Iraki magyar szerepvállalás
2004-05-13
Május 10-én Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke a párt frakcióülésén bejelentette: a Fidesz-MPSZ-nek felül kell vizsgálnia az iraki magyar szerepvállalással kapcsolatos álláspontját, mivel ott emberileg és erkölcsileg vállalhatatlan dolgok történnek. Az ellenzéki politikus szerint, ami ma Irakban zajlik, annak már semmi köze a terrorizmus elleni küzdelemhez, mivel úgy tűnik, az Amerikai Egyesült Államok vezette katonai szövetség nem képes felépíteni az iraki békét, ezért az ENSZ-nek kellene átvenni az irányítást.
Háttér
Május 10-én Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke a párt frakcióülésén bejelentette: a Fidesz-MPSZ-nek felül kell vizsgálnia az iraki magyar szerepvállalással kapcsolatos álláspontját, mivel ott emberileg és erkölcsileg vállalhatatlan dolgok történnek. Az ellenzéki politikus szerint, ami ma Irakban zajlik, annak már semmi köze a terrorizmus elleni küzdelemhez, mivel úgy tűnik, az Amerikai Egyesült Államok vezette katonai szövetség nem képes felépíteni az iraki békét, ezért az ENSZ-nek kellene átvenni az irányítást. A nagyobbik ellenzéki párt elnökségi ülésén fogja megvitatni a kérdést, és alakítja ki hivatalos álláspontját. Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője felajánlotta pártja részvételét a Fidesz-MPSZ elnökségi ülésén, hogy ismertessék álláspontjukat az iraki magyar szerepvállalással kapcsolatban. Juhász Ferenc, honvédelmi miniszter válaszában egyrészről elítélte az iraki fogoly-kínzást, azonban hangsúlyozta, hogy vannak olyan döntések, amelyeket aláírásgyűjtéssel nem lehet megváltoztatni. A honvédelmi tárca vezetője hangsúlyozta: a Parlament nem az Egyesült Államokat vagy Nagy-Britanniát akarta szolgálni a katonák kiküldésével, hanem a diktatúra és a demokrácia közötti értékválasztásról volt szó. A honvédelmi miniszter leszögezte: Magyarország nem fejezi be 2004. december 31-e előtt az iraki szerepvállalást, ha az ottani hadműveleti helyzetben nem történik változás. Május 11-én Orbán Viktor Fidesz-MPSZ-elnök négypárti egyeztetésre tett javaslatot a magyar katonák iraki szerepvállalása ügyében. A nagyobbik ellenzéki párt elnöke szerint a parlamenti pártoknak közös álláspontot kell kialakítaniuk arról, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök a júniusban George W. Bush amerikai elnökkel tartandó csúcstalálkozón semmiképpen ne járuljon hozzá az Irakban állomásozó magyar kontingens mandátumának meghosszabbításához. A pártelnök elmondta, hogy a Fidesz-MPSZ véleménye szerint a kormányfőnek az amerikai államfőhöz kötött mandátummal kellene utaznia a kérdést illetően. A volt miniszterelnök személyes véleményét megfogalmazva hozzátette: szerinte az lenne a legjobb, ha a katonák minél előbb hazatérnének. Orbán Viktor szerint az lenne a megoldás, ha az Amerikai Egyesült Államok helyett az ENSZ venné át a parancsnokságot Irakban. Kovács László külügyminiszter szerint a kivonulás nem lehet válasz az egyébként elítélendő iraki fogoly-kínzásokra. A külügyi tárca vezetője kijelentette: a magyar katonák tevékenysége az iraki rászoruló emberek megsegítését célozza, nem az amerikai katonáknak, és főleg nem az ilyen szégyenletes bűncselekményt végrehajtó katonáknak tesznek szolgálatot. Kovács László közölte, hogy a Kormány és az MSZP is kész a Fidesz-MPSZ által kezdeményezett négypárti egyeztetésen részt venni, ugyanakkor arra kérte a nagyobbik ellenzéki párt vezető politikusait, hogy ne tegyék kampánytémává az Irakban történteket. Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője Orbán Viktorhoz hasonlóan négypárti egyeztetést, valamint egy közös nyilatkozat kiadását javasolta a kialakult helyzet kapcsán.
Összefoglalás:
Az ellenzéki pártokat bíráló vélemények:
A magyar katonák részvétele az iraki rendteremtésben nem lehet kampánytéma, mondta nemrég, ha nem is pontosan e szavakkal, Orbán Viktor. Hogy őszinte meggyőződése bukott-e ki a száján, vagy csak az MDF Dávid-szárnyának akart odapörkölni, teljesen mindegy, mert mi legfőbb politikusainkat komolyan akarjuk venni, ha ez néha nem kis erőfeszítésünkbe kerül is.
Orbán pártelnök most viszont azt mondja, hogy ezt az iraki szerepvállalást mégiscsak felül kell vizsgálniuk, mert megtudták, hogy egyes amerikai katonák egyes iraki börtönökben foglyokat kínoznak. Márpedig ha így áll a helyzet, akkor ez fideszes szemmel nézve azt jelenti, hogy Iraknak és a világméretű terrorizmus elleni küzdelemnek immár nincs köze egymáshoz. De mert Orbán Viktor azért mégsem Dávid Ibolya, a Fidesz nem azonnal hozná haza a katonákat, csak később, egy határidőhöz kötött ENSZ-felügyelet kezdetekor, blablablabla.
Más szóval, ha néhány elfajzott szadista (akik háborúkban, sőt békés börtönökben is ki szokták élni hajlamaikat, míg jó esetben megfékezik őket) foglyokat kínoz, akkor vissza az egész, minden másképpen van. Akkor Szaddám állami kínzógépezetét hiába döntötték meg, és hiába nyilvánvaló, hogy Irak magára hagyása per pillanat egyenlő lenne egy (a mainál jóval véresebb és kiterjedtebb) polgárháborúval. A fő, hogy mi mossuk kezeinket, amelyek eddig is tiszták voltak, de így, kampányidőszakban nem árt, ha még tisztábbnak látszanak.
(Szerkesztőségi cikk: Szamba, Magyar Hírlap, 2004. május 11.)
A katonák visszahívása és a fogolykínzások között nincs semmiféle összefüggés. A magyar békefenntartóknak természetesen semmi közük sem volt az esetekhez, ők valóban csak a béke helyreállítása érdekében vállalták küldetésüket.
[...]
Túl azon, hogy egyáltalán nem méltó az egyre mélyülő iraki válságot a választási kampány témái közé beemelni, ha a Fidesz ezt megteszi, jó okkal számíthat arra, hogy megérintheti az emberek lelkét, hiszen az össze nem tartozó dolgok - a mi szállítmányozással foglalkozó önkéntes katonáink és az iraki rabokat erkölcstelen módon megalázó amerikai katonák - összekapcsolódhatnak a felületes szemlélődő fejében. A kormány azonban - már csak az ország méltóságának megőrzése miatt is - nem tehet mást, minthogy mandátumuk lejártáig nem hívja haza a katonákat, ugyanakkor folyamatosan - és soha nem megkésve - emeli fel a szavát, ha Irakban a szövetségesek bármi olyat tesznek, ami a demokrácia szellemével vagy az elemi morállal összeegyeztethetetlen.
(Rónay Tamás: Kampány, háború, Népszava, 2004. május 12.)
A kormánypártokat bíráló vélemények:
Szerény nézetem szerint most már egyetlen napot se várhatunk: az Irakba küldött magyar honvédeket azonnal vissza kell rendelni.
Megmondom, miért.
A mélyen erkölcstelen és geopolitikailag is ostoba iraki akció tekintetében a részt vevő kelet-európai új demokráciák (Lengyelország, Románia, Magyarország) sajátos helyzetben vannak. Ezek az országok nemrég még diktatúrák voltak, és a kilencszáznyolcvanas évek végének forradalmi változásai tették őket az emberi jogok és az alkotmányosság tanára támaszkodó liberális-demokratikus jogállamokká. Különösen kényessé teszi a helyzetet, hogy ezeket az országokat pillanatnyilag balközép (szociáldemokrata vagy szociálliberális) kormányzatok irányítják, amelyekben fontos szerepet játszanak a bukott parancsuralmi rendszer egykori exponensei. Társas-lélektani szempontból érthető, bár nem helyeselhető, hogy ezek a vezetők saját maguk és választóik előtt igazolni szeretnék nyugati elkötelezettségük mélységét és intenzitását, függetlenül a fölmerült kérdések érdemétől. Ugyanakkor ismert a kelet-európai baloldal hagyományos bizalmatlansága a "kontinentális hatalmak", elsősorban Németország hatalmi törekvései iránt. Taszítja őket a jobboldali ellenzékük körében olykor fölmerülő Nyugat-ellenes nacionalizmus is, különös tekintettel a jobboldali közvéleménytől nem teljesen idegen Amerika- és Izrael-ellenességre, amelynek szintén régi történeti és szociálpszichológiai gyökerei vannak.
[...] A Magyar Köztársaság nem lehet cinkosa az arabokat kínzó és megalázó bagdadi okkupációs rezsimnek. A honvédek hazarendelésével most - épp most! - jelzést adhat mind az amerikai és brit kormányzatnak, mind az iraki garázdálkodást megelégelt nyugati demokratikus közvéleménynek, hogy komolyan veszi azokat a szabadságeszményeket, amelyek nevében - remélem: jóhiszeműen - meghozta tavalyi téves, hibás döntését. A magyar (lengyel, román) katonák hazahívása az utolsó remény arra, hogy a nyugati szövetségben való részvételünknek még van valami értelme.
(Tamás Gáspár Miklós: A kormánytöbbség figyelmébe. Sürgős, Magyar Hírlap, 2004. május 10.)
Magyarország felelős az iraki helyzetért. Szó szerint ezt tartalmazza az a nyilatkozattervezet, amelyet az SZDSZ kíván egy négypárti egyeztetésen elfogadtatni. Ez a mondat még annak tudatában is megdöbbentő, hogy tudjuk, az SZDSZ mi mindenéri teszi hazánkat felelőssé. Tegnaptól tehát az iraki helyzetért is.
[...] Szerte a világon parázs vita folyik az iraki állapotokról és általában Irak jövőjéről. Az Egyesült Államokkal szövetséges országokban ugyanilyen parázs viták folynak az iraki katonai szerepvállalásról. Csak Magyarországon van olyan véleményterror, hogy mindenki, aki a kormány álláspontját megkérdőjelezi, szélsőséges, a demokrácia árulója és a terrorizmus támogatója lesz, azonnal és automatikusan. Csak nálunk fordulhat elő, hogy a honvédelmi miniszter annyit tud reagálni egy olyan felvetésre, amely szerint át kellene gondolni a magyar katonák iraki jelenlétének ügyét, hogy nem lenne szerencsés ezt a kérdést kampánytémává tenni.
[...] Az a tény, hogy iraki börtönökben amerikai és brit katonák iraki foglyokat kínoztak, éppen a kampány idején került a világ nyilvánossága elé. Nem az ellenzék teszi ennek a morális, gyakorlati és politikai következményeit a kampány témájává, sőt, talán a kampány egyetlen nagy témájává, hanem az élet. Talán néhány napon belül Kovács László külügyminiszter szervilizmussal és gyávasággal átitatott agysejtjeihez is eljut a felismerés, hogy az Abu Garib börtönben történtek után semmi nem lesz már ugyanaz, mint volt előtte. Most nem hallgatni kell, hanem megszólalni.
[...] És ahogy lassan elkopnak a szlogenek, és kiderülnek a hazugságok, minden eddiginél világosabban látszik: kizárólag Washington nagyhatalmi és gazdasági törekvései indokolták az iraki háborút és indokolják az iraki megszállást, látja ezt már az egész összetákolt koalíció, csak Kovács László nem látja, a koalíciós pártok nem látják, a kormány nem látja. Ők azok, akik soha nem láttak semmit, amiről nem parancsolta meg nekik valaki, hogy látniuk kell. Ők azok, akiknek a szövetség gazsulálást, a csatlakozás megalázkodást, a partnerség asszisztálást jelentett.
[...] A Magyar Gallup Intézet tegnap közzétett közvélemény-kutatása szerint a lakosság háromnegyede hazahívná a magyar katonákat. Már csak a koalíció és csak a kormány köti az ebet a karóhoz. Hiszen ők minden ebet a mi karónkhoz kötöttek, kötnek és kötnének, csak hogy vállon veregessék őket, mindegy, hogy kicsoda. És hogy ezen az úton meddig képesek elmenni, ezt jól jelzi Demszky tegnapi megnyilvánulása "Orbán Viktornak tudnia kell, hogy ahol Irak választási kampánytéma lett, ott mindenütt vér folyt, és ártatlan emberek haltak meg" - jelentette ki Budapest főpolgármestere. Politikus szájából ilyen aljas mondat még nem hangzott el a rendszerváltoztatás óta. Ron Werber még sokat tanulhat Magyarországon.
(Csermely Péter: Felelősök, Magyar Nemzet, 2004. május 12.)
Ahogy tehát a parlamenti ellenzék bejelenti, hogy nem támogatja a magyar katonák iraki állomásoztatásának meghosszabbítását, Magyarország egyfelől megszabadul egy súlyos morális tehertől, hogy ugyanis egy velejéig romlott és hazug háborúban vesz részt, másfelől magára veszi az Amerika-ellenesség bűnét, mely tudjuk, hová vezet.
(Bencsik András: Katona, Irak, bomba, Magyar Demokrata, 2004. május 13.)
Egyéb vélemények:
A magyar közvélemény jelentős része - és ne hallgassuk el, nem teljesen ok nélkül - fenntartásokkal viseltetik az iraki részvéttel kapcsolatban. Vagyis azt mondani, hogy bocsánat, de jöjjünk haza, amint csak lehet - szavazatokra váltható jópontokat hozhat az ezt ügyesen kifejtő politikusnak. Különösen, ha ez a politikus fideszes, hiszen ezzel egy jelentős témát el lehet venni szegény MDF-től.
Csakhogy. Csakhogy ez a hazajövés azért nem olyan nagyon egyszerű. Mégiscsak nem baj az, ha él bizonyos szövetségesi fegyelem. Meg aztán kérdés, vállalható-e, hogy csináltunk egy csinos kis káoszt. Nem jött be a dolog. Bocsika, de mi most lelépünk, ti nyugodtan gyilkoljátok itt egymást tovább. Vagyis, a kormánypárti politikusok most védeni kénytelenek egy olyan álláspontot, - ottmaradni -, ami nem túl népszerű. Vagyis rosszpontokat jelent.
Lehet persze most Orbán Viktort felelőtlenséggel meg populizmussal vádolni, csak nem érdemes. Merthogy abban teljesen igaza van, ezt az egész iraki dolgot újra át kell gondolni. Amikor a beavatkozásról, majd az ahhoz való csatlakozásról megszületett a döntés, még erősen tartotta magát a veszélyes tömegpusztító fegyverekről szóló híradás. Arról nem is beszélve, nagyjából úgy képzelték az amerikai döntéshozók, hogy Szaddam el, s jön helyette a béke, a mosolygás és a demokrácia Irakban. Na most, ez utóbbiakra minden jel szerint még egy pöttyöt várni kell. Új helyzet, új elemzést követel.
[...] A tisztelt kormánypárti politikusok közül valaki észbe kaphatott volna és nyugodtan előállhatott volna valami épkézláb véleménnyel. Hogy például, csúnya dolgok történtek itt, sok mindent másként látunk - de ezért meg ezért most mégis maradni kell. Vagy valami hasonló. És nem átengedni a kezdeményezést az ellenzéknek, aki a maga módján teljesen logikusan járt el.
Azt el tudom képzelni, hogy a kormánypártiak persze azért nem jöttek elő semmi ilyesmivel, mert úgy gondolták, nem túl szerencsés most ezt a kampányban magyarázgatni, nem örülnének neki a szavazók, hát jobb lapulni. Most kiderült, hogy ez sem teljesen biztos megoldás.
(Dési János: Káoszképző mágia, Népszava, 2004. május 13.)
A magyar szaktárcák magyarázkodása és az amerikai igényeknek elébe menő "empátiája" csak rontott a helyzeten. Sokan érzik úgy, hogy ez nem a mi háborúnk. Tévednek, ez már javában az!
A honvédelmi miniszter előbb katonáink vállalkozó kedvével magyarázta a részvételt, majd megígérte, hogy ha "forró" lesz a levegő, honvédeinket azonnal hazahozzák. Mások eközben a részvételért cserébe várható üzletekről vizionáltak. Az előző kormányról éles jelzővel nyilatkozó Juhász Ferenc és a NATO-eszközök átszállításának parlamenti engedélyezését vehemensen szorgalmazó külügyminiszter csak komoly rábeszéléssel és külföldi segítséggel tudta a csapatok kiküldéséhez szükséges ellenzéki támogatást megszerezni. Ahogyan Koszovó 1999 márciusi bombázásakor az akkori ellenzék, úgy napjainkban a mostani próbál a lakosság háborús félelméből politikai tőkét kovácsolni. Kevés sikerrel.
(Kiszelly Zoltán: Irakból vederbe?, Magyar Hírlap, 2004. május 13.)
A szerepvállalásunk mellett mindeddig határozottan kiálló honvédelmi miniszter egyre árnyaltabban fogalmaz: "A kormánynak folyamatosan elemeznie kell az iraki helyzetet, és gondolkodnia a magyar katonák szerepvállalásáról" - mondta a minap. Egyúttal jelezte: jogos a közvélemény aggodalma.
(Bita Dániel: Játék a tűzzel, 168 óra, 2004. május 13.)
Az ellenzéki pártokat bíráló vélemények:
A magyar katonák részvétele az iraki rendteremtésben nem lehet kampánytéma, mondta nemrég, ha nem is pontosan e szavakkal, Orbán Viktor. Hogy őszinte meggyőződése bukott-e ki a száján, vagy csak az MDF Dávid-szárnyának akart odapörkölni, teljesen mindegy, mert mi legfőbb politikusainkat komolyan akarjuk venni, ha ez néha nem kis erőfeszítésünkbe kerül is.
Orbán pártelnök most viszont azt mondja, hogy ezt az iraki szerepvállalást mégiscsak felül kell vizsgálniuk, mert megtudták, hogy egyes amerikai katonák egyes iraki börtönökben foglyokat kínoznak. Márpedig ha így áll a helyzet, akkor ez fideszes szemmel nézve azt jelenti, hogy Iraknak és a világméretű terrorizmus elleni küzdelemnek immár nincs köze egymáshoz. De mert Orbán Viktor azért mégsem Dávid Ibolya, a Fidesz nem azonnal hozná haza a katonákat, csak később, egy határidőhöz kötött ENSZ-felügyelet kezdetekor, blablablabla.
Más szóval, ha néhány elfajzott szadista (akik háborúkban, sőt békés börtönökben is ki szokták élni hajlamaikat, míg jó esetben megfékezik őket) foglyokat kínoz, akkor vissza az egész, minden másképpen van. Akkor Szaddám állami kínzógépezetét hiába döntötték meg, és hiába nyilvánvaló, hogy Irak magára hagyása per pillanat egyenlő lenne egy (a mainál jóval véresebb és kiterjedtebb) polgárháborúval. A fő, hogy mi mossuk kezeinket, amelyek eddig is tiszták voltak, de így, kampányidőszakban nem árt, ha még tisztábbnak látszanak.
(Szerkesztőségi cikk: Szamba, Magyar Hírlap, 2004. május 11.)
A katonák visszahívása és a fogolykínzások között nincs semmiféle összefüggés. A magyar békefenntartóknak természetesen semmi közük sem volt az esetekhez, ők valóban csak a béke helyreállítása érdekében vállalták küldetésüket.
[...]
Túl azon, hogy egyáltalán nem méltó az egyre mélyülő iraki válságot a választási kampány témái közé beemelni, ha a Fidesz ezt megteszi, jó okkal számíthat arra, hogy megérintheti az emberek lelkét, hiszen az össze nem tartozó dolgok - a mi szállítmányozással foglalkozó önkéntes katonáink és az iraki rabokat erkölcstelen módon megalázó amerikai katonák - összekapcsolódhatnak a felületes szemlélődő fejében. A kormány azonban - már csak az ország méltóságának megőrzése miatt is - nem tehet mást, minthogy mandátumuk lejártáig nem hívja haza a katonákat, ugyanakkor folyamatosan - és soha nem megkésve - emeli fel a szavát, ha Irakban a szövetségesek bármi olyat tesznek, ami a demokrácia szellemével vagy az elemi morállal összeegyeztethetetlen.
(Rónay Tamás: Kampány, háború, Népszava, 2004. május 12.)
A kormánypártokat bíráló vélemények:
Szerény nézetem szerint most már egyetlen napot se várhatunk: az Irakba küldött magyar honvédeket azonnal vissza kell rendelni.
Megmondom, miért.
A mélyen erkölcstelen és geopolitikailag is ostoba iraki akció tekintetében a részt vevő kelet-európai új demokráciák (Lengyelország, Románia, Magyarország) sajátos helyzetben vannak. Ezek az országok nemrég még diktatúrák voltak, és a kilencszáznyolcvanas évek végének forradalmi változásai tették őket az emberi jogok és az alkotmányosság tanára támaszkodó liberális-demokratikus jogállamokká. Különösen kényessé teszi a helyzetet, hogy ezeket az országokat pillanatnyilag balközép (szociáldemokrata vagy szociálliberális) kormányzatok irányítják, amelyekben fontos szerepet játszanak a bukott parancsuralmi rendszer egykori exponensei. Társas-lélektani szempontból érthető, bár nem helyeselhető, hogy ezek a vezetők saját maguk és választóik előtt igazolni szeretnék nyugati elkötelezettségük mélységét és intenzitását, függetlenül a fölmerült kérdések érdemétől. Ugyanakkor ismert a kelet-európai baloldal hagyományos bizalmatlansága a "kontinentális hatalmak", elsősorban Németország hatalmi törekvései iránt. Taszítja őket a jobboldali ellenzékük körében olykor fölmerülő Nyugat-ellenes nacionalizmus is, különös tekintettel a jobboldali közvéleménytől nem teljesen idegen Amerika- és Izrael-ellenességre, amelynek szintén régi történeti és szociálpszichológiai gyökerei vannak.
[...] A Magyar Köztársaság nem lehet cinkosa az arabokat kínzó és megalázó bagdadi okkupációs rezsimnek. A honvédek hazarendelésével most - épp most! - jelzést adhat mind az amerikai és brit kormányzatnak, mind az iraki garázdálkodást megelégelt nyugati demokratikus közvéleménynek, hogy komolyan veszi azokat a szabadságeszményeket, amelyek nevében - remélem: jóhiszeműen - meghozta tavalyi téves, hibás döntését. A magyar (lengyel, román) katonák hazahívása az utolsó remény arra, hogy a nyugati szövetségben való részvételünknek még van valami értelme.
(Tamás Gáspár Miklós: A kormánytöbbség figyelmébe. Sürgős, Magyar Hírlap, 2004. május 10.)
Magyarország felelős az iraki helyzetért. Szó szerint ezt tartalmazza az a nyilatkozattervezet, amelyet az SZDSZ kíván egy négypárti egyeztetésen elfogadtatni. Ez a mondat még annak tudatában is megdöbbentő, hogy tudjuk, az SZDSZ mi mindenéri teszi hazánkat felelőssé. Tegnaptól tehát az iraki helyzetért is.
[...] Szerte a világon parázs vita folyik az iraki állapotokról és általában Irak jövőjéről. Az Egyesült Államokkal szövetséges országokban ugyanilyen parázs viták folynak az iraki katonai szerepvállalásról. Csak Magyarországon van olyan véleményterror, hogy mindenki, aki a kormány álláspontját megkérdőjelezi, szélsőséges, a demokrácia árulója és a terrorizmus támogatója lesz, azonnal és automatikusan. Csak nálunk fordulhat elő, hogy a honvédelmi miniszter annyit tud reagálni egy olyan felvetésre, amely szerint át kellene gondolni a magyar katonák iraki jelenlétének ügyét, hogy nem lenne szerencsés ezt a kérdést kampánytémává tenni.
[...] Az a tény, hogy iraki börtönökben amerikai és brit katonák iraki foglyokat kínoztak, éppen a kampány idején került a világ nyilvánossága elé. Nem az ellenzék teszi ennek a morális, gyakorlati és politikai következményeit a kampány témájává, sőt, talán a kampány egyetlen nagy témájává, hanem az élet. Talán néhány napon belül Kovács László külügyminiszter szervilizmussal és gyávasággal átitatott agysejtjeihez is eljut a felismerés, hogy az Abu Garib börtönben történtek után semmi nem lesz már ugyanaz, mint volt előtte. Most nem hallgatni kell, hanem megszólalni.
[...] És ahogy lassan elkopnak a szlogenek, és kiderülnek a hazugságok, minden eddiginél világosabban látszik: kizárólag Washington nagyhatalmi és gazdasági törekvései indokolták az iraki háborút és indokolják az iraki megszállást, látja ezt már az egész összetákolt koalíció, csak Kovács László nem látja, a koalíciós pártok nem látják, a kormány nem látja. Ők azok, akik soha nem láttak semmit, amiről nem parancsolta meg nekik valaki, hogy látniuk kell. Ők azok, akiknek a szövetség gazsulálást, a csatlakozás megalázkodást, a partnerség asszisztálást jelentett.
[...] A Magyar Gallup Intézet tegnap közzétett közvélemény-kutatása szerint a lakosság háromnegyede hazahívná a magyar katonákat. Már csak a koalíció és csak a kormány köti az ebet a karóhoz. Hiszen ők minden ebet a mi karónkhoz kötöttek, kötnek és kötnének, csak hogy vállon veregessék őket, mindegy, hogy kicsoda. És hogy ezen az úton meddig képesek elmenni, ezt jól jelzi Demszky tegnapi megnyilvánulása "Orbán Viktornak tudnia kell, hogy ahol Irak választási kampánytéma lett, ott mindenütt vér folyt, és ártatlan emberek haltak meg" - jelentette ki Budapest főpolgármestere. Politikus szájából ilyen aljas mondat még nem hangzott el a rendszerváltoztatás óta. Ron Werber még sokat tanulhat Magyarországon.
(Csermely Péter: Felelősök, Magyar Nemzet, 2004. május 12.)
Ahogy tehát a parlamenti ellenzék bejelenti, hogy nem támogatja a magyar katonák iraki állomásoztatásának meghosszabbítását, Magyarország egyfelől megszabadul egy súlyos morális tehertől, hogy ugyanis egy velejéig romlott és hazug háborúban vesz részt, másfelől magára veszi az Amerika-ellenesség bűnét, mely tudjuk, hová vezet.
(Bencsik András: Katona, Irak, bomba, Magyar Demokrata, 2004. május 13.)
Egyéb vélemények:
A magyar közvélemény jelentős része - és ne hallgassuk el, nem teljesen ok nélkül - fenntartásokkal viseltetik az iraki részvéttel kapcsolatban. Vagyis azt mondani, hogy bocsánat, de jöjjünk haza, amint csak lehet - szavazatokra váltható jópontokat hozhat az ezt ügyesen kifejtő politikusnak. Különösen, ha ez a politikus fideszes, hiszen ezzel egy jelentős témát el lehet venni szegény MDF-től.
Csakhogy. Csakhogy ez a hazajövés azért nem olyan nagyon egyszerű. Mégiscsak nem baj az, ha él bizonyos szövetségesi fegyelem. Meg aztán kérdés, vállalható-e, hogy csináltunk egy csinos kis káoszt. Nem jött be a dolog. Bocsika, de mi most lelépünk, ti nyugodtan gyilkoljátok itt egymást tovább. Vagyis, a kormánypárti politikusok most védeni kénytelenek egy olyan álláspontot, - ottmaradni -, ami nem túl népszerű. Vagyis rosszpontokat jelent.
Lehet persze most Orbán Viktort felelőtlenséggel meg populizmussal vádolni, csak nem érdemes. Merthogy abban teljesen igaza van, ezt az egész iraki dolgot újra át kell gondolni. Amikor a beavatkozásról, majd az ahhoz való csatlakozásról megszületett a döntés, még erősen tartotta magát a veszélyes tömegpusztító fegyverekről szóló híradás. Arról nem is beszélve, nagyjából úgy képzelték az amerikai döntéshozók, hogy Szaddam el, s jön helyette a béke, a mosolygás és a demokrácia Irakban. Na most, ez utóbbiakra minden jel szerint még egy pöttyöt várni kell. Új helyzet, új elemzést követel.
[...] A tisztelt kormánypárti politikusok közül valaki észbe kaphatott volna és nyugodtan előállhatott volna valami épkézláb véleménnyel. Hogy például, csúnya dolgok történtek itt, sok mindent másként látunk - de ezért meg ezért most mégis maradni kell. Vagy valami hasonló. És nem átengedni a kezdeményezést az ellenzéknek, aki a maga módján teljesen logikusan járt el.
Azt el tudom képzelni, hogy a kormánypártiak persze azért nem jöttek elő semmi ilyesmivel, mert úgy gondolták, nem túl szerencsés most ezt a kampányban magyarázgatni, nem örülnének neki a szavazók, hát jobb lapulni. Most kiderült, hogy ez sem teljesen biztos megoldás.
(Dési János: Káoszképző mágia, Népszava, 2004. május 13.)
A magyar szaktárcák magyarázkodása és az amerikai igényeknek elébe menő "empátiája" csak rontott a helyzeten. Sokan érzik úgy, hogy ez nem a mi háborúnk. Tévednek, ez már javában az!
A honvédelmi miniszter előbb katonáink vállalkozó kedvével magyarázta a részvételt, majd megígérte, hogy ha "forró" lesz a levegő, honvédeinket azonnal hazahozzák. Mások eközben a részvételért cserébe várható üzletekről vizionáltak. Az előző kormányról éles jelzővel nyilatkozó Juhász Ferenc és a NATO-eszközök átszállításának parlamenti engedélyezését vehemensen szorgalmazó külügyminiszter csak komoly rábeszéléssel és külföldi segítséggel tudta a csapatok kiküldéséhez szükséges ellenzéki támogatást megszerezni. Ahogyan Koszovó 1999 márciusi bombázásakor az akkori ellenzék, úgy napjainkban a mostani próbál a lakosság háborús félelméből politikai tőkét kovácsolni. Kevés sikerrel.
(Kiszelly Zoltán: Irakból vederbe?, Magyar Hírlap, 2004. május 13.)
A szerepvállalásunk mellett mindeddig határozottan kiálló honvédelmi miniszter egyre árnyaltabban fogalmaz: "A kormánynak folyamatosan elemeznie kell az iraki helyzetet, és gondolkodnia a magyar katonák szerepvállalásáról" - mondta a minap. Egyúttal jelezte: jogos a közvélemény aggodalma.
(Bita Dániel: Játék a tűzzel, 168 óra, 2004. május 13.)
Az ellenzéki pártokat bíráló vélemények:
A magyar katonák részvétele az iraki rendteremtésben nem lehet kampánytéma, mondta nemrég, ha nem is pontosan e szavakkal, Orbán Viktor. Hogy őszinte meggyőződése bukott-e ki a száján, vagy csak az MDF Dávid-szárnyának akart odapörkölni, teljesen mindegy, mert mi legfőbb politikusainkat komolyan akarjuk venni, ha ez néha nem kis erőfeszítésünkbe kerül is.
Orbán pártelnök most viszont azt mondja, hogy ezt az iraki szerepvállalást mégiscsak felül kell vizsgálniuk, mert megtudták, hogy egyes amerikai katonák egyes iraki börtönökben foglyokat kínoznak. Márpedig ha így áll a helyzet, akkor ez fideszes szemmel nézve azt jelenti, hogy Iraknak és a világméretű terrorizmus elleni küzdelemnek immár nincs köze egymáshoz. De mert Orbán Viktor azért mégsem Dávid Ibolya, a Fidesz nem azonnal hozná haza a katonákat, csak később, egy határidőhöz kötött ENSZ-felügyelet kezdetekor, blablablabla.
Más szóval, ha néhány elfajzott szadista (akik háborúkban, sőt békés börtönökben is ki szokták élni hajlamaikat, míg jó esetben megfékezik őket) foglyokat kínoz, akkor vissza az egész, minden másképpen van. Akkor Szaddám állami kínzógépezetét hiába döntötték meg, és hiába nyilvánvaló, hogy Irak magára hagyása per pillanat egyenlő lenne egy (a mainál jóval véresebb és kiterjedtebb) polgárháborúval. A fő, hogy mi mossuk kezeinket, amelyek eddig is tiszták voltak, de így, kampányidőszakban nem árt, ha még tisztábbnak látszanak.
(Szerkesztőségi cikk: Szamba, Magyar Hírlap, 2004. május 11.)
A katonák visszahívása és a fogolykínzások között nincs semmiféle összefüggés. A magyar békefenntartóknak természetesen semmi közük sem volt az esetekhez, ők valóban csak a béke helyreállítása érdekében vállalták küldetésüket.
[...]
Túl azon, hogy egyáltalán nem méltó az egyre mélyülő iraki válságot a választási kampány témái közé beemelni, ha a Fidesz ezt megteszi, jó okkal számíthat arra, hogy megérintheti az emberek lelkét, hiszen az össze nem tartozó dolgok - a mi szállítmányozással foglalkozó önkéntes katonáink és az iraki rabokat erkölcstelen módon megalázó amerikai katonák - összekapcsolódhatnak a felületes szemlélődő fejében. A kormány azonban - már csak az ország méltóságának megőrzése miatt is - nem tehet mást, minthogy mandátumuk lejártáig nem hívja haza a katonákat, ugyanakkor folyamatosan - és soha nem megkésve - emeli fel a szavát, ha Irakban a szövetségesek bármi olyat tesznek, ami a demokrácia szellemével vagy az elemi morállal összeegyeztethetetlen.
(Rónay Tamás: Kampány, háború, Népszava, 2004. május 12.)
A kormánypártokat bíráló vélemények:
Szerény nézetem szerint most már egyetlen napot se várhatunk: az Irakba küldött magyar honvédeket azonnal vissza kell rendelni.
Megmondom, miért.
A mélyen erkölcstelen és geopolitikailag is ostoba iraki akció tekintetében a részt vevő kelet-európai új demokráciák (Lengyelország, Románia, Magyarország) sajátos helyzetben vannak. Ezek az országok nemrég még diktatúrák voltak, és a kilencszáznyolcvanas évek végének forradalmi változásai tették őket az emberi jogok és az alkotmányosság tanára támaszkodó liberális-demokratikus jogállamokká. Különösen kényessé teszi a helyzetet, hogy ezeket az országokat pillanatnyilag balközép (szociáldemokrata vagy szociálliberális) kormányzatok irányítják, amelyekben fontos szerepet játszanak a bukott parancsuralmi rendszer egykori exponensei. Társas-lélektani szempontból érthető, bár nem helyeselhető, hogy ezek a vezetők saját maguk és választóik előtt igazolni szeretnék nyugati elkötelezettségük mélységét és intenzitását, függetlenül a fölmerült kérdések érdemétől. Ugyanakkor ismert a kelet-európai baloldal hagyományos bizalmatlansága a "kontinentális hatalmak", elsősorban Németország hatalmi törekvései iránt. Taszítja őket a jobboldali ellenzékük körében olykor fölmerülő Nyugat-ellenes nacionalizmus is, különös tekintettel a jobboldali közvéleménytől nem teljesen idegen Amerika- és Izrael-ellenességre, amelynek szintén régi történeti és szociálpszichológiai gyökerei vannak.
[...] A Magyar Köztársaság nem lehet cinkosa az arabokat kínzó és megalázó bagdadi okkupációs rezsimnek. A honvédek hazarendelésével most - épp most! - jelzést adhat mind az amerikai és brit kormányzatnak, mind az iraki garázdálkodást megelégelt nyugati demokratikus közvéleménynek, hogy komolyan veszi azokat a szabadságeszményeket, amelyek nevében - remélem: jóhiszeműen - meghozta tavalyi téves, hibás döntését. A magyar (lengyel, román) katonák hazahívása az utolsó remény arra, hogy a nyugati szövetségben való részvételünknek még van valami értelme.
(Tamás Gáspár Miklós: A kormánytöbbség figyelmébe. Sürgős, Magyar Hírlap, 2004. május 10.)
Magyarország felelős az iraki helyzetért. Szó szerint ezt tartalmazza az a nyilatkozattervezet, amelyet az SZDSZ kíván egy négypárti egyeztetésen elfogadtatni. Ez a mondat még annak tudatában is megdöbbentő, hogy tudjuk, az SZDSZ mi mindenéri teszi hazánkat felelőssé. Tegnaptól tehát az iraki helyzetért is.
[...] Szerte a világon parázs vita folyik az iraki állapotokról és általában Irak jövőjéről. Az Egyesült Államokkal szövetséges országokban ugyanilyen parázs viták folynak az iraki katonai szerepvállalásról. Csak Magyarországon van olyan véleményterror, hogy mindenki, aki a kormány álláspontját megkérdőjelezi, szélsőséges, a demokrácia árulója és a terrorizmus támogatója lesz, azonnal és automatikusan. Csak nálunk fordulhat elő, hogy a honvédelmi miniszter annyit tud reagálni egy olyan felvetésre, amely szerint át kellene gondolni a magyar katonák iraki jelenlétének ügyét, hogy nem lenne szerencsés ezt a kérdést kampánytémává tenni.
[...] Az a tény, hogy iraki börtönökben amerikai és brit katonák iraki foglyokat kínoztak, éppen a kampány idején került a világ nyilvánossága elé. Nem az ellenzék teszi ennek a morális, gyakorlati és politikai következményeit a kampány témájává, sőt, talán a kampány egyetlen nagy témájává, hanem az élet. Talán néhány napon belül Kovács László külügyminiszter szervilizmussal és gyávasággal átitatott agysejtjeihez is eljut a felismerés, hogy az Abu Garib börtönben történtek után semmi nem lesz már ugyanaz, mint volt előtte. Most nem hallgatni kell, hanem megszólalni.
[...] És ahogy lassan elkopnak a szlogenek, és kiderülnek a hazugságok, minden eddiginél világosabban látszik: kizárólag Washington nagyhatalmi és gazdasági törekvései indokolták az iraki háborút és indokolják az iraki megszállást, látja ezt már az egész összetákolt koalíció, csak Kovács László nem látja, a koalíciós pártok nem látják, a kormány nem látja. Ők azok, akik soha nem láttak semmit, amiről nem parancsolta meg nekik valaki, hogy látniuk kell. Ők azok, akiknek a szövetség gazsulálást, a csatlakozás megalázkodást, a partnerség asszisztálást jelentett.
[...] A Magyar Gallup Intézet tegnap közzétett közvélemény-kutatása szerint a lakosság háromnegyede hazahívná a magyar katonákat. Már csak a koalíció és csak a kormány köti az ebet a karóhoz. Hiszen ők minden ebet a mi karónkhoz kötöttek, kötnek és kötnének, csak hogy vállon veregessék őket, mindegy, hogy kicsoda. És hogy ezen az úton meddig képesek elmenni, ezt jól jelzi Demszky tegnapi megnyilvánulása "Orbán Viktornak tudnia kell, hogy ahol Irak választási kampánytéma lett, ott mindenütt vér folyt, és ártatlan emberek haltak meg" - jelentette ki Budapest főpolgármestere. Politikus szájából ilyen aljas mondat még nem hangzott el a rendszerváltoztatás óta. Ron Werber még sokat tanulhat Magyarországon.
(Csermely Péter: Felelősök, Magyar Nemzet, 2004. május 12.)
Ahogy tehát a parlamenti ellenzék bejelenti, hogy nem támogatja a magyar katonák iraki állomásoztatásának meghosszabbítását, Magyarország egyfelől megszabadul egy súlyos morális tehertől, hogy ugyanis egy velejéig romlott és hazug háborúban vesz részt, másfelől magára veszi az Amerika-ellenesség bűnét, mely tudjuk, hová vezet.
(Bencsik András: Katona, Irak, bomba, Magyar Demokrata, 2004. május 13.)
Egyéb vélemények:
A magyar közvélemény jelentős része - és ne hallgassuk el, nem teljesen ok nélkül - fenntartásokkal viseltetik az iraki részvéttel kapcsolatban. Vagyis azt mondani, hogy bocsánat, de jöjjünk haza, amint csak lehet - szavazatokra váltható jópontokat hozhat az ezt ügyesen kifejtő politikusnak. Különösen, ha ez a politikus fideszes, hiszen ezzel egy jelentős témát el lehet venni szegény MDF-től.
Csakhogy. Csakhogy ez a hazajövés azért nem olyan nagyon egyszerű. Mégiscsak nem baj az, ha él bizonyos szövetségesi fegyelem. Meg aztán kérdés, vállalható-e, hogy csináltunk egy csinos kis káoszt. Nem jött be a dolog. Bocsika, de mi most lelépünk, ti nyugodtan gyilkoljátok itt egymást tovább. Vagyis, a kormánypárti politikusok most védeni kénytelenek egy olyan álláspontot, - ottmaradni -, ami nem túl népszerű. Vagyis rosszpontokat jelent.
Lehet persze most Orbán Viktort felelőtlenséggel meg populizmussal vádolni, csak nem érdemes. Merthogy abban teljesen igaza van, ezt az egész iraki dolgot újra át kell gondolni. Amikor a beavatkozásról, majd az ahhoz való csatlakozásról megszületett a döntés, még erősen tartotta magát a veszélyes tömegpusztító fegyverekről szóló híradás. Arról nem is beszélve, nagyjából úgy képzelték az amerikai döntéshozók, hogy Szaddam el, s jön helyette a béke, a mosolygás és a demokrácia Irakban. Na most, ez utóbbiakra minden jel szerint még egy pöttyöt várni kell. Új helyzet, új elemzést követel.
[...] A tisztelt kormánypárti politikusok közül valaki észbe kaphatott volna és nyugodtan előállhatott volna valami épkézláb véleménnyel. Hogy például, csúnya dolgok történtek itt, sok mindent másként látunk - de ezért meg ezért most mégis maradni kell. Vagy valami hasonló. És nem átengedni a kezdeményezést az ellenzéknek, aki a maga módján teljesen logikusan járt el.
Azt el tudom képzelni, hogy a kormánypártiak persze azért nem jöttek elő semmi ilyesmivel, mert úgy gondolták, nem túl szerencsés most ezt a kampányban magyarázgatni, nem örülnének neki a szavazók, hát jobb lapulni. Most kiderült, hogy ez sem teljesen biztos megoldás.
(Dési János: Káoszképző mágia, Népszava, 2004. május 13.)
A magyar szaktárcák magyarázkodása és az amerikai igényeknek elébe menő "empátiája" csak rontott a helyzeten. Sokan érzik úgy, hogy ez nem a mi háborúnk. Tévednek, ez már javában az!
A honvédelmi miniszter előbb katonáink vállalkozó kedvével magyarázta a részvételt, majd megígérte, hogy ha "forró" lesz a levegő, honvédeinket azonnal hazahozzák. Mások eközben a részvételért cserébe várható üzletekről vizionáltak. Az előző kormányról éles jelzővel nyilatkozó Juhász Ferenc és a NATO-eszközök átszállításának parlamenti engedélyezését vehemensen szorgalmazó külügyminiszter csak komoly rábeszéléssel és külföldi segítséggel tudta a csapatok kiküldéséhez szükséges ellenzéki támogatást megszerezni. Ahogyan Koszovó 1999 márciusi bombázásakor az akkori ellenzék, úgy napjainkban a mostani próbál a lakosság háborús félelméből politikai tőkét kovácsolni. Kevés sikerrel.
(Kiszelly Zoltán: Irakból vederbe?, Magyar Hírlap, 2004. május 13.)
A szerepvállalásunk mellett mindeddig határozottan kiálló honvédelmi miniszter egyre árnyaltabban fogalmaz: "A kormánynak folyamatosan elemeznie kell az iraki helyzetet, és gondolkodnia a magyar katonák szerepvállalásáról" - mondta a minap. Egyúttal jelezte: jogos a közvélemény aggodalma.
(Bita Dániel: Játék a tűzzel, 168 óra, 2004. május 13.)
Az iraki magyar részvétellel kapcsolatban megjelent cikkek:
Tamás Gáspár Miklós: A kormánytöbbség figyelmébe. Sürgős, Magyar Hírlap, 2004. május 10.
Szerkesztőcégi cikk: Szamba, Magyar Hírlap, 2004. május 11.
Rónay Tamás: Kampány, háború, Népszava, 2004. május 12.
Csermely Péter: Felelősök, Magyar Nemzet, 2004. május 12.
Dési János: Káoszképző mágia, Népszava, 2004. május 13.
Kiszelly Zoltán: Irakból vederbe?, Magyar Hírlap, 2004. május 13.
Bita Dániel: Játék a tűzzel, 168 óra, 2004. május 13.
Bencsik András: Katona, Irak, bomba, Magyar Demokrata, 2004. május 13.
Copyright 2024. Political Capital Policy Research and Consulting Institute. Minden jog fenntartva.