A Gyurcsány-kormány programja

A Gyurcsány-kormány programjával kapcsolatos pozitív vélemények:

Az eddig ismert fejlesztési terveken és adószabályokon túl nagy horderejű gazdasági vagy társadalmi változásra nincs kilátás, hangzatos ígéretekben azonban most sincs hiány. Gyurcsány Ferenc és leendő kormányának víziói nem kisebb célt fogalmaznak meg, mint hogy a rendelkezésükre álló húsz hónap alatt "lendületbe hozzák az országot". A kormányprogram vállalja például, hogy megépíti az autópályákat Nyíregyházáig, Debrecenig, Szegedig, Miskolcig, Dunaújvárosig. Elkészülnek - írják, de hogy ez azt jelenti-e, hogy előrehozzák a projekteket a ciklus végére, azaz 2006 nyarára, vagy maradnak az eredetileg tervezett 2006 szilveszteri átadásoknál, arra nem térnek ki.
Arra viszont igen, hogy felmelegítenek egy májusi Medgyessy-ígéretet, amely szerint a kormány minden önkormányzati útfelújítási forinthoz egy központit tesz hozzá. Ha ez megvalósul, már megérte kormányprogramot írni.
Egyébként a dokumentum politikai kinyilatkoztatásai egy baloldali- liberális kormány számára alapvetően vállalhatók. Ezekre minimális nemzeti szószt öntöttek, amikor a 15 milliós nemzet iránti felelősségről vagy a nemzet európai keretekben történő egyesítéséről beszélnek.
(MH-álláspont: Lássuk a tetteket!, Magyar Hírlap, 2004. szeptember 25.)

A leendő kabinet az átlagosnál is nehezebb helyzetben lesz. Válság után, túl a ciklus felén jut lehetőséghez, olyan apatikus közhangulatban, amikor a közvélemény-kutatások minden adata a politikai elit iránt érzett általános és mély kiábrándultságról tanúskodik. Az a csodaváró hangulat, amely a kétségtelenül energikus Gyurcsányt az MSZP-ben pajzsra emelte, egyelőre nem terebélyesedett népmozgalommá. Kulcskérdés számára, hogy szembetűnő energetizáltsága átjöjjön a rivaldán, s azokra is hasson, akik színre lépésének csupán szemlélői, nem pedig közvetlen haszonélvezői. Kormányprogramjának már a címe is érzékelteti, hogy Gyurcsány tisztában van ezzel a kihívással, és lehetőleg minél szélesebb körbe plántálná át saját dinamizmusát. Ígérni persze, ahogy az már ilyenkor dukál, általában sok szépet és jót ígér, de ami a konkrétumokat illeti, legfőképpen egyet. Lendületet. Medgyessy Péter kissé piknik jellegű miniszterelnöksége után mindenekelőtt azt sugallná az országnak, hogy immár vezetve van.
De lehet-e az ország egészének lendületet adni, modernizálásának terheit meg lehet-e igazságosan osztani? Papíron igen. Papíron négyévente minden kormány kiválóan abszolválja ezt a nehéz feladatot. Ez a mostani lendkerekes program is kellőképpen eklektikus ahhoz, hogy elvileg mindenki megtalálja benne azt a reménysugarat, amelyet éppen keres. Sőt akár meg is fordíthatjuk a dolgot: ha mindenki beleköthet egy ilyen dokumentumba, az annyit jelent, hogy igazából senki se képes belekötni.
[...] Programja korántsem részletes forgatókönyv, sokkal inkább nagy léptékű, vagy ha tetszik, hézagos sorvezető - és annak megteszi.
(Galló Béla: Lendkerék, Magyar Hírlap, 2004. szeptember 29.)

A Gyurcsány kormány programjával kapcsolatos negatív vélemények:

A politikai haszonszerzés száraz racionalitásának korszaka következik profi kommunikációval megspékelve. Olyan sajnálatosan érdektelennek tételezett ügyek, mint a környezet védelme, nem kaphatnak hangsúlyt egy ilyen időszakban, mint ahogyan, pár általánosságon kívül, ez a szakpolitika teljesen elkerülte a kormányprogram alkotóinak figyelmét.
(Kumin Ferenc: Lendületben a kommunikáció, Magyar Hírlap, 2004. szeptember 28.)

Olyan ez a kormányprogram, mint amikor valaki arról ábrándozik, miként osztja fel milliárdos lottónyereményét. Úgy általában adna belőle mindenkinek, konkrétan viszont az a baj, hogy az illető nem lottózik, mert még a szelvényre is sajnálja a pénzt. Az "őszinteség programja" valóban őszinte. Kiolvasható belőle, hogy a következő húsz hónapban semmi olyan nem történik az országban, amit fejlődésnek, gyarapodásnak, építésnek lehet nevezni. Ellenben a következő kormány kontójára nagyvonalú és bőkezű ígéreteket tesz. 2006- ban, vagy azután lesz gyökeres adóreform és jelentős adócsökkentés, kifizetik a teljes 13. havi nyugdíjat, az egészségügyi dolgozók megkapják a hűségjutalmat, megkezdik az egészségügy modernizációját, sőt lesznek olyan autópályák is, amelyek városokban érnek véget, nem a pusztaság közepén. (Ezen utak minden méterét külön-külön, személyesen Gyurcsány Ferenc fogja felavatni.)
Mi lesz addig? A rendőrség kap ezer új személyautót (benzint majd a következő ciklusban), az önkormányzatok, ha utat építenek, minden forintnyi önrészhez ugyanannyi állami támogatást kapnak (hogy az önrészt honnan veszik, arról hallgat a program), ingyenes lesz az étkezés a bölcsődékben és az óvodákban (főleg azokban, amelyeket már bezártak), ezenkívül naponta megígérik, hogy pillanatokon belül legalább négyszázezer, de az is lehet, hogy hatmillió új munkahelyet hoznak létre. Lendületben az ország - ez a program címe, amitől a józanabb emberek azonnal pánikba esnek. Eddig csak Budapest volt lendületben, de ha az országra is ugyanaz a sors vár, mint a fővárosra, akkor már most kivonulunk a sivatagba remetének. Pedig a jelek azt mutatják, hogy a kormány és a főváros szorosabbra fűzi a kapcsolatait. A programban is szerepel, hogy a kormány minden támogatást megad a 4-es metró építésének folytatására. Újabb titokzatos esettel állunk szemben. Ezek szerint eddig épült a 4-es metró?! Ne rémüljünk meg, a 4-es metró a megduplázott lendület ellenére sem fog épülni, csak a további semmittevéshez költségvetési forrásokat is biztosítanak majd. Ez az "őszinteség kormányprogramjának" lényege. Jó sok pénzt kisarcolnak belőlünk, s még többet elköltenek, a jó ég sem tudja, hogy mire. A tákolmány egyetlen pozitívuma, hogy megígéri, három évvel tovább élünk, s így legalább meglátjuk e dicstelen társulatnak a bukását.
(Ugró Miklós: A titok titka, Magyar Nemzet, 2004. szeptember 29.)

Nyolcoldalnyi anyag jutott az új kormányprogramból a gazdaságpolitikai elképzelésekre. Egyébként nem is ezzel van a haj, hiszen a mindössze negyvenoldalas - túl sok szellemi kapacitást látszólag nem igénylő - kiadványba a stratégia alapjait azért bele lehetett volna sűríteni. Még csak nem is azon kesergünk, hogy az új kormányprogram gazdaságpolitikai tézisei csupán általánosságokat - a magyar versenyképesség fokozásáról, a vállalkozásbarát környezet megteremtéséről, a munkahelyek bővítéséről és a költségvetés racionalitásáról szóló kitételeket - tartalmiznak, s nem jelölik meg az ehhez szükséges eszközöket és forrásokat - a problémát számunkra sokkal inkább az okozza, hogy elmaradt a több mint két esztendő örökségével kapcsolatos őszinte szembenézés, helyzetfeltárás. Nincs fehéren-feketén kimondva, hogy mit is örököl a Gyurcsány-kormány a Medgyessy-kormánytól. Olybá tűnik, hogy az új kabinet tiszta lappal vághat neki a ciklus hátralévő részének. Persze maga a helyzet is paradoxon: egy kormányválság után felálló, azonos politikai színezetű testület, amelynek tagjai között találhatjuk a régi-új döntéshozók egy részét, elődjét, azaz részint saját magát kellene hogy kritizálja. Tegyük hozzá: lenne miért. A Medgyessy-kormány hagyatéka tudniillik a rendszerváltozás óta a legsúlyosabb tehertétel az ország gazdaságának. Odáig jutottunk, hogy jelenleg az állam, illetve a költségvetés a nemzetgazdaság leginkább fájó, neuralgikus pontja. Az oly sokszor emlegetett, egyfolytában romló magyar versenyképességet nem más, mint az állam s maga a büdzsé veszélyezteti. Ha pedig megvizsgáljuk, hogy hazánkban miért magasak az adók, a bérekre rakódó közterhek, akkor újra és újra az egyre tetemesebb államadósságnál lyukadunk ki. Ennek mértéke a szocialista-szabad demokrata kormányzás óta ugyanis folyamatosan nő. Olyannyira, hogy az államadóssági kamat szolgálatára évente átlagosan 800 milliárd forintot fizetünk ki. Ennek az irgalmatlan összegnek a fedezete természetesen állami elvonásokban, többek között az adókban testesül meg. Talán meglepetést sem kelt, hogy immár az elemzők és a kutatók is azonos véleményen vannak: a nemzetgazdaság ma távolabb áll az euróövezeti csatlakozáshoz szükséges maastrichti kritériumoknak való megfeleléstől, mint Medgyessy Péter kormányra kerülésekor.
(Szajlai Csaba: A kifordított zseb perspektívája, Magyar Nemzet, 2004. október 1.)

A Gyurcsány-kormány programjával kapcsolatos egyéb vélemények:

Ilyen kevés idővel a választások előtt teljesen nyilvánvaló, hogy egy kormányprogramnak már világosan meg kell felelni a kampányban követendő választási céloknak. A szöveget tanulmányozva ez valami olyasmi lehet: nincs más cél, csak azoknak a szavazóknak a visszaszerzése, akik már 2002-ben megvoltak, és az MSZP-re szavaztak. Ennek megfelelően jól látható hangsúlyt kapott a főváros, ahol az akut problémák megoldására konkrét programelemek is megjelentek, míg a vidék és az agrárium ügyei rövidebben és inkább az általánosság szintjén említtetnek. Hasonlóan erőteljes a hagyományosan aktív és erősen balra szavazó nyugdíjasok megszólítása, míg a fiatalok számára kevésbé kézzel fogható és általános ígéretek jelennek csak meg, a kétségtelenül népszerű kényszersorozás-eltörlést pedig már aligha fogja bárki a Gyurcsány- kormány jótéteményei közé sorolni.
Értékelvű kormányzás - szól a kormányprogram egyik meghatározó szlogenje, és mi tagadás, a szöveg valóban a korábbiaknál határozottabban tükrözi az általában a baloldalnak tulajdonított értékeket, elsősorban a szolidaritás alapján álló erőteljesebb újraelosztást. Egyelőre úgy tűnik, a nagy bravúr sem maradt el: úgy tud az MSZP szocialistább színekbe öltözni, hogy ez közben a harciasan liberálisabbá vált koalíciós partner biztosítékát sem veri ki, hiszen az adóemelés részükről is rendben van, amennyiben ez - a többi között a Fidesz által - közellenséggé tett bankokat terheli. A nagy kérdés azonban, hogy a programban megfogalmazott ambiciózus fejlesztések mennyiben teljesülhetnek akkor, amikor még bankadóval megfejelve sem láthatók világosan a szükséges források. Félő, hogy egy-egy nagyberuházás nem fogja megúszni a halasztott átadást, ha ennek politikai költségei kisebbek, mint egy bármilyen szociálisan érzékeny területet érintő megszorítás.
(Kumin Ferenc: Lendületben a kommunikáció, Magyar Hírlap, 2004. szeptember 28.)

Medgyessy kormánya és a nép találkozásából sem lett tartós kapcsolat. Majdhogynem flörtszintre jutott. A miniszterelnök jelentette be a válópert. Gyurcsány Ferencre vár, hogy bizonyítsa, ő más, hogy ő az igazi, még ha sok tekintetben hasonlítania is kell arra az emberre, aki révén a nagypolitikába belépett. El kell szakadnia tőle, miközben teljesen nem lehet. A kormány az MSZP-SZDSZ kormánya marad. Az ellentmondást feloldhatja, ha legalább az Orbán-kormánytól el tud szakadni az új kabinet. Medgyessy ezt nem tehette. Választási ígéretei kötötték, amelyek szerint nem nyúlnak ahhoz, amit Orbánék a polgároknak adtak. Gyurcsány már megkezdte az elszakadást. A felső középtől, amelynek a Fidesz adott, elvesz, és ad oda, ahol nagy a szükség. Emberileg szép gesztus, politikailag kockázatos, hogy bonyolultabb összefüggéseket ne érintsünk. Akinek kevesebb lesz, ezt érezni fogja, akinek több jut, szegény marad, ha tisztesebb módban is. Régebben Gyurcsány is úgy gondolta, nem ezzel a klasszikus szociáldemokrata érzelmi rendszerrel kell ma már élni. Azóta belátta, az ország túl szegény ahhoz, hogy jó érzéssel lehessen harmadik utat keresni. Csakhogy a szegények hangja erőtlen. Őket segíteni bár kötelező, közvetlen politikai hasznot nem ígér. Tartást viszont adhat a baloldalnak - és szégyent is, ha nem adnak a szegényeknek. Az igazságosság félreérhetetlen konoksággal vonul végig a szövegen.
Kényszerű elszakadásokat is vállal a Gyurcsány-terv. Medgyessy négy nagy programja - egészségügy, honvédelem, közigazgatás, legkevésbé az oktatás - úgy, ahogy kitalálták, már nem valósulhat meg. Ritkaság: ezt be is vallja az utód, anélkül, hogy lemondana a tervekről. Csak alulról mozgatná meg az állam által bevehetetlennek bizonyult rendszereket. E ponton már elindulhat a fantázia, ha azt keresi, mennyivel jelenthet többet a baloldaliság annál a jóindulatú betyármorálnál, amely a gazdagoktól elvesz, hogy a szegényeknek adjon.
(Nagy N. Péter: Gúzsba kötve, kottából, Népszabadság, 2004. szeptember 28.)

Tombol a "dialektikus idealizmus" ebben a programban. Tele van verbálisan kibékített kibékíthetetlen ellentmondással. Ez a folyamatosság és változás programja egyszerre. A kevés, de megvalósítható prioritásoké, benne van, hogy esélyt viszünk mindenhová, fejlesztjük a falut is, a várost is. Ösztönözzük a beruházásokat, és több lehetőséget adunk a szegényeknek. Munkahelyteremtő lesz a kormány és munkahelycsökkentő, amennyiben leépíti a vízfejű bürokráciát. Spórolunk és költekezünk, elvonunk és otthagyunk, a jövőt nézzük, de 2006-ban nyerni akarunk.
Tetszik, hogy nem az erősnek enged majd a kormány, hanem meghallja a gyengék, a halk érdekérvényesítők szavát. De vajon lesz-e ereje, kurázsija hozzá? S miből?
Nem tetszik viszont a kutatás-fejlesztés negligálása, hogy az oktatás (megint) nem lett stratégiai ágazat, s az egészségügy átfogó rendbetétele is elhalasztatott. Ez érthető, hisz a koalíciónak rövid távon sikeres programra van szüksége, s ebbe az emberi és tudástőke fejlesztése nem fér bele. Akkor viszont miért mondja Gyurcsány Ferenc azokat az egyébként gyönyörű mondatokat, hogy modern, nyitott, hagyományaira büszke, fejlett Magyarországot teremtenek majd, a győztesek, az erősek, a sikeresek Magyarországát. Ez tudás nélkül, egészséges, magabízó emberek nélkül nem fog menni.
(Szále László: Biciklikormány, Magyar Hírlap, 2004. szeptember 30.)

A koalíciós pártok jelen helyzetében Gyurcsány így arra vállalkozhatott, hogy megállítsa az eróziót a baloldali választói tábor körében, felépítse magát mint konszenzusteremtésre, egyben döntésre képes közvetítőt a szocialisták és a szabad demokraták között, felvillantva a reményt, hogy 2006-ban mégsem kell távozniuk a hatalomból. Határozott üzenetek mentén szélesen markolt a célokból.
Ha a Lendületben az ország! című dolgozatot ezen szempontok alapján nézzük, akkor először is észre kell vennünk, hogy a miniszterelnök-jelölt alaposan kihasználta a részben kényszerből rendelkezésére álló, egy hónapos interregnumot. Elődjéhez képest érzékelhető volt a felpörgetett munkatempó, a nagyvállalati menedzsment módszerek alkalmazása a közigazgatásban: összetartás, a döntéshozatal előtti titkosítás, konzultáció széles körben, hogy mindenki magáénak érezhesse az elkészült programot. A kiszivárogtatás megakadályozása - de legalábbis sikeres késleltetése az utolsó pillanatokig - új jelenség az MSZP fejlődéstörténetében. A jelek szerint ezzel el lehetett érni, hogy a párton belüli érdekcsoportok ne az egyes részletekről kezdjenek el egymással vitázni, hanem magukénak érezzék az egészet. Az első felmérések szerint Gyurcsány megítélése és elfogadottsága a koalíciós pártok táborában jelentősen javult az elmúlt három hét alatt. Ez a pillanatnyi helyzet.
A másik cél, a baloldali sorok rendezése, már összetettebb feladat. A kormányprogram értékeiben és szóhasználatában is sokat vesz át az MSZP elnöki tisztségére pályázó Hiller István nevével fémjelzett, Az új magyar szociáldemokrácia címet viselő vitairatból. Ez utóbbi tudatosan vállalt preferenciákat sürget, az előbbi pedig világossá teszi, hogy a szocialisták kommunikációja a jövőben nem engedi balról előzni az ellenzéket. Ám miközben a program markánsan baloldali célokat fogalmaz meg, az érzelmi töltet mellé nem rendel forrásokat. A szimbólumok és a valóság viszonyára jelzés értékű a bankadó rövid, ám mozgalmas karrierje: a "fizessenek a gazdagok" elv demonstrálása, a gyors megegyezés a piaci szereplőkkel, majd a kiskapuk biztosítása a szektor egyes kárvallottjainak a végül előterjesztett adótörvényben.
(Figyelő szerkesztőségi cikk: Választásira emlékeztető, Figyelő, 2004. szeptember 30.)

A helyzet már azért is szórakoztató, mert egy negyvenoldalas kormányprogramot egészen pontosan 312-en olvasnak el ebben az országban, azaz a választásokat olyan emberek fogják eldönteni, akik a közelébe sem mentek, tehát mind az ellenzék, mind a kormány azt mond róla, amit akar, nincs olyan megátalkodott választó, aki hajlandó lenne személyesen ellenőrizni a hallottakat, hanem azt hiszi el, amit a számára kedves párt (szövetség, dalárda, egylet, baráti társaság) képviselője állít róla. Ha tehát Áder János a parlamentben kihirdetné, hogy az MSZP és az SZDSZ negyven oldalon keresztül szőke nős vicceket és magyargyalázó passzusokat nyomat kormányprogram helyett, a választópolgárok Fidesszel szimpatizáló részének meghatározó többsége hinne ebben, sőt egy idő után azt állítaná: maga is olvasta a hatodik pontban, a miért jár a szőke nő reinkarnációs tanfolyamra kezdetű bekezdést.
Ha Szekeres Imre erre azt válaszolná, hogy Áder János pedig mogyoróvajjal kente be a kilincsét, és azt mondta a feleségének miséről kijövet, hogy kapd ki Ságvári Endréből a cekaszt, kevés maszopos aktivista akadna, aki ne saját fülével hallotta volna az inkriminált mondatot.
(Para-Kovács Imre: Új rablói vannak a gyárnak, Magyar Hírlap, 2004. szeptember 30.)