Gyurcsány Ferenc politizálási stílusa

2005-01-06

Amíg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök politizálási stílusát a jobboldali sajtó véleményformálói következetesen bírálják, a baloldali, illetve liberális média pozitívan értékeli. A publicisztikák szerzői egyetértenek abban, hogy az új kormányfő kommunikációs adottságai mindeddig jobbak elődjénél, Medgyessy Péter volt miniszterelnöknél. Mind a Gyurcsány-i politikát támogató, mind az azt elutasító vélemények megegyeznek abban, hogy a kormányváltással, illetve Gyurcsány Ferenc hatalomra kerülésével korántsem vehető már biztosra a 2006-os Fidesz-MPSZ győzelem.

HÍR: Amíg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök politizálási stílusát a jobboldali sajtó véleményformálói következetesen bírálják, a baloldali, illetve liberális média pozitívan értékeli. A publicisztikák szerzői egyetértenek abban, hogy az új kormányfő kommunikációs adottságai mindeddig jobbak elődjénél, Medgyessy Péter volt miniszterelnöknél. Mind a Gyurcsány-i politikát támogató, mind az azt elutasító vélemények megegyeznek abban, hogy a kormányváltással, illetve Gyurcsány Ferenc hatalomra kerülésével korántsem vehető már biztosra a 2006-os Fidesz-MPSZ győzelem. Amíg azonban a jobboldali sajtó a miniszterelnök stílusát túlzottan is határozottnak, erőszakosnak, valamint törtetőnek aposztrofálja, addig a baloldali média az MSZP, illetve a Kormány nagy lehetőségét látja a szerintük megfelelő lendülettel rendelkező Gyurcsány Ferencben. A konzervatív véleményformálók felől a kormányfővel kapcsolatban leggyakrabban elhangzó kritika a kettős állampolgárság elutasítása, valamint a vatikáni látogatáson tett kijelentések kapcsán fogalmazódik meg.

Összefoglalás:
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök politizálási stílusát elutasító vélemények:

Az új miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc csupán kommunikációs adottságait tekintve bizonyult jobbnak elődjénél. A gazdaságpolitikai tervezést és a szociális ellátórendszer javítását illetően a Gyurcsány-kormány semmivel sem mutatott fel több kreativitást és kezdeményezőképességet a Medgyessy-érához képest.
[...] Továbbra is nyílt és gátlástalan uszítás folyik minden olyan közjogi méltóság ellen, aki nem hajlandó a koalíció dróton rángatott bábujaként viselkedni. A Medgyessy-kormány és a Kovács László-féle pártvezetés legalább a látszatra ügyelt, és - ha csak szavakkal is - de az árkok betemetését és a hazai belpolitikai állapotok normalizálását ígérték. A Gyurcsány-Hiller tandem leplezetlenül szakított ezzel az ájtatoskodással kísért alamuszi magatartással. Az új kormányfő gyakorlatilag hadat üzent a társadalom minden olyan szereplőjének, aki valamiféleképpen keresztezi a kormány útját. A határon túli magyarok a december ötödikei népszavazás előtt váltak az MSZP negatív jelszavakkal kísért kampányának áldozatává. A hazai társadalom kollektív tudatalattijában rejtőzködő félelmek és szorongások hihetetlenül gyorsan képesek gyűlöletbe és ebből kifolyólag mások kirekesztésébe átfordulni.
[...] Nagyon súlyos hibát követ el az utóbbi időben kissé lankadóban lévő Fidesz, ha nem veszi komolyan a kormánypártok demagógiájában rejlő veszélyeket. Nehéz kimondani, de a szétszórt magyarság egyesítését megcélzó nemzetpolitika erőltetéséből csupán az MSZP képes komoly politikai tőkét kovácsolni, mivel az elmúlt évtizedekben kiépített, torz és idejétmúlt "jóléti rendszer" féltése olyan ösztönöket csal elő az emberekből, amelyek ellen nehéz észérvekkel fellépni.
[...] Egy olyan országban, ahol széles tömegek körében vált ki harsány röhejt a papokkal és a pápával való durva viccelődés, komoly táptalaj kínálkozhat a katolikusok elleni indulatok felkorbácsolásához. Szomorú látvány volt, ahogyan a miniszterelnök kiteregette a pápa előtt a hazai belpolitikai élet szennyesét, lejáratva és befeketítve a magyar katolikus egyházat.
[...] Egyelőre kérdéses, hogy a gyurcsányi figyelemelterelés meddig tud működni. 2006-ban csak akkor válik verhetővé a koalíció, ha a Fidesznek sikerül visszaterelni a gazdasági válság, a kritikus eladósodottság síkjára a politikai vitákat, ahogyan ezt az EP-választás előtt sikerrel tette meg. Ha nem ébred fel a nagyobbik ellenzéki párt, és nem kényszeríti térfélváltásra ellenfelét, akkor sajnos veszélybe kerülhet már-már biztosnak tűnő 2006-os választási győzelme.
(Tihanyi Örs: Az összeférhetetlen kormányfő, Magyar Nemzet, 2004. december 22.)

Íme, a győztesek: élükön Lóti-futival, a miniszterelnökkel, a Pöszével és a Robottal, a két kormányzó párt elnökével, és az elmaradhatatlan bőbeszédűvel: Locsi-fecsi nénivel, a frakcióvezetővel. Muszáj nevetni rajtuk, mert egyébként sírnunk kellene. Sírnunk kellene, hogy újra olyan négyes fogat áll Magyarország élén, akik miatt szégyenkeznünk kell, akik egy rég letűntnek hitt kor legrosszabb hagyományait elevenítik fel. Hiszen Lóti-futi, a szapora beszédű, sekélyes műveltségű, újgazdag politechnikus, Révai József hangján szólva, az ötvenes évek retorikai készletét hozta újra divatba. Ő ahhoz az önimádó fajtához tartozik, aki szerelmes a saját hangjába, maradéktalanul meg van elégedve azzal, amit csinál, és megelégedéssel tölti el, hogy képes a Roboték által belétáplált impulzusoknak megfelelő arc-, kéz- és szemmozdulatokat elvégezni. A nap huszonnégy órájában nyilatkozik. Mindenről azonnal tudja a tutit, legyen az a forint árfolyama, vagy a klerikális reakció, a szegények karácsonya, esetleg az iraki háború, vagy a határon átözönlő nyugdíjvadász haszonlesők ügye.
[...] De a baloldalhoz igazolt médiamunkásokat ez a színvonal sem zökkenti ki. Évtizedekig asszisztáltak a pártállam minden ocsmányságához, igazolták igazolhatatlan lépéseit. Végre újra lobog a régi láng, harcolhatnak a régi hittel és elszántsággal a "maradi, klerikális reakciósok ellen". És szolgálhatják a "haladást és a Nyugatot". Illetve mikor, mit, ahogy Lóti-futi rendeli. Hiszen ő fizet. Ők pedig rutinosan teszik a dolgukat, ahogy mindig is tették.
[...] Olyan vágás keletkezett ezzel a nemzet szívén, mellyel az alig hegedő sebeket is újra feltépte. Az árkok szakadékká szélesedtek. Egy ország még Magyarország, de két világgá vált. És a kettő között az átjárás is megszűnt immár. Lóti-futi, Pösze, Robot és Locsi-fecsi néni ámokfutásuk közben a szakadékba lökték a két partot összekötő függőhidat. Szembefordították a határon belüli magyarokat a határon kívüli magyarokkal, és végzetesen megosztották a határon belül élőket. Mert nemet mondtak a nemzeti identitásra, és az irigység és önzés kannibálszabályai szerint uszították rá a jó szóra vágyókra a jólétre vágyók kielégítetlen indulatait. Tudatosan rágalmazva és hazudva úgy állították be, mintha a határon túli magyarok magyar állampolgárként való elismerése akadályozná meg a rászorulókat abban, hogy gyarapodhassanak. Pedig azt is megtehették volna, hogy elmagyarázzák az alacsony nyugdíjaikért, munkájukért, megélhetésükért reszkető, tájékozatlan és ezért a Lóti-futi-féle gátlástalanok handabandázásainak kiszolgáltatottaknak, hogy a jelen demográfiai helyzetben, amikor nem születik elegendő gyermek, épp a nagy számú, hosszabb élettartamú nyugdíjasok járulékainak kifizethetősége miatt elkerülhetetlen, hogy a magyar állam előbb vagy utóbb, de a nem oly távoli jövőben munkaerőt importáljon.
(Schön Vilmos: A Lóti-futi, a Pösze, a Locsi-fecsi és a Robot, Magyar Nemzet, 2004. december 28.)

A közvélemény-kutatók szerint a szocialisták nemcsak a Fidesz sarkát tapodják a politikai maratonin, de az üstökösként berohant, félfásnál becserélt Gyurcsány Ferenc popularitásban már meg is előzte Orbán Viktort.
[...] Nem tehetek róla: nem bízom az üstökösökben. A nyugati típusú demokratikus berendezkedés ugyan eleve olyan, ami nem igazán kedvez a politikai állócsillagoknak: a diktatúra kiiktatásáért mégsem nagy ár, hogy a szabad választások négy-öt éves ciklusokba szabdalják az életünket. Elvárható viszont, hogy az üstökös is érkezzen valahonnan, s legalább sejtsük, hogy hová tart. Antall Józsefről, de még Horn Gyuláról is pontosan tudni véltük ezeket az adatokat. Orbán kétségkívül feszegeti ezt a szisztémát, de hát láttunk már olyan üstököst az égbolton, amely periodikusan visszatér. Medgyessy Péterről az első pillanatban látszott, hogy hamar elparázsló típus: nagy csóva, minimális magma. Gyurcsány viszont úgy került a fejünk fölé, hogy nem is érkezett, hanem hirtelen csak itt volt. Ma sem lehetünk benne biztosak, nem csupán csúfondáros érzéki csalódás, politikai délibáb-e. Pedig "jó országot csinálni" nem lehet úgy, hogy össze-vissza, szuperszonikuson száguldozunk fölötte.
[...] Nem vagyok nyugodt. Ez az ország önfeladó, önfelfaló, a mának él és a tegnapnak törleszt. A holnap az országvezetők szemében legfeljebb a kővetkező választásokig terjed. Mivel nincs nemzetstratégiája, a könnyebbik megoldást választva inkább kiiktatná, eliminálná a nyugtalanító nemzetfogalmat. A gyermekeinkért érzett felelősséget másra - az unióra vagy valami még szélesebb, homályos körvonalú globalista közösségre - hárítaná. A kommunizmusnak legalább ötéves tervei voltak; a posztkommunista kormányzatnak jószerivel még ót hónapos sincs. Az üstökör kétségkívül alapvetően átformálja magát a bolygót is, amibe becsapódik.
(Csontos János: Politikai üstökösök, Magyar Nemzet, 2004. december 30.)

[...] Gyurcsány Ferenc békés karácsonyt kívánt mindenkinek. Mert Gyurcsány békét akar. Ő ugyanis békés ember, soha nem gondolna arra, hogy mások köré éket verjen. Nem vinné rá a lélek, hogy föllázítsa a belföldi magyart a határon túli ellen. Hiszen Gyurcsány békét akar. Csak éppen megemlítette, hogy belevásik a foga a hazai munkavállalónak, ha idejön az a sok nép a havasokból.
[...] Nem ő mondta, hogy fiúk, készítsetek egy kimutatást arról, hogy ha idejönnek az erdélyiek, nyomor lesz. Nem, ő ilyet sose tenne. Esze ágában se volt, hogy sebet ejtsen az erdélyieken. Lám, a románok nem olyan finnyásak, mint a mi (pénz)arisztokrata szocialistáink. Nekik még miniszternek, miniszterelnök-helyettesnek is jók a magyarok. Változik a világ. Csak a mi szocialistáink érezték úgy, hogy jobb, ha ezt a szegény rokont levakarjuk magunkról. De félreértés ne essék, nem Gyurcsány mondta ezt! Ő ilyet sose mondana. Hiszen Gyurcsány békét akar.
[...] Hiszen Gyurcsány csak egy modern államot akar. Éppen csak megemlítődött a békés karácsonyi interjúbon, hogy a békétlen és acsarkodó Fidesz nemzeti húrokat penget. Pedig "a modern állam nem épülhet nemzeti, nemzetiségi alapra". Gyurcsány persze tudja, hogy a nemzeti és a nemzetiségi nem ugyanaz. És nem is azért említette mégis egymás mellett a kettőt, mintha szinonimák lennének, mert rúgni akart egyet a Fideszbe. Á, dehogy. Gyurcsány tudja, hogy a nemzet a nemzetiségeket is magában foglalja. Tudja azt is, hogy nemzetiségi alapon szeneződött államról soha egyetlen Fidesz-politikus sem beszélt. Ezt el is ismerné, ha egy riporter rákérdezne. De hál' istennek, nem kérdeznek rá. Rendes gyerekek. A baloldal tudja: igazat mondani nem könnyű. Sokkal könnyebb meghirdetni az igazságot. Igazságosabb országot, úgy döntöttek, ez lesz a jelszó, és közben jókat lehet hazudni. Ha valaki szóvá teszi, fölmutatják a hirdetést.
[...] Az a baloldal szerencséje, hogy sehol egy retorikatanár, aki elővenne egy Gyurcsány meg egy Orbán-interjút, aki egymás mellé tenne egy Gyurcsány meg egy Orbán-beszédet, és összehasonlítaná a kettőt. Nincs senki, aki az ujjsín megszámolná, hány gyalázkodó mondatot, hány támadó jelzőt és hány átkozódást talált az egyikben és a másikban.
[...] Aki azt hiszi, hogy Gyurcsány le akarja nyomni a jobboldalt, lenyomni mindenáron, izomból, az jócskán téved. Ő csak meg akarja szüntetni a harcteret. Vannak, akik úgy látják, hogy vicsorít, pedig ő mosolyog. Vannak, akik úgy érzik, hogy ideológiai bicepszeit mutogatja, pedig ő demokráciáról beszél. Nyugatosságot emleget, s közben talán csak kicsúsztak a száján a rákosista megsemmisítő politika ismerős fordulatai. Elfelejtette, hogy ma mór a győzelemhez elég egy egyszerű parlamenti többség; és a megsemmisítés nem elengedhetetlen. Kiment a fejéből, hogy ma már nem szokás Európában arra törekedni, hogy írmagjuk se maradjon a nemzeti érzelmű kutyáknak meg a klerikális nacionalistáknak. Fő az, hogy együtt a vérprofi baloldal.
(Körmendi Zsuzsanna: Modernország miniszterelnöke, Magyar Nemzet, 2004. december 30.)

Ajánlom, hogy a jobboldal még mindig nem fogja fel, mekkora veszedelem fenyegeti 2006-ban. A veszedelem neve Gyurcsány Ferenc, Magyarország jelenlegi miniszterelnöke. Már a miniszterelnöki pozíció megszerzésének körülményei is súrolták a tótvényesség határát, akkor is, ha ezt a köpönyegforgató média ötször cáfolta meg naponta. Gyurcsány Ferencet senki sem jelölte legitimen semminek, Medgyessy csúfos megpuccsolása után gátlástalanul tette a fejére a koronát, mint hajdan Bonaparte Napóleon. Gyurcsány nem rögtönöz, nem bíz semmit a véletlenre, szisztematikusan, tudományos precizitással és a hajdani KISZ-vezér karrierista kegyetlenségével ragadta meg a hatalmat. Két nem titkolt célja van, az egyik a 2006-os választások megnyerése, mégpedig elsöprő fölénnyel, a másik a jobboldal tökéletes lejáratása, megsemmisítése, szétverése, vezérének, Orbán Viktornak demagóg gyalázása, piszkolása, személyének démonizálása, s ezért, ha kell, hazudni és hazudni, amennyi csak belefér.
[...] Érdekes, hogy Gyurcsány két percig volt képes alakítani a civilizált politikus arcképét, a harmadik percben azonban elfeketedett a feje, és már augusztusban megmutatta valódi arcát: "Orbán Viktor amit tesz, és ahogy teszi, azt nemcsak hogy nem hasznosnak, hanem rossznak gondolom, olyannak, amelytől az országnak kell megszabadulni". Csodálom, hogy Lengyel és Kéri László uraknak nem tűnt fel ez a kijelentés, és nem érezték benne a többpárti demokráciának szánt nyílt fenyegetést. Orbán Viktor ugyanis ma a legnagyobb ellenzéki párt legitim elnöke, akit csak az fenyegethet ilyen nyíltan és egyértelműen, akinek fogalma sincs a többpárti demokráciáról, annál több a diktatúrákról.
[...] Gyurcsány viszályt vet, és gyűlöletet arat. A nyugdíjasokat ráuszította a családosokra, az elégedetlen városi prolit - aki fájdalom, de nagyon is létezik - az alig-alig éledező középosztályra, a határon túli magyarokat az itthoni manipulált tömegre, a baloldalt a jobboldalra, az ateistává nevelt masszát az egyházra. Egyet kifelejtett: a szupergazdagokra ráuszítani a szegényeket, sőt sikerült saját vagyoni helyzetét úgy eladnia szavazói szemében, mint dolgos milliomosét, aki mennyi munkahelyet teremtett a szegény munkanélkülieknek. [...] Gyurcsány Ferenc retorikájába visszanyúlt valahová az ötvenes évek elejére.
(Seszták Ágnes: Miszter Brutál akcióban, Magyar Nemzet, 2005. január 3.)

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök politizálási stílusát támogató vélemények:

Mondandójából két lényeges tanulságot szűrhet le az, akinek érzéke van rá. Az egyik, hogy a Fidesz most emberére akadt. Gyurcsány Ferencnek pontos elképzelései vannak arról, miképpen kívánja sikerre vinni az ő oldalát és - ami legalább ennyire lényeges - nem érdeklik a túloldali csapkolódások. Pedig kap eleget és zavarhatná, ha odafigyelne. De nem teszi meg ezt a szívességet. Nem foglalkozik vele, ha a kormányprogram parlamenti vitájában alkalmatlannak minősítik. Azzal sem, ha egy újságíró - véletlenül (?) jobboldali - tökfejnek, plázagyurinak nevezi. Hidegen hagyja, ha gazdagsága miatt igyekeznek támadni és nem veszi fel a kesztyűt, ha egy másik újságíró (?) "nemzet- és hazaáruló gazemberek gyülekezetének" nevezi kormányát.
[...] 2006 valóban vízválasztó lesz. Gyurcsány tehát nem megy bele az adok-kapokba. Nem most akar győzni, hanem akkor. Azt mondja, addig kell a választásokon legyőzni a Fideszt, amíg "ez a megosztó, gyűlöletet keltő jobboldali kultúra és annak képviselői ki nem szorulnak a politikából". A miniszterelnök most is együttműködne az ellenoldallal - az ország érdekében szükség is lenne rá sok ügyben -, csak úgy látja, a Fidesz jelenlegi garnitúrájával nem lehet. Tehát várni kell addig, míg - a választási vereségek nyomán - kicserélődnek és akkor már lesz mód a párbeszédre. Ez világos beszéd és program is. Alig több mint egy éve van rá a kormánynak és pártjainak, hogy megvalósítása elkezdődjön.
(Sebes György: Harcmodor, Népszava, 2004. december 27.)

Addig kell a választásokon legyőzni a Fideszt - még legalább kétszer-háromszor -, amíg a megosztó, gyűlöletet keltő jobboldali kultúra és annak képviselői ki nem szorulnak a hazai politika élvonalából (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Népszava, december 24.) Ez a mondat okosabb, előrelátóbb, mint azok voltak, hogy a jobboldalnak (baloldalnak, majd újra a jobboldalnak) nincs alternatívája, de azért lényegében ugyanazt jelenti.
[...] Több ciklus kell ahhoz, mondja Gyurcsány Ferenc, hogy kiszorítsák a gyűlöletet keltő, jobboldali kultúrát és képviselőit a politika élvonalából. Hogy miért kell épp ennyi idő? Miért van szüksége a kiszorításhoz a szocialistáknak "két-három választási győzelemre"? Hiszen a jobboldalt nem a baloldal szokta megtisztítani, megjavítani. Nem is az ő dolga. A baloldalon végbement nyár végi fordulatot sem a jobboldal hajtotta végre, hanem éppen a Gyurcsány Ferencet választó új nemzedék.
(Szále László: Két-három ciklus zsinórban, Magyar Hírlap, 2004. december 28.)

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök politizálási stílusát elutasító vélemények:

Az új miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc csupán kommunikációs adottságait tekintve bizonyult jobbnak elődjénél. A gazdaságpolitikai tervezést és a szociális ellátórendszer javítását illetően a Gyurcsány-kormány semmivel sem mutatott fel több kreativitást és kezdeményezőképességet a Medgyessy-érához képest.
[...] Továbbra is nyílt és gátlástalan uszítás folyik minden olyan közjogi méltóság ellen, aki nem hajlandó a koalíció dróton rángatott bábujaként viselkedni. A Medgyessy-kormány és a Kovács László-féle pártvezetés legalább a látszatra ügyelt, és - ha csak szavakkal is - de az árkok betemetését és a hazai belpolitikai állapotok normalizálását ígérték. A Gyurcsány-Hiller tandem leplezetlenül szakított ezzel az ájtatoskodással kísért alamuszi magatartással. Az új kormányfő gyakorlatilag hadat üzent a társadalom minden olyan szereplőjének, aki valamiféleképpen keresztezi a kormány útját. A határon túli magyarok a december ötödikei népszavazás előtt váltak az MSZP negatív jelszavakkal kísért kampányának áldozatává. A hazai társadalom kollektív tudatalattijában rejtőzködő félelmek és szorongások hihetetlenül gyorsan képesek gyűlöletbe és ebből kifolyólag mások kirekesztésébe átfordulni.
[...] Nagyon súlyos hibát követ el az utóbbi időben kissé lankadóban lévő Fidesz, ha nem veszi komolyan a kormánypártok demagógiájában rejlő veszélyeket. Nehéz kimondani, de a szétszórt magyarság egyesítését megcélzó nemzetpolitika erőltetéséből csupán az MSZP képes komoly politikai tőkét kovácsolni, mivel az elmúlt évtizedekben kiépített, torz és idejétmúlt "jóléti rendszer" féltése olyan ösztönöket csal elő az emberekből, amelyek ellen nehéz észérvekkel fellépni.
[...] Egy olyan országban, ahol széles tömegek körében vált ki harsány röhejt a papokkal és a pápával való durva viccelődés, komoly táptalaj kínálkozhat a katolikusok elleni indulatok felkorbácsolásához. Szomorú látvány volt, ahogyan a miniszterelnök kiteregette a pápa előtt a hazai belpolitikai élet szennyesét, lejáratva és befeketítve a magyar katolikus egyházat.
[...] Egyelőre kérdéses, hogy a gyurcsányi figyelemelterelés meddig tud működni. 2006-ban csak akkor válik verhetővé a koalíció, ha a Fidesznek sikerül visszaterelni a gazdasági válság, a kritikus eladósodottság síkjára a politikai vitákat, ahogyan ezt az EP-választás előtt sikerrel tette meg. Ha nem ébred fel a nagyobbik ellenzéki párt, és nem kényszeríti térfélváltásra ellenfelét, akkor sajnos veszélybe kerülhet már-már biztosnak tűnő 2006-os választási győzelme.
(Tihanyi Örs: Az összeférhetetlen kormányfő, Magyar Nemzet, 2004. december 22.)

Íme, a győztesek: élükön Lóti-futival, a miniszterelnökkel, a Pöszével és a Robottal, a két kormányzó párt elnökével, és az elmaradhatatlan bőbeszédűvel: Locsi-fecsi nénivel, a frakcióvezetővel. Muszáj nevetni rajtuk, mert egyébként sírnunk kellene. Sírnunk kellene, hogy újra olyan négyes fogat áll Magyarország élén, akik miatt szégyenkeznünk kell, akik egy rég letűntnek hitt kor legrosszabb hagyományait elevenítik fel. Hiszen Lóti-futi, a szapora beszédű, sekélyes műveltségű, újgazdag politechnikus, Révai József hangján szólva, az ötvenes évek retorikai készletét hozta újra divatba. Ő ahhoz az önimádó fajtához tartozik, aki szerelmes a saját hangjába, maradéktalanul meg van elégedve azzal, amit csinál, és megelégedéssel tölti el, hogy képes a Roboték által belétáplált impulzusoknak megfelelő arc-, kéz- és szemmozdulatokat elvégezni. A nap huszonnégy órájában nyilatkozik. Mindenről azonnal tudja a tutit, legyen az a forint árfolyama, vagy a klerikális reakció, a szegények karácsonya, esetleg az iraki háború, vagy a határon átözönlő nyugdíjvadász haszonlesők ügye.
[...] De a baloldalhoz igazolt médiamunkásokat ez a színvonal sem zökkenti ki. Évtizedekig asszisztáltak a pártállam minden ocsmányságához, igazolták igazolhatatlan lépéseit. Végre újra lobog a régi láng, harcolhatnak a régi hittel és elszántsággal a "maradi, klerikális reakciósok ellen". És szolgálhatják a "haladást és a Nyugatot". Illetve mikor, mit, ahogy Lóti-futi rendeli. Hiszen ő fizet. Ők pedig rutinosan teszik a dolgukat, ahogy mindig is tették.
[...] Olyan vágás keletkezett ezzel a nemzet szívén, mellyel az alig hegedő sebeket is újra feltépte. Az árkok szakadékká szélesedtek. Egy ország még Magyarország, de két világgá vált. És a kettő között az átjárás is megszűnt immár. Lóti-futi, Pösze, Robot és Locsi-fecsi néni ámokfutásuk közben a szakadékba lökték a két partot összekötő függőhidat. Szembefordították a határon belüli magyarokat a határon kívüli magyarokkal, és végzetesen megosztották a határon belül élőket. Mert nemet mondtak a nemzeti identitásra, és az irigység és önzés kannibálszabályai szerint uszították rá a jó szóra vágyókra a jólétre vágyók kielégítetlen indulatait. Tudatosan rágalmazva és hazudva úgy állították be, mintha a határon túli magyarok magyar állampolgárként való elismerése akadályozná meg a rászorulókat abban, hogy gyarapodhassanak. Pedig azt is megtehették volna, hogy elmagyarázzák az alacsony nyugdíjaikért, munkájukért, megélhetésükért reszkető, tájékozatlan és ezért a Lóti-futi-féle gátlástalanok handabandázásainak kiszolgáltatottaknak, hogy a jelen demográfiai helyzetben, amikor nem születik elegendő gyermek, épp a nagy számú, hosszabb élettartamú nyugdíjasok járulékainak kifizethetősége miatt elkerülhetetlen, hogy a magyar állam előbb vagy utóbb, de a nem oly távoli jövőben munkaerőt importáljon.
(Schön Vilmos: A Lóti-futi, a Pösze, a Locsi-fecsi és a Robot, Magyar Nemzet, 2004. december 28.)

A közvélemény-kutatók szerint a szocialisták nemcsak a Fidesz sarkát tapodják a politikai maratonin, de az üstökösként berohant, félfásnál becserélt Gyurcsány Ferenc popularitásban már meg is előzte Orbán Viktort.
[...] Nem tehetek róla: nem bízom az üstökösökben. A nyugati típusú demokratikus berendezkedés ugyan eleve olyan, ami nem igazán kedvez a politikai állócsillagoknak: a diktatúra kiiktatásáért mégsem nagy ár, hogy a szabad választások négy-öt éves ciklusokba szabdalják az életünket. Elvárható viszont, hogy az üstökös is érkezzen valahonnan, s legalább sejtsük, hogy hová tart. Antall Józsefről, de még Horn Gyuláról is pontosan tudni véltük ezeket az adatokat. Orbán kétségkívül feszegeti ezt a szisztémát, de hát láttunk már olyan üstököst az égbolton, amely periodikusan visszatér. Medgyessy Péterről az első pillanatban látszott, hogy hamar elparázsló típus: nagy csóva, minimális magma. Gyurcsány viszont úgy került a fejünk fölé, hogy nem is érkezett, hanem hirtelen csak itt volt. Ma sem lehetünk benne biztosak, nem csupán csúfondáros érzéki csalódás, politikai délibáb-e. Pedig "jó országot csinálni" nem lehet úgy, hogy össze-vissza, szuperszonikuson száguldozunk fölötte.
[...] Nem vagyok nyugodt. Ez az ország önfeladó, önfelfaló, a mának él és a tegnapnak törleszt. A holnap az országvezetők szemében legfeljebb a kővetkező választásokig terjed. Mivel nincs nemzetstratégiája, a könnyebbik megoldást választva inkább kiiktatná, eliminálná a nyugtalanító nemzetfogalmat. A gyermekeinkért érzett felelősséget másra - az unióra vagy valami még szélesebb, homályos körvonalú globalista közösségre - hárítaná. A kommunizmusnak legalább ötéves tervei voltak; a posztkommunista kormányzatnak jószerivel még ót hónapos sincs. Az üstökör kétségkívül alapvetően átformálja magát a bolygót is, amibe becsapódik.
(Csontos János: Politikai üstökösök, Magyar Nemzet, 2004. december 30.)

[...] Gyurcsány Ferenc békés karácsonyt kívánt mindenkinek. Mert Gyurcsány békét akar. Ő ugyanis békés ember, soha nem gondolna arra, hogy mások köré éket verjen. Nem vinné rá a lélek, hogy föllázítsa a belföldi magyart a határon túli ellen. Hiszen Gyurcsány békét akar. Csak éppen megemlítette, hogy belevásik a foga a hazai munkavállalónak, ha idejön az a sok nép a havasokból.
[...] Nem ő mondta, hogy fiúk, készítsetek egy kimutatást arról, hogy ha idejönnek az erdélyiek, nyomor lesz. Nem, ő ilyet sose tenne. Esze ágában se volt, hogy sebet ejtsen az erdélyieken. Lám, a románok nem olyan finnyásak, mint a mi (pénz)arisztokrata szocialistáink. Nekik még miniszternek, miniszterelnök-helyettesnek is jók a magyarok. Változik a világ. Csak a mi szocialistáink érezték úgy, hogy jobb, ha ezt a szegény rokont levakarjuk magunkról. De félreértés ne essék, nem Gyurcsány mondta ezt! Ő ilyet sose mondana. Hiszen Gyurcsány békét akar.
[...] Hiszen Gyurcsány csak egy modern államot akar. Éppen csak megemlítődött a békés karácsonyi interjúbon, hogy a békétlen és acsarkodó Fidesz nemzeti húrokat penget. Pedig "a modern állam nem épülhet nemzeti, nemzetiségi alapra". Gyurcsány persze tudja, hogy a nemzeti és a nemzetiségi nem ugyanaz. És nem is azért említette mégis egymás mellett a kettőt, mintha szinonimák lennének, mert rúgni akart egyet a Fideszbe. Á, dehogy. Gyurcsány tudja, hogy a nemzet a nemzetiségeket is magában foglalja. Tudja azt is, hogy nemzetiségi alapon szeneződött államról soha egyetlen Fidesz-politikus sem beszélt. Ezt el is ismerné, ha egy riporter rákérdezne. De hál' istennek, nem kérdeznek rá. Rendes gyerekek. A baloldal tudja: igazat mondani nem könnyű. Sokkal könnyebb meghirdetni az igazságot. Igazságosabb országot, úgy döntöttek, ez lesz a jelszó, és közben jókat lehet hazudni. Ha valaki szóvá teszi, fölmutatják a hirdetést.
[...] Az a baloldal szerencséje, hogy sehol egy retorikatanár, aki elővenne egy Gyurcsány meg egy Orbán-interjút, aki egymás mellé tenne egy Gyurcsány meg egy Orbán-beszédet, és összehasonlítaná a kettőt. Nincs senki, aki az ujjsín megszámolná, hány gyalázkodó mondatot, hány támadó jelzőt és hány átkozódást talált az egyikben és a másikban.
[...] Aki azt hiszi, hogy Gyurcsány le akarja nyomni a jobboldalt, lenyomni mindenáron, izomból, az jócskán téved. Ő csak meg akarja szüntetni a harcteret. Vannak, akik úgy látják, hogy vicsorít, pedig ő mosolyog. Vannak, akik úgy érzik, hogy ideológiai bicepszeit mutogatja, pedig ő demokráciáról beszél. Nyugatosságot emleget, s közben talán csak kicsúsztak a száján a rákosista megsemmisítő politika ismerős fordulatai. Elfelejtette, hogy ma mór a győzelemhez elég egy egyszerű parlamenti többség; és a megsemmisítés nem elengedhetetlen. Kiment a fejéből, hogy ma már nem szokás Európában arra törekedni, hogy írmagjuk se maradjon a nemzeti érzelmű kutyáknak meg a klerikális nacionalistáknak. Fő az, hogy együtt a vérprofi baloldal.
(Körmendi Zsuzsanna: Modernország miniszterelnöke, Magyar Nemzet, 2004. december 30.)

Ajánlom, hogy a jobboldal még mindig nem fogja fel, mekkora veszedelem fenyegeti 2006-ban. A veszedelem neve Gyurcsány Ferenc, Magyarország jelenlegi miniszterelnöke. Már a miniszterelnöki pozíció megszerzésének körülményei is súrolták a tótvényesség határát, akkor is, ha ezt a köpönyegforgató média ötször cáfolta meg naponta. Gyurcsány Ferencet senki sem jelölte legitimen semminek, Medgyessy csúfos megpuccsolása után gátlástalanul tette a fejére a koronát, mint hajdan Bonaparte Napóleon. Gyurcsány nem rögtönöz, nem bíz semmit a véletlenre, szisztematikusan, tudományos precizitással és a hajdani KISZ-vezér karrierista kegyetlenségével ragadta meg a hatalmat. Két nem titkolt célja van, az egyik a 2006-os választások megnyerése, mégpedig elsöprő fölénnyel, a másik a jobboldal tökéletes lejáratása, megsemmisítése, szétverése, vezérének, Orbán Viktornak demagóg gyalázása, piszkolása, személyének démonizálása, s ezért, ha kell, hazudni és hazudni, amennyi csak belefér.
[...] Érdekes, hogy Gyurcsány két percig volt képes alakítani a civilizált politikus arcképét, a harmadik percben azonban elfeketedett a feje, és már augusztusban megmutatta valódi arcát: "Orbán Viktor amit tesz, és ahogy teszi, azt nemcsak hogy nem hasznosnak, hanem rossznak gondolom, olyannak, amelytől az országnak kell megszabadulni". Csodálom, hogy Lengyel és Kéri László uraknak nem tűnt fel ez a kijelentés, és nem érezték benne a többpárti demokráciának szánt nyílt fenyegetést. Orbán Viktor ugyanis ma a legnagyobb ellenzéki párt legitim elnöke, akit csak az fenyegethet ilyen nyíltan és egyértelműen, akinek fogalma sincs a többpárti demokráciáról, annál több a diktatúrákról.
[...] Gyurcsány viszályt vet, és gyűlöletet arat. A nyugdíjasokat ráuszította a családosokra, az elégedetlen városi prolit - aki fájdalom, de nagyon is létezik - az alig-alig éledező középosztályra, a határon túli magyarokat az itthoni manipulált tömegre, a baloldalt a jobboldalra, az ateistává nevelt masszát az egyházra. Egyet kifelejtett: a szupergazdagokra ráuszítani a szegényeket, sőt sikerült saját vagyoni helyzetét úgy eladnia szavazói szemében, mint dolgos milliomosét, aki mennyi munkahelyet teremtett a szegény munkanélkülieknek. [...] Gyurcsány Ferenc retorikájába visszanyúlt valahová az ötvenes évek elejére.
(Seszták Ágnes: Miszter Brutál akcióban, Magyar Nemzet, 2005. január 3.)

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök politizálási stílusát támogató vélemények:

Mondandójából két lényeges tanulságot szűrhet le az, akinek érzéke van rá. Az egyik, hogy a Fidesz most emberére akadt. Gyurcsány Ferencnek pontos elképzelései vannak arról, miképpen kívánja sikerre vinni az ő oldalát és - ami legalább ennyire lényeges - nem érdeklik a túloldali csapkolódások. Pedig kap eleget és zavarhatná, ha odafigyelne. De nem teszi meg ezt a szívességet. Nem foglalkozik vele, ha a kormányprogram parlamenti vitájában alkalmatlannak minősítik. Azzal sem, ha egy újságíró - véletlenül (?) jobboldali - tökfejnek, plázagyurinak nevezi. Hidegen hagyja, ha gazdagsága miatt igyekeznek támadni és nem veszi fel a kesztyűt, ha egy másik újságíró (?) "nemzet- és hazaáruló gazemberek gyülekezetének" nevezi kormányát.
[...] 2006 valóban vízválasztó lesz. Gyurcsány tehát nem megy bele az adok-kapokba. Nem most akar győzni, hanem akkor. Azt mondja, addig kell a választásokon legyőzni a Fideszt, amíg "ez a megosztó, gyűlöletet keltő jobboldali kultúra és annak képviselői ki nem szorulnak a politikából". A miniszterelnök most is együttműködne az ellenoldallal - az ország érdekében szükség is lenne rá sok ügyben -, csak úgy látja, a Fidesz jelenlegi garnitúrájával nem lehet. Tehát várni kell addig, míg - a választási vereségek nyomán - kicserélődnek és akkor már lesz mód a párbeszédre. Ez világos beszéd és program is. Alig több mint egy éve van rá a kormánynak és pártjainak, hogy megvalósítása elkezdődjön.
(Sebes György: Harcmodor, Népszava, 2004. december 27.)

Addig kell a választásokon legyőzni a Fideszt - még legalább kétszer-háromszor -, amíg a megosztó, gyűlöletet keltő jobboldali kultúra és annak képviselői ki nem szorulnak a hazai politika élvonalából (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Népszava, december 24.) Ez a mondat okosabb, előrelátóbb, mint azok voltak, hogy a jobboldalnak (baloldalnak, majd újra a jobboldalnak) nincs alternatívája, de azért lényegében ugyanazt jelenti.
[...] Több ciklus kell ahhoz, mondja Gyurcsány Ferenc, hogy kiszorítsák a gyűlöletet keltő, jobboldali kultúrát és képviselőit a politika élvonalából. Hogy miért kell épp ennyi idő? Miért van szüksége a kiszorításhoz a szocialistáknak "két-három választási győzelemre"? Hiszen a jobboldalt nem a baloldal szokta megtisztítani, megjavítani. Nem is az ő dolga. A baloldalon végbement nyár végi fordulatot sem a jobboldal hajtotta végre, hanem éppen a Gyurcsány Ferencet választó új nemzedék.
(Szále László: Két-három ciklus zsinórban, Magyar Hírlap, 2004. december 28.)


Gyurcsány Ferenc miniszterelnök politizálási stílusával foglalkozó publicisztikák:
Tihanyi Örs: Az összeférhetetlen kormányfő, Magyar Nemzet, 2004. december 22.
Sebes György: Harcmodor, Népszava, 2004. december 27.
Schön Vilmos: A Lóti-futi, a Pösze, a Locsi-fecsi és a Robot, Magyar Nemzet, 2004. december 28.
Szále László: Két-három ciklus zsinórban, Magyar Hírlap, 2004. december 28.
Csontos János: Politikai üstökösök, Magyar Nemzet, 2004. december 30.
Seszták Ágnes: Miszter Brutál akcióban, Magyar Nemzet, 2005. január 3.
Körmendi Zsuzsanna: Modernország miniszterelnöke, Magyar Nemzet, 2004. december 30.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384