Vita a kettős állampolgárság bevezetéséről (2. rész)

A kettős állampolgárság bevezetését támogató vélemények:

Léteznek magyar ügyek. Vannak olyan kérdések, amelyeket egy egészséges nemzet vagy társadalom azonosan tud megítélni, egységesen tud képviselni. Így van ez a világ nagyobbik részén még akkor is, ha a jelenlegi magyar politikai paletta baloldalán cinikus (ál)érveléssel söpörnek le mindent, ami nemzeti ügy kifejezés alatt kerül a szemük elé. A köznyelvben csak kettős állampolgárságként emlegetett kérdés magyar ügy. S mint ilyennek, természetesen, van érzelmi és politikai vonzata egyaránt. Ami az elsőt illeti: megmagyarázható-e erkölcsi szempontból egy olyan igény elutasítása, amelyet a történelem igazságtalan fordulatai nyomán kisebbségi, elnyomott sorsba került nemzetrészek egységesen fogalmaznak meg az anyaország irányába?
[...] Miben különbözik a határon túli magyarokról hallani sem akaró kommunista rendszer a nemzeti ügyeket pénzben mérő balliberális koalíciótól?
[...] A balliberális oldalon egyetlen nagy szorongás mozgatja a szálakat, éspedig az esetleges áttelepültek esetleges választójoga. Amióta felvetődött a magyar állampolgárság könnyített - azaz az állandó magyarországi lakhely és munkahely nélküli - megszerzésének ügye, kormányzati oldalról állandósult a tömeges áttelepedés veszélyének híresztelése. Holott a határon túli vezetők nem győzik hangsúlyozni, a kivándorlási vágy helyett éppenséggel a biztonságérzést erősíti a magyar útlevél a kisebbségben élő közösségek körében. Ha pedig nincs áttelepülés, nincs munkahely, lakás, személyi igazolvány sem, tehát semmiféle szociális juttatásról nem lehet szó. Nem is beszélve a választójogról, amely csak azt illeti meg, akinek állandó magyarországi lakcíme van, a törvény módosításához pedig kétharmados parlamenti többség kell.
[...] A Fideszre másfél millióan szavaztak az európai parlamenti megméretésen. A baloldal vérlázító érveinek szajkózása a következő hetekben csak növelheti a jobboldali tábor elszántságát e magyar ügy mellett. A siker küszöbén vagyunk.
(Pataky István: Egy magyar ügy, Magyar Nemzet, 2004. november 10.)

[...] Gyurcsány Ferenc magyarországi miniszterelnök nem akarja megteremteni a kettős állampolgárság intézményét. Nagyon nem akarja. Hogy miért, az nem tudható bizonyosan, leginkább talán azért, mert Gyurcsány Ferenc magyarországi miniszterelnök győzelmet akar, bármilyen kicsit is, de győzni akar, mert legitimitásának tátongó lyukait egy népszavazási nem győzelemmel akarja bestoppolni. Hogy utána nyugodtan elmondhassa: a többség mellette áll. Meg a kettős állampolgárság ellen. Gyurcsány Ferenc magyarországi miniszterelnök azoknak a bőrét viszi vásárra, azok kárán akar múlandó és hiábavaló győzelmet aratni, akiknek nincs joguk, ma még nincs joguk beleszólni sorsuk alakításába. S a határon túli, sokszor megalázott magyarokon azokkal akar üttetni egy nagyot, akik nyomorúsága épp abból az átalakulásból származik, amelynek egyik legnagyobb haszonélvezője ő maga. A nárcizmussal ötvözött politikai machiavellizmus így csap át a haza- és köztársaság-árulás többszörös körébe.
[...] A Magyar Köztársaság valamennyi polgárának és különösen minden választott képviselőjének kötelessége, hogy a határon túli magyarok helyzetét, Magyarországgal való kapcsolatait a mindenkori lehetőségek függvényében javítsa. A kettős állampolgárság jogintézményének megteremtése iránti igény a határon túli magyar közösségekben fogalmazódott meg, a népszavazás kiírását a határon túli és inneni magyarság egyik legnagyobb szervezete, a Magyarok Világszövetsége kezdeményezte. Vagyis képviselőin keresztül a határon túli magyarság fordult a magyarországi polgárokhoz, hogy sorsuk, helyzetük javítása és közösségi céljaik elérése érdekében a Magyar Köztársaság hozza létre a kettős állampolgárság intézményét.
[...] Vagyis nincs és nem is volt szó soha százmilliárdos nagyságrendű, a Magyar Köztársaság költségvetését terhelő kiadásokról, ez pusztán fantazmagória, annak is a rosszindulatúbb és mint a fentiekben kimutattuk, alkotmányellenes válfajából. Aczél Endrének és véleményformáló társainak tehát nincs mitől félniük, pénztárcájukat nem fogják a határon túli magyarok megdézsmálni. (Ha én határon túli magyar lennék, nem is tartanék igényt Aczél Endre anyagi támogatására, azt pusztán önbecsülésből is visszautasítanám.)
[...] A kettős állampolgárság jogintézményének megteremtésével sem a magyar biztosítási rendszer, sem a választási rendszer nem omlik össze.
[...] Azaz minden olyan érv, amelyet a szocialisták és a szabad demokraták a kettős állampolgárság intézménye ellen felhoztak, az vagy nem felel meg a magyar törvényi szabályozásnak, vagy pedig nem a létező társadalmi folyamatokból indul ki. Ezt feltehetőleg ők is tudják, tehát a kettős állampolgárságot elutasító véleményük mögött más, belpolitikai, mégpedig meglehetősen öncélú belpolitikai megfontolások állnak. S ez nem más, mint hogy Gyurcsány Ferenc egy népszavazási győzelemmel akar legitimációt teremteni magának.
[...] Ami egyébként járt volna, s ma is jár, mégpedig nem kegyként, hanem kötelességként. S még nekünk, az adóknak kellene örülnünk, igen, még egyszer leírom, mi tartozunk hálával a sorsnak, hogy megszavazhatjuk, és ezzel megadhatjuk a magyar állampolgárságot mindazoknak, akiknek ez jár. Ne feledjük, az előttünk járó generációk nagy részének ez nem adatott meg.
(Csite András: A baloldal politikai machiavellizmusa, Magyar Nemzet, 2004. november 11.)

[...] Rögtön szögezzük le: a népszavazás nem befolyásolja a kettős állampolgárság tartalmát. Egy eredményes voksolás jogilag kötelezné a Magyar Köztársaság Országgyűlését egy törvény megalkotására, annak pontos tartalmának kidolgozása tehát a magyar honatyák felelőssége. Ráadásul, ha figyelembe vesszük, hogy az állampolgársági törvény kétharmados parlamenti támogatást igényel, akkor kimondhatjuk: a kettős állampolgárság ügyében a magyar politikai erők konszenzusára van szükség. Mindezt azért érdemes rögtön leszögezni, mert Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és az általa vezetett kommunikációs csapat félrevezető és szociális demagógián alapuló kampányba kezdett.
[...] Gyurcsány Ferenc logikája egyszerű: demagógiával növeljük az MSZP népszerűségét. A miniszterelnök mindent ennek rendelt alá, ugyanis választási legitimáció híján MSZP-n belüli súlya a közvélemény-kutatókon múlik. Szeme előtt ott lebeg a "23 millió román vendégmunkás" dicstelen, ám hatásos példája. Céljai elérése érdekében pedig az MSZP semmitől sem fog visszariadni. Ha kell, a befolyása alatt álló közszolgálati televízió Este című műsora kész tényként közli, hogy a kettős állampolgárság 100 milliárdjába kerül a magyar adófizetőknek - annak ellenére, hogy tudjuk: ez nem igaz.
[...] A miniszterelnök és az MSZP frontálisan megy szembe a határon túli magyarság egészével. A szomszédos országban élő magyarok körében a kormánypárti üzenet egyértelmű: feleslegesek vagyunk.
[...] A Fidesz is rendelkezik olyan felmérésekkel, amelyek jelzik: a határon túli magyarság körében az elvándorlási hajlam egyes területeken eléri a 15 százalékot, ami sajnálatos tény. Csakhogy a felmérésekből az is kiderül, hogy a kettős állampolgárság ténye mindezt nem befolyásolja meghatározó jelleggel. Vagyis, ha valaki Magyarországra akar költözni, ezt akkor is megteszi, ha nincs kettős állampolgársága. Illetve, ha valaki nem akar áttelepülni, ezt akkor sem fogja megtenni, ha nevezetesen magyar útlevél is van a zsebében. Az elvándorlást nem adminisztratív akadályokkal, hanem csakis a megfelelő életkörülmények kialakításával lehet megállítani. A legmegfelelőbb "politikai életkörülmény" pedig az autonómia. Az autonómia, amelynek a kettős állampolgárság nem mond ellent.
[...] Tisztában vagyunk a realitásokkal, ismerjük a magyar polgárok hajlandóságát a különböző választásokon való részvételre. Abban viszont bízhatunk, a Fidesz szimpatizánsainak minél nagyobb része elmegy szavazni. S ami talán ennél is fontosabb: minél több MSZP-SZDSZ-szimpatizáns jöjjön rá arra, hogy ha az urnák elé járul és igennel voksol, akkor nem a Fideszre, hanem a határon túli magyarságra szavaz. Ha szabad tanácsot adnunk, akkor azt mondhatnánk: menj el szavazni és hozz magaddal még egy nemzeti érzelmű baloldali szimpatizánst.
(Németh Zsolt: Kettős állampolgárság és nemzeti deficit, Magyar Nemzet, 2004. november 11.)

[...] Annak ellenére, hogy demokratikus körülmények között a parlamenti döntések sohasem egyszerűek és egyértelműen célirányosak, hiszen nem rendeleti kormányzás folyik, hanem törvénykezés, ez a törvény nagymértékben alakíthatná a magyarság sorsát, segíthetné demográfiai pozícióinak megőrzését a térségben, ha körültekintően fogalmaznák meg paragrafusait.
[...] Egyébként távlatilag és csak verbálisan az EU is valami hasonlót ígér, ezért idővel akár szükségtelenné is válhat egy ilyen törvény. Az átmeneti idő azonban kiszámíthatatlanul hosszú lehet, ezért nem érdemes az európai közösség ez irányú továbbfejlődésében bízni, ha nem cselekedni kell minél előbb, különben a demográfiai veszteség még nagyobb lehet. Az ismét lezáruló vagy legalábbis kevésbé átjárhatóvá váló határok mögött rekedő kétmilliónyi magyar körében felgyorsulhatnak az asszimilációs tendenciák. A kettős állampolgárság nagy előnye, hogy a dokumentum tulajdonosának nem kell elhamarkodnia döntését a szülőföld elhagyásáról, hanem megőrizheti jelenlétét otthon azzal, hogy fenntartja lakását, megtartja ingatlanait.
[...] A kettős állampolgárság tehát elsősorban gazdasági téren teremte meg gyümölcseit. Ezek a tapasztalatok a Kataron túli magyarok körében is általánosak. Feltűnő jelenség azonban a romániai horvát kisebbség körében, hogy útlevél birtokában sem költöznek el véglegesen Horvátországba. A kettős állampolgárságnak tehát - minden ellenkez8 híreszteléssel szemben - van egy, a szülőföldhöz ragaszkodást erősítő hatása. A kettős jog késlelteti, s visszafordíthatóvá is teszi az elvándorlást. Időt ad az esetleges döntésre, ami elhúzódhat akár a szülőföld lehetőségeinek javulásáig. Nem teszi földönfutóvá a migránst, mert nemcsak felnevelő hazája emlékeit, hagyományait őrizheti meg, hanem materiális javait is, amelyeket később akar fel is használhat a visszatéréskor. Lehetővé teszi a folyamatos kapcsolattartást a rokonokkal, a szülőkkel. A kettős állampolgárság olyan humanitárius intézmény, amely körültekintő alkalmazása esetén mind az egyéni-családi életcélok megvalósítását, mind a nemzeti megmaradást elősegítheti.
(Szabó A. Ferenc: Mire jó a kettős állampolgárság, Heti Válasz, 2004. november 11.)

[...] Nem lehet tehát elképzelni olyan felvilágosítást, amely egy meg nem hozott törvény következményeit taglalja. A széles körű felvilágosítás, remélem, nemcsak arra terjed majd ki, hogy mennyien akarnak eljönni Erdélyből. Pontos számot senki nem ismer, mert nem ismerhet. Leggyorsabban az Egészségügyi Minisztérium igyekezett túlteljesíteni a tervet, amikor már a múlt hét végén elővarázsolt félmillió bevándorlót és több százmilliárdos pluszkiadást. Kamu.
[...] Az igazságügy-miniszter-alkotmányjogász egyébként-pedig belenézve a tévékamerába, őszintén aggódott: mi lenne, ha magyarul nem beszélők lennének magyar állampolgárok? Ennél még Grünwald Béla is haladóbb elveket vallott. Erősen bizakodom, hogy azt is kiszámolja valaki: az államháztartás mennyit nyert a határon túlról érkező orvosok, mérnökök, egyéb szakemberek munkába állasával, akiknek képzési költségeit nem a magyar adófizető állta. Valamint azt is megtudhatjuk végre, hogy a hazai építőipar fellendüléséből az erdélyi munkások révén mennyit nyert a költségvetés, és mennyit a lakosság.
[...] Milyen jogon tilthatjuk meg sötét nyomorban és állandó diszkriminációban é18 embereknek, hogy eljöjjenek onnan, ahol teljesen kilátástalan a jövőjük? Nincs "gyepű", nincs "ősi szállásterület", nincs "vérrel megszentelt rög": emberek vannak, magyarok, akiknek jogát az emberi méltósághoz nem lehet megtagadni. Úgyhogy: igen.
(Ablonczy Balázs: Út a méltósághoz, Heti Válasz, 2004. november 11.)

[...] Népet irtani ugyanis nem fegyverrel kell, hanem törvényekkel és rendelkezésekkel. Vagy éppenséggel azok hiányával. Úgy szabad. Gyurcsány Ferenc és Hiller István nem hibáznak. Fegyver nélkül irtanák az elcsatolt magyart. Szavakkal ölni lehet, ugyebár. Hát ők most próbálkoznak. Például amikor arról beszélnek, hogy az áttelepülő tömegek (lásd: 23 millió román) mennyibe kerülnek majd a magyar államnak. Mintha az "áttelepülő tömegek" nem a magyarországi boltokban vásárolnának - és gyarapítanák a forgalmi adóval az államkasszát -, és nem a magyar államnak fizetnék be az adójukat, a tb-járulékukat. Ily módon biztosítottá válva. Vagyis jár nekik az egészségügyi szolgáltatás, mert fizettek érte, nem úgy, mint a tb-csalók.
[...] Egy jó tanács Gyurcsánynak és Hillernek: legyenek becsületesek, és lépjenek tovább a nyilatkozataikkal megkezdett úton. Finnyáskodás nélkül tessenek minden ellenzéki magyart a Dunába (Tiszába, dögtemetőbe) lövetni, a monotónia enyhítése végett pedig a karóba húzást ajánlom. A titói hagyományok nyomán. A Tisztelt Olvasó pedig december 5-én menjen el szavazni, és szavazzon igennel! Tegyünk a magyargyűlölet ellen!
(Haklik Norbert: Tito, Gyurcsány, Hiller, Magyar Nemzet, 2004. november 12.)

[...] Kormányunk és pártjai - MSZP, SZDSZ, a továbbiakban: MSZDSZ - bejelentették, hogy ellenzik a kettős állampolgárság megadását a határon túl élő magyaroknak, s javasolják híveiknek, hogy a december 5-i ügydöntő népszavazáson nemmel szavazzanak. Természetesen tudtuk róluk, hogy alapérzésük a gyűlölet, amivel különösen bennünket, magyarokat tüntetnek ki. Amikor Kovács László, a szocialista párt lelke, három éve beharangozta, hogy a kedvezménytörvény hatására 23 millió román fogja elárasztani az országot, akkor a szocialista szocializáció három pillérére támaszkodott: a butaságra, az alantasságra és a gyűlöletre. Milliók hittek neki rögtön, mert ez a gonosz kis mondat aljasan hazug volt - az illetők imádják, ha átejtik őket - és kellően gyűlölet-teli.
[...] A hazugság és a gyűlölet, jól látjuk, hogy mindig együtt jár az ostobasággal, a tudatlansággal, az irigységgel, a mohósággal, az önzéssel. Akiben ezek az értékek elhatalmasodnak, az a leghűbb MSZDSZ-szavazó, mert az önbecsülés és a gondolkodás lángja nem pislákol benne. Még azon sem gondolkodik el, hogy akár kaphatnának is állampolgárságot az utódállami magyarok. Az MSZDSZ-kormány úgy sem fog kiállni mellettük, ha bármi sérelem éri őket, ahogy szellemi ősei sohasem léptek föl az ellen, hogy a szerbek, a románok, a csehek véletlenül sem tartották be a trianoni szerződésben rájuk rótt kötelességeket, miként a '44-es erdélyi, délvidéki magyar holokausztot sem tették szóvá, de még a köztudatba sem engedték be. Az általuk vezényelt sajtó és oktatás láthatatlan cenzúrájával.
[...] Ha a népszavazás eredménye a nem lesz, az azt fogja jelenteni, hogy a nemzet megszűnt. Maga jelentette ki azt a tényt, hogy nem közös ihlet már, erkölcsi értelemben nem létezik, nem is óhajt létezni. A sírt, hol majd a nemzet süllyed el, népek fogják körülvenni Vörösmarty látomása szerint, szemükben azonban nem ül majd gyászkönny, inkább nagyot röhögnek.
[...] Egyetlen kérdés maradt bennem: akad-e akár egyetlenegy honatya vagy honanya az MSZDSZ-ben, aki ki meri mondani, hogy elegem volt belőletek, s a tragédiát megelőzendő, népe mellé áll?
(Czakó Gábor: Népszavazás önmagunkról, Magyar Nemzet, 2004. november 12.)

[...] Gyurcsány Ferenc - a kis magyar Hodorkovszkij - parlamenti beszédében egyértelműen a kettős állampolgárság megadásával szemben foglalt állást, a népszavazási kezdeményezést populistának nevezve és a támogató döntésből fakadó anyagi terhek irdatlan voltát ecsetelve. A miniszterelnök izgága és - maradva az ő eufemizmusánál - konfliktusvállaló természetének engedve az állampolgársági referendumot a két politikai tábort élesen megosztó konfliktussá emelte, azt a Fidesz elleni hangulatkeltés eszközének tekinti.
[...] Nem először fordul elő, hogy az MSZP Orbán Viktorra emel kezet, a pofon azonban a határon túli magyarok arcán csattan. A státustörvény romániai alkalmazásáról született kormányfői megállapodásra a 23 millió román munkavállaló rémképének felfestésével reagált a hazai baloldal, most azonban Gyurcsányék mintha kissé elszámították volna magukat.
Az MSZP vezetői úton-útfélen az érzelmi politizálás fontosságáról beszélnek, ami szerintük segít abban, hogy végre szerethető pártjuk legyen. A határon túl élő magyarok körében erre még biztosan sokáig kell várni.
(Szerető Szabolcs: Szemben a nemzettel, Magyar Nemzet, 2004. november 13.)

A kormányfőként egyre többet bakizó Gyurcsány úr eddigi teljesítményét tesszük mérlegre, akkor bizony jelentős súlya van annak a ténynek, hogy miniszterelnökünknek sikerült elérnie azt, amit 2002 óta egyetlen jobboldali politikusnak sem: a jobboldal szervezetileg és világnézetileg így-úgy megosztott táborát egységbe kovácsolni. Ennek még hasznát fogjuk venni, nemcsak december 5-én, hanem 2006-bon is. Sőt, ha a népszavazás sikeres lesz - s alighanem eredményes és sikeres lesz -, legalábbis a két igen szempontjából, akkor nem kell majd azon csodálkoznunk, ha Gyurcsány úr kommunikációs ámokfutását, fagyizásai és ródsói közt elejtett javaslatait az istenadta nép legaktívabb tagjai újabb népszavazások kezdeményezésével fogják opponálni.
[...] De Gyurcsányék azzal sem számoltak, hogy a saját szavazótáborukban is szép számmal akadnak az igenek pártján állók, akiknek bizony szembesülniük kell azzal a kérdéssel, hogy milyen magyarok ők akkor, tisztelettel. S e kérdésre nemcsak hogy nem könnyű válaszolni, de a benne megbúvó haza árulásvád bizony-bizony kikezdi a baloldali szavazók lelki integritását. Mert ők is magyarnak tudják magukat, igaz, bizonytalankodva, néha gyáván, ám néha a helyes vélemény pártján állva. De most ők is érzik, hogy a gyurcsányi nem bizony kényelmetlen.
(Csite András: Dupla igen december 5-én, Magyar Nemzet, 2004. november 16.)

A kettős állampolgárság bevezetését ellenző vélemények:

[...] Ha elfogadjuk, hogy polgár és polgár között nem lehet különbséget tenni, akkor, a határon túl élő magyaroknak nem csak egy útlevél jár majd. Jár majd a gyerekeknek az ingyenes iskoláztatás, a kedvezményes egészségügyi ellátás, gyereknek, nyugdíjasoknak. De felkészült-e az ország egészségügyi és oktatási rendszere több tízezer, százezer új diákra, betegre? A magyar egészségügyi rendszer túlterhelt és alulfinanszírozott. De ennyire telik - az itt élők befizetett adójából. Ugyanannyi pénzt kell majd több felé elosztani, így mindenkire kevesebb juthat. A romániai, szerbiai viszonyokhoz képest idehaza nagyságrendekkel jobb az ellátás.
[...] Mennyivel kell majd többet várni a rendelőkben, ha az idős erdélyi, vajdasági magyarok a számukra is ingyenessé váló magasabb színvonalú ellátás miatt itt keresnek gyógyulást fájdalmas betegségeikre? Kibírják-e majd szegényebb magyar polgártársaink, hogy a csökkenő gyógyszertámogatás miatt többet kell esetleg fizetni a receptre felírt gyógyszerért? Vajon hány családfő indítja útnak gyerekét az új hazába tanulni? Hány középiskolás érkezik majd hozzánk a magasabb oktatási színvonal miatt, s közülük mennyien lesznek, akik beiratkoznak az egyetemekre és főiskolákra - csökkentve ezzel az itthoniak bejutási esélyeit az államilag finanszírozott férőhelyekre. Az önkormányzatok a rendszerváltás óta élet-halál harcot folytatnak iskoláik fenntartásáért.
[...] A költségek csökkentése érdekében nagyobbak lehetnek az osztálylétszámok, csökkenhet az oktatás hatékonysága. S mi történik vajon, amikor az erdélyi, vajdasági diák megszerzi magyar diplomáját? Marad vagy hazamegy? Ha megy, szellemi tőkeként viszi magával azt a több millió forintot, amit taníttatására költött az ország.
[...] A legtöbb ember ott akar boldogulni, ahol született. Ezen semmiféle útlevél nem változtat. Egy darab papírtól senki nem lesz se boldogabb, se magyarabb. De attól igen, ha az anyaországtól esélyt kap ahhoz, hogy szülőföldjén találja meg a szerencséjét.
(Csík Rita: Mi a magyarabb, menni vagy maradni?, Népszava, 2004. november 11.)

[...] A vita néhány hétig, rosszabb esetben évekig, a "lelki Trianon", az erdélyi önmegtizedelés, útlevél, "kettős választójog", nyugdíj- és egészségbiztosítás, nemzeti egység, nemzetárulás, a kívül rekedtek jussa körül folyik majd. A szavak erejéről van szó. Félelmes szimbólumokról, melyekkel addig játszadoztak, amíg életre keltek.
[...] De ha a decemberi népszavazás érvényes és eredményes lesz, a kisebbségben élő magyarok támogatása, ügyeinek igazgatása a legfontosabb miniszterelnöki teendők közé lép elő. Beletartozik a mindenkori kormányfő "munkaköri leírásába".
[...] Most majd kiderül, hogy a Trianonon átívelő egység mítosza, az összetartozás létező élmény-e, vagy szólam. Kiderül, hogy hajlandók vagyunk-e fizetni, "megfizetni" érte, vagy csak a szánk járt.
[...] Kiderül, hogy az egység néha fikció. Hogy az érdekek állandóan újrateremtett, bizonytalan egyensúlya kormányozza még az olyan bonyolult közösségeket is, mint a nép vagy a nemzet. Kiderül majd, hogy - bár egy nyelven beszélünk, különbözünk is. Hogy nyolcvan év szétszakítottság rajtunk hagyta a nyomát. Hogy az erdélyi vagy a vajdasági magyar is (főleg) útlevelet, kedvezményt, munkát, jobb életet akar az "óhazától". Magasabb nyugdíjat, szellősebb oktatást, kevésbé korrupt közigazgatást, jobb orvost. Ókádári terminológiával: "életszínvonalat." A honi honfi pedig - bár bőven osztaná a Himnuszt - félti (vagy irigyli?) a pénzt. A viták hevében kiderül majd, hogy az erdélyi "tündérkertben" afféle "ossie-k" élnek.
[...] S megzsarolják a honi választókat, akiknek józan többsége sejti: itt a "nem" is rossz (mert bántó), az "igen" is (mert zűrzavarhoz vezet), és a taktikai "nem szavazok" se megoldás. A kormánypártok akkor döntenek jól, ha a kétes helyzetben nem méricskélnek, hanem bátran kiállnak, és azt mondják, amit gondolnak is.
[...] Nem! Ez fájó, egyértelmű igazság, de jobb igazat mondani. Nem: mert értelmetlenség. Nem: mert öncsalás. Nem: mert a tömeges kettős állampolgárság kiszámíthatatlan etnikai és szociális konfliktusokkal terhelné meg a túlfeszített magyar belpolitikát. És nem, mert nem hihető, hogy a kalandor megoldásokon kívül ne létezzék mindenki által elfogadható, normális magyar álláspont. Továbbá nem, mert fel kell nőni végre. És el kell fogadni, hogy azt a szomorú békét - azt a bizonyosat - nyolcvan éve megkötötték. Nem lehet újra megkötni, kicselezni sem. Ki kell találni, hogyan kell élni és megmaradni. Ki kell találni, hogyan kell élni és megmaradni
(Buják Attila: Legszebb álmaink, 168 Óra, 2004. november 11.)

[...] Csak egy szavunkba kerül. Igen, magyar testvéreim, egyetlen szavunkba kerül, és tizenötmillió magyarnak lesz magyar állampolgársága a Kárpát-medencében, még ha csak 12 és félmillióan vagyunk is. Ez, kérem, nem bűvészkedés a számokkal, mert higgyék el, sok szerencsétlen szerb, ukrán vagy román honfitársunk fedezi majd fel magában az elveszett magyart. Rá fog jönni, hogy 15 millió magyarnak lenni zsebre, már-már vérre menő dolog.
[...] Csak én lovagolok Trianon hátán a magyar nagypolitikába új magyar útlevelemmel. Miki.
[...] Garantálom nektek, hogy megint nagyok leszünk, mindenkinek odavágunk, először persze a komcsiknak, aztán a románoknak meg az amiknak is, és ráadásul ez az egész se nekem, se az országnak egy petákjába sem kerül, legalábbis e pillanatban nem, amikor pedig mégis, majd megint kitalálok valamit, különösen, ha addigra 15 millió magyar miniszterelnöke leszek, Vik.
[...] Az a baj, hogy tudjuk, mire megy ki a játék, de nem mondhatjuk, mert éppen az a játék lényege, hogy senki ne mondja ki, milyen játékot játszik. Tudjuk, hogy Mikinek semmi sem drága, ha eljátszhatja a nagymagyart, Nagy-Magyarországot és a kispolitikust, tudjuk, hogy Viknek ugyancsak semmi sem drága, ha érzékelteti, hogy lélekben ő is nagymagyar, miközben vele szemben a kormány nemhogy nem nagy, de még csak nem is kis magyar, sőt egyszerűen magyarellenes hazaáruló. Tudjuk, hogy a magyarok közül sokan boldogan jönnének ide, de azt is tudjuk, hogy nem boldogan fogadnánk őket, mert kevés a munka, kevés a pénz, és mi nem szeretnénk, ha magyar a magyarnak lenne farkasa.
[...] Gondolkozzatok, ízlelgessétek a számokat, és írjátok be a nemet. Gondolatban pedig hozzátehetitek, hogy igen. Értitek, ugye, hogy még így is nemigen a válasz. Feri.
(Bolgár György: Magyar a magyarnak magyarul, Népszava, 2004. november 12.)

[...] A rendszerváltáson és a kárpótlási jegyen már túl - de még a Csurka-dolgozaton innen - családom visszakapott egy zsebkendőnyi darabot egykor betagosított földje helyett. Tanakodtunk, mihez kellene vele kezdeni (hol volt még akkor a szőlőtelepítési támogatás...?), s ahogyan az már lenni szokott, egyre vadabb ötletek merültek fel.
[...] Eszerint bekerítenénk a földecskét, a kapujára kiírnánk újsütetű államunk szabadon választott nevét - például Jenőség - és megkezdenénk diplomáciai elismertetésünket. Magunkra nézvést elfogadnánk a Magyar Köztársaság törvényeinek joghatályát.
[...] Törvényt valószínűleg nem sértenénk vele, a maga telkén meg mindenki olyan hülye, amilyen csak lenni képes. A lényeg, hogy ezzel mást nem háborgatunk, nem hangoskodunk, hétvégén nem égetünk avart, és nem termesztünk vadkendert.
[...]Csak éppen mégsem lehet megcsinálni. Hogy miért? Mert - szólt általában a válasz - ilyenre még nem volt példa.
[...] Mint ahogyan önök helyesen sejtik, falut sem teremthettünk. Sőt, ezt a hivatalosság sokkal magabiztosabban verte vissza, mint államalapítási terveinket. Mert falu "csak úgy" nem születhet. Legfeljebb leválhat egy másikról. A jog ugyan megengedi új község alapítását, ám az ahhoz előírt feltételek kizárják.
[...] Csak a minap ötlött az eszembe, hogy milyen balekok voltunk mi akkor, hiszen nem jutott eszünkbe a népszavazás gondolata. A lehetetlenség és az értelmetlenség megvalósításának egyetlen demokratikus formája. De most már késő: december 5-ig nem tudunk mit tenni. Hát valahogy így maradtam én egyes állampolgár.
(Veress Jenő: Egyes állampolgárság!, Népszava, 2004. november 13.)

[...] Szeretnék föltenni egy végtelenül egyszerű kérdést. Pusztán azért, mert valaki határon túli magyar, kell-e nekem szeretnem és támogatnom? Nem azt helyes-e segítenem és támogatnom, aki bizalommal közelít hozzám, akit rendes és tisztességes embernek tartok, függetlenül attól, hogy mely állam polgára volna ő?
[...] Mindezt azért hozom föl, mert a politika nem képes arra - talán nem is dolga - hogy finom különbségeket láttasson két hasonlónak vélt dolog között. A szavazatokért gebedő politikus nem fog soha különbséget te