Népszavazási kampány (1. rész)

Az ellenzék álláspontját támogató vélemények:

[...] Az emlékezetes, négy igenes népszavazás során látványosan megbukott a szocialisták egy elutasító és három igenlő szavazatra biztató vegyes felvágottja. Amikor több kérdés egyidejű feltevésére kerül sor, csak annak van esélye a sikeres kommunikációra és a szavazók meggyőzésére, aki egynemű, azaz kizárólag igenekből vagy nemekből álló álláspontot fejt ki.
A két kormánypárt ezért annak ellenére is a kétszeri nem mellett szállt síkra, hogy a kórházak tulajdonlása ügyében még az MSZP-szavazók többsége is ellenzi a privatizációt. A határon túli magyarok kettős állampolgársága ügyében elhangzott, rendkívül ellentmondásos és kétértelmű nyilatkozatok azt sejtetik, hogy az agresszív, Ron Werber-i stílusban folytatott kampány ellenére sem mer az MSZP mindegyik vezetője egységes és visszavonhatatlan nemet mondani.
[...] A december ötödikei népszavazás eredetileg nem a koalíció ellen irányult, az MSZP és az SZDSZ merev és elutasító magatartása azonban kiprovokálta, hogy az emberek a Gyurcsány-kormány eddigi teljesítményéről is véleményt fognak nyilvánítani. Ebben az esetben pedig már nem csupán a privatizáció és a nemzetpolitika alapkérdései befolyásolhatják a szavazókat, hanem az energiaáraktól kezdve a közalkalmazotti bérekig minden olyan dolog, amely érinti a napi megélhetést.
(Tihanyi Örs: Időközi megrendítő ütések, Magyar Nemzet, 2004. november 30.)

Kettős állampolgársággal kapcsolatban ez idáig zajló vitából kimaradt egy alapvető aspektus vizsgálata, ez a Magyarországot körülvevő államok már meglévő, illetve várható európai uniós tagsága. A szomszédos államokban élő magyarság kb. 85 százaléka Szlovákiában és Romániában él. Szlovákia 2004. május 1-jétől már EU-tag, polgárai már most uniós polgárok. (Románia Bulgáriával együtt várhatóan 2007-ben válik azzá, polgáraikat a csatlakozás időpontjától fogják megilletni az uniós polgársággal járó jogok.)
[...] Mi az, ami kizárólag a magyar állampolgársággal jár? A válasz: a magyar útlevél, a szavazati jog a parlamenti választásokon, a diplomáciai védelem, a konzuli védelem, a kiutasítás tilalma a Magyar Köztársaság területéről, a beutazás joga a Magyar Köztársaság területére. A diplomáciai, valamint a konzuli védelem eseteinek száma elhanyagolható, költségeik minimálisak. A beutazás jogának és a kiutasítás tilalmának sincs költségvonzata.
[...] A kormány sajtóhirdetése olyan határon túli magyarokat vesz alapul, akik orvosi ellátásra szorulnak, nyugdíjat, szociális ellátásokat vesznek igénybe, oktatásban részesülnek, lakáshitelt vesznek fel, ugyanakkor betegek és munkanélküliek. Ad absurdum még állhatna is ilyen emberekből az áttelepülők köre, de éppen a piacgazdaság és az unió egységes térsége az, ami egy ilyen hullámot visszavetne, elnyelne.
[...] A kormány álláspontja, úgy tűnik, nem veszi figyelembe az uniós csatlakozás következményeit, és úgy tűnik, nem is akarja tudomásul venni az egységes piac működési mechanizmusát, ami éppen abban rejlik, hogy minden termelési tényező (így az emberi munkaerő is, a humán forrás) megtalálja azt a helyet, amely számára a legkedvezőbb feltételeket nyújtja. Éppen az európai uniós tagság teszi lehetővé igazán a magyar állampolgárság veszélyek nélküli kiterjesztését.
(Fenyvesi József Bulcsú: Az Európai Unió semmit nem ellenez, Magyar Nemzet, 2004. december 1.)

Kilépett medréből a Duna Charta, és politikai demonstrációt szervez. Mit gondoljunk erről a változásról? Igazából nincs itt semmiféle változás. Minden szabadon folyjék, távol legyen a dolgoktól az erőszak - Omnia sponte fluant, absit violentia rebus. Ez volt a Duna-mozgalom Johannes Amos Comeniustól származó jelmondata, amely számunkra akkor egyértelműen a Dunára vonatkoztatódott, a Dunára és a nemzetre, a vízlépcsőrendszer-építők ellen.
[...] Az a szabadság, amelyre akkor gondoltunk, s amelyre gondolunk ma is, ideje újra kimondani, nemcsak amolyan elvont szabadság, hanem magyar szabadság, a mi életünké. Miért féltjük még ma is a Dunát, miért nem bízunk sorsunk intézőiben? Trianon óta, a kurta nagynémet és a hosszú szovjet dominancián át, 1956 vérbe fojtásán keresztül a mai globalizátorokig próbál porig alázni s a föld színéről végképp eltörölni minket maga a Gonosz, sokféle néven és alakban, de kíméletlen következetességgel.
[...] Ők az igazi kirekesztők: az MSZP és az SZDSZ. Nincs más hátra, nekünk kell újra Magyarországgá válnunk, különben megemészt minket a szégyen: vallási értelemben is igenné. Mint Szent Pál írta: "De hű az Isten, hogy a mi beszédünk hozzátok nem volt igen és nem. Mert az Isten Fia, Krisztus Jézus, nem lett igené is meg nemé is, hanem az igen valósult meg őbenne. Mert Istennek valamennyi ígérete őbenne lett igenné és Ámenné az Isten dicsőségére mi általunk."
(Karátson Gábor: A népszavazási vita igazi kirekesztőiről, Magyar Nemzet, 2004. december 1.)

[...] A temérdek ostoba demagógia között ez a bölcsnek tetsző mondat a legkártékonyabb, amit a népszavazási polémia felszínre lökött. Kis [János] szerint van a politikai nemzet (ebbe vélhetően a mostani állampolgárok tartoznak, akik viszont nem mind magyarok); s van a kulturális nemzet (ez meg vélhetőleg nagyvonalúan a politikai nemzettesten nem önhibájukból kívül rekedt magyarságot is tömöríti). Kis aggódik, hogy a kettős állampolgárság a kulturális nemzet mostani kirekesztettjeit nem tenné a politikai nemzet egyenrangú tagjaivá. Hallgatólagosan elismeri tehát, hogy a kétigenes siker esetén a határon túli magyarok a politikai nemzet részévé válnak - csak javíthatatlan jogvédőként azt sérelmezi, hogy csökkentett jogokkal válnak azzá.
[...] Kis nem differenciál jelenlegi állampolgárságok szerint, így szentenciája általános érvénnyel bír. Azaz szerinte a kulturális magyar nemzet tagjaként egyenrangú állampolgára lehet valaki egy "saját országnak", míg a politikai magyar nemzet tagjaként definíciószerűen nem. S mivel ez általános igazság, az összes eddigi kettős állampolgárságra is vonatkozik. Az a gyanúm: Kis János szemében a nemzetállami modell az ideális, hogy bárki csak egy állam polgára lehessen. Ez esetben nemcsak Haraszti Miklósnak kell visszaadni izraeli (vagy magyar) állampolgárságát, hanem az a másik néhány tízmillió kettős állampolgár is világszerte választás elé kerül a következetesség jegyében.
De hogy dicsérjem is Kist: igaza van abban, hogy a hilleri "nemzetpolgár" ideája igen ködös; s ha ennek az MSZP elnöke a prototípusa, ne is nagyon szorgalmazzuk a ködoszlatást...
(Csontos János: Kis magyar Trianon, Magyar Nemzet, 2004. december 2.)

Tegnap a Népszabadság címlapján hozta a diplomáciai forrásokból származó hírt, hogy "az erdélyi magyarok csak akkor igényelhetik a magyar állampolgárságot, ha lemondanak román állampolgárságukról". Mindez egy levélben található, amelyet Mircea Geoana román külügyminiszter írt magyar kollégájának.
[... ] Eközben itthon is nagyon bedurvult a kampány, a magyar miniszterelnök például az egyik kereskedelmi tévében a térség destabilizációját látta a nemzetiségi alapon megadott állampolgárságban, és azt jósolta, hogy az igenek győzelme esetén Magyarország Jugoszlávia útjára lép. Gyurcsány szerint a szétesés után aztán "magyar és magyar között vélt etnikai hovatartozás alapján jönnek létre konfliktusok". Ha megpróbáljuk józanul nézni az eseményeket, nincs rá más magyarázat: a kormányoldal nem hisz a nem győzelmében, ezért bepánikolt, fűt-fát összehord és utolsó szalmaszálként kapaszkodik bármilyen segítségbe. Tegnap elvtársi balt nyújtottak nekik a bukaresti szocialisták, mert a Kempinski-beli koccintás után tartoztak egy szívességgel.
(Lukács Csaba: Baráti segítség, Magyar Nemzet, 2004. december 2.)

A kormányoldal álláspontját támogató vélemények:

A Magyar Rádiót hallgatva naponta meggyőződhetünk róla, hogy Rákóczi Szövetségtől Honfoglalás 2000-ig vagy az Emberfia Alapítványig (vajh, mi légyen az) a magukat társadalminak nevező, egyértelműen szélsőjobb irányultságú szervezetek hogyan kampányolnak a december 5-i népszavazás két igenje mellett. A primitív álcázó módszer az, hogy a buzdító szövegeket úgynevezett "közérdekű közleményként" sugározza a rádió. Az a maga nevetségességében már csak ráadás, hogy Csurka István dehogyis a MIÉP elnökeként, hanem íróként fordul közérdekűen a két igenes részvétel mellett. Tőkés László kétségtelenül felülmúlja Csurkát, amikor egy nappal a romániai választások előtt teljes hangerővel támadja az RMDSZ-t .
[...] Bevallom, számomra érthetetlen, a kormány félszegsége, tehetetlensége. Dehogy is akarom azt, hogy a kormány lépje túl hatáskörét, és közvetlenül avatkozzék be a közmédiumok működésébe. De azt viszont érthetetlennek és sajnálatosnak tartom, hogy a kormány lényegében semmit se tegyen a pártosságával egyoldalú elfogultságával törvényt sértő közmédiumok megrendszabályozására.
(Szász István: Köz, szolgálat, Népszava, 2004. november 30.)

[...] nekem speciel a magyar mellett már 1994. május 30. óta van egy második útlevelem is; sötétkék a színe, arannyal van rajta a kiállító ország címere és jelmondata (A terra usque ad terram), meg az, hogy útlevél, és persze ott van rajta az állam neve is, két nyelven is, franciául meg angolul (mint ahogy ezen a két hivatalos "állami" nyelven szerepel az okmány összes rovata és bejegyzése is): Territoires Nomades - Nomad Territories.
[...] Ezt a szabadon áramolást biztosító útlevelemet pedig öt kanadainak köszönhetem, akik tíz évvel ezelőtt - ahogy alapító okiratukban fogalmazták: "az etnikai önérvényesítés és a dühöngő nacionalizmusok óráján" - kitalálták és ugyanazzal a lendülettel egyúttal meg is alapították a Nomád Territóriumot, ezt az államok feletti (közötti?, melletti?, helyetti?) államot.
[...] Mármost természetesen anélkül, hogy bárkit is befolyásolni akarnék a vasárnapi véleménynyilvánításában, de nem lehet, hogy a határon túli magyaroknak is inkább a Nomád Territórium budapesti (kül)képviseltét kellene felkeresniük egy ilyen mindenfelé áramolást lehetővé tevő útlevélért, mint hogy mitőlünk, egymásra örökösen acsarkodó magyaroktól várjanak maguknak "megváltást"?
(Martos Gábor: Egy másfajta kettős állampolgárság, Népszava, 2004. november 30.)

A kettős állampolgárságról szóló népszavazási kampány végére kialakult, hogy mit is ért a jobb oldal kettős állampolgárságon, és nem utolsó sorban az is, hogyan viszonyul a választókhoz, mennyibe veszi, és meddig tartja fontosnak a választói akaratot. Magyar igazolványra európai útlevél - dobják be a jolly jokert, és ezzel le is tudtuk a határon túliakat. Ők pedig még hálásak is lehetnek nekünk, hiszen a vállunkon cipeljük be őket az Európai Unióba. Határontúli állampolgárság, ami csupán az utazáskor egyenrangú a miénkkel és magyar. Egyébként törv.védve szigorúan határontúli. Fából vaskarika.
[...] A dolog persze nem ilyen egyszerű. Tudják ezt a Fideszben is, még ha nem is szeretik valós kérdések megválaszolására fecsérelni a tetterőt. Nem kell jogi végzettség ahhoz, hogy valaki belássa: két fajta állampolgárság nem létezik. Ezentúl az is ismert, hogy a nemzeti alapon történő megkülönböztetést a honosításnál az európai uniós jog is tiltja. Ezeket a kereteket jócskán feszegetik már a mai bevándorlásra és állampolgárságra vonatkozó rendelkezések is.
[...] A mostani állás szerint az már biztos, hogy sikerült ismét megosztani az országot. Még csak nem is észérvekkel, hanem lelkiismereti alapon. Orbán Viktor és a Fidesz pedig azt teheti, ami számára talán a leginkább fekszik: lebegtet. Aki látta a televízióban a pártelnököt, tudja, miről van szó. Ebből nem lehet rosszul kijönni. Némi halovány bűnbánat után hirtelen el lehet feledkezni arról, hogy annakidején, kormánypártként hallani sem akartak a kettős állampolgárságról, helyette született a magyarigazolvány meg a státusz törvény. Most viszont minden szavazat számíthat. Nem érdekes, hogy mennyibe kerül, a hatalomért semmi sem drága. Mert ez a kampány már egyáltalán nem a magyarság történelmi sorskérdéséről szól. Ebbe a logikába nem fér bele még egy bizonytalan kimenetelű televíziós vita sem. Ha valaki semmit sem mond, azt nem is lehet rajta számon kérni. Hallgass a szívedre...! Ehhez nincs szükség statisztikákról, költségekről, nemzetközi szerződésekről és jogalkotási elvekről szóló négypárti tévévitára. Azt, hogy valójában mennyire nem is arról szól a mostani kampány, amire igennel vagy nemmel kell majd szavazni vasárnap, mi sem bizonyítja jobban, mint a pártelnöknek azok a megnyugtatásnak szánt mondatai, amelyekben azt fejtegette, hogy az állampolgárságról szóló törvény módosításához a parlament kétharmadának egyetértése kell. Ez a garancia arra, hogy radikális változásoktól nem kell tartani december 5-e után sem.
[...] A mostani népszavazás egyetlen hozadéka az lesz, hogy szép számban lehet majd tematizálni a politikai közbeszédet 2006 nyaráig. Ha bejön, utána még kitalálhatnak valamit.
(Ferenczi Zoltán: Ügydöntő népszavazás, Népszava, 2004. december 1.)

Élvezettel szoktam hallgatni - már amennyire a parlamenti közvetítéseket élvezni lehet -, amikor az ülés levezetője azt mondja: X. Y más, fontos közfeladata ellátása miatt távol van, válaszol helyette Y Z., persze csak akkor, ha abba a kedves kérdésföltevő belemegy. Mert nagyon jó ez a közfeladat kifejezés. Nem kell cicózni, hogy a miniszter úr vagy a miniszterelnök úr milyen feladatot lát el éppen közileg, vagyis, hogy, mondjuk, tárgyal éppen, netán a büfében van, esetleg semmi kedve sincs kellemetlen, időnként ostoba kérdésekre válaszolni. A lényeg, nem ér rá, tessék békében hagyni.
[...] Megmondom őszintén, ezért is vagyok egy kicsit szomorú, hogy Orbán Viktor nem ér rá. Mármint nem ér rá részt venni a pártelnökök televíziós vitáján, vagy nevezzük ezt az alkalmat az álláspontok hiteles artikulálásának, a higgadt és kiérlelt vélemények ütköztetésének. Ám nagyon úgy néz ki, hogy a Fidesz elnökét, mivel máshol lát el fontos feladatot, vagyis járja a vidéket, így a csütörtöki elnöki vitán, találkozón, összejövetelen nélkülözni leszünk kénytelenek. A legkevésbé sem szeretném csökkenteni Hiller István, Kuncze Gábor és Dávid Ibolya személyének és véleményének fontosságát, ám sommásan úgy gondolom: Orbán híján az egész találkozó és ütköztetési program veszít a súlyából, ez a műsor nem pótolhatja azt a műsort. Mármint azt, amiben a legnagyobb ellenzéki párt vezetője is színre lépne, és színt vallana. Nem csak saját közönsége és hívei, de nagyfából az ország közvéleménye előtt is, ráadásul az esetleges és nyilvánvaló ellenvélemények közepette. De hát sajnos a Fidesz elnöke ez alkalommal nem ér rá, s van, aki azt mondja, igaza van, hogy ilyen elfoglalt lett éppen erre az alkalomra. Mert minek is érjen rá egy tapasztalt és okos politikus az ellenfél térfelén is focizni, amikor ez a saját térfélen jóval kényelmesebb, még akkor is, ha ezzel szemben innen gólt rúgni nagyon nehéz.
[...] Ezért is nehezen érthető a miniszterelnök magatartása, aki a kicsorbult pártelnöki vitát követő napon három határon túli magyar vezetővel vonul a köztévé stúdiójába, hogy Tőkés László, Duray Miklós és Ágoston András nyilvánvalóan nem puha felvetéseinek álljon elébe. Biztosan most nem jutott eszébe más, fontos közfeladat.
(Várnai Iván: Kicsorbult tévévita, Népszava, 2004. december 1.)

[...] Nem mondhatja senki, hogy nincs igaza az MSZP társadalompolitikai tagozata ügyvivői testületének, amikor azt akarja, a népszavazáson voksoljon mindenki lelkiismerete szerint. De a jelen helyzetben arra bíztatni a párt vezetését, hogy hagyjon fel eddigi kampányával, mert "az elnöksége által meghirdetett kategorikus "NEM" válasz, eltér a baloldali érzelmű emberek jelentős részének véleményétől, az enyhén szólva szűklátókörűséget feltételez. A párt elnöke saját választási kampányában meghirdette, megválasztása után pedig kihirdette, hogy az MSZP-ben mindenről lehet vitázni, de a döntés után már csak egy lehetőség van: "támogasd, vagy hallgass". Hiller Istvánnak ez az elképzelése (vagy több is annál?) ezek szerint írott malaszt maradt. Pártjának egyik része az első fontos ügyben, ahol egységes véleményt kellett volna képviselni, kiállt a sorból. Megmutatták, hogy ebben a pártban még mindig vannak "másként gondolkodók", akik elveiket semmilyen körülmények között nem adják fel.
[...]A következtetéseket mindenki levonhatja maga. Hiller is, a párt is, a tagság is, a választók is. A mérleg most erősen deficites és még nem is vagyunk a végén.
(Sebes György: Egy pártom kívül, Népszava, 2004. december 2.)

[...] Szerencsétlen időpontban, szerencsétlenül feltett népszavazási indítvány kapcsán most az ügyet korábban nem vállaló egyik oldal tartja eddigi álláspontját a kérdés megoldhatatlanságáról, holott nem ritka a világban a kettős állampolgárság. A másik viszont úgy látja, jót tesz imázsának, ha hirtelen megvilágosodást érezve ellentmond eddigi önmagának is és kiáll a kettős állampolgárság gyors megvalósítása mellett. Lehetett volna akár eddig is? Nem lehet most sem? Az ember szeret lelkesedni, csak mámora ne vegye el a tisztánlátását. És az ember szeret józan megfontolás után dönteni. Nem hinném, hogy a tisztánlátás és a lelkesedés kizárják egymást. Ugyanakkor hiába várom, hogy valaki végre elmagyarázza: a kettős állampolgárság helyett miért státusztörvényt s ezzel magyar igazolványt kaptak a külhoni magyarok?
[...] Szavazni persze lelkesedés és ismeretek híjával is egyszerű, hiszen csupán két, egymást keresztező vonalat kell húzni a lapon az egy kérdéshez kijelölt két kör vagy négyzet egyikébe. Bizonyára lesznek is ilyen húzogatók. Ők ama vakhitűek, akik rögtön tudják minden kérdésre a választ, amint kimondja az a valaki, akiben felhőtlenül bíznak. Bennük fel sem merül, hogy vajon az az illető nem él-e vissza a bizalmukkal. Ha az egyik nap A-t mond, ők azt visszhangozzák. Ha másnap B-t, akkor ők is azt. Rájuk lehet-e bízni egy ekkora ügy eldöntését? Mi vakhitetlen, ám érzelmekkel és értelemmel rendelkező magyar polgárok gyötrődhetünk: igen vagy nem, vagy jobb nem is szavazni. Megint csak a kiterített nagy, súlyos álmot látjuk maguk körül itt lent, s az olcsó, kis komédiát ott fent. Mert akárhány gyökeres társadalmi változás történt is a Kárpát-medencében, a suták világa, a Magyar Bábel ostoba kora még ma is tart.
(Szöllősi Ferenc: Súlyos álmok, kis tragédiák, Népszava, 2004. december 2.)