Ébresztő, bankárok!

Túl savanyúra sikerült az uborkaszezon az MSZP számára: politikusai egymással versenyeztek, ki beszél mélyebb válságról. Orbán Viktor elvi alapokon támadta a privatizációt, és megzsarolta Romániát, Demszky Gábor villája körül pedig politikai tornádó söpört végig.

Júliusban két téma is gondoskodott arról, hogy ne legyen unalmas a nyár a politikában: a formálódó költségvetéshez kapcsolódó ügyek (megszorítások, koalíciós adóvita, privatizáció), és az MSZP-n belüli belső harcok. De a múlt hónapban rekordszámban robbantak ki politikai botrányok is.

A hónap elején bejelentett 106 milliárd forintos újabb, kvázimegszorítás, a közszférában tervezett leépítések és a megajánlott kétszázalékos reálbér-növekedés, valamint a hirtelen hozott privatizációs döntések miatt mind balról, mind az ellenzék részéről komoly bírálatok érték a kormányt. A pénzügyminiszter és államtitkára azonban ahelyett, hogy határozottan kiállt volna az adófizetők pénzéért érzett felelősség, a fegyelmezett költségvetési politika és a gazdasági növekedés fontossága mellett, inkább védekezett. Érthetetlen magyarázkodásba kezdtek a 106 milliárd forint kapcsán ("az valójában nem megszorítás, hanem"). Miközben kínosan szembesültek a kisebb államra vonatkozó ígéretek és az elmúlt két évben jelentősen felduzzadt államapparátus közötti ellentmondással, a privatizáció indokát is csak az ellenzék definiálta ("Kell a pénz!").

Hasonló kommunikációs zavar uralkodott a költségvetés prioritásainak meghatározása körül is. Medgyessy Péter korábban úgy nyilatkozott, hogy a 2005-ös költségvetés "politikai költségvetés" lesz, vagyis azt nem a könyvelők akaratának, hanem társadalompolitikai céloknak rendelik alá. A kormányfő egy ilyen célt meg is nevezett: az egészségügy reformját. Júliusban azonban a prioritások osztódással szaporodni kezdtek. A július 2-i informális kormányülés után Gál J. Zoltán már öt prioritásról beszélt (munkahelyteremtés, a fejlesztések feltételeinek biztosítása, adócsökkentés, uniós támogatások felhasználása, kisebb állam). Július 7-én a kormányszóvivő ezeket kiegészítette további négy prioritással (a gazdasági teljesítmény növelése, a versenyképesség és élethelyzet javítása, az átlagos és kiskeresetűek, illetve a gyermeket nevelő szülők támogatása). Július 14-én Veres János államtitkár újabb prioritást jelentett be: a fiatalok pályakezdési- és otthonteremtési lehetőségeinek segítését.

Ekkor jöttek a koalíciós pártok. A július 15-i koalíciós egyeztetésen a szocialisták a társadalmi felzárkóztatást, a liberálisok pedig a felsőoktatás reformját és a települési úthálózat fejlesztését hozták fel új elemként. Így a hónap végére a kormányzati kommunikációban 13 költségvetési prioritás gyűlt össze, ami után a választópolgár joggal gondolhatta: a kormány nem tudja, mit akar.

A július 6-án kitört koalíciós adóvita már nem egyértelműen kedvezőtlen a kormánypártok számára. A szocialisták 48 százalékos adókulcsötlete, valamint az árfolyamnyereség-adó bevezetésére vonatkozó javaslata a "fizessenek a gazdagok!" népszerű üzenetét küldte a választóknak. Az SZDSZ-nek a felvetést határozottan elutasító magatartása ellenben a liberális szavazóknak volt kedves. Így a két párt pozicionálhatta magát: a szegények mellett kiálló MSZP és az adócsökkentő SZDSZ csatáját láthattuk. Ugyanakkor a már említett költségvetési kommunikációs káosz, valamint az MSZP-n belüli nyilvános harcok közepette a koalíciós vita a tehetetlenség és céltalanság benyomását is erősítette, főleg a bizonytalan vagy kiábrándult szavazók körében.

A tisztújító kongresszushoz közeledve - és a kormányfő nyaralására időzítve - szabályos háború robbant ki az MSZP-n belül. A hangzavarból egy állítás és egy kérdés hallatszott el legmesszebbre: az MSZP válságban van, és menjen-e Medgyessy. A megszólalók három csoportra oszthatók. Az elnökjelöltek pozitív programokkal álltak elő, az ideológusok baloldali fordulatot sürgetve bíráltak, a súlytalan és/vagy névtelen szereplők pedig közhelyszerű kritikákat kiabáltak be a partvonalról.

Forrás: Observer Budapest Médiafigyelő

Hiller István július 6-án mutatta be az Új Magyar Szociáldemokrácia programját, amit az MSZP elvi alapvetésének szánt. Ezután Szili Katalin és Lamperth Mónika rukkolt elő a párt szervezeti megújításának - egymásnak ellentmondó - programjaival. A negyedik esélyes jelölt, Gyurcsány Ferenc ezúttal nem írt semmit, ám a lemondatásával kapcsolatban megjelent sajtóhírek után körbenyilatkozta a magyar médiát, és így fejthette ki újból nézeteit.

Rajtuk kívül számtalan platform és reformkör szólalt meg. Ezek a csoportosulások azonban nem tanulták meg a magyar média működését. Az ilyen típusú megszólalásokból, vitákból a média a legmarkánsabb mondatokat ragadja ki, és az marad meg a választók fejében is. Így hiába követeltek baloldali fordulatot, javasoltak társadalmi felzárkóztató programokat a kritikusok, a médiában ezekből vajmi kevés jelent meg. Megjelentek azonban a kemény kritikus jelzők. Így a vitában részt vevők sok vidám percet okoztak a Fidesz-MPSZ politikusainak és a politikai elemzőknek, amikor "lebankározták" és "leneoliberálisozták" saját kormányukat, vagy a Nemzeti Petíció elfogadását sürgették. De még ebből a sorból is kilóg Tabajdi Csaba nyilas felkiáltással indító vitairata (Ébresztő!, Népszabadság, július 23.).

A kormányoldalt számtalan politikai botrány is sújtotta. A Fidesz-MPSZ kitartóan támadott a Muzsikáló Nyárelő programjainak finanszírozása, a drágának mondott, "kakaóbiztos" óvodai számítógépek, Ron Werber munkavállalási engedélye, vagy az Információs Hivatal vezetőjének leváltása kapcsán. De a legizzasztóbb perceket a szabad demokrata politikusok élték át. Előbb Wekler Ferenc magyarázkodott a földjei után kapott kétszázmilliós állami támogatás miatt, majd Demszky Gábor körül forrósodott fel a levegő a júniusi tornádóriasztás, az adriai nyaralója, és legutóbb szolgálati terepjárói, illetve a vele nyaraló sofőr kapcsán.

Júliusban óriási közfelháborodást okozott a szegedi klinikán történt, egy ember halálát okozó "személycsere". Az ügynek eleinte nem volt politikai vonatkozása, a kormányoldal nem használta ki az egészségügy halaszthatatlan reformja melletti érvként. A tragédiából a helyi Fidesz próbált meg politikai tőkét kovácsolni azzal, hogy koncepciós eljárással, az ötvenes éveket idéző módszerek alkalmazásával vádolta meg Botka László szegedi polgármestert, aki a kórházigazgatót előbb kényszerszabadságra küldte, majd a közgyűlési bizottságban felmentését kezdeményezte. Az ellenzéki média azonban feltűnően kis publicitást adott a szegedi Fidesz-MPSZ támadásainak, a többi médium pedig érdektelennek tartotta a vitát, így a Fidesznek sikerült elkerülnie, hogy komolyabb károkat okozzon a szegedi fideszesek meggondolatlansága.

Beszédes volt a politika némasága a Gazdasági Versenyhivatal sztrádakartellügyben hozott döntése után is. A példátlan összegű, hétmilliárdos bírság most először erősítette meg azt a "városi legendát", hogy valami bűzlik az autópálya-építések körül. Az pedig, hogy a politikusok alig kommentálták a döntést - különösen érthetetlen az MDF hallgatása, amely az EP-választás kampányában már felvetette az ügyet -, megerősíthette a választókban a politika "70-30" százalékos érintettségének gyanúját.

Orbán Viktor politikája mára leegyszerűsödött: minden hónapban két irányba kommunikál. Az egyik irány, amellyel baloldali szavazókat nyerhet meg, illetve meglévő szavazóit terelheti a politika baloldalára, illetve a másik irány, amellyel a szélsőjobboldalnak üzen. Júliusban az előbbi célt a privatizáció elleni fellépéssel érte el a Fidesz-MPSZ elnöke. "Visszafordíthatatlan folyamatok indultak el a privatizációval, megváltoztathatatlan tőkefelhalmozást eredményezett a magánosítás" - ezt az idézetet nem egy munkáspárti közleményben, hanem a Magyar Nemzet július 27-i számában olvashattuk. A Fidesz-MPSZ politikai üzeneteiből mára jórészt kivesztek a klasszikus, jobboldali, konzervatív elemek, helyükre hagyományos baloldali, antikapitalista üzenetek léptek. A pártelnököt fenntartások nélkül követő holdudvar pedig - ahogy a fenti idézet is jelzi - mára a vulgármarxista szólamokig jutott el.

Vékony jégre lépett a Fidesz-MPSZ elnöke akkor, amikor az Európai Néppárt a romániai demokrácia fejlődésének ellenőrzésével bízta meg. Várható volt, hogy ebből konfliktus lesz. Július 24-én, a Bálványosi Egyetemen elmondott beszédében úgy fogalmazott, hogy "ha Romániában megtagadják az autonómiát az ottani magyaroktól, az ország nem kellő alappal kéri felvételét az EU-ba". Az erdélyi magyarságot megosztó kísérletek kezdeti kudarca (az RMDSZ kiválóan szerepelt az önkormányzati választásokon) után Orbán előhúzta a nacionalista kártyát. Akciója inkább szólt az anyaországi szavazóknak, mint az erdélyi magyaroknak.

A szélsőjobboldal kívánalmainak megfelelően cselekedett Orbán Viktor július 9-én, a Protestáns Fórum által szervezett konferencián, amikor közvetve kiállt a Mécs Imrével szemben pert vesztő Bencsik András mellett. Pártja a "jobboldali újságírás elleni támadásról" beszélt, az ellenzéki média pedig lejárató kampányt indított az ítéletet hozó bíró ellen. Tovább tart tehát a volt rendszerváltók együttműködése a volt rendszer kiszolgálóival - még akkor is, ha ennek az '56-os hősök látják kárát.