Az MDF belső vitái
2004-07-01
2004. június 13-án az európai parlamenti választáson az MDF a szavazatok 5,33 százalékát szerezte meg, ezzel 1 képviselői mandátumot szerzett. Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerint a szavazással az emberek azt fejezték ki, hogy nem mondtak le a normális Magyarországról, valamint arról, hogy a korszerű konzervatív politikának helye van hazánkban. A pártelnök leszögezte, hogy az MDF megkerülhetetlen ereje lett a magyar politikának, és iránytűje az európai konzervatív politikának. Június 19-én Dávid Ibolya a párt országos választmányának ülését követően kijelentette: a június 13-ai európai parlamenti választáson elért több mint ötszázalékos eredmény után az MDF a 2006-os országgyűlési választáson nem a Fidesz-MPSZ-szel közösen, hanem önállóan indul. Az országos választmány feloszlatta a párt II. kerületi szervezetét, valamint kezdeményezte új csoport létrehozását. Hock Zoltán, az MDF budapesti elnöke korábban kijelentette, hogy a feloszlatásra azért van szükség, mert a II. kerületiek a pártvezetés politikájával össze nem egyeztethető lépéseket tettek. Június 21-én az MDF huszonhárom országgyűlési képviselője közül tizenhárman Lakitelek-munkacsoport néven új grémiumot hoztak létre. A testület politikusainak közleménye szerint személyi javaslatokkal készülnek az MDF szeptemberi országos gyűlésére.
2004. június 13-án az európai parlamenti választáson az MDF a szavazatok 5,33 százalékát szerezte meg, ezzel 1 képviselői mandátumot szerzett. Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerint a szavazással az emberek azt fejezték ki, hogy nem mondtak le a normális Magyarországról, valamint arról, hogy a korszerű konzervatív politikának helye van hazánkban. A pártelnök leszögezte, hogy az MDF megkerülhetetlen ereje lett a magyar politikának, és iránytűje az európai konzervatív politikának. Június 19-én Dávid Ibolya a párt országos választmányának ülését követően kijelentette: a június 13-ai európai parlamenti választáson elért több mint ötszázalékos eredmény után az MDF a 2006-os országgyűlési választáson nem a Fidesz-MPSZ-szel közösen, hanem önállóan indul. Az országos választmány feloszlatta a párt II. kerületi szervezetét, valamint kezdeményezte új csoport létrehozását. Hock Zoltán, az MDF budapesti elnöke korábban kijelentette, hogy a feloszlatásra azért van szükség, mert a II. kerületiek a pártvezetés politikájával össze nem egyeztethető lépéseket tettek. Június 21-én az MDF huszonhárom országgyűlési képviselője közül tizenhárman Lakitelek-munkacsoport néven új grémiumot hoztak létre. A testület politikusainak közleménye szerint személyi javaslatokkal készülnek az MDF szeptemberi országos gyűlésére. A munkacsoport tagja lett Balogh László, Balsai István, Csampa Zsolt, Ékes József, Font Sándor, Fülöp István, Horváth Balázs, Kelemen András, Németh Zsolt, Lezsák Sándor, Pichler Imre, Püski András és Szászfalvi László. A csoport azt követően alakult, hogy feloszlatták a párt II. kerületi szervezetét, amely ellen az egyik kifogás volt, hogy helyet biztosított a Fidesz-MPSZ nemzeti petícióját támogató aláírásgyűjtéshez. A tizenhárom képviselő szerint az MDF irányvétele elbizonytalanodott. Nyilatkozatukban elfogadhatatlannak nevezték, hogy az elmúlt hónapokban az MDF tagságának és frakciójának megkerülésével, különféle nyilatkozatokkal és kiáltványokkal az MDF politikáját centrumpolitikává alakították. Június 23-án kilépett az MDF-ből és a párt országgyűlési frakciójából Hende Csaba, aki ezt követően fél éven keresztül független képviselőként vesz részt az Országgyűlés munkájában. A politikus "nagyon is elképzelhetőnek" nevezte, hogy a kötelező hat hónapos független státusát követően a Fidesz-MPSZ- frakcióban folytatja pályafutását. Június 25-én Bíró Zoltán és Für Lajos volt MDF-elnökök támogatásukról biztosították a Lakitelek-munkacsoport törekvéseit. Június 28-án lemondott tisztségéről Rubovszky András, az MDF országos etikai bizottságának elnöke. Döntése indoklásaként elmondta, hogy nem kíván a várható etikai-fegyelmi ügyekben részt venni, mert általa nem képviselhető az a folyamat, amelynek az elindulását jelzi a párt II. kerületi szervezetének feloszlatása.
Összefoglalás:
Dávid Ibolya politikáját támogató vélemények
Dávid Ibolya győzött. Az Európai Parlamenti választásokon elnyert több mint 160 ezer szavazat egy fontos mandátumot jelentett a sokak által már leírt fórumnak. A pártelnök asszony visszafogott, Normális Magyarországért szlogenbe sűrített, igen mérsékelt hangvételű kampánya, - sőt lényegében a 2002-es választások óta tanúsított egész magatartása - meghozta a jó eredményt. Azt biztosan sosem tudjuk meg, hogy a közvélemény-kutatásokban riasztó tartóssággal, egy-két százalékra "taksált" fórum honnan szerezte 160 ezer szavazóját. Az bizonyos, hogy nem a jobbszélről, melyet buzgón befogadott (látható a MIÉP teljes kudarcán is) a Fidesz, hanem vélhetően azok szavaztak Dávidékra, akiknek már elege volt a Fidesz állandó hadiállapotot provokáló agresszivitásából. Az sem kizárt, hogy jó néhány, az MSZP-től eltávolodott szavazó is a Fórumot támogatta. Ezzel az öt százalékos támogatással s a fontos egy mandátumával elérkezett Dávid Ibolya nagy pillanata. A pártelnök-asszony igen rossz politikus lenne, ha az égi ajándékként kapott lehetőséget nem használná ki pozíciójának és politikájának a megerősítésére. Már csak azért is, mert veresége esetén nem valószínű, hogy pártbéli ellenlábasai meghagyták volna elnöki tisztében.
[...] A jelek szerint Dávid Ibolya nagyon is tudja: ez most az ő ideje. A tét nemcsak személyes pozíciója, hanem az is, hogy megtartja-e a fórum az önálló, antalli hagyományokra támaszkodó jobbközép politizálást. Támogatói, a nagy informális befolyással bíró Boross Péter, Herényi Károly és társai megerősödtek, ellenfelei pedig talajt vesztettek. A gyorsan, már szeptember 25-re kiírt tisztújító országos gyűlés nem sok jót ígér az MDF belső ellenzékének, a magyar politika egész közegének viszont annál inkább. Egy szilárd, tisztességes, párbeszéd-készségében elkötelezett MDF, amely biztos otthont ad a vagdalkozó radikalizmusból kiábrándult konzervatív szavazóknak, sokat használ egy higgadtabb közéletnek, hogy az MDF szlogenjénél maradjak - , hasznára válik egy valóban normális Magyarországnak.
(Szász István: Tét: az MDF jövője, Népszava, 2004. június 21.)
Az MDF önálló marad, hiszen egyedül volt képes eredményesen szerepelni az EP-választáson. Akik pedig még mindig úgy vélik, hogy a pártot be lehet terelni a Fidesz által teremtett nagy jobboldali karámba, azok jobban teszik, ha másfelé orientálódnak. Ha pedig valaki nem értett volna a szavakból, annak gyakorlati jelzést is adtak: feloszlatták az MDF II. kerületi szervezetét, amiért aláírásokat gyűjtött a Fidesz nemzeti petíciójához. "Véletlenül" éppen ehhez a szervezethez tartozott a pártelnök egyik fő frakció-ellenfele, Balsai István és neje, aki viszont nemrég azok között volt, akik - eredménytelenül - etikai eljárást kezdeményeztek Dávid Ibolya ellen. A rögvest megalakult új szervezet egyik alapítója Almássy Kornél és tagjai között van a volt miniszterelnök, Boross Péter is.
Erre már lépett a másik oldal is. Létrehozták a Lakitelek munkacsoportot, hogy megvédjék "az MDF eredeti szellemiségében gondolkodókat". (Szegény Antall József már régóta forog a sírjában, hiszen minden irányzat az ő szellemét idézi, egészen ellentétes gondolatokhoz használják fel a nevét, arról már nem is beszélve, hogy még a Fidesz elnöke is az ő örökösének tartja magát.) A pártelnök helyzetét kétségkívül nem erősíti, hogy a 23 MDF-es képviselő közül 13 vallja magát e csoporthoz tartozónak, de az is igaz, így legalább tudja, kivel hányadán áll. Mindenesetre a csoport már tudatta, hogy ők nem akarnak harcolni, vagy ellenség-képeket gyártani (ezek már rég készen vannak), csak méltóan kívánnak készülni a szeptemberi tisztújításra.
(Sebes György: Középkor, Népszava, 2004. június 23.)
Az elnökasszony természetesen azt mondja, hogy pártjának és politikájának a nagyobb arányú szavazói hajlandóság csak kedvezhet, hiszen az általa képviselt konzervativizmusnak komoly tartalékai vannak a társadalomban. Az ellentábor viszont arra hivatkozik, hogy mértékadó információk szerint ezúttal a balról átszavazók segítették átlépni a küszöböt az MDF-nek, márpedig ez a hirtelen támadt szimpatizáns-réteg most egyrészt az Orbán Viktor iránti ellenszenvétől vezérelve támogatta a függetlenségi harcát folytató Dávid Ibolyát, másrészt azért, mert figyelmeztetni akarta az MSZP-t: Kapjátok össze magatokat 2006-ra!
Ha pedig ez így van, akkor ezekre a voksokra két év múlva már nem számíthat a fórum. Balsai, Lezsák és a többiek ezt pontosan tudják. 2006 túl közel van, addig már csoda nem történik, legalábbis akkora semmiképp, hogy kiderülne: a magyar populációban megkerülhetetlen gyökeret vert a tudatos, korszerű konzervativizmus. Következésképp Dávid Ibolya ellenlábasai szerint a Demokrata Fórum jól felfogott érdeke a Fidesszel való szoros szövetség; olyan szoros, hogy a parlamenti választásokon majd ismét közös listát állíthassanak. Az eltökélt szándék minden megnyilatkozásukból kiolvasható.
[...] Persze, a párt nem engedheti meg magának a kettészakadást, és azt sem, hogy Hende Csaba példáját követve, a Lakitelki Csoport tagjai netán átüljenek elébb a függetlenek közé, majd a Fidesz padsoraiba. De ne legyen félreértés: ha szeptemberben nem sikerül megbuktatniuk Dávid Ibolyát, megbuktatják majd magát az MDF-et. Amit természetesen úgy fognak kommunikálni, hogy képviselői mandátumaik "áthelyezésével" éppenhogy megmentették az eredeti, a lakitelki demokrata fórum értékrendjét. Úgyhogy szó se lesz akkor "demokratikus versenyről", hiába igyekeznek most ezzel az eufemisztikus kifejezéssel tompítani az ellentétet a Dávid-hívek. Verseny addig lesz, amíg a Balsai-Lezsák csoport remélheti, hogy többséget szerez az országos gyűlésben. Amikor netán azt kell látniuk, hogy ez nem jön össze, akkor majd engedik magukat kivásárolni a Fidesztől - esetleg önálló frakciót alakítanak. És ez nem lebecsülendő zsarolási potenciál.
(Mészáros Tamás: Demokratikus verseny?, Népszava, 2004. június 26.)
Itt van viszont az MDF elnökasszonya, akit a siker után sarokba szorítani látszik belső ellenzéke, amely a parlamenti frakcióban többség, és a Lakitelek Munkacsoport fenyegetően lép fel a nem Fidex-hű politika ellenében. A gerincességéről és elvhűségéről méltán ismert Hende Csaba - volt IM-államtitkár, volt min.: Dávid Ibolya; polgári köri koordinátor - már be is jelentette kilépését, fél évig most független képviselőként szavazza meg azt, amit Áder János mond neki.
Mit tehet ilyenkor az elnökasszony? Bezsarol, nyájaskodik, hízeleg befelé - legyen, maradjon 15 képviselője, amivel még önálló parlamenti frakciója marad, illetve külső szövetségeseket keres. A Fidexnél ugye hiába, ott ő már leíratott, leginkább egy kisváros macskaköves főterén látnák, amint épp a máglyát gyújtják alá: legyen ő a mérsékelt jobboldaliság Szent Johannája. Az MSZP-nél viszont nagy becsben tartják őt, s ez a jobbos vád is ellene: komcsi társutas.
(Vágvölgyi B. András: A sűrűség közepe, Magyar Hírlap, 2004. június 26.)
Ahol tartósabb kétpárti váltógazdaság alakult is ki, mindenütt igazolódott a kis pártok szerepe és lehetősége. Hosszabb ideje klasszikus esete ennek Németország. Bármilyen nagy pártszövetség is a kereszténydemokrata-keresztényszocialista CDU-CSU kettős, úgyszólván soha nem sikerült egymagának olyan többséget biztosítania, hogy kizárólagosan kormányozhasson.
[...] A hagyományos angolszász kétpárti rendszer, különösen a brit, más módon, de ugyancsak azt igazolja, hogy a demokráciában nem szükségszerű az óriások kizárólagossága. Most, hogy a labouristák, és személy szerint Blair gyöngélkedik, a liberálisok időnként fölfelé törnek, eszébe nem jutna senkinek eltüntetni őket. Nem is tudná. Ha tehát tartós és stabil demokráciára igyekszünk berendezkedni, van oka az MDF-nek, hogy minden szétcincálási törekvés ellenére is reménykedjék.
(Várkonyi Tibor: Alcsút másutt, Magyar Hírlap, 2004. június 26.)
Az MDF Fidesz-hívőinek nemcsak azért lett sürgős Dávid Ibolya eltávolítása, és pártjuk önálló irányvonalának feladása, mert szerzett ugyan mandátumot az MDF, de kevés szavazattal, hanem azért is, mert az összes leadott szavazathoz viszonyítva nagyon sokat szerzett a Fidesz. Annyit, amennyivel önállóan is kormányt alakíthat - jelen arányok szerint még akkor sem kényszerülne koalícióra az MDF-fel, ha az átlépné az ötszázalékos küszöböt. Ugyan mi teremne egy jobboldali kormány idején egy jobboldali "fél-ellenzéki", de végül is a Fidesz-vezetők részéről zsigerileg ellenszenves politikát folytató párt "megélhetési politikusainak"?
[...] Az indokok, amelyekkel a Lakitelek munkacsoport magyarázza különállását, furcsák. Egyrészt azt mondják, Dávid Ibolya centrumpártot csinált az MDF-ből, ehhez képest kell visszafordulni a lakiteleki gyökerekhez. Csakhogy a lakiteleki alapító atyák (Für Lajossal, Bíró Zoltánnal együtt) nyilatkozatukban a fórumot "nyitottnak képzelik, egyszerre demokratikus és nemzeti szelleműnek. Munkájában különböző világnézetű és pártállású emberek együttműködésére számítanak". Elég nehéz ezt az ősszöveget úgy értelmezni, hogy a Lakiteleken alapított szervezetnek nem holmi centrumban, hanem szoros szimbiózisban van csak helye a magyar politikai palettán. Érdekes lenne, ha Balsaiék a Fidesztől is elkezdenék követelni, hogy azonnal forduljon a gyökereihez.
Igaza lehet Csapody Miklósnak, aki a Magyar Hírlapnak adott interjújában úgy fogalmazott: a Lakitelek munkacsoportot jobb volna Alcsút Munkacsoportnak nevezni. Ő élesen úgy fogalmaz, hogy itt nem elvekről, gyökerekről van szó, csupán arról, hogy Orbán Viktor megígérte a tizenhármaknak: két év múlva egyéniben elindítja őket a Fidesz-MPSZ. A különállókat láthatóan nem zavarja, hogy a legnagyobb ellenzéki párt első embere máshogy értelmezi a szövetséget, mint Dávid Ibolya - ő az "egy a tábor, egy a zászló" elvét követve nem szereti a szövetségen kívüli szövetséget.
(Tanács István: Alcsút Munkacsoport, Népszabadság, 2004 .június 26.)
A Lakitelek-munkacsoportot támogató vélemények:
Mi lehet az oka, hogy egy önmagát igazi konzervatívként meghatározó hölgy tulajdonképpeni ellenfelével kéz a kézben kommunistázza le valamikori szövetségesén? Sőt tovább is megy, amikor Orbán Viktort egyenesen Grósz Károlyhoz és Münnich Ferenchez hasonlítja. És vajon mi az oka annak, hogy, bár egyes elemzők szerint a százhatvanháromezer "normális" szavazó között igen sok a csalódott szocialista, vagyis az MDF a baloldali média minden mesterkedése ellenére sem a Fidesztől, hanem az MSZP-től lopott támogatókat, a pártelnök népszerűsége mégis töretlen állítólagos ellenlábasai között? Anélkül, hogy bárki is Cservenkánéhoz, netán Klara Zetkinhez akarná hasonlítani Dávid Ibolyát, az EP-választás eredményétől még inkább fölerősödött Fidesz-ellenessége sokakban ébreszt kételyt azzal kapcsolatban, kinek a sikerét is akarja ő valójában. Nem véletlen, hogy a tisztújítás erőviszonyainak kiegyensúlyozása érdekében az MDF-frakción belül létrejött Lakitelek munkacsoport tagjai annak hangsúlyozásával, hogy nem kívánnak belső ellenzékként működni, az MDF eredeti szellemisége mellett törtek lándzsát. Veszélyben érzik a lakiteleki nyilatkozatban és az alapítólevélben megfogalmazott értékeket, nem értenek egyet a virtuális centrumpolitikával (amit Dávid Ibolya összekacsintására gondolva a baloldalra sodródott MDNP-vel lassan Centrum-politikának is lehetne nevezni), és elfogadhatatlanok számukra a hajdan éppen sokszínűségére, befogadó attitűdjére büszke pártban a másként gondolkodókkal szemben meghirdetett súlyos retorziók.
[...] Ha Dávid Ibolya nem látja meg a közös szekeret az általa emlegetett két ló mögött, akkor menthetetlenül elindul a torgyáni úton, és a vele egyet nem értők likvidálásával a baloldal nagy-nagy örömére szétveri a Magyar Demokrata Fórumot. Az pedig neki mindenképpen a véget jelenti.
Az ellenben tényleg normális - s főleg politikailag indokolt - lépésnek értékelhető, hogy tizenhárom MDF-es képviselő e kritikus helyzetben a fórumon belüli csoportosulást hozott létre, mondhatni éppen a Dávid Ibolya-féle vezetési válság miatt fenyegető esetleges újabb pártszakadás megelőzése céljából. A Lakiteleki munkacsoport tagjai nyilván az alapításkor lefektetett elvektől egyre messzebbre elrugaszkodó elnök asszony és hívei emlékezetébe akarják idézni a még Antall József előtti MDF politikai fundamentumát és számukra változatlan irányelveit. A csoport eddigi megnyilatkozásaihoz a pártszakadás fogalmát csak a baloldali tematizálók kapcsolták, a fent említett aktuális politikai szükségletük okán, és a nyilvánvaló zavarkeltés céljából. Ha valakiknek igazán nem fűződik érdekük a Demokrata Fórum további osztódásához, azok éppen Lezsák Sándorék, akik az eddigi válságok idején egy pillanatig sem gondoltak a maguk alapította pártból való kilépésre. Az MDF belső bomlasztóit nem azoknak a képviselőknek a körében kell keresni, akiknek egyéni választókörzetében a mostani szavazáson is messze az 5,33 százalék fölött voksoltak a fórum listájára, "megélhetési politikusnak" nem azt a Lezsákot vagy Font Sándort kellene nevezni, akik mindig gond nélkül jutottak mandátumhoz, éppen eleget áldoztak a fórumért, és sohasem kokettáltak a posztkommunista baloldallal. Nem úgy, mint az a képviselőtársuk, aki már nem egy ízben tévesztette össze az MDF-et az MSZP-vel döntési helyzetben, ellenzéki politikusként cseppet sem zavarja, hogy Erdélyből áttelepült felesége a 23 millió román jövevénnyel riogató Kovácsék kormányának dolgozzon, és bármikor kapható arra, hogy pártbeli társait dehonesztáló nyilatkozatot adjon az arra készségesen teret biztosító kormánysajtónak. A Csapody Miklós képviselő által "Alcsút-csoportnak" átkeresztelt lakitelkieknek erre az lenne az egyetlen helyes válaszuk - egyszersmind politikai létérdekük -, hogy Csapodyt és vele együtt azt a pár kriptoszocialistát, akik az MDF-et mind jobban láthatóan a baloldal táborába igyekezek átnyomni, sürgősen takarítsák ki a pártból. Ez a normális politikai lépés, amellyel megakadályozható a fórum újabb szakadása.
(Ludwig Emil: A normális lépés, Magyar Nemzet, 2004. június 26.)
Csapody annak idején a Fideszhez igazoló Demeter Ervint és Manninger Jenőt illette a megélhetési politikus minősítéssel, akik aztán alaposan megdolgoztak a megélhetésükért. A gesztus itt is ugyanaz: mindenki áruló, aki (papíron) legfőbb szövetségesünkkel, Orbán Viktorral paktál. Csakhogy Csapody - azonkívül, hogy lesüllyedt a notóriusan alcsútozó Farkasházy-kabarék nívójára - mellékesen egy aligha megbocsátható politikai blaszfémiát is elkövetett: beáldozta egy aktuális poén kedvéért a Lakitelek-mítoszt. Márpedig ez a mítosz demokratikus köztulajdon - nem a mindenkori MDF-é. Más pártállású politikusok bölcsebbek: eszükbe sem jutna oktalanul beszennyezni Monort vagy a Jurta Színházat. Még egyetlen maliciózus megjegyzést sem olvastam szocialista berkekből a pártszakasztó kongresszusukról sem. A Demokrata Fórum szeptember második felére előrehozott tisztújítását Dávid Ibolya (aki 1989 óta tagja a pártnak, tehát nem "alapító anya") történetesen épp az 1987-es lakiteleki találkozó évfordulójára időzítette. Annak idején sokat cikkeztek róla, hogy Pozsgay Imrét retusálták az alapító atyák közül; most mintha a sátorverő Lezsák Sándort fenyegetné ez a veszély. Csapody legalábbis kísérletet tesz rá, hogy elfogadtassa: a mostani MDF számára lényegtelen epizód Lakitelek.
(Csontos János: Megélhetési méhkirálynő, Magyar Nemzet, 2004. június 28.)
Dávid Ibolya politikáját támogató vélemények
Dávid Ibolya győzött. Az Európai Parlamenti választásokon elnyert több mint 160 ezer szavazat egy fontos mandátumot jelentett a sokak által már leírt fórumnak. A pártelnök asszony visszafogott, Normális Magyarországért szlogenbe sűrített, igen mérsékelt hangvételű kampánya, - sőt lényegében a 2002-es választások óta tanúsított egész magatartása - meghozta a jó eredményt. Azt biztosan sosem tudjuk meg, hogy a közvélemény-kutatásokban riasztó tartóssággal, egy-két százalékra "taksált" fórum honnan szerezte 160 ezer szavazóját. Az bizonyos, hogy nem a jobbszélről, melyet buzgón befogadott (látható a MIÉP teljes kudarcán is) a Fidesz, hanem vélhetően azok szavaztak Dávidékra, akiknek már elege volt a Fidesz állandó hadiállapotot provokáló agresszivitásából. Az sem kizárt, hogy jó néhány, az MSZP-től eltávolodott szavazó is a Fórumot támogatta. Ezzel az öt százalékos támogatással s a fontos egy mandátumával elérkezett Dávid Ibolya nagy pillanata. A pártelnök-asszony igen rossz politikus lenne, ha az égi ajándékként kapott lehetőséget nem használná ki pozíciójának és politikájának a megerősítésére. Már csak azért is, mert veresége esetén nem valószínű, hogy pártbéli ellenlábasai meghagyták volna elnöki tisztében.
[...] A jelek szerint Dávid Ibolya nagyon is tudja: ez most az ő ideje. A tét nemcsak személyes pozíciója, hanem az is, hogy megtartja-e a fórum az önálló, antalli hagyományokra támaszkodó jobbközép politizálást. Támogatói, a nagy informális befolyással bíró Boross Péter, Herényi Károly és társai megerősödtek, ellenfelei pedig talajt vesztettek. A gyorsan, már szeptember 25-re kiírt tisztújító országos gyűlés nem sok jót ígér az MDF belső ellenzékének, a magyar politika egész közegének viszont annál inkább. Egy szilárd, tisztességes, párbeszéd-készségében elkötelezett MDF, amely biztos otthont ad a vagdalkozó radikalizmusból kiábrándult konzervatív szavazóknak, sokat használ egy higgadtabb közéletnek, hogy az MDF szlogenjénél maradjak - , hasznára válik egy valóban normális Magyarországnak.
(Szász István: Tét: az MDF jövője, Népszava, 2004. június 21.)
Az MDF önálló marad, hiszen egyedül volt képes eredményesen szerepelni az EP-választáson. Akik pedig még mindig úgy vélik, hogy a pártot be lehet terelni a Fidesz által teremtett nagy jobboldali karámba, azok jobban teszik, ha másfelé orientálódnak. Ha pedig valaki nem értett volna a szavakból, annak gyakorlati jelzést is adtak: feloszlatták az MDF II. kerületi szervezetét, amiért aláírásokat gyűjtött a Fidesz nemzeti petíciójához. "Véletlenül" éppen ehhez a szervezethez tartozott a pártelnök egyik fő frakció-ellenfele, Balsai István és neje, aki viszont nemrég azok között volt, akik - eredménytelenül - etikai eljárást kezdeményeztek Dávid Ibolya ellen. A rögvest megalakult új szervezet egyik alapítója Almássy Kornél és tagjai között van a volt miniszterelnök, Boross Péter is.
Erre már lépett a másik oldal is. Létrehozták a Lakitelek munkacsoportot, hogy megvédjék "az MDF eredeti szellemiségében gondolkodókat". (Szegény Antall József már régóta forog a sírjában, hiszen minden irányzat az ő szellemét idézi, egészen ellentétes gondolatokhoz használják fel a nevét, arról már nem is beszélve, hogy még a Fidesz elnöke is az ő örökösének tartja magát.) A pártelnök helyzetét kétségkívül nem erősíti, hogy a 23 MDF-es képviselő közül 13 vallja magát e csoporthoz tartozónak, de az is igaz, így legalább tudja, kivel hányadán áll. Mindenesetre a csoport már tudatta, hogy ők nem akarnak harcolni, vagy ellenség-képeket gyártani (ezek már rég készen vannak), csak méltóan kívánnak készülni a szeptemberi tisztújításra.
(Sebes György: Középkor, Népszava, 2004. június 23.)
Az elnökasszony természetesen azt mondja, hogy pártjának és politikájának a nagyobb arányú szavazói hajlandóság csak kedvezhet, hiszen az általa képviselt konzervativizmusnak komoly tartalékai vannak a társadalomban. Az ellentábor viszont arra hivatkozik, hogy mértékadó információk szerint ezúttal a balról átszavazók segítették átlépni a küszöböt az MDF-nek, márpedig ez a hirtelen támadt szimpatizáns-réteg most egyrészt az Orbán Viktor iránti ellenszenvétől vezérelve támogatta a függetlenségi harcát folytató Dávid Ibolyát, másrészt azért, mert figyelmeztetni akarta az MSZP-t: Kapjátok össze magatokat 2006-ra!
Ha pedig ez így van, akkor ezekre a voksokra két év múlva már nem számíthat a fórum. Balsai, Lezsák és a többiek ezt pontosan tudják. 2006 túl közel van, addig már csoda nem történik, legalábbis akkora semmiképp, hogy kiderülne: a magyar populációban megkerülhetetlen gyökeret vert a tudatos, korszerű konzervativizmus. Következésképp Dávid Ibolya ellenlábasai szerint a Demokrata Fórum jól felfogott érdeke a Fidesszel való szoros szövetség; olyan szoros, hogy a parlamenti választásokon majd ismét közös listát állíthassanak. Az eltökélt szándék minden megnyilatkozásukból kiolvasható.
[...] Persze, a párt nem engedheti meg magának a kettészakadást, és azt sem, hogy Hende Csaba példáját követve, a Lakitelki Csoport tagjai netán átüljenek elébb a függetlenek közé, majd a Fidesz padsoraiba. De ne legyen félreértés: ha szeptemberben nem sikerül megbuktatniuk Dávid Ibolyát, megbuktatják majd magát az MDF-et. Amit természetesen úgy fognak kommunikálni, hogy képviselői mandátumaik "áthelyezésével" éppenhogy megmentették az eredeti, a lakitelki demokrata fórum értékrendjét. Úgyhogy szó se lesz akkor "demokratikus versenyről", hiába igyekeznek most ezzel az eufemisztikus kifejezéssel tompítani az ellentétet a Dávid-hívek. Verseny addig lesz, amíg a Balsai-Lezsák csoport remélheti, hogy többséget szerez az országos gyűlésben. Amikor netán azt kell látniuk, hogy ez nem jön össze, akkor majd engedik magukat kivásárolni a Fidesztől - esetleg önálló frakciót alakítanak. És ez nem lebecsülendő zsarolási potenciál.
(Mészáros Tamás: Demokratikus verseny?, Népszava, 2004. június 26.)
Itt van viszont az MDF elnökasszonya, akit a siker után sarokba szorítani látszik belső ellenzéke, amely a parlamenti frakcióban többség, és a Lakitelek Munkacsoport fenyegetően lép fel a nem Fidex-hű politika ellenében. A gerincességéről és elvhűségéről méltán ismert Hende Csaba - volt IM-államtitkár, volt min.: Dávid Ibolya; polgári köri koordinátor - már be is jelentette kilépését, fél évig most független képviselőként szavazza meg azt, amit Áder János mond neki.
Mit tehet ilyenkor az elnökasszony? Bezsarol, nyájaskodik, hízeleg befelé - legyen, maradjon 15 képviselője, amivel még önálló parlamenti frakciója marad, illetve külső szövetségeseket keres. A Fidexnél ugye hiába, ott ő már leíratott, leginkább egy kisváros macskaköves főterén látnák, amint épp a máglyát gyújtják alá: legyen ő a mérsékelt jobboldaliság Szent Johannája. Az MSZP-nél viszont nagy becsben tartják őt, s ez a jobbos vád is ellene: komcsi társutas.
(Vágvölgyi B. András: A sűrűség közepe, Magyar Hírlap, 2004. június 26.)
Ahol tartósabb kétpárti váltógazdaság alakult is ki, mindenütt igazolódott a kis pártok szerepe és lehetősége. Hosszabb ideje klasszikus esete ennek Németország. Bármilyen nagy pártszövetség is a kereszténydemokrata-keresztényszocialista CDU-CSU kettős, úgyszólván soha nem sikerült egymagának olyan többséget biztosítania, hogy kizárólagosan kormányozhasson.
[...] A hagyományos angolszász kétpárti rendszer, különösen a brit, más módon, de ugyancsak azt igazolja, hogy a demokráciában nem szükségszerű az óriások kizárólagossága. Most, hogy a labouristák, és személy szerint Blair gyöngélkedik, a liberálisok időnként fölfelé törnek, eszébe nem jutna senkinek eltüntetni őket. Nem is tudná. Ha tehát tartós és stabil demokráciára igyekszünk berendezkedni, van oka az MDF-nek, hogy minden szétcincálási törekvés ellenére is reménykedjék.
(Várkonyi Tibor: Alcsút másutt, Magyar Hírlap, 2004. június 26.)
Az MDF Fidesz-hívőinek nemcsak azért lett sürgős Dávid Ibolya eltávolítása, és pártjuk önálló irányvonalának feladása, mert szerzett ugyan mandátumot az MDF, de kevés szavazattal, hanem azért is, mert az összes leadott szavazathoz viszonyítva nagyon sokat szerzett a Fidesz. Annyit, amennyivel önállóan is kormányt alakíthat - jelen arányok szerint még akkor sem kényszerülne koalícióra az MDF-fel, ha az átlépné az ötszázalékos küszöböt. Ugyan mi teremne egy jobboldali kormány idején egy jobboldali "fél-ellenzéki", de végül is a Fidesz-vezetők részéről zsigerileg ellenszenves politikát folytató párt "megélhetési politikusainak"?
[...] Az indokok, amelyekkel a Lakitelek munkacsoport magyarázza különállását, furcsák. Egyrészt azt mondják, Dávid Ibolya centrumpártot csinált az MDF-ből, ehhez képest kell visszafordulni a lakiteleki gyökerekhez. Csakhogy a lakiteleki alapító atyák (Für Lajossal, Bíró Zoltánnal együtt) nyilatkozatukban a fórumot "nyitottnak képzelik, egyszerre demokratikus és nemzeti szelleműnek. Munkájában különböző világnézetű és pártállású emberek együttműködésére számítanak". Elég nehéz ezt az ősszöveget úgy értelmezni, hogy a Lakiteleken alapított szervezetnek nem holmi centrumban, hanem szoros szimbiózisban van csak helye a magyar politikai palettán. Érdekes lenne, ha Balsaiék a Fidesztől is elkezdenék követelni, hogy azonnal forduljon a gyökereihez.
Igaza lehet Csapody Miklósnak, aki a Magyar Hírlapnak adott interjújában úgy fogalmazott: a Lakitelek munkacsoportot jobb volna Alcsút Munkacsoportnak nevezni. Ő élesen úgy fogalmaz, hogy itt nem elvekről, gyökerekről van szó, csupán arról, hogy Orbán Viktor megígérte a tizenhármaknak: két év múlva egyéniben elindítja őket a Fidesz-MPSZ. A különállókat láthatóan nem zavarja, hogy a legnagyobb ellenzéki párt első embere máshogy értelmezi a szövetséget, mint Dávid Ibolya - ő az "egy a tábor, egy a zászló" elvét követve nem szereti a szövetségen kívüli szövetséget.
(Tanács István: Alcsút Munkacsoport, Népszabadság, 2004 .június 26.)
A Lakitelek-munkacsoportot támogató vélemények:
Mi lehet az oka, hogy egy önmagát igazi konzervatívként meghatározó hölgy tulajdonképpeni ellenfelével kéz a kézben kommunistázza le valamikori szövetségesén? Sőt tovább is megy, amikor Orbán Viktort egyenesen Grósz Károlyhoz és Münnich Ferenchez hasonlítja. És vajon mi az oka annak, hogy, bár egyes elemzők szerint a százhatvanháromezer "normális" szavazó között igen sok a csalódott szocialista, vagyis az MDF a baloldali média minden mesterkedése ellenére sem a Fidesztől, hanem az MSZP-től lopott támogatókat, a pártelnök népszerűsége mégis töretlen állítólagos ellenlábasai között? Anélkül, hogy bárki is Cservenkánéhoz, netán Klara Zetkinhez akarná hasonlítani Dávid Ibolyát, az EP-választás eredményétől még inkább fölerősödött Fidesz-ellenessége sokakban ébreszt kételyt azzal kapcsolatban, kinek a sikerét is akarja ő valójában. Nem véletlen, hogy a tisztújítás erőviszonyainak kiegyensúlyozása érdekében az MDF-frakción belül létrejött Lakitelek munkacsoport tagjai annak hangsúlyozásával, hogy nem kívánnak belső ellenzékként működni, az MDF eredeti szellemisége mellett törtek lándzsát. Veszélyben érzik a lakiteleki nyilatkozatban és az alapítólevélben megfogalmazott értékeket, nem értenek egyet a virtuális centrumpolitikával (amit Dávid Ibolya összekacsintására gondolva a baloldalra sodródott MDNP-vel lassan Centrum-politikának is lehetne nevezni), és elfogadhatatlanok számukra a hajdan éppen sokszínűségére, befogadó attitűdjére büszke pártban a másként gondolkodókkal szemben meghirdetett súlyos retorziók.
[...] Ha Dávid Ibolya nem látja meg a közös szekeret az általa emlegetett két ló mögött, akkor menthetetlenül elindul a torgyáni úton, és a vele egyet nem értők likvidálásával a baloldal nagy-nagy örömére szétveri a Magyar Demokrata Fórumot. Az pedig neki mindenképpen a véget jelenti.
Az ellenben tényleg normális - s főleg politikailag indokolt - lépésnek értékelhető, hogy tizenhárom MDF-es képviselő e kritikus helyzetben a fórumon belüli csoportosulást hozott létre, mondhatni éppen a Dávid Ibolya-féle vezetési válság miatt fenyegető esetleges újabb pártszakadás megelőzése céljából. A Lakiteleki munkacsoport tagjai nyilván az alapításkor lefektetett elvektől egyre messzebbre elrugaszkodó elnök asszony és hívei emlékezetébe akarják idézni a még Antall József előtti MDF politikai fundamentumát és számukra változatlan irányelveit. A csoport eddigi megnyilatkozásaihoz a pártszakadás fogalmát csak a baloldali tematizálók kapcsolták, a fent említett aktuális politikai szükségletük okán, és a nyilvánvaló zavarkeltés céljából. Ha valakiknek igazán nem fűződik érdekük a Demokrata Fórum további osztódásához, azok éppen Lezsák Sándorék, akik az eddigi válságok idején egy pillanatig sem gondoltak a maguk alapította pártból való kilépésre. Az MDF belső bomlasztóit nem azoknak a képviselőknek a körében kell keresni, akiknek egyéni választókörzetében a mostani szavazáson is messze az 5,33 százalék fölött voksoltak a fórum listájára, "megélhetési politikusnak" nem azt a Lezsákot vagy Font Sándort kellene nevezni, akik mindig gond nélkül jutottak mandátumhoz, éppen eleget áldoztak a fórumért, és sohasem kokettáltak a posztkommunista baloldallal. Nem úgy, mint az a képviselőtársuk, aki már nem egy ízben tévesztette össze az MDF-et az MSZP-vel döntési helyzetben, ellenzéki politikusként cseppet sem zavarja, hogy Erdélyből áttelepült felesége a 23 millió román jövevénnyel riogató Kovácsék kormányának dolgozzon, és bármikor kapható arra, hogy pártbeli társait dehonesztáló nyilatkozatot adjon az arra készségesen teret biztosító kormánysajtónak. A Csapody Miklós képviselő által "Alcsút-csoportnak" átkeresztelt lakitelkieknek erre az lenne az egyetlen helyes válaszuk - egyszersmind politikai létérdekük -, hogy Csapodyt és vele együtt azt a pár kriptoszocialistát, akik az MDF-et mind jobban láthatóan a baloldal táborába igyekezek átnyomni, sürgősen takarítsák ki a pártból. Ez a normális politikai lépés, amellyel megakadályozható a fórum újabb szakadása.
(Ludwig Emil: A normális lépés, Magyar Nemzet, 2004. június 26.)
Csapody annak idején a Fideszhez igazoló Demeter Ervint és Manninger Jenőt illette a megélhetési politikus minősítéssel, akik aztán alaposan megdolgoztak a megélhetésükért. A gesztus itt is ugyanaz: mindenki áruló, aki (papíron) legfőbb szövetségesünkkel, Orbán Viktorral paktál. Csakhogy Csapody - azonkívül, hogy lesüllyedt a notóriusan alcsútozó Farkasházy-kabarék nívójára - mellékesen egy aligha megbocsátható politikai blaszfémiát is elkövetett: beáldozta egy aktuális poén kedvéért a Lakitelek-mítoszt. Márpedig ez a mítosz demokratikus köztulajdon - nem a mindenkori MDF-é. Más pártállású politikusok bölcsebbek: eszükbe sem jutna oktalanul beszennyezni Monort vagy a Jurta Színházat. Még egyetlen maliciózus megjegyzést sem olvastam szocialista berkekből a pártszakasztó kongresszusukról sem. A Demokrata Fórum szeptember második felére előrehozott tisztújítását Dávid Ibolya (aki 1989 óta tagja a pártnak, tehát nem "alapító anya") történetesen épp az 1987-es lakiteleki találkozó évfordulójára időzítette. Annak idején sokat cikkeztek róla, hogy Pozsgay Imrét retusálták az alapító atyák közül; most mintha a sátorverő Lezsák Sándort fenyegetné ez a veszély. Csapody legalábbis kísérletet tesz rá, hogy elfogadtassa: a mostani MDF számára lényegtelen epizód Lakitelek.
(Csontos János: Megélhetési méhkirálynő, Magyar Nemzet, 2004. június 28.)
Dávid Ibolya politikáját támogató vélemények
Dávid Ibolya győzött. Az Európai Parlamenti választásokon elnyert több mint 160 ezer szavazat egy fontos mandátumot jelentett a sokak által már leírt fórumnak. A pártelnök asszony visszafogott, Normális Magyarországért szlogenbe sűrített, igen mérsékelt hangvételű kampánya, - sőt lényegében a 2002-es választások óta tanúsított egész magatartása - meghozta a jó eredményt. Azt biztosan sosem tudjuk meg, hogy a közvélemény-kutatásokban riasztó tartóssággal, egy-két százalékra "taksált" fórum honnan szerezte 160 ezer szavazóját. Az bizonyos, hogy nem a jobbszélről, melyet buzgón befogadott (látható a MIÉP teljes kudarcán is) a Fidesz, hanem vélhetően azok szavaztak Dávidékra, akiknek már elege volt a Fidesz állandó hadiállapotot provokáló agresszivitásából. Az sem kizárt, hogy jó néhány, az MSZP-től eltávolodott szavazó is a Fórumot támogatta. Ezzel az öt százalékos támogatással s a fontos egy mandátumával elérkezett Dávid Ibolya nagy pillanata. A pártelnök-asszony igen rossz politikus lenne, ha az égi ajándékként kapott lehetőséget nem használná ki pozíciójának és politikájának a megerősítésére. Már csak azért is, mert veresége esetén nem valószínű, hogy pártbéli ellenlábasai meghagyták volna elnöki tisztében.
[...] A jelek szerint Dávid Ibolya nagyon is tudja: ez most az ő ideje. A tét nemcsak személyes pozíciója, hanem az is, hogy megtartja-e a fórum az önálló, antalli hagyományokra támaszkodó jobbközép politizálást. Támogatói, a nagy informális befolyással bíró Boross Péter, Herényi Károly és társai megerősödtek, ellenfelei pedig talajt vesztettek. A gyorsan, már szeptember 25-re kiírt tisztújító országos gyűlés nem sok jót ígér az MDF belső ellenzékének, a magyar politika egész közegének viszont annál inkább. Egy szilárd, tisztességes, párbeszéd-készségében elkötelezett MDF, amely biztos otthont ad a vagdalkozó radikalizmusból kiábrándult konzervatív szavazóknak, sokat használ egy higgadtabb közéletnek, hogy az MDF szlogenjénél maradjak - , hasznára válik egy valóban normális Magyarországnak.
(Szász István: Tét: az MDF jövője, Népszava, 2004. június 21.)
Az MDF önálló marad, hiszen egyedül volt képes eredményesen szerepelni az EP-választáson. Akik pedig még mindig úgy vélik, hogy a pártot be lehet terelni a Fidesz által teremtett nagy jobboldali karámba, azok jobban teszik, ha másfelé orientálódnak. Ha pedig valaki nem értett volna a szavakból, annak gyakorlati jelzést is adtak: feloszlatták az MDF II. kerületi szervezetét, amiért aláírásokat gyűjtött a Fidesz nemzeti petíciójához. "Véletlenül" éppen ehhez a szervezethez tartozott a pártelnök egyik fő frakció-ellenfele, Balsai István és neje, aki viszont nemrég azok között volt, akik - eredménytelenül - etikai eljárást kezdeményeztek Dávid Ibolya ellen. A rögvest megalakult új szervezet egyik alapítója Almássy Kornél és tagjai között van a volt miniszterelnök, Boross Péter is.
Erre már lépett a másik oldal is. Létrehozták a Lakitelek munkacsoportot, hogy megvédjék "az MDF eredeti szellemiségében gondolkodókat". (Szegény Antall József már régóta forog a sírjában, hiszen minden irányzat az ő szellemét idézi, egészen ellentétes gondolatokhoz használják fel a nevét, arról már nem is beszélve, hogy még a Fidesz elnöke is az ő örökösének tartja magát.) A pártelnök helyzetét kétségkívül nem erősíti, hogy a 23 MDF-es képviselő közül 13 vallja magát e csoporthoz tartozónak, de az is igaz, így legalább tudja, kivel hányadán áll. Mindenesetre a csoport már tudatta, hogy ők nem akarnak harcolni, vagy ellenség-képeket gyártani (ezek már rég készen vannak), csak méltóan kívánnak készülni a szeptemberi tisztújításra.
(Sebes György: Középkor, Népszava, 2004. június 23.)
Az elnökasszony természetesen azt mondja, hogy pártjának és politikájának a nagyobb arányú szavazói hajlandóság csak kedvezhet, hiszen az általa képviselt konzervativizmusnak komoly tartalékai vannak a társadalomban. Az ellentábor viszont arra hivatkozik, hogy mértékadó információk szerint ezúttal a balról átszavazók segítették átlépni a küszöböt az MDF-nek, márpedig ez a hirtelen támadt szimpatizáns-réteg most egyrészt az Orbán Viktor iránti ellenszenvétől vezérelve támogatta a függetlenségi harcát folytató Dávid Ibolyát, másrészt azért, mert figyelmeztetni akarta az MSZP-t: Kapjátok össze magatokat 2006-ra!
Ha pedig ez így van, akkor ezekre a voksokra két év múlva már nem számíthat a fórum. Balsai, Lezsák és a többiek ezt pontosan tudják. 2006 túl közel van, addig már csoda nem történik, legalábbis akkora semmiképp, hogy kiderülne: a magyar populációban megkerülhetetlen gyökeret vert a tudatos, korszerű konzervativizmus. Következésképp Dávid Ibolya ellenlábasai szerint a Demokrata Fórum jól felfogott érdeke a Fidesszel való szoros szövetség; olyan szoros, hogy a parlamenti választásokon majd ismét közös listát állíthassanak. Az eltökélt szándék minden megnyilatkozásukból kiolvasható.
[...] Persze, a párt nem engedheti meg magának a kettészakadást, és azt sem, hogy Hende Csaba példáját követve, a Lakitelki Csoport tagjai netán átüljenek elébb a függetlenek közé, majd a Fidesz padsoraiba. De ne legyen félreértés: ha szeptemberben nem sikerül megbuktatniuk Dávid Ibolyát, megbuktatják majd magát az MDF-et. Amit természetesen úgy fognak kommunikálni, hogy képviselői mandátumaik "áthelyezésével" éppenhogy megmentették az eredeti, a lakitelki demokrata fórum értékrendjét. Úgyhogy szó se lesz akkor "demokratikus versenyről", hiába igyekeznek most ezzel az eufemisztikus kifejezéssel tompítani az ellentétet a Dávid-hívek. Verseny addig lesz, amíg a Balsai-Lezsák csoport remélheti, hogy többséget szerez az országos gyűlésben. Amikor netán azt kell látniuk, hogy ez nem jön össze, akkor majd engedik magukat kivásárolni a Fidesztől - esetleg önálló frakciót alakítanak. És ez nem lebecsülendő zsarolási potenciál.
(Mészáros Tamás: Demokratikus verseny?, Népszava, 2004. június 26.)
Itt van viszont az MDF elnökasszonya, akit a siker után sarokba szorítani látszik belső ellenzéke, amely a parlamenti frakcióban többség, és a Lakitelek Munkacsoport fenyegetően lép fel a nem Fidex-hű politika ellenében. A gerincességéről és elvhűségéről méltán ismert Hende Csaba - volt IM-államtitkár, volt min.: Dávid Ibolya; polgári köri koordinátor - már be is jelentette kilépését, fél évig most független képviselőként szavazza meg azt, amit Áder János mond neki.
Mit tehet ilyenkor az elnökasszony? Bezsarol, nyájaskodik, hízeleg befelé - legyen, maradjon 15 képviselője, amivel még önálló parlamenti frakciója marad, illetve külső szövetségeseket keres. A Fidexnél ugye hiába, ott ő már leíratott, leginkább egy kisváros macskaköves főterén látnák, amint épp a máglyát gyújtják alá: legyen ő a mérsékelt jobboldaliság Szent Johannája. Az MSZP-nél viszont nagy becsben tartják őt, s ez a jobbos vád is ellene: komcsi társutas.
(Vágvölgyi B. András: A sűrűség közepe, Magyar Hírlap, 2004. június 26.)
Ahol tartósabb kétpárti váltógazdaság alakult is ki, mindenütt igazolódott a kis pártok szerepe és lehetősége. Hosszabb ideje klasszikus esete ennek Németország. Bármilyen nagy pártszövetség is a kereszténydemokrata-keresztényszocialista CDU-CSU kettős, úgyszólván soha nem sikerült egymagának olyan többséget biztosítania, hogy kizárólagosan kormányozhasson.
[...] A hagyományos angolszász kétpárti rendszer, különösen a brit, más módon, de ugyancsak azt igazolja, hogy a demokráciában nem szükségszerű az óriások kizárólagossága. Most, hogy a labouristák, és személy szerint Blair gyöngélkedik, a liberálisok időnként fölfelé törnek, eszébe nem jutna senkinek eltüntetni őket. Nem is tudná. Ha tehát tartós és stabil demokráciára igyekszünk berendezkedni, van oka az MDF-nek, hogy minden szétcincálási törekvés ellenére is reménykedjék.
(Várkonyi Tibor: Alcsút másutt, Magyar Hírlap, 2004. június 26.)
Az MDF Fidesz-hívőinek nemcsak azért lett sürgős Dávid Ibolya eltávolítása, és pártjuk önálló irányvonalának feladása, mert szerzett ugyan mandátumot az MDF, de kevés szavazattal, hanem azért is, mert az összes leadott szavazathoz viszonyítva nagyon sokat szerzett a Fidesz. Annyit, amennyivel önállóan is kormányt alakíthat - jelen arányok szerint még akkor sem kényszerülne koalícióra az MDF-fel, ha az átlépné az ötszázalékos küszöböt. Ugyan mi teremne egy jobboldali kormány idején egy jobboldali "fél-ellenzéki", de végül is a Fidesz-vezetők részéről zsigerileg ellenszenves politikát folytató párt "megélhetési politikusainak"?
[...] Az indokok, amelyekkel a Lakitelek munkacsoport magyarázza különállását, furcsák. Egyrészt azt mondják, Dávid Ibolya centrumpártot csinált az MDF-ből, ehhez képest kell visszafordulni a lakiteleki gyökerekhez. Csakhogy a lakiteleki alapító atyák (Für Lajossal, Bíró Zoltánnal együtt) nyilatkozatukban a fórumot "nyitottnak képzelik, egyszerre demokratikus és nemzeti szelleműnek. Munkájában különböző világnézetű és pártállású emberek együttműködésére számítanak". Elég nehéz ezt az ősszöveget úgy értelmezni, hogy a Lakiteleken alapított szervezetnek nem holmi centrumban, hanem szoros szimbiózisban van csak helye a magyar politikai palettán. Érdekes lenne, ha Balsaiék a Fidesztől is elkezdenék követelni, hogy azonnal forduljon a gyökereihez.
Igaza lehet Csapody Miklósnak, aki a Magyar Hírlapnak adott interjújában úgy fogalmazott: a Lakitelek munkacsoportot jobb volna Alcsút Munkacsoportnak nevezni. Ő élesen úgy fogalmaz, hogy itt nem elvekről, gyökerekről van szó, csupán arról, hogy Orbán Viktor megígérte a tizenhármaknak: két év múlva egyéniben elindítja őket a Fidesz-MPSZ. A különállókat láthatóan nem zavarja, hogy a legnagyobb ellenzéki párt első embere máshogy értelmezi a szövetséget, mint Dávid Ibolya - ő az "egy a tábor, egy a zászló" elvét követve nem szereti a szövetségen kívüli szövetséget.
(Tanács István: Alcsút Munkacsoport, Népszabadság, 2004 .június 26.)
A Lakitelek-munkacsoportot támogató vélemények:
Mi lehet az oka, hogy egy önmagát igazi konzervatívként meghatározó hölgy tulajdonképpeni ellenfelével kéz a kézben kommunistázza le valamikori szövetségesén? Sőt tovább is megy, amikor Orbán Viktort egyenesen Grósz Károlyhoz és Münnich Ferenchez hasonlítja. És vajon mi az oka annak, hogy, bár egyes elemzők szerint a százhatvanháromezer "normális" szavazó között igen sok a csalódott szocialista, vagyis az MDF a baloldali média minden mesterkedése ellenére sem a Fidesztől, hanem az MSZP-től lopott támogatókat, a pártelnök népszerűsége mégis töretlen állítólagos ellenlábasai között? Anélkül, hogy bárki is Cservenkánéhoz, netán Klara Zetkinhez akarná hasonlítani Dávid Ibolyát, az EP-választás eredményétől még inkább fölerősödött Fidesz-ellenessége sokakban ébreszt kételyt azzal kapcsolatban, kinek a sikerét is akarja ő valójában. Nem véletlen, hogy a tisztújítás erőviszonyainak kiegyensúlyozása érdekében az MDF-frakción belül létrejött Lakitelek munkacsoport tagjai annak hangsúlyozásával, hogy nem kívánnak belső ellenzékként működni, az MDF eredeti szellemisége mellett törtek lándzsát. Veszélyben érzik a lakiteleki nyilatkozatban és az alapítólevélben megfogalmazott értékeket, nem értenek egyet a virtuális centrumpolitikával (amit Dávid Ibolya összekacsintására gondolva a baloldalra sodródott MDNP-vel lassan Centrum-politikának is lehetne nevezni), és elfogadhatatlanok számukra a hajdan éppen sokszínűségére, befogadó attitűdjére büszke pártban a másként gondolkodókkal szemben meghirdetett súlyos retorziók.
[...] Ha Dávid Ibolya nem látja meg a közös szekeret az általa emlegetett két ló mögött, akkor menthetetlenül elindul a torgyáni úton, és a vele egyet nem értők likvidálásával a baloldal nagy-nagy örömére szétveri a Magyar Demokrata Fórumot. Az pedig neki mindenképpen a véget jelenti.
Az ellenben tényleg normális - s főleg politikailag indokolt - lépésnek értékelhető, hogy tizenhárom MDF-es képviselő e kritikus helyzetben a fórumon belüli csoportosulást hozott létre, mondhatni éppen a Dávid Ibolya-féle vezetési válság miatt fenyegető esetleges újabb pártszakadás megelőzése céljából. A Lakiteleki munkacsoport tagjai nyilván az alapításkor lefektetett elvektől egyre messzebbre elrugaszkodó elnök asszony és hívei emlékezetébe akarják idézni a még Antall József előtti MDF politikai fundamentumát és számukra változatlan irányelveit. A csoport eddigi megnyilatkozásaihoz a pártszakadás fogalmát csak a baloldali tematizálók kapcsolták, a fent említett aktuális politikai szükségletük okán, és a nyilvánvaló zavarkeltés céljából. Ha valakiknek igazán nem fűződik érdekük a Demokrata Fórum további osztódásához, azok éppen Lezsák Sándorék, akik az eddigi válságok idején egy pillanatig sem gondoltak a maguk alapította pártból való kilépésre. Az MDF belső bomlasztóit nem azoknak a képviselőknek a körében kell keresni, akiknek egyéni választókörzetében a mostani szavazáson is messze az 5,33 százalék fölött voksoltak a fórum listájára, "megélhetési politikusnak" nem azt a Lezsákot vagy Font Sándort kellene nevezni, akik mindig gond nélkül jutottak mandátumhoz, éppen eleget áldoztak a fórumért, és sohasem kokettáltak a posztkommunista baloldallal. Nem úgy, mint az a képviselőtársuk, aki már nem egy ízben tévesztette össze az MDF-et az MSZP-vel döntési helyzetben, ellenzéki politikusként cseppet sem zavarja, hogy Erdélyből áttelepült felesége a 23 millió román jövevénnyel riogató Kovácsék kormányának dolgozzon, és bármikor kapható arra, hogy pártbeli társait dehonesztáló nyilatkozatot adjon az arra készségesen teret biztosító kormánysajtónak. A Csapody Miklós képviselő által "Alcsút-csoportnak" átkeresztelt lakitelkieknek erre az lenne az egyetlen helyes válaszuk - egyszersmind politikai létérdekük -, hogy Csapodyt és vele együtt azt a pár kriptoszocialistát, akik az MDF-et mind jobban láthatóan a baloldal táborába igyekezek átnyomni, sürgősen takarítsák ki a pártból. Ez a normális politikai lépés, amellyel megakadályozható a fórum újabb szakadása.
(Ludwig Emil: A normális lépés, Magyar Nemzet, 2004. június 26.)
Csapody annak idején a Fideszhez igazoló Demeter Ervint és Manninger Jenőt illette a megélhetési politikus minősítéssel, akik aztán alaposan megdolgoztak a megélhetésükért. A gesztus itt is ugyanaz: mindenki áruló, aki (papíron) legfőbb szövetségesünkkel, Orbán Viktorral paktál. Csakhogy Csapody - azonkívül, hogy lesüllyedt a notóriusan alcsútozó Farkasházy-kabarék nívójára - mellékesen egy aligha megbocsátható politikai blaszfémiát is elkövetett: beáldozta egy aktuális poén kedvéért a Lakitelek-mítoszt. Márpedig ez a mítosz demokratikus köztulajdon - nem a mindenkori MDF-é. Más pártállású politikusok bölcsebbek: eszükbe sem jutna oktalanul beszennyezni Monort vagy a Jurta Színházat. Még egyetlen maliciózus megjegyzést sem olvastam szocialista berkekből a pártszakasztó kongresszusukról sem. A Demokrata Fórum szeptember második felére előrehozott tisztújítását Dávid Ibolya (aki 1989 óta tagja a pártnak, tehát nem "alapító anya") történetesen épp az 1987-es lakiteleki találkozó évfordulójára időzítette. Annak idején sokat cikkeztek róla, hogy Pozsgay Imrét retusálták az alapító atyák közül; most mintha a sátorverő Lezsák Sándort fenyegetné ez a veszély. Csapody legalábbis kísérletet tesz rá, hogy elfogadtassa: a mostani MDF számára lényegtelen epizód Lakitelek.
(Csontos János: Megélhetési méhkirálynő, Magyar Nemzet, 2004. június 28.)
Az MDF belső vitáival kapcsolatban megjelent cikkek:
Szász István: Tét: az MDF jövője, Népszava, 2004. június 21.
Sebes György: Középkor, Népszava, 2004. június 23.
Mészáros Tamás: Demokratikus verseny?, Népszava, 2004. június 26.
Vágvölgyi B. András: A sűrűség közepe, Magyar Hírlap, 2004. június 26.
Várkonyi Tibor: Alcsút másutt, Magyar Hírlap, 2004. június 26.
Tanács István: Alcsút Munkacsoport, Népszabadság, 2004 .június 26.
Ludwig Emil: A normális lépés, Magyar Nemzet, 2004. június 26.
Csontos János: Megélhetési méhkirálynő, Magyar Nemzet, 2004. június 28.
Copyright 2024. Political Capital Policy Research and Consulting Institute. Minden jog fenntartva.