Forintválság

November 28-án a Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa megemelte a jegybanki alapkamatot három százalékkal, az irányadó kamatláb ezzel 9,5 százalékról 12,5 százalékra emelkedett. A Magyar Nemzeti Bank közleményében leszögezte, hogy elmúlt hetekben a forintárfolyam számottevő mértékben gyengült, az állampapír-hozamok pedig jelentősen emelkedtek.
Járai Zsigmond szerint néhány hónap múlva kerülhet sor a jegybanki alapkamat csökkentésére. Véleménye szerint a jelenlegi helyzet kialakulásához a befektetők bizalomvesztése vezetett.

Háttér
November 28-án a Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa megemelte a jegybanki alapkamatot három százalékkal, az irányadó kamatláb ezzel 9,5 százalékról 12,5 százalékra emelkedett. A Magyar Nemzeti Bank közleményében leszögezte, hogy elmúlt hetekben a forintárfolyam számottevő mértékben gyengült, az állampapír-hozamok pedig jelentősen emelkedtek.
Járai Zsigmond szerint néhány hónap múlva kerülhet sor a jegybanki alapkamat csökkentésére. Véleménye szerint a jelenlegi helyzet kialakulásához a befektetők bizalomvesztése vezetett. A bizalmi válság már több hónapja érlelődött a költségvetés és a folyó fizetési mérleg jelentős hiánya, a tőkebeáramlás lassulása, valamint a megtakarítások alacsony szintje miatt. A jegybankelnök kijelentette: az MNB-nek nem árfolyam-, hanem inflációs célja van. Varga Mihály a Fidesz gazdasági kabinet-vezetője úgy fogalmazott: zuhanással értékelte a pénzpiac a szocialista költségvetést, a Medgyessy-kormány egyre jobban elveszti a hitelét a gazdaság szereplői előtt. László Csaba kijelentette: a Kormány támogatja a jegybankot abban a törekvésében, hogy a spekulációs okokra visszavezethető forintgyengülésnek rövid távú, akár drasztikus lépésekkel is elejét vegye. A csütörtöki pénzpiaci események (gyengülő forint, megugró állampapírpiaci hozamok) egyértelműen spekulációs szándékra vezethetők vissza. A pénzügyminiszter szerint sem a magyar gazdaság fundamentumai, sem kilátásai, különös tekintettel a 2004-es költségvetés már elfogadott sarokszámaira, nem indokolják a forint árfolyamának gyengeségét. A pénzügyminiszter szerint a javuló gazdasági fundamentumok, az államháztartási hiány gyors csökkentése, a lassuló és a teljesítményekkel mindinkább összhangba kerülő bérkiáramlás alapján arra lehet számítani, hogy a piacok rövidesen megnyugszanak.

Hommer Tibor (A tüneti kezelés ára, Magyar Nemzet, 2003. 11. 29.)
"Két alapvető nézet látott napvilágot tegnap, a háromszáz bázispontos kamatlábemelés után. Az egyik álláspont a pénzügyminiszteré volt, aki határozottan közölte: sem a mostani, sem a jövő évre tervezett költségvetés nem indokolta a forint olyan drámai mértékű értékvesztését, ami miatt a jegybanknak kamatot kellett volna emelnie. A nemzeti fizetőeszköz gyengülését csakis spekulatív akciók váltották ki. Így László Csaba.
[...] László Csabával ellentétben a monetáris tanács azt mondta ki sajátságos és nehezen emészthető hivatali nyelven, hogy ilyen olcsó pénzért a külföldi befektetők többé nem hajlandók a kormány túlköltekezését finanszírozni. Túl magasnak ítélték a kockázatot ahhoz, hogy a tegnapelőtti kamatszinten számított hozamokért vásároljanak állampapírokat, azaz hitelezzék az államot, a központi költségvetést.
[...] Másik fontos momentum a minap elfogadott, a jövő évre vonatkozó költségvetési keretterv, amely óhatatlanul összefügg az eseményekkel. Mondhatjuk úgy is, hogy talán nem jöhetett volna létre a háromszáz bázispontos kamatemelés, ha nincs a szocialista és szabad demokrata parlamenti erőgép, amely megszavazta a költségvetés sarokszámait. Ezt honorálta a piac. Totális zuhanással. Zuhantak az értékpapír-árfolyamok, és elerőtlenedett a forint, magyarán nagyjából egyes alá osztályzatot kapott a kormányerő.
Téved, aki azt hiszi, hogy a számokkal van baj. Nem. A célkitűzések kiválóak. Mi több: túlontúl ambiciózusak. A baj az, hogy nem hisz bennük senki. Nincs olyan befektető ma a világon, aki a Medgyessy-kabinetnek elhinné, hogy képes tartani magát a kiadásokhoz, azaz nem költ el több pénzt annál, mint amit előre meghatározott a költségvetési törvényben.
[...] Ezt a tünetet kényszerült istápolni tegnap a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. Nem hosszú távú gyógykezelésről van szó, nem a válságtól mentette meg az országot a jegybank, hanem a válsághelyzetet próbálta kivédeni egy igen drága, legalább hatvanmilliárd forintba kerülő kúrával. Ám a próbálkozás maga is gerjeszti a válságot."

Várkonyi Iván (K. O., Népszabadság, 2003. 11. 29.)
"Még két-három döntés, és a Jegybank a Kormánnyal együtt(nem)működésben, az ellenzék szíves asszisztálása mellett padlóra küldi a magyar gazdaságot.
[...] A kabinet képviselői átmeneti jelenségről beszélnek, és arról, hogy a forint elleni spekulációs rohamot védte a Jegybank a hirtelen három százalékpontos tegnapi kamatemeléssel. A Jegybank ezt azonban kiegészíti azzal, hogy a magyar gazdaság teljesítménye, az egyensúly romlása is szükségessé teszi a nagyobb kamatokat. Szabad fordításban: a Kormány a Jegybankot, az MNB a kabinetet teszi felelőssé a kialakult helyzetért. A Jegybank szerint a Kormány ismét költekezik, a kormány viszont azt mondja: a kamatemelés oka a jegybanki politika és a rossz kommunikáció, ami rohamot váltott ki.

A legnagyobb baj pedig az, hogy ebben a vitában már csak politikai alapon lehet állást foglalni. Az természetes, ha eltér az MNB és a Kormány véleménye - azért van a Jegybank, hogy gazdasági ügyekben vitatkozzon a Kormánnyal.
[...] Az viszont nem mindegy, hogy miként folytatják le ezeket a vitákat. Ha a felekben megvan az egymás iránti kölcsönös tisztelet, ha nem az ellenséget látják a másikban, akkor normális európai demokráciáról beszélünk. Ha ez nincs így, a konfliktus azonnal átalakul éles harccá, a szakmai nézetkülönbség politikai csatává. Minden ilyen intézmény esetén.

A Jegybank és a Medgyessy-kormány annak megalakulása óta harcol. Nem lehet tudni, ki ütött először, és miként. De eljutottunk oda, hogy egy fontos gazdasági döntést (a kamatok drasztikus emelését) már nem képes együtt, egy asztalnál bejelenteni a jegybankelnök és a pénzügyminiszter. És az is biztos, hogy a csata, az együttműködés hiánya igenis hozzájárult a mostani lehetetlen helyzet kialakulásához. A demokrácia rossz működésének, a bizalom hiányának, a kettészakadt országnak a magas kamattal lett mindannyiunk számára kézzelfogható az ára. Nem olcsó mulatság."

Vértes Csaba (Forintrumli, Népszava, 2003. 11. 29.)
"Háromszáz bázispontos emelésre az elmúlt években - s alighanem korábban - sem volt példa, és tán arra sem, hogy ez a jegybanki döntés miféle gondolkodási káoszt okozott. Illusztrációként csak két szélsőséges elemzői vélemény: az egyik szerint dilettáns döntést hoztak a Jegybankban, s ennek egyenes következménye lehet a hirtelen kirobbanó valutaválság. A másik vélemény szerint igenis jól időzített lépés volt a kamatemelés, még akkor is, ha a Monetáris Tanács döntése, kedvezőtlen esetben, újabb spekulációs hullámot, további forinteladást indíthat el.

Most tessék szíves eligazodni a szakmai vélemények között! Ezt némileg megkönnyítendő, érdemes idézni a Monetáris Tanács döntésének indoklását, miszerint az elmúlt hetekben a forint árfolyama jelentősen gyengült, az állampapírhozamok pedig emelkedtek. A külföldi befektetők pedig elbizonytalanodtak, azért is, mert magas az államháztartási hiány és - főleg a lakossági megtakarítások ugyancsak drasztikus csökkenése miatt - rendre emelkedik a folyó fizetési mérleghiány. Ennek csökkentése - a Jegybank szerint - a forint árfolyamának változtatásával nem lehetséges, marad tehát - amint ezt az MNB elnöke már júliusban »megüzente« - a kamatpolitika, mert a jövő évi inflációs célok eléréséhez más megoldás nem kínálkozik.

Most már csak az a nagy kérdés, hogy valóban így kell-e erősíteni a forintot és védeni az inflációs elképzeléseket? A már hosszú ideje tartó gazdaság- és pénzügypolitikából kiindulva, valószínűleg nincs más lehetőség. Még akkor sem, ha ily módon az exportőrök meglehetősen nehéz helyzetbe kerülnek, merthogy a magas árfolyamon mozgó forint számukra egyértelműen kedvezőtlen. De azért is kedvezőtlen, mert a hazai pénzügyi és gazdasági intézményrendszer gyakorlatilag védtelenül hagyja őket. A nemzeti valuta felértékelődése az importőrnek jó, az exportőrnek rossz.
[...] Azt is jelezném, hogy a forint csúszóleértékelésének megszüntetése óta - a megfelelő jogi- és intézményi háttér nélkül - mindenkinek joga és lehetősége az árfolyamváltozások miatti zavarodottság, kapkodás, szakmai veszekedés. S hogy valamennyire csituljon a közhangulat, még az is előfordulhat - mint most is -, hogy a soron lévő intézkedések megítélésében a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium egyetért."

Szerkesztőségi cikk (Mennie kéne, Magyar Hírlap, 2003. 11. 29.)
"A magyar gazdaságnak két ellensége van: az adókat emelő állam és a kamatait folyamatosan srófoló Jegybank. A kettőt külön-külön még esetleg legyőzhetné a gazdaság, ám párosuk ellen nincs orvosság.
[...] A döntés természetesen - főleg az emelés drasztikus mértéke - meglepte a piacot, a várt forinterősödés elmaradt. A spekulánsok már egy-két hete újabb kamatemelésre vártak - ezt be is építették áraikba - a Jegybank meg volt olyan gavallér, hogy megtette nekik a szívességet. Erre mondják, hogy a farok csóválja a kutyát. Az MNB meglépte az egyetlen dolgot, amelyet egy független jegybanknak nem lenne szabad: megadta magát, a kamat mellett a kezét is felemelte.

A függetlenség fogalmán általában a kormánytól való függetlenséget szokás érteni, de immár kérdéses, hogy szakmailag független-e a Jegybank a piactól, képes-e önálló, felelős döntéseket hozni. Az elmúlt esztendő jegybanki politikáját léha, a válasz: nem! A Monetáris Tanács tavaly novemberben nem volt hajlandó kamatot csökkenteni. Az eredmény: januárban brutális spekuláció a forint ellen. Majd tavasszal jött a kormány dilettáns javaslata - amelyhez az MNB partner volt - a forint árfolyamsávjának eltolásáról, és most itt van az újabb válság, amelyet a Jegybank maga generált.

A magyar gazdaságpolitika külföldi megítélése romokban hever: a forint dilettánsok játékszerévé vált idehaza és vérprofikévá a tengeren túl. A pénzpiacon lassan az orosz rulett szabályai érvényesülnek, csak sajnos nekünk, adófizetőknek jut az utolsó golyó. A magyar gazdaságpolitikát és monetáris politikát új alapokra kell helyezni. Először is meg kellene nyugtatni a piacokat, ehhez a jelenlegi jegybanki vezetésnek mennie kell és talán a pénzügyminiszternek is. Erre a hírre erősödne a forint."

Aczél Endre (Pénzverde, Népszabadság, 2003. 12. 01.)
"Az a hatszázalékos reálprofit haszon, ami mostantól a forintba befektetőknek jut, a reálgazdaságban kitermelhetetlen. Dacára ennek, a kamatszint ott van, ahol van. Helyreállítandó a megrendült befektetői bizalmat. Csak azt nem tudjuk, mitől rendült meg ez a bizalom?
[...] Rossz gazdaságpolitika, egyensúlyi zavarok stb. - tehát bizalomvesztés, »ezt nem finanszírozzuk!« kiáltások. Kivonulás a forintpiacról. Csakhogy. A tankönyvi okoskodások szinte mindig félrevezetők. A való világ azzal van elfoglalva, hogy rájuk cáfoljon. Erre van egy friss példám. Ugyanakkor, ugyanazon a napon, amikor az MNB a háromszázalékos kamatemeléssel aládúcolta az (újból) mélypontra jutott forintárfolyamot, három év óta a legmélyebb pontját érte el a dollár az euróval szemben, holott az Egyesült Államok harmadik negyedévi növekedési adatai ismét jók. A piacokat ez nem ihlette meg kellőképp, mint ahogyan a magyar makrogazdasági mutatók javuló tendenciája sem. Járai azt mondja, a befektetők gyorsabb javulásra számítottak. Ezért vonultak volna ki? A tempó miatt? Ugyan. Ami bekövetkezett, mindkét esetben a reálgazdaság tényeitől függetlenül - bár a költségvetés és a folyó fizetési mérleg hiányától persze nem függetlenül - következett be.

Na, ha ez nem, akkor marad László Csaba okfejtése a forint elleni spekulációról. Ezt viszont azért nem értem (az idén már másodszor nem), mert a spekulánsok állítólag egyszer fel- egyszer leértékeltetni akarják a forintot, épp azt. Kérdem, miért nem a cseh koronát vagy a lengyel zlotyt, hogy hamari példákkal éljek? A lengyel költségvetés bajaihoz képest a magyar paradicsomi állapotban van tudniillik. Szóval: miért mi vagyunk kiszemelve?

Az MNB az Orbán-kormány végnapjaiban a szükségesnél sokkal később leszakította a forintot a csúszó leértékelés rabláncáról, amivel drámai felértékelést hajtott végre. Medgyessy idején a szükségesnél később - süketnek tettetve magát - hajtotta végre azt a kamatvágást, amivel »megszabadította« a spekulánsokat forintbefektetéseik égbekiáltó hasznától, korábbi lépésének egyenes következményétől. Ugyancsak Medgyessy idején, az idén júniusban, drámai kamatemelést hajtott végre (vissza minden!), majd az emlékezetes sáveltolással - leértékelt. Most megint drámaian emelt kamatot, de nem értékelt le. Én hasonlóra nem emlékszem. Nincs az emlékezetemben jegybank, amelyik ennyire hullámzóan politizált volna. És, ami a lényeg, nincs ország, ahol az elkövetkező év inflációs jövendölései tekintetében két állami szervezet - Magyarországon az MNB majd a KSH elnöke - nyíltan kesztyűt hajított volna a kormánynak, egy illetve kettő százalékkal "megdobva" a szóban forgó számot. Ha én forintbefektető volnék nyolcmilliárd euróval, azt mondanám, ezek nem tudják mit beszélnek."

Jász János közgazdász (A forint elleni újabb támadás, Magyar Hírlap, 2003. 12. 02.)
"A forint utóbbi napokban bekövetkezett gyengülésére nem egy konkrét, váratlan negatív hír, esemény miatt került sor. A közelmúltban megjelent statisztikai adatok semmi váratlan fordulatot nem mutattak, s azok a többi, Magyarországhoz hasonló helyzetben lévő országgal összehasonlítva nem is rosszak. Az okot mélyebben kell keresnünk.
[...] Összességében a magyar államadósságot 61,5 százalékban külföldiek finanszírozzák, de a külföldi finanszírozás csaknem fele úgy történik, hogy a külföldiek forintállamkötvényt vásárolnak. 2001-ben, a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeinknek megfelelően megszűnt a mindennemű devizakorlátozás: bárki bármikor vásárolhat és adhat el forintot, illetve állampapírt, deviza bármikor kivihető az országból.
[...]A piac külföldi szereplői azonban minden megkötöttség nélkül vásárolhatnak és adhatnak el magyar állampapírt, ha a tranzakciótól nyereséget remélnek. Ezt bizonyítja az is, hogy az állampapírok forgalmából részesedésük nagyobb, mint az általuk birtokolt állomány. Az Államadósság-kezelő Központ legutóbb szeptemberben bocsátott ki euróban magyar államkötvényt. Az egymilliárd eurós hétéves államkötvény-kibocsátás a német kötvényekhez képest 30 bázispontos felárral kelt el.
[...] Ez a magas kockázati felár azért alakul ki, mert a költségvetési hiány finanszírozásához, illetve a lejáró állampapírok cseréjéhez szükséges állampapír mennyiséget csak abban az esetben lehet eladni, ha a vásárlók között külföldiek is vannak. A külföldiek pedig az elmúlt évben kialakult nagy árfolyam-volatilitás következtében csak ilyen magas felárral vásárolnak forintban denominált magyar államkötvényt. A nagy árfolyam-volatilitás nagyrészt az MNB hibás monetáris politikája miatt alakult ki, de a kialakulás előfeltétele volt a külföldiek nagyarányú jelenléte a magyar állampapírpiacon. Az állam adósságfinanszírozási politikája miatt tehát ördögi körbe jutottunk. Ebből úgy lehetne kitörni, ha az adósság finanszírozásában a deviza nagyobb szerepet kapna.
[...]Meglehet, hogy nagyobb devizában történő kibocsátás esetén megnőne az országkockázati felár, de még ha duplájára növekedne is, akkor is nagyságrenddel kevesebb felárat kellene fizetni, mint a forintállampapírokra.
[...] A november 28-án végrehajtott jegybanki kamatemelés haszontalan, értelmetlen és káros a magyar gazdaságra.
[...] Közgazdasági tankönyvek alaptétele, hogy a kamatemelés csökkenti az inflációt, mert csökkenti a keresletet a megtakarítások növelésén, a hitelfelvételek, a beruházások csökkenésén keresztül. A magyar viszonyok között azonban a beruházások jelentős részben vagy államilag támogatott hitelből, vagy devizahitelbő1 valósulnak meg. Az emelt kamat nem a beruházásokra lesz hatással, hanem a forgóeszközhiteleket drágítja, ami a vállalatok költségeit, s ezen keresztül az inflációt növeli."

Andor László, (Borzalmas vég, Népszava, 2003. 12. 02.)
"Hogy konkrétan milyen váratlan esemény váltja ki a tőkemenekítést, az majdnem mindegy is. A múlt hét közepének főbb eseményei: az amerikai hálaadás, a zalaegerszegi zárkatűz és a költségvetési keretszámok elfogadása közül a legtöbben az utóbbira tippelnek.
[...] A novemberi forintválság fő oka azonban az, hogy a Jegybank - a Kormány hallgatólagos jóváhagyásával - még mindig egy irreálisan magas árfolyamcélt próbált követni. Minél régebb óta áll fenn a versenyképességet sújtó piaci árfolyam, annál ésszerűbb annak korrekciója, mivel idő közben a versenyképességi problémák a folyó fizetési mérleg óriásira nyílásában is megmutatkoztak (4 milliárd eurót közelítő hiány a 2004-es évre). A külgazdasági egyensúlyhiány kezelésére a külföldi befektetők - különösen a Gazdasági és Monetáris Unióhoz való csatlakozás előestéjén - elvben nem fogadják el a valutaárfolyam-kiigazítást, viszont a tőkemenekítéssel ők maguk kényszerítik ki azt (a fiskális és monetáris vezetés akarata ellenére).

A novemberi pánik napján Járai Zsigmond maga mondta: a forintárfolyam esését nemcsak a spekuláció okozza, hanem a gazdaság szerkezeti problémái is. Ez azonban az ő szájából annak beismerése, hogy az elmúlt másfél évben követett árfolyam-politika nem volt tekintettel a gazdaság szerkezeti jellemzőire, most viszont eljött »az igazság órája«. Járai valószínűleg a fiskális politikát akarta bírálni ismét, ám egy csökkenő deficit és egy frissen elfogadott 2004-es költségvetés mellett ez kevesebbet nyom a latban, mint a rendszerváltás kezdete óta rekordnagyságot elérő hiány a folyó fizetési mérlegben.
Tegyük hozzá: a magyar gazdaságpolitika hitelességének sokat ártott, hogy 2002 májusa óta az MNB egyfajta gazdaságpolitikai cenzorként viselkedett; nem partnere volt a kormánynak, hanem inkább ellenlábasa. Ennek a magatartásnak meghatározó szerepe volt mind a januári, mind a júniusi spekulációs roham előidézésében, és ezáltal a magyar állampapírok kockázati együtthatójának megemelkedésében.

[...] Nyilvánvalóvá vált ugyanakkor, hogy az euró bevezetésének ötéves tervét a Kormány és a Jegybank rövid távú, bizalomerősítő célzattal, a társadalmi, politikai és gazdasági partnerekkel való egyeztetés nélkül határozta és hirdette meg.
Hamar kiderült, hogy az euró bevezetésének Kormány és Jegybank által közösen meghirdetett céldátumát (2008. január 1.) a piaci szereplők nem tartják reálisnak: az ősz folyamán 90 százalékuk a 2009-es évet jelölte meg valószínű dátumként. Egyidejűleg a befektetők arra következtethettek, hogy a Kormány a jelenlegi hivatalos középárfolyamot tekinti célszerű és kívánatos konverziós rátának, ami viszont a 240-250 forint/euró árfolyam idején érkezett befektetők számára komoly veszteség realizálását helyezte (volna) kilátásba.

[...] Az MNB hitelessége a júniusi miniválság után már gyakorlatilag elenyészett. A befektetőknek azonban ez nem volt elég. A november végi akció a pénzpiacok bosszújaként is felfogható; nemcsak hogy visszanyerték, amit januárban vesztettek, de erkölcsileg is megalázták az ország monetáris irányítását.

A baj azonban ennél nagyobb. A nyár óta tartó, s a november végi pánik során intenzívebbé vált mozgások megváltoztatták a magyar államadósságot finanszírozó befektetések struktúráját. Csökkentették jelenlétük mértékét, illetőleg távoztak a hosszú távú befektetők, akiknek helyét rövidebb távú, a pillanatnyi kamatkülönbözet realizálásában érdekelt pénzügyi befektetők foglalták el. Ezzel a pénzügyi helyzet instabilabbá, törékenyebbé vált - annak ellenére, hogy az állam a magasabb kamatokon keresztül egyre többet kényszerül fizetni a folyamatos finanszírozásért.

Rövid távot tekintve a Jegybank érthető (ámde nem feltétlenül szükségszerű) reakciója volt az alapkamat 3 százalékpontos megemelése. Saját filozófiáját tekintve ez egy konzisztens lépésnek tekinthető, ugyanakkor minden korábbinál jobban mutatja, hogy a monetáris politika elszakadt a reálgazdasági szempontoktól, következetes érvényesítése a vállalkozói és a költségvetési szférát egyaránt lehetetlen helyzetbe hozza."

Szerkesztőségi cikk, (Pénzpiaci fejetlenség, Magyar Hírlap, 2003. 12. 03.)
"A forint először és utoljára akkor volt ilyen gyenge, amikor júniusban a Kormány és az MNB bejelentette a forint árfolyamsávjának átalakítását, vagyis a hazai valuta kismértékű leértékelését.
A Pénzügyminisztérium (PM) utólag cáfolta a - már New Yorkban a Mol-roadshow-n kampányoló - László Csaba pénzügyminiszter állítólagos Londonban tett kijelentését, mely szerint a kormánynak és a jegybanknak érdemes lenne »rugalmasabbá tenni az árfolyam-politikát«. Elemzők ezt a mondatot úgy értelmezték - ha elhangzott, ha nem -, hogy a korábbi 250-260 forintos euró árfolyamhoz való ragaszkodás túlságosan magas kamatszintet eredményez, vagyis elképzelhető a kormány számára a kamat csökkentése."

Szerkesztőségi cikk (Járait Szászért, Magyar Hírlap, 2003. 12. 03.)
"Sok fontos poszt van az országban. De a legtöbb közvetlen anyagi kárt a jegybankelnök és a pénzügyminiszter tudja okozni. Látjuk. Ízlelgetjük a szót: valutaválság. A magyar családok mindegyikének súlyos tízezrekben mérhető kárt okoz a forint gyengülése és a két számjegyű állampapírhozam. És ez csak a közvetlen hatás, a gazdaság lassulásával még nem is számoltunk.
Az ország pénzügyi vezetése nagyon elrontott valamit. A pénzügyminiszter hagyta érvényre jutni az MSZP populista, szavazatvásárló, osztogató és adóemelő politikáját. Bár tett kísérleteket a költségvetés rendbetételére, nem tudta elhitetni, hogy képes arra. A jegybankelnök nem lépett föl az Orbán-kormány osztogatásai ellen sem. Ennél is súlyosabb bűn volt a túl erős forint vaksi politikája. Ha lehet, még nagyobbat buktak mindketten taktika, ütemérzék tantárgyakból. A Jegybank ügyetlenül kezelte a spekulánsok támadásait. A Pénzügyminisztérium akkor erőltette a forint leértékelését (a sáveltolást), amikor éppen nem használt, hanem ártott, a Jegybank pedig belement ebbe.
A forint tegnapi gyengülését pedig - ha hihetünk a beszámolóknak - László Csaba Londonban tett egyik kijelentése okozta. Természetesen a szaktárca ezt határozottan cáfolta, mondván: félreértették a pénzügyminisztert. A sok-sok hibát azzal tetézte László és Járai, hogy - többszöri ígéreteik ellenére - az ismétlődő válságok alkalmával képtelenek voltak azt a látszatot kelteni, hogy ugyanazt mondják."

Tanács István (Verbális intervenció, Népszabadság, 2003. 12. 03.)
"Én ugyanis nem nagyon értem, hogy pontosan mi történik, csak úgy érzékelem, mintha a vaksötétben valakik a zsebünkben kotorásznának. Például, amikor azt olvasom, hogy az elemzők már nem hisznek a 250-260 forint közti euróárfolyamban, akkor mindjárt arra gondolok, mennyivel ér kevesebbet holnaptól a feleségem tanári fizetése, amit tavaly végre érzékelhetően felemeltek, és akkor azt mondták, megérdemli ő is, meg a többi közalkalmazott is.
[...] Ennek talán az az oka, hogy a Pénzügyminisztérium meg a Nemzeti Bank mást tesz, mint amit mond. A Nemzeti Bank például erősen tartaná a forintot, hogy alacsony legyen az infláció. Járai Zsigmondnak lehet tapasztalata, hogyan csinálják a ravasz kormányok: alátervezik az inflációt, aztán amit odaadnak a jónépnek év elején, év végére elinflálják, és akkor még ott van habnak a tortára az árszínvonal-növekedésből befolyó áfa-többlet, aminek a felhasználását már a költségvetési törvény sem korlátozza. No persze, mondhatná az egykori pénzügyminiszter, ezt hajdan, az Orbán-kormány idején lehetett csinálni, mert akkor még messze volt a csatlakozás, de most már nem lehet, mert 2008-ra az euróövezetbe akarunk tartozni. A Pénzügyminisztérium viszont nem akar további politikai ígéreteket megszegni, költekezik, növeli a költségvetési hiányt, de mert Maastricht messze van, meg már a németeknek és a franciáknak is szabad megszegni a kritériumokat, talán nem bánná, ha egy-két százalékkal megugrana az infláció. László Csaba vagy mondta, vagy nem Londonban, hogy a kitűzött inflációs cél már nem prioritás, mindenesetre sokan elhitték neki (róla).

Amikor úgy érezzük, hogy a sötétben valakik a zsebünkben kotorásznak, mi mindig úgy közelítjük meg a kérdést, hogy akkor ki van velünk. Látszólag Járai van velünk, hiszen meg akarja védeni a forintunk (a fizetésünk) értékállóságát. No, de ha ennek meg az a vége, hogy aztán a kutyának sem kellenek a magyar diszkont kincstárjegyek? A hírek szerint kedden egész nap egyet sem adnak el belőlük."

Mészáros Tamás (Drága hitel, 168 Óra, 2003. 12. 04.)
"Mindenesetre tény: a Nemzeti Bank és a Kormány közös beavatkozása a hazai elemzők inkább tapintatos, mintsem radikális véleményeinél sokkal rosszabb visszhangot keltett külföldön. Különböző bankok szakemberei egybehangzóan erős kételyüket fejezték ki aziránt, hogy a kamatemelés következményeként majd stabilizálódik a nemzeti fizetőeszköz. A szkepszis némelyeket igen udvariatlan megjegyzésekre ragadtatott: »sokkoló« beavatkozást, »pánikszagú« intézkedést, »rettentően furcsa« jegybanki politikát emlegettek. Abból, hogy a mértékadó magyar illetékesek megnyugtató nyilatkozatai után néhány órával a Jegybank váratlanul drámai intervenciót jelentett be, a pénzügyi szakértők nem valamiféle rafináltan összehangolt játszmára következtetnek, hanem egyszerűen »kétségbeesett« lépésről beszélnek. És, mint várható volt, jó néhányan azóta is úgy vélik: a bajok mélyebben vannak. Fundamentális problémákra, a folyó fizetési mérleg és a költségvetés hiányára utalnak. És nem utolsósorban a magyar gazdaságpolitikával, kivált a monetáris politikával szemben táplált nemzetközi bizalmatlanságra.

[...] Ha tehát a magyar monetáris politika tartós problémákkal küzd, akkor értelmetlen bagatellizálni a dolgot. Tudva levő, hogy a gazdasági trend legalább 2001 óta romlik, és ezzel sem az előző, sem a mai kormány nem hajlandó szembenézni. A parlamenti választások előtt és után ugyanazt láttuk: a gazdasági józanság a két politikai tábor hatalmi vetélkedésének foglyává lett. Orbánék mindenáron győzni akartak az osztogatás és a túlígérgetés révén, Medgyessyéket meg kötötte a »jóléti rendszerváltás« nagyralátó választási programja. Aminek nagyobb megrázkódtatás nélkül csak akkor lehetett volna megfelelni, ha a világgazdasági recesszió, szelídebben: az európai stagnálás, egyrészt be sem következik, másrészt - ha már mégis elszenvedtük -, hát legalább hamar, mondjuk legkésőbb 2003 első felére véget ér.

Csakhogy nem így történt. Schröder kancellár minden kincstári optimizmusa ellenére a német fellendülés még csupán ígéret, az orosz és a kínai relációk javulása pedig, hiába a diplomáciai teljesítmény, rövid távon nem lesz érzékelhető. A szociálliberális kormánynak, mi tagadás, pechje is van; kénytelen számot vetni a számunkra előnytelen világpiaci pozíciókkal - és bizonyára számot is vet. Csak éppen nincs mersze nyíltan megfogalmazni a helyzetelemzésből kényszerűen következő gazdaságpolitikát. Fél a népszerűségvesztéstől.
Közgazdászok hajlamosak azt a szempontot lebecsülni.
[...] A gazdasági káosz réme azonban mindent felülír. Hiszen közvetlenül az egzisztenciát érinti, tehát destabilizálja a közérzetet. Nem a keményebb gazdasági feltételektől tartanak az emberek - feltéve, hogy érzékelik egy visszafogott költségvetés értelmét -, hanem a kiszámíthatatlanságtól."

Csaba László (Meglepetések, Figyelő, 2003. 12. 04.)
"Egy kis nyitott gazdaságban, ahol a tőkemérleg tételeire is kiterjedő konvertibilitás érvényesül, támadás indul a nemzeti valuta ellen. Az ország törvényhozása azon nyomban elfogad egy költségvetési kiigazítást, amely alig fél százalékponttal növeli (nem elírás! ) az államháztartás tervezett hiányát, amely nem mellesleg harmadik éve aggasztó mértékű, és éppen mostanság sosem sikerült korlátok között tartani (a jó szándék hangoztatása az előző időszakban sem maradt el). Mivel mindez a külföldi befektetők hangadóinak tekinthető források hónapok óta tartó, félreérthetetlen figyelmeztetései közepette történik, a tőzsdén eladási hullám indul meg. Csökkennek az árfolyamok, és reális veszéllyé válik a jórészt külföldi tulajdonosok által birtokolt állampapír-állománytól való megszabadulás. Ettől kezdve már csak az a kérdés, hogy a valutaválságok - az önbeteljesítő kedvezőtlen várakozások - útja, vagy a drasztikus kamatemelés lesz a válasz. Utóbbi esetben a forró pénz beáramlása keresztezi a kivonulók útját, fölerősíti a nemzeti valutát, visszaállítja és megemeli az állampapírok hozamát, és így maradásra bírja az épp menekülni készülőket; hiszen saját zsebének senki sem ellensége.
[...] a piaci szereplők árgus szemekkel csüggnek a Jegybank - közelebbről a Monetáris Tanács - ajkán, sőt, megpróbálták előre kitalálni azt, miként fog dönteni. Az Egyesült Államoktól az Európai Unióig és Japántól Izraelig nagy hagyománya alakult ki a piaci szereplők és a jegybank közötti kommunikációs játéknak, ahol a kölcsönös gesztusok és finom üzenetek (mimika) révén sokkal jobb összhang jön létre erőszakos beavatkozások nélkül is, mint a hagyományos, nem kooperatív játékokban. Ebben a játszmában a Jegybank üzeneteire már csak azért is érdemes odafigyelni, mert a bicikli egészen addig nála van, amíg azt egy válság ki nem billenti. A jegybankok gyakorta nem úgy döntenek, mint ahogyan a piaci szereplők várják.
[...] Ha a piacon megfordul a trend, a központi bank nem maradhat tétlen. Egy 30 százalékos árfolyamsáv mellett elvileg még a valuta 25 százalékos értékvesztésénél sem kötelező beavatkozni (hiszen az induló pont az erős sávszél volt az év elején). Ugyanakkor senki nem gondolhatja, hogy az egyetlen olyan mutatót, ami mindenkit közvetlenül érint, a sokmillió külföldre utazótól a magát import-gyógyszerrel kúrálókon át az egyéni és tömegközlekedésben benzint használókig, a valóságban is hagyhatják ide-oda lengedezni, úgy, ahogyan az Friedman modelljéből következne. Főleg akkor és ott nem, ahol már az ország kormányzata és jegybankja együttesen és nyilvánosan időpontot tűzött ki egy olyan árfolyamrendszer bevezetésére, ahol a rögzített paritásra épp a közös pénzre történő áttérés miatt szükség lesz, mégpedig nem tetszés szerint megválasztható távoli időpontban.

A szavahihetőség elvesztése sok évre szóló hatásokkal jár. A valutaválság eddig még minden országot recesszióba taszított. Minél kevésbé látható a kívülállók, azaz a sok százezer külföldi befektető számára az, hogy a költségvetési és a monetáris politika együtt dolgozik a közös célokon, annál drasztikusabb lépéssel állítható helyre a hitelesség. Ez még azt sem lepheti meg; akinek a piaci pozícióját a jegybanki lépés igen kedvezőtlenül érinti."