Gyurcsány Ferenc szerint árnyékállamot épít a Fidesz

Gyurcsány Ferenc ifjúsági és sportminiszter, Medgyessy Péter kormányfő korábbi tanácsadója a Nap-kelte október 29-i adásában és a Népszabadság aznapi számában kifejtette, hogy a Fidesz nem az árnyékkormányzásra, hanem az árnyékállam kiépítésére törekszik. "Az elmúlt hónapokban a jobboldal kísérletet tett a rendszerváltás kompromisszumainak felmondására, megváltozott korábbi stratégiája, amely szerint kormányváltásnál többre, de rendszerváltásnál kevesebbre van szükség" - jelentette ki a Népszabadságnak a miniszter.

Gyurcsány Ferenc ifjúsági és sportminiszter, Medgyessy Péter kormányfő korábbi tanácsadója a Nap-kelte október 29-i adásában és a Népszabadság aznapi számában kifejtette, hogy a Fidesz nem az árnyékkormányzásra, hanem az árnyékállam kiépítésére törekszik. "Az elmúlt hónapokban a jobboldal kísérletet tett a rendszerváltás kompromisszumainak felmondására, megváltozott korábbi stratégiája, amely szerint kormányváltásnál többre, de rendszerváltásnál kevesebbre van szükség" - jelentette ki a Népszabadságnak a miniszter. Orbán Viktor október 23-án elmondott beszédét a szocialista politikus úgy értékelte: a jobboldal most többet akar, mint kormányváltást és többet, mint rendszerváltást. "A Fidesz a hatalom elvesztését követő sokk kiheverésének időszakában eljutott odáig, hogy immáron erkölcsi-politikai értelemben illegitimnek tekinti a baloldali magyar társadalmat, és minden tekintetben törvényen kívülinek tartja annak politikai képviseletét. Ha pedig így van - sugallja egyértelműen a Fidesz -, akkor annak felszámolásáért szinte minden eszköz megengedhető" - fogalmazott a sportminiszter. Gyurcsány Ferenc kifejtette: ami leginkább fenyegeti a demokratikus jogállami kereteket, hogy a Fidesz nem árnyékkormány, hanem árnyékállam működését segíti és készíti elő. Míg az árnyékkormány a köztársaság politikai intézményi kereteibe illeszkedve a politikai alternatívák felmutatásának intézménye, az árnyékállam ténylegesen alternatív hatalom gyakorlására szerveződik. "Az árnyékállam a közszolgálat ellenreformációja - ha a közszolgálat reformációja alatt a politikától független közszolgálatot értjük" - hangoztatta. "A köztársaságot az erősíti, ha a köztisztviselők erős hivataluk élén a politikai széljárástól függetlenül szolgálják a köz ügyeit. Az árnyékállam azonban éppen arról szól, hogy egyes közszolgálati intézmények, és azok vezetői nem a köztársasághoz hűségesek, hanem az őket kinevező kormány mögött álló politikai erőkhöz. Sőt arról is szól, hogy ezek az intézmények egymásra tekintettel, egymást támogató módon működnek" - mondta Gyurcsány Ferenc. Gyurcsány emellett elismerte, hogy a korábban vallott nemzeti közép stratégiája megvalósításának egyelőre nem adottak a feltételei.

MH-álláspont, szerkesztőségi cikk (Szóboksz, Magyar Hírlap, 2003. október 30.)
"Kicsit unalmas már, ahogyan szocialista pártkorifeusok idejük nagy részét Orbán Viktor imitt-amott elmondott beszédeinek megfejtésével töltik. Levelet intéznek a szimbolikus árnyékkormányfőhöz, szavai értelmét keresik minden sarkon, hogy ugyanis mire gondolhatott akkor, amikor. Szintaktikai küzdelem a démonnal, aki továbbáll, majd újabb szólásmondást dob fel rejtvény gyanánt kormányzati potentátoknak, kik legott feladják a megfejtést, hátha nyernek. Pedig dehogy. Azt eddig is tudtuk, hogy Kovács László kedvenc foglalatossága az orbánfejtés, most, hoppá, kiderült: Gyurcsány sportminiszteré meg az árnyékfilozófia. Merthogy nagyon eredetit nem állít a szorult helyzetben lévő politikus, amikor a Fidesz árnyékállam építésének veszélyeire hívja fel a figyelmet. Igen, a Fidesz ellenzékben is keménykedik, vannak hívei a hatalom sáncai mögött is, emberei a közszolgálatban. Így van: olyik amúgy jól dolgozik, mások gyalázatosan. Ezt eddig is tudtuk. Amit viszont halkan mondanánk kormányon lévőknek: kevesebb paranoia, aktívabb (valódi) munkavégzés, nagyobb ütésállóság. Próbálják csak ki: nem kell a világot Orbán Viktor szavaiból levezetni, megérthető az anélkül is. Ő is csak egy ember, jelenleg ellenzéki politikus, mond mindenfélét, néha marhaságokat is, zavaros példázatokat, Istenem, a hívek erre gerjednek. Nekik mondja, nem Kovácséknak. S különben is: az, hogy »másik Magyarország«, nem feltétlenül jelent sem disszidálást, sem új honfoglalást, leginkább nem jelent semmit, viszont jól hangozhat a szónok szájából, a Himnusz után közvetlenül, a tömegben állva, fagyoskodva, annak, aki ezt szereti. Maradjunk abban tehát: a Fidesz árnyékállamot épít kezdetű, vadonatúj Gyurcsány-eszmefuttatás szimpla politikai üzenet, s mint, ilyen, nekünk ez sem tetszik. Használni akar bennünket, szavazókat, miközben jó néhány kellemetlen kérdésre még nem válaszolt, fideszes szófordulattal: árnyékgazdaságilag. Szómágia, ároktemetés, mifene helyett szólhatna a diskurzus valós gondokról is. Például? Foglalkoztatás, társadalombiztosítás, egészségügyi reform, félanalfabétákat képző iskolarendszer, lepusztuló infrastruktúra. Például."

Szerető Szabolcs (Baljós árnyak, Magyar Nemzet, 2003. október 30.)
"Gyurcsány Ferenc úgy viselkedik, mint akinek elment a maradék józan esze. A Fidesz-féle árnyékállamról szóló nyilatkozatainak elemzését érdemes egy kicsit messzebbről indítani, ha úgy tetszik, történelmi összefüggésbe ágyazni. Ha jól emlékszem, a kilencvenes évek elején az ellenzék akkori vezére, Tölgyessy Péter a tehetetlenség agresszivitásáról beszélt, amikor az MDF irányította koalíció radikálisai folyamatosan lövöldöztek a kormánytól független, a végrehajtó hatalom alkotmányos ellensúlyaként működő, az alaptörvény szerint pártoktól független intézményekre. Igaz ugyan, hogy Antall József és Göncz Árpád vitáit a szintén sokat támadott Alkotmánybíróság például a néhai miniszterelnök javára döntötte el, illetve az első szabadon választott kormány törekvéseinek az ellenséges sajtó mellett az elvben közszolgálati apparátusok is gyakran gáncsot vetettek; kétségkívül a politikai válság jele, ha egy kormány a demokratikus közélet szinte minden szereplőjével konfrontálódik. Gyurcsány Ferenc most azzal vádolja a Fideszt, hogy a rendszer keretein belül politikai alternatívát nyújtó árnyékkormány helyett - a rendszerváltozás konszenzusát felrúgva - árnyékállam kiépítésére törekszik. A főideológus, lobbi- és lízingfenomén sportminiszter szerint egyes, egymást támogató közszolgálati intézmények, illetve azok vezetői nem a köztársasághoz hűségesek, hanem az őket kinevező kormányt támogató politikai erőkhöz. A Fidesz »antidemokratikus« törekvése ellen, a »köztársaság« védelmében határozott fellépést sürget a politikus. Gyurcsány megállapításait nem Orbán Viktor október 23-i beszédével, hanem annak kifacsart értelmezésével próbálja igazolni. Nagy baj, ha a köztársaság egyik felelős posztra került vezetője ilyen mértékben válik téveszmék és összeesküvés-elméletek rabjává, miután azonban megszokhattuk, hogy az elmúlt időszak történései nyomán a kormányfő(jelölt)i ambícióit veszni látó politikus gyakran a miniszterelnök helyett is szól, a nyilatkozatcsokor nem Gyurcsány Ferenc személyes problémája. Így nem intézhető el annyival, hogy a Tel-Aviv-New York-Párizs tengely után új elemmel gazdagodott a magyar politikai folklór, a Polt-Szász-Orbán tengely rémképével. Nem nehéz kikövetkeztetni az aktuális fejlemények ismeretében, hogy a szocialista körökben sem túl népszerű miniszter az alkotmányos kötelmektől szabadulva lényegében a legfőbb ügyész és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének elmozdítására szólítja fel saját kormányát, utóbbi esetében tegnap már meg is tették az első lépést. Az üzenetet persze nyugodtan magára veheti a közrádió bizonyítatlan ügynökváddal és költségvetési megvonással szorongatott elnöke, de a kormánypártok által mostanában kevéssé piszkált Járai Zsigmond és Mádl Ferenc is. A gyurcsányi értelmezés szerint azok az intézmények, azok a személyek, amelyek és akik bármilyen okból akadályt jelentenek egy kormányzati szándék érvényesítésekor, a Fidesz-féle árnyékállam építőkockáivá válnak, ma már nem a »nép«, hanem a »köztársaság« eltakarítandó ellenségei. [...] Amit Gyurcsány Ferenc az árnyékállam kiépítésének lát, az a fékek és ellensúlyok finom egyensúlyára épülő, a kormányt alkotmányos korlátok közé szorító, nyugati típusú parlamentáris demokrácia liberális (bizony, bizony) rendszerének normális működése. Amikor a köztársaság védelméről szónokol, tulajdonképpen személyes érdekeit védi, politikustársait próbálja menteni. Amikor arról beszél, hogy a legnagyobb ellenzéki párt nem akar társadalmi együttélést, a baloldaliak harci kedvét fokozva gyűlöletet próbál kelteni a rivális politikai erővel szemben. [...] Az úgynevezett árnyékállam felszámolása után a papíron független intézmények a kormány végrehajtó szerveivé silányulnának. A terv megvalósítására ugyan nincs sok esély, mégis érdemes tudni, hogy ezt a modellt formailag lehet majd demokratikus köztársaságnak nevezni, de a gyurcsányi respublika már csak árnyéka lenne jogállami önmagának."

Petri Lukács Ádám (Az adekvát válasz, Népszava, 2003. október 30.)
"Hosszú ideje látszik, hogy az Orbán főmérnök művezetése alatt álló Fidesz-MPSZ az európai parlamenti választásokból olyan belpolitikai protest-szavazást kíván csiholni, amely arra épül majd, hogyha esetleg a jobboldal nyerne, az eredményre való tekintettel megkérdőjelezzék a kormány legitimitását. Az ex-miniszterelnök, sokak szerint igen kiszámított, szerintem pedig minden önkontrollt elvesztve és egyre önsorsrontó politizálásában mint a robbanószer alkotóelegyei épülnek össze a demokratikus közbeszéddel nem konform, agresszív megnyilvánulásai. Hogy csak a legutóbbiakból szemlézünk: »az embereknek is joguk van elmondani a véleményüket, és a miniszterelnök úr meg helyesen teszi, ha meghallgatja azt, amit neki szánnak« - mondta ugye abból az apropóból, hogy Deák szülőházánál pár tucat protonáci megdobálta Medgyessyt tojással. Nem sokkal ezután Egerben megállapította, hogy »Nincs már messze az az idő, mikor nemcsak ahhoz leszünk elegen, hogy a falakat lebontsuk.« [...] A kormányzó pártoknak ideje volt eldönteniük, hogy mit kezdenek az erőszakos tónussal, és miként kezelik majd az Európai Parlament székeiért folytatott kampányban azt. Nyilvánvalónak tetszhet, hogy a kormányerők nem operálhatnak egy anti-fidesz kampánnyal (mint tették ezt a tavalyi országgyűlési választásokon). Normális pártok - így a szocialisták, a szabad demokraták és a Magyar Demokrata Fórum - ebben a kampányban a közös európai politizálás felelősségéről, arról a felemelő tényről, hogy immáron a magyar választópolgárok által delegált magyar képviselők is részt vehetnek a kontinens életét meghatározó döntésfolyamatokban kell, hogy beszéljenek, és arról kell, hogy a közpolitika agórájában izgalmas dialógus bontakozzék ki: milyen Európában szeretnénk élni. A szabad demokratáknak könnyű dolguk lesz, hiszen a magyar liberálisok Eötvös és Deák óta az európai progresszió élvonalába tartoztak. A szocialisták pedig - messze túl mutatva az Európai Parlament választási kampányán - végre megtalálták az adekvát választ a Fidesszel szembeni helyes politikára, és arra a modern, baloldali közbeszédre, aminek irányát Gyurcsány Ferenc jelölte ki egy tegnapi Népszabadság-interjúban. Amikor a Medgyessy-kabinet regnálása kezdetén a Fidesz-kormánytól örökölt hatalmas államháztartási hiány lefaragása mellett meghirdette az árokbetemetés politikáját, őszintén hitte, hogy lehetséges normális közhangulatot, politikai békét teremteni az országban. Nem rajtuk múlt, hogy ez nem sikerülhetett. Orbánék egyre erősödő pergőtűz alatt tartják a kormányt és az ország soha nem látott megosztására törekszenek permanensen. [...] Pontosan fogalmazott Gyurcsány Ferenc, amikor megállapította, hogy ez nem más, mint az árnyékállam építésére tett antidemokratikus kísérlet. Hiszen, amit most a vezető ellenzéki párt művel, annak semmi köze a polgári demokráciák parlamenti ellenzékének klasszikus munkájához, vagyis alternatívák felmutatása, törvényjavaslatok kidolgozása, értékrendek, ideológiák intellektuális viadala. Nem, Orbán politizálása felelőtlen kísérletezgetés arra, miképp gyengíthető az alkotmányos demokrácia; ezt tette már miniszterelnökként is és megengedhetetlen módon ezzel kísérletezik most ellenzékben is. [...] Igen jó, hogy végre a szocialista párt erőt mutatott és a párt modernizációján, egy attraktív és hiteles - az igazságosságra, esélyegyenlőségre, a verseny és a tudás tiszteletére épülő - program megmunkálásán dolgozó politikusa, Gyurcsány Ferenc, a köztársaság és a rendszerváltás során megszerzett alkotmányos jogaink érdekében felemelte a hangját s jelezte: eddig s ne tovább."

Csontos János (A napfényállam én vagyok, Magyar Nemzet, 2003. október 31.)
"A sportminiszter szerint a Fidesz nem árnyékkormányt, hanem árnyékállamot épít, a köztársaság ellenreformációját (?) szorgalmazza. Gyurcsány - Eötvöshöz hasonlóan - a saját, erkölcsi páston elveszített asszóit növeli országos vízióvá. Ám egyúttal jó munícióval szolgál a pragmatikus Medgyessynek, hogy kiszekálja kényes hivatalaikból Szászt, Poltot, Járait, Kondort és mindenkit, aki a kormány helyett inkább a köztársasághoz lojális. (A Szász Károlyt pótló testületbe mindjárt javasolnám is Lamperth Mónika férjét és Kovács László barátnőjét.) Ha ez az őszi nagytakarítás sikerül, a Fidesz árnyékállama helyett az MSZP és az SZDSZ napfényállama lesz az osztályrészünk. A napfényállam pedig én vagyok - mondja majd Medgyessy, az egymondatos beszédek virtuóza. (Lehetőleg tévéreklámból adaptálva.) Debreczeni József pedig sokkolumnás apológiákat írhat az orbántalanított köztársaságról Eötvös Pál lapjába, s ezt ragozzák minden hullámhosszon a behívatott főszerkesztők és médiaelnökök jóvoltából. Izzanak a mobiltelefonok, surrognak a mozgóurnák, és az aktivisták oda sem pillantanak ránk az utca árnyékos oldalára..."

Nagy N. Péter (A felvett kesztyű, Népszabadság, 2003. október 31.)
"Látszólag még most is csak szavakról van szó. Például Gyurcsány Ferenc szavairól, amelyekkel a miniszterelnökkel szoros szellemi kapcsolatban lévő politikus arra szólította fel a baloldalt, hogy vegye fel végre a jobbról eléje vágott kesztyűt. A Fidesz ugyanis Gyurcsány szerint állami pozíciókkal is élhet, mert ezek birtokosai, egymással is összehangolva támadják a Kormányt. Tehát hátba is. Hosszú idő után ez az első megfogalmazás a hatalom köreiből, amelyben szó nem esik temetendő árkokról, végső soron egy hazáról. A támadásra indító szavak egyben beismerik, hogy a békeoffenzíva harcosai sűrűn belepotyognak az árkokba. [...] Gyurcsány és mindenki, aki vele érez, tán azt ismerte föl, hogy nemcsak a bizonytalanok tábora nőtt az utóbbi hónapokban, hanem az elbizonytalanodó szocialista szavazóké is. Nem lehet véletlen, hogy Orbán Viktort, a Fidesz elnökét éppen ez az idézett megszólalás bírta arra, hogy feladja a napi politika iránti tartózkodását és lapunknak nyilatkozva súlyos szavakkal vágjon vissza Gyurcsánynak. Beszédes, hogy Orbán nem élt azzal az eszközzel, hogy a sportminiszter üzleti ügyeivel csapjon oda. Úgy értékelhette, hogy nem személy szerint Gyurcsány áll szemben vele. A kormányerők - fogalmazott - ezúttal (köz)intézményeket készülnek támadni, ami a demokrácia szempontjából igen aggályos. De nem utalt Lisszabonra. Ez az ügy tényleg komoly. A szocialisták közül senki nem tett ugyan támasznyilatkozatot, de Gyurcsány mégsem érezheti magát elhagyatva. Nyilatkozata megjelenésének napján a Kormány úgy döntött, hogy átszervezi a pénzügyi felügyeletet. A szóvivő szerint ez nem jelenti szükségképpen azt, hogy a jelenlegi elnök, a kormányzattal állandó nyílt, és még tartósabb burkolt konfliktusokba menetelő Szász Károlynak mennie kell. A dolgok menetéből azonban az embernek arra a következtetésre kell jutnia, hogy amikor megy, az nem szükségképpeni lesz, de ettől még... Ehhez viszont törvényt kell módosítani. Meglesz. S ha már felveszik a kesztyűt, könnyen lehet, hogy további párbajérett helyzetek is eljuthatnak az »en garde« szakaszba. [...] Gyurcsány úgy fogalmazott, hogy a kesztyűt fel kell venni, a valóság azonban az, hogy a kesztyű kézben van. Ám, hogy miért éppen most vették fel, s hogy milyen fegyvernemben kívánják lefolytatni a harcot, még nem látszik biztosan. A párbajsegédnek viszont aggályai támadhatnak. Az SZDSZ nélkül ezt a küzdelmet nem vívhatják meg a szocialisták, mert - mint látszik a PSZÁF esetében - a nyomásgyakorlás eszköze sokszor a parlamenti gomb, amit többségi elven működtetnek. A szabad demokraták számára viszont pártbecsületbe vágó ügy lehet, hogy a független állami vezetőkre ne emeljenek... kesztyűt. Kérdés, mennyire lendíti át őket aggályaikon az, hogy a pozíciójuk demokratikus szentsége miatt védendő személyek kevéssé adnak akár a látszatokra is. (Szemben a köztársasági elnökkel, akinek gondja van arra, hogy fontos helyzetekben felülemelkedő gesztusokkal éljen.) Ezzel szemben barátságtalan lépésekből valóságos marsot lehetne kiverni. Akár még ezt is el kellene azonban viselnie egy, a hatalom minden eszközével felruházott politikai erőnek. Ám az ok, amiért türelmüket veszíthették, nemcsak bennük rejlik, hanem abban a tényben, hogy immár állandósult az a nagyon kevéssé kulturált állapot, amelyben a jobboldal a nemzet közösségéből is kiutasítja politikai ellenfeleit. Akár az MSZP-t, mondjuk balról, akár az SZDSZ-t, inkább középről. A hatalom birtokosainak így, ha a jobboldalhoz húzó fontos állami vezetőkben nem egyszerűen tiszteletre méltó idegeneket, hanem egy súlyosan irracionális üldözéses verseny - akár öntudatlan - résztvevőit kell látniuk, előbb utóbb dönteniük kell: menekülnek vagy támadnak. Az ilyesfajta elhatározások után szokott a kocsmákból kisétálni a többi vendég. Verekedjék le a bentiek. Csakhogy meglehet, Magyarország kettő van, a kocsma - ha van árok körülötte, ha nincs - egy."

Petri Lukács Ádám (Idegenek, elnyomók, illem, Népszava, 2003. november 4.)
"Orbán Viktor aktivizálta magát a napi politikai kérdésekben mostanában, ami önmagában helyeselhető a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjétől, csupán újabb kori, Parlamenten kívüli néptribüni-főmérnöki attitűdjétől üt el. Up-to-date lendülettel reagált Gyurcsány Ferencnek a Népszabadságban megjelent gondolataira. Megtudhattuk tőle, hogy vélekedése szerint mindig is két Magyarország volt, az egyik, ami körülvesz bennünket, a másik, ami a szívünkben él. Rengeteg történelmi példa sorolható, amely igazzá teszi Orbán tézisét. [...] No és persze egy másik gondolati szinten mindig, minden prosperáló demokráciában így van ez, hiszen tudható, hogyha például ma leülnénk egy kávéra páran, értelmiségiek, politikusok, akkor kiderülne, hogy ahányan vagyunk, annyiféle apró változás, reform, tolerancia- és emberjogi szenzitivitás igénye fogalmazódna meg, amitől kinek-kinek a szívének kedvesebb lenne a környék, ahol az anyanyelvünket beszélik. Orbán azonban mást is mondott, amit Gyurcsány kritizált: ideiglenesen itt állomásozó állapotnak minősítette a forradalom évfordulóján tartott beszédében a mostani kormánypártokat, egyértelműen utalva az idegen elnyomókra, hiszen az orosz katonák ittlétét becézték így a szocializmusban. Arra az újságírói kérdésre, hogy ez a megszálló erőkre vonatkozott, az ex-miniszterelnök így reagált: »ki mint él, úgy ítél«. Nos ez az, ami nem megy. Ha idegenekhez, elnyomókhoz hasonlítjuk a köztársaság demokratikus választásokon a kormányzásra felhatalmazást kapott kabinetjét, és erre rákérdeznek, azt nem lehet egy oda nem illő magyar (vagy dakota) szólással elintézni. A mai jobboldali közbeszédben idegenként eufemizálni vagy a zsidó származásúakat, vagy a »brüsszeli megmondóembereket« szokták. A kettős beszéd ezen a terepen különösen amorális. Nem lehet egyszerre kielégíteni xenofób híveinket és mismásolni egy országos napilapban. Két egyenes út van: a félreérthetetlen idegenellenesség vállalása vagy a félreérthetetlen, látványos szakítás a populista, rasszista színezetű beszéddel. Utóbbi mindenkinek jobb volna."

Bauer Tamás (Orbán, Gyurcsány és a demokrácia, Népszabadság, 2003. november 5.)
"Orbán Viktor október 23-i beszédére sokan felfigyeltek. Nem csoda, hiszen világos politikai üzenete volt. Az a megfogalmazás, hogy »ami körülvesz bennünket, az csupán egy ideiglenesen körülöttünk állomásozó állapot«, valóban azt üzeni: a tavalyi választásokat követően hivatalba lépett kormány hatalomgyakorlása nem demokratikus kormányzás, hanem idegenek, a magyar nemzeti közösségen kívül állók által gyakorolt elnyomás. [...] Meglep, hogy Gyurcsány ezen meglepődött, s ez a beszéd készteti őt az elmúlt két évben képviselt politikai stratégiájának felülvizsgálatára. Széna téri beszédében csak azt ismétli meg Orbán, amit hosszú évek óta következetesen képvisel. A Fidesz 1996-ban kiadott pamfletjében (A polgári Magyarországért) már kifejtették, hogy az első szocialista-szabad demokrata koalíció a magyarságtól idegen, a külföldi tőkét kiszolgáló »nagytulajdonosi elit« javára gyakorolta a hatalmat. E szűk elit kizsákmányolta a magyar népet, külföldi partnerei számára kisajátította a magyar gazdaságban létrehozott jövedelmeket, és szándékosan elszegényítette a nagy többséget. Ezt a célt szolgálta volna a Bokros-csomag és a nemzeti vagyon eltékozlásaként értelmezett privatizáció. Ezen az alapon minősítette Orbán "idegenszerűnek" a kormányt, állította be egyfajta felszabadításként a kormányhatalomért vívott küzdelmet 1998-ban, s mondta miniszterelnöksége kezdetén: »aki úgy érzi, hogy a magyar nemzethez akar tartozni, ... azt arra kérem, hogy szavazzon igennel a kormányprogramra«. Miniszterelnökként egy ízben még az Országgyűlésben is hazaárulónak minősítette az ellenzéket - Kövér számára ez a minősítés szinte mindennapos volt.
A választási vereség után Orbán következetesen elutasította, hogy a demokratikus választáson kisebbségbe szorult politikai erő vezetőjeként jelenjen meg a közéletben. Nem vállalt parlamenti tisztséget, nem szólal meg - többnyire jelen sincs - az Országgyűlésben, hanem a »nemzeti oldalnak« a politikai mindennapok fölött lebegő vezéreként alakította ki új szerepét, a nemzetet az általa uralt táborral azonosítva. [...] Amire Gyurcsány Ferenc most felfigyelt, az végigvonul Orbán retorikáján lényegében azóta, hogy az 1994-es választásokat követően világossá tette, hogy a Fidesz a jobboldal vezető ereje kíván lenni. Akkor is így volt ez, amikor Gyurcsány részvételével kialakították a »nemzeti közép« politikáját. Nem most kell azt felülvizsgálni, hiszen eleve téves volt. A többpárti demokrácia ugyanis arra épül, hogy a modern társadalmak a politika legtöbb kérdésére adandó válaszok tekintetében megosztottak. Az a hiedelem, hogy a baloldali és liberális szavazók megbízásából kormányzó többség egy megosztott társadalom egészének igényeit képviselheti, ugyanúgy hamis, mint Orbán állítása, hogy ő képviseli az egész társadalmat. A »nemzeti közép« politikája működésképtelen. Azzal, hogy Medgyessyék nemcsak saját, eleve túldimenzionált ígéreteiket akarják teljesíteni, hanem megígérték a Fidesz-kormányzás olyan »vívmányainak« megtartását is, mint a családi adókedvezmény vagy a negatív kamat melletti lakáshitelezés, társadalmi igazságtalanságokat tartanak fenn, és megoldhatatlan helyzetbe hozzák a költségvetést. A Medgyessy-kormány egy éven keresztül igyekezett a legtöbbet megtartani a jobboldal státustörvényéből (amit az MSZP is megszavazott), s csak nemzetközi nyomásra adta fel belőle, amit feladni kényszerült, most pedig a kettős állampolgársággal kapcsolatban enged újra a jobboldal nyomásának. Mindezzel felesleges nemzetközi bonyodalmakat okoz, és gyengének, koncepciótlannak mutatkozik a kisebbségi magyarok ügyében, holott az alapszerződéseket létrehozó pártoknak erre semmi okuk. Érthetetlen és értelmetlen, hogy a kormány MSZP-s vezetői nem merik elutasítani a kereszténység szerepeltetését az EU-alkotmány preambulumában, miközben ez ellentétes a magyar progresszió hagyományaival és az Európai Parlament szocialista frakciójának álláspontjával egyaránt. Ennyire fontos volna, hogy Orbán Viktor megsimogassa a buksijukat? A gyengeség, a saját elvek hiánya, az alternatívaállításra való képtelenség mutatkozik meg az olyan haszontalan gesztusokban is, mint a Terror Házában tett látogatás vagy a Boross Péternek írott köszöntőlevél. Azok a jobboldali törzsszavazók, akik számára a státustörvény, a kettős állampolgárság, a "keresztény Magyarország" doktrínája vagy a Terror Házában megtestesülő történetszemlélet központi kérdés, sohasem fogadják el Medgyessy Pétert a nemzet miniszterelnökének. Ugyanakkor ez a politika elbizonytalanítja a saját szavazókat. Meglep, hogy Gyurcsány Ferenc ezt csak most veszi észre. Nem a versengő politikai erők álláspontjában meglévő különbségek elmosásával kell kifejezésre juttatnunk, hogy a nemzetet politikai közösségnek szeretnénk látni, hanem azzal, hogy tiszteletben tartjuk a kisebbségbe szorult álláspontok képviselőinek a parlamentarizmus szabályaiban megnyilvánuló jogait. Ezeket viszont a Kormány az elmúlt másfél évben rendszeresen megsértette: a miniszterelnök - elődjére emlékeztető módon - rendre távol marad az Országgyűlés üléseiről, az azonnali kérdések órájáról, csomagtörvényekkel, öninterpellációkkal, időkeretekkel szűkítik az ellenzékkel folytatott nyilvános vita lehetőségeit, s újra csonka kuratóriumi elnökséget helyeznek a köztelevízió fölé. Elismerem: nehéz helyzetet teremt a Kormány számára a demokratikus normák érvényesítésében, ha a másik oldal megsérti azokat. Végül is erre vonatkozik Gyurcsány találó megfigyelése, miszerint a Fidesz egyfajta »árnyékállamot« épített ki a szocialista-szabad demokrata kormánnyal szemben. Orbán a »több mint kormányváltás« stratégiájának részeként kormányra jutva következetesen szembefordult a hatalommegosztás alkotmányos alapelvével, melyet az első két kormány többé-kevésbé tiszteletben tartott. Ahol csak lehetett - ha elkerülhetetlen volt, mint az ombudsmanoknál, az MSZP-vel kötött alkuban, ha pedig erre nem szorult rá, az egyszerű parlamenti többség felhasználásával -, politikai harcostársait és hódolóit helyezte olyan közjogi pozíciókba, amelyeknek lényegéhez tartozna a politikai semlegesség. Így lett legfőbb ügyész a korábbi fideszes képviselőjelölt Polt Péter, a Rádió elnöke a jobboldali gyűléseken fellépő Kondor Katalin, a jegybank elnöke Orbán korábbi minisztere, Járai Zsigmond, és köztársasági elnök az Orbán-féle Népfrontot elnöklő Mádl Ferenc. (Emlékezetes, hogy milyen rövidlátó módon voltak partnerek ehhez az ombudsmanok ügyében folytatott alkudozáskor vagy a köztársasági elnök megválasztásakor az akkori ellenzék egyes vezetői, mai miniszterek.) A kormányon levő Fidesz számára ez azért volt fontos, hogy ne maradjanak a közéletben tőle független intézmények. Az előrelátó Orbán azt is tudta, milyen fontosak lehetnek számára ezek a tisztségviselők, ha netán újra ellenzékbe szorulna. A kiválasztottak jól láthatóan megfelelnek megbízójuk elvárásainak. [...] Az alkotmány és a vonatkozó törvények - a hatalommegosztás elvére tekintettel - már-már elmozdíthatatlanná teszik e tisztségek betöltőit. Ezért kapnak parlamenti ciklusokon túlnyúló mandátumot, ezért lehet őket csak rendkívüli esetekben leváltani. Jószerével csak lelkiismeretükön múlik, hogy munkájuk során követik-e azokat a normákat, amelyek tisztségükből következnek. Jól tudjuk: Mádl, Polt, Járai vagy Kondor nem követi. Úgy tűnik, Szász sem, bár ezt a kívülálló nehezebben ítélheti meg, mint a tevékenységüket a széles nyilvánosság előtt folytató vezetők esetében. Mintha Gyurcsány ebből a demokratikus berendezkedésünk elveit sértő helyzetből arra következtetne: akkor pedig el kell őket mozdítani. Medgyessy Péter a nyár végén már tett is ilyen szellemű nyilatkozatot. Polt ellen hónapok óta interpellációs kampány folyik az Országgyűlésben, Szásztól pedig tisztségének megszüntetésével kívánnak megszabadulni. A kormány politikusai alappal hivatkozhatnak azokra a nehézségekre, amelyeket e tisztségviselők a kormány működésében okoznak, sőt arra is, hogy lejáratják az általuk betöltött tisztségeket. Emlékeztethetnek arra is, hogy a Fidesz-kormány idején mondatták le mind Szász, mind Polt elődjét, és egy korábbi jobboldali kormány mondatta le Kondor elődjét is. Talán éppen ezek az emlékek tehetik világossá a szocialisták és szabad demokraták kormánya számára: nem léphet azok útjára, akik lemondásra kényszerítették Hankiss Elemért és Gombár Csabát, akik megszakították Surányi György első jegybankelnökségét, akik lemondatták Györgyi Kálmánt. Méltatlan volna a választásokon a jogállam helyreállítását ígérő pártok kormányához, hogy a kormányzati cikluson túlnyúló mandátummal rendelkező tisztségviselőt a törvényt kijátszva, annak módosításával, a tisztség megszüntetésével távolítsa el. Ha bizonyosak benne, hogy az illető nem felel meg a tisztségéből fakadó elemi követelményeknek, akkor végig kell járniuk a felmentésnek azt az útját, amelyet a hatályos törvény végső esetre kijelöl. Ha ezzel szemben a törvényt változtatják meg, akkor óhatatlanul olyan benyomást keltenek, hogy a törvényes úton való felmentés feltételei nem teljesülnek, és nem is tudnák annak szükségességéről a nyilvánosságot meggyőzni. De figyelniük kell egy ezen túlmenő politikai szempontra is. Amíg Kondor, Járai, Polt vagy Szász tisztségében marad, senkinek sem jut eszébe, hogy egy lapon említse őket nagynevű elődeikkel. Elmozdításuk helyezné őket olyan pozícióba a közvélemény szemében, amelyre méltatlanok."

Mészáros Tamás (Árnyékboksz, 168 óra, 2003. november 6.)
"A magyar közvélemény - s persze mindenekelőtt a média - nem annyira a valódi politikai folyamatokra, mint inkább virtuális változataikra, a fogalmi újításokra, a szlogenleleményekre fogékony. Igaz, világszerte tapasztalható, hogy a reklámipar mintái alakítják a közbeszéd stílusát, ám mi hajlamosak vagyunk mély politikai jelentőséget is tulajdonítani egy-egy frappáns, netán csak első hallásra annak tetsző meghatározásnak vagy jelzős szerkezetnek. Többnyire anélkül, hogy értelmét, tartalmát, gondolati vonzáskörét pontosabban behatárolnánk. Amióta például Gyurcsány Ferenc azt találta mondani, hogy a Fidesz árnyékállam kiépítésére törekszik, kommentátorok és politológusok taglalják e definíció megszületésének és nyilvánosságra kerülésének okait, várható, illetve feltételezhető következményeivel egyetemben. Az elemzések többsége még az úgynevezett balliberális szerzők tollából és szájából is úgy hangzik, hogy egyrészt Gyurcsány nyilvánvalóan az őt ért sorozatos támadásokra óhajt kemény, személyes ellenoffenzívával válaszolni - ami, mint mondják, tekintve az amúgy is elmérgesedett viszonyokat, nem feltétlenül szerencsés. Másrészt némelyek úgy látják: a szocialista párt s kivált a kormány egyik ideológusaként is számon tartott politikus a koalíció elbizonytalanodott szimpatizánsait akarta új munícióval megsegíteni. Megint mások az árnyékállam építésének vádját úgy értékelik, mint a kormányoldal eddigi, lényegében konszenzusos politikai módszertanának elvetését, a vállalt konfrontáció korszakának bejelentését - vagyis: a folyamatos jobboldali hadüzenet elfogadását. Nem mondom, hogy mindezen nem érdemes morfondírozni. De először is tisztázandónak tartom Gyurcsány hatásos retorikai képletének alaposabb vizsgálatát. Szerény nézetem szerint ugyanis az »árnyékállam« kifejezés - és eddig ismert kifejtése - túlságosan elnagyolt, vagy inkább: pontatlan. Az árnyékkormány azért bevett politikai fogalom, mert értelme nyilvánvaló: az ellenzék felállítja a maga kabinetjét, megnevezi saját emberei közül az egyes szakterületek képviselőit, tehát közzéteszi a maga változatát a kormányzásra. Gyurcsány ennek analógiájára alkotta meg a Fidesz szándékainak tömör minősítését. Csakhogy a dolog azért nem stimmel, mert miniszterek személyére és azok koncepcióira lehet ellenzéki alternatíva, képtelenség viszont megteremteni az állami intézmények duplikátját. A Fidesz machinációi nem is erre irányulnak. Nem másik ügyészséget, bíróságot, közszolgálati rádiót vagy Nemzeti Bankot akar, hiszen tudja, ez nonszensz volna. Nem: a jobboldal vezető pártja a már meglévő, egyetlen állam szervezeteinek működését próbálja belső szabotázzsal megbénítani, illetve az ellenzéki célok követésére állítani. A legkevésbé sem árnyékállam létrehozására törekszik, hanem az állam megszerzésére. Lényegében ugyanarra, amire kormányon is: minthogy az orbánizmus eszménye nem más, mint az uralkodó jobboldal kiszolgálására preparált államiság. Ennyiben kétségkívül igaza van Gyurcsánynak, aki azt is mondja: a Fidesz a demokratikus jogállammal szemben egy demokratikus akaratnyilvánításában korlátozott tekintélyállamot szeretne. Ám e képződmény előszobájának nem az árnyékállamot tekinti. Nem megkettőzni akarja az intézményeket, hanem megkaparintani."

Csermely Péter (Csavarlazítók, Magyar Nemzet, 2003. november 6.)
"Egy vörös törpe tűnt fel a magyar politikában. Szabad szemmel még nem látható, ám mivel tömege hatalmas, vonzását mindennap érezzük. A vörös törpe gravitációja kényszeríti le a választási kampányban felvázolt útvonaláról a Magyar Szocialista Pártot. A csillag anyaga szokatlan: félelemből, butaságból és gyűlöletből sodródott össze az elmúlt másfél évben. [...] Verbális erőszak, parlamenti erőszak, fizikai erőszak. A Ron Werber kampányában hajdani önmagát megtaláló MSZP elbűvölten játszik előkeresgélt játékszereivel. Rendőrroham, mint régen. Véleményért bíróság, mint régen. Formális parlament, mint régen. Fenyegetés és verés, mint régen. Korrupció, mint régen. Cenzúra, mint régen. Hazugságok, mint régen. Provokációk, mint régen. A sarkából kidönteni mindent, ahol nem ők vannak - mint még régebben. A lüktető lényegük, amelyet hiába próbáltak leplezni a nemzeti közép egyenzubbonyával vagy a köztársasági eszme pókhálóritka szövetével. Hiába próbálták, de próbálták. Ma már nem próbálják. Félelmük, butaságuk és gyűlöletük túlnőtt rajtuk. A vörös törpe tolja őket előre. A mitugrász privatizátor most újra árkot kíván ásni. Eszement hipotéziseket állít fel, hidegháborút hirdet hazánkban, amelyet pártja másfél éve ostrommal elfoglalt, azóta pedig kiéheztetett. Leszámolna velünk. Ő. A könyvtárával együtt hatvankilós sportminiszter. Mindenki hozzon magával még egy kádkövet. Csakhogy. A jobboldal egyik győzelmében sem volt még olyan erős, mint ebben a vereségében. Elszánt éppenséggel még soha nem volt, de most elszánt is. És mindennap szervezettebb lesz. Többen vagyunk, többet érünk, többre visszük. Ne hirdessen hidegháborút Gyurcsány Ferenc. [...] Mély töprengésbe kellene esni ott a baloldalon. A fenyegetéseket, a veréseket, a megaláztatásokat, a provokációkat, a koncepciós pereket, a lehallgatásokat, a hazugságokat, a mostanában meglazított autókerekeket nehezen tűrjük, ám regisztráljuk. Ott sorjáznak a számlán. Nagyon sokáig lehet duhajkodni, de egyszer fizetni kell. A demokrácia és az életünk minden egyes csavarjáért. Meddig tarthat a mulatság - a baloldal szerint? Olyan sokáig, hogy mindez megéri? Mégis, hány évig kívánnak hatalmon maradni?"

Horkay Hörcher Ferenc (Régi reflexek, Heti Válasz, 2003. november 7.)
"Gyurcsány Ferenc - aki valószínűleg ugyanúgy a Medgyessy-kormány jelképévé vagy stigmájává válik, ahogy Tocsik Márta a Horn-kormányé volt - közmegütközést kiváltó, az ellenzéket démonizáló nyilatkozatával mindazt, amit eddig mondott vagy sugallt kormányfőjének a nemzeti középről, árokbetemetésről és közmegegyezésről, most egy pillanat alatt, a frontális ellentámadás meghirdetésével érvénytelenítette. Első hevületében vagy túlbuzgóságában, egy szemhunyásnyira bepillantást engedett a hatalom boszorkánykonyháján mostanában sertepertélők tényleges gondolkodásmódjába. Gyurcsány nyers kiszólásával nemcsak stiláris, de taktikai hibát is elkövetett. Nemcsak a közhangulatot mérte fel rosszul, mely stilárisan - épp az eddigiekben mondottak miatt - nagyon is érzékeny, de figyelmen kívül hagyta azt is, hogy az árnyékállam-fogalom túlságosan is világosan utal két korábbról - a létező szocializmus idejéből - már ismert fogalomra: a pártállamra és az árnyékgazdaságra. Maga ellen forduló manővere nem tudja beteljesíteni feladatát, hogy elfogadtassa a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnöke elleni eljárást, mely jogilag tán védhető, de ha a személyes érintettség okán a miniszterelnök védelmét szolgálhatja, a régi módszerekre emlékezteti a megfigyelőt. Úgy tűnik, mintha érvek helyett használt puszta hatalmi eszközről volna szó."