Nyerhetnek-e a kis pártok a népszavazással?

2004-12-02

A két kis parlamenti pártnak az MSZP és a Fidesz árnyékában valószínűleg nem hoz majd látható népszerűség-növekedést vagy -csökkenést a kórházprivatizációs és kettős állampolgárságról szóló népszavazási kampány, annak ellenére, hogy az egészségügy jövőjével kapcsolatban a SZDSZ provokatív, az MDF pedig váratlan álláspontot képviselt.

HÍR: Az MDF kezdeményezésére november 16-án négypárti egyeztetést tartottak a kettős állampolgárság kérdéséről. Eörsi Mátyás, az SZDSZ országgyűlési képviselője közölte, hogy szerinte a Fidesz-MPSZ javaslatának nincs igazi tartalma, csupán politikai szándékokat tükröz. Eörsi Mátyás leszögezte, hogy pártja rossznak tartja december 5-én tartandó népszavazás kettős állampolgárságra vonatkozó kérdését. Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője úgy vélte, hogy egyedül az MDF-nek van olyan javaslata, amely a kettős állampolgárság kérdését a törvényhozás útján megoldhatja. Csapody Miklós, az MDF országgyűlési képviselője kifejtette: pártja az állampolgársági törvényt úgy módosítaná, hogy kedvezményes honosítás esetében kimaradnának a törvényből azok a követelmények, melyek szerint, aki állampolgárságért folyamodik, legalább egy éve rendelkezzen magyarországi lakhellyel, valamint biztosítva legyen magyarországi megélhetése. November 16-i sajtótájékoztatóján Kuncze Gábor a kórházprivatizációs vita kapcsán azt nyilatkozta: "Kihívom vitára Orbán Viktort és Thürmer Gyulát, hogy meggyőzzem őket a kommunista felfogás hiábavalóságáról." November 19-én Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke nyilatkozatában cinikusnak nevezte a Fidesz-MPSZ magatartását, mivel szerinte az ellenzék igennel való szavazásra biztatja a választókat, miközben nem akar teljes értékű állampolgárságot adni a határon túli magyaroknak. November 20-án Gémesi György, az MDF elnökhelyettese a Demokrata Fórum Elnökök Tanácsának ülése után közölte: pártja azt javasolja a választóknak, hogy a kettős állampolgárságra igennel, az egészségügyi privatizációval kapcsolatos kérdésre pedig nemmel válaszoljanak a december 5-én tartandó népszavazáson. Gémesi azt is javasolta, hogy a négy parlamenti párt a népszavazásig közösen kampányoljon a kettős állampolgárság ügyében, mert megítélésük szerint így a választópolgárok egyszerre ismerhetnék meg az érveket és az ellenérveket. Az SZDSZ Szabad Tanácskozása november 21-i ülésén megállapodott abban, hogy a december 5-i népszavazáson két "nem" szavazat leadását tartja helyesnek. Fodor Gábor szerint a határon túli magyarok problémáira liberális választ kell adni, egy liberális bevándorlási törvényt kell alkalmazni.
November 26-án Kuncze Gábor azt javasolta, hogy a parlamenti pártok elnökei folytassanak nyilvános vitát a december 5-én tartandó népszavazás kérdéseiről. Az SZDSZ elnöke javaslatáról levélben tájékoztatta Orbán Viktort, a Fidesz-MPSZ, Dávid Ibolyát, az MDF és Hiller Istvánt, az MSZP elnökét. Gémesi György, az MDF elnökhelyettese pártja nyitottságát hangsúlyozta, Oláh Lajos, az MSZP pártigazgatója pedig azt mondta, hogy az MSZP hasznosnak tartja Kuncze Gábor kezdeményezését, és igent mond a felkérésre. Révész Máriusz, a Fidesz-MPSZ szóvivője közölte: Orbán Viktor nem mondja le egyetlen meghirdetett vidéki fórumát sem.

ELEMZÉS:

Hetek óta a december 5-i népszavazás áll a politikai kommunikáció középpontjában. De vajon a két nagy párt árnyékában mekkora lehetőséget kínál a népszavazás a két kisebb parlamenti pártnak, az SZDSZ-nek és az MDF-nek? A két időközi választáson (Sopronban és Szécsényben) gyengén, a parlamenti küszöb alatt teljesítő kis pártok nyerhetnek-e a népszavazással, vagy az igenek győzelme esetén a Fidesz, a nemek győzelme és az érvénytelenség esetén az MSZP visz mindent?

SZDSZ - Lendületes kezdés után visszaesés
A Szabad Demokraták Szövetsége markáns kijelentéssel kezdte meg népszavazási kommunikációját. Október végén Kuncze Gábor a privatizációt támogató plakátkiállításon azt mondta, hogy a Fidesz a Munkáspárthoz hasonlóan kommunista álláspontot képvisel a privatizációval kapcsolatban. Az SZDSZ lendületes kezdéséhez hozzájárult, hogy november elejéig a népszavazás két kérdése megközelítőleg azonos arányban volt napirenden, így a kisebbik kormánypárt a számára fontosabb, jobban kommunikálható kórház-privatizációval foglalkozhatott.

A liberális párt az EP-kampányban sikerrel bevezetett eszközéhez nyúlt vissza: online hirdetésekben hívta fel a figyelmet a liberális és a konzervatív álláspont közti különbségre. A hirdetés most is lehetőséget adott a felhasználóknak, hogy szavazzanak: számukra melyik megoldás szimpatikusabb az egészségügy jövőjével kapcsolatban.

Az SZDSZ kezdeti lendülete azonban gyorsan megtört, ami elsősorban két tényezőnek köszönhető. Egyrészt a liberálisok teljes egészében a szocialisták álláspontját követték, így saját üzeneteik nehezen megkülönböztethetővé váltak. Az MSZP és az SZDSZ véleménye helyett egyre inkább a kormány véleményéről lehetett hallani. Másrészt a november közepi MÁÉRT konferencia után a két népszavazási kérdés közül egyre erőteljesebben a kettős állampolgárság ügye került a figyelem középpontjába, amely nem tette lehetővé az SZDSZ liberális üzeneteinek kibontását az egészségügy jövőjéről.

A liberális párt a másodvonalból a négy pártelnök televíziós vitájának kezdeményezésével próbál kikecmeregni, egyelőre azonban úgy tűnik: az SZDSZ nem tud kitörni a másodhegedűs szerepköréből, így kijelenthető, hogy a kisebbik kormánypárt nem nyerhet, de nem is veszíthet sokat a népszavazáson. A két igen álláspontját ugyanis inkább a kormányhoz, mint a két párthoz kötik az emberek.

MDF - Különbözünk, tehát vagyunk
A Magyar Demokrata Fórum meglepte a közvéleményt azzal, hogy ismét a nagyobb ellenzéki párttól eltérő véleménnyel vágott bele a népszavazási kampányba. A párt, tovább folytatva önálló politizálását, nemet mondott az egészségügybe beáramló magántőke leállítására. Ez az álláspont alaposan meglepte a közvéleményt és a tagságot, amelynek egy része szembe is fordult az elnökséggel.
A kritikák hatására az MDF finomított álláspontján. A párt parlamenti frakciója azzal az új javaslattal állt elő, hogy a fekvőbeteg-szakellátást biztosító intézmények maradjanak állami, illetve önkormányzati tulajdonban. Ennek érdekében a párt parlamenti frakciója határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésben, amelynek célja az egészségügyi közvagyon védelmét szolgáló jogszabály megalkotása.

Az MDF álláspontja az egészségügyi privatizációt illetően így megegyezik a párt privatizációs kommunikációjával, hiszen a Fórum alapvetően privatizáció-párti, ám stratégiai, nemzeti okokból szükségesnek tartja bizonyos vállalatok állami kézben tartását.

Az ügy elsődleges kommunikátora a párt elnök-helyettese, Gémesi György, aki orvosként és Gödöllő polgármestereként több fórumon is elmondta, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő kórházak szinte megoldhatatlan feladat elé lesznek állítva, amennyiben az igen győzedelmeskedik, hiszen magántőke nélkül nincs elegendő forrásuk bizonyos egészségügyi szolgáltatások ellátására.

Sokkal egyértelműbb a párt válasza a kettős állampolgárság kérdésében. Az MDF vezetői ugyan többször kijelentették, hogy szerencsésebbnek tartanák, ha ebben a kérdésben a parlament döntene, ám, ha már népszavazásra kerül sor, akkor nincs más lehetőség: igent kell mondani.

A párt kommunikációjában többször hivatkozott arra, hogy csak az MDF-nek van kiforrott javaslata a határontúli magyarok helyzetének megoldására, aminek bizonyítéka a párt által korábban kétszer is a parlament elé terjesztett törvényjavaslat. Az MDF rendszeres megszólalása ellenére a párt csekély hatékonysággal vette fel a versenyt a kérdésben azonos álláspontot képviselő Fidesszel, melynek sikerült szinte teljesen kisajátítani a kettős állampolgárság ügyét.

Szintén kétséges, hogy kifizetődő-e a párt számára ellenzéki erőként szinte azonos véleményt megfogalmazni az egészségügyi privatizáció kérdésében, mint a kormánypártok. Az EP-választási kampány óta a magát a Fidesztől élesen elkülönítő és a korszerű, európai konzervativizmus magyarországi képviselőjeként definiáló MDF-nek azonban nem sok választása volt, hiszen évekig tartó vergődése annak volt köszönhető, hogy amolyan "Fidesz-light"-ként nem jelent meg alternatívaként a választók számára.

Az MDF a 2006-os túlélésért harcol, amelynek része a népszavazási kampányban kialakított "igen-nem" válaszkombináció. A kérdés az: van-e elég szavazó ma Magyarországon, aki fogékony a privatizációt, ha fenntartásokkal is, de alapvetően támogató jobboldali pártra, vagy a jobboldalnak csupán az Orbán Viktor fémjelezte erős privatizációellenesség fogadható el.

KOMMENTÁR: A két kis parlamenti pártnak az MSZP és a Fidesz árnyékában valószínűleg nem hoz majd látható népszerűség-növekedést vagy -csökkenést a kórházprivatizációs és kettős állampolgárságról szóló népszavazási kampány, annak ellenére, hogy az egészségügy jövőjével kapcsolatban a SZDSZ provokatív, az MDF pedig váratlan álláspontot képviselt.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384