Európai parlamenti választások értékelése

A választást értékelő vélemények:

Az, hogy az alacsony részvételi arány, amely az elemzők szerint a szocialistáknak kedvezett volna, mégsem így "viselkedett", nem kis figyelmeztetés a kormánynak és az MSZP-nek. Természetesen ők is találnak majd "kommunikálható vigaszt", például, hogy a szoros végeredmény konzerválhatta volna azt, aki, és ami elavult, váltásra, változtatásra érdemes - most erre nem kerülhet sor. Csakhogy itt jóval többről van szó, mint egyes mechanizmusok, emberek cseréjéről. A váltás tartalmi fejezete elképzelhetetlen a hatalmi reflexek, a mentalitás, a társadalomról, a világról alkotott kép megváltoztatása nélkül - a káderek statisztikai értelemben vett cseréje még ideig-óráig sem lehet gyógyír, mert hamarosan folytatódni fog az, ami eddig: tétova, bátortalan lépések a színpadon, bokák rugdosása, panaszáradat, kicsiny és nagyobbacska árulások a kulisszák mögött.
(Tamás Ervin: Ébresztő politikusok!, Népszabadság, 2004. június 14.)

A választói bölcsesség megdorgálta a kormánypártokat kétévi munkájukért, de nem adott elégtelent, amivel a Fidesznek nagy örömet szerzett volna. Mintha a nyugalomra szavazott volna az elmenő kisebbség, lehűtve a triumfálni vágyó pártok kedélyeit mondván: nem igazoltuk vissza "két év áldozatos és sikeres" kormányzati munkáját, de nem adtunk lovat azok alá sem, akik szerint a kormányzat legitimációja megszűnt, s vagy két év megtűrtségre van ítélve. Mindez tehát azt jelenti, a politikai teljesítmény közepes, a viszonylag kis részvétel pedig azt, hogy a kampánymunka épp hogy elégséges, vagyis a politikai osztály nem volt képes megfelelően kommunikálni a választás tartalmát és jelentőségét.
Az eredmények alapján három nyert, egy viszont veszített. A Fidesz győzelme az MSZP felett fölényesnek mondható, az SZDSZ jelentősen javított 2002-es eredményén, az MDF pedig önállóan is átlépte az ötszázalékos küszöböt. Velük szemben az MSZP nagyot bukott. Három mandátummal maradt el riválisától, szavazóit vagy nem tudta mozgósítani, vagy elveszítette, amit személyi változások követhetnek.
(Magyar Hírlap Álláspont: Három nyert, egy veszített, Magyar Hírlap, 2004. június 14.)

A kormányoldal számára rettegett jobboldali mobilizációs gőzhenger nem igazán lépett működésbe, mégis sikerült kilendíteni az eredményeket a döntetlen pozícióból, így a hatalom jelenlegi birtokosai kénytelenek legitimációjuk megkérdőjelezésével szembenézni. Mindez alkalmas lehet soraik összezavarására, a kampány idejére félretett belső konfliktusok újabb fellángolására. A gyenge MSZP-szereplés muníciót szolgáltat azoknak a párton belüli csoportoknak, amelyek már korábban is a miniszterelnök idő előtti cseréjét szorgalmazták. A gyengülő kormányfő jelen helyzetben vegyes esélyekkel fut neki kormányzása második félidejének.
A Fidesz a választást egyértelmű győzelemként értékeli, ám ezek után egyértelmű, hogy az MDF nélkül nem képes önállóan többséget szerezni. Mindezek ellenére Orbán Viktor pozíciója továbbra sincs veszélyben. Az SZDSZ sikere a párt koalíción belüli tekintély erősíti, biztossá teszi a 2006-os önálló szereplést is, és jó példát mutat az értékelvű kampányra is.
(Kumin Ferenc: Az érdektelenség diadala, Magyar Hírlap, 2004. június 14.)

Nyilvánvaló, hogy az első magyarországi európai parlamenti választások nem mozgósítottak annyi embert, mint amennyire a pártok számítottak. A 40 százalék alatti részvételi arány valóban nem magas, de nem is kudarc. Európában általános trend, hogy a részvételi arányok jóval alacsonyabbak, mint az országos választásokon. Június 13-án lezárult egy másfél évtizedes korszak, Magyarország európaiságának előtörténete, és ezzel befejeződött a rendszerváltás folyamata.
Ennek ellenére ez nem egy európai választási kampány volt. A magyar pártok hosszú, meglehetősen éles és sok kemény elemmel tarkított "belpolitikai" kampányt produkáltak nekünk. Sem a bal-, sem a jobboldalon nem sikerült megfogalmazni: miről is szól ez a választás? 2003-ban a kormányt szorongató belső konfliktusok, az MSZP-n belüli erővonalak, a gazdaság megroppanó egyensúlya, illetve az ellenzék állandó szorongatása miatt egyszerűen leállt az európai kampány. A jobboldal pedig eleve megmondta: szerinte ez a kampány a belpolitikáról szól. Az állampolgárok tanácstalanok maradtak.
(Csizmadia Ervin: Túlnyeretlen választás - szerencsére, Magyar Hírlap, 2004. június 14.)

Szándékosan érvénytelen szavazatot adtam le, amitől furcsán érzem magam, hiszen mindig is az aktív honpolgári részvétel híve voltam, és ma is az lennék, ha nem volnék ennyire elégedetlen a kormánypártokkal. Az SZDSZ-re azért nem szavaztam, mert az iraki háború támogatását és a demagóg adócsökkentő populizmust már nem bírtam elviselni. A program és elképzelések nélküli MSZP szóba se jöhetett, a jobboldalról és a parlamenten kívüli pártokról pedig szó se essék. Dávid Ibolya sikerét a média sztárolásának és az általános (és antidemokratikus) politikaellenességnek köszönheti.
A pénzt elfecsérlő MSZP kampánya vizuálisan igénytelen volt, és nem talált közismert és népszerű jelölteket. Azokkal a politikusokkal (Lévai Katalin, Mohácsi Viktória, Szájer József, Szent-Iványi István), akiknek talán gondolataik vannak az Európai Unióról, nem nagyon készültek interjúk. Az európai választási kampány nem világosította föl honfitársainkat arról, hogy az Európai Unió mélységesen antidemokratikus intézmény, amelyet csak akkor fogadhatunk el, ha alaposan megváltozik. Képviselőket tetszett választani valamibe, ami nem parlament.
(Tamás Gáspár Miklós: Európa ködben, Magyar Hírlap, 2004. június 14.)

A tudatlanság és az álságosság sajátos keveréke vezetett oda, hogy az "európai ember" június 10-13-án alig érzett késztetést a szavazásra. E nagy tömbből én a rokonszenvemet azoknak a tudatos nem-szavazóknak ajándékozom, akik időben rájöttek arra, hogy őket nem is Európáról akarják a politikusok megszavaztatni, hanem valami egészen másról. Majd persze szavazni fognak ők is, ha pontosan ismerik a tétet. Ennek ideje a nemzeti parlamentek megválasztásakor jön el. Ekkor lép(het) működésbe az a trend - mert van ilyen is - hogy aki elveszíti az európai választásokat, az odahaza megnyeri a sajátját.
(Aczél Endre: Lett belőle ez, Népszabadság, 2004. június 15.)


A Fidesz legfőbb riválisára akkora vereséget mért tegnap, hogy nyugodtan kijelenthetjük: két év után visszavágott az akkor épp, hogy kormányra vergődött szocialistáknak. Az eredmény a néppárti átalakulás visszaigazolását, a két éve számos kudarcot feldolgozni kénytelen polgári tábor lelki megerősítését jelenti, és egy méretes lépés a 2006-os győzelem felé.
Az SZDSZ és MDF is sikernek érezheti a választás, és a Fidesznek - noha egymaga annyi szavazatot kapott, mint a többi három párt - figyelnie is kell rájuk. A négy parlamenti párt közül csak az MSZP bukott tegnap, mégpedig hatalmasat.
(Szerető Szabolcs: Az MSZP veresége, Magyar Nemzet, 2004. június 14.)

A Fidesz-MPSZ győzelme nem elég ahhoz, hogy idő előtti választásokat csikarjon ki, de igazolni látszik a párt szervezeti átalakítását, és megkérdőjelezhetetlenné tette Orbán párton belüli teljhatalmát. Bizonyította, hogy eredményes lehet a nemzeti petícióban leírt populista irány - az Európai Unióhoz történt csatlakozást az emberek szeretnék végre úgy megélni, hogy a rendszerváltozás beválthatja a nagy többség vágyát a nyugati világ mintájára elképzelt jobb élet után. Mindennek a hátralevő két évben is szerepe lehet azáltal, hogy az ellenzék minden eszközzel igyekszik majd megakadályozni a kormányt abban, hogy "bespájzoljon", a 2006-os kampány idejére forrásokat halmozzon fel akkori jóléti intézkedésekre.
(Tanács István: Vége a jegelésnek, Népszabadság, 2004. június 15.)

A június 13-i választás mindenekelőtt a következő két esztendő ellenzéki stratégiájáról szólt. A Fidesz győzelme semmi más következménnyel nem jár, mint azzal, hogy folytatódik az a populista offenzíva, amely felgyorsította a magyar közélet színvonalának lezüllését. Az MSZP listás választáson most először kapott kevesebb, mégpedig jóval kevesebb szavazatot, mint a Fidesz, de ezzel csak igazolta a közvélemény-kutatások eredményeit. Lemaradása a vetélkedésben nem azért baj, mert Európa kormányzó pártjaihoz hasonlóan (sót Kovács László önnyugtató szavai szerint náluk csekélyebb mértékben) "sárga lapos" figyelmeztetést kapott a választóktól, hanem mert kényszeredetten ugyan, de elfogadta a tétet, amit a Fidesz tett meg az EP-választási játszmában - és vesztett. A hazugsággyárként minősített ellenzéki politika leállítása tehát nem csak, hogy nem sikerült, de a megerősített fogyasztói igényre hivatkozva teljes kapacitással üzemelhet tovább.
(Ripp Zoltán: Sárga lap, vagy valami más, Népszava, 2004. június 15.)

A kulcsszereplő ebben a helyzetben Medgyessy Péter. Tulajdonképpen rajta múlik - vagy ha úgy tetszik, személyén dől el - rendezhetik-e a sorokat a szocialisták. Ha ugyanis őt (és kormányát) teszik meg valamilyen módon bűnbaknak, akkor csak annyit érhetnek el, hogy megduplázzák a vereséget. Ha viszont sikerül a kormány teremtette (jó) alapokon felsorakoztatni a pártot - lényegében Medgyessy mögé - még lehet reményük. Akkor - és csak akkor - tompíthatják a vereség hatásait és bízhatnak abban, hogy szoros küzdelemre késztetik vetélytársukat.
(Sebes György: Másnap, Népszava, 2004. június 15.)

A szocialisták az igazi nagy vesztesek. Leszerepeltek, választóik elfordultak, érdektelenségük nyilvánvaló kritika. Nem kérnek a nagyotmondásból, nem büszkék az eredményekre, no meg nem éreztek jobboldali veszedelmet ott, ahol nem is volt. Az MSZP szürke, gyűrött, sértődékeny és végletekig unalmas vezetőgarnitúrája hatalmas pofont kapott. Senki sem volt kíváncsi ezekre a fantáziátlan, ügyeskedő, valódi szociáldemokrata program nélküli pragmatikus vegyes felvágottat árusító urakra, ami el kell, hogy gondolkodtassa pártjukat. Nehéz lenne személyi változtatások nélkül megúszni ezt a vereséget, bár szocialistáéknál sikerülhet.
(Magyar Hírlap Álláspont: A lehetséges következményekről, Magyar Hírlap, 2004. június 15.)

A szocialistáknak címzett választói üzenet valahogy így hangzik: lássuk, ha van mit! A Fidesz a szavazatok több mint 47 százalékával, 13 százalékos előnnyel földcsuszamlásszerű győzelmet aratott. A legnagyobb ellenzéki párt a listás rendszerben is egymaga felülmúlta a kormányzó koalíciót, a szavazatarányt, a leadott szavazatok és az elnyert mandátumok számát tekintve egyaránt. Vége van 2002 dupla sokkjának. Mindezt úgy érte el a Fidesz, hogy nem vizsgálta felül kormányzásának eredményeit és eredménytelenségeit.
(Lakner Zoltán: Az ország tesztje, Magyar Hírlap, 2004. június 15.)

Ha a politikai elit valamelyik része elítélhető a részvételi arányok miatt, akkor az csak a most sárga lappal jutalmazott szocialista pártelit lehet. S hogy a választók nem érezték át az európai politika távlatait? A választók, a távolmaradók, a mérsékelt és radikális euroszkeptikus erőkre szavazók nagy száma éppenséggel azt mutatja, hogy átérezték és elutasították a brüsszeli egységesítési, a nemzeti intézményeket és különbségeket megszüntetni kívánó törekvéseket, s nemcsak itthon, de szerte Európában.
(Csite András: Az MSZP megkapta a sárga lapot, Magyar Nemzet, 2004. június 15.)

Akik elmentek szavazni, azok valóban véleményt mondtak a kormány kétéves tevékenységéről, és az nem volt valami hízelgő. Mindez persze olyan, mint a Trabant útfekvése, ami kitűnő, de nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson.
(Gajdics Ottó: Werber áldozatai nem voksoltak, Magyar Nemzet, 2004. június 16.)

Végre valóban győztünk. Két évig készültünk erre a győzelemre. Szükségünk volt rá. Megérdemeltük. Egy kicsit most pihenünk, aztán készülnünk kell a következőre. A nagyra. Az igazira.
(Bencsik András: Debréte példát mutatott, Magyar Demokrata, 2004. június 17.)

Politikai ügyetlenség lenne, ha a Fidesz - legalább rövid távon - nem tudná kihasználni a győzelem hatását, de az is, ha elhinné, hogy 2006-ig már semmi tennivalója nincsen. A kampány végével a Nemzeti Petíció felett is eljárt az idő, a borítékolható parlamenti elutasításig még napirenden tartható ugyan a kérdés, ám azt követően új témát, témákat kell majd találnia a pártnak. És végre el kell kezdenie arról is gondolkodnia, miben lenne más a második Orbán-kormány, mint az, amely egyszer már elveszítette a válaszuk többségének bizalmát. Hasonló mondható el a két kisebb pártról is, amelyek megerősödve kerültek ki a választásból, s a most rájuk eső reflektorfényben javíthatják a parlamenti választási esélyeiket, de vakságra vallana, ha nem látnák: még csak a lehetőség nyílt meg számukra a politikai túlélésre. Az MSZP pedig akkor követne el nagy hibát, ha - ahogy ezt korábban többször tette - magára húzná a választási vereséget, ha belső válságba zuhanna, ha a nyilvánosság előtt taglalná a vereség okait, és hangosan gondolkodna személyi alternatívákban. Hibázna persze akkor is, ha elhinné, hogy valójában semmit sem kell változtatnia.
(Török Gábor: Felálltak a rajtkockákra, Figyelő, 2004. június 17.)

Medgyessy-kormány sárga lapot kapott - talán nem túlzás ez a megfogalmazás a labdarúgó EB idején. Ráadásul nem egy elfogult bírótól, hanem a szavazati jogukkal élő magyar választók többségétől. Egyértelmű és világos a jelzés: a választók nem elégedettek a kormány tevékenységével. A Fidesz győzelmének legfőbb forrása a néppárttá való átalakulása, a párt mögött álló társadalmi mozgalom (polgári körök), és a volt miniszterelnök, aki felismerte, hogy akár a pártelit és középhad érdekeivel szemben is ki kell nyitni a pártszövetséget egy szélesebb bázis felé. A közeljövő kérdése az, hogy a szocialisták tanulnak-e a leckéből. Képesek lesznek-e megérteni, hogy az új Európába nem tudja bevinni őket és az országot. A kérdés a kormányoldal felől nézve a következő: a párt vagy a kormány átalakítása a fontosabb?
(Horkay Hörcher Ferenc: Győzelem Után, Heti Válasz, 2004. június 17.)

A szocialisták elvileg még időben kaptak erőteljes figyelmeztetést a választóktól. Csakhogy bajaikat nem csupán kommunikációs melléfogások, vagy vezetői hibák okozták, hanem ismét politikájuk alapproblémái mutatkoztak meg. Ezért nem könnyű még csak enyhíteni sem gondjaikon. Nyilvánvalóan sokat javítana az MSZP helyzetén, ha új emberek vennék át mindenekelőtt a kormány, de a párt irányítását is.
Orbán Viktor alighanem igazolva látja a kormányváltás óta hozott valamennyi fontosabb döntését. A következő két esztendőben nemigen változtat a 2002-es választások két fordulója között kialakult magatartásán. Amennyiben újra hatalomra kerülne, bizonyára még eltökéltebben folytatná korábbi kormányzati gyakorlatát. A vezérelv teljessé tételével mára a Fideszben szinte minden intézményes visszacsatolási csatorna elsorvadt. Így csaknem minden elhatározás a pártelnök valóságérzékelésének helyességén áll vagy bukik.
(Tölgyessy Péter: A küzdelem folytatódik, Népszabadság, 2004. június 19.)

A választások abszolút győztese a Fidesz. 1990 óta még egyetlen pártnak sem sikerült ilyen mértékben megközelítenie az ötvenszázalékos álomhatárt. Még plasztikusabban szemlélteti a nagyobbik ellenzéki párt sikerét az a tény, hogy százezerrel több szavazatot kapott, mint például az 1998-as parlamenti választásokon. Az eddigi megméretések ismeretében kijelenthető, hogy egy nem túl magas, hatvan százalék alatti részvételi arány esetén akár a most megszerzett másfél millió szavazattal is megnyerhetők a 2006-os országgyűlési választások.
(Tihanyi Örs: A werberi háborús hangvétel bukása, Magyar Nemzet, 2004. június 19.)

Nehéz eldönteni, mi méltányos. Az MSZP világsztárokat hozott külföldró1 kampányának lebonyolítására. Ron Werber a messiásuk, akiben valódi (sőt pokoli) tűz lobog. Ez a tűz méltánylandó kb. két mandátum erejéig. A többi a pártaktivisták igyekezetén múlik, s azon az ősbolsevik metóduson, hogy ellenfeleink rágalmazása tulajdonképpen becsület és dicsőség dolga. Nem mérvadó véleményem szerint a kormány katasztrofális teljesítménye a szocialistáknak néhány százezer szavazatukba kerül. Így méltányolva legrosszabb tulajdonságaikat: a hazudozást, a gátlástalanságot, a képmutatást, tizenegy képviselői helyet "kiérdemelnek".
(Kristóf Attila: Mi méltányos..., Magyar Nemzet, 2004. június 19.)

A Fidesz sikeréhez hozzájárult a polgári körök alapítása és az egyetemi ifjúság körében folytatott dinamikus agitáció. Mindezt megállapítva tudjuk azonban, hagy a taktikai virtuozitásokkal elért sikernek sokszor megvan az a hátránya, hogy a győzőt elbizakodás felé ragadja, és a kudarcnak, mint az a francia szocialista párt elsöprő győzelme mutatta, az a potenciális előnye lehet, hogy mozgósítja híveit, és a szervezeti hibák kiküszöbölésére sarkallja, és programját összhangba hozza a nép többségének aspirációjával.
(Fejtő Ferenc: A választás bizalomnyilvánítás, Magyar Hírlap, 2004. június 21.)