Feszültségek az MSZP-n belül

Szili Katalin, az MSZP elnökhelyettese Szekszárdon elmondta, hogy az MSZP-ben a párt vezetői részéről régóta megfogalmazódik, hogy szükség van a megújulásra. Az Országgyűlés elnöke korábban a Hír TV-ben úgy nyilatkozott, hogy a szocialista pártnak meg kell szabadulnia a nómenklatúrától.

Szili Katalin, az MSZP elnökhelyettese Szekszárdon elmondta, hogy az MSZP-ben a párt vezetői részéről régóta megfogalmazódik, hogy szükség van a megújulásra. Az Országgyűlés elnöke korábban a Hír TV-ben úgy nyilatkozott, hogy a szocialista pártnak meg kell szabadulnia a nómenklatúrától. Jánosi György, a párt Országos Választmányának elnöke sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az MSZP-nek erősítenie kell politikai centrum jellegét, miközben figyelnie kell a társadalom jelzéseire is. Szili véleményével kapcsolatban megjegyezte, hogy "vannak zsebből előhúzott listák, amelyek szereplői nem mindig felelnek meg a társadalom elvárásainak és erkölcsi követelményeinek". Megszólalt az MSZP-vel kapcsolatban Medgyessy Péter miniszterelnök is, aki a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kiemelte: egyfajta "szellemi keresztapaságot" lát el a szocialista pártban, mivel egy modern párt létrehozásának elősegítéséhez nem kell párttagnak lennie. Sajtóinformációk szerint az MSZP elnökségének szeptember 2-i, késő estig tartó ülésén felvetődött László Csaba pénzügyminiszter és Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter távozásának lehetősége. Kovács László, az MSZP elnöke szerint a pénzügyminiszter felelőssége is felvethető a tárca eddigi kommunikációja miatt. Az ülésen részt vevő Medgyessy Péter miniszterelnök azonban kiállt miniszterei mellett. A szocialista párt tapolcai kihelyezett frakcióülésén megjelent Medgyessy Péter miniszterelnök és több kormánytag is. A kormányfő elmondta, hogy a kabinet kommunikációja rosszabb, mint a teljesítménye. A miniszterelnök szerint nem kell aggódniuk a szocialista képviselőknek amiatt, hogy a közvélemény-kutatások szerint csökkent a párt népszerűsége, az ellenzék stratégiája ugyanis ennek ellenére eredménytelen volt, nem növelte népszerűségét a Fidesz-MPSZ és az MDF, csak a bizonytalanok aránya nőtt. Horn Gyula volt miniszterelnök, az MSZP országgyűlési képviselője az ülésen felvetette, hogy már 2004. elején tisztújító kongresszust kellene tartania a pártnak, hogy tehermentesítsék a kormánytagokat párttisztségeiktől.

Dési János (A válság igénye és az MSZP, Népszava, 2003. szeptember 4.)
"'Van itt kérem válság?' - kérdezi egy szocialista politikus a másikat. 'Nincs. De igény az lenne rá.' - feleli a másik, aki szintén ismeri a régi viccet. Aztán gyorsan két frakcióra szakadnak, majd kiadnak néhány nyilatkozatot, hogy egyrészt ez így nem mehet tovább, az MSZP-nek azon nyomban meg kell újulnia, igazi szociáldemokrata párttá válnia, másrészt meg a következőben azt, hogy minden a legnagyobb rendben van, csak az ellenzék ármánykodik. De semmi baj, már kiderült, hogy az Orbán-kormány idején milyen súlyos visszaélések történtek, igaz, az eljárások befejezésére még egy kicsit várni kell, de a vita addig is zavartalanul folyik tovább arról, mivel verték meg Szász Károlyt... [...] Szokták persze szocialista politikusok elmerengve mondani, minden rendben menne, ha az a fránya Fidesz (a jelző saját kezűleg finomítva) nem olyan lenne, amilyen. Merthogy ezekkel nem lehet bírni, jujujuj. Ilyenkor érdemes a szemükbe nézni és azt felelni, oktató hangsúllyal: a Fidesz tényleg olyan, amilyen. De ez legyen az ő baja. Ma már egyetlenegy kormánypárt sem válogathatja meg szerencsére a saját maga ellenzékét. Azzal kell beérnie, amit a sors és a választópolgárok bölcsessége adott neki. Tessék kitalálni, mit lehet tenni, hogy az emberek mégiscsak nagy tömegekben azt gondolják, ők minden vitával, nyűggel együtt azt akarják, hogy ezek maradjanak."

Vágvölgyi B. András (Pipogya-e kormány? Magyar Hírlap, 2003. szeptember 6.)
"A nyár vége trendfordító volt az ún. politikában. Eddigi vezetését ledolgozta az MSZP, beelőzött a Fidesz. A mellékszálon az MDF stagnált, az SZDSZ előrenyomakodott fergeteges hat százalékra, de ezt most nem érintjük. A szűken megnyert választás után az MSZP az elmúlt másfél év zömében 15 százalékot vert ellenfelére, ha ezt sikerült így leolvasztani, mondhatjuk-e, hogy pipogya a kormány? Messzemenőleg. Kedvező starthelyzet után a 2. MSZP-SZDSZ-kormány ma megbukna. Miért? Medgyessy előélete? Á, francokat; az még - sajnálatos mód - hozott is. Késhegyig menő koalíciós küzdelem, véres belháború, mint '94-98-ban? Ugyan. A koalíció nyugdíjas házaspár képét mutatja, akik legfeljebb a távkapcsoló birtoklása felett vitatkoznak a kanapén, hogy akkor 'Önök kérték', vagy egy Zsurzs Éva rendezte történelmi tévéjáték a reformkorból a másikon. Nem. Az alapprobléma a 'nemzeti közép' politikája volt. Kitalációja az alapvető ellenfél- és önismereti hiányról szólt. Az ellenfél, a Fidesz-MPP ilyesmiben csak a gyengeség jelét látja, csak azt, hogy lejjebb engedte karját a ring vörös sarkából indult versenyző, ergo merészen orrnyergen lehet vágni. Az 'árokbetemetés' szép gondolat, csak tudni kell, az ellenfél, az orbáni felettes énként működő Kövér doktor agyában az árkot egyféle módon lehet betemetni: szoci és szadista hullákkal, majd azokon átgyalogolva bekeríteni a maradék ellenséges tábort."

Balázsi Tibor (A nómenklatúra burzsoázia visszaüt, Magyar Hírlap, 2003. szeptember 6.)
"Úgy tetszett tehát, az MSZP 1994-es választási győzelmével a nómenklatúra burzsoáziáról szóló vita végleg kikerül az aktuálpolitikából. Arra meg aztán senki sem számíthatott, hogy ez az ügy aktív MSZP-s közreműködéssel jön vissza az aktuálpolitikai diskurzusba, 2002 után. És azt hiszem, a témánk lényegéhez értünk, amikor azt mondjuk, hogy inkább álszent és a valódi szándékot palástolni igyekvő az a morális túlérzékenység, ami mostanság horgad fel hirtelen az MSZP néhány képviselőjében. Nincs az embernek annyi kéz- meg lábujja, hogy a lakóhelyén, a területi MSZP-vezetésben, a párt parlamenti frakciójában és annak környékén, az országos pártvezetésben és annak környékén meg tudná számolni a politikailag most is aktív egykori élősködőket, akarom mondani új magyar tőkéseket, akik egyébként politikailag tehát mindig is adekvátak voltak az elmúlt esztendőkben az MSZP mindenkori vezetői számára. A moralitásnak ez a hirtelen reneszánsza az MSZP-ben csakis egyféleképpen magyarázható: elérkezett a politikai harc ideje a párton belül. Az odamondogatás az anyagi javak egykori újrafelosztásának mikéntjéről, csak ürügy: a politikai javak és befolyások 2003-as és 2004-es újrafelosztásának ürügye az MSZP-ben. Ki lesz a párt új elnöke, esetleg új miniszterelnöke. Ez itt a kérdés."

Ágh Attila (Sokarcú baloldal, Népszava, 2003. szeptember 9.)
"Amikor baloldali kormányok vannak hatalmon, szükségképpen erőteljesebben jelentkezik a baloldal sokszínűsége, sőt, belső megosztottsága. A kormányzás ugyanis mindig konfliktusok sorozatával jár, mert a döntések mögött érdekek és értékek ütköznek. Ez elég erőteljesen megmutatkozik a 2004. évben foganatosítandó takarékossági intézkedések kapcsán is, amelyek feltárták a kormányzó pártok belső struktúrálódását az érdekek és értékek mentén. De egyáltalában, manapság már a baloldal és a jobboldal sokarcúsága elméletileg és politikailag is sokkal jobban látható, mint akár néhány évvel ezelőtt. [...] Az utóbbi években a konzervatív baloldal az MSZP-ben visszaszorult és így élesebben került előtérbe a polgári baloldal és a népi baloldal ellentéte, s összecsapásuk nyíltabban megjelent a költségvetési vitákban is. Eredetileg a polgári baloldal inkább kifelé figyelt és megpróbálta hazahozni a nemzetközi szociáldemokrácia aktuális vitáit, mindenekelőtt a Blair-féle harmadik út problematikáját. Ennek a törekvésnek komoly hozadéka volt, s még most is csak a nyugat-európai szociáldemokráciához való felzárkózás jelenheti a fő irányt, de a hazai alkalmazásban igen hamar kitűnt, hogy a magyar társadalom széles rétegei nem egyenlő esélyt, hanem határozott támogatást igényelnek a felzárkózáshoz, sőt, a lakosság tekintélyes része már csak gondoskodást vár. A polgári baloldal gondolkodása tehát a hazai gondok nyomása alatt az aktív állam irányába tolódott el, s Nyugat-Európában a multi-kulturális és multi-etnikus társadalmakban - ha nem is olyan drasztikusan, mint nálunk - hasonló tendenciák jelentkeztek. Nagyon radikálisan megfogalmazódott, hogy a nemzetállamnak és magának az Európai Uniónak komoly szerepet kell játszania a társadalmi és politikai 'befogadás' (inclusion) folyamatában és a 'szociális kohézió' megteremtésében."

Pilhál György (Gyógykezelés Tapolcán, Magyar Nemzet, 2003. szeptember 9.)
"A szocik képviselőcsoportja nyilvánvalóan pszichoterápiás kezdést kapott Tapolcán, miután felkereste háziorvosát és gyógyszerészét, aki mélakórt (búskomorság, depresszió) állapított meg a honatyák zöménél. [...] Az eredményt Freud is megirigyelhetné: a szoci honatyák, akik már-már úgy érezték magukat, mint egy-egy tőkésréce a Hortobágyon, hallván, hogy jön Medgyessy, 'tisztítótűzön' mentek át, és ráébredtek, hogy valójában a réce és nem Gyurcsány a tőkés. A 'tisztítótűz' kifejezést az egyébként ateistának tekinthető Népszabadság használta. A kezelés oly eredményes volt, hogy a melankólia nagy harci kedvnek adta át helyét."

Thurzó Tibor (Kovács, Medgyessy, Horn, Népszava, 2003. szeptember 10.)
"Keresik a szocialisták a megfelelő fogalmakat. Nehézségeik vannak csupán, vagy netán válsággal kell megküzdeniük, s ez vonatkozik-e a kormányra, a pártra egyaránt, esetleg csak egyikükre, sőt még az is meglehet, hogy e kardinális kérdés megoldását úgy, ahogy van, rá lehet bízni a frakcióra. Ne foglaljunk állást a vitában, már csak azért sem, mert a párt elnöke, aki kerülni igyekszik a drámai helyzeteket ,már amúgy is csak a nehézségek emlegetése mellett döntött. Távolról tekintve a koalíció vezető erejére, amúgy is az a benyomásunk támad, hogy jó néhány, az említettnél fontosabb témát odáznak el, durvább megfogalmazásban: söpörnek a szőnyeg alá.
Ezek sorában elsőként említhető a miniszterelnök és a párt, közelebbről a frakció viszonya. Egyre többen és többször vetik fel különböző folyosókon, dolgozó szobákban és fehér asztalok mellett, hogy valóban csak Medgyessy Péterrel lehetett-e megnyerni a 2002-es választást, s mennyiben váltotta be a jó ideje pártonkívüli kormányfő a személyéhez fűzött reményeket. Egyenlőre - érzékelhetően - beérik a kérdések ismételgetésével, anélkül, hogy belebonyolódnának a válaszok keresésébe. Voltaképpen a legtöbb, jobbára csak elsuttogott bírálat a kormányfő 'gesztus-politizálását' illeti. Nemrégiben ez felerősödött a Boross Péternek írt születésnapi levél okán. Indokolt ingerültséget váltott ki, hogy a levélíró Medgyessy nem érte be egy mértéktartó és elegáns köszöntővel és belezavarodott a XX. század első harmadának, felének felidézésébe is. Ez pedig kifejezetten rosszul áll egy baloldali koalíció első emberének. [...] Szenteljünk most egy kis figyelmet, egy kurta pillantást a múltnak, annak a viszonyrendszernek, amelyet Horn formált immár évtizedeken át, kezdve a reformer külpolitikus meghatározó értékű lépéseitől, a pártalapításban (MSZP) betöltött szerepéig, a szó korszerű értelmében kezelt pártépítésen át a hatalom 1994-es megragadásáig. Elkötelezettség, lojalitás, s mindenek előtt politikai érzék. A mai pártelnök évtizedeken át dolgozott mellette, napjaink miniszterelnökének is bőven volt ideje 'megtanulni' Hornt. Mostanában mégis mintha inkább a tanácstalanság jellemezné magatartásukat. Pedig nem is szolgál különösebben nehéz leckékkel. Mondandóját a tapasztalat és a maradandó értékteremtés motiválja. Ez jellemezte parlamenti-közéleti tevékenységét az első ciklus még romantikus, ám keserves éveiben '90 és '94 között, de később kormányfőként is. Pontosan tudta mit vár tőle pártja és mit azok, akik nem rá szavaztak, de róluk is gondoskodnia kell. Egyszóval megtanulta a hatalom mesterségét. Tudott élni vele, s még ellenségei sem vádolhatták visszaéléssel.
Mindez nem feledhető, amikor annak okát keressük, ami legutóbb hangzott el javaslatként a részéről. A funkció-halmozással szembeni állásfoglalása kétségtelenül vitatható, de mindenképpen elgondolkodtató. A tapasztalat áll érvei oldalán és az elkötelezettség pártja iránt. No meg az aggodalom az országért, amelynek vezetése megadatott neki, s amelynek elért eredményei nem kis részben neki is köszönhetőek."

Dési János (Erisz almáskertje, Népszava, 2003. szeptember 11.)
"A Fidesz terve nyilván ez volt, mindenáron megmutatni, hogy az MSZP korrupt egy társulat, nagyjából éppen úgy, ahogy a Fideszről gondolta ezt a választók egy jelentős része. Ment tehát a nagy adok-kapok. Másrészt Medgyessy Péter és Kovács László taktikája láthatóan az volt, hogy higgadtan, a provokációknak lehetően nem felülve kell viselkedni. Az MSZP-n belül ezt sokan gyengeségnek érezték, oda kell csapni és semmi laca-faca. A fideszes urak pedig jólesően figyelték, hogy sikeresen bedobtak az MSZP-be még egy Erisz almáját. Jegyezzük meg, néha az a megfigyelő érzése, hogy egész almáskertje van már ott a viszály haragos istennőjének. Lehet érveket sorolni itt is, ott is. A kemény illetve a rossz szocialista bikkfanyelven 'gesztusokat tartalmazó' politika mellett is. Látszólag. Valójában azonban nem képzelhető el az a következetesen kemény politika, amit többen látni szeretnének. Megjegyzem, köztük sokan olyanok, akik fejében azért megfordult, ha ki lehet egy-egy zsírosabbnak tűnő állásból utálni egy fideszesnek nyilvánítottat, akkor a helyére nyilvánvalóan egy szoci kerül majd. De mindez persze csak elképzelés. Ugyan Medgyessyék számtalan hibát elkövettek és akad olyan, aki tényleg nem szolgált rá a 'gesztusra' és már rég ki kellett volna hajítani, azért mégiscsak az az egyetlen, hosszabb távon is járható út, amit választottak. Ugyanis a pártelitek között mehet a csata az idők végeztéig, ez az ő bajuk, egyék meg egymást a nevenapjukon - gondoljuk borúsabb pillanatainkban. Végülis, aki politikusnak megy, ne nyavalyogjon ha bántják, ha a bankszámláját vizslatják, az ágyában kutakodnak. A harc az harc, és aki kardot fog, az megjárhatja a végén, mert lebukik a brókerügyben."

Mészáros Tamás (Ómenklatúra, 168 óra, 2003. szeptember 11.)
"Amikor Szili Katalin, az MSZP elnökhelyettese a múlt héten lényegében azt találta mondani, hogy a nómenklatúrának távoznia kellene a párt és a kormány vezető köreiből, akkor jellemző módon értelmezési vita kezdődött a szocialistáknál: tisztázzuk elébb, mit jelent a nómenklatúra kifejezés, vagyis kiket tessékelne ki Szili a hatalomból. [...] Szili kijelentése éppen azért okozott meglepetést, mert a rendszerváltó politikai elit - amúgy en bloc - máig sem gondolta komolyan, hogy ezeken az állapotokon változtatni lehet. Mondhatni, a tőkés szisztéma természetes velejárójaként fogja fel az illegálisan szerzett anyagi javak 'működtetését' a demokrácia nagyobb dicsőségére. Ha tehát valaki, ráadásul magas pártpozícióban, távozásra szólítja fel sajátjai közül azokat, akik nem kis személyes kockázatot vállalva, fáradságos módon megszerzik övéiknek a 'szükséges pluszt', akkor azt a pártvezetőt a legjobb esetben naivnak, de inkább felelőtlennek, szigorúbban árulónak tekintik. Továbbá helyezkedő demagógnak, vezetőtársai ellenlábasának, a párt szétverőjének - satöbbi. [...] Tehát az MSZP elnökhelyettesének váratlan verbális akciója mögött ki-ki a maga szája íze szerint gyaníthat ugyan különféle indítékokat, azt azonban nem lehet nem belátni, hogy Szili Katalin grammatikailag mégoly kifogásolható nyilatkozata mindenképp reális veszélyre hívta fel a figyelmet. Olyan kockázatra, amelyet épp az a szociálliberális kurzus nem vállalhat, amelyik elébb morális fölényt hirdetett a jobboldallal szemben, majd üvegzsebet ígért választóinak. Szili kétségkívül kevéssé szofisztikált mondatára akkor lehetne legyinteni és azt okafogyottnak minősíteni, ha a koalíciós pártoknak az eddig eltelt másfél évben lett volna erejük kiszűrni vezető garnitúráik ómenklatúráját - vagyis mindazokat, akiknek kétes, illetve erkölcsileg megkérdőjelezhető ügyletei rossz fényt vethetnek a kormányzó elitre. De ott, ahol például a pártpénztárnok feneke alá egy magáncég tehet luxuskocsit, ez a megelőző karbantartás aligha ment végbe; és ott vélhetően sokan még ma sem értik, mi a tétje a brókerbotrány névre hallgató pártpolitikai likvidációnak."

Galló Béla (Tapolca után, Magyar Hírlap, 2003. szeptember 12.)
"Talányos kérdés, hogy akit Horn Gyula támad, az vajon gyengül avagy erősödik-e, illetve akit véd, az meddig érezheti magát biztonságban. Ezzel együtt Tapolca üzenete a belső hatalmi játszmák szempontjából mindössze annyi, hogy aki akarta - és éppen most akarta -, az megmutatta oroszlánkörmeit. Ugyanakkor nem dőlt el még semmi. Pajzsra senkit sem emeltek, véglegesen senkit sem diszkvalifikáltak, hiszen a királycsináló sokadalom csendesen viselkedett. A többség ezúttal is kivárt, lévén eleve olyan a természete, hogy ha csak lehet, szeret biztosra menni. Történetesen most azonban úgy fest a dolog, hogy az MSZP körüli bonyolult hatalmi patthelyzetben ember legyen a talpán, aki látja a tuti tippeket. Hallgatásával a silent majority minden nyílt és titkos főnökaspiránsnak inkább további bizonyítási lehetőséget szavazott - kérdés, ki mit tud majd e sansszal kezdeni. Mindenesetre az több mint feltűnő volt, hogy az idősebbek 'vitatkozós' előjátékában a párt húsz és harminc év körüli üdvöskéi szinte meg se mukkantak.

A szocialisták most felhúzták a cipzárt, miután előtte azért egy pillanatra őszintén megmutatták, mi van alatta. A szorosra zárás mégis indokolt, hiszen a párt, a kormánnyal együtt, tartós defenzívában van, ami egyúttal persze a kitárulkozós, 'kritikus' mutatvány oka és magyarázata. Tapolcán mindazonáltal sokan megértették, hogy eddigi puha politikájukkal stratégiailag miféle előnyös helyzetbe hozták a Fideszt, és ezért most - legalábbis, ami a lemorzsolódó 2002-es szavazóbázist illeti - itt az ideje a kármentésnek. [...] Mindenekelőtt azt kellene szem előtt tartaniuk: korántsem biztos, hogy az emberek többsége lelkesen fogadja ezt a lényegében előrehozott kampányidőszakot. A politikai érdeklődés kifinomult, ciklusközi felcsigázásának persze megvannak a maga módszerei, ám ezeket a konkrét magyar helyzetre csak jó kommunikációs képességek és főleg kellő társadalmi érzékenység birtokában javallott alkalmazni."

Nehéz-Pozsony Márton (Erkölcsi kérdés, Népszabadság, 2003. szeptember 12.)
"Szili Katalin legutóbbi, ún. szerencsétlen megnyilvánulását még az erős felindulás számlájára írhatjuk, ami mindenképpen enyhítő körülmény, de a párt hangadói közül nem a szocialista alelnök volt az első, sem az utolsó, aki mindenféle homályos utalásokat tesz egy részletesen körül nem írt erkölcsi mércére, amelynek eztán meg kell majd felelniük. Ez nemcsak demagóg és képmutató dolog, de még tisztességtelen is minden szempontból.
A rövid távú népszerűség érdekében Lendvai Ildikó, Kovács László és még Medgyessy Péter is fontosnak tartotta rögzíteni, hogy Gyurcsány Ferenc ingatlanszerzése nem jogszerűtlen ugyan, de azért erkölcsi szempontból nekik speciel nem tetszik. Meg hogy ezzel a lelkiismereti adóssággal nem a szocialista pártnak, hanem magának Gyurcsánynak kell majd elszámolnia. Ehhez Szili voltaképpen csak annyit tett hozzá, hogy 'mindaddig, amíg pártunk a nómenklatúrától nem szabadul meg, addig ezzel /ti. az ilyen Gyurcsány-féle 'ügyek' felmerülésével/ szembe kell néznünk'. Ebből az a következtetés adódik, hogy ha már nem lesz nómenklatúra, akkor az MSZP gyermeki ártatlansággal állhat ismét választói elé, addig viszont folyamatosan furdalni fogja a lelkiismeret. A nómenklatúra köznapi értelmezése szerint Kovács Lászlótól, Lendvai Ildikótól, Medgyessy Pétertől, Szekeres Imrétől, Keller Lászlótól stb. kell tehát az MSZP-nek megszabadulnia (Járaitól és Martonyitól már megszabadult), és akkor majd nem érheti szó a ház elejét. Ez nyilvánvaló képtelenség ugyan, de van üzenete. Az például, hogy a biztonság kedvéért célszerű erkölcsileg mindjárt pálcát törni valami felett, ami nem esik egybe a plebejus igazságérzettel, nehogy még a végén valaki a rossz oldalon találja magát. Innentől maga az 'ügy' másodlagos. Elegendő annyit láttatni belőle, hogy valaki egyszerre meggazdagodott csak azért, mert jó politikai kapcsolatai voltak. Másodlagos kérdés, hogy ez nem felel meg a valóságnak. A fő az, hogy lehessen megint álságos szolidaritást vállalni a 'rendszerváltozás veszteseivel', mintha nem éppen a gyarapodást tűzte volna zászlajára ez a kormány (is). Búsongani sokkal kényelmesebb, mint dolgozni, kétségtelen. [...] Erkölcsileg nem tűnik helyesnek az sem, ha úgy teszünk szemrehányást valakinek erkölcstelen viselkedéséért, hogy még magunk előtt sem tisztázzuk, pontosan mi az az erkölcsi norma, amelyet az illető megsértett. Aki az erkölcsöt kéri számon, az ne célozgasson, hanem mondja meg érthetően, miért tartja erkölcstelennek az adott magatartást."