Vita a kettős állampolgárság bevezetéséről
2004-11-15
Miután a Magyarok Világszövetsége több mint kétszázezer hiteles aláírást gyűjtött össze, az Országgyűlés szeptember 13-i döntése értelmében Mádl Ferenc köztársasági elnök ügydöntő népszavazást írt ki december 5-ére a kettős állampolgárság bevezetésével kapcsolatban. A referendumon a választópolgárok arról dönthetnek, hogy kaphassanak-e magyar állampolgárságot azok, akik magyar nemzetiségüket magyar igazolvánnyal vagy törvényben meghatározott más módon igazolják. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kettős állampolgárság intézményével kapcsolatban úgy nyilatkozott: új nemzetpolitikára van szükség, amely a szülőföldön maradást segíti, és nem a sérelmekre épít.
Háttér
Miután a Magyarok Világszövetsége több mint kétszázezer hiteles aláírást gyűjtött össze, az Országgyűlés szeptember 13-i döntése értelmében Mádl Ferenc köztársasági elnök ügydöntő népszavazást írt ki december 5-ére a kettős állampolgárság bevezetésével kapcsolatban. A referendumon a választópolgárok arról dönthetnek, hogy kaphassanak-e magyar állampolgárságot azok, akik magyar nemzetiségüket magyar igazolvánnyal vagy törvényben meghatározott más módon igazolják. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kettős állampolgárság intézményével kapcsolatban úgy nyilatkozott: új nemzetpolitikára van szükség, amely a szülőföldön maradást segíti, és nem a sérelmekre épít. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője egy felmérésre hivatkozva közölte: a kettős állampolgárság bevezetése esetén a 18-35 év közötti erdélyi fiatalok közül minden harmadik átköltözne Magyarországra, míg annak híján csak minden harmincadik. Hiller István, az MSZP, és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke együttesen arra kérték pártjaik szimpatizánsait, hogy szavazzanak nemmel a december 5-i népszavazáson. Petrétei József igazságügy-miniszter szerint a polgárok úgy foglalnak állást majd a kérdésben, hogy döntésük következményei, illetve a kettős állampolgárság bevezetése esetén várható költségek nem ismertek. Németh Zsolt Fidesz-MPSZ-es képviselő álszent és cinikus magatartásnak nevezte a kettős állampolgársági népszavazás elutasítását, valamint populizmusnak azt, hogy a kettős állampolgárság terhet jelentene a költségvetésnek. Herényi Károlynak, az MDF frakcióvezetőjének megfogalmazása szerint "lelki Trianonnal" érne fel, ha a népszavazás sikertelen lenne, vagy nemleges eredménnyel zárulna.
Összefoglalás:
A kettős állampolgárság bevezetését támogató vélemények:
[...] Ha a többség igent mond, a mindenkori magyar kormányfőnek már kötelező módon 15 millió magyar "lelki" miniszterelnökeként kell fellépnie. A kisebbségben élő magyarok Budapestről történő erkölcsi-anyagi támogatása elfoglalná helyét a legfontosabb kormányzati teendők között, és egyetlen felelős vezető sem állíthatná be úgy, mintha különleges kegyet gyakorolna ilyen feladatok teljesítésével. Van azonban egy másik forgatókönyv is: ha az anyaországi választópolgárok tömegesen tüntető távolmaradással kezelik a népszavazásnak a kettős állampolgárságra vonatkozó részét - esetleg a többség a nemet ikszelné be voksoláskor. Olyan lenne ez, mintha a határon túliak képébe vágnák: "Nincs szükségünk rátok!" Egyáltalán nem meglepő, hogy leginkább jobboldali politikusok érzékelik a veszélyt. A hivatkozás a teljes nemzetre ugyanis hazánkban a konzervatív szárny előjogává vált a határok nélküli egység tagadásával az ország lakossága megfosztaná őket retorikájuk egyik alapelemétől. Egyébként attól tartanak a jobboldalon, hogy a sikertelen népszavazás "egy második, lelki Trianonnal lenne egyenértékű. Igazuk van: fájdalmas öncsonkítást követne el Magyarország, ha épp a határok légiesítési folyamata közben taszítaná el magától a magyar kultúrkörhöz tartozó tömegeket. Azokat a milliókat, akikkel az unió terjeszkedése által a közeli jövőben - és mindenféle területi revízió nélkül - szoros egységet alkothatna. Így mindannyian szegényebbek lennénk. Politikai hovatartozástól teljesen függetlenül.
(Neumann Ottó: Színvallás, Magyar Hírlap, 2004. október 29.)
[...] Most aztán kezdhetnek pezsegni, szervezkedni a polgári körök. Mert soha még ilyen nagy horderejű döntést a magyar nemzet nem hozott. És ebben az a szép, hogy a döntést valóban a magyar nemzet hozza.
[...] Trianonban nem az a lesújtó, hogy a nemzet testben és lélekben elveszítette kétharmadát, hanem az, hogy úgy múlt el nyolcvan esztendő, hogy semmit sem tett ellene. Sem azok, akiket elszakítottak, sem azok, akik megmaradtak, nem tettek semmit.
[...] És íme, mit tesz a szabadság: eljött az idő. Ön most, kedves olvasó, ezzel a döntésével igazságot adhat Magyarországnak.
[...] Mert ugye ott lesz? És nem lesz egyedül. Sokan leszünk. Elege. Mostantól minden idegszálunkkal erre a napra készülünk.
[...] Ne törődjön azzal, hogy az éhes proletárok kormánya megpróbálja mozgósítani a maga nyomorúságos hadát, az ígérve nekik, hogy bár eddig semmik voltak, ha elmennek, és ellenünk szavaznak, akkor minden lesznek. Ne törődjön a bús csürhével, csak arra legyen gondja, hogy szépen felöltözve, mert ez lesz a legszebb nap az életében, melyért irigyelni fogják hetedíziglen is az utódok, elmenjen, és igennel szavazzon.
(Bencsik András: Mondj igent!, Magyar Demokrata, 2004. november 4.)
[...] Ha ma élne, nem lenne magyar állampolgár az írók, költők közül - a teljesség igénye nélkül Ady Endre, Arany János, Jókai Mór, Kazinczy Ferenc, Kosztolányi Dezső, Madách Imre, Márai Sándor, Mikszáth Kálmán, Tamási Áron, Tóth Árpád, Pázmány Péter, "devizakülföldi" lenne Mátyás király, Bartók Bélától megkérdezné egy kíváncsi határőr, hogy mi célból kíván beutazni Magyarországra, és meddig szándékszik maradni, Liszt Ferenc pedig magyar személyi igazolvány híján nem vásárolhatna magának mobiltelefont (sem). Ezek az emberek valószínűleg nem értenének egyet ma a Magyar Szocialista Párttal és a Szabad Demokraták Szövetségével, amelyek arra buzdítják a magyar állampolgárokat (azokat a szerencséseket, akik - vagy akiknek a szülei - a nagy térképrajzolás idején a kerítés innenső oldalán maradtak), hogy december ötödikén nemmel szavazzanak a külföldön élő, magyar nemzetiségű polgárok magyar állampolgárságáról döntő népszavazáson. Nem értenék, hogy miért hazudnak összevissza az említett pártok emberei ebben a kérdésben, és miért riogatják a magyar társadalmat olyasmivel, ami egész egyszerűen nem igaz. Vegyül például a vészmadarak nagyasszonyát, Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezetőt, aki- többek között-az anyaország tömegközlekedési járműveit elözönlő határon túli magyar nyugdíjasoktól tart, akik ingyen utazgatnának a széles hazában. Rendkívül érdekes a kérdés felvetés: nem is olyan régen, az idén május elsején Medgyessy Péter akkori miniszterelnök még boldogan újságolta, hogy az Európai Unió nyugdíjasai ezen túl ingyen utazhatnak Magyarországon.
[...] Ugyanakkor az uniós polgár útlevél nélkül, személyi igazolvánnyal szabadon utazhat ide, korlátozás nélkül munkát vállalhat, vállalkozhat, lakást vehet nálunk - akár állami támogatással is. A határon túli magyar (kivéve a felvidékit és a szlovéniait, aki szintén uniós polgár) - nem, neki euró kell az anyaországba való rövid utazáshoz, netán vízum és egészségügyi biztosítás is. Azért is fura Lendvai érvelése, mert a dolgok jelenlegi állása szerint (és ezt az MSZP vezette kormány is teljes mellszélességgel támogatja) Románia 2007-ben az EU tagja lesz, így nemcsak az ottani másfél milliós magyarság, hanem a huszonhárommilliós teljes népesség nyugdíjasai ingyen utazhatnak majd nálunk, vállalhatnak munkát, és tartózkodhatnak korlátlan ideig az országban - kettős állampolgárság nélkül is. Oktalan és buta volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden, napirend előtt az Országgyűlésben mondott véleménye is, amely felelőtlen, a rövid távú haszonszerzés populista politikájának nevezte a kettős állampolgárság ügyében kezdeményezett népszavazást.
[...] Elkezdődött a magyar adófizetők riogatása is; a levegőben százmilliárdok röpködnek - baloldali sajtóorgánumok szerint ennyibe kerülhetnek majd a kettős állampolgárok. Hirtelen előbányásztak mindenféle hatástanulmányokat, amelyek szerint egészségügyi ellátások, nyugdíj és szociális juttatások járnak minden magyar állampolgárnak "fiktív lakcímbejelentés után", és bizony szavazni is fognak tudni, akárki meglátja.
[...] A kormánypártoknak rossz a lelkiismeretük, és attól tartanak, hogy valamikor mégiscsak meg kell fizetniük a következetes határon túli magyarság ellenes politikájuk árát.
(Lukács Csaba: Kölcsey és az idegenrendészet, Magyar Nemzet, 2004. november 5.)
A kettős állampolgárság bevezetését ellenző vélemények:
Egyrészt már régóta tűrhetetlen az, ahogyan a határon túli magyarokkal bánnak, amikor Magyarországra települve magyar állampolgárságért folyamodnak. Az MDF és Fidesz vezette kormány alatt éppen úgy megalázó, végtelenül bürokratikus eljárásnak tették ki őket, ahogy nem változott különösebben ez a helyzet akkor, amikor éppen a szocialisták voltak/vannak hatalmon.
[...] Mindezeket egybevéve tehát igenis fontos, hogy a magyar politika, a törvényhozás szembenézzen a szép beszédeken túli valósággal és a körülményekhez képest a lehető legjobb megoldást hozza meg már végre ebben a kérdésben. Másrészt viszont finoman szólva is erősen kérdéses, hogy a jó megoldás a határon túli magyarok magyar állampolgársága lenne. Már csak azért is, mert az állampolgárság egy olyan jogintézmény, amely alapvetően azt a célt szolgálja, hogy rendezze egy adott állam és az alapvetően a területén élő polgárok viszonyát.
[...]Természetesen kitalálható egy fékezett habzású állampolgárság, amellyel mondjuk nem jár egy csomó jog és kötelesség. Nagy kérdés persze, hogy ezzel elégedettek lennének-e a határon túli magyarok?
[...] Aztán ne felejtsük el a különösen érzékeny szavazási jog kérdését sem? Többen állítják, a Fidesz csak azért támogatja az ötletet, mert hosszabb távon ettől reméli szavazóbázisa megerősítését. A magyar állampolgár nemcsak választ, de választható is. Indulhat tehát z itteni választásokon olyan, aki ugyan állampolgár de nem itt él?
[...] A jobboldal megint belebonyolódott egy olyan ügybe, amely sok szempontból valóban rendezést igényelne, ám most egy erőfitogtatós, "na ki az igazabb magyar?" játékot lehet vele eljátszani, ami amúgy a legkevésbé sem segít azokon, akik pedig megérdemelnék, a határon túli magyarokon. Jól hangzik, szép beszédeket lehet majd mondani, ami jóval egyszerűbb, mint a számtalan közigazgatási problémát megoldani. Már megint csak ennyire futotta.
[...] Magyarországnak természetesen alapvető kötelessége, hogy erejéhez mérten segítse a határon túli magyarokat is. Csak éppen nem kisstílű politikai manőverekkel, hanem átgondolt koncepcióval. Ettől most megint igazán messze kerültünk.
(Dési János: Fékezett habzású állampolgárság és barátai, Népszava, 2004. november 4.)
[...]Aki magyar, aki hazafi, az szavazni fog, méghozzá arra, hogy a határon túl élő magyarok (egész pontosan: külhonba kényszerített testvéreink) kedvezményes eljárással kaphassanak magyar állampolgárságot. És aki távol akar maradni a népszavazástól, esetleg nemmel kívánna szavazni, az nem magyar, nem hazafi, nem fáj neki Trianon, nem akar igazságot, hanem utolsó hazaáruló.
[...] A szocialisták és a szabad demokraták a hazaárulók, na. Már megint ott tartunk tehát, hogy ha minden jól (rosszul) megy, sikerül magyarra és nem magyarra felosztani az országot. Magyar az, aki velünk tart, és idegen, aki nem.
[...] Erről (is) szól, sajnos, a decemberi népszavazás, elég elolvasni a kezdeményező szervezet röplapját.[...] Igazság, méltóság, méltányosság, erő, védelem, ezek a kulcs- és hívószavak. De vajon igazak-e? Igaz-e, hogy egy népszavazási igennel védelmet nyújthatunk, erőt adhatunk, magunkat is erősíthetjük, és igazságot is teremthetünk? Ez a kérdés - mondhatnám a nemzeties(kedő) kódrendszerben maradva -, válasszatok!
[...] Egyetlen esély van a több mint nyolcvan éve kialakult helyzet valamennyire megnyugtató kezelésére, mégpedig az Európai Unió integrációs szelleme. Éppen az a szellem, amely nem a vérségi kapcsolatokra, származásra, egymás ellen feszülő nemzetállamokra épít, hanem az együttműködésre, az egyenlő jogokra, a különbségek és különbözőségek jóindulatú elismerésére és elfogadására. Trianont nem tudjuk meg nem történtté tenni azzal, hogy az elcsatolt területeken élt magyarok leszármazottainak magyar állampolgárságot adunk, mert ettől még Kassa, Kolozsvár, Szabadka, Munkács ott marad, ahol van, legföljebb a most még ott élő magyarok nem maradnak ott, hanem a magyar útlevéllel a zsebükben idejönnek, és itt akarják folytatni az életüket. Az alapérv tehát hamis és megtévesztő, az érvelők politikai céljai pedig egyértelműek: könnyen érthető érzelmi politizálással támogatást és befolyást szerezni. Mindazonáltal a hamis érv mögött meghúzódik annyi igazság, hogy a határon túl élők minden bizonnyal érzelmi elégtételként fogadnák az állampolgárság könnyebb megszerzésének lehetőségét. Éppen ezért őket nem is lehet hibáztatni azért, hogy támogatják a kezdeményezést, még akkor sem, ha az érzelmeknél fontosabb és konkrétabb a lehetséges fizikai védelem, valamint az esetleges gazdasági előny.
[...] Vagyis az állampolgársággal kétségtelenül lehetne valami kézzelfoghatót adni a határon túliaknak, csakhogy ez a kézzelfogható nem más, mint az emigráció. Haza.
[...] Ezzel szemben viszont gyorsan kiürülnének vagy drámaian meggyengülnének a határon túli magyar közösségek. Lehet, hogy ez előbb-utóbb amúgy is bekövetkezne, de a kettős állampolgárság ezt a folyamatot siettetné. Beteljesedne Trianon. Ha forrón esszük a frissen főzött kását.
(Bolgár György: Mennyire esszük forrón?, Népszava, 2004. november 5.)
Becsületes és magyar-e az a honfitársunk, aki él alkotmányos jogával és nemmel szavaz a kettős állampolgárságra? A válasz: becstelen és nem is magyar. Orbán Viktor szerint legalábbis. A volt kormányfő - mint a gyurcsányi világban kétségbeesetten bolygó politikus - ugyanis ismét kijelölt egy utat, ami szomorúan ismerős a 2002-es választási hisztéria óta. Ismét itt van tehát a megosztás, a megosztottságra való elszánt törekvés gyomorszorító érzése, mely újra szembeállíthat családokat, barátokat, szomszédokat. Ismét mérgezheti a lassacskán helyreállt emberi kapcsolatokat.
[...]"Aki nemmel szavaz, az nem lehet 15 millió magyarnak a miniszterelnöke, és nem lehet 15 millió magyar érdekét szolgáló párt tagja sem" - mondta még Orbán.
[...] Hát igen. Orbán - megvágásáról elhíresült - hírtévés interjújában saját politikai jövőjét sötét színben ecsetelte a referendum kudarca esetén. Hogy netán távozni kívánna a közéletből is.
[...] Ha fiaskó a referendum, lám, még Orbán felelőssége is felmerülhet (nem fog, persze). Ha sikeres, akkor értelemszerűen a kormánynak kell mennie. (Ráadásul megbélyegezve, megszégyenülten, idegenszívűként.)
[...] Annyiban azért nyugodt vagyok, hogy megtűrt tagja maradhatok - még nem válasz esetén is - a 15 milliós nemzettestnek. Becstelenül persze - és nyilván csak átmenetileg.
(Veress Jenő: Becstelenül, Népszava, 2004. november 9.)
A kettős állampolgárság bevezetésével kapcsolatos egyéb vélemények:
[...] Hiába a morális járandóság, ha politikailag, gazdaságilag és szociálisan egyelőre csak bizonytalanul fityeg a kettős állampolgárság. Nagy hirtelen tűzték a népi ügydöntés táblájára.
Még azt sem tudni, hogy kellő részvétel és többségi igen esetén is, mikor és milyen kettős állampolgársági törvényt alkot az Országgyűlés kétharmados többséggel. Pedig ennek függvénye lenne (volna) legalább két tucat más konkrét jogszabály, amely új állampolgártársaink lehetőségeit és kötelességeit szabályozná. Ezektől függne az, hogy mennyien és mire mennek újsütetű magyar állampolgárságukkal, és ez menyibe kerül nekik, illetve nekünk.
[...] Van egy papír, ami félmillió áttelepülő "költségét" 245 milliárd forintra becsüli - ha "minden" járandóságot mai áron mind a félmillióan megkapnak. De: 1. Lesznek-e ennyien? 2. Ennyien lesznek-e? 3. Megkapnak-e minden járandóságot? 4. S azok mekkorák lesznek akkor? (Mikor?) Csupa feltételezés. Amelyből akár egészen szemét további feltételezések fakadhatnak. Például: tízezer munkaképes, jó szakmájú, kis tőkével is rendelkező harmincas jöhet, húszezer nyugdíjközeli meg nem. Cselédnek való jöjjön, hivatalba ülendő nehogy. Óvodás gyerekét hozhatja, de a gimnáziumot nehogy túltöltsék már. Ja, és egyáltalán roma magyar jöhet?
[...] Nem lehet átgondolni az igazi kérdést: jobb vagy rosszabb lesz határon túli nemzettársainknak, ha igent mondunk? Az biztos, nagyon rosszul fog esni nekik, ha nemet mondunk. Az is, ha kevesen megyünk szavazni. Nem ezt érdemelnék tőlünk. De ha egyszer nem tudjuk, hogy jót teszünk-e, akkor mire mondunk igent?
[...] Annyi biztos, hogy az állampolgárság megadásánál többet érne neki, ha szülőföldjén megkapná a szükséges jogbiztonságot, autonómiával is, valamint a megmaradást biztossá is tevő anyagi-szociális-oktatási fejlődési esélyt, Magyarország segítségével is. Ha mindezt megkapja, az állampolgárság valóban ráadásnak, lelki elégtételnek kellhet neki. De ha nem kapja meg, akkor nem sokra megy a kettős állampolgársággal sem, és nem biztos, hogy egyáltalán vigasznak érzi.
[...] A kettős állampolgárság megszavazása lehet "lelki vagy jogi elégtétel", (szerintem legyen is), de: ettől még belátható időben és konkrétan nem történik semmi, ami tényleg ügydöntő.
(Füzes Oszkár: Gombostűvel, Népszabadság, 2004. november 3.)
A kettős állampolgárság ügye egyfelől érzelmi, másfelől tárgyszerű kérdések sorozatából építkezik. Érzelmi - elsősorban a határainkon kívül élő magyarok szempontjából, de sok határon belül élőnek is. Szakmai minden szempontból, ami kívül esik az érzelmeken: rideg tényeken és még annál is ridegebb kérdéseken alapulnak. Ezeket nemcsak a határok övezte bensőség védettségéből lehet feltenni. Szakmai kérdés, hogy van-e értelme a kettős állampolgárságnak azután, hogy két szomszédunk velünk együtt lett az Európai Unió tagja, másik kettő jó úton halad efelé. A kettős állampolgárság bevezetésének milyen hatása lenne az anyaországi társadalomra? Az oktatásra, az egészségügyre, az adórendszerre és a munkaerőpiacra? Végül: milyen hatása lenne a választójogra? Súlyos tévedés lenne azt gondolni, hogy a politikai vita nem erről szól.
[...] Gyurcsány Ferenc a kettős állampolgárság kapcsán Trianon-veszélyről beszél, holott ha van ügy, amelynek kapcsán Trianont nem jó szóba hozni, úgy ez az. Ráadásul a tétet tovább srófolja a kormány azzal, hogy határozott, mérlegelést nem engedő nemre szólítja föl a szavazókat. A kormányfő gazdasági múltjából adódó menedzserhatározottsággal reagál, miközben a politikusi bölcselkedésnek, de akár "a húzd meg ereszd meg"-nek is több helye lett volna. Orbán Viktor sem maradt adós: kijelentése, hogy "a becsületes magyaroknak igennel kell szavazniuk", mellbevágóan semmibe veszi mindazokat, akik esetleg nem úgy gondolkodnak a világról, és benne a magyarokról, magyarságról, ahogyan ő. A jelzőbója elszabadult. Part még nem látszik csak a mélység.
(Tóth Ákos: Mélység, Népszabadság, 2004. november 9.)
A kettős állampolgárság bevezetését támogató vélemények:
[...] Ha a többség igent mond, a mindenkori magyar kormányfőnek már kötelező módon 15 millió magyar "lelki" miniszterelnökeként kell fellépnie. A kisebbségben élő magyarok Budapestről történő erkölcsi-anyagi támogatása elfoglalná helyét a legfontosabb kormányzati teendők között, és egyetlen felelős vezető sem állíthatná be úgy, mintha különleges kegyet gyakorolna ilyen feladatok teljesítésével. Van azonban egy másik forgatókönyv is: ha az anyaországi választópolgárok tömegesen tüntető távolmaradással kezelik a népszavazásnak a kettős állampolgárságra vonatkozó részét - esetleg a többség a nemet ikszelné be voksoláskor. Olyan lenne ez, mintha a határon túliak képébe vágnák: "Nincs szükségünk rátok!" Egyáltalán nem meglepő, hogy leginkább jobboldali politikusok érzékelik a veszélyt. A hivatkozás a teljes nemzetre ugyanis hazánkban a konzervatív szárny előjogává vált a határok nélküli egység tagadásával az ország lakossága megfosztaná őket retorikájuk egyik alapelemétől. Egyébként attól tartanak a jobboldalon, hogy a sikertelen népszavazás "egy második, lelki Trianonnal lenne egyenértékű. Igazuk van: fájdalmas öncsonkítást követne el Magyarország, ha épp a határok légiesítési folyamata közben taszítaná el magától a magyar kultúrkörhöz tartozó tömegeket. Azokat a milliókat, akikkel az unió terjeszkedése által a közeli jövőben - és mindenféle területi revízió nélkül - szoros egységet alkothatna. Így mindannyian szegényebbek lennénk. Politikai hovatartozástól teljesen függetlenül.
(Neumann Ottó: Színvallás, Magyar Hírlap, 2004. október 29.)
[...] Most aztán kezdhetnek pezsegni, szervezkedni a polgári körök. Mert soha még ilyen nagy horderejű döntést a magyar nemzet nem hozott. És ebben az a szép, hogy a döntést valóban a magyar nemzet hozza.
[...] Trianonban nem az a lesújtó, hogy a nemzet testben és lélekben elveszítette kétharmadát, hanem az, hogy úgy múlt el nyolcvan esztendő, hogy semmit sem tett ellene. Sem azok, akiket elszakítottak, sem azok, akik megmaradtak, nem tettek semmit.
[...] És íme, mit tesz a szabadság: eljött az idő. Ön most, kedves olvasó, ezzel a döntésével igazságot adhat Magyarországnak.
[...] Mert ugye ott lesz? És nem lesz egyedül. Sokan leszünk. Elege. Mostantól minden idegszálunkkal erre a napra készülünk.
[...] Ne törődjön azzal, hogy az éhes proletárok kormánya megpróbálja mozgósítani a maga nyomorúságos hadát, az ígérve nekik, hogy bár eddig semmik voltak, ha elmennek, és ellenünk szavaznak, akkor minden lesznek. Ne törődjön a bús csürhével, csak arra legyen gondja, hogy szépen felöltözve, mert ez lesz a legszebb nap az életében, melyért irigyelni fogják hetedíziglen is az utódok, elmenjen, és igennel szavazzon.
(Bencsik András: Mondj igent!, Magyar Demokrata, 2004. november 4.)
[...] Ha ma élne, nem lenne magyar állampolgár az írók, költők közül - a teljesség igénye nélkül Ady Endre, Arany János, Jókai Mór, Kazinczy Ferenc, Kosztolányi Dezső, Madách Imre, Márai Sándor, Mikszáth Kálmán, Tamási Áron, Tóth Árpád, Pázmány Péter, "devizakülföldi" lenne Mátyás király, Bartók Bélától megkérdezné egy kíváncsi határőr, hogy mi célból kíván beutazni Magyarországra, és meddig szándékszik maradni, Liszt Ferenc pedig magyar személyi igazolvány híján nem vásárolhatna magának mobiltelefont (sem). Ezek az emberek valószínűleg nem értenének egyet ma a Magyar Szocialista Párttal és a Szabad Demokraták Szövetségével, amelyek arra buzdítják a magyar állampolgárokat (azokat a szerencséseket, akik - vagy akiknek a szülei - a nagy térképrajzolás idején a kerítés innenső oldalán maradtak), hogy december ötödikén nemmel szavazzanak a külföldön élő, magyar nemzetiségű polgárok magyar állampolgárságáról döntő népszavazáson. Nem értenék, hogy miért hazudnak összevissza az említett pártok emberei ebben a kérdésben, és miért riogatják a magyar társadalmat olyasmivel, ami egész egyszerűen nem igaz. Vegyül például a vészmadarak nagyasszonyát, Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezetőt, aki- többek között-az anyaország tömegközlekedési járműveit elözönlő határon túli magyar nyugdíjasoktól tart, akik ingyen utazgatnának a széles hazában. Rendkívül érdekes a kérdés felvetés: nem is olyan régen, az idén május elsején Medgyessy Péter akkori miniszterelnök még boldogan újságolta, hogy az Európai Unió nyugdíjasai ezen túl ingyen utazhatnak Magyarországon.
[...] Ugyanakkor az uniós polgár útlevél nélkül, személyi igazolvánnyal szabadon utazhat ide, korlátozás nélkül munkát vállalhat, vállalkozhat, lakást vehet nálunk - akár állami támogatással is. A határon túli magyar (kivéve a felvidékit és a szlovéniait, aki szintén uniós polgár) - nem, neki euró kell az anyaországba való rövid utazáshoz, netán vízum és egészségügyi biztosítás is. Azért is fura Lendvai érvelése, mert a dolgok jelenlegi állása szerint (és ezt az MSZP vezette kormány is teljes mellszélességgel támogatja) Románia 2007-ben az EU tagja lesz, így nemcsak az ottani másfél milliós magyarság, hanem a huszonhárommilliós teljes népesség nyugdíjasai ingyen utazhatnak majd nálunk, vállalhatnak munkát, és tartózkodhatnak korlátlan ideig az országban - kettős állampolgárság nélkül is. Oktalan és buta volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden, napirend előtt az Országgyűlésben mondott véleménye is, amely felelőtlen, a rövid távú haszonszerzés populista politikájának nevezte a kettős állampolgárság ügyében kezdeményezett népszavazást.
[...] Elkezdődött a magyar adófizetők riogatása is; a levegőben százmilliárdok röpködnek - baloldali sajtóorgánumok szerint ennyibe kerülhetnek majd a kettős állampolgárok. Hirtelen előbányásztak mindenféle hatástanulmányokat, amelyek szerint egészségügyi ellátások, nyugdíj és szociális juttatások járnak minden magyar állampolgárnak "fiktív lakcímbejelentés után", és bizony szavazni is fognak tudni, akárki meglátja.
[...] A kormánypártoknak rossz a lelkiismeretük, és attól tartanak, hogy valamikor mégiscsak meg kell fizetniük a következetes határon túli magyarság ellenes politikájuk árát.
(Lukács Csaba: Kölcsey és az idegenrendészet, Magyar Nemzet, 2004. november 5.)
A kettős állampolgárság bevezetését ellenző vélemények:
Egyrészt már régóta tűrhetetlen az, ahogyan a határon túli magyarokkal bánnak, amikor Magyarországra települve magyar állampolgárságért folyamodnak. Az MDF és Fidesz vezette kormány alatt éppen úgy megalázó, végtelenül bürokratikus eljárásnak tették ki őket, ahogy nem változott különösebben ez a helyzet akkor, amikor éppen a szocialisták voltak/vannak hatalmon.
[...] Mindezeket egybevéve tehát igenis fontos, hogy a magyar politika, a törvényhozás szembenézzen a szép beszédeken túli valósággal és a körülményekhez képest a lehető legjobb megoldást hozza meg már végre ebben a kérdésben. Másrészt viszont finoman szólva is erősen kérdéses, hogy a jó megoldás a határon túli magyarok magyar állampolgársága lenne. Már csak azért is, mert az állampolgárság egy olyan jogintézmény, amely alapvetően azt a célt szolgálja, hogy rendezze egy adott állam és az alapvetően a területén élő polgárok viszonyát.
[...]Természetesen kitalálható egy fékezett habzású állampolgárság, amellyel mondjuk nem jár egy csomó jog és kötelesség. Nagy kérdés persze, hogy ezzel elégedettek lennének-e a határon túli magyarok?
[...] Aztán ne felejtsük el a különösen érzékeny szavazási jog kérdését sem? Többen állítják, a Fidesz csak azért támogatja az ötletet, mert hosszabb távon ettől reméli szavazóbázisa megerősítését. A magyar állampolgár nemcsak választ, de választható is. Indulhat tehát z itteni választásokon olyan, aki ugyan állampolgár de nem itt él?
[...] A jobboldal megint belebonyolódott egy olyan ügybe, amely sok szempontból valóban rendezést igényelne, ám most egy erőfitogtatós, "na ki az igazabb magyar?" játékot lehet vele eljátszani, ami amúgy a legkevésbé sem segít azokon, akik pedig megérdemelnék, a határon túli magyarokon. Jól hangzik, szép beszédeket lehet majd mondani, ami jóval egyszerűbb, mint a számtalan közigazgatási problémát megoldani. Már megint csak ennyire futotta.
[...] Magyarországnak természetesen alapvető kötelessége, hogy erejéhez mérten segítse a határon túli magyarokat is. Csak éppen nem kisstílű politikai manőverekkel, hanem átgondolt koncepcióval. Ettől most megint igazán messze kerültünk.
(Dési János: Fékezett habzású állampolgárság és barátai, Népszava, 2004. november 4.)
[...]Aki magyar, aki hazafi, az szavazni fog, méghozzá arra, hogy a határon túl élő magyarok (egész pontosan: külhonba kényszerített testvéreink) kedvezményes eljárással kaphassanak magyar állampolgárságot. És aki távol akar maradni a népszavazástól, esetleg nemmel kívánna szavazni, az nem magyar, nem hazafi, nem fáj neki Trianon, nem akar igazságot, hanem utolsó hazaáruló.
[...] A szocialisták és a szabad demokraták a hazaárulók, na. Már megint ott tartunk tehát, hogy ha minden jól (rosszul) megy, sikerül magyarra és nem magyarra felosztani az országot. Magyar az, aki velünk tart, és idegen, aki nem.
[...] Erről (is) szól, sajnos, a decemberi népszavazás, elég elolvasni a kezdeményező szervezet röplapját.[...] Igazság, méltóság, méltányosság, erő, védelem, ezek a kulcs- és hívószavak. De vajon igazak-e? Igaz-e, hogy egy népszavazási igennel védelmet nyújthatunk, erőt adhatunk, magunkat is erősíthetjük, és igazságot is teremthetünk? Ez a kérdés - mondhatnám a nemzeties(kedő) kódrendszerben maradva -, válasszatok!
[...] Egyetlen esély van a több mint nyolcvan éve kialakult helyzet valamennyire megnyugtató kezelésére, mégpedig az Európai Unió integrációs szelleme. Éppen az a szellem, amely nem a vérségi kapcsolatokra, származásra, egymás ellen feszülő nemzetállamokra épít, hanem az együttműködésre, az egyenlő jogokra, a különbségek és különbözőségek jóindulatú elismerésére és elfogadására. Trianont nem tudjuk meg nem történtté tenni azzal, hogy az elcsatolt területeken élt magyarok leszármazottainak magyar állampolgárságot adunk, mert ettől még Kassa, Kolozsvár, Szabadka, Munkács ott marad, ahol van, legföljebb a most még ott élő magyarok nem maradnak ott, hanem a magyar útlevéllel a zsebükben idejönnek, és itt akarják folytatni az életüket. Az alapérv tehát hamis és megtévesztő, az érvelők politikai céljai pedig egyértelműek: könnyen érthető érzelmi politizálással támogatást és befolyást szerezni. Mindazonáltal a hamis érv mögött meghúzódik annyi igazság, hogy a határon túl élők minden bizonnyal érzelmi elégtételként fogadnák az állampolgárság könnyebb megszerzésének lehetőségét. Éppen ezért őket nem is lehet hibáztatni azért, hogy támogatják a kezdeményezést, még akkor sem, ha az érzelmeknél fontosabb és konkrétabb a lehetséges fizikai védelem, valamint az esetleges gazdasági előny.
[...] Vagyis az állampolgársággal kétségtelenül lehetne valami kézzelfoghatót adni a határon túliaknak, csakhogy ez a kézzelfogható nem más, mint az emigráció. Haza.
[...] Ezzel szemben viszont gyorsan kiürülnének vagy drámaian meggyengülnének a határon túli magyar közösségek. Lehet, hogy ez előbb-utóbb amúgy is bekövetkezne, de a kettős állampolgárság ezt a folyamatot siettetné. Beteljesedne Trianon. Ha forrón esszük a frissen főzött kását.
(Bolgár György: Mennyire esszük forrón?, Népszava, 2004. november 5.)
Becsületes és magyar-e az a honfitársunk, aki él alkotmányos jogával és nemmel szavaz a kettős állampolgárságra? A válasz: becstelen és nem is magyar. Orbán Viktor szerint legalábbis. A volt kormányfő - mint a gyurcsányi világban kétségbeesetten bolygó politikus - ugyanis ismét kijelölt egy utat, ami szomorúan ismerős a 2002-es választási hisztéria óta. Ismét itt van tehát a megosztás, a megosztottságra való elszánt törekvés gyomorszorító érzése, mely újra szembeállíthat családokat, barátokat, szomszédokat. Ismét mérgezheti a lassacskán helyreállt emberi kapcsolatokat.
[...]"Aki nemmel szavaz, az nem lehet 15 millió magyarnak a miniszterelnöke, és nem lehet 15 millió magyar érdekét szolgáló párt tagja sem" - mondta még Orbán.
[...] Hát igen. Orbán - megvágásáról elhíresült - hírtévés interjújában saját politikai jövőjét sötét színben ecsetelte a referendum kudarca esetén. Hogy netán távozni kívánna a közéletből is.
[...] Ha fiaskó a referendum, lám, még Orbán felelőssége is felmerülhet (nem fog, persze). Ha sikeres, akkor értelemszerűen a kormánynak kell mennie. (Ráadásul megbélyegezve, megszégyenülten, idegenszívűként.)
[...] Annyiban azért nyugodt vagyok, hogy megtűrt tagja maradhatok - még nem válasz esetén is - a 15 milliós nemzettestnek. Becstelenül persze - és nyilván csak átmenetileg.
(Veress Jenő: Becstelenül, Népszava, 2004. november 9.)
A kettős állampolgárság bevezetésével kapcsolatos egyéb vélemények:
[...] Hiába a morális járandóság, ha politikailag, gazdaságilag és szociálisan egyelőre csak bizonytalanul fityeg a kettős állampolgárság. Nagy hirtelen tűzték a népi ügydöntés táblájára.
Még azt sem tudni, hogy kellő részvétel és többségi igen esetén is, mikor és milyen kettős állampolgársági törvényt alkot az Országgyűlés kétharmados többséggel. Pedig ennek függvénye lenne (volna) legalább két tucat más konkrét jogszabály, amely új állampolgártársaink lehetőségeit és kötelességeit szabályozná. Ezektől függne az, hogy mennyien és mire mennek újsütetű magyar állampolgárságukkal, és ez menyibe kerül nekik, illetve nekünk.
[...] Van egy papír, ami félmillió áttelepülő "költségét" 245 milliárd forintra becsüli - ha "minden" járandóságot mai áron mind a félmillióan megkapnak. De: 1. Lesznek-e ennyien? 2. Ennyien lesznek-e? 3. Megkapnak-e minden járandóságot? 4. S azok mekkorák lesznek akkor? (Mikor?) Csupa feltételezés. Amelyből akár egészen szemét további feltételezések fakadhatnak. Például: tízezer munkaképes, jó szakmájú, kis tőkével is rendelkező harmincas jöhet, húszezer nyugdíjközeli meg nem. Cselédnek való jöjjön, hivatalba ülendő nehogy. Óvodás gyerekét hozhatja, de a gimnáziumot nehogy túltöltsék már. Ja, és egyáltalán roma magyar jöhet?
[...] Nem lehet átgondolni az igazi kérdést: jobb vagy rosszabb lesz határon túli nemzettársainknak, ha igent mondunk? Az biztos, nagyon rosszul fog esni nekik, ha nemet mondunk. Az is, ha kevesen megyünk szavazni. Nem ezt érdemelnék tőlünk. De ha egyszer nem tudjuk, hogy jót teszünk-e, akkor mire mondunk igent?
[...] Annyi biztos, hogy az állampolgárság megadásánál többet érne neki, ha szülőföldjén megkapná a szükséges jogbiztonságot, autonómiával is, valamint a megmaradást biztossá is tevő anyagi-szociális-oktatási fejlődési esélyt, Magyarország segítségével is. Ha mindezt megkapja, az állampolgárság valóban ráadásnak, lelki elégtételnek kellhet neki. De ha nem kapja meg, akkor nem sokra megy a kettős állampolgársággal sem, és nem biztos, hogy egyáltalán vigasznak érzi.
[...] A kettős állampolgárság megszavazása lehet "lelki vagy jogi elégtétel", (szerintem legyen is), de: ettől még belátható időben és konkrétan nem történik semmi, ami tényleg ügydöntő.
(Füzes Oszkár: Gombostűvel, Népszabadság, 2004. november 3.)
A kettős állampolgárság ügye egyfelől érzelmi, másfelől tárgyszerű kérdések sorozatából építkezik. Érzelmi - elsősorban a határainkon kívül élő magyarok szempontjából, de sok határon belül élőnek is. Szakmai minden szempontból, ami kívül esik az érzelmeken: rideg tényeken és még annál is ridegebb kérdéseken alapulnak. Ezeket nemcsak a határok övezte bensőség védettségéből lehet feltenni. Szakmai kérdés, hogy van-e értelme a kettős állampolgárságnak azután, hogy két szomszédunk velünk együtt lett az Európai Unió tagja, másik kettő jó úton halad efelé. A kettős állampolgárság bevezetésének milyen hatása lenne az anyaországi társadalomra? Az oktatásra, az egészségügyre, az adórendszerre és a munkaerőpiacra? Végül: milyen hatása lenne a választójogra? Súlyos tévedés lenne azt gondolni, hogy a politikai vita nem erről szól.
[...] Gyurcsány Ferenc a kettős állampolgárság kapcsán Trianon-veszélyről beszél, holott ha van ügy, amelynek kapcsán Trianont nem jó szóba hozni, úgy ez az. Ráadásul a tétet tovább srófolja a kormány azzal, hogy határozott, mérlegelést nem engedő nemre szólítja föl a szavazókat. A kormányfő gazdasági múltjából adódó menedzserhatározottsággal reagál, miközben a politikusi bölcselkedésnek, de akár "a húzd meg ereszd meg"-nek is több helye lett volna. Orbán Viktor sem maradt adós: kijelentése, hogy "a becsületes magyaroknak igennel kell szavazniuk", mellbevágóan semmibe veszi mindazokat, akik esetleg nem úgy gondolkodnak a világról, és benne a magyarokról, magyarságról, ahogyan ő. A jelzőbója elszabadult. Part még nem látszik csak a mélység.
(Tóth Ákos: Mélység, Népszabadság, 2004. november 9.)
A kettős állampolgárság bevezetését támogató vélemények:
[...] Ha a többség igent mond, a mindenkori magyar kormányfőnek már kötelező módon 15 millió magyar "lelki" miniszterelnökeként kell fellépnie. A kisebbségben élő magyarok Budapestről történő erkölcsi-anyagi támogatása elfoglalná helyét a legfontosabb kormányzati teendők között, és egyetlen felelős vezető sem állíthatná be úgy, mintha különleges kegyet gyakorolna ilyen feladatok teljesítésével. Van azonban egy másik forgatókönyv is: ha az anyaországi választópolgárok tömegesen tüntető távolmaradással kezelik a népszavazásnak a kettős állampolgárságra vonatkozó részét - esetleg a többség a nemet ikszelné be voksoláskor. Olyan lenne ez, mintha a határon túliak képébe vágnák: "Nincs szükségünk rátok!" Egyáltalán nem meglepő, hogy leginkább jobboldali politikusok érzékelik a veszélyt. A hivatkozás a teljes nemzetre ugyanis hazánkban a konzervatív szárny előjogává vált a határok nélküli egység tagadásával az ország lakossága megfosztaná őket retorikájuk egyik alapelemétől. Egyébként attól tartanak a jobboldalon, hogy a sikertelen népszavazás "egy második, lelki Trianonnal lenne egyenértékű. Igazuk van: fájdalmas öncsonkítást követne el Magyarország, ha épp a határok légiesítési folyamata közben taszítaná el magától a magyar kultúrkörhöz tartozó tömegeket. Azokat a milliókat, akikkel az unió terjeszkedése által a közeli jövőben - és mindenféle területi revízió nélkül - szoros egységet alkothatna. Így mindannyian szegényebbek lennénk. Politikai hovatartozástól teljesen függetlenül.
(Neumann Ottó: Színvallás, Magyar Hírlap, 2004. október 29.)
[...] Most aztán kezdhetnek pezsegni, szervezkedni a polgári körök. Mert soha még ilyen nagy horderejű döntést a magyar nemzet nem hozott. És ebben az a szép, hogy a döntést valóban a magyar nemzet hozza.
[...] Trianonban nem az a lesújtó, hogy a nemzet testben és lélekben elveszítette kétharmadát, hanem az, hogy úgy múlt el nyolcvan esztendő, hogy semmit sem tett ellene. Sem azok, akiket elszakítottak, sem azok, akik megmaradtak, nem tettek semmit.
[...] És íme, mit tesz a szabadság: eljött az idő. Ön most, kedves olvasó, ezzel a döntésével igazságot adhat Magyarországnak.
[...] Mert ugye ott lesz? És nem lesz egyedül. Sokan leszünk. Elege. Mostantól minden idegszálunkkal erre a napra készülünk.
[...] Ne törődjön azzal, hogy az éhes proletárok kormánya megpróbálja mozgósítani a maga nyomorúságos hadát, az ígérve nekik, hogy bár eddig semmik voltak, ha elmennek, és ellenünk szavaznak, akkor minden lesznek. Ne törődjön a bús csürhével, csak arra legyen gondja, hogy szépen felöltözve, mert ez lesz a legszebb nap az életében, melyért irigyelni fogják hetedíziglen is az utódok, elmenjen, és igennel szavazzon.
(Bencsik András: Mondj igent!, Magyar Demokrata, 2004. november 4.)
[...] Ha ma élne, nem lenne magyar állampolgár az írók, költők közül - a teljesség igénye nélkül Ady Endre, Arany János, Jókai Mór, Kazinczy Ferenc, Kosztolányi Dezső, Madách Imre, Márai Sándor, Mikszáth Kálmán, Tamási Áron, Tóth Árpád, Pázmány Péter, "devizakülföldi" lenne Mátyás király, Bartók Bélától megkérdezné egy kíváncsi határőr, hogy mi célból kíván beutazni Magyarországra, és meddig szándékszik maradni, Liszt Ferenc pedig magyar személyi igazolvány híján nem vásárolhatna magának mobiltelefont (sem). Ezek az emberek valószínűleg nem értenének egyet ma a Magyar Szocialista Párttal és a Szabad Demokraták Szövetségével, amelyek arra buzdítják a magyar állampolgárokat (azokat a szerencséseket, akik - vagy akiknek a szülei - a nagy térképrajzolás idején a kerítés innenső oldalán maradtak), hogy december ötödikén nemmel szavazzanak a külföldön élő, magyar nemzetiségű polgárok magyar állampolgárságáról döntő népszavazáson. Nem értenék, hogy miért hazudnak összevissza az említett pártok emberei ebben a kérdésben, és miért riogatják a magyar társadalmat olyasmivel, ami egész egyszerűen nem igaz. Vegyül például a vészmadarak nagyasszonyát, Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezetőt, aki- többek között-az anyaország tömegközlekedési járműveit elözönlő határon túli magyar nyugdíjasoktól tart, akik ingyen utazgatnának a széles hazában. Rendkívül érdekes a kérdés felvetés: nem is olyan régen, az idén május elsején Medgyessy Péter akkori miniszterelnök még boldogan újságolta, hogy az Európai Unió nyugdíjasai ezen túl ingyen utazhatnak Magyarországon.
[...] Ugyanakkor az uniós polgár útlevél nélkül, személyi igazolvánnyal szabadon utazhat ide, korlátozás nélkül munkát vállalhat, vállalkozhat, lakást vehet nálunk - akár állami támogatással is. A határon túli magyar (kivéve a felvidékit és a szlovéniait, aki szintén uniós polgár) - nem, neki euró kell az anyaországba való rövid utazáshoz, netán vízum és egészségügyi biztosítás is. Azért is fura Lendvai érvelése, mert a dolgok jelenlegi állása szerint (és ezt az MSZP vezette kormány is teljes mellszélességgel támogatja) Románia 2007-ben az EU tagja lesz, így nemcsak az ottani másfél milliós magyarság, hanem a huszonhárommilliós teljes népesség nyugdíjasai ingyen utazhatnak majd nálunk, vállalhatnak munkát, és tartózkodhatnak korlátlan ideig az országban - kettős állampolgárság nélkül is. Oktalan és buta volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden, napirend előtt az Országgyűlésben mondott véleménye is, amely felelőtlen, a rövid távú haszonszerzés populista politikájának nevezte a kettős állampolgárság ügyében kezdeményezett népszavazást.
[...] Elkezdődött a magyar adófizetők riogatása is; a levegőben százmilliárdok röpködnek - baloldali sajtóorgánumok szerint ennyibe kerülhetnek majd a kettős állampolgárok. Hirtelen előbányásztak mindenféle hatástanulmányokat, amelyek szerint egészségügyi ellátások, nyugdíj és szociális juttatások járnak minden magyar állampolgárnak "fiktív lakcímbejelentés után", és bizony szavazni is fognak tudni, akárki meglátja.
[...] A kormánypártoknak rossz a lelkiismeretük, és attól tartanak, hogy valamikor mégiscsak meg kell fizetniük a következetes határon túli magyarság ellenes politikájuk árát.
(Lukács Csaba: Kölcsey és az idegenrendészet, Magyar Nemzet, 2004. november 5.)
A kettős állampolgárság bevezetését ellenző vélemények:
Egyrészt már régóta tűrhetetlen az, ahogyan a határon túli magyarokkal bánnak, amikor Magyarországra települve magyar állampolgárságért folyamodnak. Az MDF és Fidesz vezette kormány alatt éppen úgy megalázó, végtelenül bürokratikus eljárásnak tették ki őket, ahogy nem változott különösebben ez a helyzet akkor, amikor éppen a szocialisták voltak/vannak hatalmon.
[...] Mindezeket egybevéve tehát igenis fontos, hogy a magyar politika, a törvényhozás szembenézzen a szép beszédeken túli valósággal és a körülményekhez képest a lehető legjobb megoldást hozza meg már végre ebben a kérdésben. Másrészt viszont finoman szólva is erősen kérdéses, hogy a jó megoldás a határon túli magyarok magyar állampolgársága lenne. Már csak azért is, mert az állampolgárság egy olyan jogintézmény, amely alapvetően azt a célt szolgálja, hogy rendezze egy adott állam és az alapvetően a területén élő polgárok viszonyát.
[...]Természetesen kitalálható egy fékezett habzású állampolgárság, amellyel mondjuk nem jár egy csomó jog és kötelesség. Nagy kérdés persze, hogy ezzel elégedettek lennének-e a határon túli magyarok?
[...] Aztán ne felejtsük el a különösen érzékeny szavazási jog kérdését sem? Többen állítják, a Fidesz csak azért támogatja az ötletet, mert hosszabb távon ettől reméli szavazóbázisa megerősítését. A magyar állampolgár nemcsak választ, de választható is. Indulhat tehát z itteni választásokon olyan, aki ugyan állampolgár de nem itt él?
[...] A jobboldal megint belebonyolódott egy olyan ügybe, amely sok szempontból valóban rendezést igényelne, ám most egy erőfitogtatós, "na ki az igazabb magyar?" játékot lehet vele eljátszani, ami amúgy a legkevésbé sem segít azokon, akik pedig megérdemelnék, a határon túli magyarokon. Jól hangzik, szép beszédeket lehet majd mondani, ami jóval egyszerűbb, mint a számtalan közigazgatási problémát megoldani. Már megint csak ennyire futotta.
[...] Magyarországnak természetesen alapvető kötelessége, hogy erejéhez mérten segítse a határon túli magyarokat is. Csak éppen nem kisstílű politikai manőverekkel, hanem átgondolt koncepcióval. Ettől most megint igazán messze kerültünk.
(Dési János: Fékezett habzású állampolgárság és barátai, Népszava, 2004. november 4.)
[...]Aki magyar, aki hazafi, az szavazni fog, méghozzá arra, hogy a határon túl élő magyarok (egész pontosan: külhonba kényszerített testvéreink) kedvezményes eljárással kaphassanak magyar állampolgárságot. És aki távol akar maradni a népszavazástól, esetleg nemmel kívánna szavazni, az nem magyar, nem hazafi, nem fáj neki Trianon, nem akar igazságot, hanem utolsó hazaáruló.
[...] A szocialisták és a szabad demokraták a hazaárulók, na. Már megint ott tartunk tehát, hogy ha minden jól (rosszul) megy, sikerül magyarra és nem magyarra felosztani az országot. Magyar az, aki velünk tart, és idegen, aki nem.
[...] Erről (is) szól, sajnos, a decemberi népszavazás, elég elolvasni a kezdeményező szervezet röplapját.[...] Igazság, méltóság, méltányosság, erő, védelem, ezek a kulcs- és hívószavak. De vajon igazak-e? Igaz-e, hogy egy népszavazási igennel védelmet nyújthatunk, erőt adhatunk, magunkat is erősíthetjük, és igazságot is teremthetünk? Ez a kérdés - mondhatnám a nemzeties(kedő) kódrendszerben maradva -, válasszatok!
[...] Egyetlen esély van a több mint nyolcvan éve kialakult helyzet valamennyire megnyugtató kezelésére, mégpedig az Európai Unió integrációs szelleme. Éppen az a szellem, amely nem a vérségi kapcsolatokra, származásra, egymás ellen feszülő nemzetállamokra épít, hanem az együttműködésre, az egyenlő jogokra, a különbségek és különbözőségek jóindulatú elismerésére és elfogadására. Trianont nem tudjuk meg nem történtté tenni azzal, hogy az elcsatolt területeken élt magyarok leszármazottainak magyar állampolgárságot adunk, mert ettől még Kassa, Kolozsvár, Szabadka, Munkács ott marad, ahol van, legföljebb a most még ott élő magyarok nem maradnak ott, hanem a magyar útlevéllel a zsebükben idejönnek, és itt akarják folytatni az életüket. Az alapérv tehát hamis és megtévesztő, az érvelők politikai céljai pedig egyértelműek: könnyen érthető érzelmi politizálással támogatást és befolyást szerezni. Mindazonáltal a hamis érv mögött meghúzódik annyi igazság, hogy a határon túl élők minden bizonnyal érzelmi elégtételként fogadnák az állampolgárság könnyebb megszerzésének lehetőségét. Éppen ezért őket nem is lehet hibáztatni azért, hogy támogatják a kezdeményezést, még akkor sem, ha az érzelmeknél fontosabb és konkrétabb a lehetséges fizikai védelem, valamint az esetleges gazdasági előny.
[...] Vagyis az állampolgársággal kétségtelenül lehetne valami kézzelfoghatót adni a határon túliaknak, csakhogy ez a kézzelfogható nem más, mint az emigráció. Haza.
[...] Ezzel szemben viszont gyorsan kiürülnének vagy drámaian meggyengülnének a határon túli magyar közösségek. Lehet, hogy ez előbb-utóbb amúgy is bekövetkezne, de a kettős állampolgárság ezt a folyamatot siettetné. Beteljesedne Trianon. Ha forrón esszük a frissen főzött kását.
(Bolgár György: Mennyire esszük forrón?, Népszava, 2004. november 5.)
Becsületes és magyar-e az a honfitársunk, aki él alkotmányos jogával és nemmel szavaz a kettős állampolgárságra? A válasz: becstelen és nem is magyar. Orbán Viktor szerint legalábbis. A volt kormányfő - mint a gyurcsányi világban kétségbeesetten bolygó politikus - ugyanis ismét kijelölt egy utat, ami szomorúan ismerős a 2002-es választási hisztéria óta. Ismét itt van tehát a megosztás, a megosztottságra való elszánt törekvés gyomorszorító érzése, mely újra szembeállíthat családokat, barátokat, szomszédokat. Ismét mérgezheti a lassacskán helyreállt emberi kapcsolatokat.
[...]"Aki nemmel szavaz, az nem lehet 15 millió magyarnak a miniszterelnöke, és nem lehet 15 millió magyar érdekét szolgáló párt tagja sem" - mondta még Orbán.
[...] Hát igen. Orbán - megvágásáról elhíresült - hírtévés interjújában saját politikai jövőjét sötét színben ecsetelte a referendum kudarca esetén. Hogy netán távozni kívánna a közéletből is.
[...] Ha fiaskó a referendum, lám, még Orbán felelőssége is felmerülhet (nem fog, persze). Ha sikeres, akkor értelemszerűen a kormánynak kell mennie. (Ráadásul megbélyegezve, megszégyenülten, idegenszívűként.)
[...] Annyiban azért nyugodt vagyok, hogy megtűrt tagja maradhatok - még nem válasz esetén is - a 15 milliós nemzettestnek. Becstelenül persze - és nyilván csak átmenetileg.
(Veress Jenő: Becstelenül, Népszava, 2004. november 9.)
A kettős állampolgárság bevezetésével kapcsolatos egyéb vélemények:
[...] Hiába a morális járandóság, ha politikailag, gazdaságilag és szociálisan egyelőre csak bizonytalanul fityeg a kettős állampolgárság. Nagy hirtelen tűzték a népi ügydöntés táblájára.
Még azt sem tudni, hogy kellő részvétel és többségi igen esetén is, mikor és milyen kettős állampolgársági törvényt alkot az Országgyűlés kétharmados többséggel. Pedig ennek függvénye lenne (volna) legalább két tucat más konkrét jogszabály, amely új állampolgártársaink lehetőségeit és kötelességeit szabályozná. Ezektől függne az, hogy mennyien és mire mennek újsütetű magyar állampolgárságukkal, és ez menyibe kerül nekik, illetve nekünk.
[...] Van egy papír, ami félmillió áttelepülő "költségét" 245 milliárd forintra becsüli - ha "minden" járandóságot mai áron mind a félmillióan megkapnak. De: 1. Lesznek-e ennyien? 2. Ennyien lesznek-e? 3. Megkapnak-e minden járandóságot? 4. S azok mekkorák lesznek akkor? (Mikor?) Csupa feltételezés. Amelyből akár egészen szemét további feltételezések fakadhatnak. Például: tízezer munkaképes, jó szakmájú, kis tőkével is rendelkező harmincas jöhet, húszezer nyugdíjközeli meg nem. Cselédnek való jöjjön, hivatalba ülendő nehogy. Óvodás gyerekét hozhatja, de a gimnáziumot nehogy túltöltsék már. Ja, és egyáltalán roma magyar jöhet?
[...] Nem lehet átgondolni az igazi kérdést: jobb vagy rosszabb lesz határon túli nemzettársainknak, ha igent mondunk? Az biztos, nagyon rosszul fog esni nekik, ha nemet mondunk. Az is, ha kevesen megyünk szavazni. Nem ezt érdemelnék tőlünk. De ha egyszer nem tudjuk, hogy jót teszünk-e, akkor mire mondunk igent?
[...] Annyi biztos, hogy az állampolgárság megadásánál többet érne neki, ha szülőföldjén megkapná a szükséges jogbiztonságot, autonómiával is, valamint a megmaradást biztossá is tevő anyagi-szociális-oktatási fejlődési esélyt, Magyarország segítségével is. Ha mindezt megkapja, az állampolgárság valóban ráadásnak, lelki elégtételnek kellhet neki. De ha nem kapja meg, akkor nem sokra megy a kettős állampolgársággal sem, és nem biztos, hogy egyáltalán vigasznak érzi.
[...] A kettős állampolgárság megszavazása lehet "lelki vagy jogi elégtétel", (szerintem legyen is), de: ettől még belátható időben és konkrétan nem történik semmi, ami tényleg ügydöntő.
(Füzes Oszkár: Gombostűvel, Népszabadság, 2004. november 3.)
A kettős állampolgárság ügye egyfelől érzelmi, másfelől tárgyszerű kérdések sorozatából építkezik. Érzelmi - elsősorban a határainkon kívül élő magyarok szempontjából, de sok határon belül élőnek is. Szakmai minden szempontból, ami kívül esik az érzelmeken: rideg tényeken és még annál is ridegebb kérdéseken alapulnak. Ezeket nemcsak a határok övezte bensőség védettségéből lehet feltenni. Szakmai kérdés, hogy van-e értelme a kettős állampolgárságnak azután, hogy két szomszédunk velünk együtt lett az Európai Unió tagja, másik kettő jó úton halad efelé. A kettős állampolgárság bevezetésének milyen hatása lenne az anyaországi társadalomra? Az oktatásra, az egészségügyre, az adórendszerre és a munkaerőpiacra? Végül: milyen hatása lenne a választójogra? Súlyos tévedés lenne azt gondolni, hogy a politikai vita nem erről szól.
[...] Gyurcsány Ferenc a kettős állampolgárság kapcsán Trianon-veszélyről beszél, holott ha van ügy, amelynek kapcsán Trianont nem jó szóba hozni, úgy ez az. Ráadásul a tétet tovább srófolja a kormány azzal, hogy határozott, mérlegelést nem engedő nemre szólítja föl a szavazókat. A kormányfő gazdasági múltjából adódó menedzserhatározottsággal reagál, miközben a politikusi bölcselkedésnek, de akár "a húzd meg ereszd meg"-nek is több helye lett volna. Orbán Viktor sem maradt adós: kijelentése, hogy "a becsületes magyaroknak igennel kell szavazniuk", mellbevágóan semmibe veszi mindazokat, akik esetleg nem úgy gondolkodnak a világról, és benne a magyarokról, magyarságról, ahogyan ő. A jelzőbója elszabadult. Part még nem látszik csak a mélység.
(Tóth Ákos: Mélység, Népszabadság, 2004. november 9.)
A kettős állampolgárság kérdésével foglalkozó publicisztikák:
Neumann Ottó: Színvallás, Magyar Hírlap, 2004. október 29.
Füzes Oszkár: Gombostűvel, Népszabadság, 2004. november 3.
Bencsik András: Mondj igent!, Magyar Demokrata, 2004. november 4.
Dési János: Fékezett habzású állampolgárság és barátai, Népszava, 2004. november 4.
Bolgár György: Mennyire esszük forrón?, Népszava, 2004. november 5.
Lukács Csaba: Kölcsey és az idegenrendészet, Magyar Nemzet, 2004. november 5.
Veress Jenő: Becstelenül, Népszava, 2004. november 9.
Tóth Ákos: Mélység, Népszabadság, 2004. november 9.
Copyright 2024. Political Capital Policy Research and Consulting Institute. Minden jog fenntartva.