hogy a szabad demokraták hangadói éppen most és éppen az adóügyet látták alkalmasnak arra, hogy segítségével offenzívába lendüljenek. Az SZDSZ adókoncepciójában ugyanis nemcsak olyan elemek vannak, amelyekkel vitatkozni lehet, hanem olyanok is, amelyek tárgyalási alapot sem képezhetnek. A progresszív adózás megszüntetését (a 20 százalékos egységes szja-kulcs bevezetését) egy mégoly elhalványult szocialista párt sem tekintheti normális javaslatnak, főként nem ilyen differenciált jövedelmi viszonyok között, mint ami Magyarországot ma jellemzi. Valószínűleg a jobbközép pártok sem lennének partnerek ilyesmiben (a szélsőjobb az megint más). Marginális csökkentéseknek az adórendszer különböző pontjain bármikor lehet létjogosultsága, de nem függetlenítve a konkrét időszaktól, az éppen fennálló közgazdasági helyzettől. A múlt évben a magyar államháztartás hiánya hiperdeficittel zárt, amit még akkor is el kell ismerni, ha ez részben korábbi hiányok átütemezett kimutatásából származott. Az idei hiány már jóval kisebb a tavalyinál, de a nemzetközi recesszió elhúzódása miatt mégis csak nagyobb az eredetileg tervezettnél. Amennyiben a magyar gazdaságpolitika nem akar totális bizalomvesztést szenvedni a hazai és a külföldi gazdasági partnerek előtt - akiknek egy részétől az állam finanszírozhatósága közvetlenül is függ - akkor muszáj jelét adnia annak, hogy érzékeli a kedvezőtlen folyamatokat, és képes korrekciót végrehajtani ott, ahol kell. Az SZDSZ a maga hitelességét félti attól, hogy esetleg felül kellene vizsgálnia néhány korábbi párt- és kormánydöntést. Holott ezt a hitelességet éppen az erodálja, ha kiderül a politikusokról: a fellegekben járnak, nem érzékelik, hogy valójában milyen a gazdasági és pénzügyi helyzet Magyarországon. Hasonlít ez ahhoz, mint amikor tavaly a Nemzeti Bank érezte szükségét, hogy hitelessége megőrzése érdekében szigorú monetáris politikát folytasson, még akkor is, amikor ez a forint túlzott felértékelődéséhez és ezáltal a vállalati szféra versenyképességének vészes meggyengüléséhez vezetett".

Andor szerint "amennyiben a kormány engedne az SZDSZ óhajának, úgy nagy valószínűséggel éppen az állami beruházások rovására tenné, hiszen a közalkalmazotti fizetések reálértékének esetleges csökkentésével valóban visszavenné azt, amit tavaly a két kormánypárt adni tudott. Magyarán a pénzügyi egyensúlytalanság csökkenése nem vonhatna maga után olyan mértékű javulást a reálgazdaságban, mint amire az állami beruházások tervezett szintje mellett esély van. A hitelesség mércéje tehát nem az, hogy valaki ugyanazt a szöveget mantraként, a körülményektől függetlenül ismételgetni tudja-e, hanem az, hogy a tényleges feltételek között megtalálja-e az elveinek legmegfelelőbb eszközöket. Hiteles Bauer Tamás, aki a múlt év ősze óta többször is kifejtette: a kialakult helyzetben le kell mondani arról, hogy a közeli jövőben érdemi adócsökkentést hajtson végre a kormány. Hiteles a Nemzetközi Valutaalap is, amelynek elemzéseivel, és konkrétan a magyar helyzetről tavasszal közzétett jelentésével lehet ugyan vitatkozni, de amely elég egyértelműen mondta ki az adókkal kapcsolatban azt, amit a liberális közgazdász professzor, pártja volt képviselője és elnökjelöltje".

Mészáros Tamás szerint (Kulisszák nélkül, 168 Óra, 2003. július 31.) "az SZDSZ szerepjátékának nyilvánvaló a motivációja. Kunczéék természetesen tisztában vannak a büdzsé szorító helyzetével, ám mindabból, ami idáig vezetett, eleddig semmit sem kifogásoltak Az adócsökkentés kétségkívül társadalompolitikai ígéreteik legfontosabbika volt, de az is igaz, hogy mint a választási programok általában, ez is a négyéves ciklus tartamára szólt. Tehát elvben helytálló a kormány reagálása: türelem, majd később rátérünk. Ugyanakkor az adótábla kedvező módosítását 2004-es hatállyal még tavaly elfogadta a parlament - a szabad demokraták tehát hivatkozhatnak a törvény teljesítésének kötelezettségére. Ha ezt teszik, megfelelnek liberális elveiknek, és nem utolsósorban végre egy közérthető és széles körben népszerű intézkedést támogatnak - erre pedig a drámaian teret vesztő pártnak most mindennél nagyobb szüksége van. Ám a következetes kiállás politikai haszna csak akkor fölözhető le, ha mennél nagyobb nyilvánosságot kap Ezért érthető, ha Kuncze nem enged a követelésből - mégpedig egyre hangosabban és lehetőleg hosszú időn át szeretne mellőle nem tágítani. És ha úgy vesszük, valamennyire még az MSZP is érdekelt abban, hogy teret adjon a szabad demokraták látványos makacskodásának Hosszabb távon ugyanis a szocialistáknak sem kedveznek az SZDSZ romló mutatói. Ha most lehetővé teszik számukra, hogy az állampolgár közterhek csökkentésének kemény élharcosaiként szerepeljenek, az nem feltétlenül rossz számítás. Végül amúgy is kompromisszumot köt a két koalíciós párt - a szakítást nem engedhetik meg maguknak. Ugyanakkor persze a szocialistáknak ellensúlyozniuk kell valamiképp az SZDSZ harciasságát. Tehát meg kell mutatniuk, ugyanúgy szívükön viselik nagy társadalmi csoportok méltánylandó érdekeit. Ez a törekvés konfliktushelyzetben érzékeltethető igazán - vagyis a kormánnyal szemben".

Toót H. Zsolt szerint (Jó rendőr, rossz rendőr, Heti Válasz, 2003. augusztus 1.) "igazán komoly zavart elsőül Kuncze Gábor okozta, aki úgy érezte, ő is elmondhat egy jó mondatot - kifejezvén, pártja nem tud eltekinteni attól, hogy az adók csökkenjenek. Egy darabig az MSZP is állta a nagyotmondás versenyét - Medgyessy Péter erre fel azt mondta: ők is szeretnék, ha csökkennének az adók, de az ehhez szükséges pénzt az SZDSZ találja meg. Frappáns válasz. Az SZDSZ - mivel talán nem szokott hozzá a frappírozott válaszokhoz - lassan kiejtette magát a mondatok vetélkedéséből. Kunczéék a legfőbb hibát akkor követték el, amikor habozás nélkül elutasították a Szövetség azon ajánlatát, hogy a szabad demokraták tartsanak ki az adócsökkentés igénye mellett, s ehhez fogadják el az ellenzék támogatását. A Pokorni Zoltán által tett javaslat elvetése ugyanis világossá tette: az SZDSZ nem egy ügyért harcol, hanem csak kicsinyes hatalmi alkukat folytat".

Nehéz-Posony Márton szerint (Érdemi viták elé, Népszabadság, 2003. augusztus 1.) "a vita tehát termékeny is lehetne, ha a politikusok nem vállalnának benne az indokoltnál nagyobb szerepet, ha valóban politikai és nem inkább politikusi vita lenne. Ebből a szempontból nem túl bíztató, hogy Kovács László úgy tesz, mintha nem látott volna még állami költségvetést közelről, s a csoda kategóriájába sorolná, ha meg lehetne találni a szabad demokraták által szorgalmazott adócsökkentés 130 milliárd forintos fedezetét. Holott az lenne a csoda, ha a mintegy hétezer milliárdos főösszegű állami költségvetés esetében jogosan lehetne arra hivatkozni, hogy az adócsökkentésre nincs százharmincmilliárd. A Pénzügyminisztérium kiadási tervéhez képest ősz tájékán ennél sokkal nagyobb többletigény szokott előállni a különböző tárcáknál. Ezeket kellene elvileg a magasabb gazdaságpolitikai megfontolásoknak alárendelni. Az adócsökkentés viszont maga a gazdaságpolitikai megfontolás. A tárcák többletigényeivel ellentétben itt nem felélésre, hanem a további források megteremtésére való 130 milliárdról van szó. Nem ezt kell a költségvetés számainak alárendelni, hanem fordítva. Szakmai kérdésnek kellene lennie, hogy jó módja ez a forrásteremtésnek, vagy sem. Csak hát a közgazdászszakma érveit akkor, amikor elhangzottak, politikailag nem volt kifizetődő figyelembe venni".